Feladatmegoldás

Bevallom férfiasan, hogy én most megnéztem Bélának, hát majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt riport leckére beküldött Tél a tónál című képsorozatát, ez most téli szilánkok. Azért tettem ezt, mert biztos szerettem volna lenni abban, hogy jól emlékszem, hogy mi az, amitől az a sorozat másképp működött, mint ez. És ez nagyon egyszerű lesz, amit most mondok, ott a Béla valamit el akart nekünk mesélni. Be akart mutatni nekünk valamit. Volt egy érzelmi megközelítés. Ez most, amit látok, ez nekem kilóra megvan, ott van minden, ami kell, mindegyik nagyon izgalmas irány lenne, de önmagában egyik sem elég erős, hogy önállóan megálljon mint kép és ebből kifolyólag, hát a Béla összerendezte ezt egy sorozattá. Nekem most így tűnik ez a metódus. Tehát, hogy nem egy sorozatot akarok csinálni, hanem csinálok képeket, utána meg azt mondom, hogy, na jó, akkor ezek a képek lettek ebből a sorozatból jók, vagy egy bizonyos szint fölöttiek, és akkor ezeket így egy csomagba beküldöm. Nem látom, hogy ez építkezne valamilyen szinten ez a történet, tehát nem látom azt, hogy lenne valamilyen összekapcsoló szál, ami összefogná ezt a helyzetet, és azt sem látom, hogy minden egyes kép indokolt lenne, bármelyiket ki tudom hagyni ebből a sorozatból. Bármelyiket - miközben bármelyikkel el is tudnék indulni, mint történet, tehát el tudnám kezdeni a mesét vele. Tehát én azt mondom, hogy ez most így egy nagyon szép skicc, minthogyha egy jegyzetfüzetbe felírtam volna azt, hogy na, mivel szeretnék foglalkozni. Én most azt tudom mondani, hogy hát Béla, nem is azt mondom, hogy ismétlésre adom vissza, hanem ebből kaptunk tőled egy nagyon erős sorozatot egy évvel ezelőtt, ez nem ment azon túl, sőt, hát most vagy valamelyik vonalon elindulsz, vagy nem tudom, valahogy jó lenne, hogyha megmondanád, hogy mitől szereted te ezt a történetet, mert ez nem derül nekem ki. Nem érzem azt, hogy érzelmileg mi az ami téged ehhez köt. Itt megint azt mondom, hogy bele kell bújni ebbe, mint egy kabát és magamra kell tudni húzni és úgy elmesélni, hogy én - a néző - ezt nagyon szeressem, és nagyon fontos legyen nekem is. Tényleg azt mondom, hogy az első kép olyan, mint egy nagyon szép ólomüveg ablak, vagy minthogyha lehetne ez egy pénzverdében, vagy egy ékszerkészítőnél. Gyönyörű. A második kép, mint egy béka. Ez is egy jó vonal. A harmadik kép, az ezzel a kis hegyes formával és a háttérben lévő pöszmöszökkel nagyon is izgalmas zenei elindítása mondjuk egy történetnek. A következő képnél nagyon jó ez a mélységélesség meghatározás, hogy ennyire kicsire vetted a mélységélességet. Ez a negyedik kép. Az ötödik képen…hát, ez, mondjuk ez az ötödik kép szerintem kimaradhat, ez annyira nem erős semmilyen szinten. A hatodik kép az egy teljesen más. Az olyan, minthogyha felülről nézném a Nazca vonalakat, tehát megint egy más gondolati irányt lehetne belőle kihozni. Vagy a térképpel összehasonlítva, vagy minthogyha egy várost építenének, de akár egy sci-fi filmet is el tudok ebből képzelni. A zárókép, az pedig tényleg azt mondom, hogy nagyon szép meglátás, ott viszont valami hiányzik a képről, amitől ez a kép történetté alakul. Háttérnek jó, csak még nincs rajta történet. Szóval, Béla, én ezt visszaadom, és nem is azt mondom, hogy ismétlésre, hanem átgondolásra. (hegyi)

még egy profil

"Még egy profil" írja Béla, gondolom ugyanarról a fiatalemberről, sőt, ahogy én megfigyelem nagyjából ugyanabban az időben, ugyanabban a beállításban készülhetett ez a kép, csak esetleg mondjuk a háttérben lévő rizslámpát, vagy nem tudom mi lehetett az a világítóeszköz lekapcsolta Béla és egy más megvilágítást mutat. Ezek jó kísérletek. Én azt mondom, hogy egyébként a másikra megadtam a három csillagot, erre most nem azért nem adok, merthogy ez egy rossz kép lenne, hanem én ezt abszolút tanulmánynak fogom föl és mint olyan, várom majd a véglegesen kiérlelt verziót. Jó megfigyelés, de hogyha ennyire minimális eszközökkel dolgozom, akkor ott mindennek pontosan, mérnöki pontossággal dekára kimérve ott kell lenni a helyén. Ezt itt azért most nem nagyon tudom elmondani. Egyrészt a világítás megválasztása, tehát, hogy honnan világítom a modellt - nem az álla és a nyaka az, ami a legfontosabb alkatrésze, most ott a legvastagabb a vonal. Hogyha azt veszem, hogy mondjuk ez egy kalligráfia, akkor pedig általában fentről le, balról jobbra rajzolunk, vagy írunk nagy többségében, nem lentről fe', úgyhogy hát akkor viszont fönt kéne vastagabbnak lennie és lefelé vékonyodnia ennek a fénynek. Ezzel érdemes játszani, ezeket a megfigyeléseket nagyon fontos elraktározni, én ezt most nem tartom késznek. (hegyi)

Barának már volt egy ilyen kép hármasa, amikor formai játékokkal mesélt el egy történetet és mutatott nekünk nagyon is izgalmas tereket. Az őszidőben készült és azt én nagyon köszönöm, hogy még hogyha ez Bara ebédlőjéből való kitekintés is, akkor is egy nagyon fontos dolog, hogy az ember ilyen megfigyeléseket tesz a saját környezetében. Nagyon is jó és köszönöm azt a fajta struktúraváltást, amit a hó jelenléte egy képnél okoz. Ezt a struktúraváltást ez a képsor nagyon is jól hozza, az még ennek a képsornak az ereje, hogy nem csak annak a másik képsornak a viszonylatában, hanem önállóan is megállja a helyét. Hogyha megfigyeljük, az első kép egy nagyon finom játék. Tehát azt mondom, hogy ez szinte nekem Gross Arnoldot juttatja eszembe azzal a kis finomsággal, ami ott, abban a bokor ágacskával megjelenik a kis lépcsőkorláttal, tehát ez egy nagyon, nagyon finoman rajzolt munka, nagyon letisztult, nagyon egyszerű és nagyon jó kompozíció. A második kép dinamikus, erős, határozott üzenet ezekkel az ívekkel és egyenesekkel egy nagyon jó meglátás. És aztán van egy harmadik kép, ami nagyon is izgalmassá teszi, mert hogy pontosan az a jó ebben a képsorban, hogy nem mechanikusan ismétli az ősszel fölvett képeket, az is érdekes lehetne, de Bara továbblép, és azt mondja, hogy most egy másik feladványt adok, olyan, minthogyha egy kvíz kérdés lenne és most egy másik kérdés tevődik föl. Tehát a harmadik kép teljesen más irányt mutat, mint az előző képsoroknál felfedezhető képek, úgyhogy itt pontosan az ami az izgalmas, hogy ez a nagy fa mintha hirtelen idenőtt volna. Hogyha jól megfigyeljük akkor ez tulajdonképpen ugyanaz a – hát ez nem tudom mi ez, egy kocsibejáró lehet, vagy valamilyen híd alatti átjáró, fene se tudja – de ugyanazt a helyzetet mutatja, ugyanazokat a kis hópamacsokat látjuk itt a lejárón és mennyire más a két kép attól, hogy az egyiken rajta van ez a fa, egy olyan pozíciót keresett a Bara és a másiknál csak azzal, hogy odébb mozdult, egy teljesen más ritmust tud létrehozni. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ezen a két képen lehet azt megfigyelni a legjobban, hogy mekkora változást tud az okozni, hogyha mondjuk három métert odébb lépünk a kamerával és egy más képkivágást, vagy egy más objektívet csavarunk a gép elé. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, három csillag és várom Barától a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Egy négy képből álló képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy humoros történetmesélésnek fogható fel. Azt is megmondom őszintén, hogy nekem a második kép, az vagy kilóg ebből a történetből, vagy lehet, hogy azzal kezdtem volna. Ha mondjuk megcserélem az elsőt és a másodikat, akkor talán a történet, nekem legalábbis érthetőbb. Most hogyha megnézem, akkor tulajdonképpen el tudom képzelni, hogy az a figura, aki a második képen áll és nézi ezt a vékonyka fenyőt, az utána elkezdett toporogni izgalmában, hogy milyen szépet látott, vagy nem tudom. Az ott nekem egy picit jobban elindítaná a történetet, hogyha azt a képet beemelem, de tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy a három kép, tehát az első, a harmadik és a negyedik önmagában is erős. Gondot szokott okozni, hogyha képsorokat állítunk össze, az álló és a fekvő váltakozása miképp jelenik meg. Itt szerencsére erről nincsen szó. Ugyanis, hogyha egy kiállítást rendez az ember, akkor is nehéz úgy képsort rendezni, hogyha álló és fekvő képek úgy váltakoznak, hogy tulajdonképpen ennek a ritmusa, a kompozíciónak a ritmusa az nem indokolja ezt a fajta váltást. Itt állóképeket látunk és érthető az üzenet. Ágnes elment túrázni és otthon felejtette a sílécét, ezért hát sokat kellett tipegnie a hóban. Utána valamilyen forró italt ihatott, de annyira elfáradt, hogy már az italt is tulajdonképpen beleejtette a hóba. Tehát ez egy történetforma lehet, ez lehet az egyik értelmezése ennek a képsornak. Azt kell hogy mondjam, hogy tetszik maga a megoldás, kicsit világításban, fényben azért ezen lehetne segíteni. Maga az első kép kompozíciója rendben van és ott a világítás is szépen adja ezeket a nyomokat, én a második képpel egy picit nehezen tudok mit kezdeni, de a harmadik képnél, hát hogy mondjam, ezt a szép műanyag poharat bele lehetett volna máshogy is ásni, valahogy úgy, hogy ez fényben is adjon egy játékot. Nagyon szép az a fenyves ami a háttérben látszik, de nem vagyok benne biztos, hogy például erre a képre ez teljes terjedelmében szükséges, hogy rákerüljön, miközben nagyobb fókuszt adtam volna a pohárnak. A negyedik kép, az utolsó, az pedig nagyon kedves és erős üzenet, csak hát itt meg azt mondom, hogyha belefekszünk a hóba, vagy beleesünk így a hóba, mert kifáradtunk, akkor azért – mert fotósok vagyunk – arra kéne figyelni egy picit, hogy hát én hiányolom Ágnes száját. Biztos hideg van és csípte a nagy hideg az ajkait, de én azért ezt a takarást nem tartom erősnek. Tehát abban én egy picit változtattam volna. Mondom, ez én vagyok, el tudom ezt így is fogadni, csak így most egy picit nekem ez a történet ott a végén nem olyan egységes. Tehát miközben pontosan fogalmazunk az elején, aközben a végére ez egy kicsit úgy elmismásolódik. És hát még egy nagyon fontos dolog. Én azt tudom Ágnesről, meg hát látjuk azért, hogy ő a téllel és a téli sportokkal nagy barátságban van, érzelmileg ezt meg kell tudni fogalmazni valahogy a képekben. Tehát, ha én ennyire szeretem a telet, akkor ahhoz valami érzelmi közöm van és ezt az érzelmi összekapcsolódást, ezt képre kell tudnunk vinni úgy, hogy ez a képről leugorjon, hogy Ágnes az nagyon be van sózva, hogy mehessen már síelni, meg kirándulni a nagy fagyott télbe. Én már egy kicsit ezzel a téllel nem annyira vagyok kibékülve, de ez itt egy pesti csávónak a meglátása, nem kell ezzel sokat foglalkozni, viszont hogyha valaki ennyire szereti a telet, én azt akarom érezni, győzzön meg, hogy ez tök jó. Úgyhogy, hát, Ágnes én most erre a sorozatra, mivel Ágnestől nagyon erős üzeneteket szoktunk kapni, ez most egy egycsillagos sorozat. Mivelhogy még azért ott lesz hó, meg van is, én szeretném, ha egy ismétlést kaphatnánk ebből a téli túrás hangulatból, tehát szerintem fog még Ágnes menni túrázni és mondom a vicc az abszolút érződik és az nagyon jó vonal, de a vicc mellett meg kéne jelenni a szeretetnek, annak, hogy bele vagyok habarodva a télbe. (hegyi)
értékelés:

Nagyon aranyos ez a kép. Azért mondom ezt így, mert amit látok, az nekem olyan, mintha egy ilyen TT, vagy Pico vagy H0-ás vasútmodell kiállításon lennék és oda készítette volna ezt valaki mondjuk gyufaszálakból. Nekem ez az első, ami erről a képről az eszembe jut. A valósághoz túl sok köze nincsen, még akkor sem, hogyha nagyon tárgyiasnak és konkrétnak tűnik ez az egész helyzet. Itt egy másik kép kapcsán is volt szó, hogy ezek milyen technikai őrületeket, amiket létrehoz Gime, és igen, én azt tudom mondani, hogy ennél a képnél még van is értelme, hogy ez volt a cél, hogy ez ilyen hatást hozzon létre. Ha nem, akkor meg azt mondom, hogy ez érdemes megfigyelni. Nekem ez egy kicsi túl van élesítve, de el tudom fogadni, hogyha ez a makettszerű érzés az, ami Gime ezzel a képpel szeretett volna nekünk megmutatni. (hegyi)
értékelés:

vasárnapi hajnalok

Az egy nagyon is jó ötlet, hogy egy olyan triptichon hoz létre Tímea, ami nem csak három felé szabdalja ezt az egész képi teret, hanem magával a kép belső ritmusával itt egyéb felosztások is létrejönnek, kifejezetten a harmadik képen ez nagyon jól érzékelhető, de a középsőn is megvan és ez egy nagyon jó ritmusjátékot hoz. Az külön jó, hogy ez olyan, mintha egy naplóbejegyzést látnék, hogy Irénke elindult hajnalban a közértbe megvenni az első féldekás kevertet; Irénke randevúra készülve elment a fodrászhoz, reggelre kapott időpontot; Irénke a strandra szeretne menni, de előtte még körbenéz a kertben; nem tudom, de az a jó, hogy ezek olyan történetek tudnak hozni, - nyilván mindenkinek mást - ami nagyon is beszédes. Ezekben pont az izgalmas, hogy olyan helyzetek jönnek létre, amik aztán belső történeteket indítanak el. Nagyon jó például a második képen, nézzük meg azt a két otthagyott cipőt a kép fölső részén, hogy mennyire izgalmas az, hogy tulajdonképpen, mint egy Örkény egyperces, mesél. Nagyon szeretem és nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés: