Hölgy esernyővel

Jó dolgot láttál meg, jó az a ritmus, ami az épülettel, a nővel, és a zebrákkal létrejön. Én még lejjebb guggoltam volna, hogy a zebrákból még több jöjjön, és szűkebbre vettem volna valamennyivel. De így is működik, értékelem, hogy figyelsz, mert ez a legfontosabb a fotóban. Látni. Észrevenni, és időben exponálni. Csináltam egy vágást. (hegyi)
értékelés:

Pálya

Telefonos

Ez részben túl kevés, hogy szocio legyen, de túl sok, hogy formai játék. Pedig a háló adná magát. Ilyenkor dönteni kell, hogy mi a fontos, és mivel a szocióhoz nincs elég infó a képen, akkor marad a formajáték. (hegyi)

Tiszta tömegek

Áron, üdv a téren, ez egy határozott kezdés - és remélem, hogy a bemutatkozásod se várat magára, tudod, első lecke - talán annyit tudok hozzátenni, hogy picit kevéssé sötétben ez jobban érvényesülne. Nem azt mondom, hogy szikrázó napsütés kell, de pont a formák miatt a szürkeségét csökkentené és határozottabbá tenné az egészet, ha több lenne a fény, avagy hosszabb az expozíció. Ami viszont erénye a képnek, hogy jó a tömegelhelyezés, hogy alig van zavaró elem, sőt, szinte nincs is, az egész egy jó ritmus, jó formaérzékenységet mutat. Várom az első leckéd. (hegyi)
értékelés:

Tópart

Hát ja, jó, persze, lírázunk, lírázunk, közben meg alul van a lényeg, nem abban a zöld semmiben fenn. Ott lehetnek izgalmas játékosságok, ahogy a rendbe belekavar egy-egy renitens elhajló. Magyarán: fenn ennyi nem kell, minek. Lenn meg amit fenn levágsz, hozzá kéne adni. Olyannyira, hogy akár bele is vághatsz fenn, hogy egy vékony sáv maradjon a zöld. (hegyi)
értékelés:

Túlélés

Ezért egy picit rácsapkodok a kezedre, tartsd ide szépen, ne húzd el, ugyanis elkezdődik az, ami miatt ez egyedi lehetne és sajátosan ingrides, de nem, te ragaszkodsz a szimmetriához, hogy a fene enné meg, és ezért lemarad a lényegből. Igen, arról ott jobbra fent, arról beszélek. Annyira jó lenne, ha lenne ebből még felfelé valamennyi, hogy újravághasd... és most kemény leszek, ez így csak két csillag. Ugyanis pontosan tudod, hogy a természetes formáknak, meg a tükröződésnek mennyire jót tenne az a fekete sráfozás, amit a hullámok hoznak létre, de hát, itt most az csak jelzésértékkel van jelen. Oké, nem kéne hat kiló belőle, csak 10 dekával több. És engedd el a korlátot, nem kell a képhatárig húzni dolgokat, maradhat is tér, meg bele is vághatsz, ha van ami fontosabb. (hegyi)
értékelés:

Túlpart

Ingrid, ez szép. Nem téped le a fejem vele, meg a kék és a zöld ezen árnyalatai nem is a szívem csücskei, de ez szubjektív, amin túl kell tudni lépni, és ahhoz meg kép kell, hogy az ember át tudjon a saját korlátain is mászni. Itt nincs izgalom, nincs nagy gurítás, semmi extra. Csak szép. És az valami. (hegyi)
értékelés:

Ívek

Jó is az, amikor az ember odabújik egy épület díszéhez, oszlopához, falaihoz, megsimogat kőszobrokat, érezni, érinteni, benne lenni, ez valami elemi élmény és szerintem a megértés szempontjából is igen fontos lépés. Olyan ez így, mint egy harisnya és egy láb. Jó, köszönöm, folytassuk. (hegyi)
értékelés:

Fogak

Egy ásvány és fosszilia kiállítás során készült a kép.

Az ötlet jó, hogy ahogy látom, egy lupét használsz a téma kiemeléséhez, egy gondolat csak, hogy néha a kevesebb több, most nekem túl sokan vannak ezek a fogak, így inkább szotyi, de persze, egy kiállításon nem állhatsz oda, hogy hadd rendezd át a pultot. Szóval oké, elfogadom így is, köszi. (hegyi)
értékelés:

Tükröződések

Ez sem szoció, sem utcafotó, megint az van, hogy ezekhez a kategóriákhoz beazonosíthatóbb környezet kell, ott nem maradhat titokban, hogy hogy a fenébe is van ez a moonwalkoló gyalogossal. Viszont maga a kép szuper, tetszik, emiatt megvan most a 3 csillag, és mielőtt az előzővel összevetve felmerülne, ott miért nem itt miért igen, az az egyediség és univerzalitás megfogalmazása miatt van, ami amott átcsúszik a lírázásba, ami lehet jó, de inkább akkor, ha egy etűd része, önálló képként az nem működik, míg ez meg igen. (hegyi)
értékelés:

Régebbről

A kép hangulata abszolút megvan. A besorolást nem értem, mitől szoció ez, inkább egy hangulat, egy asszociáció, de a szocióhoz lírai és a sztori sem egyértelmű. Ha nem foglalkozom azzal, hogy a leckebesorolás nem jó, akkor azt mondom, hogy 3 csillag, és örülök, hogy ez lett a Hónap képe, viszont feltételezem a tudatosságot a beküldésnél, így egy csillag a fiókban marad, mert a szocióhoz konkrétság kell. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Szalai Olivér Régebbről című képét választom a Hónap képének. Az indokom nem túl "szakmai", ezt nézzétek el nekem. A képet nézve eszembe jut egy ébredés, egy nyári reggel, egy lány. Igen, hát még régebbről. Nagyon kellemes emléket idézett fel bennem a kép. Nagyon tetszik az alak kettős kontúrja. (Oláh Antal)

Munkaközi szünet

Egészen kiskoromtól szeretem az ilyen típusú képeket. Talán ez egy ritkábban látott nézőpont. A fényképezés helyét nem írhatom ki. Legyen elég annyi, hogy egy nagy kötöttpályás közlekedés területén tevékenykedő vállalat székházának teraszáról készült a kép. (Canon EOS 80 D, ISO 100, f9, exp: 30 s, Canon EF 28 mm objektív)

Lajos, én ezt szeretem, a felhők színeit, a város vörösét, azt, hogy az épület pont jól akasztja meg a tekintetet, a város, ahogy a kis pontokkal nyüzsög, él, köszönöm, hogy megmutattad. Ha lecke lenne, 3 csillag lenne. És várnám ám a munkáid. (hegyi)

Tarkóra tett kezekkel

Egyrészt végre. Végre elkezdesz a komfortzónádból kimozdulni. Ez szuper. És a kép is alapvetően jó, benne van az a kettősség, hogy a tarkóra tett kéz mennyiféle asszociációt tud beindítani. Még erősebb lenne, ha jobbra nem fordulnánk be feketébe. Tudom, mondani könnyű. Szóval csináltam egy verziót, persze béna, mert az eredetiből könnyebb varázsolni, és hát nem is enged sok lépcsőnyi világosítást a digit, ennyire nem szereti, ha belenyúlnak, de megmutatom, hogy érezd, mire gondolok. (hegyi)
értékelés:

Én(kép)

A kép egy Sony A6000 készülékkel készült, Sony PZ 18-105mm f/4 G OSS objektívvel állványról és beépített távvezérlővel. Utómunka Cature One 11 + Silver Efek Pro 2.

Exp: 1/200 s
Rekesz: f/5
ISO: 500
Fókusztávolság: 105 mm

Üdv a téren, ez egy jó önkép, tetszik, jó kezdés. És várom is már a folytatást. Egy dolog, amit én tapasztaltam, hogy a silver fx az hajlamos arra, hogy amíg dolgozol benne, minden oké, jónak tűnik, majd amikor enter után legenerálja a képet, az egy picit mindig mintha fátyolosabb, sötétebb lenne, mint amire számítottam. Legalábbis mac-en így van. Persze nem tudom, hogy ez koncepció is volt, hogy ennyire szürkében hagyod magad, vagy kalibrálási kérdés is, de mondom, alapvetően a portréd jó. (hegyi)
értékelés:

Gyönyör rétegei

Több órás keresés után sikerült véletlenül megtalálnom egy helyet, ahol meg tudtam valósítani az elképzelésem. A háttérben a Lánchíd látható. Egyébként egy fiataloknak szánt EU-s pályázatra neveztem ezzel. (téma: egyenlőség identitás, vallás stb.) Remélem nem volt hiábavaló az igyekezet.

Miklós, pörgessük fel a tempót. Én is jobban pörgök, te is küldj képeket, haladjunk, mert ez a kép jó, és az előző is az volt, szóval volna értelme dolgoznunk. Egyetlen, amit nem értek, bár tudom, van egy ilyesmi divat, hogy szürkében hagyjuk, de miért jó az, hogy nincs alja, hogy a tónusok feketéig nem mennek el? Na, erről beszéljünk majd, várom a munkáid. (hegyi)
értékelés: