Hónap képe

Több szempontból is eltér ez a kép attól, amit Ágnestől megszokhattunk, nincs ember, nincs önábrázolás, nincs semmi más, mint egy jól, de furcsán komponált kép, egy érzés, effektek, és mindenféle sallang nélkül. Furcsán komponált, erre jutottam, mert valami szokatlan van abban, ahogy a bal oldalon a fa törzse megjelenik. Minden más légies, könnyű, álomszerű. Ez nem. Vészjósló a jelenléte. Ettől az egész kép kap valami másféle mélységélességet, nem csak fizikájában, de közlésében is. Szóval fura, szokatlan, de mégis olyan kép, ami nehezen enged. Keresd tovább ezt, mert ez jó irány. (hegyi)
értékelés:

Tudom, hogy olyan lépésről fogok beszélni, amit nem könnyű megugrani, de el kell mondjam, mi az, ami miatt a kép ötlete zseniális, a kivitelezése is egészen jól sikerült, de mégsem tudja elérni a hatását. Jó modell vagy, ezt már megbeszéltük, a gesztusaid, az arcod, a mozgáskultúrád jól tud egy képen érvényesülni. De Viki, a ruha miatt ez civil maradt. Olyan, mintha instruálási célból álltál volna be a képbe, hogy a modellnek elmagyarázd, mit szeretnél látni tőle. Tudom, nem egyszerű bevállalni az aktot, de azt is gondolom, hogy elég bevállalós vagy ahhoz, hogy elindulj ezen az úton. Nagy fotósok bizony használták magukat egy-egy üzenetnél, mint akt modellek, Leibovitz, Mapplethorpe, de sok mást is említhetnék, és azt is mondom Viki, hogy ahhoz, hogy valóban lépj egyet előre arra, hogy alkotóművész legyél, el kell a sámlit rúgni, komfortzóna, konvenciók, ezek nem barátai egy alkotónak. Bátorítalak, és természetesen segítek bármiben, ha kéred! És magadhoz képest értékellek, mert ha az átlaghoz mérnélek, három csillag lenne, de te ezen már túl vagy. (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy ez a képed már közelít ahhoz, amit akár falon is meg lehetne mutatni. Viszont még egy lépés kell, és ez az utómunka, a masterelés. Vannak az embernek technikai akadályok, amiket meg kell oldjon, vagy a mobil zaja, vagy az, hogy mindig mindenbe, ami a városban van, belelóg valami nem odavaló, vagy ezernyi dolog lehet, amit a legnagyobb körültekintés mellett is érdemes, mint hatást korrigálni. Igen kevesen vannak, akik gondot fordítanak az utómunkára, egy részük azért, mert azt gondolja, hogy az az igazi művészet, ha azt mutatja, amit ott és akkor látott, talált, és mintha lenne ilyen ökölszabály, azt hiszi, hogy ha belenyúl vagy utómunkával módosít bármit, az szentségtörés. Ha ezt mértékkel tesszük és nem lóg ki, akkor nem az. És itt a másik csoport, aki ész nélkül tolja a filtereket, szétbarmol mindent, vagy egyszerűen csak kiengedi a kezéből a folyamatot és rábízza valami szoftverfejlesztőre. Itt most kéne valamennyit finomítani a nagy kontraszteltérésen, hogy ennyire ne legyen csak a sötét és csúcsfény ellentétére kihegyezve. A másik, hogy bal oldalt lenn van valami ott, egy világosabb négyszetszerű, amit valahogy fedni kéne, mert az meg kivisz az egész hangulatából, idegen. Nyilván ezeket nem azért írom, mert bajom van a képeddel, mert ez egy jó ötlet, és elég szürreális is, csak azért mondom el, mert rá kell vegyed magad, hogy a mastering területén is elkezdj mozogni. (hegyi)
értékelés:

Ez számomra az utóbbi idők egyik legizgalmasabb képe. Nagyon szeretem ezt a munkát, és nagyon örülök, hogy a Hónap képe is lett, mert nagyon erős hangulata van, bizonyos értelemben hoz egy szociografikus megközelítést is, de rendkívül érzelmesen mesél egy helyzetről, abszolút működik a sztori. Gondolkodom rajta, átérzem az üzenetét, tényleg nagyon sok fájdalom, megtörtség van a képen, és nagyon szépen van ábrázolva mindez. Nincsen belemászva a modellnek az aurájába, nincs kiterítve, és elemezve az ő élethelyzete, csak könnyedén ábrázolva van egy szituáció, és ez nagyon-nagyon nagy erénye ennek a képnek. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hónap képének választott képről nehéz újat mondani, de megpróbálom, mert van egy helyzet, ami itt most nekem tettenérhető, és nem csak neked, de általánosságban is talán hasznos lehet. Ez pedig a tökéletes tónus kérdése. Itt kaptunk egy képet, ami vakuzva lett. A vaku nem olyan lágy és szórt fényekkel dolgozik, mint a lámpa, és a fényerő csökkenés is jelentősebb lehet a távolsággal. Emiatt is van, hogy í tenyér túl van picit lőve. És ezt gondolom én, próbáltad visszahozni, a távolabbi részeket meg előre, mármint tónusban. Ez alapvetően jó lehet. De a mérték nem mindegy, mert ha a HDR-hez hasonló helyzet áll elő, akkor az természetellenes lesz, és ellene dolgozhat a képnek. Itt is ilyesmit érzek. Magyarán a kevesebb még akkor is jobb lenne, ha közben persze világítana a tenyér. Ott a kemény dió, értem, persze, hogy most akkor szocio felé menj vagy egyfajta műtermi idealizmus felé, de nem lehet mindig mindent korrigálni. (hegyi)
értékelés:

Ez egy kurva jó kép. Tiszta Tarantino, ha akarom, amint elveszed a kezed a kutyáról, szét fog tépni, ez biztos. Oké, ez vicc is lehet, de az érdekes, hogy ettől függetlenül van egy feszültség a képen, bár látszólag a pózod nyugalmas, meg a kutya is, de pont ez a kéz, ami tartja őt, ez okán lesz az egészben egy olyan érzet, hogy nem tudni, mi lesz, ha nem tartod őt nyugalomban. Ami problémám, hogy a kutya arca be van bukva. Hogy ez az utómunka okán lett így, vagy sem, nem tudom, keményebb, mint nekem kényelmes lenne. És még valami. A ruha. Oké ez így is, csak picit civil. Ha ugyanezt ugyanígy mindent egy középkék elegáns ruhával csinálod, olyan sztorija lesz, hogy megőrülsz, mert onnantól már a két szereplő viszonya erősebb, és nem csak érzetszerűen lesz sztorija, hanem filmszerűen erősen. Érdemes néha kilépni a saját szerepből, neked ráadásul még jól is állna. Lehetne ilyen sorozat is akár, elegáns nő, és a kutya, mert ez a kutya alapvetően olyan decens, olyan fitt, szép, hogy jól szerepelne benne, adná magát. (hegyi)
értékelés:

Örülök, hogy a hónap képe lett a képed, és épp az indoklás az, ami elindított bennem egy gondolatot, hogy minden mellett mi az, ami mégis valamiféle hiányérzetet hoz nekem. Kezdjük az elején. A ferdeséggel valamit kéne kezdeni, úgy érzem, nem csak ferde, de hanyatt is dől a géped, emiatt esik hanyatt picit a kép is. De ez korrigálható legközelebb, vagy ha ez egy képkivágat, akkor akár az eredetit újra kézbe véve most is. A problémám tartalmi inkább. Ugyanis ez látszólag egy street photo, utcafotó, ami számomra olyan kategória, ami a digitálissal tört elő, előtte a szocio volt az, ami ezt a területet is felölelte. Utcafotó. Aminek a lényege az, hogy ellessen pillanatokat, hogy az ember és a város viszonyrendszerét mutassa, vagy olyan helyszínt, ami önmagában is valamiért eltér az általánostól. Ahhoz, hogy ez utcafotóként működjön, minden adottsága megvan, jó a helyszín, kábé az is, ahol állsz, de két dolog lehetne még jobb. Az egyik az, hogy a négyzetesről le kéne mondani. Túl szűk és ettől túlzottan a középpontra koncentrál. A másik pedig a szereplők. Itt most tökéletesen esetlegesen mozog a képen három személy. Nem egyedi, nincs sztorija, sem valami egyedi gesztus, sem a kapcsolódás a szereplők között, ráadásul a kép középtere üres, ami ha van sztori, jó is lehet, de így most épp emiatt nézek el a szereplők között hátra valahová. A varázsszó a türelem. Kell várni, hogy olyan szereplő érkezzen, aki érdekessé teszi a dolgot. Trükkje az, hogy ha nincs türelem, viszel magaddal szereplőt és instruálod. Persze, akkor mondhatod, oda a spontaneitás, de a spontán dolgok ritkán jók, ahhoz igen nagy szerencse kell a türelem mellett. (hegyi)
értékelés: