Feladatmegoldás

Budapest ünnepi UV villamosa.

A riport egy nagyon izgalmas műfaj itt a fotográfián belül, az oldalon, mert hogy nem mozgó képeket készítünk el, hanem akár több képpárból, több képkapcsolódásból álló képsorral mondunk el egy történetet. Tulajdonképpen ez a mozgófilm elődje is lehetne. Ugyanakkor miközben a képek egymáshoz kapcsolódása is fontos, az is megszívlelendő, hogy ezeknek a képeknek is önállóan meg kell állniuk a lábukon és a kapcsolódási rendszerükkel egy plusz külön üzenetet kell létrehozni. Tehát az, hogy a mostani időszakhoz kapcsolódóan Budapesten ilyenfajta látványelemeket az ott élők felfedeznek, ez nagyon fontos dolog, nagyon jó megfigyelések vannak ebben a képsorban és a hat képből én úgy gondolom, hogy a kevesebb az sokkal több tudna lenni. Ha a legelső képet megnézzük és azt mondjuk esetleg, hogy talán 10 év múlva mit fog jelenteni, véleményem szerint a szociofotóban a felirat, a jelzés, amely ki tudja, hogy jó pár év múlva ez a villamos járat, ez a forma lesz-e még, nagyon fontos dokumentumüzenetként bír. Tehát nem csak látványelemként, hanem ahogy ma már nincs egy csomó közlekedési eszköz meg a 80-as évekből és az ahhoz kapcsolódó dalok, szövegek ma már csak bizonyos személyeknek, akik abban a korban éltek, dekódolható, itt az első kép ebben a képsorban fontosnak tekinthető. Ugyanezt gondolom a második képről, ahol viszont az alkotó szignója ezen az összetett látványon keresztül a tükröződésen keresztül egy kézzel, ujjakkal, de szinte csak sugallatként benne van egy összetett tükröződésben, tehát én ezt is fontosnak tartom. Az első képből pedig nagyon jól következtethet a néző, hogy mik ezek a ragyogások a kép alsó felében és ugyanilyen erősséget érzek a harmadik képnél is, bár lehet, hogy ott ez a visszapillantó tükör forma, amely, hát enyhén szólva nem egy képzőművészeti alkotás, ebből lehet, hogy egy picit lehetett volna nyesni, de a benne lévő tükröződés, ahogy az az emberi alak éppen a villamosról próbál leszállni, vagy fölszállni nagyon fontos életszerű helyzetet hoz létre. Az első három kép én úgy gondolom, hogy verhetetlen és ha az első három képet nem látnánk, akkor a többi képekre is önállóan azt mondhatnánk, hogy nagyon érdekes kiemelések Budapest 2009-es karácsonyi létezéséből. Azonban, ha az első három képet megtekintjük és sorozatba állítjuk, akkor számomra elmesélik ezt a történetet. Sűrítetten, egészségesen, jól is olvashatóan, és onnantól már nem építkezik tovább a 4-es az 5-ös a 6-os kép, miközben a 4-es az 5-ös a 6-os kép is nagyon jó. A sorozat pedig valószínűleg ahogyan most sorrendbe van állítva, nyilván mert kéri a nézőtől, hogy ebben a sorrendben olvassa, nézze a történetet, nem jut el egy következő konklúzióig. Tehát én szeretném megadni a két disznót az Eszternek a 20-as lecke riport kategóriájára, hogy erősítsem, hogy ebben a házi feladatban is nyugodtan lehet ismételni. És azért nem tudom megadni a három disznót, mert mondom, a sűrítés egy nagyon fontos eleme lenne ennek a házi feladatnak. (szőke)
értékelés:

Az a bizonyos fény, amely a párnákon megjelenik és a körülötte lévő virágmotívumok, ezek a rózsaszínes, kicsit téglavöröses csíkocskák, ettől lesz ezt az egész meseszerű, ettől olyan nagyon szerethető ez a kép, miközben az emberi alak nem látható itt ebben a szobabelsőben. És ebben a színvilágban hasonlóan jelen van a szoba falán elhelyezkedő grafika, vagy festmény a virágszirmokról, és az ott látható vörösek is rímelnek a kép alsó szakaszában megjelenő különböző foltokkal. Az én véleményem szerint azt a döntést azért át kéne még egyszer gondolni, hogyha a kép a fölső részében a most látható kompozíciónak megjelenik, akkor vajon mint kompozíciós hatást elég ennyire benne hagyni, esetlegesen nagyon szűkre vágni és kihagyni ezt a fölső foltot, vagy pedig egy picit több levegőt engedélyezni a szobának és a képet is, a festményt is, amely a falon található beengedni ebbe a kompozíciós rendbe, hogy egy picit a privát tér még hitelesebbé váljon. És megkockáztatnám, hogy nagyon életszerű, nagyon helyzetszerű az egész munka, nagyon szerethető. Talán érdemes lenne az emberi testet egy picit valahol belecsempészni. Legyen az lábujj, kéz, valamilyen testrész. Én azért adnám meg a három disznót erre a képre, hogy hátha az alkotót tudom ezzel segíteni, hogy a 9-es lecke ágy gondolatiságával legyen még kedve egy picit foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Hol? Mikor? Merre?

Az Ági féle környezet, város és világ megfigyeléseknek egyik újabb epizódjánál járunk most. Sok minden fölfedezhető itt a képen. Hogy innen, a fényképezés kiválasztott pozíciójából láthatóak – talán a Vörösmarty téren, vagy nem tudom hol – a vásárosok bódéjainak a kis takarásai, hogyha jön az eső, akkor oda még egy-két papundeklit beraktak, ami nyilván lentről a Közterület Felügyelők szempontjából nem látható, lentről szépnek tűnik ez az egész vásár, föntről pedig egy kicsit kaotikus és ilyen szedett-vedett. Látható ez egy iránynak. Láthatóak a vastraverzek ezen a hőszigetelt ablakfelületen és láthatóak a régi klasszicista házak és más elemek, meg még valahogy egy kicsit ilyem becsúszva ott egy feldíszített karácsonyfa és az emberek. Sok minden látható, darabszám szerint sok minden fölsorolható, de így, egészében, együtt, hogy a kép közepén egy ilyen alumínium konzol lefestve szétvágja ezt az egészet, nem áll össze egységes értékké ez a kép. Pedig, ha megnézzük és én úgy sejtem, hogy csak a döntésen múlik, az alkotó döntésén, hogy az ünnep filozófiájára mit keres meg. A kép jobboldali szakaszában a fölső részében, ahol látható ez a klasszicista épületsarok, látható ez a külső rögzítő felület, beszűrve fátyolszerűen, abban egy női alak tükröződése is észrevehető. Ha csak azt az egy részt kiemelnénk ebből a képből, valószínűleg ugyanennyi filozófiát tartalmazna, mint ami itt az ünnep leckére listaszerűen beérkezett. A megfogalmazás lényege az, hogy a kevesebb sokkal több lenne. Most ugyanakkor nem emelődik ki az a Mona Lisa szerű kis sarokmotívum, hanem ez is ugyanúgy ebben a sorlistában helyezkedik el, amit az előbb elmondtam. És nem tudja erősíteni a képet, hanem ebben a káoszban még egy darab a nagy tömegelhelyezésben és nem érkezik át az a fajta szándék, amit sejtésem szerint az alkotó szeretne. Tehát megint azt mondom, hogy jó dolgokhoz nyúl az Ágnes és több elmélyülés kellene. Én ezt a 26-os lecke ünnep házi feladatot visszaadnám ismétlésre. Ott vannak benne a meglátások, a jelzések, csak legföljebb valami miatt, nyilván mert túl sok élmény volt, a figyelmet elkerüli és így az alkotási folyamatból nem sűrűsödés jön létre, hanem egy összekeveredés. (szőke)

Fontos ezen a képen a gesztus, az arc, fontos az a belső szobai környezet, ahol nagyon jellemző a számomra ismeretlen személy kéztartása is. Jó a megfigyelés ilyen értelemben és szeretem ezt a képet. Bár itt is a háttérben a hajkorona fölött megjelenik egy kép, de nem a kép lényeges ebben, hiszen nem lehet teljesen azonosítani, hanem a kép fényértéke, ami kicsit most olyan, minthogyha a hajnak vagy a fejformának lenne egy fénytani meghosszabbítása. Tehát egy nagyon picit az egészen távol lévő falfelületet sötétebbre lehetne hagyni vagy esetleg az a képet – vagy ha volt ebből egy sorozatkép – akkor azt esetleg le lehetne venni vagy olyan beállítást is megnézni, ahol ez nem közvetlenül a fej mögött látszik. Bár akkor viszont elveszítenénk ezt az egész élményt, a felénk tekintő személy bemutatkozását. Ugyanakkor a fekete ing, vagy sötét ruha az stabilizálja az egész képet, egy nagyon-nagyon parányi részletgazdagságot örömmel vennék, merthogy ha a textíliák részleteit láthatnánk, az emberi test, a vállak, a kar, a kar kapcsolódása fölerősödhetne, és nem lenne ilyen kivágásszerű az összedörzsölt vagy esetleg imára utaló kéz. Tehát egy pici részletet én a sötét ruhába megpróbálnék belevinni, ha lehetne ismételni ezt a képet, de nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Egy valóságos kép, picit módosítva.

Sok alkotását, munkáját láttam az Ákosnak, nagyon sokat segített az Estiskola eddigi életében, társasági munkában, fesztiválokon, programokon a Zsoltnak, nagyon sok képet lehetett látni az Ákostól, és nagyon sokszor a szándék, a lelkesedés, az alázat megvolt – még egyszer mondom, nagyon sokat dolgozott velünk – , és időnként az a valamilyen plussz az pedig keresés alatt maradt. És azért szeretem ezt a képet nagyon, mert fogalmam sincs, hogy hol készült, fogalmam sincs, hogy a Q1-es épület hol van, és mi az és ki dolgozik evvel, de egy nagyon érdekes színpadszerű - a mai modern német színházi díszletrendszerekben vannak hasonló hangulatú képritmusok – előtér, középtér megfigyelést lehet látni. Itt nyilván középtérben építőanyagok vannak, de ha mondjuk itt egy pillanatra bárki, kisgyermek vagy egy nyúl vagy egy kerti törpe abba a belső térbe belehelyeződne, akkor azt mondanám, hogy ez a Bayreuth-i színházi vagy operai programokban ez egy tökéletes színházi fotó tudna lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ettől ez a kép hibás, biztos, hogy még erőteljesebbé lehet varázsolni, de valamilyen módon a szemléletet azt ebből az egészből jól lehet látni. Nem zavar engem, hogy a zsaluzott vasbetonfelületekben azokból a lyukakból mennyit látunk, és hogy a negyedik lyuk az most félbe van vagy nem. Van az egésznek valahogy egy izgalmas bauhaus-os megközelítése. Talán én annyit tettem volna, hogy vagy valamilyen színes fénnyel megvilágítottam volna itt ezt az előteret, ezeket a falakat, a rajtuk lévő különböző vízfolyásokat, vagy pedig még sötétebbre vettem volna az előteret, és így több kiemelést kapott volna a háttér. De én nagyon örülök ennek a képnek és szeretném lelkesíteni, és pont azért adnék három disznót, hogy lendületbe hozzam, hogy minél több mostani munkáját láthassunk. (szőke)
értékelés:

őriznél-e

Egy olyan szépiaszerű színvilággal ellátott levelezőlapot, emlékképet láthatunk itt, ahol az egyik legfontosabb jellemzője ennek az alkotásnak, hogy talán az ágy felületein plüss, vagy valamilyen szálas takarórendszer fényei is nagyon hasonlóak tónustartományban, nagyon hasonló foltelrendeződésben, nagyon hasonló nyelvezetben láthatóak - például a kép fölső kétharmadánál a bal térd fölött - , mint az összetett, fekvő pozícióban látható testformák. Ez azért jó, mert nem válik külön az akt vagy az emberi test és a környezet, hanem ez a kép egységesen tónusritmusokból épül fel és ebben éppen annyira látható az emberi test, hogy kimondható legyen, hogy egy intim és egy belső pillanatot látunk. Ráadásul a gesztusrendszere abszolút személyesség teszi, tehát nem csak egyszerűen egy akt fotográfiává, vagy egy testtanulmánnyá, hanem erre a szituációra összetéveszthetetlenül jellemzően, szinte kézjeggyel ellátva kapunk egy nagyon jó mozdulattanulmányt. Ebből az is következik, hogy bár az elemzés elején az hangzott el, hogy egy képeslap üzenet érkezik ide az Estiskolára – a képeslapokra hogyha visszagondolunk a ’20-as, ’30-as évekre nagyon sokszor nem csak a megcímzendő felület, hanem a települést, falut ábrázoló képes részre is sokszor szignóztak, dedikáltak, írtak – itt is látunk ilyen dedikációt. Véleményem szerint a kép önmagában képes közvetíteni azt a sűrített üzenetet a házi feladatra, amelyet az alkotó szeretett volna megismertetni, és nem szükségeltetik hozzá a külön grafikai beavatkozás. Olyan, minthogyha az egy megerősítés, egy bizonygatás akarna lenne, minthogyha például más képeknél vannak alkotók, akik keret használnak, pedig a képeik önmagukban is nagyon erőteljesek. Tehát az én véleményem szerint ez egy három disznós kép, még akkor is, hogyha azt kell, mondjam az írások picit – bocsánat a kifejezésért – koszolják az üzenetet. Bátorságot szeretnék önteni az alkotóba, hogy nyugodtan dolgozzon, nyugodtan készítsen bátran a munkáit, nem kell külön megerősítenie, mert ezek a verbális üzenetek nagyon is ott vannak ezen a képen. (szőke)
értékelés: