Feladatmegoldás

Azt gondolom, hogy jó ötlet színekre bontani a tavaszt, ráadásul azt figyeltem meg, hogy a kertünkben a színek fokozatosan jelennek meg, talán annyit tennék hozzá, hogy az arányok fontosak, vagy a nagyon kevés felé, vagy a dúsabb hatás felé jó elmozdulni, ha ez egy sorozat, e kettőt váltogatni, de a középút az kevéssé érdekes, mert kevéssé határozott. Ha ez egy virágmező, akkor azt kell éreztetni, ha egy kis flekk, ami kivirult, akkor azt. Ez nem más, mint a kamera nézőpontjának megemelése. (hegyi)

Kivételesen az érdekelne, hogy hogyan készült ez a kép, mert talán az segítene abban, hogy elinduljunk azon a nyomon, hogy mit lehetne máshogy megfogni ahhoz, hogy valóban kifejeződjön a kutyasétáltatás dinamikája. Ugyanis most talán mert a mozgás irányában állsz a kamerával, így a mozgás maga azért nem érzékelhető, mert ezen a tengelyen minimális a kamerához képest az elmozdulás. (hegyi)

Ez a kép is tisztára olyan, mintha egy baleset előtti pillanatot rekonstruálna, a néző kukkol, nem mer kiállni az utca közepére, csak egy oszlop mögül figyeli, mi a fene fog történni azzal a kézikocsival. Az utca üres, át lehet hajtani, nekifeszülni, hó-rukk, csak hát biztos hogy elég figyelmes volt a hordár, nem fog egy vad motoros berobogni a képbe, nem lesz ebből baj? Erős a hangulat ettől a szerkesztéstől, nem csak egy pillanatot rögzít, de egy élethelyzetet is definiál, a kis falusi vagy kisvárosi helyszínt, ahol a turista csak megfigyelő lehet, ismeretlen minden, nem színdarabszerűen előadott látványosság, egy mindennapi helyzet, ami ismerős, de mégis idegen. (hegyi)

Én ezt egy lötyögősre komponált, de talán emiatt is furcsán hatásos képnek gondolom. Egyrészt jó az élesség beállítás, mert redukálta a távolságot a kutya és a fa között, egy síkra hozva őket, így a méretkülönbség furcsán megfordult, a pici fa és az óriás eb, másrészt ott a mozgás is a pici bemozdulásban, de leginkább abban, hogy egy szélső végpontot sikerült megtalálni a kutyánál, ahonnan az út közepe felé fogja vinni a következő lépése, ez is mint várható esemény ad egyfajta dinamikát, és az, hogy az amúgy jól elrendezett két oldal, ahol nagyobb táv van adva, ott ez a kimozdulás az, ami miatt megbillenünk, és ez is dinamizál, és tegyük hozzá a horizont játékát is - szóval Gábor tetszik! Más. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kérek tőled egy új önportrét? (hegyi)

Ahogy gondolom, ez a piacok csodás és félelmetes világából egy részlet, a helyzetből kihoztad a maximumot, van meséje, mondjuk hogy azok a muffinsütőhöz hasonlatos izék mik, azt nem tudom, de nem baj. Drágán adták? Megvetted? Jó kis szereplők lehetnének belőlük. Egy dolog a képről, értem a varrógépláb indokolta maszkolást, de egy picit talán az én ízlésemhez ez már sok, kevesebbel több maradna a történetből az esztétika ellenében, nem lenne talán baj. (hegyi)

Két képet kaptunk azzal, hogy egyik se az, amit szerettél volna, Patti Smithről készült képet szeretted volna megidézni, és azt gondolom, hogy nem a fotós képességeid hiányoznak hozzá, hanem a pontosítása annak, hogy azon a képen mit is látsz, mi a lényeg. Nem a toll. Az csak eszköz. A gesztus, az a nagyon fontos, ahogy az arc és a kezek gesztusa játszik, ahogy dinamizál. Ehhez képest lesz csak jelentése a tollnak. Ugyanis nagyon erős, visszafojtottan agresszív az, ahogy Smith áll, a vádló tekintet, a magyarázáás közbeni karok, és ehhez a vad dühhöz képest izgalmas, hogy ott egy toll, ami a könnyedség szinonimája lenne, de minden más ellent akar ennek mondani, még a házak kattogó kockái is, szóval amit mutatsz, a kettőből ez az, ami izgalmasabb kompozíció, de azzal, hogy az arcot szétkaszabolod és takarod, azzal a tollat tök más kontextusba helyezed. Elbújsz egy toll mögé. Ez is hordoz érdekes kérdéseket, ha nem lenne az előkép és a cél pontosan felvázolva, azt mondanám, hogy egy jó kép, mesél rólad, a kettősségről, ami benned van, az agressziód és a félénk bizonytalanságod, de az más, mint Patti Smith kérlelhetetlen keménysége. (hegyi)

Örülök ennek a képnek, hogy beküldésre került, mert több dolgot is el tudok mondani általa a portrézásról. Előre szólok tehát, hogy nem azért írom le, hogy mi a problémám, hogy elvegyem a kedved, épp fordítva, hogy tessék nyugodtan küldeni a nem kész, a nem biztos, hogy 100%-os megoldásokat is, mert a hibátlanról nem lehet mit mondani, csak áhítani. Az első, amit mondanék, mert ez bánt a legjobban, az az utómunka. Photoshopban úgy hívják idegen nyelven ezt, hogy clarity. Ki van meszelve minden részlet, nem a glamour lágyítós szépelgésével, hanem egy vakolókanál finomságával, így maszkszerű lett a fej, nincs bőr, nincs pórus. Ettől kiugrik a szem, eltűnik az arccsont is, szinte ijesztő lesz az eredmény. A clarity-t nem babráljuk, azt a fakezűeknek tették bele, ha már nagyon akarunk vele vacakolni, akkor inkább 5-10%-ot rá kell adni mondjuk egy karakteresebb arcközelinél, hogy még jobban előjöjjenek a bőrpórusok. A másik a smink. Nem tudom, hogy a modell amúgy az életben is ennyi és ilyen sminket használ-e, viszont a fotó rögzít egy állapotot az örökkévalónak, a fotós felelőssége, hogy mi történik, tehát az is, hogy azt mondja a modellnek, hogy fiatal vagy, szép, nincs szükség ennyi korrekcióra. Ez főleg a szemöldöknél kiugró. A harmadik a száj. Kell a modellt instruálni, hiszen mi vagyunk a tükör. Ilyenkor azt kell mondani, hogy nyalja meg a száját és lazítsa el az ajkait. Így is lehet mosolyogni és az az előnye is megvan, hogy az ajkak bőre nem szárad ki, nem cserepesedik, és a lazítás által nem lesz penge szája, ami mint üzenet mindig hordoz egyfajta agressziót. A következő kérdés az orré. Nem fotózunk fenti gépállásról, inkább picit alulról annyira, hogy az orrlukakba ne lássunk kötelezően bele, de ha fentről fotózol, az orr megnő és a száj és orr közti rész nem szépen rövidül, fogy el. Végül a világításról. A haj szereti, ha kap egy kis csillogást, ha kaphat hátulról egy kevés élfényt, azaz ha ki lehet emelni a háttérből és a fejnek is adni ezáltal egy formát. Ettől a modell is térbe kerül. Szóval Zoli hajrá, várom a folytatást! (hegyi)