Feladatmegoldás

Én valamiért ezt a képet elforgatnám szívem szerint 90 fokkal az óramutató járásával visszafelé, tehát talpára. Valahogy azt érzem, hogy úgy stabilabb lenne, miközben lehet, hogy a piramis párhuzam is áttevődne erre a szép szőrös micsodára. Nagyon kedvelem, ha valaki belebújik egy témába, hogy elmütyürkézik vele, mert ez eleve ad egy ritmust, hiszen be kell ehhez lassulni, ez a belebújás mint fotós attitűd lehet nagyon fontos, bármi más területen is, tehát nem arra akarok utalni, hogy maga a makrofotó lenne a jó irány, sőt, igazán a makrofotó engem nagyon nem tud lekötni, hanem az, hogy közel kerülünk az alanyhoz, vele vagyunk és rá figyelünk. (hegyi)

Az a helyzet Zoli, hogy ez a kép szinte tökéletes, ha innen nézem, ha onnan, akkor meg azt kell mondjam, hogy a kép problematikája az a fényképész problematikáját tükrözi általában, tehát a "most légy okos" esete forog fenn, innen, vagy onnan nézzem? Hiszen össze van rakva, meg van fotózva, kábé a tónusok is rendben vannak, legfeljebb a derítés mértékén vitázhatunk, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha ezt mondjuk egy közösségi oldalon megosztod, sok lájkot fogsz érte kapni. De - remélem - nem erre vagy kíváncsi tőlem. Hanem az onnani meglátásra. Mi az akadály? A bizonytalankodás. Ezt a fotózás dolgot akarni kell. A kép eleve olyat csinál, ami a valóságban nincs, örökkévalóvá emel egy pillanatot. Kimetsz és megörökít. Nyilván a muskátli nem rohan a növéssel, tehát itt a kimetszés a kérdés. Mi legyen a képarány, az hogy tud megvalósulni, mi hova kerül, forma, tömeg. Azért mondom, hogy ez a fotós bizonyosság-bizonytalanság kérdése, mert a döntést te hozod meg, de ahhoz, hogy azt meghozd, neked kell tudni, mit akarsz. Írod a kommentben a kórház párhuzamot. Ez nem kórház, de lehetne. Valóban. Akartad, hogy az legyen? Vagy nem voltál biztos benne, hogy az jó lenne? Ugyanis ez okán lett a végeredmény kompozíciója bizonytalan. Így ahogy most van, inkább vágnék és lemondanék a csempéről, mert zavaró tömeg és indok nélküli. Mert a virág akart több lenni. Te akartad azt nagyon. Az a primer üzenet. Mellesleg az az unalmasabb is, mert az csak forma. Ahhoz, hogy több legyen, közelebb kell menni, ezt is leírod, de nem fotózod meg. Tehát te magad a két lehetséges irányt tökéletesen tudod, de nem döntesz közte, hanem valami se ide se oda dolgot csinálsz, biztonsági játékot. Nagyot így nem lehet vele bukni, de nyerni se. Mit gondolsz erről? (hegyi)

Mielőtt kitettem volna, kérdeztem Gábort, hogy ezt biztos, hogy így akarja közölni, ennyire utómunka nélkül? Azt válaszolta, hogy igen, tegyem így ki, és ha gondolom, csináljam meg a javított változatot is. Az elemzés végén ott lesz, az se jó, csak próbáltam ebből kihozni, amit lehet. Ugyanakkor azt azért el kell mondjam, hogy bármennyire jó is a helyszín mondjuk, azt nekünk kell berendezni, olyan szociofotó márpedig nincs, ami úgy jó, ahogy megtalálták, ha mást nem, de a kamera nézőpontját, az objektívet, a fényeket a fotós előtte rendezi, mielőtt kattint, és az nem mentség a pocsék kivitelezésre, hogy ha azzal védekezünk, hogy de hát nem akartuk az alanyokat felismerhetővé tenni. Ha nem akartuk, akkor tegyük el a gépet, ugyanis álságos az, ha az ember azt gondolja, hogy akarok is egy problémával foglalkozni, de jajj a szereplőkkel mi lesz. Semmi. Ha nem akarnak szerepelni, nem készül kép, ha akarnak, akkor viszont úgy kell ábrázolni, hogy az a legjobban visszaadja a helyzetet, márpedig ehhez itt most kell az arc, mert megszemélyesítesz egy problémát, tehát azt nem lehet az alakok negatív foltjával megúszni. A másik, hogy oké, neked kellett a lámpa, mert a bura nélküli vakuló fény az erős üzenet. Rendben, de akkor menj lentebb a géppel, keresd meg azt a pozíciót, ahonnan az alanyaid "felnőnek" a térbe és nem lesz ekkora üres semmi fenn, miközben lenn meg esetleges vágással nyiszabolod a lábat. Összhatásában olyan, még javítva is, hogy elmentél egy rádióriportra, de ha már ott voltál, kattintottál véletlenül egyet. Gábor, a dolog sokkal fontosabb annál, hogy ne legyen benned annyi alázat, hogy jól csináld meg, úgyhogy kérlek, ismételd a képet. Mindegy, hogy ez hol van, menj vissza és csináld meg újra. (hegyi)

Nekem ez így elosztottabb a tömegét tekintve, mint az elődje, ami itt is, ott is bibis még, az az íves tető kifutása alul, az ott vagy futhatna lágyan, vágva még alul, vagy ha kell az az ív lezárás, akkor legyen határozottabb, akkor több kellene alul, nem tudom. De Jánosom, kapcsolj rá kérlek, duplázzuk a beküldés tempóját. (hegyi)

Tudom Gábor, hogy álláspontod szerint a képhez nem kell utómunka, az úgy jó, ahogy megtaláltuk, mintha ez a nyersesség hordozna valami hitelességi pluszt (nem hordoz), de itt most az első, ami szembetűnik, az a szín- és tónuskorrekció hiányából adódó technikai problémakör, ami miatt épp az nem tud életre kelni, ami a téma lenne, a rétegek, és a rétegződések mögött rejlő történet-történelem. A fények szépek, hogy ennyire skurcba kell-e lőni a dolgot, azt nem tudom, nem vagyok meggyőzve, de lehet, hogy ha rendbe lenne a technikai, vagy más szóval a labormunka téve, akkor nem lenne gond, bár az átlóra futtatott vonalaknál mindig kérdés, mi az, ami a fontos, a tömeg vagy a rajza a dolognak, és most így nekem a se ide se oda nem futó vonal zavaros. Nem lehetne olyat, hogy egyrészt mondjuk 2-3 nagyságrenddel több képet kapjunk (az is csak heti egy lenne), és hogy az utómunka is szerepet kapjon? (hegyi)

Tudjuk le előbb a kompozíciós problémát, hogy utána a kép erényeiről beszélhessünk, mert ami a szerkesztéssel problémás, az egy ollóval könnyedén megoldható, fentről másfél ujjnyit ha levágunk, máris helyére tud kerülni a madártetem, mert bár érthető, hogy ha lenn van egy sötét flekk, fenn se rossz, ha van annak ellenpontja, de ha így teszünk, akkor a madár tömege kerül kényelmetlenül lentre, ezért érdemes megfontolni, hogy fent csak egy jelzésértékű feketeséget hagyjunk, egy pamacsnyit, hogy a tömegek egyensúlyban legyenek. Viszont a kép tónusai nagyon élnek, nagyon erősek, olajszerűen folyik a jég, és príma, ahogy a tetem egybe tud ezzel olvadni. Kifejező, erős üzenet, ráadásul tanulmánynak se utolsó, hogy a fény hogy tud játszani a víz anyagszerűségével. (hegyi)

A pozíció perfekt, nagyon kifejező, elesett, de nem ernyedt, céltalan, nem kapaszkodik, nem keres másik kezet, nem markol, nem tevékeny, viszont nem is pihen, nem nyugalmas, inkább önmaga ellen forduló, szuicidnak is mondható akár. A fények is jól lennének, de azt gondolom, hogy akkor lenne igazán tökéletes a megfejtés, ha egyrészt nem vetne az ujj árnyékot a karra, másrészt az, hogy mire tesszük a hangsúlyt az adná a szerepét annak, hogy a fény foltjai hova esnek. Ebben az értelemben a tenyér, az ujjak fontosabbak, mint a kar, és a tetoválás formái is érdekesek lehetnek, még akkor is, ha nem akarunk főszerepet nekik. Szóval jó ez a dolog, kifejező, van benne javítható rész is, várom a folytatást. (hegyi)