Elemzés

Házi cigarettagyártásHázi cigarettagyártásHázi cigarettagyártásHázi cigarettagyártásHázi cigarettagyártás

Mariann, te az elkötelezettséged által pontosan tudod, hogy minden közlésnek van állásfoglalása is, és itt is fontos lenne ez. Amit mutatsz, az egy képsor, egy műveletsor, de a szűk kompozícióval levágtad róla a környezetet, így azt is, hogy miért is sodor valaki cigarettát, miért nem készen veszi meg. Márpedig ez fontos. A másik, hogy hiányzik a sztori eleje. A zsák, amiben a dohány van, az eszközök, papír, szóval a nekikészülés. A harmadik, és ez talán a legfontosabb, mert ez az, ami most köztem és a képsor között van, az az utómunka. Szeretsz mindenféle texturális effektet használni, és én csak reménykedhetek abban, hogy mihamarabb kiszeretsz ebből, mert ezek giccsek, igazából nincs létjogosultságuk. Itt most nyilván azt nem tudom egy az egyben eldönteni, hogy ez is ilyen effekttel van összekenve, vagy valami technikai baj van vele, de kapott az egész egy fátyolként rátelepülő zajt, ami elveszi az egész komolyságát. Ha van kedved, érdemes lenne ezeket megfontolni és esetleg újra megcsinálni ezt a képsort. (hegyi)

Feszültség

Nézd Feri, ez szép úgy, ahogy van, tónusaiban is, közlésében is, kompozíciójában is, mindenhogyan jó. Ha én csinálom, lehet, hogy ennyire nem lesz élesítve, már amennyiben történt utólagos élesítés, de ez oly minimális dolog, hogy nem fontos igazán. (hegyi)
értékelés:

A titok pótmegoldása

Feri, ez kiváló kép lenne, ha nem lenne ennyi az effekt rajta, ennyire szemcsésítve és vignettálva. A NIK-nél az 1-es szintű vignettálásnál többet igen ritkán visel el egy kép. Bízz abban, hogy jó, amit csinálsz, nem kell ennyire cicomázni. (hegyi)

kapcsolat

Mondok valami durvát. Az orr fölött és a szem alatt vágnám. Csonkolás, igen. Mert akkor nem zavarna az, hogy hiteles-e ez így, vagy sem, benne vagy-e az ellazulásban vagy sem, akkor valahogy ez az egész átértelmeződhetne. És keményebbre venném a fényeket, kopogósra. Mert hát ez az ellazulás kemény meló, és ezt a keménységet a kezeid mutatják is, nyista relax, csak koncentrálás, kurvára akarom már a nyugalmat, de annyira, hogy a körmöm beletörik. Szóval hát valami ilyesmi. De mindezt figyelmen kívül hagyva, amit próbálok itt nyökögni, ez egy fontos lépcső az utadon, értékelem. (hegyi)
értékelés:

Jégvilág

Tiszta Nazca-vonalak. Tetszik nagyon. Lenn a fekete részt viszont lehagynám, mert most mint egy papírlap, ott behajlik a kép ettől. (hegyi)

Január

Ez szép, Nyugodt. De jobbról annyit mindenképp vágnék, hogy az ég már ne kerüljön a sarkába bele, mert ettől ott kigyengül, kilukad a kompozíció. Benne van minden, amit a januárról, a télről érzek, gondolok, szerencsére a cukorszirup elmaradt, és ez dicséretes. (hegyi)
értékelés:

Elvakítva

Ha azt ott jól látom és tényleg pókháló, akkor ennek lenne humora, ha a célzó bigyó része és a cső vége a sötét háttérre esne. Értem és ki is fejezi, de valahogy a cél most nem értelmezhető, ki vagy mi állhat a vadász puskája előtt. (hegyi)

Stedrák

Hasonló, de nem flódni, štedrák a neve / štedrý jelentése bőséges/.

Ha ezt valahogy a másik oldalról kapjuk, akkor nincs ennyi a padlóból talán. De a szorgoskodás hangulata megvan így is. Receptet kérnék. (hegyi)

Transzport

Jó ez a ritmus. Nem mondom, hogy óriási dobás, nincsenek birkanyájak vagy átszaladó bicajosok, vagy bármi szokatlan, de amit vállal, azt teljesíti is a kép. Épített környezethez azért vékony kicsit, mert a bemutatáson kívül hiányzik belőle egyfajta állásfoglalás a fotós részéről. Az pedig ha nem líra a cél, fontos. (hegyi)
értékelés:

zati

Valami Ati az utómunkával nincs rendben, a homloknál és a szem alatt eltűntek a bőr pórusai. Ennek okát érdemes lenne kideríteni, mert ettől olyan fura az eredmény. A kép maga az operaház fantomját juttatja eszembe attól, hogy a jobb szemed ennyire eltűnik. A forma is, amit ott a sötét felületek kiadnak, maszkszerű. Ha ezt akartad, én elfogadom, de azért annak jobban örülnék, ha legalább jelzésértékkel megjelenne az a szem is. (hegyi)

nincsenek határok

Nehéz a dolga a tanulónak, és ez tudom, hogy olykor nagyon unalmas tud lenni, ez át tud jönni a képről, hogy az ember elkezd elkalandozni másfelé, netre, levelezésre, mert elfárad. Ezt tudom kiolvasni. (hegyi)

éter

-Baba, segíts elrejteni Töpit.
-Mi történt?
-Kiütötte magát, és elveszett az éterben.
-Éter? Azt még nem próbáltam.
-Most ne. Fogd inkább a lábát, és dugjuk az ágy alá.
-A csigái? Megvannak?
-Kidobattad múlt héten.
-Na. akkor te rajzolj neki újat, én főzök egy teát, és mire felébred, mindent kipucolunk.
-A konyhát is?
-Is.
-Baszdmeg...

Nos, jó a szöveg, és ahhoz túl jó, hogy megálljunk egy Holdat ábrázoló, bevallom, nem túl érdekes képnél. Valami ha bevillanna a sötétben, történne, akármi, mert ezt a formát túl sokan csinálták meg, de ha nincs más, csak a Hold, az egy csillagásznak lehet érdekes esetleg, de képileg kevés. Nem keresnél ehhez az íráshoz más képi megoldást? (hegyi)

bocs

a szám végére lehet, megértem

Ez egy kellően flegma és pimasz kép, benne van minden, ami fontos lehet számodra, és ez át is jön a nézőnek. Jó a dekomponálás is, nekem ez működik. Javaslat, hogy egy kis kontrasztemeléssel vagy a világos tónusok helyrehúzásával a dolog még jobb lehetne attól, hogy nem lenne rajta ez a szürke fátyol. Érdemes kipróbálnod. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

3F365.2.170/2

Rajta van az eb a képen, a környezet is jó, de rossz az irány, fénynek kábé háttal, ráadásul fentről is, ez együtt nem teszi érdekessé a képet. (hegyi)

Fényérzékeny

Na, ez valahogy inkább nekem való, és igen, nyilván a felismerhetőség mértékkel adagolt jelenléte okán. Lehetne vacakolni, hogy lenn miért ennyi, de nem teszem, ez jó és ennyi. (hegyi)
értékelés: