Feladatmegoldás

kétén

Valószínűleg nem csak a belső folyamatokra utal Zsuzsa, hanem a fényárnyék megfigyeléseivel a világos és sötét felületeknek a játékaira utal a cím megadással. Klasszikus portrét látunk, klasszikus iskola feladatot, ahol nagyon szépen rajzolódnak ki a hajtincs, állkapocs, állgödörformák a háttérrel együtt az azt hiszem, hogy ez kesztölci tapéta, ahol ilyen darabolt farostlemez darabkák vannak eredetileg a tapétára ráhelyezve és ez többször festhető – és a jobboldali részre érkezik be a fény, amely ezt a szép ellentétpáros ritmust létrehozza. Én mégis azt mondanám, hogy nagyon jó lenne, hogyha egy pici tükröződés, vagy valami a jobboldali szemhez is oda tudna érkezni, hogy ezt a tekintetet mind a két felületről láthassuk és szembe nézhessünk vele. Ahogyan például a jobboldali szem mellett a hajtincs az megkap egy pici fényt. Vagy egy parányi fejmozdulattal vagy valamilyen reflexszel ez megoldható lett volna. Ugyanakkor én azt mondom, hogy maga a sárgapántos ruha itt, most, ebben az üzenetben nem biztos, hogy szükségszerű. Lehet, hogy egy kicsit szűkebbre lehetne vágni, vagy egy másik ruhával megcsinálni ugyanezt a beállítást. Mert önmagában maga a portré, a haj, a haj rajzolatai megállják a helyüket és ez az erősebb sárga tónus és a vállnál lévő kivágás pedig egy picit elmozdítja a kép felső kétharmadában történő klasszikus üzenetet, a portré formátumot. Úgyhogy én ezt kétdisznós képnek értékelném. (szőke)
értékelés:

Arc nélkül

Nagyon szeretem ezt a képet. Valószínűleg egy fürdőkádba omlik be a hajmosás előtti vagy utáni pillanatban a hajtincsek sokasága. Az emberi homlok, koponya szinte kilóg a képből és a hajtincsek, mint egy ilyen japán filmben a hajtincsek kapják a főszerepet. És ezeket a furcsa oktopusz-szerű szerkezeteket izgalmas fényben, tükröződésekkel láthatjuk. Azt mondom, hogy de hát ez egy egész történet, ahogyan ezek az ívek abbamaradnak, visszakanyarodnak ott a kád szélén. De a történet az teljes egészében áll meg a lábán és énszerintem az baj, hogy itt az utolsó két kis tincset jobbról az alkotó elvágta. Nyilván nagyon nehéz fejjel lefele fényképezni a saját hajmosásunkat, de nagyon jó lett volna, hogyha ott befejeződik szépen az utolsó tincsek kanyarulata és tükröződése is. Viszont abban szeretném Ágnest bátorítani, hogy egy új út látszik kirajzolódni, és érdemes ezt az utat is bejárni, felfedezni. (szőke)
értékelés:

monte femminile

Egy fekete-fehér fotográfiát látunk az előző képhez hasonlóan az emberi test egy jelentős, de kis részletét makró technikával felnagyítva. Az akt leckébe érkezett ez a kép. Annyit mindenféleképp szeretnénk elmondani, hogy az a redukció, ami megtörténik ennél a képnél, hogy a színes világot fekete-fehérbe redukáljuk, az a redukció, ami megítélésünk szerint ennek az alkotásnak nem igazán tesz jót, mert olyanféle módon tárgyiasítja ezt a testrészt, hogy ez a tárgyiasság azzal a kopogós fekete-fehér tónusrenddel amit kap, bizony nagyon nehezen teszi asszociálhatóvá ezt a képet és ráadásul ez a fajta tónusszűkítés a test formáit is elidegeníti, tehát valószínűsítjük, hogy ez az egész ábrázolás színesben egy szerethetőbb, egy közelibb megközelítést mutatna a néző számára. A másik az pedig maga a nézőpont kiválasztása. Mégpedig az, hogy ennyire perspektivikus ábrázolásnál maguk azok a térformák, amik jellegzetessé tehetik ezt a képet, azok a térformák nehezen érzékelhetőek: tehát én elfogadom, hogy a kép színből következtethetően ez egy női testrészt, egy női mellet próbál ábrázolni, de ebben a beállításban és ebben a képkivágásban a fekete-fehér redukcióval együtt, ez egy viszonylag nehezen értelmezhető képi üzenet. Úgyhogy hogy ezt a képet, ezt ebben a formájában mindenféleképp visszautalnánk a szerzőnek ismétlésre, de itt azért azt szeretnénk megjegyezni, hogy nem csak a színes és fekete fehér közti váltás az, ami az ismétlést indokolja, hanem talán az is, hogy esetleg a Csaba ennek kapcsán, hogy ha ezt a redukciót nem alkalmazza, akkor ennek kapcsán talán lehet, hogy más kompozíciós meglátásokat is tehet. Úgyhogy nem kötelezően, szolgaian csak ezt a képet kell színesben visszaküldeni, mert gondolom, hogy ennek volt egy színes előzménye digitális fotóról lévén szó, hanem egyszerűen az lenne a jó megoldás, hogyha Csaba ezzel a kérdéssel egy picit még belül dolgozna, egy picit magában is tisztázná, hogy mi az, amit láttatni szeretne és hogy ahhoz milyen eszközöket, tehát miért és milyen eszközöket használ. (szőke-hegyi)

Geri

Újabban lovakat etetek.

A lovak fotózása mindig is egy hálás feladat, de nagyon nehéz. Nagyon nehéz rendszer. Először is a lovaknál, vagy a lovakkal való közös munkánál nagyon fontos az, hogy ezek az állatok bízzanak bennünk, hogy ilyen közelségbe kerülhessünk hozzájuk. Nyilván itt a fotográfus is egy bensőséges viszonyban van az állattal. A lovak nagyon érzékenyek mindenfajta elektronikára. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy általában a lovak szemei, amelyek nagyon különlegesek. Nagyon különleges, az érzelmeiket lehet a lovak szemeiben látni. És fura, hogy Geri, talán ha ló neve ez a szó, Geri szeme nem látszik ezen a képen. Nem tudom mi lehet ennek az oka. Most természetesen a nagyon szép íve a nyaknak, az állkapocs és tulajdonképpen az orr, orrcimpák, a száj, ezek amelyek főszereplői és ez az aranysárga tónusvilág, ami jó. És sejtésem szerint talán éppen azért nem látjuk a ló szemét, hogy abban a pillanatban egy egészen más hangulatot közvetítene a kép és ez az egységes sárgás, naplementés tónus, ez a boldog békeidő megváltozna. Lehet, hogy az alkotónak ezért volt az a döntése, hogy az eredeti képhez képest, vagy így fotózott, tulajdonképpen csonkolta a kép fölső részét. De én úgy gondolom, hogyha a házi kedvenc feladatkörébe érkezett be ez a kép, ez egy határozott döntés, hogyha jól értelmeztem, hogy az egész színvilág, ami itt fontos a közelben lévő állattal, akkor viszont ez egy új értelmezés és el kell tudnunk fogadni, de egy disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Jövő nyárig mellőzve

Talán ha jól sejtem, mert nem bírom itt a monitoron kivenni, talán egy kis hajó van a nádasban, de ezt szinte csak sejteni lehet. Érdemes lett volna egy zsebtükörrel, vagy valamivel azért egy picit rásegíteni erre a történetre, mert pont, ami a kép legfontosabb része, amellett, hogy egy tájképet látunk, egy természeti képet, nem nagyon rajzolódik ki nekem a táj főszereplője. És emiatt igazából ez a nádasos hangulat az, ami megmarad, hovatovább, mintegy szobabelsőnél egy óriás poszter, ami háttérként szolgál a családnak a szobában történő eseményekhez, meg az előtte lévő bútorokhoz. Nem kerül rá egy olyan plusz adalék az állóformátumú képre, amitől egy nagyon jó kezdés, helyrekerülhetne. Úgyhogy mivel a Gergőnek nagyon fontos és nagyon komoly munkái voltak, vannak, én drukkolva, de épp azért, hogy munkára serkentsem, én egy disznót adnék erre a képre. (szőke)
értékelés:

csipke

Egy fekete-fehér képet látunk, ahol szuperközeliben az emberi testrész és a textíliák egy talán egy csipkefüggöny, vagy egy szép melltartó szegélye makró felvételen látható. A cím félrevezető, mert ugye a Csipke a címe, de egyértelműen a szénfekete háttér és az előtérben lévő csipkének a sötét tónusai az emberi bőr felületét helyezik a középpontba. És ebben az értelemben pedig a 30-as lecke akt kategóriájába egy helytálló, jó kompozíciós játékot látunk itt. Tulajdonképpen egyetértek, meglepő, de egyetértek a házi feladattal. (szőke)
értékelés:

A Ka szóval az egyiptomi mitológiára szeretnék utalni.

A képet nagyon szeretem. Nem a szín miatt, nem azért mert hogy van-e fogalmam valamilyen módon arról, hogy mi a szimbolikája, hanem egyszerűen azért, mert az alkotó nagy szeretettel bújik oda a kis kamerájával a kisgyermekhez. Az ő szintjére ereszkedik a kamerájával és szépen fogalmazza meg a pihenést fényekben, elmosódott formákban. Jó is a kompozíció ritmusa. Azért szeretem ez a képet, mert ebben a képben szeretet van. Az, hogy ehhez maga az egyiptomi kultúra hogyan kapcsolódik, színvilágában esetleg, a kelet világát jelezve ezekkel a sárgákkal, csíkokkal, kicsit mór hangulattal, ezt nem tudom. Ilyen értelemben, ha a cím megfejtését keressük, akkor ugyanúgy akár a merkaba szó is elhangozhatna itt. Nem biztos, hogy a magam részéről közelebb jutnék ahhoz, amit a kép üzen. Mert hogy ez a kép a cím nélkül is önmagában megállja a helyét a kisgyermekkel, a szép fényeivel és a szeretetével, mondom, ahogyan közel tudunk oda bújni és szinte hallhatjuk ennek a kisgyermeknek a szuszogását. Ettől függetlenül a kép utalhat sok minden másra is. Az alkotóban lévő folyamatokra, az alkotóban folyó az álommal, a misztériummal, a misztikummal kapcsolatos küzdelmekre és az alkotóban való nyitottságra, felnőtté válásra is, ahogyan a gyermekkor, a gyermeki létre tekint. Tehát a képet az biztos, hogy nagyon fontosnak tartom és nagyon örülök, hogy a Viktória ezen az úton is elindult ezeken a megfigyeléseken. Ezek erős és nehéz, nőies történetek lesznek majd. Reményeim szerint lesz folytatása és ezeket az utakat ő fogja kialakítani, de nagyon örülö, hogy ezt a képet ő elküldte. Három disznó. (szőke)
értékelés:

3 a kedvenc szám

Hajlamos vagyok azt föltételezni, hogy miközben a triptichon középső részében úgy tűnik, hogy egy töltött csokoládé itt alapvetően az esemény motivációja, én mégis azt mondanám, hogy ahogyan a kép kivágások megtörténnek és a kamera és a test közelsége ilyen intenzív és erőteljes, hovatovább sokkoló, én azt mondanám, hogy ennek a motívuma nem tud kellően erős lenni a csokoládé szempontjából. Ez a képsorozat az érzékiségről szól, az érzelmekről, a kihívásról és még akár elfogadható az is, hogy egyes, kettes, hármas sorozatszámban az utolsó kép ugye a legmegdöbbentőbb, vagy legmeglepőbb, hiszen itt még a nyelv is elég meglepő módon itt takarja a fölső fogsort. Az biztos, hogy első lecke portré arc nélkülre egy nagyon feltárulkozó és nagyon meglepő felütés ez és ilyen értelemben én jónak tartom. Én azt mondom, hogy majd a későbbiekben derül ki, hogy az alkotások, a házi feladatok megoldásai hogyan valósulnak meg. Tehát erre azt mondom, hogy megvan a három disznó és a Zsuzsa következő munkái fogják majd visszafelé tekintve minősíteni az egyes házi feladatot. (szőke)
értékelés:

Kötel(ék)ek

Én nagyon szeretem a hajókat, a vitorlásokat, a tükröződéseket, bár nem járok a Balatonra, csak elsősorban télen, de akkor nem így tükröződnek a hajók. Tehát én szeretem ezeket a geometriákat, rombuszokat, Renault jeleket és egyéb dolgokat, amiket létrehoz a világ, a természet. Ilyenformán, bár valós megfigyelés, valós tárgyi környezet az, amit a fekete-fehér kép mutat, én azt mondanám inkább, hogy ezeken a geometriai jelzéseken keresztül kellene elindulni, és én akár képes volnék rosszalkodni, képes volnék még teljesen a feje tetejére is állítani ezt a képet, ha a geometriát venném itt alapul üzenetként, mert talán akkor biztonságosabban állna a talpán ez a történet. Hiszen a kép legfölső sarkában ott az a vasbeton, zsaluzott vasbetonfelület, vagy nem tudom, ahova ki vannak kötve ezek a hajók, az ott egy picit belóg a kép szélén. Az kérdéses talán, hogy jó-e annyira, jobban kellene, hogy belógjon, de ott van ő és mutatja, hogy a vízhez képest ott az a valami az ott lezárja azt a felületet. Minden a kép középső harmadába középre mutat, az árbocok, az élek és minden - de ott nincs semmi. Ez az egy kérdésem van, hogy vajon mit kellene ott értékelnem, ami miatt az összes geometriai jelzés középre föl a kettőharmad, a középponti rész kettőharmad magasságába vezeti a szemet? Mert ott csak egy bokor árnyékát látom én. Úgyhogy ezek így nyitva maradnak bennem ezek a kérdések, ezért mondanám azt, hogy ez egy egydisznós kép, ha szabad ezt mondanom és várom természetesen ugyanezeket a megfigyeléseket, mert ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Gergely jó úton, jó úton megy, halad ezekkel a munkákkal. (szőke)
értékelés:

Mit mos el az eső?

Visszajöttem, és előröl fogok kezdeni mindent. Megváltoztam, és ezt el akarom mesélni, bár nem értem én sem. Ezzel a képpel azt kérdezem, vajon mi az én részem, és mi marad le, és ha lemarad, akkor a részem marad-e, vagy csak egy nyom, vagy egy jellegtelen kis piszok. Szóval az a kérdésem, hogy mit mos el az eső.

Itt egy olyan elemzést, vagy egy hozzászólást szeretnék most tenni, amelyhez van egy zárójeles megjegyzésem is, hogy a Vera újból itt látható képei az ő kérésére nem fognak pontot kapni, ugyanakkor megbeszéltük, hogy szeretné, hogyha ezeket a szubjektív megközelítéseket az ideérkező képek kapcsán elmondanánk, úgyhogy ezt kérném mindenkitől, hogy fogadja el. Nyilván ettől függetlenül a hozzászólások, kommentárok, azok mind segítik ezt a fajta munkát, csak az volt az alkotó kérése, hogy citromdisznócskák ne kerüljenek az adott házi feladatok mellé.
Egy talán asztallap, vagy valamilyen töredezett felületen, esetleg egy női kozmetikai tükör, vagy valamilyen kis kézben elférő tárgy látszódik a képen, ahol hát a téma arra utal, hogy vízcseppek tükröződhetnek ezen a retikültükrön, és egy ilyen nagyobb zsírosabb hüvelykujj foltocska is van ott középen, ami ott éktelenkedik. És ezek a vízcseppek az üvegfelület vastagsága miatt életlenek, duplikátként jelentkeznek, ez kicsit hatásában hasonlatos ahhoz, amikor a hosszú expozíció miatt elmosódnak a körvonalak, és hogyha megint Bergmant idézzük itt a tükör által homályosan, hogyha a tükröt mint egy furcsa, másik térbe nyíló mágikus szerkezetet nézzük, akkor a kép eléggé puritán tárgyi világában az ovális körben látható rendszer és minden ami körülötte van és natúr, az két szegmensre bomlik. Abban nem vagyok biztos, hogy önmagában ez a kettős párhuzam ez kellően erős egy üzenethez, de olyan ez, minthogyha talán egy kérdésként is fölvetődne, hogy vajon mit kezdhet a néző egy egészen lecsupaszított képi jelzésrendszerrel. Mert közben ez a kép nem egy absztrakt kép. Tehát valós a tükör, valósak a vízcseppek, valós a deszkafelület, valósak az árnyékai, de mégiscsak nagyon puritán, nagyon egyszerű jelekkel egy képkerettel és egy ovális formával dolgozik az egész rendszer. Színvilágában pedig mindez visszafogott, fád érzést mutat. Nagyon nehéz megközelíteni mindezt, mert az első lecke, portré arc nélkül házi feladatra érkezett az alkotótól és csak az ad segítséget, hogy tudjuk az alkotó nevét és ebből sejtjük, hogy ez egy női létezéshez használatos tükör lehet, csak sejtjük, hogy az ujjlenyomat talán a tükör gazdájától származik és minden mást is elég erőteljes munkával kell hozzáképzelnünk mindahhoz, ami kiadhat egy üzenetet. És ilyenformán azt kell hogy mondjam, hogy az első lecke portré arc nélkül kategóriájára beküldött kép most, az egy kettős feladatrendszerrel dolgozik. Az egyik érzésem szerint az, hogy küzdjetek meg értem, közelítsetek meg, fejtsétek meg a zár kódját, majd akkor bentebb léphettek és láthattok mást és bővebbet, másrészről pedig az vetődik föl bennem, hogy vajon az alkotás amennyiben nem egy dadaista szemléletből közelítjük meg, egy alkotás, amely segíteni akar a nézőnek, kapcsolatba akar kerülni a nézővel, vajon mennyire kell, hogy megtegye ezt a dekódolást, ezt a belső – talán furcsa lesz amit mondok – öncélúságot. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy a feladat szempontjából szerintem inkább a döntés bizonytalansága okozza ezt, amit lehet érzékelni a képnél. A döntés bizonytalansága pedig az, hogy önmagam számára, mint alkotó nem döntöttem el, hogy vágyom a nyitásra, vagy folyamatosan egy zárt rendszeren keresztül akarok megfigyelni. Ez a kettő pulzál, vibrál véleményem szerint ezen a képen, és abban a pillanatban, hogyha alkotói szempontból ehhez döntés születik, akkor tisztulni fognak ezek a viszonylatok, Most lenne az, hogy adnék citromdisznót, de hát megígértük hogy nem, úgyhogy pont. (szőke)

Este

Van gondom evvel a képpel, mert itt elöl az álomhozó manó NDK-ból kisbojtos sapkával, vagy valaki bekandikálhatna rögtön az optikába, de ugyanakkor meg, hát nem tudok mit csinálni, szeretem ezt a képet. Szeretem a foltjait, szeretem a kiszűrődő zöldes, neonzöldes, vagy műtőasztalos fényt ott a fölső harmadban. Van az egésznek valami furcsa, őszt magába szívó melankóliája, meg biztonságérzete is, de ugyanakkor az egész képnek a fényei, folthatásai mégis csak működnek. Tehát jó lenne még egy picit trükközni itt evvel az előtér, háttér viszonylattal, de közben meg azt kell, hogy mondjam, hogy jó látni ezeket a város biztonságát idéző foltokat. Ugye van valami régi dal, ahol az énekesnő énekli, hogy – Budapesten azért jó, mert hallja az ember a városban a gépzajt.. – és aztán nem tudom, ez talán egy 60-as évekbeli dal és teljesen abszurd, de mégis időnként faluról fölérkezve a városba tényleg fura az az energia, amit ott az ember megérez, még ha csak rövid ideig is, hogy amíg itt már késő éjszakák vannak és egy másik fajta világ, Pesten, vagy a nagyvárosokban így kiszűrődnek a fények, és valahogy olyan biztonságos jelenlétté varázsolódik mindez. Ez nekem egy háromdisznós kép. (szőke)
Hegyi belekotnyeleskedik András elemzése után, elfogadva az elfogódott 3 malacot, hogy akár az előző, akár a mostani képnél a kompozíció - tudom, ez matek, ez szakmázás - lehetne feszesebb, tehát minden rendben, impulzív módon alkotunk, de be kell emelni mindazt a tudatosságot is az ösztönös varázslásba, amit akár a táborokban elleshetünk, gyakorolunk. (hegyi)
értékelés:

meglesni a belső világot

Nagyon, nagyon szeretem ezt a képet, hogy mondjam, sebezhető vagyok, mert kicsit ott van benne az egész roncsfilmes időszak, vagy akár a Sárkány utca a belső udvaraival, a gangjaival, az egyszobás lakásaival, szóval az a tipikus pesti környezet. Igaz, hogy ez a VIII. kerületben ívódott belém, de nekem nagyon hozza ezt az érzelmi részt a sokszor újrafestett, zománcozott, aztán olajfestékezett, aztán mázolt különböző maradék színek, amiket a gyárból, vagy a Láng Művelődési Központból haza lehetett hozni. Szóval hoz mindent ez az üzenet. Talán csak annyi pici megjegyzés, hogy itt valami falragasz darabka, vagy emberi jelenlét itt ebben az egész közeli előtérben még becsusszanhatott volna, de mint megfigyelés nagyon jó és van humora ennek a képnek. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt elküldted nekünk. Ez egy, nekem egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Andrásnak volt több megfigyelése, nyilván környezetből is adódik, lehet, hogy körülötte valahol a vasút, a vasúthálózat jelen van. Nagyon jó körbejárások zajlottak a vasút mitológiával és ez a mostani kis film is ezzel a témakörrel foglalkozik. És meglepő beállítása van a második résznek, azt hiszem három részből áll a kisfilm. Az első részben várakozunk, arra gondolna az ember, hogy arról a hídról mindjárt valaki leugrik, nem ez történik, hanem egyszer csak hirtelen vágással a sínek közé el van helyezve a kamera és ide-oda, talán ugyanaz a vonat, vagy ugyanazok a ritmusok többször is vissza vannak váltva szinte sokkolóan. És aztán befejeződik a film. Valahogy olyan érzésen van, minthogyha nagyon fontos mondatok kezdődnének el, mert azt lehet érezni, hogy érdekli ez a világ az Andrást, mondjuk például egy olyan mondat, hogy "édesanyának nagyon finom lekvárjai vannak a spájzban és én amikor fölléptem a lépcsőre és onnan bementem a spájzba…" - nem fejeződnek be a mondatok. Nincs lezárva. Nincs igazából elvarrva a történeteknek a vége. Ennek a kisfilmnek is annyi a baja, hogy nagyon jó ötleteket lehet látni és igazából most a film vége az, hogy http://Gime.hu. Ami hát enyhén szólva nem egy filmnek a befejezése, hanem esetleg csak egy keretezés, önreklám, hogy hol lehet letölteni ezeket az anyagokat. De nincs meg egy mondat indításából, működtetéséből a lezárás. És ennyi a bajom ezzel a munkával is, hogy nagyon jó, nagyon szeretném nézni ezt tovább és akkor egyszer csak így vége van, nem értem, hogy és akkor ezt most mért néztük? Ez most akkor mi? Tehát én azt szeretném, hogyha ha megtennéd, hogy foglalkoznál ezzel és segítenél és mennénk tovább ezen az elkezdett vonalrajzon, ami aztán, minthogyha csöngettek volna, kiszalad közben a rajzoló és otthagyja a konyhában az egészet és aki legközelebb jön az már így találja meg, de nem tudja, hogy mi lett volna annak a kacskaringónak a vége. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

gyülekező

Gyülekező, itt az ősz!

Egy internetes oldali portálnak az egyik beharangozóját is elképzelhetné az ember ennek a képnek a kapcsán, mert nagyon sokszor a ringatóbaba.hu vagy a babamamamasszázs.hu oldalakon lehet látni, hogy Székesfehérvárott vagy Gárdonyban a nem tudom milyen terápiás intézetben ilyen környezetben tudnak a gyerekek ezekből madzagokra fölfűzve nagyon szép játékokat létrehozni. Ezt nem bántóan szeretném most mondani, hanem azon túl, hogy egy tárgyfotózás olyan fényviszonyokban, ahol nagy árnyékokkal, de nem kellően nagy árnyékokkal a gesztenyék megjelennek, egy tárgyfotózást látunk itt, egy sematikus földfelületen, ahol ennyi és nem több a kép üzenete. A képpel nincsen baj, az a kérdés azért bennem fölvetődik, hogy vajon a képkeret az ekkora, kisebb, vagy nagyobb, mert hogy nincs semmi ami indokolná, hogy meddig terjednek az avarszerű levelek, gesztenyegolyócskák. Valami hiányzik a képből amitől tulajdonképpen komponált rendszernek kéne tekintenünk. Olyan mintha valami nagy egészből ki lenne ragadva egy kisebb felület. Úgyhogy én ezt egy disznóra értékelném és továbbra is várnám, hogy - mert hogy tudom, hogy az András jókat tud csinálni -, hogy a 19-es leckére esetleg még próbálkozzon. (szőke)
értékelés:

Reggeli fények

Igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit kellene mondani Gerlei Gábor képéről. Hol kellene belekötni háttérrel kapcsolatban vagy bármivel. Azért nincs értelme ezt megtenni, az egyértelműen látszik, hogy a Gerlei egy olyan fajta lírai költő, vagy egy olyan fajta irodalmár, aki folyamatosan a lassulással és a csenddel nagyon jól tud dolgozni. De ez csak az egyik titok a Gerlei-féle történeteknél. A másik, hogy igenis jól és különlegesen tud bánni az emberekkel. Az más kérdés, hogy olyan emberekkel, akikkel a Gerlei akar foglalkozni, de akivel akar, azokat az embereket megnyitja. Nagyon furcsák lesznek valószínűleg, amiket most mondok, hogy ez a kép látszólag egy portré, látszólag egy normális, konszolidált beállítás. Tele érzelemmel, erotikával, vággyal, szexualitással, lemondással, szomorúsággal, örömmel és nagyon sok mindent el lehetne még mondani. És egy kép komponensekből állhat össze elképzelésem szerint. Az egyik az alkotó különleges megfigyeléseiből, helyzetismeretéből, ha ez egy családi környezetben történt, akkor ott, amelyet reprodukál, létrehoz és keletkezik belőle ez a fotó, másrészt pedig amit az alkotó kisugároz, mert hogy az alkotó instruál, a munka közbeni instrukciók egészen bizonyos, hogy nem csak szavakból kell, hogy álljanak az alkotók szempontjából. Hanem lehetnek érintések, csendek, elharapott félszavak, pislantások, zavart ruhaigazítás, de olyan szoros kapcsolat van, az egyértelműen látszik, a modell és a fotós között és mi ennek csak tanúi lehetünk, csak beleselkedhetünk egy belső történetbe, egy érzelmi helyzetben, nézők, aminél tulajdonképpen, ha akár a Mario és a varázsló című méltán híres történetet ide lehetne emelni, a varázslótól függően az ő engedélyével nézhetünk bele a titkok birodalmába. Ez egy titkos és titokzatos kép amit megenged Gerlei a fényképezőgépén keresztül, hogy mi belefülelhessünk, beleszagolhassunk. Ez egy büszke kép, egy büszke tartással. Ez köszönhető annak, hogy a Gerlei megteszi, exponálja, rögzíti, elénk tárja, hogy ez a látvány itt van. De köszönhető annak a bizalomnak is, az, akit ő fényképez, a jövőnek manifesztál, hogy ő teljes egészében a bizalmával, a Gerlei varázsütése miatt kitárulkozik. Ettől van olyan gyönyörű módon ábrázolva a nőiség, az érzékiség, a szexualitás, vagy akár az anyaság. Ezt egy nagyon jó képnek tartom. Ha megtehetném, akár négy disznót is adnék rá, de három disznó a maximum, amit adhatunk. (szőke)
értékelés: