Feladatmegoldás

Itt most egy olyan képet látunk, aminél sejthető, hogy valamilyen külső környezetben készült a kép - azért mondom, hogy sejthető, mert ennél most ez csak az ember korábbi információiból összerakott sejtés. Legalábbis az én monitoromon nagyon sok minden nem látszik a környezetből. Látszik valamilyen farakás és az, hogy ez meg van gyújtva és ég. Az sem látszik, hogy vannak-e körülötte emberek vagy nincsenek, az se látszik, hogy hol történt ez az esemény. Meleg van, az tény. Számomra az sem derül ki, hogy tél van. Szóval én értem ezt, csak megint azt mondom, hogy jó lenne, hogyha a nézőt nem próbálnánk bevinni valamilyen erdőbe. Ha nagyon konkrét akarok lenni, akkor ennél a képnél az információ 3 rétegből áll. 1. Van egy kép információ, amin látunk egy tüzet. 2. Van egy szövegi információ, ami leírja, hogy ez meleg. 3. Van egy másik szövegi információ, ami leírja, hogy ez a 29-es lecke, Tél. És ezekből én elhiszem, hogy ez télen készült és meleg van és biztos vannak ott emberek is, de – nem tudom mennyire vagyok világos – ez a képről nem derül ki. Ennek a képről kellene kiderülnie, a többi csak díszítés, főleg az, hogy 29-es lecke, Tél. Lehet, hogy én vagyok most kevésbé nyitott, de nem látom, hogy hol van ebben a tél, úgyhogy én ezt most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Erre a leckére sok-sok képet kaptunk már, és ezek általában városi környezetben készült képek, és nagyon örülök annak, hogy Camilla egy más irányt mutat nekünk és egy olyan képet küld, ami őseink lakhelyéül szolgáló jurtát mutat. Magyar Attila barátom az, aki egyébként ilyenekkel foglalkozik, épít is, készít is ilyen jurtákat és ezekhez kapcsolódóan élő történelem órákat is szokott tartani. Ezt azért jegyzem meg, merthogy ismerem nagyjából ezt az építményt és azt is, hogy ez hogy néz ki, miképp építik, miképp rakják ezt össze, tehát ez nagyon nagy munka, ha valaki egy ilyet szeretne készíteni. Ezt azért fűzöm itt hozzá az elejéhez, merthogy maga az építmény és az erről készült fotó nagyon korrekt. Színvilágában nekem egy picit a ’70-es éveket idézi, akkor voltak ilyen nyomatok, amik egy kicsit elmentek ebbe a türkiz kékes irányba, de amit egy picit hiányolok az az, hogy ennek az építménynek nagyon is funkcionális szerepe van. Kívülről is szép, de igazándiból azok az izgalmas helyzetek, ami ebben belül van, az ami igazán különleges. Nem azt mondom, hogy belsőt kellett volna készíteni, mert én el tudom fogadni ezt a külső felvételt is, hiszen nagyon fontos, hogy ezt is megmutassuk, viszont azért nem ártott volna, ha valamilyen szinten funkcióba van hozva ez az építmény, amikor látjuk, hogy ez él és működik és nem csak egy műtárgy. Ennél segített volna az, hogy akár valaki kijön vagy bemegy az ajtónyíláson, vagy esetleg magát az ajtónyílást félre hajtva valamennyit a belső térből is látunk, és egy kicsit talán a környezetéből többet. Bár ahogy látom, ez valami olyasmi lehetett, mint valami kiállítás, hogy megmutatjuk, hogy ilyen is van, mert ott mellette minthogyha lenne egy normál nylon sátor is. De nagyon örülök ennek a képnek. Azt nem tudom, hogy mennyire szándékos ez a fajta színvilág, nem tudom, hogy mennyire szándékolt ez a fajta beállítás, tehát én azt mondom, hogy ez most 2 csillag. A jövőre nézve is mondom, hogy azért egy picit ezeknél a leckéknél ez a jelleg, hogy lefényképezünk egy ilyen tárgyat vagy építményt, ez tulajdonképpen dokumentálás. A dokumentálás is nagyon fontos, de ennél jobb, hogyha tovább is lépünk, valamilyen viszonyrendszert ábrázolunk ezeknél a képeknél. Ez a viszonyrendszer most hiányzik. El tudom fogadni, de túl sok közöm nem tud lenni magához az építményhez, mert a fotós sem mutatta meg nekünk azt, hogy neki milyen köze van ehhez, így nehéz hozzá viszonyulni. (hegyi)
értékelés:

Tünde ezt a képet szorgalmi témakörbe küldte, aztán a többiek rábeszélésére tettük át a Csendélet kategóriájába – meg kell mondjam, azért sokat nem kellett győzködni, hogy ez hova való, hiszen szívem szerint én magam is oda tettem volna. Mondhatnánk azt, hogy a csendélet az tárgyak viszonya és akkor hol vannak ezen a képen tárgyak, mert ezen egyetlenegy virágot látunk, azt is tulajdonképpen csak a sötétből derengve előbújva, tehát hogy ez most miért csendélet. Akkor én azt mondom, hogy igen, a klasszikus csendélet felfogáshoz képest ez egy következő szint és azért tudom elfogadni, mint megoldást, mert ennél a képnél pontosan a hiány az, ami ezt a viszonyrendszert mozgásban tartja, az a hiány, ami a sötétből nem derül ki. Ez a hiány, ez a formai játék az, ami tulajdonképpen beemeli ezt az egészet ebbe a kategóriába, amit úgy hívunk, hogy csendélet. Amivel nem biztos, hogy 100%-ig egyet tudok érteni, az maga a kompozíció, a képen szereplő virágforma elhelyezése. Most egy picit úgy érzem, minthogyha nem lenne biztos az alkotó, hogy mit is akar és hogy is akarja mondani és akkor ide sikeredett. Mondok két irányt. Az egyik az, hogy azt mondjuk, hogy a klasszikus kompozíciós irányt követjük és akkor, mivel a képben van egy ilyen átlós elhelyezkedés a virágban is tulajdonképpen egy elnyújtott háromszöget látunk, tehát azt mondom, hogy akkor a képnek a bal oldali fölső sarkát azt ahhoz a kis virágcsücsökhöz kellene igazítani, tehát onnan kéne indítani az egészet. Minthogyha egy arcot néznénk, bal oldali irányból jobb oldal felé kommunikál, tehát akkor jobb oldalon kellene nagyobb helyet hagyni. Ha ezt el tudjuk fogadni, hogy fogjuk fel ezt úgy, mint egy portrét, akkor ez az egyik megoldás. A másik irány, a dekompozíció az pedig az, hogy ha ezt a jobb oldalra húztam át, akkor a bal oldalon lényegesen többet kéne hagyni ahhoz, hogy a tömeg legyen maga az, ami ezt a finom kis jelzést mozgásban tartja. Másképp mondva, ehhez a mennyiséghez, amit itt most látunk, ha a mérlegserpenyőbe beletesszük magát a virágformát a tónusaival, fényeivel és árnyékaival, akkor a másik serpenyőbe többet kell tennünk, pontosan azért, hogy ez a maga könnyedségével lebeghessen. Szóval mondom, nekem kompozíciós problémám van. Tünde lesz a megmondhatója, hogy ez mennyire jó meglátás, hogy egyetért vele vagy sem. Én két csillagot tudok erre most adni, úgy, hogy egyébként azt kell mondjam, Tünde nagyon is érti és érzi ezeket a dolgokat, és nagyon örülök neki, hogy ilyen bátran hozzá mer nyúlni ezekhez a leckékhez és arra szeretném őt bátorítani, hogy csak így tovább, mutassa a többi leckére a megfejtéseit, kíváncsian várom. (hegyi)
értékelés:

Annak nagyon örülök, hogy a Nóra újból kezdte a feladatokat és ahogy látom, következetesen megy végig a soron, az első leckét láttuk – az a körömlakkos - , és most a második lecke egy portré. Rögtön egy triptichonnal indulunk, de ez a triptichon nem a szó hagyományos értelmében az, hanem egy olyan képhármas, amit mint egy film, mesél egy történetet. Ez a történetmesélés, ezek a fázisok nagyon is jellemző fázisok és én nagyon örülök annak, hogy Nóra nem csak a harmadik képet küldte el és nem csak az elsőt, hanem közte van ez a második kép. Olvastam a kommenteket, szerencsére nagyon sok hozzászólás született ehhez a képhez. Én azt szeretném hozzáfűzni, ha már olvastam, hogy azért fontos a második kép és azért fontos, amit olvastam hozzászólásként, mert ez a második kép az, amitől az első kettő, mint egy mérleghintán, ide-oda tud billenni. Ez a második kép az, amit hogyha megnézek, akkor ebből még – amikor az első képet megfigyeltem – bármi lehet, ebből még az is lehet, hogy a szereplő leveszi a szemüvegét és fájdalmasan akár ránk néz, az is lehet, hogy föláll és itt hagy minket, és ez is tulajdonképpen a végkifejlet. Nagyon is megrázó az a mód, ahogy Nóra a saját indulati működését pőrére vetkőzteti előttünk ezzel a három képpel. Hogyha megnézzük a harmadik képet, lehet azt mondani, hogy igen, ez egy statikus kép, és ahogy olvastam a kommentárokban ez lehetne egy fogászati reklám. Hát aki ezt mondja, annak azt mondom, hogy egy kicsit nézegesse majd ezt a képet, ugyanis azért érdemes megfigyelni egy-két apró, pici gesztust, ami miatt látszik, hogy ez a kép bizony nem egy fogorvosi rendelő várójában készült. Mire gondolok? Nézzük meg a szem körüli ráncokat, formákat. Bizony főképp a nekünk jobb oldalra eső szemnél a szemöldök fölötti résznél, hogyha megfigyeljük Nóra arcát, akkor látjuk azt, hogy itt van feszültség. Ugyanez igaz a nyakra. Nézzük meg az első képet, nézzük meg akár a második képet, és ezekhez képest nézzük meg a harmadikat. Azért elég erősen látszik az, hogy a nyakizmok megfeszülnek. Igen, lehet azt mondani, hogy lehetett volna ezt talán egy picit szerencsésebben világítani, hogy a nyakrészhez egy kis takarást adunk és akkor kevésbé mosódik egybe az áll alatti ív és a nyak formája. Lehet ilyennel játszani és ezek érdemes azért megnézni majd, hogy világítással mit lehet elérni. De azt mondom, hogy tegye a kezét a szívére mindenki, aki önarcképet készített, hányszor tudja eljátszani hitelesen ugyanezt a figurát? Hogy nekifogok, oké, leveszem, megcsinálom, üvöltök, kész, megnézem, hát ez nem jó, akkor még egyszer. Tehát nem biztos, hogy ezt túl sokszor eljátszhatom, mert onnantól kezdve egyrészt elmegy az embernek a kedve, másrészt meg ténylegesen mache tud lenni. Én nagyon örülök ennek a képhármasnak, hogy elérkezett hozzánk és annak is, hogy Nóra egy ilyen őszinte hangot üt meg velünk, és nagyon remélem, hogy ezekre születnek válaszok a többiektől. (hegyi)
értékelés:

Ha jól emlékszem ehhez a leckéhez volt egy hangüzenet is: „Nagybátyám álmában, Chevro Impalában…”. Bara nagyon jól látja ezeket a térbeli kompozíciós játékokat és tömeg elhelyezést. Látunk egy csigalépcső ívet, látunk egy ablakot, de közben dupla expóval látunk egy házikót meg talán annak valami kerítését, látunk embereket is az utcán, de olyan mintha a lépcsőn mennének. A valóság és az emlék, a valóság és az álom kettőssége tud így megjelenni a képen. Izgalmas és nagyon jó az irány, amit a Bara mutat nekünk. Nekem valami még hiányzik. Lehet, hogy egy harmadik réteggel lehetne ezt igazán mozgásba hozni. Ha ez a csigalépcsős rész megengedi azt, hogy hosszabb expozíciót csináljon az ember és be is tud oda úgy állni, hogy a készülékét rögzítse annyira, hogy ne mozdítsa be a hosszabb expónál, akkor lehet, hogy érdemesebb lett volna valakit ténylegesen lefuttatni a lépcsőn, legalábbis elkezdeni egy mozgást, mert most nekem a kép bal oldala egy kicsit üres. Tehát a jobb oldal alsó részén van ennek a csigalépcsőformának a középponti része, a kép középső részén van ez az ablak, és aztán valahogy ez az egész mozgás a baloldalon kifut, nem fogja meg semmi, nem tud körbeforogni ez az egész ritmus, megakad. Úgyhogy oda én még valamit varázsolnék. (hegyi)
értékelés:

(kicsit talán fennhéjázónak hat a cím, de jobb nem jutott eszembe :))

Kedves Tímea! Köszöntünk itt az Estiskolán! Ez egy nagyon erős kezdés. Több ponton izgalmas pontosan azért, mert nagyon határozott döntéseket vélünk felfedezni ezen a képen. Hogy ezek mennyire tudatos lépések, döntések, azt a többi munkád fogja majd a későbbiekben igazolni. Mindenesetre az egy nagyon érdekes attitűd, hogy az ember azt mondja, hogy bár a kezem a lecke témája – önportré arc nélkül -, de nem a kézre teszem az élességet, hanem a háttérben erre a gitárra. Egy javaslat, amit érdemes esetleg kipróbálni: lehet ma már kapni ilyen kis kulcstartókat, amik világítanak, hogyha egy ilyet bedobok oda abba a térbe, ami az akusztikus gitárnak a luk mögötti része, akkor valamennyi fény onnan bentről is tud jönni. Kipróbálni érdemes, aztán meglátja az ember, hogy sok vagy kevés, de máris elkezdenének a húrok élni. Ez egy trükk. Nyilvánvalóan függ a lámpától is, nem egy nagy fényerejű lámpát kellene használni, épphogy csak jelzésértéke legyen, egy picike derengő fény onnan jöjjön ki. Ez az egyik mód. A másik mód meg nyilvánvalóan az, ha elkezdek játszani kintről, hogy megcsillantsam ezeket a húrokat. Nekem ez egy kicsit most hiányzik, mert hogyha jól figyelem, akkor talán 2 húr az, amit értelmezni tudok, a többit csak sejtem, hogy ott van. Az egy nagyon érdekes dinamikai játék, hogy van egy körforma, ami a gitárnak a hangkiadó része, és Tímea ezt a körformát bátran elvágja baloldalon, azt mondja, hogy neki ez nem fontos. Ez azért elfogadható döntés, mert hogyha megfigyeljük és fejben kiegészítjük ezt a részt, akkor azt kapjuk, hogy bár lesz egy teljes körünk ugyanakkor a kézről kezd elmozdulni a fókusz (fókuszon itt a középponti súlyozást értem, tehát azt, hogy súlypontban a kéz van). Márpedig ha elveszítjük ezt a középponti helyzetet, máris kevésbé lesz indokolható az, hogy miért életlen a kéz. Ez paradoxonnal tűnik, de mégis azt mondom, hogy attól jó, hogy a kéz életlen vagy attól fogadható el, hogy nagyon kevés rész mutatkozik meg a háttérből, ami éles és ez egy erős dinamikai játékot ad. A másik, amit érdemes megfigyelni, hogy van a kézen egy karkötő, s ez a karkötő is egy nagyon határozott vágást hoz. Az most, hogy ezzel a karkötővel hogy lehet gitározni a valóságban, én nem tudom. A nők szoktak aztán érdekes meglepetéseket okozni akkor, amikor mondjuk iszonyú hosszú körmökkel gépelnek és az ember azt gondolja, hogy nem lehet, tehát valószínűleg ez is megoldható, de itt ezt most nem kell firtatni, mert nem a kérdés, hogy Tímea magát, mint gitározó személyt állítja be. Ez csak egy helyzet határainak kijelölésére szolgál, hogy ő most ebben a szituációban gitározó. Én nagyon örülök ennek és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Ez a leckénk annyiból mindenféleképp kilóg a sorból, hogy egy olyan embernek való tisztelgés, aki a kezdetektől itt van velünk, és a háttérből segíti a mi munkánkat. Olykor-olykor, amikor egy kérdésesebb kép van, akkor azt megmutatjuk neki, Demeter megnézni, mond róla egy-két szót, elmondja a véleményét. Ez a jövőben is így lesz, ha lehet akkor még inkább így lesz. Tehát ez egyfajta tisztelgés és köszöntés, merthogy az Ő munkásságát nem árt tanulmányozni, megtehetjük és viszonylag könnyebb dolgunk van, mert itt van közöttünk és a képei elérhetőek. A Feri képe azért érdekes és azért kedvelem, mert benne van valami olyan formai lázadás, ami az önmagával szembeni lázadás egyébként Ferinek, hogy a megszokott Mácsais vonalhoz képest mert egyszerűbben fogalmazni, egy nagyon kis picike virágot így megfotózni. Ami mindenféleképp kapcsolódik ráadásul Demeter világához úgy, hogy közben azért megőrzi a saját irányát és nem egy kis epigonként másol valamit, hanem valóban egy tisztelgésként fogható fel ez a kép. Egyetlenegy kis problémám van: ez a technikai minőség. Nekem úgy tűnik, minthogyha a képfeldolgozásnál történt volna, talán egy tömörítés lett jobban ráeresztve erre a képre, nem tudom. Valahogy a világos és a sötét formák átmeneténél látszódik igazán olyan éles kontúr – és mintha kontúr duplázódás is lenne - , ami akkor szokott előjönni, amikor többedszerre rámentünk ugyanarra a jpg fájlra és ő saját magát letömöríti. Tehát valahogy egy picit, minthogyha az élességnél átbillenne ez. Ez csakis egy technikai érzés és nem nagyon jelentős, és azt gondolom, hogyha én ezt nem mondom, akkor nem is biztos, hogy másnak szemet szúr és nem is azért mondom. Ferinél azt gondolom, hogy az lehet egy következő lépcső, amikor a saját munkájában és annak erejében bízik annyira, hogy egyre kevesebbet használja majd a photoshopot módosításra. Én ezt a képet nagyon szeretem, úgyhogy a három csillag megvan. Nehezen kezdek ezzel a leckével így valamit, mert valamilyen szinten személyes érintettség van benne. (hegyi)
értékelés: