Feladatmegoldás

Ez egy nehéz feladat, mert rettentően sok dologra kell egyszerre figyelni, hogy a kép valóban sikeres legyen. Most a lényeg rajta van és dekódolható is a nézőnek, és a pulcsi és macskaláb dinamikája is jónak mondható színharmónia tekintetében. Ezek az ellesett pillanatok, és nagyon sok minden a szerencsére van bízva, tehát hogy igazán jó kép szülessen, baromi nagy türelemre van szükség ezekben a helyzetekben. A másik út a rendezésé, igazán bár több idő mint egy elkapott pillanat és szervezni kell, előre átgondolni, de a végeredmény tekintetében még mindig kevesebb sokkal, mint kivárni azt, hogy valami a maga módján spontán megtörténjen. Műteremben kifeszítenek egy hátteret, bevilágítják, kiválasztják a ruhát, a modellt, egy olyan cicát, aki természeténél fogva könnyebben instruálható, és azt, amit a természetben megfigyeltek, lemodellezik steril körülmények között. És születik egy édes cicakép. Én a kettő között gondolom üdvösnek az utat. Miről is van szó? A lakás tökéletesen alkalmas lehet a fotóra mindenféle stúdióberuházás nélkül is. Ha van fény, tehát van normális jó tájolású ablak, már csak kell egy fotel, és megvan a helyszín. Még a modellek nélkül meg kell nézni, hogy ne maradjon a képmezőben oda nem illő civil tárgy, azaz koszos zokni, eldobott papír, megrágott almacsutka, piszkos pohár, ilyesmi. Ha tudom, hogy a cicát akarom karba véve fotózni, akkor meghívom a barátnőt, megkérem, hogy azt a szép vörös pulcsit vegye fel, és leülünk beszélgetni, a gép a helyén, kézben vagy állványon, és várunk, elütjük az időt. A cica magától ölbe fog kéredzkedni, és a kép elkészülhet. Ha nagyon nyugtalan képileg a környezet, felakaszthatunk háttérnek egy lepedőt akár. Ugyanez igaz külső felvételnél, mindig érdemes modell nélkül ellenőrizni a helyszínt, hol jönnek a fények, mi lesz a háttérben, bekerülhet-e autó vagy a hetes busz oda, ahol nem kéne, szóval innentől egy pokróc is elég lehet, hogy otthonosabb legyen a helyszín, ha ki kell takarni valamit, és a kép megvan. Itt most a nézőponttal van bajom, mert túl nagy szerepet kap a váll, a karok, tolakszik, miközben a test sötétben marad, kiég szinte a zöld, elviszi a figyelmet. (hegyi)

Biztos oka van annak, hogy skurcból készült a felvétel és a párhuzamosok a másik lépcsőháznál már találkoznak, ami alapvetően nem lenne baj, de ha az ok nem az, hogy nem tudtál hozzáférni szemből, akkor azt kell mondjam, hogy erősebb lenne egyenesen. Persze létezik olyan, hogy nem lehet szemből odamenni, szóval mondom, elfogadom, mert maga a látvány ettől eltekintve nagyon hatásos, kifejező, még azt is érteni, miért nyúlketrec, bár elsőre nekem bérház körfolyosó, de a nyulat is látom, ha kell. Szóval összességében gratulálok, mert jószerivel a semmiből építettél egy világot. A barnát továbbra is utálom viszont, ha már mindenképp színezni kell, inkább sárga vagy kék, de én FF-ben hagynám. (hegyi)

Számomra a mozgó kereszt miatt érdekes ez a képjáték, igazából be kell valljam, hogy talán a tévészerelő múlt, vagy a sok probléma a Badacsony tévével, nem tudom, de nekem ezek azt az emléket hozzák vissza, hogy fut a kép a tévén. Elég bosszantó volt. Ettől persze én igyekszem elvonatkoztatni, nem megy könnyen, viszont ha nem erre gondolok, akkor egyből az ugrik be, mi az oka annak, hogy ennyi feszültséget, fojtott agressziót közöl az alkotó? Mert ez a sok befejezetlen éles forma nem nyugalmas, az biztos. (hegyi)

István, ez betalált. Mindegy, mit dumálok róla, vagy te mit adsz címet, ez így ahogy van, 10 pont. De komolyan, most ehhez én mit mondjak? Egyensúly és dinamika, tompa zaj és fájdalom, düh és erőszak, kiáltás és csend, olyan gondolatpárok vannak benne, nem is értem, ami persze nem baj, működik. Azon kevés képek közé tartozik, amik sem anyagában, sem technikájában nem érdekel, hogy hogyan készültek, ha iskolásan nézem, minden hibás benne, az egész egy nagy ellentmondás, mégis az összhatása eltrafál. Kösz. (hegyi)

Nyugodt, csendes, de nem feszültségtől mentes kép, nem andalgunk, csak szemléljük ezt az északi hangulatot, ahol Mads Mikkelsen bármikor feltűnhet akár gyalog vagy csónakon. Nagyon finomak a fények, a parton az apró arany csillogás eleganciája, az acélos kékek, a megbecsülhetetlen távlatok, szóval Gábor nagyon jól dolgozol ezekkel a tájfestményekkel, el tudnám a falamon képzelni. És vegyük észre, ha nincs az a letört szikladarab, az egész érdektelenebb lenne. (hegyi)

Jó a dinamikája ennek a képnek, nem csak tónusában, de főleg a szerkesztésében, ahogy a perspektivikus torzulás okozta húzás ellenében egy másik irány, főleg a kép jobb szélén megjelenik. Sőt, nem csak a belvilág dinamikus, de ezt jól fűszerezi a tükröződésben megjelenő külső tér is, e kettő is jól ritmizál egymással, szóval jó bemutatkozás, még ha kicsit szerényen mutatod is magad, de tulajdonképpen a fotós jelenléte javarészt ilyen. Várom a folytatást! (hegyi)

Olvasom a talajharcot a kommentben, gyakorlatban ezek nem egyszerű dolgok, megtalálni a nézőpontot és kontrollálni, valahogy a fejünket beszuszakolni úgy, hogy a keresőt megnézhessük, szóval együttérzésem, de sajnos ez most nem lett meg. Több oka van ennek. Egyrészt döglött a virág. Ennek részben oka, hogy elfoglaltad magad a háttérfénnyel, ami átvilágíthatná, de közben tárgyszerű is akartál lenni, és ez így együtt nem megoldható probléma, mert egymásnak ellentmond technikailag. Legalábbis ebben a környezetben. Ehhez jön még, hogy annyira tiszteled a növényt, hogy nem nyúlsz hozzá, nem hajtod le vagy szeded le róla a többieket, így formailag nem tud érvényesülni a főszereplő. Tudom, hogy ez a legnehezebb egy természetkedvelőnek, hogy a nem kívánatos részeket levágja ollóval, de ha a természet nem adja ki azt, ami formailag megáll, akkor vagy nem fotózok és akkor megmarad a tisztelet, de elvész a kép, vagy azt mondom, hogy akár egy leeső ág is letörné a másik ágat, tehát én is megtehetem ezt és akkor formailag a probléma megoldódik. Összefoglalva így most a szín és a forma se él meg, és ezt akkor tudod helyretenni, ha a döntést meghozod, hogy mi az, ami ebben érdekel. Ahogy olvasom, a fény áttörése a szirmon, de akkor ezt mutasd meg, bár kétségeim vannak azt illetően, hogy ha erre tolod a szekeret, megmarad-e a színvilág abban, hogy a színekre bontott tavaszba beleférjen, határozott legyen. (hegyi)