Itt ilyen bután nézek ki, de vállalom.

Ahogy a képet megnézi az ember, egyből adódik a humoros meglátás, hogy üdvözlünk a csapatban, mint Mikrobit, ezzel a kis antennával a fejeden, de én ennél picit tovább mennék, mint értelmezés. Nagyon érdekes az a helyzet, amit színben létrehoz itt az alkotó. Tessék megnézi ezt a piros színű napszemüveget ezzel a zöld kabáttal, hogy mennyire érdekes kontrasztot ad egymásnak ez a két szín. Komplementer színekről beszélünk. Ezzel együtt tessék megfigyelni az arcot, az arckifejezést. Van ebben a képben egy olyan érzés is, főleg attól, hogy gondolom vakuval készülhetett a felvétel szabad térben, ettől az egész, érdekes módon egy olyan hatást kelt, mintha a háttérben lenne valami tapéta, és az előtt lenne az alak, miközben a háttér nagyjából egy homogén szín- és fényviszonyban van. Nyilvánvalóan az adott helyzettől és időjárási viszonytól függően ez a világítási megoldás, amit a vaku ad körberajzolja a modell sziluettjét. Nagyon jó megoldásnak tartom ezt a képet, mindenféle hibája mellett. Pontosan azért, mert keresetlen, őszinte, jól hoz egy helyzetet. Valószínű ez egy vidám helyzet lehetett, István valószínűleg élvezte ezt a síelési szituációt, de közben maga a kép ennél több mindenről árulkodik, maga a gesztusok szintjén. Nagyon köszönöm, megvan a leckemegoldás, de István, azért várnék olyan képet is, ami kevésbé behatárolt a mondanivalóját illetően, vagyis kevésbé speciális cselekménysor közben ábrázol téged. (hegyi)
értékelés:    

Hátha jó lesz elsőnek.

Már köszöntöttük Istvánt, hogy újra visszatért közénk, érdekes ez a képi megoldás, az ember nézi, hogy ez most lentről fe', vagy fentről le, de aztán nagyjából rájön, hogy mégiscsak fentről le, de mégis a lent van fent, mert talán az valami síszerelék lehet az a kis piros, tehát saját magát fotózhatta az alkotó síelés közben. Még azt is el tudom képzelni, hogy ez egy véletlenül elkattant kép, mert fázott a keze, és ment volna lefényképezni, hogy siklik a havon, aztán egy kicsit előbb exponált véletlenül. Jók ezek a véletlenek, mert a tömegelhelyezés rendben van, a foltok is rendben vannak, olyan nagyvonalú első leckés megoldás. De megvan az első lecke, abban az esetben, ha elkezdesz az első három leckével komolyan foglalkozni. Kérlek, hogy ezt most úgy vedd, hogy szeretném, ha Szabó Istvántól az első három leckére képeket kezdenénk el kapni. Megismerjük egymást, és talán kicsit saját magunkat is általa. (hegyi)
értékelés:    

Angyalföld, Budapest, 2011.05.30.

Nagyon sok mindent én ehhez nem akarok hozzáfűzni, így élünk mi. Ennyire giccsesen, ennyire átgondolatlan dizájnnal, nézzük meg az első képet: csak magán az építészeti objektumon felfedezhető legalább 4-5 féle szín, logika benne nem sok van, hogy miért pont ezekkel a színekkel van összepacsmagolva ez az utca. Szóval ez magában izgalmas, aztán itt van egy másik ilyen képi megoldás a kettes képen, ahol Sándor bekapcsolja még azt a fény-árnyék jelenséget is, amitől a lemenő napnál, ez az aranyló sárga átfesti ezt a koszos betonplaccot. A következő képnél ezek a rózsaszínek a vörössel, lehet, hogy az építész cégnél raktáron fönnmaradt sok piros meg fehér festék, aztán gondolták, hogy használjuk el, biztos, hogy elmebeteg volt az, aki ezt kitalálta így együtt. De milyen érdekes, hogy a természet formái és színei visszarántják ezt az egész dolgot. A zöld lenyugtatja az egész sikító, rózsaszínes helyzetet. Az utolsó kép, ez a Power House Gym szintén egy izgalmas megfigyelés, hogy ki az, aki ide szívesen bemegy az oroszlánbarlangba. Ez már eleve egy gladiátorképző bejáratának tűnik, megyünk a falanszterbe, a semmibe, ilyen művidám libafos színű épületnél. Kritikus korlenyomat, az biztos. (hegyi)
értékelés:

Nyári ágy. Télen nem látszana ki a hó alól.

Nagyon izgalmas ez a kép. Nagyon örülök annak, hogy Gábor azt is megmutatja, hogy kezdeményezőkész, hogy bizony mer energiákat belefektetni abba, hogy egy kép elkészüljön. Nem firtatom, hogy most kifejezetten ezért a képért hurcolták ki az ágyat, vagy szobafestés volt, vagy meszelés, mert ilyen szempontból ez mindegy is. Az a lényeg, hogy ezt a képet ő elkészítette. Egy picit van valami, ami mégiscsak arra utal, mintha ezeket a tárgyakat letették volna, és azért tették volna az árnyékba, hogy ne szívja meg a nap, ugyanis, ha megfigyeljük a képet, a bútorok nélkül, akkor egy nagyon nyugalmas, rendben lévő kompozíciót kapunk, az árnyéknak jó ellenpontja a háttérben lévő, bal oldalon álló fa- és bokorcsoport, tehát egy jó ritmusú képet kapunk. De idekerült egy ágy, egy kisszék, egy kancsó, egy szőnyeg és egy kutya. Abban vagyok bizonytalan, hogy most ezek a tárgyak mennyiben voltak tudatosan elrendezve. Hogy be akart rendezni Gábor egy szobabelsőt, avagy nagyjából ezek így kerültek ide lehelyezésre, és minimális hozzáadott mozgással létrehozta ezt a képet. Kérdéses némelyik tárgynak a szerepe, az is, hogy ha ekkora nagy, nyitott terünk van, akkor miért kell ennyire összezsúfolni ezeket a tárgyakat. Formák úgy vannak összekötve, ami nekem most bizonytalan. Főleg a kisszék az, ami nagyon furcsán kötődik ehhez az egészhez, de az asztal is nagyon rá van tolva erre az ágyra. Értem én azt, hogy miért van az árnyékban, még a filozófiáját is el tudom fogadni, hogy okos ember nem a napon kezd el aludni, de ha már ezt a geget kitaláltam, akkor próbáljam meg úgy megvalósítani, hogy ez az egész bátran foglalja el a teret. Most az az élményem van, hogy ez egy félszeg megoldás. Kihoztam ide ezeket a tárgyakat, és játszom ezzel, létrehozok egy képet, de nagyon nem kezdem el széthordani a terepen, hogy nehogy bolondnak nézzenek. Mintha utolsó percben a bátorság veszett volna el a komponálásból. Jó az alaphang, jó az irány, de mégis nekem valami azt mondja, hogy ez a tömegelhelyezés annyira egy pontra van sűrítve, hogy nem tudok mit kezdeni a kép többi részével. Valahogy most fölborult az egyensúly. De mint Ágy lecke, mint ötlet, olyan, hogy ettől függetlenül megadom rá a három csillagot. Szeretném Gábor véleményét hallani erről, amit most itt elmondtam. Az az érdekes, ha nagy festő elődöket nézünk, akár Szinyei Merse Majálisát, tessék megnézni azt a képet, hogy milyen furcsa a perspektíva ábrázolása, olyan, mintha egy nagylátószöges objektívvel dolgozott volna a festő, mintha felállt volna egy létrára, ki van egy kicsit terítve a perspektíva. A horizonthoz vezető út meg van növelve, hogy minél több alak elférjen, minél jobban lehessen látni a történetet, és tulajdonképpen a tájrész, a háttérrész ehhez képest kicsi. Ha megfigyeljük, ott a festő ezt azzal érte el, hogy egy olyasmi helyzetet választott, mintha egy domboldal lenne. Nyilván itt ez most nem megvalósítható, de lehet, hogy az objektív megválasztásával, ha nagylátószögűvel dolgozik Gábor, akkor lehet, hogy létrejöhet egy ilyen perspektívatorzulás is. Úgy jobban föntebbről láthatnám ezt az egészet, leíró jellegű lehetne, és az ember máris játékosabbnak tartaná a berendezést, mert most összetorlódtak ezek a tárgyak. (hegyi)
értékelés:

Budapest, 2010.11.15.

Azért izgalmas ez a kép, mert annyi torzított mókát kaptunk már Sándortól, hogy ezt is az ember elkezdi nézegetni, hogy ez valami házfal, amit valami más, furcsa perspektívával kellene nézi, miközben ez, ha jól látom valami olyan építészeti megoldás lehet, ami akár lehet valami üvegház. Érdekesek ezek a kis puklik ezen a bitumenes járdán, ezeket én gyerekkoromban nagyon szerettem, képzelhetitek, amikor nagy melegben ezek meg is olvadnak, jó volt kurkászni ezeket különböző botokkal. Lényeg az, hogy személyes kötődésem van ehhez a képhez ezzel az UFO tájjal, amit ezek létrehoznak. Jók az árnyékok, jól kihozza ezeket a formákat, és érdekes kérdés, hogy mi utal itt más az őszre. Nyilván a színek, az, hogy ez az egész szerkezet itt van most a maga mechanikájával, miközben látható, hogy mögötte is folytatódik valami ebből a természeti helyzetből is, de az is már egy kiégett, barnás színnel jelenik meg, hosszúra nyúlnak az árnyékok, érződik az az őszi időjárás, jó megoldásnak gondolom. Nem egy szokványos megoldás újra, de nem baj az, ha nem a szokványos úton járunk, de várok még megoldást erre a leckére. (hegyi)
értékelés:

Krems, Ausztria, 2009.01.10.

Nagyon érdekesek ezek a képek, olyanok, mintha egy kockába néznék én be, ilyen kis kaleidoszkópba, és azt forgatva, különböző szituációk jönnének elő. Ez is most egy ilyen érdekes betekintés egy szobába, kicsit olyan, mintha óriásra nőttem volna, és riadtan néznek a kicsi emberkék, hogy most mi fog itt történni. Mindez mellett, maga a hangulat, a képi megfejtés jó irány, bár ezek a nagyon éles sarkok, a trapéz- és háromszögformák nem nyugalmas formák, ezek nem arról szólnak elsősorban, hogy nyugalmat sugározzanak. Érdekes ez a fajta képi megfejtés, amit Sándor létrehoz, én ezzel egyet tudok érteni, mindazzal együtt, hogy egy kicsit zaklatottak ezek a képek nekem. Minden mozog, olyan, mintha egy pszichedelikus álomban lennék, ahol megelevenednek a falak. Hundertwasser is eszembe tud jutni, mint csatlakozási pont, az ő építészete. A képi üzenettel abszolút egyet tudok érteni, kedves helyzet, valószínű ez valamilyen irodai történet lehet, ahogy a bútorból ezt felismerni vélem. Ott van a két kutyus, akik szemmel láthatóan Marikát is elfogadták, befogadták, legalább annyira, mint Sándort, és egy békés helyzetet láthatunk. Mi, a nézők, még meg is vagyunk kínálva egy kis sütivel, úgyhogy nagyon köszönöm, jó kép, tetszik. Érdekes, és jól mutatja a család összetartozását, bár nem egy szokványos megoldás. Megvan erre a három csillag, jónak tartom, mint leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

2010-es síélés. Nekem a tél és a porhó a barátom.

A Barátság lecke felhívás arra, hogy esetleg barátom lehet bármi tárgy, vagy helyzet is, ezt István jól érzékelte, és jó, hogy ebbe az irányba indult el, ezt én jó ötletnek tartom. Nem kötelezően csak ember lehet a barátom, hanem mondjuk akár a hegyek is. Ha ezt így veszem, akkor azt is el tudom fogadni, hogy ennyire lenyomat nélküli az előtér. Nekem az ott picit üres. Ha a két sítalpamnak a végét megmutatom, akkor ezzel a tájjal, sporttal való kapcsolatunkról valamit mesélek. Ezt is el tudom fogadni, hogy a tisztelet az, ami nem engedi, hogy összejárkáljam ezt az egészet, de akkor most síelni akarok, és élvezni azt a szabadságot, amit ez az egész helyzet ad, vagy pedig gyönyörködöm a tájban? Én biztos, hogy ezen a lejtőn nem menné le, még akkor se, ha ez egy rendkívül jó humorforrás lehetne. Ami szép, az, hogy ott van valami kis piros az egyik fa tövénél, az jót tesz ennek a képnek. Hív ez a mély, az ember vacillál, hogy mégiscsak neki kellene ennek futni, én egyelőre úgy döntöttem, hogy nem. A másik, amit észrevettem, hogy érdekesen dolgozik a folthatásokkal István. Van egy nagy flekkünk itt az előtérben, ennek lehet egy rímelése a háttérnek az égrésze, a felhőkbe belefutó rész, aztán vannak a facsoportrészek, és egészen jól ritmizálódik ez a helyzet. Ami megmenti, az a bal oldalon, a képhatáron lévő fenyő, ez az, ami visszahúzza a jobb oldali nagy tömeget, ettől stabilizálódik a helyzet, és attól, hogy ebben az útban, amin lefelé siklanánk, kis dőlések vannak, megtorpanások, ezek azok, amik megint izgalmassá teszik az egészet, és egyensúlyba billentik ezt a történetet. Amivel nem tudok mit kezdeni, és ami miatt azt mondom, hogy szeretném, ha ezzel a leckével még foglalkozna István, az a személyesség. Én Istvánra vagyok kíváncsi, az István megélt élményeire a 4-es lecke viszonylatában. István és a barátság – nekem ez egy fontos dolog lenne, úgyhogy ez az, ami miatt azt mondom, hogy bár megvannak a csillagjai a leckének, de jó lenne egy ismétlést is látni. Ami miatt nem három csillag, az a színtorzulás. Én értem, hogy itt már sötétben vagyunk, és ez módosít valamennyit a színen, de ez nem ennyire kék. Itt most nem nagyon látom indokát annak, hogy ez miért kell ilyen kék legyen, ezért kettő csillag. (hegyi)
értékelés: