2010 nyara

A riport az mindig valamilyen problémát akar feszegetni vagy valamilyen történetet akar elmesélni. Ez inkább egy fotóetűd. Egy olyan képsor, ami érzelmi megközelítés, egy élményanyag feldolgozása több képen keresztül. Nem igazán riport. Nincs fotóetűd leckénk még, lehet, ha ezt, ha akarja, akkor más leckébe bele lehetett volna szuszakolni, mert a riport billeg egy picit. 12 kép. Gáborom, ezt másnak is mondom, indokolatlanul sok. Tudom, hogy nehéz az embernek saját magával szigorúnak lennie, mindegyik a te gyereked, melyiket hagyd ki, nem egy könnyű kérdés, de meg kell tanulnunk ezeket a döntéseket meghozni. Nem mindig áll mögöttünk egy szerkesztő, aki kívülállóként szigorúan tudja szemlélni. Ez a mi dolgunk, hogy szelektáljunk. Mivel nem történetről van szó, ezért a képeket önmagukban tudom értelmezni.
   Nagyon szép az első képen a víztükör, ez az olajos fény, ami a víz tükröződésén látszik ezen a strandon, nagyon szép a környezet, egy szép képeslap-fotó, de a személyességet nem nagyon érzem benne. Jó a kompozíció is, az ég azért lehetne egy kicsit határozottabb, ott valamit technikailag létre lehetett volna hozni, hogy a felhők is kicsit keményebben, izgalmasabban szóljanak bele ebbe a képi játékba. A kép egyébkén nem rossz, de nem is mondom azt, hogy ez a tíz pontos Gerlei képek közül való. A második képen, ha jól látom, valamilyen földúton folydogál lefelé a sár. Itt megint a személyességet hiányolom. Én értem, hogy ott, akkor, amikor a Gábor ott állt, akkor ez egy meghökkentő élmény volt, de ebből a nézőpontból, ahonnan ezt ő lefényképezte, ez szinte észre sem vehető jól. Nem olyan jelentős. Létre lehetett volna hozni ennél sokkal ütősebb megoldást is azzal, ha Gábor hajlandó egy kicsit lekucorodni, abból a nézőpontból közelíteni, ahonnan ez a vízfolyás létrejön, mert ennek a képnek nem a felhős ég, és a háttérben lévő ködpára, vagy a mező a lényege, hanem ez a víz. Következő kép egy hegyi patak, ahogy csordogál. Ez is nagyon szép kép, azt nem tudom, a helyet nem ismerem, hogy lehetett volna-e várni annyit, hogy ide besüssön a nap, mert most az látszik, hogy itt van napocska, de az kevés. Az lett volna izgalmas, ha a vízen lett volna a fény, ha megnézzük a képet, az alsó részen meg is csillan a víz. A másik megoldás az lehetett volna, hogy kivárni valami olyan pillanatot, amikor kevésbé harsány, határozott a környezet. Ez lehet egy tél utáni, vagy tél előtti pillanat, azért, hogy ez a víz még határozottabb tudjon lenni. Maga a helyzet meglátása abszolút hozza azt az élményt, amit én Hokusai-nál láttam, egy tradicionális fametszet is lehetne ebből, de ez a forma nem ezt hozza. Aztán jelzésértékkel van egy vizes mező, ahova még jobban esik az eső. Szépek ezek a vízgyűrűk, de itt is arra kellett volna ügyelni, hogy egy olyan megfigyelői pontot találjak, ahonnan jobban érvényesüljön az, hogy ez itt egy elárasztott mező. Aki nem látott még ilyet, annak nem biztos, hogy egyértelműen látszik. A következő kép távolabbról mutatja hasonlóan ezt a helyzetet. Ezt a képet kihagytam volna, nem nagyon erős, szépek a formák, fenyegetőnek tűnnek azok a kis fogacskák, amik ebben a szájban elhelyezkednek az árnyék viszonylatában, de azért annyira nem érzem olyan fontosnak. Aztán látunk egy makrofelvételt vízcseppel. Hálás téma, de nem igazán jön ez hozzám közel. Aztán tulajdonképpen a következő kép az, amin egy szögön csillan meg egy esőcsepp, amire azt mondom, hogy na ez már időtállóbb megoldás. Itt a kompozíció is viszonylag rendben van, majdnem aranymetszésbe sikerült tenni ezt a vízcseppet. Talán lent egy kicsit ha vág Gábor, akkor még feszesebb, és pont aranymetszésbe kerül. Ez az első olyan kép, amire azt mondom, hogy igen, ez gerleis, ebben ott van Gábor. Jön egy fekvő kép, megint egy fölitatott mezővel, nem tudok vele túl sokra menni. Szivárvány, a vízen úszik egy molnárka, ez megint nagyon szép kép. Itt is sikerült olyat találnia Gábornak, ami egészen extra. Itt is egy picit a kompozícióval van bajom, ha már aranymetszés felé megyünk, akkor próbáljuk meg a molnárkát oda komponálni. Tudom, ezek izgága kis lények, nem egyszerű esetről van szó, dehát digitálisnál lehet többet is lőni, de nagyon finomak a víz redői. Ez a második olyan kép, amit gerleis. Aztán a néni söprögeti a vizet a kis faluban, csak hát túl sok közünk a nénihez nincsen, mert háttal áll nekünk. Jó, hogy látjuk az ajtót, amin ő kijött, de lehet, hogy én szóltam volna valamit a nénihez, hogy "néni kérem, tessék már egy kicsit idefigyelni, mert itt nagyobb a víz", és akkor odafordul. Az utolsó kép az, ami számomra megint izgalmas, és gerleis, mert izgalmas ez a játék a víztükröződéssel, a vödörrel, és azzal, hogy az alkotó benéz ebbe a kútba. Így darabokra szedve ennyi.
   Összefoglalva azt tudom mondani, hogy jól látható az az irány, amit Gábor keres. Keresi magát ezekben a történetekben, mesélni szeretne. El szeretné mesélni a maga élményét, hogy jártam egy kis faluban, jártam a Szigeten, ott is esett, a franc ebbe a sok esőbe, mennyi bajt csinál. Ez a része számomra érthető. Ha ezt a vonalat akarom követni, akkor szigorúbbnak kell magammal lenni, mert itt egy csomó olyan képi közhelyet is fölsorol magának Gábor, amiken ő már túl van. Ritka az az eset, amikor csak úgy, egy szivárvány, vagy egy vízcsepp a fűszálon önmagában megáll. Ennek vagy kompozícióban kell akkor egyedülállónak lenni, vagy még valami más mesét el kell tudnia indítani ezeknek a képeknek, különben közhely. Szerepel itt minden, olyan mintha egy lexikont kinyitnék, hogy lássuk mit mond a vízről, és akkor illusztráljuk, hogy: víz az egy olyan dolog, ami esik a fejünkre is, meg úszunk is benne, meg isszuk is, meg gondot is okoz, de élünk is belőle. Igen, csak most nem érzem, hogy ezen a szinten túl tudtunk volna jutni. Van egy másik lehetőség: ha ez nem sikerül, akkor elkezdünk külön a képekkel foglalkozni, ahogy ezt a három képet megjelöltem: a 7. kép, a 10. és a 12. kép az, ami érdemes a továbbgondolásra, vagy ami berakható egy ilyen albumba, ami a Gerlei munkáit tartalmazza. A többi jelen esetben nem. Gábornak erre a képsorra most nem tudok adni egy csillagot sem, mivel képsorként adta be. Szeretném, ha ezt átgondolná, amiről beszélünk, és megfontolná, hogy mennyi igazságtartalom van benne az ő számára, vagy mennyi az, amit ő ebből át tud magára vállalni. Hogy ne maradjon csillagok nélkül, nekem a három kép, de kifejezetten a 7-es az, ami mégiscsak megér három csillagot. Tehát maga a képsor nem (ha csak a képsort nézném, akkor visszaadnám ismétlésre), de ez a kép az, amivel lehet valamit kezdeni. 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez az a világ, amit Bara nagyon jól érez, nagyon jó meglátásokat tud küldeni ezekkel a formai játékokkal. A tömegelhelyezés a problémám. Az az ív, ami a képnek a bal oldalán megjelenik, az képvisel egyfajta tömeget, méretet, és az a járda, ami ebből megmarad, az képviselne egy másik mennyiséget. Ha ezt a kettőt beleteszem a mérleg serpenyőjébe, ugye látjuk, hogy az egyik egy fekete-fehér kemény, nagy mennyiségű tömeg, ezt ez a szürkés, lágyabb forma nagyobb mennyiségben kellene kiegyensúlyozza. Ez olyan, mint a mértan, vagy matematika, hogy belerakom, és mérem. Kellene még majdnem két ujjnyi ahhoz, hogy ez a nagy szürke flekk egyensúlyba hozza a kép bal oldalán lévő ívet. De a meglátás abszolút jó. Még egy lehetőség van: hogy odapattintok egy labdát, vagy odateszem a lábam, tehát valahogy visszarántom ezt az egészet, és ahhoz a 20 deka szürkéhez még hozzáteszek 5 deka feketét, és akkor az helyrerántja az ívet. Ha ennyire puritán eszközökkel, és csak az épített környezetben fellelhető formákkal, árnyékokkal és ívekkel dolgozom, akkor kell hozzá még két ujjnyi szürke, ha pedig személyesebbre akarom venni ezt a történetet, akkor valamit beleteszek még. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy itt mekkora expozícióval, hogyan dolgozott az alkotó, de nem is biztos, hogy fontos. Nem szeretném technikailag cincálni. András hozott egy döntést, hogy majdnem fekete-fehér képet használ, de mégsem, azért egy kis zöldet benne hagyott, nem tudom minek, nem tudom miért pont azt a színt hagyta meg, szerintem ő se tudja. Ezt a fajta játékot nem kéne nagyon erőltetni, mert nem egy időtálló megoldás. Ha ettől elvonatkoztatok, akkor ez nekem kettő kép. Az egyik képen van egy fickó, aki kerékpározik, és az elmozdulása a háttérrel értelmezhető. A másik képen van egy másik kerékpáros, aki maga bemozdult, ott valami nagyon érdekes interferencia, vagy ismétlés jelenik meg. A két kép együtt nem nagyon értelmezhető. Kicsit olyan mint egy kollázs, de nem tudom mi volt vele a cél. Nekem egy picit ez zavaros, és nem tudom, hogy mi volt a Gime mondanivalója. Ezt átteszem szorgalmiba, a Mozgás leckét visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Ágnes képére rímelve

Kedvelem ezt a képet, a meglátás is abszolút jó. Én egy kicsit játszottam volna azzal, hogy ha már ebbe a mesevilágba megyek bele, akkor ne egy felülről exponált, távolságtartó kameraállást válasszak, hanem menjek le a meseszintre, a gomba-család szintjére. Ha a tükrön mozdítok, be lehet ezt úgy állítani, hogy maga a fényképezőgép ne legyen benne. Ezzel én kicsit még vacakoltam volna, hogy lejjebb tudjak ereszkedni. Ugyanis minden ilyen felülről exponált helyzet azt adja - gyerekfotónál szokott ez előfordulni -, hogy a felnőtt szempontjából nézünk. De ha itt egy mesét akarok elmondani, márpedig ez abszolút mesei, hogy a családot a gombacsaládban vélem felfedezni, akkor igenis jó, ha nem egy fölülről exponált, kívülről látható helyzetet mutatok, hanem lemegyek a gyerek szintjére. (hegyi)
értékelés:

Valamilyen tükröződésből néz vissza a modell. Nekem úgy tűnik, hogy van egy kettős tükröződéses játék, mintha egy kirakati üvegen át nézné a fotografáló személyt. Trükkös Bara, mert a kislány szemüvege lehetne segítség, de nem fordult ő annyira vissza, hogy ez a tükröződés létrejöjjön, nem látjuk, hogy hol készült a fotó, pedig a szemüveg ebben esetleg segíthetne. És ez jó is, hogy nem buktatja ezt le. Nagyon finomak azok a kis jelzések, amik a sapkán, az arcon, a hajnál létrejönnek, amik mutatják ezt a dupla tükröződést. Az élmény is abszolút nyári, a fények, a színek, bár egy picit a kompozíció szűkre lett komponálva. A szemüveg egy jó gesztus, de figyeljünk arra, hogy csökkenti a kommunikációs lehetőséget a modell és a néző között. Most az arcon lévő gesztusok erősítik a helyzetet, tehát itt ez kevésbé problematikus. A jövőre nézvést mondom, hogy az idegesítő, amikor a modellnél nem tudunk mit kezdeni a szemüvegével, miközben a tükröződés, meg az, hogy nem látjuk a tekintetet, nehezebb helyzetbe hoz minket, mert ezeket utána a kompozícióval kell helyrehozni, a kompozíció lesz az, ami érvényessé teheti ezt a döntést. Nem mondom azt, hogy ez egy nem jól megoldott kép, csak azt mondom, hogy a szűk képhatárolással, és ezzel a szemüveges megjelenéssel csökkentette most Bara azt az élményszintet, ami a nyárhoz köthető. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem ezt a képet, és nem egyszerű dolog egy ilyen madarat ennyire szabályosan, szépen lefényképezni. Nagyon finomak a tónusok, a színek. Ugye a sirály, meg a madarak általában nevezhetőek a szabadság egyfajta szimbólumának. Ez is benne van ebben a képben. Nehéz foglalkozni egyszerre több dologgal egy képnél. Amiben egy picit most bizonytalan vagyok, az a háttér. Ezek a felhők jelzik az eget, és ez fontos, de az elhelyezésük a képen nem túl szerencsés, viszont nem egyszerű dolog egyszerre a háttérre is figyelni, és arra is, hogy a madárnak az összes szárnyatolla, lábafeje benne legyen a képben, és attraktív tudjon lenni. Emiatt el tudom fogadni. A problémám az, hogy minden technikai nehézség ellenére egy picit hiányolom azt, hogy mondanivalóban nem nagyon lépünk túl azon, hogy lefényképeztem egy sirályt. Aztán ebből mindenki maga tud továbbgondolni történetet, de itt elég lazán, rögtön az első lépésnél elengedjük a kezét a nézőknek. A természetfotósi kvalitásait el tudom fogadni ennek a képnek, de a 17-es lecke mondanivalóját ennél sokkal összeszedettebbnek és személyesebbnek gondolom. A feladat itt az, hogy a saját élményeinket fogalmazzuk meg. Ennél a képnél most annyira erősen nem sikerült. A technika mindenféleképpen megkapja az egy csillagot, a mondanivalót egy kicsit jó lenne, ha Viktória saját magán szűrné át. Az egy csillag megvan, de a másik kettő a leckénél most talonban marad. (hegyi)
értékelés: