Feladatmegoldás

Hát ez az, amiben Ágnes nagyon erős. Ezekben a megfigyelésekben. Itt megint azt mondom, hogy lehetne sok mindent mondani, hogy persze, mert ott van a Heinekken-nek a sátrából a „ken” és az pont benne van a menyasszony hajában… Hát ott állt. Most mit lehet erre mondani? Ennél sokkal erősebb maga az a kompozíciós helyzet, ahogy ez a kisfiú itt a balszélen kifelé néz a képből, ahogy a jobbszélen lévő harmonikás, habár valami eszméletlen darázs napszemüveg van rajta, de a képen befelé kommunikál, és ahogy mind a kettő között felénk fordul a főszereplő. Mintegy lebuktatva egyébként önmagát és ezt az egész játékot, aminek ő részese. Ez egy vásári, ünnepi helyzetnek tűnik és ebben gondolom ők ennek a produkciónak, mint főszereplői valamilyen rítusban vesznek részt. Nagyon úgy tűnik, hogy a mellette álló vőlegény a kalapban is hasonlóképpen komikusra vett figura. És attól jó ez az egész, hogy maga ez a kitekintés a képből a néző felé, ez nagyon civil. Tehát sem az arckifejezés, sem a tekintet nem ahhoz a történethez csatlakozik, ami egyébként, amit őneki ott el kell játszani mint szerepet, hanem idenéz felénk, kicsit olyan segítségkérően, kicsit olyan együttérzést kérően, hogy – látjátok, hát itt vagyok, itt bohóckodok, egyébként a 302-es közértnek vagyok az üzletvezetője, de most belementem ebbe a dilibe –. És ettől lesz ez a történet szép, ettől a kibeszéléstől a történetből, tehát, hogy kifelé, felénk kommunikál a szereplő. Hogyha ez nem történt volna meg, akkor ez a kép érdektelen lenne, nagyon szép útikép. Ez az a pillanat, amit az Ágnesnek nagyon mondok, hogy erre nagyon figyeljen oda, hogy ez hogy történt, mint történt, mert ezt kell tudnia jól rögzíteni magában, hogy ilyen pillanatokat tudjon megfogni. Ezek azok, amik egy riporthelyzetnél is nagyon fontosak tudnak lenni. Ez a kommunikációs helyzet. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet. Itt megint tudnék mondani olyan apróságokat, ami nekem mondjuk szemet szúr ennél a megoldásnál. Hogy lehet itt maximalistának lenni és azt mondani, hogy miért nem fordul felénk ez az ostort csattogtató ember, miért nem mutatja meg jobban magát? Így most nem tudom, hogy fiú vagy lány, idős vagy fiatal, nem tudom, hogy kivel van dolgom. De mégis azt mondom, hogy igazolja ezt az egész helyzetet az, hogy ez a krampusz vagy nem tudom, ezzel a kis fütyis bojttal, vagy minek nevezhetem ezt a figurát, aki a képnek a bal szélén, mint egy ilyen strázsa figyeli ezt a történetet, ő maga igazolja ezt, mert hát ő is nagyon szemérmesen elfordul tőlünk. És ettől a megfigyelő helyzetébe kerülünk, annak a megfigyelőnek a helyzetébe, aki egy ilyen előadásnál, produkciónál, vigasságnál jelen van és próbálja azt az optimális helyet megtalálni, hogy ne maradjon le valamilyen eseményről. Annak is külön örülök, hogy az Ágnesnek sikerült egy olyan pillanatot lefényképeznie, amikor a teljes hosszában látszik ez az ostor és a végén lévő bojt és minden. Úgyhogy ez is, nyilvánvaló, hogy ebben azért a szerencse is benne van, mert itt egy nagyon gyors mozgásról van szó. És hát ami ennek az egész történetnek nekem a sava-borsa, az maga a hóesés. És az, hogy ettől a hóeséstől és ezektől a kis hópihéktől, amiket itt látunk ez az egész történet valahogy egy ilyen kortalan helyzetté válik. Talán a sárga kuka az egyetlen, ami lebuktatja ezt az egész helyzetet, merthogy nem lehet megmondani, hogy ez most készült, vagy húsz évvel ezelőtt, vagy negyvennel. Készülhetett volna bármikor. Nagyon, nagyon köszönöm és nagyon szeretem. És mondom, nekem ezeket a kis problémákat, amiket itt most tudok mondani, tehát hogy a hónalját mutatja maga a figura, aki ezt a mozgást létrehozza és nem az arcát látjuk, ez ilyen szempontból, mondom, felülíródik a kép egyéb történeti jellege miatt. Én megadom erre a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Egy ívhegesztő védőüvegét becsiszoltam egy szűrőkeretbe, és fölcsavartam az obira. Egy buszkirándulás alkalmával készült a kép, Ausztriában az autópályán. A fényképezőgépem szorosan neki nyomtam a szélvédőnek, igy csak a busz ringatózása mozgatta a gépet. A képen látható busz, velünk szinte azonos sebességgel haladt. Az üveg "színezése" miatt a fotószerkesztővel korrigálnom kellett a színhőmérsékletet, szerencsére raw-ban fotóztam.Az expozíciós időre már nem emléxem, de a blendétől függöen kb. 4-6 perc volt.:)

Azért tetszik igazándiból ez a kép, mert a Feri megint egy új területre invitál minket és ez a terület, ez nagyon is izgalmas lehetőségeket hordoz. És ez a hosszú expozíció. Régen, amikor a századfordulón, nem most, hanem az előző századfordulóján készítettek felvételeket, akkor ott nem is volt mód mást tenni, mint hosszú expozíciós képeket készíteni, mert hogy a nyersanyagok, azok nem voltak érzékenyek eléggé. Ezért például a portréknál úgynevezett nyaktámaszt alkalmaztak. Ez olyan volt mint egy ruhafogas, csak volt rajta egy ilyen bilincsszerű valami, amibe az ember be tudta támasztani a nyakát, aztán ezt az inggel eltakarták. Tehát tulajdonképpen látni ez nem látszott a képen, hogy megvan így támasztva. Ez azért kellett, hogy ne mozogjon az alany, mondjuk egy perces expozíciónál. Ebből sok minden adódott, legfőképp az, hogy ezek a nagyon éles, nagyon határozott vonalak ezeken a felvételeken nem voltak jelen. Tehát ez nem csak abból adódott, hogy mennyire rajzos egy objektív, hanem abból, hogy hosszú volt az expozíciós idő. Úgyhogy én azt mondom, hogy ennél a helyzetnél ez egy nagyon jó kiindulási alap és ezt érdemes úgymond figyelembe venni, mint történelmi előzményt. Mert esetleg felkeltheti az érdeklődéseteket, hogy elkezdjetek ebben gondolkozni, ebben dolgozni. Amivel nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértek, és most itt őszintén kérdezem a Ferit, hogy mi a technikai megoldás, hogy itt most magából az ívhegesztő védőüvegből, amit itt a leiratban kapunk, adódik az, hogy vignyettálás van, vagy megint egy elektronikus játékot látunk? Ezt nem tudom eldönteni. Kicsit tartok tőle, hogy ez egy elektronikus, utólagos beavatkozás. Ha ez így van, én ezt ennél a képnél abszolút nem tudom elfogadni, ennél a képnél ez nagyon ellene dolgozik ennek a történetnek. Azt is megmondom miért. Mert, hogyha egy ilyen régies technikát használunk, azaz archaizálunk, hosszú expozícióval dolgozunk, ráadásul itt a leiratból olvashatjuk, hogy mindenféle technikai őrületeket is elkövetünk annak érdekében, hogy ez a kép megvalósítható legyen, akkor én azt mondom, hogy bizony-bizony nem szabad ezt az archaizálást mechanikusan még ráerősíteni egy ilyen technikai őrülettel. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető – hogyha valamilyen régi technikát alkalmazok, akkor abban a régi technikában már benne foglaltatik az a fajta eszköz, az a fajta helyzet, amire azt mondom, hogy létrejön a csoda. Hogyha én ezzel még egy kört teszek és még azt mondom, hogy de még ráerősítek azzal is, hogy olyan legyen minthogyha ez az objektív vignyettálna, akkor ez az „olyan legyen mintha” ez annak az erejét és annak a helyzetnek a „valódiságát” csökkenti amit létrehoztam. Szóval én azt mondom, hogy lényegesen kevesebb valós, elfogadható helyzet van, amikor ez a vignyettálás hozzáad a képhez, mintsem ahányszor én ezt látom alkalmazni.
   Amit a képen látunk, erről nekem egyébként egy Kraftwerk lemezborító jut az eszembe, az Autobahn-nak a lemezborítója, én azt nagyon szerettem azt a lemezborítót, igaz, hogy az egy grafikai megoldás, de nagyon aranyos volt. Volt rajta azt hiszem egy Volkswagen bogár, meg volt rajta talán egy Mercedes is meg valami autópálya és még talán híd is, nem tudom, tehát az összes manifesztuma annak az élménynek, ami az autópályán való száguldás, az megvolt. És ez a kép nekem azért tetszik alapvetően, mert hordozza a sebességélményt. Hordozza azt a fajta helyzetet, aminél azt mondom, hogy egyéb esetben ezt filmen szoktuk látni, amikor egy ilyen gyorsított felvételnél haladunk. Nem tudom, hogy a régebbi, tehát az idősebb korosztály emlékezhet rá, hogy a Panorámának volt egy ilyen felvezető képsora, ahol azt hiszem, hogy a fickónak a fülén mentünk be és aztán a száján jöttünk ki, vagy fordítva és közben ilyen nagysebességű alagútszerű valamin is mentünk, ha jól emlékszem. Nahát erre a gyorsított folyamatra gondolok, hogy ez filmen könnyen elérhető, fotóban viszonylag nehéz. Tehát maga a helyzet megválasztása, az ebből a szempontból jó. Én azt mondom, hogy ott van egy picit a továbblépés lehetősége, hogy kicsit rövidebb expozíciós idővel értelmezhetőek maradnának a mellettünk elhaladó gyorsabb autók, és nem lenne olyan üres a kép, mozgalmasabb lenne a történet. Nagyon festőivé vált ez a kép ezektől az elmozdulásoktól. Szeretem ezt a megoldást és kicsit olyan, mint hogyha egy ilyen fotorealista festmény lenne. Még egy olyan, amivel talán érdemes lenne kezdeni valamit, hogyha azért meghagyunk az előtérben valamit élesnek. Tudom, hogy ez nehéz ügy, mert hogy neki kellett nyomni az üvegnek ezt az objektívet, hogy ne mozogjon be. Tehát ehhez tényleg már preparált helyzet kell, hogy mondjuk a saját autómban úgy rögzítem föl a kamerát állványra, hogy az erősen hozzá legyen csavarozva valahogy a kasznihoz és akkor nem kell az üveghez nyomni az objektívet és akkor tulajdonképpen létrehozható ez a fajta helyzet, hogy az előtér jobban érvényesüljön, tehát maga a valóság. Mert hogy most ez nagyon álomszerű, csak a valósághoz nem köt hozzá semmi. Hát itt most elindult az agyam még abban is, hogy hogy nézne ez ki, ha mondjuk egy autó belsőből, belső térből lenne fotografálva ugyanígy, hasonlóképpen, mint most. És ugye nagy mélységélességet választva, hát, mondjuk egy esős időben, ahogy lecsorognak az esőcseppek… tehát sok minden elképzelhető, ez megint egy ötlet volt. Aztán lehet, hogy nem lenne olyan látványos, mint ahogy ezt most én a fejemben gondolom, de mindenféleképp érdemes lenne ezzel tovább kísérletezni. Tehát én azt tudom mondani a Ferinek, hogy főleg, hogyha egy ilyen ívhegesztő védőüveget is föláldozott, akkor igazándiból érdemes ezt használni. Az ívhegesztő üveg azért kellett, hogy hosszút tudjon exponálni Feri, mert azon alig látni át - talán egy kevésbé sötét üveg mondjuk 1 perces expozíciót adna - ezzel is érdemes lenne kísérletezni. Nekem megvan a három csillag, és azt mondom, hogy hajrá Feri, dolgozz tovább. Csak ezt a vignyettálásos játékot, ezt nem kéne. Ezt én nagyon nem szeretem és itt nincs helyén. (hegyi)
értékelés:

Mi értelme a télnek hó nélkül?

Nagyon köszönöm ezt a képet főképp azért, mert nagyon sokféle helyzetet indít el a nézőben. Az egyik, hogy ez akár lehetne egy észak-skandináv rock koncertnek a felvételéről vagy egy pillanat erről a koncertről, ahol Nina Hagen unokája lépett a színpadra. A másik helyzet pedig maga az, amit Csilla is mutatni szeretett volna, hogy ez egy téli helyzet, ahol létrejönnek ezek az indulati történetek, hogy valaki itt megkésve jött és mintha az előadásról lemaradt volna, hogy itt egész télen, tulajdonképpen a fenekünk befagy, annyi havunk van, ő még mindig havat akar. Ez egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó az a fajta keretezés, amit létrehoz a haj meg ez a szőrmekucsma. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt, még úgy is, hogy a száj lemarad ebből a történetből, mert a haj úgymond ebbe betakar, nem baj, belefér, az ember ezt fejben kiegészíti. Azt pedig majd a Csilla tudja megmondani, hogy aki a portré alanya, rá ez mennyire jellemző, vagy itt mennyire van arról szó, hogy valakire ráhúztunk egy kabátot, amit mi szerettünk volna rajta látni. Valószínű, hogy ez a modellre is jellemző, mert gondolom, hogy nem a jelmezkölcsönzőbe mentek be ezért a kucsmakalapért, tehát ez a kalap vagy ez a fejfedő, már eleve sok mindent eldönt. Köszönöm ezt a képet, nekem megéri a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Egyre jobb, egyre jobb. Úgyhogy én meg vagyok győzve, hogy itt tényleg valami nézőpont váltás történt a Giménél. A képcímekben még egy picit sántikálunk, de az is el fog jönni, hogy a azok is rendeződnek, de ez egy nagyon kedves kép nekem. Ez a durex kávéscsésze, azzal, hogy nagyon közeli és nagy látószögű objektívvel egy nagyon közeli expozíciót kapott, ezáltal torzul az egész kép, ez a torzulás ennek jót is tesz. Ráadásul ez az enyhén zöldes-barna szépiás szín megint azt mondom, hogy ez egy nagyon nagy ötlet, telitalálat nekem ehhez a képhez. A sima fekete-fehérhez képest ad ennek az egésznek egy pici fűszert, egy picit megborsozza ezt a kávét. Ami nekem különösen tetszik, hogy a lényegi formák megvannak, és itt ami az igazi erény az az, hogy attól, hogy a tónusgörbét ennyire széthúzta Gime, ettől a világosabb tartományokban egy roncsolás jött létre és ez azért izgalmas, mert ez hozza azt, ami a központi üzenete ennek, hogy ez nem egy kihűlt kávé, amit ottfelejtettek, hanem ez most készült és még meleg. Ez attól tud kijönni, hogy ez a páralecsapódás nagyon izgalmasan létrejön és ábrázolódik. Szóval hadd ne kelljen ezt ennél tovább rágnom, ez nekem három csillag és köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Ha minden igaz, és nem valami egyéb trükköt alkalmazott itt a Bara, akkor ez egy szendvicsnegatívnak hívott eljárás, most hogy ezt valóban negatívval hozta létre, vagy két elektronikus kópiának az egymásra másolásával, az ilyen szempontból mindegy. Az is jól látszik, hogy ez megint egy ilyen tükröztetős helyzet, ezzel találkoztunk már a Baránál a közelmúltban. Megint ez a magyar kártya szimbólumrendszer, hogy a kör dáma vagy nem tudom mi – kártyában nem vagyok túl jó – jelenik itt meg két verzióban. Ezek nekem nagyon tetszenek, de most kérdéses a kép közepe, hogy mit akar mondani. Tehát addig amíg az előző Bara képnél, ahol a teregetési helyzet volt és ott volt egy ilyen ismétlés, az egy nagyon erős kompozíciót hozott létre, itt most nekem a középtér nem annyira erősen értelmezhető. Úgyhogy ennél a képnél ez az ismétlése nekem annyira nem jön be. Sőt! Ha az alsó egynegyed eltakarásra kerül és ott egy vágás történik, tehát az alsó ismétlődést levágom, akkor egy nagyon izgalmas kompozíció jöhet létre - onnan, ahol ez a lépcsőforma elkezd ott alul kiszélesedni, én ott egy vágást létrehoznék és akkor abban benne van egy feszültség, egy szorongás: bemenjek ebbe a vízbe, amit itt a lépcső képvisel, vagy felmásszak rá, vagy le tudok-e róla jönni. Tehát ez egy több rétegű történetet hoz, és akkor ez nekem erős. Így most ez nekem annyira nem hozza ezt, úgyhogy én ezt most visszaadnám Barának ismétlésre, vagy átgondolásra, hogy itt most mi is akart történni. (hegyi)