Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés:
Apró titkok
Utolsó fény
Ezeket a kis virágokat nagyon szeretem. Taliándörögd, amely a Bakonyban található kis település, itt is a környékünkön vannak hasonló kis virágocskák, nem biztos, hogy pont ilyen színűek, a nevét nem fogom tudni megmondani, de akár Fábián Gyulával vagy Kelemen Imrével, vagy Rádli Robival, amikor jártuk az erdőket akkor én láttam ilyen virágokat. Nagyon örülök, hogy a természet ilyen formán rögzítve van. És egy klasszikus – bocsánat a kifejezésért –képeslap formátumban tulajdonképpen bárhol árusítható képeslapot látunk egy tájról. És ez azt is jelenti, hogy az Ágnes elérkezett arra a pontra, hogy ő mint falusi vagy városi fotográfus tulajdonképpen dolgozhatna ilyen helyeken, és akkor ezekből egész jól meg lehetne élni, hogy ilyen képeket elkészítsünk. Jó fotós és szépen, korrekt módon el tud készíteni házi feladatokat. Mivel azonban látható az ágnesi világban folyamatosan az ő sajátos és megismételhetetlen íze, nagyon sokszor öniróniája, iróniája, meglepő megfigyelései, ez az, amit egy picit ennél a képnél hiányolok, hogy úgy csuklóból elkészült. És támadhatatlan az itt látható alkotás, csak nincs benne a bartosos hangulat. Technikailag talán a kép felső részéből le lehetne vágni annyit, hogy ne legyen a fény ennyire centrális. Ennyi csak, amiért azt mondanám, hogy a 19-es lecke ősz házi feladat számomra is nagyon szép, csak emiatt két disznó. (szőke)
értékelés:
Jöjjetek fényecskék!
Ez egy önportré, nem sokkal több...A fényecskéknek köszönhetően szerintem egészen jó...:)
Nagyon szeretem Évának ezt a munkáját, már amikor megérkezett ide a fotó, sajnos akkor nem volt időnk rögtön elemezni, akkor is erősen hatott rám. Nagyon érdekes, hogy a horizonthoz képest a kamerát magasabbra helyezi és tulajdonképpen egy fajta áldozati, vagy egy fajta kicsit Jeanne d’Arc-szerű aláminősítést hoz létre. Azzal hogy a kamera magasabban helyezkedik el a szemsíktól, van az egész képben egy furcsa alázat és a kamerához képest viszont a fényforrás még magasabban helyezkedik el, ettől van valamilyenfajta szakralitása a képnek. Van valami furcsa spiritualizmusa, ezekkel elsősorban Bergman nagyon szeret a filmjeiben, irodalmi munkájában foglalkozni. Talán a Bergman szó nem véletlenül kapcsolható ide, mert közben a háttér amely, véleményem szerint egy ilyen kompozíciós rendben nem tekinthető véletlennek, hozza a szociót, hozza az emberit, az emberi teret a gyűrődéseivel, a felületen megjelenő árnyékaival és nagyon hálás, ahogyan az üvegablakon kitekintő arc tükröződései jobbról megjelennek. Ez igazából csak a dörzsöltség, és a rutin, hogy ezekkel a fajta trükkökkel érdemesebb egy picit játszani, hogy a tükröződésben a szem, csak egy picit kellet volna a valóságban elmozdítani a tekintetet, a szem pontosan ide, a kamerába tekinthetne bele, csak egy nagyon picit kellet volna ehhez igazítani. Ugyanakkor még, és ezt most hozzátenném, hogy csak zárjelesen mondom, hiszen ezt a képet nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép, ha az arcon megjelenő fényekkel még egy picit lehetett volna dolgozni, hogy az orr, az orrnyereg, az ajak, álkapocs résznél ne folyamatosan egy sárgás erőteljes fényfoltként jelentkezzen ez, hanem az arc szépségét még jobban emelje ki, de nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:
Őszi tükör
Egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy vajon a kereteknek, amikor így beküldjük a képeinket, mennyire van fontos szerepe, kell-e, esetlegesen nem. Itt az Ágnessel azért nem tudok vitatkozni, mert megkeresi a szegmenst, megkeresi a jelenlétet az adott térben. Ugye itt valamilyen tócsa, pocsolya, talán egy átlátás ablakkereten, amely tükröződésként jelenik meg szervül, ugyanabban a tónus világban jelenik meg, mint az alkotó és alkotó mögött megjelenő fák kis levelei. Tisztelettel adózva érdemes megemlíteni a híres filmet Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák, azt hiszem az a címe a filmnek, abban van egy híres jelenet Iglódi Istvánnal, ahol, vagy akár Andrzej Wajda Nyírfaliget filmjét megemlítendő, ezek nagyon hálás játékok. Jól és biztonsággal, a Bartos Ágnesre jellemző humorral mutatja mindazt, ami most körülötte zajlik. Azt nem tudom, hogy a legjobb megoldás-e a négyzetformájú közlése ennek a képnek, így egy kicsit olyan Duna tv-s hatása van, nyilván kellett ezt tenni, hiszen a belső tükröződés is valamilyen négyzetszerű szerkezetet adott. Talán erőteljesebb lenne akár egy fekvő vagy egy álló formátumban megpróbálkozni, ezekkel a türköződésekkel, de a kép nagyon szimpatikus, bár az elgondolkodtató, hogy ritmikájában a nagyobb fény információkat, ezek a fadarabkák és levélkék felül a kép tetején kapják meg és az alkotó ezzel a tükröződés és szürke lazúrral beleolvad a háttérbe, tehát mindenfélekép térben a kép tetején elhelyezett levelek érzékelhetőek és így a kép folyamatosan föntről lefelé mozog, pulzál, liheg, olyan mintha ezek a levelek állandóan le akarnának ide elénk zuhanni. Ez egy szabadon hagyott kérdés, ami lehet talán vitatkoznunk. (szőke)
értékelés:
Variációk
Svolvaer házai. Játszottam egy kicsit. :)
Nagyon szeretem Viktória megfigyeléseit és jóknak is tartom. Konszolidáltak, precízek, nem akarnak nagyobbat vállalni annál ami, apró lépésekkel, de nagyon szépen mondja ki az alap mondatokat és ennél a képsorozatnál is úgy gondolom, hogy ezek megtörténnek. A színvariációk, a ritmika, a dinamikával való játék, vörösben hagyva a falakat, barnásítva, és fekete-fehérben tartva ezt a három tájképet. Színvariációs játék ez, ami egy fontos és jó dolog. Ugyanakkor elfogadható az, hogy ő egy aránylag, egy logikusan gondolkodó ember a fotógráfia szempontjából, tehát mindezeket, valószínűleg, hiszen az ő döntései, hozta meg, látja, akkor el kéne tudni fogadni azt, hogy ezek a képek saját rendszerükben és erejükben is megállnak a talpukon és esetlegesen el lehet felejteni ezeket a gyászkereteket, nem kell külön kiemelni, ezek a képek és a kép hozzárendelések működnek ezek nélkül is, nem kell külön megerősítés. Azt tudnám neki mondani, ne bizonytalankodjon, hanem higgye el, hogy jó, amiket csinál. Én ezt egy háromdisznós kis gyakorlatnak gondolom a 13-as lecke, épített környezetre. (szőke)
értékelés:
Torzó
Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:
Befalaz és elutasít
Úgy tűnik, hogy egy sorozat egy feldolgozási részeit láthatjuk. Az előző képnél, a privát környezet képnél ugye próbáltam jelezni a káosszal való foglalkozást. Itt is egy kicsit visszaidéznék a 70-es évekre, elsősorban egy Mozgó Világ nevű sajtóorgánumra, amely írásokat, fotókat közölt és abban az időszakban vagy a Fotóművészeten keresztül vagy a Mozgó Világon keresztül lehetett olyan alkotásokat látni, amelyek performanszoknál, különböző akció képzőművészeti munkáknál fotóformátumban közvetített. Ennél a képnél is úgy tűnik, hogy olyasmi mindez, ami itt látható, mintha egy performansz részesei lehetnénk. Nagyon erőteljesen érzékelhető a különböző tárgyakból, a helyzetből, hogy továbbra is érzelmi szempontból egy belső fajta zaklatottságot, ziláltságot próbál az alkotó megfogalmazni. Még azt is megkockáztatom, hogy talán az elbeszélés módja vitán felül áll. Hozzám mégis, mivel mondtam, hogy mindenkit szeretnék a maga rendszerében megpróbálni értelmezni, ha szabad ezt mondani, én mégis azt mondanám, hogy nagyon nehezen elfogadható ez a fajta káosz. Nem az én világom nagyon egyszerűen fogalmazva mindaz, amit itt látok. Számomra ez egy kettődisznós kép, és elsősorban a Hegyi korábbi munkái akár a barokkal akár a szecesszióval kapcsolatban, számomra örvendetes lenne, hogyha abba mélyülne el, ettől a fajta nyelvezettől én távol állok, de kettő disznót megtudok rá adni és ez akkor ez legyen az én keresztem. (szőke)
értékelés:
A Világ ilyen egyszerű?
Igen, a Világ ilyen 1-szerű dolgok SOKASÁGA...
Nagyon szépen köszönöm ezt a képet. Egy belső és külső térből történő megfigyelés az, amit itt láthatunk. Elsősorban a függőlegesek, vízszintesek játéka, fényárnyék ritmusa látható itt és nagyon jó arányban vannak ezek a foltritmusok elhelyezve. Festészeti szempontból a 70-es évek, 80-as évek nagyon sokat foglalkozik ezzel a megoldási rendszerrel és ez egy jó tanulmány, jó fénytani tanulmány. És annak is örülök, hogy a hármas elrendeződés a kamera előtti közeli előtér tónusaiban egész közel hoz egy rendszert a teraszrész. A piramisszerű formával egy középteret és csak szinte jelzésszerűen a horizont talán tenger vagy más kék kis csíkocska éppen hogy jelzi a háttér ritmusát. Tehát ezt egy nagyon jó, nagyon átgondolt képnek gondolom, és nagyon örülök a hozzáírt megjegyzésnek is. Háromdisznósra értékelem a képet és várom az Évától a további munkákat és köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:
Önportré arc nélkül
Az alapötlet megvalósítása túl sok technikai problémát vetett fel (a távolság, látószög, háttér harcoltak egymással), és a végén - talán nem meglepő módon - a legegyszerűbb megoldás lett olyan, ami egészen hasonlít arra az elképzelésre, amit kitaláltam.
Van még egy másik ötletem, csak kell valaki, aki vigyáz a gépemre, mert kb. 10m-ről kellene fotózni, és aggódok, hogy közben valaki merő tréfából lenyúlja a masinát :)
Köszöntünk Gyula téged itt az Estiskolán. Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél és küldtél bemutatkozó képet. A lábakkal, a láb és a külső környezet kapcsolatában sok variáció érkezett már. Amiért én különösképpen szeretem ezt a kezdő üzenet, az hogy kellő humorral van mindez létrehozva. Gondolok itt arra, hogy a fényképezőgép az alkotóval együtt megbillen, hátrahanyatlik, talán egy napozószékben, napozóágyban és a lábak, amelyek napbarnítottak és a kis szandálnak a csíkjait is mutatják. A lábak és a szövetnadrág az ég felé mutat, és talán Magyar Televízió környékén, vagy nem tudom én valahol a belvárosban készülhetett ez a fénykép, mindez a városi környezethez képest a lábak a fölfelé, ég felé szálnak el és jól komponálódik ez a kovácsoltvas erkély is. Én elsősorban ezt a humorforrást érzem fontosnak a képben, másként fogalmazva, de ne sértődjél meg, azt a pici pimasz ízt. Remélem, hogy ez a későbbi beküldött alkotásiadban majd bizonyítódnak, a későbbi képeknél talán ezek erősebben jelennek meg. Én nagyon szeretem ezt a képet, három disznósra értékelem. (szőke)
értékelés:
én és az álomvilágaim
Nagyon jól érthető a kép címmel kapcsolódva is az itt látható alkotás. Ugye egy talán családi házban, szobában lehetünk, ahol a világ, a világ üzenetei, a titok, az értelem titka a könyvek. Apa, vagy a család, vagy a saját magam gyűjteménye, könyvgyűjteménye, amin keresztül kitekintek a világba. Ez mindig is egy csodabirodalom volt a könyvolvasás, hiszen a könyv olvasása az egy nagyon személyes, intim műfaj. Kalandozni tudunk, tengerekre tudunk szállni, repülni tudunk és nagyon sokfélét az olvasáson keresztül. De maga az olvasás technikája, az pedig egy egészen érzelmes és személyes és intim műfaj. Egy karosszékben, egy ágyvacokba behúzódva, kicsit elvonulva szokták ezt megtenni. És egy magányos műfaj természetesen, mert ahhoz, hogy a könyvet tudjuk olvasni, ahhoz, hogy tudjuk értelmezni, hogy meg tudjuk élni, kell egy belső folyamat, ami rengeteg érzelemmel van teli. Azért szeretem ezt a képet, mert a mostani, picit aszimmetrikus megoldás, ahol a perspektivikus irányok bal felé tartanak, éppen csak érzékelhetően egy vállat, egy kezet és egy talán copfos hajat, hajtömeget mutatnak. Az odaérkező fény, a felülről érkező fény és talán a bemozdulás is fátyolszerűvé teszi mindezt. Mint egy ilyen kis lidérc, vagy egy ilyen kis tündér, vagy egy ilyen kis szellő fátyolszerű jelenségként, amelyben nagyon erős, teljesen és nagyon konkrétan a könyvek gerincén olvashatóak a nevek, az üzenetek A Twist Oliver, A mágia, és Zsófi, és hasonló feliratok, amelyek racionalizálják ezt a képet. És közben pedig mindazt, amit rejthetnek ezek a gerincoszlopok, az érzelmeket, az érzékiséget és Krúdyt hozza a baloldal és a baloldali oszlopforma, amelyben ez a fátyolszerű kis fényrajzban talán csak sejthető az, hogy egy női alak, ha akarjuk fedetlenül, ha akarjuk valamilyen, a gondolkodásunktól függően valamilyen szabadidős ruhában, de mindenféleképp női jelenségként itt van ebben a történetben. És ez az üzenet a címtől, címválasztástól válik minősséggé, válik még így is egy egyképes kompozícióban képverssé. És ezt nagyon szeretem ezt a képet. Mivel talán olvasható, vagy látható, hogy elég sokat beszéltem erről az alkotásról, ebből az is következik, hogy az én számomra ez egy minőségi munka, ezért zárójelben azt kell megjegyeznem, hogyha ezt az alkotó is szerette ezt a képet, ha érzékelhető, hogy a mi számunkra is fontos ez a kép, akkor miért kell ezt külön megerősíteni egy fekete kerettel? Nincs szükség rá. Tessék az önbizalmat megerősíteni és nem kellenek ezek a temetői keretek a képhez, mert ez a kép önállóan, önmagában így, fekete-fehérben tökéletesen működik. (szőke)
értékelés:
Ágyam
Nem szoktunk, nem szoktam összehasonlításokat végezni, most mégis kivételt kell tennem és azt kell mondanom, hogy egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy mennyire fontos az, hogy az emberi környezet ábrázolásánál van-e valami olyan erőteljes impulzus, ami átemeli mindezt, pontosan avval, mert a történelmi élmények, vagy az előzmények megengedik azt, hogy a minőségbe ne kelljen az emberi jelenlétet behozni egy képbe. Ezen a képen egy lakókörnyezetet látunk az odatartozó rekvizitumokkal, a napfényben beérkező fénnyel és a bekapcsolt kis olvasólámpával és mindennel, ami egy ilyen szinte börtönszerű helyzetben a legszükségesebb eszközöket mutatja, ráadásul nem az egész lakótér, hanem annak egy szegletében. Ha az ember egy picit megpróbál hunyorítani, akkor folthatásaiban is ugyanolyan kaotikusnak tűnik, mint információjában ez a kép. Nyilván az alkotónak fontos az, hogy valamiért, hiszen az előző képeit, munkáit ha megnézzük, akkor látható az, hogy milyen szintű összeszedettséget, milyen szintű mélységeket is meg tud mutatni - valamiért most, ebben az alkotási módban a káosz a rendező elv. Az én meglátásom az, hogy viszont a káoszt, káosszal kifejezni nagyon nehéz és ez a kép nem tud túllépni ennek a létszituációnak a minőséggé való átalakításában. Miközben úgy gondolom, hogy az alkotó számára nagyon fontos ez az üzenet, érzelmileg fontos az, hogy közvetítse a létállapotát, hiszen ez a 9-es lecke ágy kategóriájára érkezett és a címe is az, hogy az Ágyam, tehát borzasztó fontos privát levél ez, amit látunk, mégis azt mondom, hogy a szerkesztettségében, a minőségében, mert nem egy képsorozatot látunk, önálló kompozíciót, nem éri el azt a szintet, amelyben mindez egy erős rendező elvvé tudna összeállni. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, miközben egyetértek az üzenetrendszerével. (szőke)
Kint szép idő van
Hosszú még a hét
Gábor nagyon jó fotós, Gábornak nagyon jó megfigyelései vannak, Gábornak azok igazából a zseniális munkái az én véleményem szerint, ahol a természet megfigyelés mellett behozza az embert. Szinte ebben a párhuzamban, tehát az emberi környezet, vagy az épített környezet, vagy a természeti környezet és az ember, ebben a kategóriában neki olyan érzékeny megfigyelései vannak, amibe majdnem azt kell mondjam, verhetetlen. Azokban a kategóriákban. Viszont én azt is megkockáztatnám, hogy a Gerleiben ez az, ami nagyon szerethető. Ugye gondoljunk csak a képsorozatra ahol a kis nippek, azok a kis tárgyak egy belső városi környezetben, egy lakásban a gyűjtővel, a nénivel együtt megjelennek, tehát arra a képriportra. Vagy a portrékra, vagy a családi környezetben felvett megfigyelésekre, hogy ezek nagyon erősek. És ha ezt a fajta minőséget nézem és várom el folyamatosan a Gábortól, akkor azt mondom, hogyha nem a Gábor készíti el ezt a képet, akkor ez egy nagyon jó, nagyon izgalmas anyag, csak a Gábor ennél többet tud. És abban a pillanatban, hogyha itt is az épített környezet és az ember kapcsolata konkrét módon megjelenne a képen, akkor úgy gondolom, hogy a Gerlei-féle minőség is jelen tudna lenni és kizárólag Gerlei Gáborért mondom azt, hogy a Gábor tud ennél többet és most egy kicsit csettintéssel van megoldva a 22-es lecke hétfő délután. Ezt visszaadnám a Gábornak ismétlésre. (szőke)
még mindig
Bocsánat a rengeteg cipő képért, de mindig új ötleteim támadnak.
Igen, a kép aláírására tekintve nekem is ezt kell kimondanom, hogy egy ilyen cipőkorszak látható itt a Viktóriánál. Ugye van is az a híres dal, hogy – ha a cipőm beszélni tudna, haj de nagy mesemondó volna, de a cipőm csak egy lukas kalucsni és stb, stb. Hát nagyon sok feldolgozást látunk itt a sokat látott női tornacipőről. Mivel ezek az előző munkák is izgalmas megközelítéseket hoztak, én úgy mondom, hogy az úgymond, bocsánat a kifejezésért, ezen a „lányregény” történeten túlléptünk Viktóriának a kép feldolgozásaiban, és szerintem érdemesebb lenne ugyanezen a vonulaton haladni, de egy picit nehezebb, felelősségteljesebb helyzeteket is bevonni. Az érthetőség kedvéért, ezek a tárgyfotózás kategóriájába tartozó képek. Lehet vizsgálni ezeket a képeket fénytanilag, kompozícióban, formavilágban, tárgyszimbolikában, ugyanakkor mégis egy picit azt érzem, hogy ez az önmagunk számára egy nagyon parányit a felelősség eltolása. Ezek a tárgyak, legyenek párnák, ruhák, esernyők, bőröndök, kilincsek, cipők, mindig abban a viszonylatban kezdenek igazából jól mesélni, jól ragyogni, hogyha a történeteken keresztül hozzákapcsolódik az ember. Megjelenhet ez úgy, hogy a néző számára folyamatosan az emberi történet, mint az ember hiánya látható, érzékelhető egy képen, például – és ezt most nem, csak egyszerűen kapcsolódásként, mint irány tudom mondani, hogy – ha az Auschwitzi táborba elmegyünk – de bocsánat, hogy kapcsolom ide ezt, de talán érthető lesz – ott az egyik installációs rendszerben rengeteg cipőt és bőröndöt látunk. Olyan erőteljes az a történelmi háttér, amelyet minden odalátogató egészen biztos, hogy érzékel a képekből, hogy az emberek hiánya olyan mennyiségben, tömegben a cipőket különleges élménnyé alakítja át. Nem szükséges hozzá, hogy plakátképek legyenek mellette, amelyben egészen primer módon az ott látható öreg, régi cipők és a mellette látható fényképeken a Balatonfüredi strandon, vagy hajóállomásnál álló hölgyet látjuk. Mindezt csak azért próbáltam ilyen furcsa, abszurd módon idekapcsolni, mert úgy érzem, hogy nagyon jó irányban haladnak ezek a kísérletek, a mesék, a történetmesélések, de azt javasolnám, hogy ezen a szinten, amin a városi cipő történetét látjuk, talán az emberi testnek egy picit jó lenne időnként megjelenni, a valós formának és majd utána visszabontani, mint üzenetrendszert csak a tárgyfotózásra. Most én úgy érzem, hogy kicsit ez egy védekezés és talán könnyebb ezeket így megoldani, mert kevesebb a felelősségem alkotóként, hogy a terek egy picit steril módon vannak használatban. Ugyanis ennél a képnél is azt mondom, hogy abban a pillanatban erősebb, drámaibb lenne minden, hogyha az emberi test, legyen az kéz, láb, talp, comb, has, haj, bármi valamilyen módon itt volna, jelen lenne. De én ettől függetlenül ezt a képet nagyon szeretem, ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:
Ősz
Két szempontból is örülök ennek a játéknak, megfigyelésnek. Egyrészt a színvilág, amelyet a levél, a poloskák és ezek a gyümölcsformák adnak, másrészről pedig a formajáték, elsősorban a levél és a vörös termésformák és a két kapcsolódó poloska formája amit adnak. Nagyon jó, hogy az árnyékoknak itt ezen a levélen a kis állatkáknak az árnyékai is jelen vannak. 100 százalékosan kimondható, hogy mindez egy színpadi térként jelenik itt meg egy előtérben. Különösképpen a levél teszi azt, ami idetolja a kamera elé nekünk ezt a jelenséget, ezt a párkapcsolati helyzetet, ezt a mesét. És a háttérben valamilyen szinten megjelenik a természet. Nagyon jó, hogy ez leválik ebből az előtérből. Ami talán ugyanakkor egy picit megzavarja mindezt, ez a vadszőlő inda, vagy valamilyen növényág, amely belóg a kép jobb fölső sarkában. Egyrészt azért, mert nincs olyan fényérték rajta, ami azt a szerepet szolgálná, hogy visszabillentse a balra súlypontozódó képet. Nem kap egy külön olyan megvilágítást, tükröződést, amitől azt mondjuk, hogy ez az indaforma, ez a középteret jeleníti meg ebben a hármas tagozódásban. Tónusában, színtónusában pedig beleolvad ebbe a háttérrendszerbe, viszont nem a háttérhez tartozik. Ez az egy, amit én javaslok, ha ezen az úton, vagy evvel a kérdéskörrel a Mariann szeretne tovább foglalkozni, márpedig javaslom, mert nagyon szép és nagyon izgalmas, az amit elkészített, ezekre a ritmizálásokra a természet megfigyelésekben kellene egy picit odafigyelni. Lehet, hogy azt a gallyat, vagy indát ellehetett volna húzni, vagy valamit még avval ugyanígy játszani, mint ahogy itt az előtérben a zöld, a vörös és a zöldessárgával létre tudott hozni. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a kép egy háromdisznós kép, csak ezeket a következő munkákban, akár még az ősz kategóriájában is ki lehetne javítani. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…