Szorgalmi

Márti leckéje úgy szól, hogy mindenki csinálja azt, amit akar, és én ezt azért tartom fontosnak, mert van egy felszabadultság benne, egy dac, egy kiállás, amit a Márti felvet, és nagyon izgalmas az, hogy erre ki hogyan reagál, mennyire meri átadni magát ennek az egésznek. Mondjuk ki, ez egy performansz lecke. Ez a performansz itt nagyon érdekesen jön létre azzal együtt, hogy van két olyan dolog, amit nem tudok 100 százalékig hova tenni. Az egyik, maga a tónusrend. Elolvastam, mert Sándor a hozzászólásokban leírja, hogy ez egy HDR technológia, és annak tulajdonképpen Sándorosan érdekes használata. A HDR ugye arra szolgál, hogy egy nagy dinamika tartományt jelentő képnél is részletek maradhassanak a csúcsfénynél és az árnyékoknál is. Itt meg pont fordítva történik, a HDR ellen dolgozunk: csökkentettük a dinamika tartományt, pasztelles, akvarelles irányba vittük el. Ez nagyon jó példája annak, hogy ha értő ember használja ezt, akkor nem kötik őt azok a feltételek, hogy magát a technikát mire találták ki, ő szabadon arra használja, amire szeretné. Nagyon jó ennek az egésznek az anyagszerűsége, de ettől van benne egy fáradtság. Persze ez nem biztos, hogy baj, de óhatatlanul olyan furcsa érzetem van, hogy dörzsölöm a szememet, hogy biztos jól látok-e, nem nálam van-e hiba. Tehát ad egy lehetőséget az önreflexióra, de ez nem biztos, hogy cél volt a kép készítésénél. A másik, ennél lényegesebb és talán fontosabb meglátásom, az abbeli kételyem, hogy a napszemüveg és a kalap az kell. Nekem ez olyan hatást kelt így, hogy van egy fotográfus, aki létrehoz egy kompozíciót, és megmutatja a modellnek, hogy ide így tessék majd megállni. Felveszi ezt a nagyon szép leplet, de ő maga, civilben beáll, és megmutatja ezt a gesztust, mint egy előjátszását a szituációnak. Igen ám, csak ez a végeredmény is, ez nem egy verkfotó. Ettől olyan fura hatása van. Lehet, hogy ez direkt volt cél, és akkor nekem kell ezzel még egy kicsit időznöm, hogy megfejtsem, nem tudom. Nekem ez most egy olyan kérdést vet föl, amire még nem találom a választ. Szóval mindazzal együtt, hogy az irány nagyon tetszik, és fantasztikusak ezek a leplek, és nagyon hatásos és elgondolkodtató, ami létrejön, remélem, hogy ezek a leplek még használatba kerülnek. Ha a sapkát és a napszemüveget megszokom, akkor ez nálam 10 pont. Elfogadom a pasztelles tónusterjedelmet is. Főleg a szemüveg az, ami elgondolkodtató. Persze elmehetnék abba az irányba, hogy ugye vannak ezek a vallások vagy szekták, amiknek a működésébe több féle irány bekapcsolódik. Ha ebbe az irányba megyek, akkor tudom értelmezni a szemüveget. Vagy mondhatom azt is, hogy a civilséggel hívod a magad jelenségére, mint létezésre fel a figyelmet. Hmmm, megfogtál azt hiszem. (hegyi)
értékelés:

Zsolt megint nem adott könnyű feladatot nekem, éppen ennek a képnek az elemzésével. Olvasgattam a hozzászólásokat a kép elkészüléséről, a polaroidról, képszélekről, technikákról. Jó, hogy néha hagyományos úton készült képek is felkerülnek ide, nem csak digitális módon készültek. Nekem itt egészen más értelmet nyer egy úgymond elhibázott kép. Hiszen régen nem volt tíz, száz, ezer esélyünk újraexponálni ugyanazt a témát, helyzetet. A családi albumok is erről tanúskodnak, amelyik kép egyszer hibás lett, azt már úgy őrzi meg a történelem. Igaz, hogy annak az alaknak ott a kép bal szélén, sárga pulóverben, már le lett vágva könyökből a keze és az arca homályos egy kicsit, de ez egy komoly dokumentum, hogy Józsi bácsi éppen így nézett ki harminchárom évesen. Ezt mutogatják azóta is róla, hogy ilyen volt a harmincas éveiben. Lehet, hogy ezzel a képpel is éppen a nappalit akarták megmutatni, vagy azt a nagy ruhásszekrényt, vagy ez egy ilyen gyékény sötétítő a teraszajtón, nem tudom pontosan. Talán ez utóbbi lehet, mert úgy tűnik, a fény is szemből csillant be valahogyan a szemünkbe, a képbe. Bizonyára ettől lett hibás a kép maga is. Teljesen kiégett részek vannak rajta és homályos is lett. Nem sok rész maradt rajta viszonylag épen, értelmezhetően. Mondjuk nekem emiatt egy kicsit hiányérzetem is van. Nem is köt le nagyon, hogy nézegessem. Mindenesetre érdekesek azok a rombuszok, amik ott jobb oldalon keletkeztek. Az így létrejött kompozíció, a képarányok szerintem rendben vannak. Az is igaz, hogy a polaroidnál legalább rögtön lehet látni a végeredményt, nem csak két hét múlva derül ki, hogy az egész tekercs képet homályosan lőttük el. Viszont igen, csendnek tényleg nem lenne jó, mert inkább vibrál a kép, mint mikor nyáron elfelejtem behúzni este a sötétítőt és reggel vakít a fény a szemembe. Leginkább ez az érzésem van az egésztől. Vagy még ha be is húztam a sötétítőt, vagy lehúztam a rolót, a fény olyan erős, hogy minden rést megtalál, hogy bejöhessen a lakásba. Attól függetlenül, hogy a kép technikailag hibás lett és nem adta vissza az eredeti ötletet, attól még valóban jó lett, így, hibásan is. Ezért szerintem a leckét jól teljesíti. De nekem még valahogy hiányoznak részletek a szobából, a képről, amik még egy kicsit lekötnék a figyelmemet. Mintha még valami csattanó, vagy poén hiányozna. Nem annyira tudok érzelmileg közel kerülni ehhez a képhez. Nem is tudom. Emiatt most szőrösszívű leszek és 1 csillagot szeretnék adni. Köszönöm. (Kirilla Anita)
értékelés:

Ez nagyon nem az én világom, ezt el kell mondjam. Ez a fajta mímes gesztus, ez a fajta humorkodás olyan, mint amikor a süketnéma jelbeszédet nézem, ahol mindent szájba kell rágni: fogom a fejem, mert gondolkodom, mert közben fejbe is vágott az alma, és ezért én utána én bosszúból megeszem. Komolyan mondom neked, hogy én nagyon szeretném ezt úgy megfogalmazni, hogy ez ne legyen nagyon kemény, vagy túl bántó, keresem azt, hogy hol tudnám azt mondani, hogy mi a pozitív benne, de ebben nincs olyan. Ez primer viccelődés, ez nem fotóra való, nincs benne fotografikus gondolkodás, csak didaktika. Én nem akarom ezt elemezni, nem akarok erről nagyon beszélni se, mert akkor bele kellene mennem olyan utcába, amibe én nem akarok, hogy elemezzem a gesztusokat, ennek az esztétikáját, ami nincs, és azt, hogy ez most akkor ez mi a fene akar lenni. Értem én, hogy kapcsolódtok egymás munkájához, de ennél egy kicsit több energiát kellene belefektetni abba, hogy fotográfiák jöjjenek létre. Zoli, én tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy te tudsz fényképezni, és arról is, hogy van képi látásod, arról is, hogy van esztétikai igényed. Ezeket tessék elővenni, mert most, ha ebbe az irányba megyünk tovább, akkor azt mondom, hogy ezek a képek mind-mind a családi albumba vagy a Facebook-ra valók, de oda is ciki kategória, nem a megörökítés értelmében jöttek létre. Át kell kapcsold a kapcsolót a fejedben, hogy képekkel beszélj és mondj el dolgokat és ne valamiféle képes beszédet akarj ráerőltetni a fotográfiára, mert az leveti ezt magáról. (hegyi)