Feladatmegoldás

Balaton koncert Balsán Légvárban pocolva, kint meg zuhog az eső...

Nem tudom milyen kategória, mert nincs ideírva, de egyrészt valószínűleg valamilyen dokumentumképet látunk itt. Természetesen attól függetlenül hogyha ez egy nejlonsátorban van, akkor is a Comedia dell’Arte, az utazó színház, az utcaszínház stílusjegyeit véljük itt felfedezni. Az nagyon jó, hogy ugyanakkor a Pista úgy dokumentál, és úgy fényképez, hogy önálló képzőművészeti formává is érik a kép. Természetesen az ellenfényt, a sziluettet, az árnyjátékot fölhasználva középre komponálva egy jó hangulatú anziksz, amit ő elküld. Talán itt a kép bal alsó sarkán látható neonsorok, kontrollhangfalak, ezek egy kicsit zavarossá teszik a kép egészét, nyilván egy dokumentumfotózásnál nagyon nehéz ezt kikerülni, e én úgy gondolom, hogy a három disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:

A házi kedvenc kategóriában, amikor ez a házi feladat annak idején útjára indult, akkor nagyon sokszor az volt a nehézségünk, hogy rengeteg állatos kép érkezett. Kiskutya, kismacska, kisteknős, kisnyuszika, meg rengeteg más kis élőlény, halacska. Ami miatt én úgy gondolom, hogy ez fontos, ez a munka, és ugyan hosszú idő eltelt már a hatos lecke színrelépése óta az estiskolában, hogy egy folyamatnak egy részállomását lehet itt látni, egy fejlődési szakaszt. Szerintem amiatt értelmezhető így, mert nem csak egyszerűen egy háziállatnak a fotografálása, annak a közelije, a megfigyelése zajlik itt, hanem egy viszonylatot látunk. Itt is, mint ahogy most jópár képnél, azt a kifejezést kell használnom, hogy van egy szociológiai megközelítése is. A házi feladat nevéhez is nagyon jól passzol a képrendszer, az, hogy van a házigazda, vagy van az állatbarát, és van a társ, a kisállatka. Ez a viszonylat van külső megfigyelőként megfigyelve. Mivel az emberi arc és a kisállat is érzékelhetően nagyon közeliben van tartva, így az valószínűsíthető, hogy maga a fotós is ebben a közjátékban részes, még ha passzív jelenlévőként is, de benne van ebben a közös játékban, és ugyan mint megfigyelő, de mint részes megfigyelő van itt jelen. Azt tartom fontosnak, hogy a kép továbbítja, közvetíti azt az intim hangulatot, amelynek természetesen vannak áthallásai is, ami főleg a városi kultúrában az állatokkal való kapcsolódása az embernek. A falusi kultúrában ennek azért van egy picit más szerepe, miközben én a kettőt nem használnám ellentétpárban, mert a falusi ember számára a háziállatok, talán pont azért, mert a természet közelsége jobban jelen van a falusi kultúrában, más minőséggel szerepelnek. Nem annyira jellemzőek a nagyon intim helyzetek. Ebből visszatérve erre a képre azt a következtetést szeretném levonni, hogy nagyon sokszor a háziállataink ezeken a kis üzeneteken manifesztumok. Nem jó szó ez, de mégis talán így érthető lesz, segédeszközök, társak, vallomást tevő érzelmi hátterek. Itt egy ilyen szituációt látunk, hiszen a női arc hozzásimul, hozzábújik ehhez a szőrmés kis szerkezethez, amit nevezhetünk macskának is. Ez egy nagyon intim helyzet. Ezt a fajta érzelmi pótlást jelzi, ábrázolja, véleményem szerint nagyon jól ez a kép. Különösképpen gondolok itt a szépen díszített, lakkozott körmökre, amely a külvilág számára egy jelzés, itt pedig egy belső, emberi, privát helyzetbe érkezünk, ahol a köröm gazdája nagyon is esendő helyzetben látható együtt a házi kedvencünkkel. Ha ehhez a címet is megpróbálom hozzákapcsolni, akkor pedig az, amiről az előbb már próbáltam beszélni, áttétel, furcsa csavar, talán finoman ez is jelen van ebben a képben, hogy igen, itt a macska valamilyen fajta eszköz, mégpedig burkolt formában a párkapcsolatra vonatkozó eszköz is, egy behelyettesítés. Vagy valaminek a hiányaként, vagy valaminek a megerősítésére, amiben az is benne van, hogy én a macskát dédelgetem, a macskát ölelem. Véleményem szerint ez akár így van, akár nem, a többféle olvasat mégiscsak jelen van ezen a képen. Ezt a képet én nagyon szeretem, nagyon jónak tartom, különösen azért, mert hogy ha Gulyás Ákosnak a régebbi szociológiai vagy megfigyelő jellegű fotóit nézzük, akkor az Ákosnál egy erőteljes fejlődés tapasztalható, egyre többet mer vállalni, érzelmi helyzeteket, érzelmes helyzeteket. Ez itt a Dörögdi Fesztivál fotós munkáiban is, dokumentációs munkáiban is látható volt, hogy az Ákos az elmúlt évekhez képest, ugye többször dolgozott már itt a Fesztiválon, most már kifinomultabb és másfajta technikával dolgozik. Tehát a hatos lecke házi kedvenc Már megint egyedül hagytál egész nap! című képe a véleményem szerint háromdisznós. (szőke)
értékelés:

Ebben a csendéletszerű helyzetben az a bizonyos kék porocska, porpasztell összetörve, vagy valamilyen festékanyag és a cipő kapcsolata nagyon izgalmas. Sőt ez a kopottas szürke téglafelület és a háttér, ahol ez az erős, sötét árnyék tulajdonképpen előrehozza nekünk ezt a plakátszerű kék és vörös és fehér kapcsolatot. Annyi javaslatom lenne, hogy ilyenkor, még akkor is, hogyha ez valamilyen nyaralás közben készült kép, ugye itt a 18-as lecke nyár kategóriájában küldte be Viktória, bármilyen egyszerű eszközzel is a kép jobb alsó sarka mellől a kamerán kívülről lehetne használni valami derítést. Lehet ez egy sztaniolpapír, lehet ez egy tükör, lehet ez egy fehér karton, lehet ez egy póló, a barátunkat megkérhetjük, hogy a kamera mellé feküdjön oda a képen kívül, amely egy reflexhatást hoz létre, vagy hozna létre és a sportcipő, nekünk jobboldali felületén részletgazdagabbá teheti ezáltal ez az egész cipőforma, a háttérből még jobban kiválhatna. Ez egy technikai javaslat, amit érdemes lenne kipróbálni, hiszen ilyen tárgyakat, a saját tornacipőmet, a kis festékporomat ugyanúgy be tudok állítani és ezeket a fényviszonyokat még mindig meg tudom találni pont most az őszi időszakban ezek a fénytani jelenségek nagyon jól megtalálhatók a természetben. Hát én ezt egy egydisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

ismét egy tükröződés

Amit az előző képnél elmondtam, a Börtön című képnél pontosan azt, mivel egymás után látom itt az alkotásokat, pontosan azt értem üzenetként érthetőnek a Szabadon című képnél, amely a gyermekkor 16-os lecke kategóriájára készült. Ugyanis mindaz, ami látványában, tükröződéssel kapcsolatban megjelenik a képen és ugyanaz végrehajtható lett volna itt is, mint a Börtön képnél, itt mégis belekerül az a pici kis fűszer, az a pici kis íz, az a kicsi kis báj, az a fintor, amely egyrészt a rózsaszín kiscipő a kép alján, másrészt pedig a modell keze, sziluettje, hajszélei a fákkal együtt láthatóvá válnak. Tehát itt létrejön az a fúzió, amit az előző képnél hiányoltam. Úgyhogy ez a kép egy háromdisznós kép és nagyon izgalmas, ahogy a mostani időszakban amennyire látom időről időre az alkotók visszatérnek a víz, a víz tükröződése, vagy ablaküveg, vagy hasonlók, de mindenesetre ezek a félig áteresztő, tükröződő felületekkel való játékukra, ami az én véleményem szerint az Estiskolán egy következő szint, amikor már a látványt nem konkrét, hanem egymáshoz kapcsolódó fénytani jelenségként közelítjük meg. (szőke)
értékelés:

Hazaúton, a felhők felett...

A pop art színvilágát érzékelhetjük itt a szokásos, hogy is mondjam – repülőgépből kinézek – képek sorozatában. Nagyon sokan készítették ezt el, akik repülőgépen utaztak, ha sikerült az ablak mellé helyezkedniük. Nyilván ezek parányiak, ezek a repülőgép ablakok, úgyhogy nehéz úgy komponálni utazásokon, hogy képzőművészeti szempontból, ritmikai szempontból is minden stimmeljen. Mégis azt mondom, hogyha lehetne, hogyha lehetett volna egy picikét izegni-mozogni avval a kamerával, ez a tűzvörös és acélszürke szegélyes szerkezet, valószínűleg meghajtómotor, vagy ott a háttérben a szárny egy picike széle, ha még erőteljesebben jelen van a képen, akkor ez a folyamatosan izgága világ még jobban számunkra érthető lenne. Ugye az Estiskolán többször beszéltünk a színdramaturgiában elsősorban a plakátfestészet kapcsán, hogy a vörös és a szürke egymásmellé helyezése az többnyire a mozgósító plakátok világában, húszas évek, Uitz Béla és más alkotásoknál felfedezhető ugye az egész modern művészet, főleg a plakátművészet egyik nagy üzenete, a vörös és a szürke egymás mellé állítása. Mert hogy ez nem csak dinamizál, hanem állandóan feszültséget is hordoz a két szín kapcsolódása miatt, vagy éppen a taszítása miatt, ellenpólusai miatt. Ez ezen a képen látható és ez az irány érzékelhető, csak arányaiban a párizsi kék felületeihez képest talán még jelentősebben kellett volna, hogy tömegében több legyen belőle és az alsó képmezőben erőteljesebben ott legyen. Tehát én ezt egy egydisznós képnek értékelem, de várom természetesen az alkotótól a továbbiakat. (szőke)
értékelés:

A kép fekete-fehér és hozza a balett táncosnak a mesevilágát. Hozza a női cipőket és hozza hozzá a költői attitűdöt evvel az eldobott csikkel és a javított betonfelületekkel. Van az egészben egyfajta 70-es évekbeli mozgóvilágos hangulat, az a fajta balladisztikus hangvétel, ugyanakkor mivel ezen a képen nagyon kevés mozgás van, kimondhatjuk azt, hogy ez egy beállított kép. Érdemes lett volna az expozícióval, vagy a fénymeghatározásokkal ezt a látszólag jelentéktelen sérült, foltos felületet, amely ennek a képversnek hátteret ad, egy picit több lehetőséget adni. Most olyan minthogyha ezek a szürkés felületek ad hoc módon lennének háttérként kezelve a hármas egységben. Az elhagyott cipő, a közelben lévő másik párja és a köztük lévő cigaretta. Talán ha egy picit más felületre helyezi az alkotó ezeket a fixen lehelyezhető kicsi felületeket, akkor még sűrűbb lehet ennek a képversi jellege. Úgyhogy én ezt a képet szeretem, de két disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

Nagyon fontos az, hogy Margit odaérkezik Milán világába. Ugye beszéltünk erről sokszor, hogy a szemsík, a szemmagasság hol helyezkedik el és nem egy felülnézetből, nem a felnőttek világából történik egy döntés, és nem onnan mutatja meg ezt a kis játékos eseményt, hanem leguggol, közelébe kerül Milánnak. Nyilvánvalóan ehhez az is kell, hogy Milán ebbe a mesebirodalomba, a játék, a kísérletezés birodalmába befogadja a fényképészt, tehát ezeket szakmai szempontból tartom fontosnak, hogy hogyan készítünk szociót, vagy hogyan készítünk különböző zsánerhelyzeteket. Másrészről pedig ez a szituáció, ami sejthetően egy pici kis gesztenye, vagy valamilyen más apró tárgy, amit Milán az átmenő hídon vagy korlát likain át akar dobni, ez egy nagyon szép kis szituáció, amiben Milán gesztusai előreléptetett bal lába, precízen tartott kis keze, elgondolkodó fejecskéje mutat. Tehát egy jó mozgástanulmány, amihez a jobbról beérkező erős oldalfény egy nagyon szép és izgalmas kis árnyékot is létrehoz. Talán itt is azt mondanám, hogy az árnyék, Milán játékai és az ehhez kapcsolódó öntött beton korlátszerkezet, ez a hármas az, ami érdekes lehet ezen a képen, természetesen a középpontban a valahova a jövőbe, vagy a múltból ideérkező útra koncentrálva, hiszen ennek a középpontja nem Milán, nem az árnyék, nem a korlát, hanem az a fasor, aminek a végében, tulajdonképpen csak egy apró, pici, furcsa, szürkés fényfoltot látni. Tudom én is természetesen, értem én, hogy valószínűleg ennek a fasornak az a vége, de mégis, hogyha az ember egy picit meseien gondolkozik, olyan az, mint hogyha egy fátyolszerű női alak, talán anya, vagy valaki más ott jöhetne. Teljesen mindegy, hogy oda mit rakunk, teljesen mindegy, hogy ki milyen képletet helyez el ott, de jelen pillanatban a kompozíciójában abba a fasorba, oda messzire, a horizont felé hív az optika. És ehhez képest miközben nagyon fontos az, ami itt történik előttünk, a kamera közelében Milánnal, mégis most ebben a kompozíciós rendben hátulra helyezi a hangsúlyt, miközben a történések, az események itt vannak elöl. Magyarul, ha mondjuk ez a kép exponálódik, visszatekint rá az ember, megnézi kamerában, számítógépen, akkor érdemes újragondolni éppen azért, mert ha ezek a válaszok a látható képen keresztül kimondódnak, akkor lehet egy újabb döntést hozni. Abba reménykedem, vagy azt sejtem, hogy Milán elérhető még a későbbiekben, azt sejtem, hogy ezek a helyszínek talán megközelíthetőek, és újra lehet mindezt játszani nagyon jó eredményeket elérve. Megint zárójelesen hozzátenném, hogy természetesen a fényképezés elhatározásakor, döntésekor, hogy én ezt a képet elkészítem, ezeket érdemes pontosítani. Megint csak kimondva, hogy mit miért csinálok. Én ezt egy kettődisznós képre értékelem, de természetesen avval a feltétellel, hogy nagyon szeretnék látni a Milán és a fényképész kapcsolatával és a táj kapcsolatával további kísérleteket bízva abban, hogy a fényképész nagyon szereti ezt a folyamatot, és nem fogja tehernek tekinteni, hanem tovább dolgozik evvel a jó irányú üzenettel, mert az üzenet az nagyon izgalmas. (szőke)
értékelés: