Feladatmegoldás

Lehet, hogy ha 800 pixelben kerül fel, több részlet is kiderül, bár a kép nem sok részletet mutat. Az egésznek olyan hatása van, mintha a laborban fényt kapott volna a film, vagy a fotópapír lógott volna ki középütt a hívóból, tehát bár a cél valószínű az lett volna, hogy a fényudvart ábrázolja, de ez most inkább hibának hat. A több rész olyan erősen bebukik, hogy értelmezhetetlen, a lámpa önmagában pedig nem nagyon egyedi, érdekes. (hegyi)

Jó lenne ez a nézőpont, de nem tudsz, nem tudtok elszakadni attól, hogy kurvára ki kell élesíteni mindent, a hihetetlenségig, ettől olyan, mintha egy számítógépes grafika lenne az egész. Mondd, miért kell, miért jó, ha a következő faluban a favágó töke szőre is megszámolható, miközben ettől karcos, érdes lesz az egész, elveszti az életet, a levegőt, a finom rezdüléseket, mindazt, ami a természet jellemzője? A másik a fényelés. Ha már a sors kegyes és ad egy ilyen fényjátékot az égre, a bal felső sarkot miért nem vitted vissza arra a tónusra, ami jobbra megjelenik? Kijelölöd, életleníted a határvonalat és a középtónust elkezded sötétíteni. És megvan, és nem fut ki a fenébe a sarka a képnek, ráadásul a sziklának jobb lenn is lenne ellenpontja. Na, szóval jó lesz ez, mert a helyzetet meglátod és megtalálod, de felejtsd el kérlek ezt a túlélesítést, mert ellened dolgozik, nem időtálló. (hegyi)

Hát, azt hiszem soká vártál, mire exponáltál már annyira bebuktak a fények, hogy nincs tere a formáidnak, ráadásul valami élesítés is történt, ami átment szellemképesbe. De ez egy dolog. Ha a fal érdekel, mihez kell ekkora tér, akkor miért nem mentél egy picit közelebb és lejjebb a kamerával, hogy ne legyen ennyi takarás az ablakhelyekben? Hát, vagy meg kéne próbálni ugyanezt ugyanígy, de korán kelve, reggel, hogy a Nap mögötted legyen és onnan jöjjenek laposan a fények. Akkor is lenne tere és a magányosság jobban kiemelődne azáltal, hogy tónusban nem mennek egymásra a dolgok ennyire. (hegyi)

Jól érezted, ez inkább az első leckét teljesíti, arra viszont izgalmas megoldás. És retro is. Mert hogy most nézem az Alfa holdbázis című sorozatot, ott vannak ilyen képi megoldások arra, amikor egy-egy idegen létforma hirtelen megjelenik a bázison, persze mindig fenyegetően és persze Martin Landau mindig valahogy megoldja a bajt, szóval tetszik a kreativitás abban, hogy egy eszközt, mint ez a lámpa, hogyan használsz másra, alkotásra. (hegyi)

Hát, ez a kép áldozatul esett annak, hogy egy jó témát túlgondolunk. Majális. Szinyei Merse Pál is eszünkbe juthat, vagy a szoci sör-virsli, sok minden, de ez amit látok, nincs képileg kötve semmi olyannal, ami a néző számára dekódolható. Nyilván, ha képsor lenne, még akár bele is férhetne egynek, más kérdés, hogy a kompozíció így megáll-e, és hogy mi a franc van a horizonttal, de önállóan nem mond semmit erről. És miért túlgondolás? Mert előbb tessen megcsinálni egy unalmasnak gondolt, szokványos képriportot a majálisról (lesznek más események, tessen gyúrni rá, ahogy a bicós képsornál mondtam), aztán a következő lépés lehet ha az megvan, hogy akkor ha egy képbe kell belesűríteni egy ünnepet, azt hogy oldod meg, és ha ez is megvan, akkor lehet keresni kezdeni a szokványtól eltérő látásmódot. Nem megspórolhatóak ezek a lépések, mert csak akkor lesz fogalmunk arról, hogy mit lehet máshogy csinálni, mint azt szokás, ha a szokásost már kisujjból kirázzuk. Emellett az is szól, hogy azt a fontos kérdést, amit minden kép elkészítése előtt fel tegyünk magunknak, hogy adott dologról én magam mit gondolok, mi a véleményem, szóval ezt a kérdést akkor tudjuk jól megválaszolni, ha tudjuk viszonyrendszerbe helyezni, azaz tudjuk, hogy mihez képest gondolunk valamit valamiről. (hegyi)

Üdvözöllek a közösségünkben, jó kezdés, határozott elképzeléssel, technikailag van mit finomítani, de ez nem baj. Azzal kezdem, hogy picit lefelé hord a kép, azaz lenn kevesebb van, mint kéne, fenn több az üres hely, a modell mozdítható lenne feljebb. Jót is tenne, hogy a test határozottabb tömeget képviseljen arányaiban a képmezőhöz képest. Stabilabb lenne. Ha ez RAW, akkor a konverziónál érdemes figyelni arra, hogy mit mutat a tónusgörbe, hogy ne legyenek teljesen kiégett foltok, mert azok kimeszelődésnek hatnak, elviszik a figyelmet, uralják a képet. Az a rész szép, és erre kell törekedni tónusrendben, ami a fejen megjelenik. Ott vannak mély tónusok éppúgy, mint csúcsfények, de a fény rajzolata azért tud érvényesülni, mert nem fut bele szélsőséges értékekbe, így hagyja a fej formáit érvényesülni. A vállnál és fülnél ez nem igaz, átveszi az uralmat a fényjáték, szétkaszabolja a testet. Ez utómunkában úgymond a laborban megoldható feladat, maszkolással szelektíven a váll része visszább vehető, és ha nincs kiégés, akkor nem ragadja ez el a figyelmet. A másik fontosabb kérdés, ami már nem utómunkázható, hogy mindamellett, hogy értem a sötétből felbukkanó fejet, de ritka az az eset, amikor ez működik úgy, hogy a sötétben lévő arcfél tök feketébe bukjon. Ugyanis ahogy a káoszt nem ábrázoljuk káosszal, úgy a sötét érzelmeket, a titkot se ábrázoljuk a tök feketével. Kell valamennyi forma oda is, oké, nem kell mindennek meglennie, de valami jó, ha akár csak kontúrként megmarad. Ez derítéssel, vagy visszatükröző felülettel is megoldható, nem kell plusz lámpa, ha nincs. Összefoglalva erős kezdés, biztató, hajrá, kapcsolj rá! Várom a képeid! (hegyi)