Feladatmegoldás

Végre valamibe bele tudok kötni Gábor képénél, nem kis feladat ez, de most talán sikerül. Az van, hogy a házikót tök jól megtartja az a kis fenyőfácska, ezért nem hibádzik a horizont vagy a függőleges, egyensúly lesz. De a bal oldalon belógó farészek azok zavarnak. Lehetne több és akkor a dolog megint egyensúly lesz, de így most a tört formák zavarosak. Ha lehagyjuk, úgy vélem akkor is megáll a dolog a lábán, a sterilitás ellen meg ott van jobb szélen a ház melletti fa, az szerintem épp elég. (hegyi)

Amiről azt kell tudni, hogy? Azaz a ház lehet, hogy szép vagy fontos, de ezt a képen nem látni igazából. Állnak ott az emberek, mint egy rögtönzött lakógyűlésen, szét van osztva a kép 4 részre, de ez a négyes nincs kitöltve, nem kap szerepet, a képhatárok vágása is elég esetleges, szóval dokumentálás egy naplóba ez, de képként önmagában nem mond semmit el arról, amiért készült. Pedig kéne. Ez a fotó dolga, hogy meséljen, a dokumentálás másodlagos, azaz önmagában nem érdekes képileg. (hegyi)

Szeretem azt, ahogy a fénnyel bánsz. Persze, lehet beszélni a kompozícióról, hisz a kinn és benn ettől nyer értelmet, fura a szabadság, ha a kerítésnél maradunk, mert nem merünk továbblépni, ez jut eszembe róla, de ami a leginkább megfog, az a tónusrend. Ráadásul ez jó ellenpontban van az élességgel, ami a már szinte bántó határán van, mégis a lágy tónusok visszahozzák ezt. Szép munka! Jöhetnek az önportrék is. :) Mert hogy ígértem, hogy mondok ötletet a személyességre, és azt gondolom, hogy ez ott keresendő benned, azaz az önportré segíthet abban, hogy megtaláld azt, ami akadályoz most az önelfogadásban, vagy önszeretetben - ez lehet, hogy csak grammnyi tétel, észrevehetetlen szint, de mégis lehet valamiféle fűszerező szerepe a képeiden, ha jelen lehet. (hegyi)

Azért kedvelem ezt a képet, mert tökéletesen jó példa arra, hogy a konkrét formák miképp válnak geometriai alakzatokká és foltokká, azaz ha képet komponálunk, mi az a technika, amivel elérhetjük, hogy ne a maga konkrétságában, hanem elvont formai egyszerűsítés által lássunk egy kép berendezést. Ez nem más, mint az életlenítés, azaz hunyorítás. És ha már erről beszélünk, aminek szép példája a kép, akkor evidens, hogy elmondjam, hogy ha megnézed azt a trapezoid (vagy hogy mondják) formát, ami sötétebb zöldekből, mint egy kosár, kialakult, az a fenti világos részhez képest nagyon lenn van. A megoldás az lehet, hogy ha nincs több a képen lenn, akkor a fenti világosabb flekket kell sötétebbre venni. (hegyi)

Az van, hogy tapasztalatból tudom én, hogy akik növényfotóznak, azok valamiért nem szokták szeretni, ha azt mondom, hogy ezt vagy azt a részt ki kéne hagyni, levágni, kigyomlálni, pedig itt most az a kis virág valami, ami a tölcsérhez nő fel, az ott szétszedi a kompozíciót. Anélkül jó lenne. Még valami. Nagy a szürkeség. Ráférne egy kontrasztemelés a képre, egyrészt a határozottság okán, másrészt hogy még jobban elváljon a háttértől az előtér, és hát a virág, a főszereplő is több figyelmet kapna. Ez a szürke visszafogottság nem indokolt most. (hegyi)

A pillanat megvan, a strand, az átöltözés, a leskelődés, az összetartás, de mégis kíváncsiság az idegenek felé, némi elvágyódással fűszerezve, bár bevallom, az a kereszt ott bal oldalon eléggé szürreálissá teszi a mesét. Persze formailag tökéletesen beleillik a kerítéshez párba, de mégis fura. Ami nem hagy nyugodni, az inkább a nézőpont kérdése. Mert hogy egyfajta majális-szerű képet kapunk, a takaró, a mellékerült tárgyak, vagyis vannak lenyomatok, amik innen nézve nem tudnak érvényesülni, viszont az is igaz, hogy ahhoz, hogy bár távolságtartóan, picit voyeurként, de belekerüljünk a sztoriba, ahhoz meg ez a nézőpont dukál. Szóval fura, feszültséggel teli képet kapunk, nem mondom, hogy egyértelműen vidám lenne ez a hangulat. (hegyi)