Feladatmegoldás

Memento

Tetszik ez a kép, bár egy picit azért ez nekem talált kép. A talált képet úgy értem, hogy van egy helyzet, exponáltunk valamit. Ebben azt a Bara-féle tudatosságot nem nagyon fedezem fel, ami néhány képpel előtte a konstrukciós játékoknál megtörténik. Hogyha elemeznem kell magát a helyzetet, a kislány gesztusa, hogy épp melyik lépésnél lett exponálva, hogy ő éppen hol helyezkedik el, ezek nem 100%-os megoldások. Ennek a képnek számomra egyetlenegy óriási erénye van, mégpedig az, hogy Bara észrevette azt, hogy ennek a fának a levelei nagyon érdekes árnyékot vetnek és nagyon félelmetesek. Tehát, hogy van egy színterünk, ami a háttérben működik és ez a színtér az, ahol a kislány megjelenik, mint egy színpadon, és aztán egy másik színpadról, mint egy farkas, jön ez a félelmetes árnyék. Ez mondjuk izgalmas ebben a képben. Ha ez volt a cél, akkor ez megtörtént, ha ennél azért másabb volt a cél – és azért a memento, mint cím talán ennél többre akar utalni -, akkor azt mondom, hogy nem tudom. Ráadásul 18-as lecke nyár. Tehát, hogy még nagyobb legyen a zavarodottságom, mindez a nyár leckére van beküldve. Ebben a zavarodottságban Bara, te tudsz segíteni, de mivel neked kell utólag ebben segíteni és nem a leckemegoldás segít, ezért én ezt most visszaadnám ismétlésre. Nem tudok én ebben most jól megkapaszkodni. Elindult bennem egy történet a Piroskával és a farkassal, de nem biztos, hogy ez volt a cél. (hegyi)

Elmerengve

mikor minden megszűnik körülötted...

Azt kell mondanom, hogy itt két nagyon is határozott képalkotási mód találkozik ezen a képen. Az egyik az úgynevezett "szipálfotós" megközelítés, amikor az egész portrénak adunk egy ilyen időtlen, lágyított, a teret is nélkülöző, a térből is kiemelt helyzetet azzal, hogy lágy fényekkel, lágyan megdolgozott helyzetet mutatunk, ráadásul köré tessszük ezt a fajta vignettálást, ami azért fontos, mert ez megint abból a rút, csúnya külvilágból vág ki egy szeletet, nagyon óvón, védelmezőn körbefogja a modellt, és teremt egy időtlen, térnélküli közlést. A másik irány egy realista helyzet és abban egy megfigyelés, ahogy ez a kislány ebben a népviseletben tánc közben vagy várva a partnerre a kis fal mellett megmutatja saját magát. Tehát ez a két fő irányvonal van itt most egy képre sűrítve és nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy ez biztos jót tesz ennek a képnek. Ugyanis ettől van egy olyan érzetem is, hogy elkészül ez a fotográfia, mint alap, és aztán azt mondja a fotós, hogy az a rózsa ott nem biztos, hogy jó, meg a háttérben miért olyan a nem tudom mi, elkezd magával elégedetlen lenni és akkor köré varázsolja ezt a sötétítést, és ezzel húzza helyre a kompozíciós problémákat. Szóval én azt mondom a Csongornak, hogy én ezt a képet egyébként szeretem, de pontosan ezek miatt, amiket most elmondtam, ha van mód ismételni, akkor én várnék egy új portrét erről a kishölgyről, hogyha ez nem megoldható, akkor pedig a jövőre nézve is mondtam azokat a dolgokat, amiket mondtam. Ha egy ilyen népviseletbe öltözött személyt ábrázolunk, akkor az megint egy döntési helyzet, hogy milyen kivágást használok, hogy fontos a népviselet, mert egyébként mondjuk farmerban jár és technot hallgat, vagy pedig ez egy mindennapi viselet ennek a személynek. Hol van itt a különbség? Ott van a különbség, hogy az egyiknél is más gesztusokat instruálunk a modellnek és a másiknál is. Hogyha mindennapos szinten ő ebben a ruhában jár és ez egy megszokott viselete, akkor akár még egy ennél szűkebb kivágás is megélhet, mert akkor nem az a cél, hogy itt most tételesen megszámolhassuk a gombokat. Hogyha meg ez egy egyszeri helyzet, akkor ezt meg tudnunk mutatni, hogy ő ebből a jelmezből egy kicsit kikacsintson. Azt hiszem, hogy most jól feladtam a leckét Csongornak. Hogy ebből mit tud ő kiszűrni magának?! Majd megmondja, hogy mennyire volt értelmes neki. Egy csillagot tudok adni, és azért egyet, mert arra figyelnünk kell, hogy a modellünk általunk lesz megmutatva a nézőnek. Hogyha mi ismerjük őt közelebbről, akkor mi tudjuk azt, hogy ő így néz, így viselkedik, így áll be akkor, amikor elmereng, De ha ez az átlag megszokott, az emberek fejében raktározott típustól eltér, akkor azt kell tudnunk igazolni vagy pedig - akármennyire is személyes és mi ezt így szeretjük -, akkor is azt kell tudnunk mondani, hogy ez bizony nem ezt mutatja és akkor vagy a címen változtatok, vagy a beállításon módosítok. Nekem ez most itt nem egyértelmű. Ebben az elmerengésen túl, ha akarom, elindulhat afelé is, hogy a kislány mindjárt elsírja magát, mert kiállították a körtáncból, vagy akár az is, hogy mindjárt oldalra fordítja a fejét és kiszalad, mert megsértette a táncospárja. Szóval sok minden felé el tud ez indulni, nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez a merengésnek a 100%-os megfogalmazása. A képi bizonytalanságon kívül ez a másik, ami miatt azt mondom, hogy az egy csillag meg van, mert kompozícióban ez el van helyezve, de azt mondom, ha lehet, akkor ezzel a modellel vagy egy új modellt keresve, én várom Csongortól a leckemegoldást. Bár a 34-es lecke egy eléggé magas számú lecke és én jobbnak tartanám azt, hogyha a Csongor az egyes-kettes-hármas leckéket kezdené el megoldani és addig nem nagyon lépnénk a 34-esig, amíg főként a kettes és a hármas megfogalmazásában nem vagyunk rutinszerűen benne. Tehát én várnám a Csongortól a kettes és a hármas leckére a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Pirospont

Én örülök annak, hogy a Gime megint talált magának egy olyan tanulmányt, ami attól izgalmas, hogy valamit észrevesz, ott van, jelen van, és elkezd fotósként gondolkodni. Ez a fajta gondolkodásmód az, amire vártam eddig és örülök, hogy ez kezd megjelenni az ő képein. Igen, azt lehet mondani, hogy ezek az első lépések ezen az úton, de nagyon fontos lépések és ezekre érdemes visszaemlékezni majd később, amikor már úgymond mellényzsebből kirántja ezeket a történeteket. Miért mondom mindezt? Ennek a képnek az egy nagyon nagy erénye, hogy úgy monokróm és úgy van benne ez az egyetlen kis piros jelzés, hogy nincsen benne manipuláció. Nem kellett hozzá photoshop-ot előbányászni, nem kellett hozzá körülményesen körberajzolni, szóval nem kellett hozzá semmi utólagos pepecselés, ez ott volt. Ez azért fontos, mert ezek az „ott volt” helyzetek azok, amik a fotográfusi látásmódra olyan nagyon jellemzőek, hogy ezeket az „ott volt”-akat az ember megfigyeli, észreveszi és nem elég, hogy rögzíti és dokumentálja, de még kompozícióba is rendezi azalatt a másfél perc vagy 10 másodperc alatt. Ez az egyik, amit gondolok erről. A másik, hogy nagyon is jól komponált képet látok, nagyon szépek ezek az ívek, ezek a játékok, ha ezt egy nonfiguratív képként fogom fel. Tehát ez is egy erénye ennek a képnek. És az is jó, hogy elkezd az András egy kicsit máshogy gondolkodni, hogy hogyan is lehet a vágyat, mint érzést, mint élményt megfogalmazni, hogyan lehet elvonatkoztatni a valóságtól és a valós helyzettől, mert ugye két eset van. 1. Ahogy a Bizottság énekli, hogy "már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem". Ezen a vonalon is el lehet indulni. 2. A vágy, és akkor lefotózom azt, hogy egy nagy tál csirkepörkölt van előttem és ezek azok, amikre azt mondom, hogy nagyon jó és fontos üzenetek akkor, ha ebben valamilyen szinten saját jelenlétünk is meg tud jelenni, csak akkor. Ugyanakkor ennél a másik iránynál az a fontos, hogy elgondolkodtat, ad egy óriási nagy teret a befogadónak arra, hogy a maga vágy élményét megfogalmazza. Itt a fák mögött megbújó autót látjuk és annak a kis piros pontját, és azt mondja, hogy vágy, hogy erre tudom azt mondani, hogy a vágy ébredése ez a piros pont a sok fehér között. Aztán lehet azt mondani, hogy visszaemlékszem arra a helyzetre, amikor Irénke megérkezett hozzánk és néztem a kocsifeljárón, hogy most állt meg a kocsival. Szóval sok minden elindítható és ez annak köszönhető, hogy egy ilyen áttételes üzenetet kaptunk. Tehát én ezt 3 csillaggal tudom most díjazni, és azt mondom, hogy hajrá Gime, csak így tovább ezen az úton. Nagyon jók ezek a megfigyelések, egyre magasabbra teszed a lécet, nehezíted a dolgod, de hát ettől szép és ettől van értelme az egésznek, hogy így dolgozzunk. (hegyi)
értékelés:

Összetartozunk

Egy érdekes megközelítést láthatunk a barátság témájában, de nem vagyok 100 százalékig meggyőzve arról, hogy ez miért van fekete-fehérre redukálva, mit akar ez mondani. Ahogy azt sem tartom teljesen szerencsésnek, hogy a környezet hogyan van megválasztva, mert itt most ez nagyon esetlegesnek tűnik nekem és ez a vakus világítás sem biztos, hogy rendben van. Pontosabban azt mondom, hogy itt megint egy döntési helyzet van, ami nem lett teljesen letisztázva. Hogyha a döntési helyzet az, hogy úgy csinálok, mintha egy dokumentumfotó lenne és jön a két szőrmók és tulajdonképpen rajtakapták őket egy éjszakai bulizás után, lehet akkor egy ilyen dokumentalista helyzetet létrehozni és el lehet kezdeni mesélni egy történetet és tulajdonképpen mivel hogy játék mackókkal van ez elmesélve, ebben volna húzás, tehát azért ennek lenne íve. Ez az egyik része a történetnek. És erre utal egyébként maga az, hogy a barátság témára úgymond megszemélyesít egy ilyen bábozási játékkal kis állatkákat Tímea. Ez az egyik irány. A másik irány, hogyha ez egy szerethető történet akar lenni, akkor ez a fekete-fehér azért ezt eléggé elidegeníti, és az, hogy pirossal kiemelem a szívet, hát ez nekem nagyon szájbarágós, tehát erre semmi szükség nincs. Ez maximum egy reklámfotón tud megélni ez a fajta technikai trükk, egyébként én ezt nem tatom jó iránynak, nem egy túl hosszú élettartalmú geg, hogy úgy mondjam, tehát ezt egyszer megnézem, és utána felejtem el, hogyha egy ilyen színezéses játék van. Sok meló, igen, de hát nem egy természetes történet. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezt a leckét én visszaadom a Tímeának ismétlésre. Egyrészt, hogyha macikkal akar játszani, akkor ezt tessék eldönteni, hogy mi a történetnek a kifutása, jó lenne azért, ha a kis kezeik azok meglennének annyira tisztelve, meg a kis fülecske, hogy az belefér, mert mért nincs most benne? Nem látom az indokát. A háta mögötti sötétben tartott valami – az most nem tudom, díszpárna akar lenni, vagy micsoda – az ott megint azt mondom, hogy értelmetlen. Tehát egy kicsit ezen még érdemes elmelózni. Egy. Kettő, azt is gondolom, hogy a lecke az másról szól. A negyedik lecke a barátságról szól, azért én ezt ennyire nem szűrném át és nem venném lazára a játék mackómmal. Hát most arról nem is beszélve, hogy hát itt most nekem nagyon úgy tűnik, hogy van itt egy fiú meg egy lány mackó. Az is lehet barátság, csak ez most nekem egy picit másról szól. Ez inkább a szerelemről szólhat. A barátság egy kicsit más, úgyhogy magát a barátsághoz való viszonyomat kell itt valahogy megfogni, a barátságról mit gondolok. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

szitakötő
megtartás
11

Egy nagyon szép játékkal indul ez a történet, bár itt megint azt mondom, hogy engem egy picit zavar hogy mi az álló és mi a fekvő kép. Ezt, hogyha, így az oldalon görgetünk lefelé picit zavaró, ha egymásmellé tenném, mintha falra tenném akkor is ugrálna ez a helyzet, tehát egy ilyen grafikai megoldásnál erre is érdemes figyelni. Az első kép is nagyon jó és nagyon tetszik, aminek azt a címet adta, hogy Szitakötő. A Megtartás című kép is nagyon jó, bár ennél a képnél azt mondom, hogy igazándiból akár el is forgathatnánk ezt, és fekvő képpé forgathatnánk és én még lehet, hogy egy picit, amennyire esetleg engedne, adnék a kötelekből. Hát, a harmadik kép az az, ami, 11, ez azért kigyengíti az első kettőt. Tehát nem is nagyon van hozzá köze. Nem is biztos, hogy értem, hogy hogy kerül ide, azon kívül, hogy persze, biztos ennek a hídnak egy darabja, megvilágító eszköze, de a két fenti struktúrához semmi köze nincsen. Tehát, én most azt mondom, hogy amíg az első kettő következik egymásból, addig ez a harmadik kép ez nem szervül ehhez a kettőhöz és hát lényegesen egyszerűbb és primérebb megfigyelés, mint a másik kettő. Tehát én erre most egy kiscsillagot fogok adni, és igazándiból azt mondom Gimének, hogyha arra jár, akkor próbálja meg ezt egy kicsit még más képekkel kiegészíteni, aztán meglátjuk, hogy merre halad, de ez a 11-es ez nekem nem annyira erős. Persze, 11, de, hát ez akárhol is lehetne. Tehát ennek olyan nagyon nincs jellegzetessége, míg az első kettő az nagyon jól indul. Hogyha meg azt mondom, hogy Megyeri-híd, akkor azért valamilyen szinten lehet, hogy érdemes azon is elgondolkodni, hogy egy hosszabb képsorozatban kezdek el gondolkodni, akkor bele kellene, hogy férjen ennél több is a hídból, hogy ez kijöjjön, hogy ez tényleg egy híd, mert így most csak a cím az, ami ezt most érvényesíti. (hegyi)
értékelés:

Fel-fel-fel!

Ha úgy próbálok indulni mint néző, hogy mit látok, hát látok egy madarat fölszállni, hát ez nem egy akkora dobás, ettől még nem fog letekeredni a fejem. De, az viszont kifejezetten tetszik és nagyon jó, hogy a Gime elkezdett azzal foglalkozni, hogy mi az ami mozog és mi az, ami áll. És itt például az, hogy ő elkezdte követni a kamerájával ezt a madarat és ettől a madár tulajdonképpen áll és a tér kezd elmozdulni körülötte, ez egy nagyon fontos megfigyelés. Ezek stílusgyakorlatok, ezek tanulmányok, megfigyelések, de ezek nagyon fontosak. Amiért ez mégsem lesz háromcsillagos történet az az, hogy igen, de még ezt tovább kell tudni vinni, hogy mikor exponálok. Ugye nyilvánvaló, hogy ebben, ezek az elektronikus gépek sok mindenbe beleszólnak, hogy nem biztos, hogy pont akkor exponálnak, amikor mi akarunk. Ezt ki kell tapasztalni, mert hogyha egy tizedmásodperccel, vagy egy századmásodperccel később exponál a Gime, akkor ez a madár éppen fölfelé emeli a szárnyát majd, és hogyha fölfelé emeli a szárnyát, akkor kevésbé zavar be, tehát akkor a lábai, amik most ott nagyon szépen kezdenek kirajzolódni, ott ez esetleg még jobban látható. Vagy hogyha egy picit, egy leheletnyit tényleg hosszabb az expozíció, akkor lehet, hogy a fönti mozgásrész is belekerül ebbe a képbe. Ez az egyik részlet, a másik pedig az, hogyha egy kicsit később exponál, akkor azzal azt is eléri, hogy nincs ennyire összenőve ezzel a – hát én nem tudom, hogy ez egy sín akar lenni, vagy micsoda ez a vízszintes vonal -, de hogy ezzel nem gabalyodik ennyire össze ez a madár. Hogyha az volt a cél, hogy azt érezzük mint hogyha innen szállna föl, hát azt mondom, hogy azt is lehet, de most igazándiból nem erre utal ez a mozdulatsor. Az elhelyezés türelemjáték. Lehet, hogy 73 madárnak ahhoz elszállni, mire egyszer egy ilyet sikerül az embernek lelőni, de érdemes ezzel foglalkozni. Pontosan annak a begyakorlására, hogy akár egy hosszú exponálásnál hogy követünk le egy modellt, vagy hogy mikor exponálunk. Ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

P

Megint egy új megközelítés, amit Gimétől eddig ritkán láttunk, amikor azt kell hogy mondjam, hogy annak örülök, hogy elkezd a Gime nagyon koncentráltan kommunikálni és nem mellébeszélni a képekkel. Ez az, ami. Ez egy P. És ez a P, azzal, hogy ezt ő észrevette egy ilyen feljárón, vagy csigalépcsőformán, ez nagyon fontos. Mert ezek a megfigyelések azok, amik a Gimét tovább fogják segíteni a fotózásban, hogy ilyeneket észrevesz, és ilyenekből elkezd aztán újrafogalmazni tereket, újrafogalmazni történeteket. Tehát azt nem mondom, hogy ez mit tudom én, akkora dobás, mint ami mondjuk egy akt táborban már a Gimétől megfogalmazódott, viszont nagyjából hasonló szinten kezd el kommunikálni, és ennek mondom kifejezetten örülök. Itt egy kicsit talán a kép címmel abban vitatkoznék, hogy ezt a P-t látjuk, meg lehet ezt ismerni, tehát el tudom fogadni, de ki lehet ehhez valami más P betűs szót is találni, amivel ez a kép megtámogatható. A három csillag az megvan. Annyit még azért így elmondok, hogy milyen izgalmas lehetne az, hogyha valaki innen a P-nek a száránál, a találkozásnál kikukucskálna. Izgalmas lenne. Vagy valaki menne le ezen a lépcsőn. Még jobban megbolondítaná ezt a teret. Tehát ezek, megint azt mondom, hogy a továbblépés lehetősége az, hogy elkezdünk komponálni és szervezni oda modelleket és azzal hozunk létre egy ilyen helyzetet, de mondom a három kiscsillag az megvan. (hegyi)
értékelés:

Sarok

A sarok mögött bármi lehet...

Egy nagyon izgalmas szinte színpadi, szinte drámai beállítást látunk Nórától és nagyon tetszik az, hogy el kezdett játszani a fénnyel és ez a fény egy nagyon dinamikus kompozíciót hoz létre, egy nagyon dinamikus történetet indít el. Ugyanis, hogyha megfigyeljük, akkor most az arc és a kéz és a kéz által vetett árnyék között ide-oda tud cikázni a tekintet és várjuk azt, hogy mi fog történni. Hogy az arc fordul felénk, hogy a kéz tesz valami mozdulatot, tehát valamilyen jövőbe mutató gesztust várunk és ez a várakozás az, ami a feszültségét adja ennek a kompozíciónak. Van két apró megfigyelésem, amit szeretnék megosztani Nórával. Ebből az egyik az az, hogy van egy nagyon jó drapéria és ez a drapéria ez a vörös és ez nagyon jól ritmizál a feketével. A vörös és a fekete, a vörös és a szürke nagyon jó színdinamikát hordoz. Ha én vagyok, aki ezt a fotót készíti, akkor két dolgot megpróbálok. Nem tudom, hogy térben mennyire lett volna megoldható persze, ezt Nóra fogja majd igazolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, hogy például ezt a drapériát a fönti résznél, tehát a kép tetejénél ez elé a fal vagy, vagy nem tudom ajtó, vagy mi akar ez lenni, ez eléhozom, tehát kvázi ne ez a fehér felület vágja a vöröset, hanem a vörös tudjon egy kicsit uralkodni ezen a fehéren. Tehát, hogyha ott az folytatódhatna valamilyen trükkel, hát nem tudom, mondom, hogy ez egyáltalán megoldható-e, hogy térben mekkora távolság van e között a két felület között, de ha megoldható lenne az izgalmas lenne, hogy az ott lógjon rá erre a falfelületre. Ha ez egy sínen van, vagy függönytartón, ez a vörös drapéria, akkor arról az ember leakasztja, kis szöggel, vagy nem tudom kis ragasztóval fölragasztja, hát annyit csak kibír, amennyi az expozíció, tehát hogyha nincsen is egy síkban ez a kettő, akkor is ezért valami kis csalással megoldható talán. A másik az világítás, hogy egy nagyon kisteljesítményű lámpával, nagyon pici, kevés kis fényt én a kép jobboldaláról adnék, tulajdonképpen a kamera mellől. Megint azt mondom, hogyha mondjuk a kamerát elképzeljük, hogy most hol helyezkedik el, attól mondjuk egy kéznyújtásnyira körülbelül elhelyezni valami nagyon kisteljesítményű szórt fényt adó lámpát, nem határozott fényt, mint ami itt most a főfény - ezzel azt érnénk el, hogy egy kicsit a képnek a bal oldala, az nem bukna ennyire be sötétbe, tehát ott azt egy picit visszahoznám. Ugyanis nagyon szép az a forma, ami a kéznél létrejön az árnyékból, nagyon jó egészen az arcig a testnek tulajdonképpen a feléig, vagy a testnek a vonaláig ez nagyon jól mutatkozik, de én azt a fajta vetett árnyékot valahogy próbálnám kiküszöbölni, ami a test mögött keletkezik. Mert ennek az árnyéknak igazándiból szerepe és hangsúlya az a kéznél van, és ott hoz létre nagyon szép árnyékokat, a test mögött ez már annyira nem lényeges. Nem tudom, hogy mekkora ez a falfelület, hogy a képnek a jobboldalánál mennyi van még. Mert hogyha ott még van tér, akkor viszont el tudom azt fogadni, hogy ez bebukik ilyen sötétre, akkor, hogyha itt van még körülbelül egy fél nórányi tér, amit még megmutatok, tehát akkor viszont még hozzátennék ehhez az oldalhoz, és akkor ez az árnyék a semmibe el tud veszni. Akkor ez működhet. Nyilvánvaló, akkor a újból ki kell egyensúlyozni azt a mérleget úgymond, ami most nagyon is egyensúlyban van, tehát akkor picit valószínűleg a függönyből is többet kéne mutatni. De egyébként azt kell hogy mondjam, hogy ezek, amiket én most mondok, ezek majd egy következő lépcsőfok lehet a világítással, de most azt mondom, hogy ez így is nagyon is rendben van és az üzenet nagyon is érthető. Aztán van még egy pici ilyen megvadítós történet, hogy mondjuk, hogyha a Nórának azon a vállán, vagy abban a kezében, hóna alatt, nem tudom, ami most sötétben van tartva, ott megjelenik egy vörös táska, például, akkor az tud feleselni ezzel a vörös drapériával és máris egy háromszög tud létrejönni, amivel még jobban megbolondítjuk, még jobban bepörgetjük úgymond a néző tekintetét. Tehát én azt mondom, hogy nagyon is jó, nagyon izgalmas az a történet, amire itt Nóra rátalált és én ezt javaslom szintén, hogy ezzel kísérletezzen még. Nagyon jó, hogyha ez valami olyan helyen van, ahova ő így el tud menni fotózni, akkor érdemes itt még más történeteket is elindítani. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

A Cég háza

Hát, itt az a helyzet, hogy magát a kiválasztást el tudom fogadni, hogy egy olyan helyzetet mutatok meg, ami nem egy különleges épület, tehát nem valami nagyon szép, romantikus palota, vagy nem valami üveg újkori építmény, hanem egy nagyon sematikus épületforma. Különösebben nem szép, nagy építészeti truvájt nem tartalmaz, de el tudom fogadni, hogy ezt örökítjük meg. Ugyanakkor ez az egész most hanyatt dől, és attól, hogy ez így hanyatt dől, attól a kompozíció is borul vele. Én azt mondom, hogy maga a nézőpont megválasztása jó, csak vagy a kamerán kellett volna egy kicsit billenteni, vagy valami magasabb helyre fölkucorodni, fölmászni, nem tudom, de valahogy ezt létre lehetett volna hozni, akár még egy ilyen kis kézi kamerával is, hogy ne legyen ennyire zavaró ez a hanyatt dőlés, tehát most engem ez nagyon befolyásol, nagyon tud zavarni. A másik pedig az, hogy én ebbe azért látok egy másik nagyon izgalmas történetet, bár ez az én választásom lenne, hogy a kis légkondicionáló berendezések nagyon érdekesen csillognak most ebben a fényben, tehát ez egy nagyon jó kis játékot tudna létrehozni. Hát aztán még tovább is tudok menni, hogyha kell, úgyhogy a Gimének én tudok adni ötleteket. Ide éjjel visszajönni úgy, hogy beszökni, a portással megbeszélni, hogy némelyik ablak mögött had gyújtsam föl a fényt, hát ez már egy ilyen konceptuális történet lenne, egy ilyen performansz jellegű helyzet, de ebből is nagyon szép ritmusokat létre lehetne hozni. Vagy abból nappal, hogy melyik függöny roló van lehúzva, melyik van felengedve, tehát millió ötletet hozhatunk létre egy ilyen sematikus épületen pont abból adódóan, hogy maguk az épületdíszek nem vonják el a figyelmet. A játéktér az óriási, hogyha ehhez a házhoz, mint ahogy írja az András, hogy a Cég háza, tehát hogyha ehhez van valamilyen köze, vagy ide többször jár, akkor érdemes ezen elgondolkodni, hogy mit lehet ezzel kezdeni. A felvetés az tetszik, de a megoldással most nem tudok egyetérteni, úgyhogy ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Mimóza

Nagyon tetszik, nagyon kedves az a fajta képi elrendezés amit itt most kapunk, nagyon jó az üzenete, nagyon tetszik az a fajta világ, amit itt most látunk. Nagyon jó ez a tekintet, amit valamilyen szinten azért sikerül látnunk. Itt van egy kicsi javítandó ezen a képen. Valami kistükörrel, kislámpával, íróasztallámpával a háttérből, már úgy értem, hogy a fényképezőgép mögül azért érdemes lenne a szembe egy pici fényt adni. Most ez a szem a hajtól kap egy olyan árnyékot, ami miatt nehezen tud velünk kommunikálni. Minden más lényegesen nagyobb fényértékben van. Tehát ez már ilyen kettős bujkálás, mert hogy maga a póz is erősít arra, amit a cím utal, de hát ehhez a póz elég lenne és nem kell még pluszban hozzátennünk valamit a világítás problémájával. Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, az pedig a csuklónál most egy nagyon, hát had mondjam nem túl szerencsés csonkolás jön létre. Tehát az, hogy a behajlított kézfej most egy ilyen formát ad ki, amit itt most látunk... én értem, hogy azt a kismajmot öleli a szereplő, de hát azért jó lenne, hogyha ez valahogy úgy történne meg, hogy vagy nem látok akkor semmit a karból, vagy hogyha igen, akkor ott az ujjaknak is lenne szerepe. Úgy, hogy egy picit nyitunk ezen a mozdulaton, feljebb hozom a kezem, és máris ott vannak az ujjaim. Most ez így nem túl szerencsés, de maga a beállítás az nagyon tetszik. Én azt mondom Tímeának, hogy mivel azért ez egy – még ha esti, de iskola – jó lenne, ha megismételné ezt a képet, ha ezt kérhetem, pontosan ezek miatt, hogy gyakoroljuk ezt a fajta képberendezési és világítási játékot. Nagyjából ebben a pózban és ebben a helyzetben, ez nekem tetszik és nagyon rendben van. Pontosan attól tetszik egyébként, hogy a kép két viszonylag jól elkülöníthető részből áll. Az egyik egy külső megnyilvánulás, ami ez a szégyenlős, egy kicsit félős, de mégis csak megmutatkozás, és a másik pedig egy biztonságot jelentő párnák, macik, plüssállatkák közötti helyzet, ami nagyjából azt mutatja, mint hogyha azt mondaná a szereplő, hogy jó, itt vagyok fényképezz le, bár nem nagyon vagyok ebben bátor, de legyünk már rajta túl, és aztán utána had bújjak vissza az én kis ágyikómba a kis macimmal. És ez egy nagyon szerethető történet, úgyhogy ezt mindenféleképp meg kéne hagyni, de jó lenne, ha ez az ismétlés megtörténhetne ezekkel a javításokkal. Tehát én most azért nem csillagoznám ezt le, mert várom az ismétlést, várom a javítást Tímeától, megéri, hogy foglalkozzunk ezzel. (hegyi)

Lámpa lámpafényben

Kissámli, kislámpa, kis termés...

Egy nagyon szép, jól megválasztott tárgyakkal összerendezett képi megoldást kaptunk. Az most egy kicsit nekem problémás, ami a világítással történik. Mivelhogy a mélységélesség viszonylag nagy, tehát a falnak a struktúrái éppoly élesben észrevehetőek és feldolgozhatóak, mint maguk a tárgyak, ebből kifolyólag nem mindegy, hogy a kép hátterében mi történik. Nóra igyekezett egy olyan semleges hátteret választani, ami nagyon jó, hogy nem zavar be ebbe a kompozícióba, viszont egy picit, én azt mondom, hogy jó lett volna, hogyha a kép jobb oldala felől egy derítést, egy kevésbé határozott, szórt fényt ez az egész kap valahonnan a fényképezőgép mellől. Mert hogyha ez megtörténik, akkor a háttér sötétben tud maradni, hogyha egy viszonylag kis teljesítményű fényforrásról beszélünk, viszont a szórt fénytől nő a térbelisége ennek a lampionnak, lámpának, akkor ez térben jobban elhelyezkedik. De maga az ötlet az nagyon tetszik. A másik az az, hogy lehet, hogy én egy picit lejjebb guggoltam volna a kamerával ahhoz, hogy ha viszont ez a megoldás van, ami most a képen világításban látszik, akkor nagyjából egy síkra kerüljek azzal a főmotívummal, ami ez a kis lámpácska ezzel a terméssel, mert hogyha lejjebb tudok kerülni, akkor mivelhogy ez kétdimenziósra szűkül a térbeli formája is és a világítás is viszonylag kétdimenziós, akkor ez helyén való. Tehát akkor nem hiányolom azt a fajta pluszt világításban, amitől ez a térbeliség létrejönne a fényszerkezetben is. Én ezt tudnám javasolni, tehát érdemes lenne ezzel még egy kicsit foglalkozni. És a másik, hogyha egy kicsit lejjebb jövök, akkor a fönti tér valamelyest csökkenne, mert most, ahhoz a tömegmennyiséghez, amit ez a kisszék, vagy kissámli, meg maga a kompozíció főmotívuma kap, ehhez a térbeliséghez most nekem sok az a levegőmennyiség, ami a fölső részben marad. De mondom, nagyon tetszik az ötlet. Két út áll előttünk. Vagy mozgunk a kamerával, vagy a világítással hozunk létre térbeliséget. Én erre most kettő csillagot adnék, és hogyha gondolja Nóra és van kedve, akkor ezzel még érdemes lenne játszani. És Nórának is azt mondom, hogy én megnéznék egy teljesen klasszikus csendéletet a Nórától. Banánnal, naraccsal, vagy virággal, hogyha vidámabbak akarunk lenni, vagy akár elszáradt termésekkel, elszáradt virágcsokorral, vagy nem tudom, barnásabb tónusokkal, hogyha egy kicsit merengőbbek, de mindenféleképp jó lenne, hogyha tárgyakból rendezne be egy csendéletet. Ehhez alapnak én tudok javasolni valamilyen asztalt, amit az ember letakar. Ugye ezt már más elemzésnél mondtam, hogy az ilyen takarásoknál, tehát hogyha valami terítőt, vagy valamilyen drapériát használunk az fontos, hogy az vagy mesterségesen úgy legyen gyűrve, hogy ilyen hajtási árnyékok ne legyenek benne, tehát hogyha kiveszem a szekrényből az nem biztos, hogy jót tud hozni, mert a négy, vagy hatrét hajtott textilek azok a hajtásnál csúnya árnyékokat hoznak, vagy hogyha abszolút steril helyzetet akarok létrehozni, akkor ezt ki kell vasalni. Úgyhogy hajrá, és én nagyon szeretném, hogyha a Nóra is elkezdene egy kicsit a csendéletekkel foglalkozni. Köszönöm. (hegyi)
éertékelés:

Találkozunk a fényben

Én ezt egy nagyon jó meglátásnak tartom, és nagyon örülök annak, hogy Gime elkezd egy picit más irányban is keresni. A kép az ezzel a kiégett, túlexponált megoldással a valóságtól segít elrugaszkodni minket, nézőket és nem az a fontos, hogy kik vannak a képen, nem az a fontos, hogy milyen helyzetben történik ez a találkozás. Az azért elég jól megfigyelhető marad így is a roncsolás és a redukció mellett is, hogy a képen egy férfi és egy női alak látható. Az is jó, hogy különösebb interakcióba nem kerülnek egymással, tehát ha a sejtésem valós, akkor itt, ez a két szereplő valószínűsíthető, hogy elhaladt egymás mellett, de, mivelhogy jelen pillanatban, ami az expozíciós pillanat, ez még pontosan nem eldönthető, tehát nyitva van hagyva a történet, és ez jót tesz ennek a képnek. Ami észrevételem volna, az az, hogy ugyan itt jól használja az András azt, hogy ezzel a minimális képi információval hoz létre egy kompozíciót, de a végeredmény tekintetében azt kell, hogy mondjam, hogy most az, hogy maga a fő téma az hova kerül a képen az most nem biztos, hogy 100 százalékosra sikerült. Azért, merthogy bár világos formákkal és világos színekkel dolgozunk, a fehér uralkodik ezen a képen, de ez a nagy fehérség is tud tömegében súlyos lenni, attól még, hogy fehér. És ez a nagy fehér tömeg ül rajta ezen a kompozíción most felül. Lehet ezt használni, csak akkor azt mondom, hogy még inkább, még többet kell ebből mutatni, még nagyobbat, még több eget, vagy még több fölső részt kell hozni, és akkor ettől rendeződik megint helyére ez a történet. Most egy picit nekem ez billeg azon a határon, hogy én valószínű levágtam volna föntről, hát egy harmadnyit legalább ebből a kompozícióból, amit most látunk. Hogyha egy harmadnyit akár kitakarunk kézzel, akkor máris lehet látni azt, hogy egy négyzetes kompozícióban, hogy mondjuk erősebbé válik a fogalmazás. Én azt mondom, hogy erre én meg tudom adni a két csillagot, de a kompozícióra oda kell figyelni. Ami pedig azt illeti, hogy rezonancia lecke, én jónak tartom ezt a meglátást is, mert hogy személyek közötti impulzusok, rezgések is nagyon fontosak tudnak lenni. És pont attól, mivelhogy a két szereplő térbeli elhelyezéséből látszik az, hogy még ez a találkozás nem 100 százalékosan jött létre, ebből kifolyólag ez a rezonancia itt indul el, és ez jól érzékelhető. Tehát mivelhogy ez a kérdés nyitva van, ezért abszolút elfogadható a rezonancia leckére. Úgyhogy a két csillag az megvan, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Őrzött terület

Ez a fotó egy picit a verbálfotó kategóriájában esik. A Gime észrevett egy üzenetet, hogy erre az irodaházra vagy nem tudom mire kiírták, hogy vigyázzon, aki arra jár, ne is gondoljon arra, hogy valami hülyeséget csinál, mert őrzik ezt a területet. Aztán, hogy valójában van-e ott őr vagy csak a matricát vették meg azt ilyen esetekben sosem lehet tudni, de ez egy pszichológiai hadviselés a betörőkkel szemben. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha ezt elfogadom, hogy ezt Gimét izgatta, akkor abban nem vagyok biztos, hogy az, ami képelemként össze van lapátolva a képen, az mind fontos hogy megjelenjen. Egyrész. Másrészt a Gime úgy döntött, hogy ez a képet úgy fotózza meg, hogy a képhatár jobb szélét veszi alapul, az függőlegesben van, és minden további más borulhat, dőlhet, ahogy ezt épp kiadta a kamera. Én meg azt mondom, hogy ez nem teljesen van így jól, legalábbis nekem, mert ettől most hanyatt dől minden. Azt érdemes ilyenkor megfigyelni, hogy valójában tényleg az-e a jó megoldás, hogy az ember ezt a döntést hozza meg, mert a tömegelhelyezés ezt fölül fogja írni. A harmadik észrevételem pedig az, hogy ez az épített környezet leckére érkezett, de én ezzel így, ebben a témakörben, nem tudok mit kezdeni, Az épített környezet azért ennél inkább szól arról, hogy milyen helyzetet hoz létre az ember a saját környezetében. Ez most azért nem olyan nagyon erősen van nekem jelen. Érdemes egy picit még szigorúbbnak lenni magaddal András abban, hogy amit fényképezel abból a világból, amiben jársz, mi kerül a lencséd elé és utána mi az, ami megörökítődik és bemutatásra kerül, és hogyan. Megint azt mondom, hogy már nagyon jól érezni, hogy lassítani mersz, de még egy kicsit fékre kell állni és lassítani. Lassíts! (hegyi)

havazott

Nagyon szeretem ezt a képet, mégpedig azért, mert nagyon izgalmas az az érzés, amit a nézőben kivált vagy ki tud váltani azáltal, hogy ezek a hópelyhek megjelennek, de negatív formaként jelennek meg. Tehát a nagy világos égben, ezek ilyen sötét pöszmöszökben szállnak felénk. Pont ettől válik ez az egész izgalmassá, mert egyszerre hordozza a régi fotográfiák roncsolt felületét és azt a tényszerű helyzetet, hogy szakad a hó, és ettől válik az egész izgalmassá, hogy a ez a kettősség a nézőben is megjelenhet. Ráadásul a mélységélességgel, azzal, hogy ezek a hópelyhes bemozdultak, ezzel eléri azt az alkotó, hogy én is ott érzem magam ebben a helyzetben. Nem mondom, hogy egyértelműen úgy érzem magam, hogy rohanok, vagy majd megfagyok, ezt ez a kép nem is igazán tudja hordozni, nem is valószínű, hogy ez volt a célja, de olyan, mintha ülnék az út szélén egy autóban és nézném a tájat. Az élmény mindenképpen meg van és nagyon köszönöm. Kevés eszközzel dolgozik. Kompozícióban izgalmas ez a sötét folt, ez a forma, amit a bokrok adnak és nagyon érdekes, hogy ezek hogy kúsznak ide be. Olyan, mintha egy kisvonat robogna a tájban és annak a füstfelhőit látnánk, sok mindenre lehet asszociálni. Megint azt mondom, hogy a történetnek a meseszerűségét erősíti ez a fajta fogalmazás. Kompozícióban nem vagyok teljesen biztos, hogy a döntés az abszolút érvényes lenne. Lehet, hogy én ebből a sötét foltból kevesebb vagy többet adnék belőle, de most nagyjából középen nem biztos, hogy kompozícióban annyira erős, de mindezt elviszi a vállán az a fajta történetmesélés, amit Viktória mutat nekünk. Úgyhogy nagyon köszönöm és meg van rá a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

barátok

együtt a gáton is

Egy fekvő formátumú képet látunk, ahol két szereplő jelenik meg. Ez valami gát vagy vízerőmű vagy én nem tudom micsoda, ahol a két fiatal ember szerepel. Igazándiból azt kell hogy mondjam, hogy érdekes maga a képi megoldás. Van ebben egy pici western filmes várakozás is, hogy itt majd valami fog történni, mert most ugye a két szereplő jelen pillanatban nem kommunikál egymással. Az egyik kezdeményez egy kommunikációt, de a másik elfordul tőle profilban és nincs köztük párbeszédes helyzet. Ez bármikor megváltozhat, ezt a néző várja a kép folytatásaként. Ez egy dinamikát ad ennek a képnek és az jó. Csak én azt mondom, hogy a barátság lecke nem erről szól. Ez megint olyan, mintha egy közmondás gyűjteményt kinyitnánk, és azt próbálnánk meg fotóban illusztrálni, de az élet alapvetően nem ilyen közmondásokból áll, pontosabb az ember utólag tud ráhúzni bizonyos élethelyzetekre megfelelő szólást-mondást, de ez már ilyen késő bánat, utánam a vízözön, amikor utólag mond ilyeneket az ember. Itt is ezt értem, hogy elkészült egy fotográfia, és ez el lett mondva ezzel, hogy a gáton is barátok. Én azt várnám, hogy a Béla fogalmazza meg fotográfiában, hogy mit jelent neki a barátság. Próbáljuk meg ezt is saját magunkon átszűrni. A kompozíció tetszik, tehát azzal nincsen semmi baj. Nyilván a helyi adottságokat is figyelembe kellett venni, ezért mondjuk nem túl szerencsés, hogy belóg a kép jobb alsó sarkába az a betonpárkány, de ez van. Valamennyit lehetett volna talán szűkebbre vágni magán a kompozíción és akkor abból lényegesen kevesebbet kapunk, de lehet, hogyha kijjebb megy Béla, akkor még jobb, nem tudom, a helyi viszonyokat ő ismeri. Én most azt mondom, hogy ez egy csillag, merthogy várnám az ismétlését ennek a leckének. (hegyi)
értékelés: