Feladatmegoldás

kedvenc listam, röviden amit rólam tudni (kell) lehet:
1. Szeretem a házi csokit
2. Garth Brooks fun vagyok
3. Figyelek a hozzám közel álló emberkékre
4. Imádok fotózni
5. Legutolsó hirtelen ötletemnek köszönhetően van egy vagisz kis boxer kutyám, Krampusz (természetesen)
6. Gyakran ok nélkül sírok
7. Imádok táncikálni
8. Szeretek sportolni, utálom az öntelt nagykepű mandrókat, szeretem a Special K-t, gyűlölöm, akik szemetelnek, imádok sátrazni, utálom a horror filmet
9. Sikeres vagyok? Még nem, de leszek
10. Gazdag vagyok? Még nem, de leszek
11. Őszinte, kedves, aggódó vagyok, de néha szeretnék lelkiismeretfurdalás nélkül undok és rossz lenni
12. Sokat krampuszkodok

Először is köszöntünk az Estiskolán és ez egy nagyon jó és izgalmas kezdés, és első leckére egy jó ötlet. A kompozícióra térve, hogyha megfigyeljük, akkor viszonylag mondhatóan egy 50-50 százalékban beállított képet látunk. Valamilyen növényzet által adott sötét, rajzos, grafikai háttér és a felhők között váltakozik tulajdonképpen ez a megoldás. És a kettő között, mint egy mérlegserpenyő van beállítva maga a szereplő. Ez nagyon is jól rímel arra a címre, amit Ágnes adott ennek a fotográfiának. Úgyhogy én azt mondom, hogy hajrá, csak így tovább és ez három csillag. Annyit még, hogy itt van egy kedvenclista, és hát remélem, hogy ebből a kedvenclistából leckemegoldásként is kapunk, ha nem is direkt módon a "szeretem a házi csokit" című történetnél a házi csokiról, bár, hát ezt is szépen meg lehet oldani, de mindenféleképp ezeknek a kis üzeneteknek lehet fotográfusi megfejtése is. Úgyhogy várjuk a többi leckére is a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Egy olyan képet látunk, amiben egyrészt a redukció, a fekete-fehér redukciója, másrészt pedig az, hogy a kockák pontrendszere és az ebből adódó vibráló felület, ami két, vonalból álló háttérre van felhelyezve, - mondhatjuk, hogy konyharuha - és ezek dinamikája az, ami ennek az egésznek a mozgalmasságát, a ritmusát adja. Én ennek nagyon örülök és nagyon tetszik ez a fajta megoldás még akkor is, ha azt mondom, hogy nagyon a határon mozog, hogy vajon ez megoldás-e a csendéletre. Talán pont ettől a tudatos komponálási helyzettől válik megoldássá, hogy a pöttyös formákat ezekkel a csíkokkal hozza össze. Beszéltünk a pöttyös könyvekről, meg a csíkos könyvekről valamelyik rádióadásnál, és pontosan az az izgalmas, hogy a pöttyös és csíkos könyveknél is volt valamiféle különbségtétel a megfogalmazásban, és ez a különbségtétel ennél a helyzetnél is megtalálható - érzem én, hogy ez egy igen messzi asszociáció részemről... Ez egy játékos történet és ez a fajta játékosság meg is van az elrendezésben, ahogy ezek a kockák itt megjelennek, tehát nagyon is jó az a fajta könnyed megközelítés, amit Tímea nekünk mutat. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet és ezt akkor is mondom, hogyha nem is biztos, hogy minden részével 100%-ig egyet tudok érteni. Ez egy nagyon izgalmas felvetést ad, és az kell mondjam, hogy ad Tímea saját magának munkát, de szerintem ennek örülni kell, mert kinyitott egy ajtót és azon érdemes bekukucskálni és bemenni. Ami nekem nagyon tetszik, ez a vörös kockás, talán edényalátét és a kockacukor kettőse. Ez egy nagyon jó indító folyamat. Színben és formában is nagyon dinamikus az, amit látunk. A kép többi részén látunk egy kávéscsészét, abban egy kanalat, mögötte valamilyen üdítőitalos doboz talán. Nagyjából ennyi, ami ebből a képből kivehető. Egy picit most, ha megfigyeljük ezt a képet, olyan átlós kompozíciót látunk világításban, ami erőteljesen rányomja a bélyegét erre a képre. Nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez most így, ebben a formában azt mutatja, amit Tímea mutatni akart. Ugyanis, ha a fénnyel akarok dolgozni és ezt a reggeli helyzetet akarom megmutatni, és létrehozok egy ilyen kompozíciót, akkor azt mondom, hogy igen, de a kép most olyan szinten szűkre van komponálva, hogy ez az áltós fényátmenet az, ami mindent felülír ezen a fotográfián. Miközben csak annyi kellett volna, hogy egy picit tágabb kompozíciót választok, akár fekvő formátumút, és a kép baloldalához még hozzáteszek annyit, hogy meg tudjon jelenni ez a fajta fényjáték, és ennek csak egy lezárása legyen a csésze, amin ez a legjobban látszik. Nyilvánvaló, hogy akkor egy másik kompozíció helyzetet kell létrehoznom ezekkel a kockacukrokkal, ami azért sem lenne rossz, mert most egy picit most ennek a fényértéke összetapad a csészével, tehát kevésbé tud önálló pályát befutni. Olyan most ez az egész, mintha a csendéletet elkezdeném összerakni, és mint leltár, egymás mellé raknám ezeket a tárgyakat. De egyelőre ez még kompozícióban nincs bemozgatva. Tehát én azt mondom, hogy ezekkel a tárgyakkal, ha ez még létrehozható, akkor ezekkel a tárgyakkal én várnék egy ismétlést, mert izgalmas és jó lenne, ha ezzel dolgozna. Tehát nem valami mással, hanem ezekkel a kockacukrokkal, ezzel a vörös edényalátéttel, akár ezzel a csészével, de ezen lehetne változtatni, kevésbé szögletes formát választani, mert egy ívesebb forma jobb játékot, ritmust adna talán. Tehát én várnám Tímeától a gyakorlását ennek a feladatnak. Mivelhogy azon vagyunk, hogy megpróbáljunk egymásnak segíteni, nem akarok titokzatos lenni, én esetleg még egy félbevágott citromot is el tudnék képzelni, és akkor azt mondom, hogy ez nem kávé, hanem tea, mindegy, hogy mi találok ki, ez csak egy ötlet volt. A lényeg az, hogy Tímea próbálja meg ezt a helyzetet kompozícióban is megoldani. Nekem most úgy tűnik, hogy ehhez a vörös alaphoz, ehhez a kockacukorhoz, csészéhez még egy harmadik tárgy jó lenne. Ezt érdemes végiggondolni, úgyhogy várom az ismétlést. Köszönöm. (hegyi)

Nagyon szeretem ezt a képet. Most megint azt fogom mondani, hogyha összehasonlítjuk Szilvia előző munkáival, akkor egy óriási változást látok, legfőképp érzelmileg, ami ezen a képen nagyon is jól tükröződik. Tényleg egészen hihetetlen, hogy maga a mosoly, az öröm, a boldogság mennyire meg tudja változtatni azt az üzenetet, amit az arcunk hordoz. Érdemes ezt megfigyelni pontosan azért, mert ezt a későbbiekben nem csak Szilvia, más is a saját munkájában tudja majd alkalmazni. A kép egy nagyon személyes és privát üzenetet hordoz. Nagyon szeretem azt, hogy ha végig megyünk azokon a képeken, amit Szilvia most beküldött, akkor olyan, mintha egy spirálban, a középpont felé haladva a fókuszálás egyre erősebb lenne. A farsangi helyzet kicsit távolságtartó megközelítésétől, a barátság leckén keresztül eljutunk egy személyes üzenetig. Hogyha megfigyeljük, a háttérben ott van egy kék polár felső, ami egy előző képen is szerepelt, tehát ebből következtethetünk arra, hogy a háttérben ez a barát meghúzódik. De ha eltekintek attól, hogy mik voltak az előző leckemegoldások, akkor önmagában ez a kép is ezt a fajta boldog, felszabadult helyzetet mutatja. Két észrevételem van. Az egyik az, hogy egy kicsit vágva van az arc az állnál és ez annyira nem szerencsés, a másik az, hogy az orra rácsavarodott egy hajszál – mondhatjuk, hogy egy-egy hajszállal miért foglalkozunk – de most ez egy picit nekem ettől olyan, mintha ceruzával összefirkálta volna egy gyerek (ilyennel biztos találkoztunk, hogy könyvbe a kisgyerekek belefirkálnak formákat). Tehát egy kicsit nekem most ezek a hajszálak az arcon, a homlokon és az orrnál különösen olyanok, mintha ilyen utólagos firkák lennének. Ettől az üzenet egy picit erre a gyermeki létre is utal, ami akkor jó, hogyha ezt az ember tudatosan használja. Magyarán vagy ezek a hajszálakat elsimogatom, és akkor kitisztítom úgymond a képen szereplő arcot ettől a fajta jelzéstől, vagy pedig azt mondom, hogy igen, ezzel szeretnék foglalkozni és ez az, ami nekem izgalmas, akkor viszont még többet el kéne rendezni itt az arcon ebből, tehát még több hajszálat oda kéne rendezni és akkor egy másik, egy maszkosabb, rajzosabb üzenetet kapunk. De ettől függetlenül és nagyon szeretem ezt a képet, és azért fogom megadni a három csillagot, merthogy egy olyan pillanatot tudott rögzíteni, amit nem is biztos, hogy olyan könnyű a valós életben elkapni, főleg saját magunknak, hogy most jól érzem maga abban a helyzetben, amiben vagyok, boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Tehát ezt a létállapotot épp olyan fontos rögzíteni úgy, hogy azért megmaradjon diszkrét módon, egy bizonyos határon belül. Tehát, hogy a boldogság és a nyugalom és a rendbenlévőség üzeneten ne csapjon át egy harsány, kiabálós, túlrajzolt helyzetté. Házibulikon készült fotóknak szokott ez lenni a sajátja, hogy nagyon fölszabadultak vagyunk, nagyon bulizunk megfelelő mennyiségű alkoholbevitel után, és ez akkor ott helyénvalónak tűnik, hogy az ember ezt rögzíti, de aztán később, amikor visszanézi, néha egészen groteszk vagy komikus képi megoldásokat is hordoz, és szerencsére ez a kép belül marad ezen a határon és nagyon finoman jelez számunkra. Úgyhogy ezért három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet egyedül a kettősportré jellege az, ami bent tartja a barátság témakörben. És ezért azt mondom most az elején, rögtön, hogy a Szilviától is azt várnám, hogy magát a barátság témakörét próbáljuk meg feldolgozni kicsit kevésbé direkt módon, mint sem, hogy a barátunkkal kamera elé állunk. De ez egy nagyon fontos, ez az összetartozási helyzet és nagyon fontos az, hogy az ember meg tudja saját magát mutatni egy ilyen szituációban. Tehát ezért én ezt abszolút el tudom fogadni, de a későbbiekre nézve is várnék egy ismétlést erre a leckére. Ezt most így az elején tudjuk le. A képről pedig azt tudom mondani, hogy egy nagyon szerethető és nagyon kedves üzenet. Az előző képekhez csatolva nyilvánvalóan egy farsangi helyzetet látunk itt parókákkal és egy vidám ünneplést. Ez még akkor is jól értelmezhető, hogyha a képen szereplő párból a férfialany kevésbé impulzív módon áll hozzá ehhez a történethez, de az ő szemén is ott van, az ő szemén is látszik és a szája sarkában megbúvó mosolyban is látszik az a fajta bolondság és öröm, amit egy télbúcsúztató helyzet adni tud. Egyetlenegy pici megjegyzés, hogyha jól látom a háttérből, akkor ott azért volt valamilyen természetes megvilágítás is, talán a nekünk most, a képnek a baloldaláról valamilyen fénynek érkeznie kellett ott a vetett árnyékból ez számomra kiderül. Ami azt jelenti, hogyha lehet, akkor próbáljuk meg a természetes világításokat használni és minél kevesebbet a vakut, mert a vaku most annyira sokat nem segít azon, hogy a női szereplőnek ezt az úszószemüveget olyan mértékben világítja meg, hogy az egyik szem az tulajdonképpen szinte csak jelzésértékkel értelmezhető. Tehát figyelni kell magyarán és röviden arra, hogy a vakunál van egy ilyen helyzet, hogy tud olyan tükröződéseket is hozni, ami nem biztos, hogy szerencsésen történik. Nagyon szeretem ezt a képet, mindattól függetlenül, amiket eddig elmondtam, mert pontosan ez az összetartozás az, ami nagyon is jól látszik és nagyon is erős üzenet. És itt most egy zárójeles megjegyzés fog következni. Mégpedig az, hogyha megnézzük Szilvia korábbi munkáit, akkor abban számomra mindig is érzékelhető volt valamiféle melankólia, valamiféle, talán még úgy is nevezhetném, hogy szomorúság. Nézzünk vissza a képeire, érdemes ezeket tallózni és ehhez képest ez egy óriási minőségi ugrásnak tűnik az, hogy ezen a képen mer boldog lenni, mer ránk mosolyogni és ezt a boldogságot, amit ő sugároz, a nézőre is hatással tud lenni. Nagyon örülök ennek, és óriási változást látok és ez az óriási változás remélem, hogy a munkákra is és a későbbiekben kihatással lesz és arra az aktivitásra, amit a Szilvia ezen az oldalon mutat. Tehát várjuk a többi munkákat, hajrá! És én most azt mondom, hogy minden hibáját hozzászámolva ahhoz, amit eddig elmondtam, ez a kép kettő kiscsillaggal tud rendelkezni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)

Nagyon tetszik az a fajta képi megoldás, amit Tímea itt létrehozott, hogy az ismétlésre már különböző egyedeket látunk ebből a madárféléből, de mégis olyan minthogyha egy szendvics negatív lenne, vagy egy többszörös expozíció. És ezt azzal éri ő el, hogy a mélységélességet igen pontosan határozza meg és azt mondja, hogy a legközelebb álló figura az, ami neki élességben fontos, a többi az már ehhez képest egy variációként van csak jelen. És ezt részben a mélységélesség adja és részben pedig az, hogy világításban a vízfelszínről visszaverődő fények annyira túlexponálják a képnek azt a részét, hogy ott már szinte csak formákat látunk fekete-fehérben, vagy monokrómban, de nincsenek meg azok a jellegzetességek, amik egyébként erre a madárra jellemzőek. Ami problémám az az, hogy egy picit szűkre van komponálva most ez a kép és tulajdonképpen nincsen rajta egyetlenegy darab olyan egyed sem, aki teljes valójában megmutatná nekünk magát. Én azt nem mondom, hogy pont a legelsőnek kéne ezt a feladatot teljesíteni, mert igenis el tudom fogadni, hogy ő csak egy részletet mutat magából, de legalább egy olyan kis állatkának kéne lenni a képen, akiről el tudjuk azt mondani, hogy na kérem, ez a madár, ez így néz ki. Vagy a csőre maradt le, vagy a farka maradt le, vagy a feje maradt le, vagy a teste maradt le, vagy a lába maradt le, valami mindegyiknél lemaradt. Azt is lehet mondani, hogy oké, rakjam én össze fejben, de ehhez egy picit azért ez a kompozíció zilált. Úgyhogy, hát én azt mondom, hogy ez most minden erénye ellenére kettő csillag tud lenni emiatt. És hát erre a jövőben azért érdemes odafigyelni, hogy lehet szűkre komponálni, lehet vágni úgymond, de annak valamilyen szinten a kompozíciót összetartó erejének kell lenni. Most, ebben a pillanatban itt ez nem érvényes. Elég csak megfigyelni azt a madarat, amelyik úgymond a második a térbeli elhelyezkedés sorrendjében, akinél egy nagyon pici kellett volna ahhoz csak, hogy a farka még benne lehessen. Úgyhogy hajrá, mert maga a meglátás az nagyon jó. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: