Feladatmegoldás

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

Szüleim...

Camilla óriási kritikus, óriási megfigyelő. Ezt eddig is lehetett tudni. Nagyon ért ahhoz, hogy hogyan kell felzaklatni. Eddig a történetek nagy része egy olyan belső és személyes világban játszódott, főleg saját maga és a gyermeke történetében, amely egy egészen szuper-közeli mikrovilágot mutatott. És természetesen erre a képre is ez érvényes, viszont attól nagyon fontos mindaz, amit itt ő létrehoz, hogy kilép és már, mint valódi fotós elkezd belefigyelni a világ összefüggéseibe magán átszűrve. Sejthetően valamilyen családi rendezvény van, talán rokonokat is látunk a háttérben, de annak a sűrítése, történeti sűrítése, ami az ilyen családi rendezvényeken a köszöntés, beszélgetések, rég nem látott személyek egymásra találása, nagy veszekedések, nagy nevetések, nagy viták és természetesen a gasztronómia, és természetesen azokban a rituálékban a végső kicsengés, a torta. Attól sűrít, mert az egésznek van egy, a cseh filmművészetben, a cseh világlátásban nagyon is ismert szatirikus éle. Fogja magát, és ő az élességet a tortára helyezi el és mindaz, ami nagyon, nagyon fontos lenne, hogy Szabó néni, Szabó bácsi ott vannak a háttérben és ezt mi rögzítettük, ez másodlagossá válik. És az elsődleges, nagyon is kritikus hangvétel, hogy minden a tortán keresztül, minden a meggyes tortán keresztül látható. Én ezt egy nagyon fontos döntésnek tartom. Tehát az, hogy itt ennél a képnél, hogy mért ide kerül az élesség a kép elejére, azt az üzenet bizonyítja. Erről már sokszor más-más képek kapcsán beszéltem, hogy ez a látszólag könnyű döntés eldöntheti a képnek a sorsát. Abban az esetben véleményem szerint, hogyha a hátul lévő személyeken lenne az élesség, akkor ez egy korrekt, úgymond meglesett kép lenne, ahol nyilván időnként vitatkoznunk kellene, hogy mi legyen az előtérbe, mert az számomra nem lenne éles, nem lenne jól appercipiálható, de az biztos, hogy a háttérben lévő látványt, azt meg félig-meddig kitakarná. Ebben a helyzetben viszont nem erről van szó. Ebben a helyzetben pont egy fordított döntést látunk és ez a döntés helyrebillenti, és mintegy díszlet hátérré változtatja a családi történetet. Talán annyi, nyilvánvalóan ilyenfajta játékos megfigyeléseknél nehezen lehet beavatkozni a képekbe, hogyha itt valahol egy pici kis zseblámpa ezt a tortát oldalirányból megvilágította volna, akkor a torta sérülései, a torta érzelmi világa, ami itt végigharcolta ezt a délutánt, ezt a családi eseményt, ez még erőteljesebb, még szarkasztikusabb lett volna. De véleményem szerint így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

A képen, hogy mivel, hogyan éri el, milyen tükröződő felületekkel, mivel játszik Bara, azt én nem tudom, de csodálatosan éri el a látszólag jelentéktelen járdakövezet meseivé változtatását a fekete-fehér színvilágban. Nyilvánvalóan tudatosan választott fekete-fehér világ, mert evvel sokkal jobban sűríthet és valójában két felülettel kezd el játszani. Egy mesei háttérrel, amelyben mint egy utazó, mint egy kis álomkövet megjelenik az ő szereplője, az a szereplője aki az életének egyik fontos állomása, modellje, sőt talán még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ezekben az üzenetekben, ezekben a költői üzenetekben tulajdonképpen a modell és a fotós között egy olyan erős viszony van és itt most nem elsősorban a magánéletre értem, hanem a közös, szavak nélküli munkában, testkommunikációban, amelyben nagyon jó rezonatőr a kislány, és tulajdonképpen Bara életérzéseit közvetíti - egyszerűen fogalmazva magát Barát láthatjuk itt a képen. Attól, hogy a háttérben ezeket a füstszerű alakokat, talán ha egy picit jobban megnézzük a kislány mellett jobbra felső kétharmadnál, akár még asszociálhatnánk, ugye a Rosach-tesztre gondolva egy táncoló, fátyolszerű női alakra is, amely alak széttárja a karjait és egy hosszú szoknyában kiterül ott abban az árnyékfolyamban. Szóval az egész egy eddig sokszor látott szoció környezetben álomszerűvé válik és ebben az álomszerű árnyékvilágban közben úgy jelenik meg a kis modellje, hogy egy alkatához, testalkatához mérten erőteljesen nagyobb szemüveggel, mint egy külön applikált szemeltakaró, tekinteteltakaró szerkezettel kommunikál felénk. Természetesen ez a kép sem vidám, de nagyon sűrített és nagyon jól olvasható. Talán annyi megjegyzés lenne, pont azért, mert olyan érzékenyen figyeli meg a külvilágot Bara, hogy egy picit lehetett volna játszani a bal sarokkal, ahol ez a vízóraakna, vagy valamilyen szerelőakna szél belelátszik itt a képbe és egy nagyon picit lehetett volna a képet esetlegesen talán jobbra komponálni. Így a kislány még jobban azt az érzetet keltené, hogy kilép ebből a világból. De a három disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Hé, nem halljátok, valaki, hahó, engedjetek már ki innét.

Megint az Ádám játékossága az amit itt látunk, kifeszítem a határaimat, kitolom a kereteimet, erre látunk egy játékos helyzetet. Azt kell hogy mondjam, hogy a jobboldali kéz és a plafont tartó kéz tökéletesen megoldott, ugyanakkor ezt meg kéne majd még egyszer próbálni - ez egy pantomimes, egy színészi helyzet - a baloldali kezet is akár egy kontroll monitorral nézni kéne, oda kéne helyezni a kerethez és egyszer már azt a jó papucsot, amit már nem tudom hányadik kép óta nézek, vagy levenni, vagy avval a papuccsal ugyanúgy tolni itt a baloldali falat. Amíg ez nincs megoldva, addig erre nem adok pontot. Várom a hármas lecke egész alakos portré javítását. Énszerintem Ádám ezt meg tudod csinálni. (szőke)

Azt hiszem nagyon jól érthető az a vizuális játék, ami az operatőr által, vagy a modell által olvasott könyvet mutatja be. Ehhez gesztusként alkalmazva van a mutató tenyér, a nyitott tenyér. Ugyanakkor beszéltünk már erről többször, hogy mit jelent az előtér, középtér, háttér - mivel itt egy nagyon kis távolságra helyezett történetről beszélünk, a nyitott tenyér felületéről, ahol most, jelen pillanatban ezek a térbeli előrehaladások nem jól láthatóak. Kiterül az egész tenyér síkba, amiből kinyúlnak ezek az ujjacskák. Ennek csak egyetlenegy apró problémája van, és ezt nagyon könnyű lenne megoldani. Ha esetleg megismétled, hogy az a szórt fény, ami jobbról érkezik és a könyvnek is ad egy oldalsó megvilágítást, de aránylag egy szórt fény, emellé kellene még egy fényforrást használni, ami a kéznek egészen, a kéz síkjához mélyre helyezve egy oldalsó megvilágításból akár ugyanúgy jobbról kapna egy oldalsó fényinformációt, amitől ezek a kis gödröcskék a tenyereken egyből árnyékokkal térbelivé válnának. Ezt még meg kéne próbálni, és akkor megvan a három disznó, így most azt gondolom, hogy ez egy egydisznós kép. Várnám ennek az ismétlését. (szőke)
értékelés:

Ha már Ági ezzel a gyönyörű szép inggel itt megjelensz, talán ezt a válltáskát, fotóstáskát, vagy nem is tudom mi lehet ez, érdemes lett volna félreraknod, és ha megnézed ezt a képet, az ing fehérjének a reflexhatásait kihasználni. Egy nagyon picit nekünk jobbra, magadnak balra hajtod a fejed és egy picit még előrébb, ha már úgyis alsó gépállásról beszélünk, akkor az arc rögtön kap egy reflexhatást, a fehér ingről, ami egy picit még jobban előhozza azokat a finomságokat, ami az arcon látható lenne. Evvel érdemes lenne még játszani, de második lecke önportréban megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Talán egy jó pár képpel ezelőtt egyszer említettem, hogy az intenzív színek és a nagyon naturális színek nem biztos, hogy segítenek egy fotónak. Itt pedig kifejezetten azt kell mondanom, hogy a drága kis modellje Barának, a kis ajkával és evvel a lila, vagy kék, ilyen hihetetlen formájú fúvószerkezettel és a buborékokkal, az egész gyermekkort az örömmel, mindennel együtt hozzák, közvetítik nekünk. Egy nagyon jó kis próbálkozásnak tartom ezt a képet, különösen azért, mert az éppen növekvő buborék kis részletei, villámjai nagyon jól látszanak. (szőke)
értékelés: