Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés:

Ennek a portrénak a portré szabályzati könyv szerint komoly hibái vannak, de szerintem ezen a képen teljesen olyan a Zsolt, mint a valóságban. :) Egyébként Dani javaslatára töltöm föl.

Feri leírja a leiratban, hogy a portré szabályzati könyv szerint ennek a képnek komoly hibái vannak. Én szeretném végre ezeket a könyveket elolvasni, amit te emlegetsz, mert én nem tudok ilyen szabálykönyvről, de hát ez valószínű a könyvtárunk szegényességének tudható be. Nem állítom biztosan, hogy nincs ilyen szabálykönyv, de én szeretném azt látni, ahol ezek le vannak írva. Nekem ezzel a képpel más bajom van, mint amit te itt most írsz, hogy milyen szabályt rúgsz fel - nyilván a dekompozícióra gondolsz. Ezzel nincs problémám, de azzal van, hogy a világítás lapos, és azzal is, hogy a háttéren létrejövő fényfolt nem nagyon értelmes, pont a dekompozíciód ellen dolgozik. Próbálná visszarántani azt a tömeget, ami a fej foltja, de ahhoz nem elég határozott. Ez egy véletlenül exponált képnek tűnik nekem ebben a formában, világítás tekintetében. Mivel ott voltam, és mivel ismerem a csávót, aki ott van a képen, így tudom, hogy ez a helyzet nem egy beállított fotográfiai helyzet volt, hogy na akkor most rendben van a világítás, tessék gyakorolni, hanem épp akkor az a fickó a sörényével, magyarázott valamit. Te úgy érzed, hogy ezt a magyarázás pillanatát te elkaptad, de nem érzem ezt annyira jellemzőnek. Azért nem, mert ismerem a csávót, ő amikor magyaráz, akkor teljesen más arcot vág, itt éppen két mondat között van, tehát nem sikerült akkor exponálnod, amikor jellemzőek a gesztusok. A másik dolog az, hogy ebben a tónusrendben, amiben ez most dolgozik, nem sok jövőt jósolok ennek a fickónak, jól látszik, hogy magas vérnyomással küszködik, az is, hogy emésztési problémái vannak, magyarán eléggé hurutos beteg színeket sikerült itt létrehozni. Kicsit kellene ezzel is dolgozni. Harmadrészt, nem tudom, hogy te mit gondolsz erről a fickóról, de ebből a képből, ami nekem lejön, hogy milyen véleményed van erről a csávóról, az nem biztos, hogy egyértelműen pozitív. Nem baj ez, csak ezt vele is meg kellene beszéld, hogy mi a baj, mert egy portré mindig két ember melója. Ha a fotós úgy érzi, hogy valamiért a modellt úgy kell beállítania, és olyan pillanatot kell rögzítenie, ami őt nem egy emelkedett állapotban mutatja, akkor annak mindig van indoka. Itt most a pofázmánya ennek az embernek telibe van világítva, nem biztos, hogy ez a profil számára túl előnyös, még akkor sem, ha maga ezzel a mesterkélt szakáll beállítással szeretné felhívni a figyelmet az ő profiljára, ezzel próbál dolgozni ilyen optikai tuning gyanánt, de nem biztos, hogy ez így szerencsés. Ráadásul egy nagy fejhúst látunk. Itt van ez a mélybordó pólóing, ez még inkább keretezi azt, hogy milyen vastag nagy nyaka van, meg tokája. A hajával is valaminek kellene történnie, mert nem tudom, hogy most ébredt-e, vagy mi van. De nincs ezzel baj, mert lehet ez egy stíluselem is, de ezt is talán vele kellene megbeszélni, hogy ő komolyan gondolja-e ezt a hajat, mert ez ebben a formában eléggé gáz. Most elvicceltem az egészet, mivel rólam készült a kép, így merek magammal szemtelen lenni, de gondold el, ha nem én vagyok ezen a képen, hanem valaki más, akkor nehéz labdát dobtál volna ide, hogy azt elemezzem le egy idegennel. Magammal könnyebben megteszem, Cyrano-effektus, hogy elmondom, hogy mi a baj: saláta orra van a csávónak, erre még rá is erősítettél, disznó nagy feje van, ezt még a világítással és a beállítással még jobban hangsúlyozod, ráadásul kiszorítod a kép szélére, vagyis kimozdítod a nyugalmi állapotából abban a helyzetben, ami nem dinamikus. Feri, azt értsd meg, hogy ha itt most valaki más van, akkor ezt a képet nem tudom leelemezni. Azért nem, mert a modellt bántanám meg vele, ha ezt így belemondanám, hogy úgy sikerült lefényképezned, hogy lófeje van. Lehet, hogy a csávónak lófeje van, de a te dolgod az, hogy ezt a lófejet próbáld valahogy csökkenteni, vagy visszahozni. Ez a problémám ezzel a portréval, most talán ezt el tudtam mondani. (hegyi)
értékelés:

Az eredeti, és a photoshoppal korrigált kép.

Remélem ez nem csak egy rövid fellángolás Ferinél, hogy újból kezdje a leckéket. Én azért tartanám ezt fontosnak, mert sok víz lefolyt a Dunán, sok minden történt, és az Estiskola az elmúlt időben eléggé sok mindenben átalakult, lettek új leckéink, lett az osztályba sorolós rendszer, tehát azoknak is érdekes lehet az újrakezdés, a kezdetektől való grádicsokon végigmenés, akik már régebb óta velünk vannak. Feri egy olyan alkotónk, aki határozott irányvonallal rendelkezik, és nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ő hogyan értelmezi újra a leckéket. Az a kép, amit most kaptunk, egy fekete-fehér fotográfia, nagyon szépen, jól komponált munka, és én a technikán nem szeretnék nagyon sokat rugózni, mert Feri képein az az archaizáló megoldás, amit látunk, rendre és kitartóan jelen van, és elfogadom, ha ő úgy gondolja, hogy ez számára biztonságot ad, vagy megerősíti őt a kép üzenetében, akkor használja. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy ez a kép önmagában akkor is működne, ha nem volna ez a vignettálásos dolog rajta, ha nem lenne ilyen sötét tónusra lemaszkolva a kép határa. A kép külső felvétel, egy olyan tájban készült, ahol Feri által ismerhetünk, én szeretem azt, hogy Feri ehhez a tájhoz ragaszkodik, mert azt is fontosnak gondolom, hogy az embernek legyenek biztos bázispontjai, gyökerei, amihez kapaszkodik a földbe, és neki ez egy biztos bázispont. Egy figurát látunk, sejthetően az alkotót, aki egy földúton áll, szemléli a tájat, mint egy kis Ludas Matyi, mesei a jelmeze, és azt gondolnánk, hogy az utat figyeli, hogy jön-e valami jármű, vagy hogyan menjen tovább ezen az úton. De ha azt is megfigyeljük, hogy, bár a szereplőt ráállította erre az útra, mégis a test kommunikációja, az, ahogy tulajdonképpen egy kis fordulattal, a tengely, amit a test mutat, elfordul erről az útról, ez számomra jelentéssel bír. Az is ezt erősíti, hogy a fényképész úgy komponálta a képet, hogy a kép jobb oldalán jelentős mennyiséget hagyott arra, hogy tovább láthassuk ezt a mezőt, ami az út mellett húzódik. Ez azt jelenti, hogy, bár az úton áll a figura, és szemlélődik, de nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ő az utat kémleli. A határt figyeli, és ez a tarkóra tett kéz viszonylag meditatív pozíció. Számomra ennek a képnek az üzenete eléggé egyértelmű, hogy van egy főszereplőnk, aki haladt ezen az úton, aztán megállt, és elgondolkodott a továbbiakon, azon, hogy haladjon tovább ezen az úton, vagy mit csináljon. Mivel nem egy útelágazásnál vagyunk, ezért ez az üzenet nem olyan biztosan pozitív. Ha ott lennénk, akkor egyértelmű lenne, hogy azon gondolkodik, hogy jobbra, avagy balra menjen, két út áll előtte, melyiket válassza... de itt nincs másik út. Tehát maga a döntési helyzet csak egy kvázi döntési helyzet, hogy merre menjek, mert vagy megyek tovább az úton, vagy megálltam, és akkor mit csináljak? Másik utat én magam tapossam ki? Ez a meditatív helyzet nagyon is jól jellemzi magát az alkotót. Aki egy kicsit is ismeri Ferit, tudja, hogy mennyi kétséggel gyötrődik ő saját munkáját illetően, ezért én ezt egy nagyon jó üzenetnek tartom, megvan a három csillag, és megvan a lecke teljesítése is. Feri, én várnám a folytatást. Annyit még elmondanék, hogy most nagyon hangsúlyos ez az ing, nagyon vakít. Szépen meg van fotózva, vannak rajta gyűrődések, ráncok, tehát a tárgyszerűsége megvan, de a fehér mindig egy olyan jelzés, ami mellett minden más sötétté, borongóssá válik, még a bőrszín is. Én szeretném Ferit kérdezni arról, hogy miért fehér az ing, miért ezt a szín választotta. Lehet, hogy az ing halványkék, vagy valami más, világos szín, de a fekete-fehér képen ez nagyon is fehérnek néz ki. Erre várnék egy pici magyarázatot, ugyanis most ez a test lebeg a térben, mert a farmer azokkal a tónusokkal, amikkel rendelkezik, nagyon is beleolvad a tájba. Ebből kifolyólag akkor jobban érteném az inget, ha a nadrág is fehér lenne. Ettől az üzenettől nekem távol van ez a farmer, itt most kis stílus problémám van, hogy most archaizálunk, és elmegyünk abba az irányba, hogy a parasztlegény megy az úton, mert akkor kellene hozzá a parasztnadrág, vagy azt mondjuk, hogy ez egy hippi vándor, akkor kellene valami tarisznya, szütyő, és kockás ing. Erről szeretném Feri véleményét hallani. (hegyi)
értékelés:    

Ez valami őszi helyzet, ugye, látjuk itt a búzamezőt, Feri kedvenc helyét ezzel a nagyon érdekesen behorpadt térrel, egy beállított képet, ahol az alkotó azért, hogy ezt az egész tér-törést még sejtelmesebbé tegye, elhelyezett ebben egy tárgyat, egy képalkotó elemet, ezt a széket a kabáttal és a kalappal, és a modell megy kifelé a képből. Hogy ő most ott egyébként valamit keres, és össze szeretné még szedni, nem teljesen világos, nekem egy kicsit ez az érzetem van abból, hogy nagyon lefelé néz a modell, olyan, mintha ő közben elment volna virágot szedni a búzamezőre. Érdekes kép, érdekes a gondolatisága, nagyon szépek a Feri felhői, tényleg nagyon festőiek, filmszerű a látvány, mint egy 70-es évekből itt maradt csehszlovák mozi. Amivel még mindig nem tudok mit kezdeni, és én szeretném, ha Feri ennek valamilyen szinten magyarázatát adná, hogy mi a fenének kell ez a vignettálás itt is. Én értem, hogy ez gyorsan és könnyen összerántja a kompozíciót, de ez a kompozíció, ha működik, akkor működik enélkül is, ettől nem lesz feszesebb, testidegen nekem. A Hétfő délutánra, mint értelmezés, és érzelmi helyzet, abszolút jó képnek gondolom, legfőképpen azért mert ez az egész attól válik személyessé, hogy nem egy megszokott hétfő délutáni helyzetet mutat. Nem egy nagyvárost, nem egy gyárat, nem egy munkahelyet, nem egy iskolát, hanem egy olyan személyes teret, amihez nagyon is érződik, hogy Ferinek érzelmileg mekkora kötődése van, és erre Ferinek nagyon nagy szüksége is van. Tehát akár az is lehet a történet megfejtése, hogy Feri elment a mezőre fotózni, de mire mindent beállított, délután lett, egy álmosító hétfő délután és dolgavégezetlenül elbattyogott haza. Figyeljük meg azt, hogy ott a látóhatár szélén tulajdonképpen mint egy mutatóujj tornyosul egy felhő, szintén nagyon jó helyzet. Persze ezek a véletlenek, amik a fotós kezére dolgoznak, de olyan, mint egy intelem. Én kedvelem ezt a képet, csak a vignettálást nem. (hegyi)
értékelés: