diana próba 2.

Az érdekes, hogy ezt a képet Bara a Víz leckébe küldte, és fontosnak tartom azt is, hogy itt ellentétpárok jönnek létre: a tűz és a víz ellentéte. Most, ha akarom, akkor a vizet a tűzzel is lehet ábrázolni, és itt ezek a színek inkább a tűzről szólnak. Ezekkel a színekkel olyan, mintha valami forróság, valami robbanékony helyzet lenne ábrázolva. Van egy primer kapcsolódási pont is: a szappanbuborék-fújás. Nem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy erre szükség van, ez most lehet, hogy gyengíti az üzenetet. (hegyi)
értékelés:

Városligeti oszlopok kicsit másképpen. A kép DIANA-val készült:)

Ha jól érzem, ez az 56-os emlékmű elindított egy láncreakciót, aminek én kifejezetten örülök, részben azért, mert a kreativitásotokat teszteli ez a feladat, hogy ki miképpen tudja személyessé formálni ezt az adott tárgyat, másrészt mindenképpen egy tiszteletadás is az alkotónak. Van egy harmadik szempont is, amit ne felejtsünk el: van egy dokumentációjellege is. Akármennyire is elvolt az, amit közlünk, hogy ez a szobor még létezik, lehet, hogy nem sokáig lesz ez így, forr körülöttünk a világ, és sajnos ez a változás nem kíméli a képzőművészetet sem, veszik maguknak a bátorságot az irányítók arra, hogy olyan területeket is felbolygassanak, amikhez szerintem nem túl sok közük van, úgyhogy ez ebből a szempontból is fontos. Jó lenne, ha ez nem egy egyszeri eset lenne, tehát találjunk olyan jól megközelíthető, beazonosítható helyeket a városban, amikről ki-ki a maga nézetét, gondolatát megoszthatja a többiekkel. Ez jó irány, és remélem, hogy nem egy ilyen lánc indul el, hanem ennek lesz folytatása. Ami a képet illeti, nagyon szép ritmusok, tónusok jelennek meg, az Absztrakt leckére tökéletesen jó megfejtés: a színvilága, ez a vöröses, lángoló helyzet, ami itt létrejön. Nagyon érdekes, hogy a felhőkből lesznek füst és lángoszlopok. Ez mind-mind passzol a szobor érzelmi kontextusához. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2012.04.15.

Nekem ez az egész olyan, mint egy performance. Két kerekesszékes játékos olyan, mintha kergetőznének. Lehet, hogy ez az előző kép hatása, de olyan, mintha ez valamilyen sportesemény lenne, hogy ki tudja gyorsabban körbekerekezni az épületet. Ez azért érdekes, mert mindezt az érzést erősíti a középső kép, amiben megjelenik egy fiatalember, aki görkorizik, és itt megint arról van szó, hogy Sándor összehasonlítja ezeket a helyzeteket. Ez egy nagyon tudatos döntés, hogy túlmutat azon, ami ennek a geg és a humor része, miközben ez is nagyon erős. Aztán itt van a záró kép, ahol belenéz a kamerába, és olyan, mintha szerepet cserélt volna saját magával. Tudjuk azt, hogy ezek a kerekesszékes helyzetek kapcsolati helyetek is, hogy milyen kapcsolat tud kialakulni a között az ember között aki ezt a széket tolja, vagy akit tolnak. Itt mind a két szerepbe saját magát helyezte el Sándor, miközben a másik játékos az elektromos székkel rója a maga köreit, intézi a dolgait. Szóval én ezt egy nagyon jó dolognak tartom, tényleg olyan, mintha egy tereppálya lenne kialakítva az épületek körül, és egy titkos társaságként minden kedd délután összegyűlnek a kerekesszékesek, és egy pályaversenyt futnak. Én nagyon örülök ennek a vitalitásnak, ami ezekből a képekből nekem sugárzik. Bár van egy helyzet, hogy olykor-olykor erre a székre szükség van, megkönnyíti a közlekedést, biztonságérzetet ad, de mégis benne van ebben az egészben az is, hogy ez nem egy beletörődés ebbe a helyzetbe, hogy akkor a kerekesszék segítségére szorulok, és egész nap ezzel a székkel vagyok elfoglalva, és valamiféle sértett helyzet van, hogy haragszom a világra, hogy én ebbe a székbe kényszerültem, hanem megvan az a kíváncsiság, ami nem csak az alkotó kíváncsisága, hogy hogyan tudja ezt képbe megfogalmazni, hanem az a kíváncsiság, ami magával a szituációval kapcsolatban tesz föl kérdéseket saját magának. Ezt én nagyon fontosnak tartom. (hegyi)
értékelés:    

http://latszoter.hu/szakkor/cim-nelkuel-0 kép újragondolása...

Örülök ennek a képnek azért, mert az előző néhány képnél elmondtam azt, hogy mi az a gondolat, amit érzek a portrézásnál akkor, amikor Hannával dolgozik, és ez a kép annyiban mindenképpen továbblépés, hogy nem akar mindenáron a nézőre ráerőltetni egy álláspontot, hanem viszonylag nagy teret hagy arra, hogy én ebben a képi világban megtaláljam a magam kapcsolódási pontjait. A leiratból tudjuk, hogy ez egy előző képnek a továbbgondolása, és ha megnézzük ezt az előző képet, abban mindenképpen igaza van Barának, hogy lényegesen kevesebb eszközzel dolgozik, és ez annyiban jót tesz a képnek, hogy jobban tudunk koncentrálni. Ha az előző képet megnézzük, ott a ruha, az ékszerek, a háttér különböző gyűrődései a fókuszálást nem segítették. itt most viszonylag kevés képi elem van, és az is fontos, hogy a két kép között csak fél év telt el, de lényeges a változás abban, hogy maga a modell a maga nőiségét, a kíváncsiságát, a gyermekkorból a kamaszkorba lépésnek az irányait miképp éli meg. Az előző képen inkább egy kislányt láttunk, aki tulajdonképpen már az első lépést megteszi azzal, hogy a tükör szerepel (azt tudnunk kell, hogy a gyerekeknél ez bizonyos életkor alatt nem annyira központi kérdés), de még csak egy ismerkedési fázis van. Itt, ennél a tükörnél, ami egy lényegesen egyszerűbb tükör, azzal, hogy a hajával játszik, az, ahogy a körme ki van színezve, viszont nincsenek előtérbe hozva az ékszerek, az ajándékba kapott csecsebecsék, letisztultabb az az élményanyag is, amit a modell mutat. Én ennek nagyon örülök, ez egy jó irány. Remélem, hogy Bara ezt a témát nem fogja elengedni, és időről időre kapunk jelentéseket ezekről az állomásokról. (hegyi)
értékelés:    

A címadással sosem fogunk egyetérteni Gimével szerintem, úgyhogy én ezt a részét a dolognak föladom. Majd ha a kiállításán a falra kerülnek a képek, akkor kíváncsi leszek, hogy hogyan rakja ezeket ki, és mennyire fogják ezt komolyan venni a nézői. De ez legyen az ő dolga. Amit a képen látunk, az valami férfiportré, festmény lehet, vagy valami régiségbolt kirakata, amiből visszatükröződik egy ablak, nem nagyon találom hozzá a kulcsot, hogy megfejtsem, hogy mi ez, de biztos jó, sokan dicsérik. (hegyi)
értékelés:

Néhány képpel ezelőtt elmondtam egy viszonylag sarkosabb véleményt arról, ahogy a Bara az ő modelljével, Hannával dolgozik, hogy sok olyan képet kaptunk már, ahol hasonló ábrázattal, hasonló gesztusokat kapunk. Most itt a dolognak a különbsége a virággal van abban, hogy olyan, mintha egy virágbolt ablakán benézett volna a modell, és ott tükröződik valami. Nekem most így ez zavaros. Ahogy az előző képnél, a vízi helyzetnél a madarakkal pontosan a kompozíció, és annak az izgalmassága mentette meg a képet, attól lett kép, itt ez most kuszaság kompozícióban. Az, hogy mi mit fed, hogy miből mennyi látszik, hogy mi van a fölső és az alsó rétegen ez most olyan esetleges nekem. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az jó, hogy a te modelledet folyamatosan egy ilyen zord helyzetbe akarod hozni. Ezt már ismerjük, és ha ezt nem tudod fokozni, ha erre nem tudsz rátenni mindig még egy kicsit, akkor egyszer csak elhasználod a modelledet. Pedig ez nem lenne a cél, mert nagyon jól tudtok együtt dolgozni. Kicsit hagyd őt lélegzethez jutni abban, hogy ő mégiscsak egy gyerek, aki nem kötelezően kell mindig összevont szemöldökkel nézze a felnőttek világát. (hegyi)