Kérész idő
Itt azt hiszem, a világítás nem nagyon volt a barátod. Ha jobb időben csinálod ezt, akkor lehet, hogy élénkebb lenne ez a két szobor is. Valamennyit az utómunkával ezen persze lehet segíteni, de nagyon érdekes az eredmény. Tehát jó ez a szobor, és a megfigyelés is jó, és az külön jó, hogy levitted a kamerát a víznek a szintjére, és hogy hagytál egy pici előteret. Ezek apróságoknak tűnnek, de nagyon fontos kérdések, mert ettől lesz az egésznek dinamikája és tere. És ezt nagyon jól érzed, hogy erre szükség van. Úgyhogy hajrá, bíztatlak. (hegyi)
Egész alakos önportré
Érdekes dolog ez egyébként, legfőképp az a lila dolog tetszik ott benne, meg nagyon jó a struktúrája annak a csatornafedélnek is. Úgyhogy a meglátás abszolút jó. Én azt mondom neked, Zora, hogy küldjél képeket. Én is rákapcsolok, de te is kapcsolj rá, mert a látásmódod jó. Nyilvánvaló, hogy sokat kell gyakorolnod még, de az, ahogy látsz, már bizakodásra ad okot. Jó a fő figura, jó ez a ruha, ahogy lelóg, meg a táska, és ebből az egészből lesz egy ilyen karácsonyfa-jellegű valami. Úgyhogy tetszik a megoldásod, várom a folytatást. (hegyi)
Cipők
Hát ezen el kellett kezdenem gondolkodni erősen, hogy hol vannak itt egyáltalán cipők. Aztán már megláttam, de legkevésbé a cipőre kezdtem el koncentrálni. Ez nem baj, bár azt mondom, ezt is egy picit szűkebbre lehetne venni. A kép baloldalán ott van egy másfél-két ujjnyi rész, amire semmi szükség nincs. Ha a képarányokat meg akarod tartani, akkor lehet a kép aljából is nyugodtan vágni. Egészen a képhatárig ki lehet húzni a tetőnél azt a részt, tehát az nem baj, ha a formák megérintik a kép határvonalát. De a meglátás jó. Az van, hogy a február nem nagyon kedvez a fotózásnak. Ezek a csúnya szürke felhők nem olyan nagyon jók. Utómunkával azért lehet ezen segíteni, kicsit elvenni róla ezt a szürke fátyolt. (hegyi)
A vágy és a vég
Ez egy háromképes összeállítás egy eléggé furcsa szoborról, de megvallom neked, az első két kép nekem nem megoldott. Az első kép azért nem, mert az izgalmas lenne, hogy ez a madárkarom a mellbimbóba akar éppen belecsípni, de még meg kellett volna azt találni, hogy ebből a karból többet lássunk, hogy itt van valami harc is. De az erotikája meglehetne ennek, nem nagyon jó helyen vagy a géppel egyelőre. A második kép nekem felejthető, nem fontos. A harmadik kép az, ami szuper jó lenne, ha egy lépéssel közelebb mégy. Tehát ehhez a szoborhoz semmi szükség nincs ehhez a műkő alapzatra, hogy én ezt értelmezni tudjam. Főképp ezeknek a kőformáira, ahova le lehet esetleg ülni. Meg a bácsira sincs szükségem, meg a háttérben lévő talán közvilágítási lámpára, vagy nem tudom, mi lehet az a falanszter-megoldás ott. De a lényeg, hogy lényegesen kevesebb kéne ennek az aljából, és akkor úgymond közelebb menve már jobban ki tudom bogozni a részleteit ennek a szobornak. A másik, hogy arra is figyelni kell, hogy mi van a háttérben, hiszen most az egész momentumot, ami itt történik, összekavarja az a lucfenyő, vagy tuja, nem tudom, biológiából nem vagyok nagyon erős. Szóval azok a növények pont ott vannak, ahol nem kéne. Tehát kellett volna még itt kicsit sétálgatnod, hogy megnézd, honnan adja ez a szobor a legjobban magát neked. Valószínű egyébként, hogy abban igazad van az első két képpel, hogy ez valahonnan alulról megfotózva jobb, mert az ég kontrasztosabb és homogénebb hátteret tud hozni, és akkor nem kell kiválogatnom a ház- és növényrészletek közül magát a szobrot. Aztán az egy másik kérdés, hogy időpontban nem teljesen tökéletes ez a dolog. Nem verőfényes napsütés kell, tehát a szórt fény kell, de annál azért egy kicsit jobb idő. Télen ez nem annyira mutat jól. (hegyi)
12 perc Valentin napra
Nagyon jók ezek a címek, de hogy miért pont 12, miért nem 11, vagy 13, azt nem tudom. Lehet, ez valami irodalmi utalás akar lenni, nem tudom most visszafejteni, de nem is muszáj. Viszont ha ilyen utalásjátékot játszunk, akkor a Ghymes-nek van egy videója, a szám címet nem tudom pontosan felidézni, de valami Tánc a jégen, tánc a hóban – annak volt egy ilyen klipje, ahol az emberek és a két szereplő az ujjával táncikált. Úgyhogy ilyenféle kötődésem van a dologhoz. A kivitelezésnél pedig utalni szeretnék Balla Demeternek az Élet védelme c. képére, ami két kezet mutat, amelyek tartanak egy tojást. Első pillanatra azt mondod, hát egy ember tart egy tojást. Aztán látod a különbségeket, és rájössz, hogy egy férfi meg egy női kéz tart egy tojást. Nem evidens, de azért viszonylag hamar leesik ez a fajta geg, és ettől lesz az egésznek áttételesen is értelme. Itt most ezt a fajta áttételezést hiányolom. Tehát lehetne ez egy ismerkedős sztorinak a lebábozása. De ahhoz meg az kéne, hogy valóban, ha kell, akkor különbséget találjak a két kép között. Én abszolút el tudom azt is fogadni, hogyha ez két nőt, vagy két férfit akar mutatni, de akkor meg azt kell tudnom érzékelni. Lehet, hogyha kevésbé van szűkre vágva, akkor jobban felismerhető, jobban átélhető az üzenet, nem tudom. Mert valahogy nem ártana, hogyha abból valamennyit kapnék, hogy ezt valaki csinálja. Tehát hogy érezzem azt, hogy itt valaki valamit nagyon el akar mesélni nekem, de nem mer a valóságban valamit kimondani, hanem felhasznál hozzá egy ilyen áttételezést. (hegyi)
Adóvevő
Olyan ez, mint egy csillagszórás, vagy egy robbanás állapota. És egészen addig olyan, ameddig nem látom benne azt a háztetőt meg azt a kerítésrészt. Ha ez egy szendvicsnegatív, ami azt jelenti, hogy egymásra exponáltunk, vagy egymásra helyeztünk két réteget, magyarán két képet egymásra másolunk, akkor ezen neked kell dolgozni még, hogy hova teszed saját magad, mekkorában, és hogy kiküszöbölhető-e a háttérből az a szürkésfehér dolog, mert az most összekuszált engem. Hogyha ez valahogy máshogy jött létre - el tudom képzelni, hogy ez egy valamiben tükröződő valami -, akkor neked kellett volna úgy mozognod, hogy ez ne legyen ennyire evidensen látható. De maga az ötlet jó. Egyébként ez még most is megoldható lenne, így, ebben a képben is, hogyha azt a részt kijelölve, eléletlenítve a kijelölést, utána lesötétítenéd szinte feketébe, akkor ez helyreállna. Mert igazából arra a képsarokra túl sok szükség ráadásul nincs is. Úgyhogy maga az ötlet jó, tetszik. Hát eléggé őrült önkép, de nincs ezzel semmi baj. Én szeretem az őrülteket. (hegyi)
A Jedik szerepe a tanácsban
Biztos kéne értenem a címet, de nekem ez a jedi-dolog kimaradt, azt hiszem. Bár mintha emlékeznék valamilyen Csillagok háborújás, vagy valami másik ilyen sci-fire, ahol lett volna egy ilyen stadionszerű helyzet, ahol valakinek a sorsáról döntöttek, de ebben nem vagyok 100 %-ig biztos. De lehet, hogy ez így értelmezhető lenne annak, aki ezeket a filmeket nézte. Izgalmas dolog, csak tudod, mi a baj? Hogy ez nem egy állóformátumú megoldás, ennek négyzetesnek kéne lennie. Akkor lenne szép, hogyha ez egy egyenletesen körbefutó dolog lehetne. Attól, hogy ez most el van vágva oldalt, ettől túl sok helyen törik meg az ív, túl sok olyan ív szerepel rajta, ami csak negyedív, vagy még annyi sem. Úgyhogy ha én csinálom, akkor biztos, hogy ezt középre rakom egy négyzetes dologban. Nem biztos, hogy igazam van, nem kell elfogadni, mint készpénzt, de hozzám közelebb állna. (hegyi)
Törött ego
Robert Capa volt, aki azt mondta, hogyha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel. Azért ez fordítva is igaz, hogy akkor sem jók a képeid, hogyha túl közel vagy. Most a makrófotográfusok lehet, hogy átkokat fognak rám szórni, de ez így önmagában nekem kevés. Tehát én értem, hogy ez valamilyen kiállítási anyag lehet, ami eltört valahol, valamiért. De ez a valahol sincs a képen, meg a valamiért sem. Csak maga a tényközlés. Ugyanakkor azért a kép sarkánál hagysz valamennyit a valóságból, tehát ha ezt egy elvont üzenetnek akarom meghagyni, akkor nem hagyom benne azt a képsarkot. Ha meg már benne hagytad, akkor mutass meg belőle többet is, mert akkor fogom érteni, hogy mi történt. Nem biztos, hogy akkor ez egy izgalmas kép marad, ebben neked igazad van, de hát ez a rizikó. Pontosabban akkor ez egy feladat megoldani, hogy úgy is izgalmas legyen, hogy a környezetből is látok valamit. (hegyi)
Tűz 2. vágás
Eredetileg azt gondoltam, hogy ez a jó vágás, amit most küldök, majd nem hagytam neki érlelődni időt, és gyorsan még jobban megvágtam, és azt küldtem be, de már ezt az eredetit gondolom a jobbnak megint.
Na igen, itt már értelmezhető az, amit mondtam, hogy mi zavart az előző képben: itt, attól, hogy meghagyod a képnek a keretét, itt ettől értelmezhetővé válik a dolog. Az egy másik kérdés, hogy van-e erre szükség. Akkor lenne erre szükség, és akkor lenne jó, hogyha megfogtad volna ezt a papírt, és én látnám az ujjadat vagy a kezedet, de nem látom. Nem tudom, mennyire érthető, hogy önmagában a tűz és a papír és a közlés az az előző képen erősebb, hiszen trükkösebb vagy azáltal, hogy nem mutatod a képhatárt. Van benne probléma, mert az alsó képhatár azért mégiscsak belelóg, de azért megfotózható lehetett volna ez úgy, hogy az nem látszik. Itt most beviszel engem a valóságba. Igenám, de a valóságban csak a tűz történik. Semmi más. És senki más. És akkor viszont az a baj, hogy könnyen el tudom azt is képzelni, hogy ez csak egy játék, hogy meggyújtottam ezt a papírt. És te tulajdonképpen csak egy hatást akarsz elérni, érted? Tehát az a helyzet, amit létrehoztál, az ennél drámaibb, mintsem hogy hagyd az egészet elúszni a fenébe. Történik itt valami, a valóságban. Történt akkor is, mikor elkészítetted magát a fotót, ami az alap. De történik azáltal is, hogy azt meggyújtottad. És történik azáltal is, hogy nézed azt, hogy ég a tűz. Csakhogy ez a „nézed azt, hogy ég a tűz”, ez nincs rajta a képen. Ehhez valamilyen jelzésnek kéne lennie a valóságból, és a valós Mészáros Istvánból, aki ezt a képet fogja. Álmomban két macska voltam. (hegyi)
Lótusz, a fehér galamb
Van ezen egy pici szürke fátyol, emiatt ez a fehérség koszos lesz. Nem sok, de valamennyi van. Az előző képed, amit önarcképnek küldtél be, ahhoz hasonlítom ezt a képet, még akkor is, hogyha első nekifutásra azt mondod, bolond vagyok, hiszen két teljesen más dologról szóló képről van szó. Én meg azt mondom, hogy nem, mert ez a kép is te vagy, és ez is rólad mesél. És én azt értem, hogy az emberben megbúvó számtalan arc, jellemvonás, hangulat, különböző formákat igényel, vagy különböző formákban tud a felszínre törni. De mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nem tud igazán lázba hozni, mert attól, hogy ez neked egy fontos valaki, ez a növény, attól még nekem nem lesz az, ha nem teszed fontossá. És nem attól lesz fontos – és ez most ellentmondásnak tűnhet -, nem attól lesz fontos, hogy beletolod az arcomba ekkora méretben. Mert így én például nem tudom eldönteni, hogy féljek-e tőle, mert felém magasodik egy ilyen szörny, vagy pedig tulajdonképpen ez egy nagyon kis picike, törékeny világ. Megint azt mondom, hogy a környezet sokat segítene abban, hogy a történet elinduljon, és közel kerüljön hozzám ez az üzenet. Most ez nem történik meg. (hegyi)
Virág
Nem szeretem a virágokat. Persze, látom én, hogy szépek, így aztán lekapok néha egyet-kettőt, hátha megszeretem őket.
Én nem vagyok a nagyon kis mélységélesség híve, de azért ennek a képnek lehet jót tett volna, hogyha csak az egyik virág éles. Most, amelyik kifut a képből, az is nagyjából az élességi tartomány szélén ott van, és ettől nem nagyon tudok választani. A leirat viszont abszolút magyarázatot ad arra, hogy miért is mondható az, hogy ez a kép nem sikerült. Azért, mert nem szereted. Na most a fotográfia, de bármilyen alkotói folyamat azért jó, még akkor is, hogyha az ember csak a saját örömére vagy kedvtelésére csinálja, mert nyitottságra nevel. Azért, mert segít elfogadni a külvilágot olyannak, amilyen. Vagy ha nem is minden tekintetben olyannak, de legalább addig az ideig, amíg foglalkozunk vele, közel kell, hogy engedjük magunkhoz, különben nem fog sikerülni. Tehát hogyha úgy közelítenél ezekhez a virágokhoz, mintha ezek nem virágok lennének, hanem formák, színek, tónusok, tömegek, akkor lehet, hogy ez a fajta ellenérzésed nem jönne felszínre, és akkor lehet, hogy közelebb tudnál kerülni, és ha te magad közel kerülsz, akkor valószínű, hogy ez a képeden is látszódni fog. (hegyi)
Valahogy mindig ott vagyok
Az az érdekes, hogy amikor ezt a képet megláttam, már akkor azt gondoltam, hogy ez a kép akár a falra is kerülhetne, keretezve, így ahogy van. És most, ennyi idő távlatából is ugyanezt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes üzenet. Van benne egy kis romantika, van benne egy kis hidegség, még azt is mondhatom, hogy egy kis északi hidegség. Festményszerű az egésznek a hatása. Igaz, hogy olyan, mint egy hiperrealista festmény, de mégis festményszerű, miközben nyilvánvaló, hogy azt a hatást az az üvegfelület hozza létre, amin ezek a vízcseppek és páralecsapódások megjelennek. De nem kell ezt ennyire cincálni és elemezni, mivel maga az üzenet az erős. Úgyhogy köszönöm. Ne tűnj el, várom a folytatásokat. (hegyi)
Fordított piramis
Van a képen egy talán útbaigazító tábla, lehet valami menetrendet mutatott, nem tudom, ami most elviszi az egészet a fenébe. Nézd meg, hogyha azt letakarod, akkor sokkal jobban elkezd élni, ami a háttérben történik. Igenám, de te úgy állítottál a fényeken, hogy ezt is bekalkuláltad, ezt a táblát, hogy jól legyen exponálva. És ettől sötét lett az egész mindenség ott hátul. Szóval az biztos, hogy éjszakai felvételt nem lehet éjszaka csinálni. Ezt többször mondtam már elemzéseknél, hogy az éjszakai felvételt egy demerungos, naplemente utáni állapotban lehet jól megcsinálni, amikor maga a nap már nincs jelen, de még egy kicsit az eget megfesti. Mert akkor nem egy ekkora beégett feketeség van a háttérben. És ráadásul élettel telibb tónusokat kapunk az épületeken is, arról nem beszélve, hogyha több fény van, kevesebb a zaj. Maga az épület az izgalmas, a megoldással nem vagyok 100 %-ig kibékülve. (hegyi)
Werkfotó a Tűzhöz
Ez a tüzes újratervezés egy mellékterméke, a mosogatóba dobott égő papírlap...
Azt írod, hogy ez egy melléktermék, amikor a mosogatóba dobtad ezt az égő papírt, hogy ne gyulladjon föl a lakás. Az biztos, hogy van ennek egy szintje, ami a meghökkentés szintje. Tehát az alapkép meghökkentő ezzel a gesztussal, hogy feltépem magamon a ruhát. Aztán meghökkentő az, hogy ennek a képnek a közepével történik valami – magát a lángot itt már nem látjuk, és ha csak ezt a képet ismerem, akkor nem tudhatjuk, hogy az egy lángtól van, vagy legalábbis ebben a méretben nem jön ki. Lehet, hogy nagyobb nagyításban látszik a megégett papír széle, de ez most nem látható. De valami történt a közepével, valami kimarta, kiszakította. És az is látható, hogy valamilyen vegyi hatás történt még a képpel. Tehát abban nem lehetek biztos, hogy ez most mosogató vagy sem, vagy mosószer vagy tiszta víz, de hogy valami érte, abban biztos lehetek. Nem mondom azt, hogy vidám üzenet, de nyilvánvaló, hogy nem is ebből a célból készítetted. Úgyhogy hajrá, folytasd. (hegyi)
Tűz
Tudom, hogy igencsak teátrális, de a legfontosabb szerepe számomra most, hogy egy-egy ötletet hogyan tudok megoldani, és azok hogyan jelennek meg.
Ahogy én látom, ezzel a kérdéskörrel több képen keresztül is foglalkoztál, és ez az első kép nagyjából színesben van tartva. Azért mondom, hogy nagyjából, mert igazából a fekete-fehér képed is kapott valami tónust, és nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez a tónus, amit kapott, csak és kizárólag attól van, mert maga a láng átszínezte a fényeket. Javarészt valószínű erről van szó, de itt azért egy fehéregyensúly-állítás nem ártott volna. Másrészt azért fontos ez a kérdés, hogy mégiscsak van benne színes, és ez maga a láng, mert ez választ ad arra a kérdésre, amit az előzőekben mondtam, hogy miért nem jó a szelektív színezés. Azért nem jó, mert például egy ilyen képnél van értelme, de ez a valóságban meg is történik, és ha ez a fajta szelektivitás csak imitálva volna, akkor pont ennek az erejét venné el, ami itt a valóságban megtörténik. Magyarán, nagyon jót tesz a dolognak, ha a színek által hangsúlyossá válik, és tulajdonképpen a benne hordozott vörösökkel és sárgákkal még drámainak is mondhatom azt, hogy pont ott ég és gyullad ki maga ez a kép, ahol ezt a pólót eltépted magadon, és a szíved vagy mellkasod található. Ez egy jó dolog. Amivel problémám van, hogy az a kép alján áthúzódó vonal nem tudom, hogy mi akar lenni. Lehet, hogy magának a papírnak a széle, nem tudom, de ez így ebben a formában nehezen értelmezhető. Nem olyan nagy utómunka lenne azt helyrehozni, mert formailag az oda nem nagyon kell. Ha az ujjaddal letakarod, látod, hogy sokkal stabilabb üzenetet kapunk, hogyha az nem volna ott. Szóval megint azt mondom, hogy jók ezek az ötleteid egyébként, és amit az előző képednél is mondtam, attól jó, hogy az alapkép is jó. (hegyi)
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…