Képélesség? Képkivágás?? Kompozícióóóóó... óóóó??? Ó!

Nagyon izgalmas, ahogyan a Tamás beköszön ide közénk, és nagy szeretettel üdvözlünk. Nagyon érdekes az, ahogyan a diókkal mint motívumokkal, amelyek akár szimbolikusan akár a férfiasságot is jelezhetik, tulajdonképpen egy bábos történetet látunk, hiszen a megvilágítással és a mögötte lévő vörös háttérrel ugye egyfajta árnyékjelzést is látunk a hátsó felületen. Ha jól keresgélek, akkor viszont az a kérdésem, hogy ha már báb, és mint a gyerekkorunkban ezek az ujj-formák, ezek a kis állatkákat, nyuszikat, kutyákat, és mindenféle furcsa alakokat mozgattak meg régen, amikor nem néztünk tévét, vagy csak az ágyban feküdtünk és este mese helyett báboztunk, akkor azt mondom, hogy fényértékében ez a háttérben lévő árnyék, ami egy nagyon jó kis geg, ez nem eléggé kap hangsúlyt. Tehát most a kettő között mozog, hogy látunk egy jó gesztust, egy jó táncos gesztust a kezekkel, a diókkal, és valami ott fölsejlik a háttérben az árnyékból, pedig az az árnyék az ilyen értelemben egy nagyon fontos szereplője lenne ennek a képnek. Tehát nagyon köszönjük, megvan rá a három disznó, de elsősorban a lelkesítés miatt, ugyanakkor azt mondanám, hogy az árnyék viszonylatokkal érdemes lesz a későbbiekben foglalkozni. Mert látszik, hogy érdekel, csak ezeket nem pontosítottad. (szőke)
értékelés:

Egy álló formátumú képet látunk, ahol az megállapítható, hogy a testrészlet fotózásánál próbált olyan hátteret keresni a fotós, ami ezzel a struktúrával, az előtérben például az őszi sárgult talán juharlevél struktúrájával, mint felületi formával hasonló. Egy márványszerű, foltos, töredezett hatású háttér van, ami egy szürkés-zöld tónussal jelentkezik, és ez a többnyire szürkés hatás az egész képre jellemző, a bőrszínezetre és még a vörösesen sárgult levélre is. A beállítás egyrészt egy teremben érzékelhető szórt alap fényben látható, másrészt pedig egy alsó megvilágítással, valamilyen kis állólámpa vagy valamilyen zseblámpa fényével lentről is kap egy plusz fényértéket. Ezt a bal oldali térd környéke és a jobb oldali comb élfényei is mutatják, jelzik. Ez segíti elő a plasztikusságát az emberi testnek. A kép szatirikus hangvétele elsősorban a levél kontra női intim testrész játékából adódik, tulajdonképpen a combbal szorítja oda ezt a levelet, kvázi egy olyan szimbólumot használ, ugye a női szemérem-rész asszociációja itt egy ilyen furcsa növény mintázattal és egy árnyékkal tulajdonképpen ugyanazt szimbolizálja, amit eltakar. Elsősorban a barokk allegorikus hangvételű, biblikus tárgyú képalkotásban van nagyon sokszor jelen ez a fajta világ. De természetesen nem csak a barokkban, hanem a németalföldi festészetben is megtalálható Dürernél, de akár ha visszább megyünk, akkor Masaccionál is. Ugye Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból című híres templomi képe, amelynek eredeti állapotában a mester a két emberi alakot esendően és fedetlenül ábrázolja, később ugyanígy, ahogy itt ezt a levelet látjuk, különböző ráfestésekkel szalonképesebbé teszik a majdani cenzorok. Itt is ugye csak vállaltan játékosan egy cenzúrázott képet látunk. Egy ilyen fajta helyzetnél azt gondolom, mivel ezek szerint ennek a képnek elsősorban nem a tanulmány jelleg, hanem valamilyen geg a fő iránya, azt kell feltételeznünk, mint ahogy a plakát fotográfiánál is, hogy egy mesterségbeli tudásnak a háttérben meg kell húzódni. Ez azt jelenti, hogy ha elfogadjuk a humorforrást, elfogadjuk az üzenetet, akkor azzal a résszel is kell foglalkoznunk, hogy vajon mesterségbelileg hogyan van megközelítve mindez. Az egyik, amit most az Estiskola tábor alatt, ahol stúdium munkában aktfotózással foglalkoztunk, a Pedellus részéről többször elhangzott teljesen jogos szakmai érvként, hogy általában ha modellfotózás történik, akkor érdemes megvárni azt, hogy a testfelületen lévő ruhák nyomai eltűnjenek. Még egészen extrém módon azt is tudom mondani, hogy érdemes egy modellfotózás előtt akár egy masszázst alkalmazni, amelynél a bőr újra felveszi ugyanazt a rugalmasságát, felületi egységét, amely akkor nem jelentkezik, hogyha mondjuk elkezdünk fotózni, a modell levetkőzik, és akár a nadrágszíj, akár a nadrág, pulcsi, melltartó nyomok megmaradnak.
   Én még egy dolgot szeretnék mondani – fűzi hozzá Hegyi –, hogy az egy kérdés számomra, hogy ugye itt van egy levél, és ennek a levélnek a kiválasztásánál most egy olyan formai helyzet van, ahol árnyékok keletkeznek a levélen is, meg árnyékok keletkeznek a testen is. Ez lehet egy olyan eszköz, amit tudatosan használunk, ezzel fokozunk valamilyen drámai hatást ezekkel az árnyékokkal. Most itt úgy tűnik számomra, hogy ez a világításból adódóan így történt, és nem vagyok biztos benne, hogy ez egy tudatos helyzet. Ezen a világítással lehet segíteni akár egy kis reflexszel a levélformának a fölső részére egy kis fényt adva kisimítani ezeket az árnyékokból adódó tökéletlenségeket, és akkor ez a helyzet formailag rendezettebbnek tűnik.
   De alapvetően nem ez a probléma, hanem az – így Szőke –, hogy ez a kép világítva van, csak nem ott, ahol a képkeret látható. Van egy sejthetően koncentrált fényvilág a képen kívül, a kép alsó vízszintes határán túl, miközben a kép gegvilága az igazából a női szeméremtest kontra levél kapcsolatát mutatja. Ez azt jelenti, hogy igazából oda világít az alkotó, például a térd, combok alsó régiója, ahol mi nem láthatunk semmit, viszont ahol érdekes lenne az egész történet, ott csak valamennyi a fényből odacsúszik. Tehát nincs eldöntve világítástechnikailag, ez a humoros és izgalmas, erotikus töltet mint ötlet föl van vetve, és igazából nincs végigvezetve. Tehát ismétlésre visszaadnám a képet. (szőke-hegyi)

az őskortól, napjainkig. avagy hogyan zajlott az átmenet a mágikus realizmusból a formális animizmusba. (és onnan a publikus nihilizmusba?)

A cím valószínűleg a Neolux szprére, a falfestők illékonyabb anyaggal dolgozó, ecset nélküli technikájára utal. Többnyire ezek a fajta gyors képzőművészeti alkotások valamilyen úgynevezett maszkkal készülnek pontosan azért, mert a városokban, településeken ugye ahhoz, hogy ezek az alkotások megvalósulhassanak, megörökíthetőek legyenek, gyors technikára van szükség. Itt jegyezném meg, esetleg az Estiklopédiában vissza tudunk majd erre térni, hogy a huszadik század eleji alkalmazott festészet, ilyen például a szobafestés, az ezt a technológiát, ugyan nem ezzel a festékanyaggal, de nagyon előszeretettel használta elsősorban a polgári kultúrában. Ezek az ún. betétes hengerezést megelőző időszakot jelentik, amelyeket patronmintáknak hívtak. Elsősorban a mennyezetfestéseknél, fal díszítések zárásaként ez egy külön díszítő festészeti eljárás volt. Különböző ornamentikák, virágminták formái voltak pozitív formában kivágva, és ezek a patronminták akár többféle folthatásokkal egymásra helyezhetően újabb és újabb ráfestésekkel sarokdíszítéseket, a biedermeier, a rokokó hangulatát idéző díszítéseket segítették elő. A technika sejthetően ugyanaz. Itt sejtésem szerint egy dokumentáció történik, egy alkotó valaki más vagy a saját alkotását rögzítette. Ha ezt a szocio felől közelítjük meg, hiszen itt már egy képzőművészeti alkotás másodlagos interpretációjáról beszélünk, akkor talán érdemesebb lenne a körülötte lévő környezetre nagyobb hangsúlyt fektetni, vagy azt a környezeti felületet teljes egészében elhagyni. Mivel ez egy zsaluzott vasbeton felület, így sejtésem szerint ha egy olyan megvilágítási helyzetet találnánk, amikor a súrlófények erősek lehetnek, akkor amit a bika hát körüli részénél amit a szórópisztoly és a fölhelyezett maszk kapcsolatából látunk, ahol egy picit a festékanyagok szétszóródtak a fehér felületen, ha mindez kapna egy súrlófényt, akkor a textúra teljesen másként jelenne meg. Most ugye azok az ún. technikai pontatlanságból adódó festéklefolyások is részei a képnek, viszont a kép aközött a két út között lebeg, ahol ez egy sokszorosan átalakított fotón keresztüli képzőművészeti munka, vagy egy képzőművészeti munka rögzített állapota. Nincs eldöntve, hogy mi az irány, ezért én azt gondolom, hogy a huszonhetes lecke rezonancia munkára, hiszen a rezonancia a huszonhetes számával egy magas házi feladat szám, és Dánielt tekintve, az ő érzékenységét, összetettségét, talán joggal várható el, hogy elmélyüljön ebben a házi feladatban is. Mindezek figyelembe vételével szeretném azt mondani, hogy nem graffitikkel és nem a graffitiábrázolással van gondom, hanem úgy érzem, hogy egy könnyű csuklómozdulattal lett megoldva ez a házi feladat. Tehát akár ha a graffitik világában halad tovább, akár egy új házi feladatot készít, mind a két út jó, sőt több út is lehet, sőt a házi feladatokhoz sokszor vissza lehet térni, itt azért én szeretném ismétlésre kérni Danit. (szőke)

Egy fekvő formátumú képet küldött Mariann, amelynek a monokróm világa, ez a barnás, szépiaszerű, pasztell hangulatot idéző munka elsősorban a ’20-as, ’30-as években volt nagy divat, nem csak a fotográfiában, hanem a képzőművészetben is. Különböző zsánermunkáknál elsősorban a polgári családokhoz kapcsolódó étkezők, nappalik világában előszeretettel használták a képzőművészeti alkotásoknál akár rendelésre is ezt a pasztelles megoldást, amelyben nincsenek erőteljes karakterek, hanem lágy átmenetekkel, szórt felületekkel dolgoztak az alkotók. Ez az, amitől ez a kép elsősorban hozza ezt a nyugalmi hangulatot. Nagyon jó ritmusokat figyel meg az alkotó. Itt is a hangsúly a ritmikán van, a különböző foltrendszerek kapcsolódásán. Mindehhez eszközként az emberi testet használja Mariann. Ami kérdésként megfogalmazódik egy testrészlet ábrázolásánál, és ehhez kapcsolódik esetleg egy alkotás irányultsága az alkotó részéről, hogy nehezen eldönthető – hiszen a harmincas lecke egy elég nagy feladat az Estiskolán dolgozóknak –, hogy a kompozíció keretezése, szélei, és a testből kimetszett felületek vajon milyen okozattal készültek. Elképzelhető, hogy a nagyon szép rajzolatú csípő, comb, has, medence környéke kapcsolódás az a feladat nehézségéből adódóan is az alsó vízszintes határvonal megválasztásával inkább védekezésről szól a kompozíción keresztül, az ábrázoláson keresztül. De emiatt a kép alsó felületén lévő, sötét tónusú, sejthetően combfelület, és hozzá kapcsolódóan balra a has fényei, árnyékai tulajdonképpen félmegoldásként jelennek meg. Véleményem szerint sokkal többet tudna elérni az alkotó akkor, hogyha a döntést eleve így hozta meg, hogy az intim testrészek ebből a kompozícióból takarva legyenek, a bordák fölötti rész, a comb és a derék alsó régiója, akkor egy szűkebb kompozíciót kellett volna választani. Vízszintes tekintetében egy körülbelül egy ujjnyi további szűkítés, és a jobb oldali függőlegesnél esetlegesen a bal kar és a háttér kapcsolatából belógó sötét háromszög függőleges irányú lemetszésével teljes egészében egy belső ritmika jönne létre. Most amiatt, hogy tágabb az értelmezés, a karok és a comb is kap egy önálló értelmet, kap egy önálló feladatkört, de nem olyan erőset, ami indokolná ebben a kompozícióban a jelenlétet. Azért nehéz döntést hozni, hogy melyik irányban kellene elindulni, mert az egyik lehetőség az, hogy bátran kellene vállalni a test további részleteit, ugyanakkor természetesen el kell tudni fogadni, hogy nem olyan egyszerű ezt a házi feladatot mindenfajta viccelődés nélkül egy olyan műhelymunkában, ahol tudjuk, hogy bennünket sokan látogatnak, látogathatnak, nem olyan egyszerű ezt kitárni. A másik, talán könnyedebb megoldás egyelőre az, hogy egy szűkebb kompozícióban ezekkel a szépia ritmusokkal dolgozni. Én most jelen pillanatban, feltételezve, hogy ennek a feladatnak azért vannak nehézségei, ezt a második verziót javasolnám, és inkább az alkotóra bíznám azt, hogy amikor ő úgy gondolja, hogy foglalkozik továbbra is ennek a házi feladatnak az önmaga felé történő mélyítésével, akkor javasolnám a további lépéseket. Tehát szeretném rábízni a döntést. Maga a házi feladat, amely beérkezett, akkor is példa értékű, nagyon fontos vállalások vannak benne, és a líraisága is egy új ízt indít el. Mindenféleképp azt gondolom, hogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Na tessék! Hát miből lesz a cserebogár? Ugye még egyszer mondanám itt, hogy Tóth Margit munkáit nézzük meg visszafelé menet és itt valami történt. Margit megtáltosodott, és egyszerűen nem találok szavakat, hanem csak azt tudom mondani, hogy köszönöm szépen, hogy ahhoz a késő őszi estéhez képest, amikor azt a fényképezőgépet a kezünkbe vettük, ahhoz képest - hiszen az nem volt olyan rég - ott tartunk, hogy a Margit ilyenfajta munkákat küld. Úgy gondolom, hogy jó döntés az, hogy fekete-fehérben küldte be ennek a variáció sorozatnak a következő részét. Igenis önálló állomás ez, bár valószínűleg ugyanaz a forgatási helyzet volt, ahol ő dolgozott, ugye a sminket fölfedezhetjük a jobboldali szemen. Azonban a gesztustól és a gesztus arccal való kapcsolatától, a kéz gesztustól egész különleges összetett üzenetet kapunk szinte táncszínházi módon. Ebben a kinyitott tenyérben van egyszer egy védekezés, van egyszer egy elutasítás, van egyszer önirónia, ahogy az arc alsórésze, az ajkak a kézfejtől egy picit elcsúsznak, és rengeteg szexualitás és mindezt keveredve egy elég erőteljes, impulzív képként jelenik meg. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Majd ettől elmúlik!

Ági képében nem azt tartom megint csak fontosnak, hogy a nagyon szép gesztussal fölhúzott baloldali női láb, térdek, comb, alsó lábszár kapcsolata, jobboldali térd szép, festői elrendezése miért záródik le, vágódik le a jobboldali képkerettel - lett volna rá lehetőség, hogy egy nagyon picit a kamerát jobbra elmozdítsuk. Talán egy picit zavaró a hálószobában a falra helyezett kép sarka is, ami belóg, mégis úgy gondolom, hogy az a fontos, ahogy mesél nekünk a szemével, a tekintetével és az előtte levő étcsokoládéval (piros csokoládés papírral), pontosan az arctól, az arcon fölfedezhető gesztuskódtól mégiscsak ez a kép él és működik. Két disznó és lelkesíteni szeretném Ágnest, hogy ebben a fajta világban nyugodtan lépjen, mozogjon. Fontos az amerre most indul. (szőke)
értékelés: