Eszter, én kedvelem ezt az eszköztelen kompozíciót, de azt kevésbé díjazom, hogy ennyire kicsi a mélységélesség. Divat, hogy nyitott rekesszel fotóznak, de ne kövesd, mert itt például emiatt csak az egyik levél éles, ráadásul a távolabbi, így elől ez a flekk életlenben zavaró lesz. (hegyi)
értékelés:

Máté, próbálok segíteni, bár nem könnyű, mert a koncertfotózás szerencse kérdése is, nem könnyű meló. A lényeg, hogy a pillanatot kell figyelni, a csúcspontokat, amikor esemény van, amikor a helyzet dinamikája erős. Mindezt úgy, hogy a kimerevített pillanat ne legyen groteszk, a gesztusok, pózok ne forduljanak át viccbe. Metál zenekaroknál ez kifejezetten nehéz, mert eleve karikírozott, nagy gesztusok vannak, ami ha nem szól a zene, sokszor válik nevetségessé. Mondom sorban. Az első kép elmegy, baj, hogy a gitáros fele eltűnik a füstgépben. A másodikban az énekes léggitározása így olyan, mintha kéregetne, dinamikájában öreguras, nem jó. A harmadik képen a gitáros zöldben jó lehetne, két probléma van, az egyik az, hogy a mikrofonállvány zavaróan takar be a kézbe, a másik, hogy a fények nem jó, hogy lemaradnak jobb alul, de ha már igen, akkor lehetne a zenekar logója olvasható. A negyedik kép megint dinamikátlan, öreg papa támaszkodik, nem jó üzenet. Az ötödik, mintha próba lenne és épp kiszólna a technikusnak, hogy Pistikém, még egy kis üdítőt hozzál má' lécci. A következő nem lenne rossz, ha nem lenne ennyire szűk. Miért álló? Az utolsó kép a legrosszabb, itt szegény papa a botjával, szóval hogy mondjam, inkább szánalmas, mint erős, a tátott száj se jó. Az a helyzet, hogy lehet, hogy az lenne a segítség, ha olyan koncertre mennél, ami nem ennyire fontos neked, amibe nem vagy ennyire beleszeretve, talán akkor reálisabban találnád meg a pillanatokat. (hegyi)

Nem tudom, mondtam már a képarány megválasztást, meg a filmes-fotós vizuál közti különbséget? :) Na, a kép amúgy tetszik, de itt különösen fáj, hogy ez a szélesvásznúság van, mert így valahogy szétszalad minden, elveszik a történet és a fókusz valahogy a francba. Nem véletlen volt Fibonacci és az aranymetszés, hogy miért azok az arányok, amik, és nem ezek a fura szélesebbek. No, maradjunk két csillagban, mert az ötlet szuper, de jobban figyelj, amikor ismétled majd a képet, hogy mi van a szobában, a szereplők hogy helyezkednek el, hogy a kép szélein mik lógnak be és ezeket tisztázd magadnak. (hegyi)
értékelés:

Zoli, őszinte leszek, ez a kép engem nem fog meg. Nem találok benne olyat, ami egyedivé tenné, ami miatt visszatérnék rá újra és újra, ami mást mutatna, mint a megszokott őszi képek. Mindenkinél máshogy működik nyilván, hogy hogyan keres témát és azt hogy forgatja magában, de egy biztos, egyéniesíteni, egyediesíteni kell, hogy valami rólad szóljon a képben. A tiéd legyen. Keresni a nézőpontot, játszani a térrel, fényekkel, szereplőkkel, sok minden lehet, de ez így nem működik. Állunk középen, szemben a fény, fák, oké, ez így sztereotip, guggolj le, feküdj az avarba, pörgesd magad bele, ahogy érzed, de mozdulj ki a komfortos, kényelmes megoldásból. (hegyi)

Jó ez a kép, mert van benne valami a nyolcvanas évekből is, és abszolút átjön, hogy filmes géppel készült. Más az atmoszférája, nincs kínosan bántó élesség, nincs hdr, semmi, ettől valahogy az egész hitelessége erősebb, szóval kösz, ez jó. Nyilván a szkennelésen lehet finomítani még, de ez most mellékes. (hegyi)
értékelés: