Feladatmegoldás

cukiMese

Van három leckénk, ebből az egyik a hétfő délután, ami talán egy picit elvontabb vagy nagyobb alkotói szabadságot engedő lecke, mert hangulatokkal dolgozunk; nem konkrét téma van, hanem egy hangulat felidézése. Itt mindig kérdés, hogy valami valósat akarunk felidézni, hogy „igen, ez hétfő délután történt”, vagy pedig magát az általánosságot, az általános hétfő délutáni érzést. Nem tudom, nekem ez inkább egy picit inkább vasárnapot idéző kép, legalábbis mi akkor – ritkán – jártunk cukrászdába. Nekem ez egy cukrászdai hangulat, de lehet, hogy valami más helyszín, de nagyon jó maga az a játék, ahogy a tükröződésben, ebben a csiszolt üvegtükörben megjelenik Mesevirág arca. Ez a kettősség azért is izgalmas, mert hogyha ő nem jelenne ott meg, hátulról nézve lehetne akár egy idősebb – mármint Mese életkorához képest – lány is a képen. Tehát meg van egy olyan kettősség is ebben, ami igazából valahogy a felnőtté válást hozza nekem. Nem biztos, hogy ezt jól meg fogom tudni indokolni, hogy miért érzem így, de nekem van egy ilyen érzésem. Szeretem ezt a képet, függetlenül attól, hogy egy picit nekem a bal oldala kifut. Ott valahogy – nem tudom másképp megfogalmazni – olyan, mintha jönne be a hideg az ajtórésen keresztül. Látom én, hogy az ott valami fogas és ott vannak a kabátok, de formájában és kompozíciójában is ez túl sokat nyit nekem a képet bal oldal felé. Lehet, hogy abból kevesebb is elég lenne, és akkor jobban tudnánk erre a játékra koncentrálni, mert olyan, minthogyha várnék egy szereplőt, aki majd belép ebbe a képbe. Ha ez volt a cél, akkor jó, de nekem ez most ott egy kicsit nyitott maradt, de három csillag. Tetszik. Annyit azért megjegyzek, hogy valamilyen szinten nem lenne rossz, ha az élesség mindenütt, vagy ha nem mindenütt, de valahol lenne élesség a képen. Most úgy tűnik, hogy vagy bemozdult a kamera vagy nem jól tudott élességet állítani. A tükörnél mindig nehéz az élesség állítás. Figyeljünk oda, hogy a tükörre jobb manuálisan élességet állítani, mert az be tudja csapni az elektronikát. (hegyi)
értékelés:

Müzliszelet és kávé

A címről meg a témaválasztásról rögtön Jim Jarmusch: Kávé és cigaretta című filmje jutott eszembe. (Aki esetleg nem látta, az feltétlenül nézze meg, mert szerintem egy nagyon jó film.) A hangulat és hát nyilvánvalóan a témaválasztás az, ami indokolja, hogy ez nekem eszembe jusson. A csendélet témaköréről vitatkoztunk is az utóbbi időben elég sokat. Azt gondolom, hogy ez a kép – bár nem egy klasszikus csendélet – teljesíti azokat a feladatokat, amit egy csendéletnek teljesítenie kell. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor a csendélet olyan fotográfia vagy olyan festmény, ahol egy beállított helyzetben tárgyak, és a tárgyak egymáshoz való viszonyával mesélünk el egy történetet, egy hangulatot. Itt ez a történetmesélés nagyon is érthető és jó. Nekem tetszik az, hogy ilyen szépiás barna színben van tartva ez a fotó, tehát hogy egy ilyen monokróm helyzet van és mégsem fekete-fehér. Ez a kicsit meleg szín jót tesz ennek a képnek. A kiválasztás is jó. Igazából nehéz a csendélethez – nem azt mondom, hogy nehéz, de mindig feladat – megfelelő tárgyakat találni és akár az ételfotózásnál, akár a csendéletnél a nagyon extrém tárgyak azok nem biztos, hogy mindig jók, mert nagyon harsányak mutatkoznak meg és nehéz melléjük párt találni. Itt ennél a képnél kifejezetten jó, hogy ez a bögre nem egy hagyományos kávésbögre, hanem egy modernebb verzió. Első nekifutásra néztem is, hogy mi az ott az oldalán, aztán rájöttem, hogy valószínűleg valamilyen festés vagy díszítés. Pontosan azért jó, mert a rendet, amit a csempék a háttérben képviselnek, megbolondítja. Ahogy látom az objektív torzítása miatt ezek a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak és ennek jót tesz, hogy játéka ez a csésze, ami szintén egy ilyen bolondosabb darab. Ehhez képest a müzli szelet pontosan attól válik izgalmassá, hogy – gondolom ez valamilyen kókusz lehet vagy nem tudom mi az a fehér az alján, mondjuk joghurt - ezek a színjátékok és strukturális játékok jót tesznek ennek, nekem ez tetszik. Egy picit talán annyit lehetett volna kezdeni ezzel a müzli szelettel, hogy egy picit közelebb hozzuk a kamerához és akkor a méretjáték is jobban kijön, és nem olvad bele ennyire a háttérbe, mert ahogy látom ott van egy ilyen vízvető valami, a csempe és a munkalap találkozásánál, és azzal most ez egy picit össze van ragadva. Tehát, ha egy picikét előbbre mozdítjuk, akkor talán jobb lenne. Én azt gondolom, hogy a hangulata miatt a három csillagocskát megéri. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Fordítva

"Épült benn egy cifra ház,
Terme száz és tornya száz
Ha sokáig benne jársz,
Esztendőre megtalálsz."
(Weöres Sándor: Bújócska)

Aha! Ez lenne a megfejtése az előző képnek? No, mindegy is, ez a kép önállóan működik, és izgalmas térjátékot mutat, a vers illusztráció is jó - nem is értem, miért nem születnek hozzászólások, kapjátok össze magatokat, tessék kommentálni. Egy hajszálnyit a horizont jobbra dől, 1, max 2 fok lehet, ezt jó lenne korrigálni, hogy helyre kerüljenek a tömegek, de a kép játéka és a mozgalmasságának feszültsége jól dinamizálja a nézőt. Az se baj, hogy a fa vágva lett, mert itt ez csak egy jelzés, mankó, hogy hol a lenn és hol a fenn. Lehet, hogy bele lehetett volna komponálni az alkotót, de nem szükséges, így is jól működik a fotó. (hegyi)
értékelés:

tükör

Izgalmas ez a tükör játék, hogy ez valami üvegház vagy mi, nem tudom, de nem is fontos, a lényeg abban van, hogy a természet formái és a tükröző táblák elvágó egyenesei jól ritmizálnak. Egy kicsit maga a képkivágás az, ami bizonytalanná tesz, valahogy valami nincs a helyén ettől, hogy mit hol lehetett volna változtatni, nem tudom, mert nem voltam ott, hogy mi van balra és jobbra, de most valahogy be van szorulva a fa, és így a tükör dőlése bár indokolt és jót tesz a képnek, de nem tudja kifutni magát. Ha nem lehet egyik irányba se többet adni, akkor fent kellene vágni picit, szóval ez az, ami csak ott és akkor eldönthető, utólag már okoskodás. (hegyi)
értékelés:

Fekete mosoly

Újra itt, újra kezdem a leckéket.

Örülünk Nórának és a képnek is, kifejező kép, érthető mondanivalóval, nincs túlkomplikálva, a konkrét feketeség, amit (remélem) tintával ért el Nóra (és nem lakkal, mert azt nehéz lenne leszedni), és ami elvinné drámai irányba a munkát, jól van egyensúlyozva a fehér háttérrel és a netes kommunikációból ismert smiley vigyorival. Az is jó és az teszi ezt érvényessé, hogy nem utólag elektronikusan van valami manipulálva, hanem ott és akkor, és ez a kapocs személyes utalás is, hisz mi is a neten vagyunk jelen, tehát adekvát a netes figura megjelenítése. Ha akarom, még tovább is van a kettősség, hisz az ujj, a feketeség az valós, a smiley az virtuális, tehát ez is ad egy jó irányt, szóval izgalmas. Egy pici dolog, hogy ha egy kevés fényt kap az ujj szemből, akkor a térbelisége erősödik, és a bőr felületén lévő festék plaszticitása nő, így a test konkrétsága erősödik. (hegyi)
értékelés:

Fejek

Kedvelem ezt a képet, olyan, mintha trófeák lennének egy étterem falán, főleg a középső fej, vicces, és jó, hogy a háromból egy a nézővel kommunikál. Annyit lehetett volna módosítani, hogy picit ha lehet a falhoz közelebb jönni, akkor az egyes és a kettes fej közötti szünet csökken picit, és egy keveset ha visszadöntöd a kamerád, akkor nem dől az épület hanyatt. Ugyanakkor az is érthető, hogy nem viaszbábokkal van dolgunk, és így sok mocorgásra nincs mindig mód, mert a végén elunják a modellek, és vége a varázsnak. Szóval szeretem, jó, tetszik. (hegyi)
értékelés:

Eme

Portékat próbálgatok.

Dinamikus a kompozíció, amit beállítottál, attól válik izgalmassá, hogy a gitár és a jobb oldali feketeség billegteti ide-oda az egészet, és mivel a modell nem egy nyugalmas középponti helyet foglal el, így ez adja a mozgást. Amire figyelni kell, az a világítás, mert most az arc és a váll ing fénye nagyjából ugyanabban a fényterjedelemben mozog, és így elvonja a váll a figyelmet és a fókuszt az arcról. Ha van egy ilyen megfigyelés, akkor a lámpa elé érdemes egy kartont tenni takarásnak és azt mozgatva megfigyelni, mi változik azzal, ha itt-ott csökkentjük a fényt. A másik, hogy a vetett árnyék nem mindig jól adja magát, itt most a modell nekünk jobb oldalán az orrnál alakul ki egy amorf forma, ami még nem lenne önmagában zavaró, de eg a hajon is folytatódik és egy furcsa vágást ad ott, ahol a sötét és világosabb rész találkozik. Ilyenkor vagy egy másik lámpával, vagy egy visszaverő felülettel derítünk, és ezzel érjük el azt, hogy ez a kontraszt csökkenjen, vagy a modell fejének tengelyben történő mozgatása, forgatása is adhat jó eredményt. Ezzel együtt a kép kifejező, jó portré, talán a gitárt lehetett volna még 4-5 centit emelni és akkor az is hangsúlyt kap. Mindenféleképpen gyakorolj, csinálj még portrékat, mert a meglátásod jó. (hegyi)
értékelés:

Autómánia

Újra kedvelem az autó modelleket.

Ravasz Eszter, egy elsőre egyszerű, vidám képet küld, a csajos kis Citroennel, mosolyog az autó is, Eszter is, és a gesztus pozitív kisugárzása átragad a nézőre is. Második réteg, hogy ezt az autót ő nem tartja meg, nem önzőzik, hanem felénk nyújtja, nézzük meg, és ha akarunk, játsszunk vele mi is. Aztán a harmadik réteg az, hogy cselesen a hátteret meghagyva ott vannak ám még kisautók, van, ami dobozban, de van, amin látszik, hogy nemrég le volt véve onnan, nem glédában állnak, mint egy gyűjtőnél, hanem használatban lehetnek. Így együtt ad ez az üzenet közösen egy képet, Esztert, aki már nagylány, de vissza-visszatér, visszanyúl a gyerekkorba. Ráció és képzelet, játék és valóság, ez a kettősség van meg Eszterben, és ezt erősíti a kép üzenete is, és a mosolya az, ami igazolja a történetet. (hegyi)
értékelés:

Találkozások

Szeretem, ahogy Bara mesél. Egyrészt pontos megfigyelő, és ez segít a nézőnek is, mert az első kép igen jól érthető és szerethető, színeiben az ősz, a meleg tónusok kapnak szerepet, a bandázó kiskutyák és a férfialak jól komponált és értelmet ad a kereszteződésnek, könnyűnek látszik, de a szerencsén kívül a megfigyelés az, ami fontos szerepet kap, mert nem elég, hogy kéznél volt a gép, de Bara jókor exponált. A második kép formajátéka az elsőből eredeztethető, és emiatt a nézőt Bara mintegy kézenfogja és vezeti tovább, gyere, nézd mit mutatok, hát nem érdekes, mindezt egy igen lecsupaszított kompozíciós játékban, ahol a tömegelhelyezés dekára pontosan ki van számítva, de nem izzadtságszagú, pont attól nem az, hogy a vonalak és határok rendje a tömegre és nem a grafikai megjelenésre koncentrál. A harmadik kép az első kettőből épül, nagy ugrás, hiszen elsőre keresi az ember, hogy na, ezen hol a kereszt, hol a kutya, hol vagy Bara, elengedted a kezem... Aztán többszöri megnézéssel kiderül, hogy ez a rímpár nem didaktikusan épül, hanem ez a kép az első kettővel áll keresztben, az egyenesek a görbékkel, és erre segít rávezetni minket Bara azzal, hogy ez a kép monokróm, még egyszerűbb, még távolabbra és magasabbra helyezve a mércét. Szép, ugyanakkor épp a távolság miatt hordoz melankóliát, a kívülálló magányát is. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

belső-külső tér

Nagyon tetszik ez a térjáték, amit Béla észrevett, a monokróm külső ritmusok, az átlátások és a belső játék, amihez a külső színben is hozzáad, jó a kiválasztás is, hogy mennyit mutat Béla és mennyit hagy le a képről. Egy picit tekredik a kép, ez abból adódik, hogy a vízszintesek és függőlegesek az objektív torzítása miatt nem tökéletesen futnak egyben, de ezt nem nagyon lehet a szerző szemére vetni, ehhez már igen komoly mozgatható hátfalas gépek kellenek, hogy a perspektívakorrekció megoldható legyen, egy kisfilmes kamerával az elérhető maximumot kihozta ebből Béla. Gratulálok. (hegyi)
értékelés:

Reggeli kávé

Ez a kép még nagyon friss, szinte most került ki a gépből, de már látok egy-két hibáját. Azért remélem nem lesz nagyon unalmas Novák Tündének sem. :))

Ez a kép nekem több csendélet egy papíron. Nagyon szép és izgalmas a jobb oldali kis kancsó, és a forma hasonlósága összekapcsolja ugyan a csészével, de a csésze önálló, más megvilágításban, más fényjátékkal. És van a háttér, ami bár nem felismerhető, de mégis elég határozott, nem hagyja igazán élni a két tárgyat, elvonja a figyelmet. A nagy fehér vászon vagy képkeret lenyomja az asztal síkjára a kép előterében lévő motívumokat, állandó "vitában" áll velük. Egyrészt fényben, másrészt elrendezésben van feladat ezzel a képpel még, hogy egységbe rendeződjenek a tárgyak. A hangulat jó, az irány jó, még kicsit kellene rendezgetni, játszani a fényekkel, az elő- és hátteret kompenzálni, hogy lenyugodjon a kép és összeálljon az üzenet. (hegyi)

gödördükör

Szép ez András! Mármint nem az épület, hanem ahogy ábrázolod. Finom, mesél, nem akar mást, mint amit tud, és a 13-as leckére is megoldás. Néhány megjegyzés: egyrészt mintha hanyatt dőlne egy picit minden - szerintem a horizont nem vízszintes - másrészt a kép jobb oldala most üres. Ez lehet cél, és adhat egy lírai lecsengést, de akkor kompozícióban bal oldalon kéne még vágni és jobbra nagyobb elhúzást adni, többet ebből a picike fényekkel mutatott rejtelmes helyzetből. Vagy ha ez nem kell, akkor vágni vagy 3 centit jobbról. Én az előbbit választanám, mert bár szép az épület fényekkel mutatott tükröződő vízzel játékossá tett rendszere, de önmagában kevés, kell a líra is hozzá. (hegyi)
értékelés:

Amorf kőgyűrődések

A pécsi Jókai tér kövezetébe beépített szobrot fényképeztem, amely alakját a művész úgy alakította, mintha valami szivacslemez lenne.:)

Kettős érzésem van a képekkel kapcsolatban. Egyrészt nagyon jó meglátás, finom, és érzéki, ehhez gratulálok Feri, hogy ezt megláttad és megcsináltad. Másrészt ha képsor, én hiányolom a térábrázolást, hisz a leirat mondja, hogy ez Pécs és egy szobor, de ez a képekből nem derül ki. Ha képsor, volna helye annak, hogy ezt az egész kreatúrát megmutasd teljes valójában. Nem werkfotóként, hanem komponálva a sorozatba. Adna egy dinamikai játékot, növelné a mozgásteret, mert most eléggé makro szinten mozgunk és ezek a fény és formajátékok azok, amik izgalmasak, nagyon rendben vannak, de kéne a kitekintés. Nekem. Aztán meg a vágy, mint lecke. Feri vágya az érdekes. Az a lecke. Amikor műtárgyat fotózunk, még ha ilyen magas szinten is, mint Feri teszi, az azért mindig hordja magában, hogy azt a műtárgyat valaki kitalálta, övé az elsőség - és két út van, vagy a tiszteletteljes reprodukálás, vagy az átértelmezés. Itt nem megítélhető, merre megyünk, mert nem látjuk mi a műtárgy maga. Szóval Feri, egy csillag megvan, a képek kitűnőek, de a képsor többet kívánna, a lecke pedig rólad szól. (hegyi)
értékelés:

Ét-vágy

Van egy gyanúm, hogy Béla itt a kép mélységélességét képszerkesztővel oldotta meg, maszkolta körbe és lágyította ki - ha nincs más, ez is megoldás, de azért nem ugyanazt hozza, mint amit a gép tudhat. Miből gondolom ezt? A mélységélesség úgy működik, hogy az egy síkban lévő részek egyforma élességet kapnak, és ha kicsi a mélységélesség, azaz nagy a blendeérték, akkor ez a sáv igen keskeny. Ezzel lehet erősíteni a térélményt és fókuszálni a figyelmet képen belül. Itt azonban a pók lábainál az látszik, különösen jobb oldalon, hogy bár egy szinten vannak, mégsem egyformán élesek. Sőt, ugye nincs harag Béla, a kép nem éles seholse. Pedig itt ennek bizony szerepe lenne, mert épp azok a makrovilágot jellemző dolgok teszik izgalmassá, amiket amúgy nem figyelhetünk meg, a szőröcskék, a szemek, és ez ad ennek az ölelésnek dinamikát és drámát. A kép korrekt, minden alkatrész benne marad a képhatárban, csak az élesség hiányzik. Szóval ez egy kis probléma nekem. A másik, hogy a leckék rólunk szólnak, épp minap kérdezte egy új tanulónk, hogy a leckékben magunkat kell ábrázolni? Ha nem is minden esetben, de a gondolati vonal rólunk szól. A mi vágyunkról. Itt pedig ennek értelmében kérdés, hogy Béla a kis zöld szerencsétlen áldozat, vagy a lakmározó pók, hogy ez hogyan ültetődik át Béla vágyába. Adok én egy csillagot, mert nem könnyű az az út, hogy rovarokat, bogarakat fotózzunk, ráadásul pókot, amiről sose lehet bizton tudni, nem harap-e meg minket, de részben technikai okból, részben értelmezés okán ismétlést kérek. (hegyi)
értékelés: