Csend

Abszolút érhető és világos a fogalmazás - Ferinek le fogom törni a kezét, mert babrál ezzel a hülye photoshoppal, ez a kép baloldalán látszik, hogy ott megint valamit machinált. Nem kellett volna, nincs semmi értelme, sőt, az, amit most besötétítettél a kép baloldalán, az most igenis kellene ahhoz, hogy ez a bal felső sarok a jobb alsó sarokban lévő nagy fehér flekkel tudjon feleselni. Tehát most pont azt vetted el tőle, és ettől borul is az egész, amit ezt egyensúlyba hozta volna. Úgyhogy ha lehetne kérni, akkor próbáld meg egy kicsit komolyan venni, amit kérek, hogy felejtsd már egy kicsit el ezt a fotószerkesztőt, mert nem mondom azt, hogy minden fotószerkesztős megoldásod annyira sikeres. Fotóban sokkal előrébb tartasz, mint a labortechnikában, hogyha ezt az elektronikus bizgerálást labortechnikának nevezzük. Labortechnikával nagyon sokszor agyon tudod csapni magát a megoldást. Itt most két eset lehetséges: vagy elkezdünk a fotókkal foglalkozni és a labortechnikát háttérbe szorítjuk, vagy megtanulunk „laborálni”. Ami a képet illeti, jó megoldásnak tartom a csend leckére. Az érdekes kérdést vet fel, hogy a jelen megoldásban nem érzem stabilnak ezt a kompozíciót, borul baloldal felé, hogyha nem lenne ez a sötétítés, talán az megfogná ezt a borulást, de most kompozícióban nincs ami kiegyensúlyozza a képnek a jobb oldalán lévő nagy üres teret, onnan nekem most valami hiányzik. Úgyhogy tetszik, jó az irány, de ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Gyász

Feri, azt kell, hogy mondjam, hogyha ezt a reklám leckére küldöd be, akkor még tudok is vele mit kezdeni, mert egy ruhareklámnak bár egészen extrém, de ott el tudnék képzelni egy sorozatot, amit mondjuk divatfotósok ruhával megoldanak egy temetői környezetben. Izgalmas lehetne a megoldása, hogy feszegetjük a határokat, hogy meddig lehet ebben elmenni anélkül, hogy bárkinek az érzületeit sértenénk. Tehát mondom, reklámra ez egy jó megoldás. A tisztelet, búcsúzás, gyászra nem. És azt is megmondom miért nem. A modell az, aki igazándiból komolytalanná teszi ezt a megoldást. Ugyanis azt lehet mondani, hogy fehér gyász, lehet azt mondani, hogy magyar népszokásban is, külföldön is sok olyan helyzet van ahol a fehér a gyász színe, ezt el tudom fogadni. De az a póz, amit itt látunk ez sokkal inkább egy ilyen divatfotós beállításnak tűnik nekem, mintsem hogy bármi köze volna ehhez a helyzethez a modellnek. Tehát én nem érzem azt az összekötő pontot, ami igazándiból mozgatná ezt a történetet. Beállíthattad volna egy buszmegállóba is ilyen elven. Tehát tulajdonképpen én nem látom azt a kötött formát, ami itt most ezt a gyászt indokolná. Sem az arckifejezés, sem a test gesztusai, a póz, tehát nem tudok ebbe belekapaszkodni. És még azt sem tudom mondani, hogy majd magyarázatot várnék, mert erre most azt mondom, hogy erre sokkal kevésbé találok elfogadható magyarázatot. Azt tudom mondani, hogy itt valamit eltévesztettünk. Mondom, ha reklám, akkor elfogadom, de ez így most, erre a leckére nekem nem megoldás, úgyhogy én ezt visszaadom. (hegyi)

Címtelen történet

Kaptunk már a Feritől egy hasonló tárgyakkal megvalósított csendéletet, és annak nagyon örülök, hogy a Feri foglalkozik ezzel a témával a saját koordináta rendszerén belül újabb megoldást tár elénk. Ezzel én el is fogadom azt, hogy az mondja a Feri, hogy ez nincs 100%-ig kész, még egy kicsit bizonytalan vagyok magamban, és veletek megosztom ezt a bizonytalanságomat. Ez egy bizalmi kérdés egyébként, hogy az ember ezt meg meri-e tenni vagy pedig azt mondja magáról, hogy amit nektek mutatok Estiskolások az úgy van kész, és tessék elfogadni. Tehát az a fajta útkeresés, az a fajta megoldáskeresés mindenképp becsülendő és díjazandó, hogy a Feri ezt számunkra is, mint kulisszatitkot elénk tájra. Ha a képet önmagában, nem összehasonlítva az előzővel, próbálom elemezni, akkor azt mondom, hogy nagyon izgalmas az a fajta vetett árnyék, ami a falon megjelenik. Mindehhez képest nekem a maga tényszerűségével megjelenő valós forma most kevésbé erős, mint ami a háttérben felrajzolódik a falra. Számomra izgalmasabb az árnyékjáték. Tehát én, ha a Feri helyébe vagyok, akkor valószínűleg, hogy én inkább arra koncentrálok és az előtérben lévő valós formákból csak valami jelzésértékű metszetet adok. Most ez a két közlési sík nagyjából egyforma hangerővel szól. Olyan, mintha egy orgonán több regiszter egyforma erővel próbálnánk lenyomni. Nem vagyok meggyőzve, hogy ez így a végső megoldása ennek a csendéletnek. Tehát azt tudom mondani, hogy nekem ez a kép most azt mondtatja, hogy kérem a Ferit, hogy ez ismételje meg. Remélem, hogy ez az üvegforma még megvan, esetleg még nem dobta ki ezt a száraz mezei kompozíciót. Ha ez így van és van mód, akkor szeretném, ha a Feri játszana ezzel az árnyék és a valós viszonyával. Szeretném, hogyha megmutatná azt, hogy ebből mit tud kihozni, mert az látszik, hogy az ő kíváncsiságát is felkeltette, de ha engem érdekel ez az árnyékjáték, akkor én merjem ezt kimondani és merjem az is kimondani, hogy a csendélet nekem ott indul el. Szóval ismétlés. (hegyi)

Elszáradt csalánok

Ferivel beszéltünk egy néhány képpel ezelőtti munkájánál arról, hogy jó lenne, hogyha elkezdene a klasszikus csendélettel foglalkozni a kompozíciók és a világítások miatt. És most itt a Feri küldött egy olyan megoldást, ami számomra ennek a kérésnek a megkerülése, vagy olyan, mint a mesében a hoztam is ajándékot, meg nem is állapota. A kép teljesíti a csendélet fogalmát és teljesíti ezt a leckét, de hát klasszikusnak koránt sem mondható csendéleti formát kapunk. Elég, hogyha csak a tónusterjedelemnek a szűk mivoltára utalok, vagy arra, hogy igazándiból itt önmagához képest lévő formák, és azoknak az elrendezését kell a csendélet szabályai szerint értelmeznünk. Tehát ebből kifolyólag azt mondom, hogy egyrészt ezt a leckét mindenféleképp visszaadom a Ferinek ismétlésre, addig nem nyugszom, míg nem csinál hagyományos, tradicionális csendéletet, másrészt viszont ez a kép önmagában majdnem azt mondhatom, hogy kikezdhetetlen. Mert önmagához képest viszont teljesíti a feladatot. Igen ám, csak az a kérdés, hogyha egy ilyen megoldást választunk, akkor mi a célunk? Az a célunk, hogy gyakoroljunk egy feladatot, vagy az a célunk, hogy mutassunk valamit, ami a saját rendszerünkben áll meg a lábán? Ezt azért kérdezem, mert hogy a képelemzésnél itt szinte már csak arra szorítkozhatunk, hogy elfogadjuk és teszik ez a fajta képi világ, vagy nem. Ha elfogadjuk, akkor ezen sok vita nincs - azért tudok egy-kettő apró megjegyzést tenni majd ehhez -, ha nem fogadjuk el, akkor viszont úgy ahogy van, enbloc elutasítjuk ezt a fajta képi meglátást és megint azt mondom, hogy vita nem nagyon van. Ízlésről nehezen lehet vitatkozni. De hát az Estiskolának azért van egy olyan célja is, hogy feladatokon keresztül gyakoroljunk egy-egy meglátást és én azért is kértem a Ferit, hogy klasszikus csendéletet készítsen, mert úgy érzem, hogy abban lehet neki segíteni, vagy segíthet saját magának, hogyha a klasszikus beállításokon keresztül rátalál olyan világítási megoldásokra, olyan térbeli elrendezési megoldásokra, amik a későbbiekben segítik őt, hogy minél kevesebbet kelljen az utólagos képmanipulációval foglalkozni. Hogy ennél a képnél a hagyományosnak nevezhető „mácsais” vignyettálási processzust látjuk, vagy pedig maga a megvilágítás volt ennyire centrális, azt jelen pillanatban eldönteni nehéz. Van egy sejtésem, hogy itt valami megint elektronikusan van utólag ráhúzva erre a képre. Én ezt nem látom igazolva, hogy ennek miért van létjogosultsága ezen a képen. Nem kell Feri attól félni, hogy szétesik a kompozíciód akkor, hogyha nincsen ezzel az utólagos manipulációba összerántva. Ha tehetném, akkor azt mondanám, hogy Feri, ezt a fajta effektet én most letörlöm a te gépedről, hogy ne tudd használni legalább egy évig, hogy egy kicsit ez szellőzzön ki belőled. A másik meglátásom, hogy nagyon jók azok a drapérián megjelenő kis foltok, amik nevezhetők akár árnyéknak is, de most egy picit a képnek az alja, tehát a gömbforma, a gömbformára rádőlő, rábólintó elszáradt növényi részek, és a háttér egy picit összevan csukva. Ettől maga az a nagyon szépen rendezett növényi rész, ami a képnek a 2/3-át uralja, az alján nem tud ugyanebben az erőben megnyilvánulni. Tehát én azt mondom, hogy egy picit a világítással ott azért nem ártott volna segíteni ezen. Ahogy a megcsillanó fénnyel a térbelisége érzékeltetve van ezzel ennek a gömbnek, úgy bizony a környezetét is egy kicsit értelmezhetőbben meg kellett volna hagyni. Én most azt mondom, hogy ez kettő csillag. És ezt azért mondom, mert szeretném a Ferit arra ösztökélni, hogy ezt a munkát folytassa és várom a klasszikus csendélet megoldását. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Négy perces expó

Egy ívhegesztő védőüvegét becsiszoltam egy szűrőkeretbe, és fölcsavartam az obira. Egy buszkirándulás alkalmával készült a kép, Ausztriában az autópályán. A fényképezőgépem szorosan neki nyomtam a szélvédőnek, igy csak a busz ringatózása mozgatta a gépet. A képen látható busz, velünk szinte azonos sebességgel haladt. Az üveg "színezése" miatt a fotószerkesztővel korrigálnom kellett a színhőmérsékletet, szerencsére raw-ban fotóztam.Az expozíciós időre már nem emléxem, de a blendétől függöen kb. 4-6 perc volt.:)

Azért tetszik igazándiból ez a kép, mert a Feri megint egy új területre invitál minket és ez a terület, ez nagyon is izgalmas lehetőségeket hordoz. És ez a hosszú expozíció. Régen, amikor a századfordulón, nem most, hanem az előző századfordulóján készítettek felvételeket, akkor ott nem is volt mód mást tenni, mint hosszú expozíciós képeket készíteni, mert hogy a nyersanyagok, azok nem voltak érzékenyek eléggé. Ezért például a portréknál úgynevezett nyaktámaszt alkalmaztak. Ez olyan volt mint egy ruhafogas, csak volt rajta egy ilyen bilincsszerű valami, amibe az ember be tudta támasztani a nyakát, aztán ezt az inggel eltakarták. Tehát tulajdonképpen látni ez nem látszott a képen, hogy megvan így támasztva. Ez azért kellett, hogy ne mozogjon az alany, mondjuk egy perces expozíciónál. Ebből sok minden adódott, legfőképp az, hogy ezek a nagyon éles, nagyon határozott vonalak ezeken a felvételeken nem voltak jelen. Tehát ez nem csak abból adódott, hogy mennyire rajzos egy objektív, hanem abból, hogy hosszú volt az expozíciós idő. Úgyhogy én azt mondom, hogy ennél a helyzetnél ez egy nagyon jó kiindulási alap és ezt érdemes úgymond figyelembe venni, mint történelmi előzményt. Mert esetleg felkeltheti az érdeklődéseteket, hogy elkezdjetek ebben gondolkozni, ebben dolgozni. Amivel nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértek, és most itt őszintén kérdezem a Ferit, hogy mi a technikai megoldás, hogy itt most magából az ívhegesztő védőüvegből, amit itt a leiratban kapunk, adódik az, hogy vignyettálás van, vagy megint egy elektronikus játékot látunk? Ezt nem tudom eldönteni. Kicsit tartok tőle, hogy ez egy elektronikus, utólagos beavatkozás. Ha ez így van, én ezt ennél a képnél abszolút nem tudom elfogadni, ennél a képnél ez nagyon ellene dolgozik ennek a történetnek. Azt is megmondom miért. Mert, hogyha egy ilyen régies technikát használunk, azaz archaizálunk, hosszú expozícióval dolgozunk, ráadásul itt a leiratból olvashatjuk, hogy mindenféle technikai őrületeket is elkövetünk annak érdekében, hogy ez a kép megvalósítható legyen, akkor én azt mondom, hogy bizony-bizony nem szabad ezt az archaizálást mechanikusan még ráerősíteni egy ilyen technikai őrülettel. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető – hogyha valamilyen régi technikát alkalmazok, akkor abban a régi technikában már benne foglaltatik az a fajta eszköz, az a fajta helyzet, amire azt mondom, hogy létrejön a csoda. Hogyha én ezzel még egy kört teszek és még azt mondom, hogy de még ráerősítek azzal is, hogy olyan legyen minthogyha ez az objektív vignyettálna, akkor ez az „olyan legyen mintha” ez annak az erejét és annak a helyzetnek a „valódiságát” csökkenti amit létrehoztam. Szóval én azt mondom, hogy lényegesen kevesebb valós, elfogadható helyzet van, amikor ez a vignyettálás hozzáad a képhez, mintsem ahányszor én ezt látom alkalmazni.
   Amit a képen látunk, erről nekem egyébként egy Kraftwerk lemezborító jut az eszembe, az Autobahn-nak a lemezborítója, én azt nagyon szerettem azt a lemezborítót, igaz, hogy az egy grafikai megoldás, de nagyon aranyos volt. Volt rajta azt hiszem egy Volkswagen bogár, meg volt rajta talán egy Mercedes is meg valami autópálya és még talán híd is, nem tudom, tehát az összes manifesztuma annak az élménynek, ami az autópályán való száguldás, az megvolt. És ez a kép nekem azért tetszik alapvetően, mert hordozza a sebességélményt. Hordozza azt a fajta helyzetet, aminél azt mondom, hogy egyéb esetben ezt filmen szoktuk látni, amikor egy ilyen gyorsított felvételnél haladunk. Nem tudom, hogy a régebbi, tehát az idősebb korosztály emlékezhet rá, hogy a Panorámának volt egy ilyen felvezető képsora, ahol azt hiszem, hogy a fickónak a fülén mentünk be és aztán a száján jöttünk ki, vagy fordítva és közben ilyen nagysebességű alagútszerű valamin is mentünk, ha jól emlékszem. Nahát erre a gyorsított folyamatra gondolok, hogy ez filmen könnyen elérhető, fotóban viszonylag nehéz. Tehát maga a helyzet megválasztása, az ebből a szempontból jó. Én azt mondom, hogy ott van egy picit a továbblépés lehetősége, hogy kicsit rövidebb expozíciós idővel értelmezhetőek maradnának a mellettünk elhaladó gyorsabb autók, és nem lenne olyan üres a kép, mozgalmasabb lenne a történet. Nagyon festőivé vált ez a kép ezektől az elmozdulásoktól. Szeretem ezt a megoldást és kicsit olyan, mint hogyha egy ilyen fotorealista festmény lenne. Még egy olyan, amivel talán érdemes lenne kezdeni valamit, hogyha azért meghagyunk az előtérben valamit élesnek. Tudom, hogy ez nehéz ügy, mert hogy neki kellett nyomni az üvegnek ezt az objektívet, hogy ne mozogjon be. Tehát ehhez tényleg már preparált helyzet kell, hogy mondjuk a saját autómban úgy rögzítem föl a kamerát állványra, hogy az erősen hozzá legyen csavarozva valahogy a kasznihoz és akkor nem kell az üveghez nyomni az objektívet és akkor tulajdonképpen létrehozható ez a fajta helyzet, hogy az előtér jobban érvényesüljön, tehát maga a valóság. Mert hogy most ez nagyon álomszerű, csak a valósághoz nem köt hozzá semmi. Hát itt most elindult az agyam még abban is, hogy hogy nézne ez ki, ha mondjuk egy autó belsőből, belső térből lenne fotografálva ugyanígy, hasonlóképpen, mint most. És ugye nagy mélységélességet választva, hát, mondjuk egy esős időben, ahogy lecsorognak az esőcseppek… tehát sok minden elképzelhető, ez megint egy ötlet volt. Aztán lehet, hogy nem lenne olyan látványos, mint ahogy ezt most én a fejemben gondolom, de mindenféleképp érdemes lenne ezzel tovább kísérletezni. Tehát én azt tudom mondani a Ferinek, hogy főleg, hogyha egy ilyen ívhegesztő védőüveget is föláldozott, akkor igazándiból érdemes ezt használni. Az ívhegesztő üveg azért kellett, hogy hosszút tudjon exponálni Feri, mert azon alig látni át - talán egy kevésbé sötét üveg mondjuk 1 perces expozíciót adna - ezzel is érdemes lenne kísérletezni. Nekem megvan a három csillag, és azt mondom, hogy hajrá Feri, dolgozz tovább. Csak ezt a vignyettálásos játékot, ezt nem kéne. Ezt én nagyon nem szeretem és itt nincs helyén. (hegyi)
értékelés:

Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere
Európa kulurális főtere

Január elején átadták Európa kulturális fővárosa kulturális főterét. Szép lett, ugye?

Feri föladta a leckét nekem képelemzés szempontjából, mert nagyon nehéz abból a szempontból elvonatkoztatnom, hogy tulajdonképpen mit is látok, tehát nyilván volt egy figyelemfelhívás szándék ebben a képsorban és ezt el is éri. Ez egy mostani történet, Pécs Európa kulturális fővárosa. A képen látható építkezési helyzetben már át van adva a tér és érdekes az a fajta hozzáállás, ahogy egy ilyen történethez az építők hozzáállnak, de ez a figyelemfelkeltés nagyon jól működik. A kérdés mégis csak az, hogy ezt képsorként hogyan tudjuk értékelni. Abban nem teljesen vagyok biztos, ha mint képsort tekintem ezt az egészet, akkor 100%-osan átgondolt-e, hogy melyik kép után mi jön. Biztos valamilyen szinten a Feri ezt összerakta, de hogy mi a történeti helyzet ebben, vagy mi az az idő vagy tér, amit befutunk az nekem ebből nem derül ki. Olyan mintha egy mozaik darabkáit látnám. Az első képen nekem az a problémám, hogy rögtön belemegyünk a történet közepébe. Tehát, ez a figyelemfelkeltés akkor lehet, hogy még jobban működne, ha valami olyan nézőpontot és helyszínt választott volna Feri ehhez a riporthoz, ami nem vágja bele rögtön az arcunkba, hogy nincs lerakva még ez a műmárvány térkőlap. Tehát rögtön az elején én nem ezzel nyitottam volna, hanem valami olyan képet készítek, ami becsalja a nézőt, hogy "Lám, lám! Ilyennek kéne lenni…”. Biztos, hogy lehet találni olyan nézőpontokat, ahonnan ez a kép nem buktatja le rögtön a helyzetet. Ha az első kép ilyen erős kezdés, utána ehhez képest a második képen én nem látom azt az égbekiáltó problémát. Nyilván, ha ott vagyok akkor ez másképp is értelmezhető, de jelen pillanatban egy üres helyzetet látok. Talán annyi instrukciót még érdemes lett volna adni egy-két járókelőnek vagy barátnak, hogy ezeknek a kövekre álljanak fel, hogy nem csak önmagukban legyenek. Akár ez vagy valami hasonló lehetett volna a nyitókép. Aztán a következő képen látunk egy nem tudom mit, egy gyerekhomokozót vagy nem tudom minek szánták ezt a tervezők, de ez a képből se igazán serül ki. Tehát itt van valami, amire nem nagyon tudok mit mondani, ez a kép nekem valahogy kilóg a képsorból. A következő kép, ami a negyedik, eléggé határozott és beszédes és egyértelműen mutatja, hogy itt miről van szó. Csak ezeknél a helyzeteknél meg az a bajom, hogy semmi nem indokolja azt, hogy döntjük a horizontot, tehát kigyengítjük vele magát azt az üzenetet, amit ez a kép hordoz. Egy ilyen riporthelyzetnél lényegesen kevesebb játéklehetősége van a fotográfusnak, mert a saját munkájától veszi el a figyelmet. Az ötödik kép bárhol készülhetett volna, ha a képsor indokolná, akkor belefér, de attól, hogy maga ez a tér is ilyen dombszerűségen van, dől egy picit jobbra, megint azt mondom, hogy nem indokolja semmi. A következő kép izgalmas és jól mutat valamit, csak nem értem, hogy ez mi akar lenni, szökőkút vagy valami fű, fa, bogár. Néha a kevesebb több. Ez a kép bármennyire is látványos, de nem hozza azt a látványt, amit hozhatna, ha mondjuk egy kicsit tágabbra hagyja a Feri ezt a helyzetet és a meghagy valamennyit a környezetből. A hetedik képnél mondom azt, hogy én ezt tettem volna záró képnek és lejjebb vittem volna a kamera nézőpontját, hogy ez a sártenger jobban kiabáljon. A következő kép számomra nem mond semmit, kihagyható lenne a sorozatból. És van még egy állókép ezzel a két vasrúddal, ami össze van drótozva. Erre azt tudom mondani, hogy izgalmas lehetne, én nem hagytam volna meg ennyi a háttérből. A mélységélesség nem jó helyen van, de ha már ide került, akkor, ha elől vágnék belőle a mélység élesség határáig, akkor ez a fajta hiba egy kicsit kevésbé lenne beszédes. Az utolsó képnek valahova a képsoron belülre kéne kerülnie, tehát át kéne rendezni ezt a képsort és én valami felvezető képet mindenképpen tennék hozzá. Ez így nekem most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Kis csavargó

Hogyha majd lehet kérni, akkor a Ferit is arra kérem, egy picit a saját történetéről meséljen nekünk. A Feri is volt gyerek, és neki is vannak saját történetei abból a korból, abból az időből saját emlékei. Mivel a Feri alapvetően egy játékos pasi, ezeket a történeteket ő elő is tudja hívni. Mivel ez az egész csapat, amit úgy hívunk, hogy Estiskola, van annyira összetartó, hogy biztonságérzetet tudjon egymásnak adni, ezért arra biztatom a Ferit, hogy bízzon a többiekben annyira, hogy nem valakin keresztül szűrni ezt az egész leckét, hanem saját magán keresztül. Értem én ezt az egészet. Egy modernkori Grimm mesekönyv nagyon jó illusztrációja lenne ez a kép. Nagyon szeretem, még akkor is, hogyha nem minden részével értek egyet teljesen. Például azt gondolom, hogy a kis modellnek az elhelyezése a képen nem biztos, hogy optimális. Vagy dekomponálok és akkor egy kicsit még inkább kitolom a jobb szélre, vagy komponálok a hagyományos elvek szerint, akkor viszont a tekintet, hogy ő kire nevetett rá a kis batyujával, meghatározza, hogy hol kell a nagyobbik térnek lenni. Igaz, lehet, hogy ott volt mondjuk az Anyuka, aki ezt az egész szituációt gerjesztette, nem tudom, de a lényeg az, hogy kompozícióban nekem ez egy kicsit kérdéses. Remélem a Feri nem fog megharagudni, ha én úgy adom vissza ezt a leckét ismétlésre, hogy erre most nincsen kiscsillag. Van már épp elég disznód, kondásod, csillagod, Feri, hogy ne a gyűjtés legyen a lényeg. Lehet, hogyha valaki más küldte volna be, akkor adnék rá csillagot, de ezt a Feri küldte be, és láttam már tőle nagyon is erős üzeneteket a saját történetéről, itt ez egy picit el van lazázva. Úgyhogy Feri, a lecke neked is adott, ismétlés. (hegyi)

Egy esti sétán

Szeretem a járatlan utakat, külföldön még jobban, mint itthon. Mindig lehet találni valami érdekeset, ami nem a turistáknak készült. Erre a kápolna romra is így találtam Vrbnikben, az Adria partján. :)

A Feri ad ehhez a képhez egy leiratot, nem olvasom most föl, amivel az az egyetlen problémám, hogy jelen pillanatban nem biztos, hogy optimális helyről van megfotózva ez a kép. Azt nem tudom, hogy honnan, hogyan lehetett volna másképp becserkészni, de azt biztos, hogy az időponttal sem vagyok teljesen kibékülve, hogy milyen időpontban készült a kép. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kiránduláson az ember nem biztos, hogy a családot fel akarja tartani, és azt mondja, hogy várjunk még egy fél órát, mert akkor lesznek igazán szépek a fények, de most jelen pillanatban ez most nekem nem tűnik többnek, mint egy emlékfotónak, hogy jártam az Adriánál és ezt láttam. Ugyanis a térbelisége ennek a történetnek nem jön ki. Tehát most olyan, mintha lenne egy nagy száj, ami engem be akar kapni, holott az a teteje, ami hiányzik, de ezt csak én abból tudom, hogy láttam már ilyet és ki tudom következtetni. Ez így most egy nagyon két dimenziósra vasalt kép. És valami itt is a technikai minőséggel zűrös. Színben is egy kicsit furcsa és maga az a képtömörítési eljárás vagy nem tudom mi, ami miatt ez egy picit olyan – bár jobb minőségű – mintha mobiltelefonnal készült volna. Feri én ennél többet nem tudok magamból erre kipréselni, ugye nincs harag? (hegyi)

A vonat elment
A vonat elment

Két képből álló mozgássort és hangulatot látunk. Igazándiból a Feri a megmondhatója, hogy biztos volt itt vonat is, meg értem én, hogy elment, de ha már két képet használunk, akkor lehet, hogy az elmenést egy picit jobban lehetett volna ábrázolni. Én most nem vagyok biztos abban, hogy 100%-ig világos számomra, hogy mi akar lenni a kép üzenete. Látok egy padot és a pad előtt látok elmozdulni embereket. A mozgás leckét tökéletesen teljesíti ez a kép. Annak azért még jobban örültem volna, ha nem csak az alsó, hanem esetleg a felső képnél is a kamera nem mozdul be, mert ott egy picit minden mozog vagy ha bemozdítjuk a kamerát, akkor valamilyen céllal tegyük azt. Igazándiból nem nagyon értem. A fölső képnél látok 1 db lábat meg valami elmozduló fényformát, az alsó képnél szintén 1 db lábat látok meg egy felet meg látok két testformát, csak nem igazán értem, hogy most ezt így hogy. Oké, hogy elment a vonat, de erre a padra soha nem ül le senki? Mert ha igen, akkor annak is van egy funkciója. Úgyhogy én azt gondolom, miközben magát az ötletet kedvelem és a mozgás leckét is teljesíti, de ez most nem olyan nagyon Mácsais. Ennél Te szoktál tudni kevésbé bizonytalanul fogalmazni. Olyan most nekem ez az egész, minthogyha valaki ezt a padot megfogta volna és odatette volna, az emberek meg kerülgetik, mert nem biztosak benne, hogy nem fog felborulni, miközben valószínűleg egy funkcionális pad és nem egy díszletkellék és centrális helyet foglal el. Ha van értelme annak, hogy erre a padra miért nem ülnek le, akkor ez most ebből a képből nem derül ki. Úgyhogy ne haragudj Feri, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Bölcső

Nem sokkal ezelőtt láttunk egy képet a Feritől, ami a Tisztelet Balla Demeternek című leckére érkezett. Itt egy másik kép, és mondhatnánk, hogy ez ugyanaz, a Feri most rátálalt erre, hogy nagyon kis mélységélességben dolgozva ilyen klasszikus formákat, századfordulós hangulatot idéző formákat rajzol föl ide nekünk, én meg azt mondom, hogy a két képnek – azon kívül, hogy technikailag hasonlóképpen készültek – túl sok köze nincs egymáshoz. Még azt is mondhatom, hogy az egy férfias meglátás, ebben a képben nagyon sok nőiség van, és nagyon örülök annak, hogy a Feri ezeket is elő tudja magából hozni. Technikailag annyit mondok, hogy azért annak itt örülök, hogy – bár nagyon a határán vagyunk annak, hogy a Feri mennyit élesített utólag – ezen a határon viszonylag belül maradtunk és nagyon szépek azok a kis struktúrák, amik ezen a kis bepöndörödött levélkén élesben meg tudnak jelenni. Nagyon kedvelem azt a fajta ritmusjátékot, amit ez hoz: azokat az íveket, hullámokat. Nagyon szeretem. Egy picit nekem megint a kompozícióval van problémám. Lehet, hogy én a kép fölső részéből nyugodtabban, bátrabban vágtam volna és amit levágtam, azt alul hozzá tenném, tehát nekem ilyen problémám van, de üsse kavics, ez az én nyavalyám. (hegyi)
értékelés:

Valami orchidea-féle

Ez a leckénk annyiból mindenféleképp kilóg a sorból, hogy egy olyan embernek való tisztelgés, aki a kezdetektől itt van velünk, és a háttérből segíti a mi munkánkat. Olykor-olykor, amikor egy kérdésesebb kép van, akkor azt megmutatjuk neki, Demeter megnézni, mond róla egy-két szót, elmondja a véleményét. Ez a jövőben is így lesz, ha lehet akkor még inkább így lesz. Tehát ez egyfajta tisztelgés és köszöntés, merthogy az Ő munkásságát nem árt tanulmányozni, megtehetjük és viszonylag könnyebb dolgunk van, mert itt van közöttünk és a képei elérhetőek. A Feri képe azért érdekes és azért kedvelem, mert benne van valami olyan formai lázadás, ami az önmagával szembeni lázadás egyébként Ferinek, hogy a megszokott Mácsais vonalhoz képest mert egyszerűbben fogalmazni, egy nagyon kis picike virágot így megfotózni. Ami mindenféleképp kapcsolódik ráadásul Demeter világához úgy, hogy közben azért megőrzi a saját irányát és nem egy kis epigonként másol valamit, hanem valóban egy tisztelgésként fogható fel ez a kép. Egyetlenegy kis problémám van: ez a technikai minőség. Nekem úgy tűnik, minthogyha a képfeldolgozásnál történt volna, talán egy tömörítés lett jobban ráeresztve erre a képre, nem tudom. Valahogy a világos és a sötét formák átmeneténél látszódik igazán olyan éles kontúr – és mintha kontúr duplázódás is lenne - , ami akkor szokott előjönni, amikor többedszerre rámentünk ugyanarra a jpg fájlra és ő saját magát letömöríti. Tehát valahogy egy picit, minthogyha az élességnél átbillenne ez. Ez csakis egy technikai érzés és nem nagyon jelentős, és azt gondolom, hogyha én ezt nem mondom, akkor nem is biztos, hogy másnak szemet szúr és nem is azért mondom. Ferinél azt gondolom, hogy az lehet egy következő lépcső, amikor a saját munkájában és annak erejében bízik annyira, hogy egyre kevesebbet használja majd a photoshopot módosításra. Én ezt a képet nagyon szeretem, úgyhogy a három csillag megvan. Nehezen kezdek ezzel a leckével így valamit, mert valamilyen szinten személyes érintettség van benne. (hegyi)
értékelés:

Werk

A reggeli kávé c. képem werkfotója. Azért töltöm ide fel, hogy lássátok milyen egyszerű eszközökkel is lehet csendéletet fotózni. :)