Feladatmegoldás

Nagyon szeretem a Barának ezt a képét, mert éppen az a fajta irónia, amit más most mondhat, hogy de hát a Bara mindig komoly, és egyáltalán nem fedezhető fel, hogy van egy szarkasztikus iróniája, ez a kép ezt megcáfolja. Ha az előző elemzéseket, és az előző képek kapcsán felmerült kéréseket, megfigyeléseket megnézzük, egy elég egyértelmű és konkrét válasz a kettes lecke önportrén keresztüli megfogalmazásban, hogy igen, megmutatom, de úgy mutatom meg, hogy nem mutatom meg. Igen, megmutatom, de megmutatom úgy, hogy minden tökéletesen érthető. Mik ezek a tökéletesen érthető dolgok? Az, hogy az egész kép vörös, nem csak a haj, hanem a háttér, a dekoltázs, és minden, ami a nőiséget sugallja. És ott van folyamatosan a nőiségből eredő küzdj meg, harcolj meg értem, bonts ki, és minden ott van, ami a nőiségről szólhat, de ott van ugyanakkor úgy is, hogy nem adom, gyere szerezd meg. Amíg azt mondtam, hogy az eddig mostanában látható Medvegy Bara-féle utcaképekben, tájképekben ez a fajta tüzes és titkos nő, bár tudjuk, hogy ilyen van, gondoljunk csak vissza a Bara szobabelsőben, talán fürdőszoba-, vagy valamilyen szobabelsőben készített alsó gépállásos bemozdulásos képeire, tudjuk, hogy ez van. Én épp ezt próbáltam jelezni, hogy a világot megfigyelő képeiben is ugyanígy ezeket át kellene szűrni. Nyilván ez egy könnyebb helyzet, hogy a második lecke önportré, amely eleve házi feladati minőségében valami ilyesmit kér, amit itt látunk, de ezt, a fotós kézjegyét, meg kellene próbálni a többi munkákban is elhelyezni. Azért mondtam ezt itt el, mert nyilván nem száz százalékosan erre a képre vonatkozik, de mégiscsak keresünk utakat, hátha ez segít a saját dolgában. Természetesen második lecke önportré kategóriában ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

rügyfakadás

Azért szeretem ezt a képet, mert azoknak az embereknek, akik természetfotókkal foglalkoznak, olyan módon kell járniuk a külvilágban, és itt akár a nagyvárosban lévő épített környezeti felületekre is gondolok, hogy azokban a közegekben valamilyen módon létezni kell. Nem csak azt értem ezalatt, hogy mondjuk valaki erdőőr legyen, vagy erdész, vagy botanikus, tehát, hogy folyamatosan, nap min nap benne legyen egy növénykultúrában, lehet, hogy egyszerűen csak egy kirándulónak kell lennie, aki egy erdőn, egy mezőn áthalad. De akárha minden nap, minden percben benne él ilyen szituációban, vagy csak egy pillanatra találkozik ezzel a helyzettel, az kell, hogy meglássa, és itt ezt tartom fontosnak, hogy a növényzet geometriáját, a növényzet ritmikáját a fényképész kiválasztotta, a fényképezőgépével megláttatta és ezt egy kompozícióba próbálta rendezni. A kép kompozíciós rendjével, vagy a kép belső rendszerével kapcsolatban pedig az kimondható, hogy egy nagyon közeli előtér és egy messzi háttér az, amivel dolgozik ez a kép. Kiemeli, fölerősíti a virág most induló leveleit, kinyíló formáit. Tehát ehhez csak egy parányi igazítás, manipuláció szükségeltetne. Akár, hogy egy olyan időpontot lenne érdemes kiválasztani, vagy lett volna érdemes kiválasztani, amikor egy picit más fényben jelenik meg a háttér. Egy keveset, akár sötétebb tónusú, vagy más színtónusú, de egységes tónusú háttérfelületként tudna megjelenni. Ugyanis most érződik ez az egészen túlfűtött közelsége a növénynek a kamera felé, hogy itt van, benne van a mi territóriumunkban, a környezet pedig hátrébb tolódik. Az egész olyan, mint egy ilyen kis személyes, suttogó párbeszéd. Mégis egy picit kellett volna a hátteret más színvilágban tartani, vagy sötétebben és azonnal, ezek a friss zöldek azonnal főszerepet kaptak volna. Tehát egy nagyon parányi módosítás szükségeltetne ehhez a képhez, amivel igazán szépen tudna énekelni zenei szempontból ez a növénytanulmány. Én úgy gondolom, hogy a kiválasztás miatt azért megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Felvállalom a felelősséget és azt mondom, hogy ugyan egy képsort kaptam, és a képsorban ezek a bíborba hajló, vöröses bíborok nagyon érdekesek, olyan az egész mintha egy régi Eastmancolor film maradékait látnánk… szóval én fölvállalom a nehéz döntést, és én azt mondom, hogy ezt a 12-es lecke tavasz házi feladat-sort én önhatalmúlag egy képként fogom értékelni. Teszem ezt azért, mert abban reménykedem, hogy esetleg Viktória az érvelésemet is elfogadja. Az én érvem pedig a következő: az első kép, amelyen látjuk ezt a fát, és mögötte látjuk a szocializmus büszke maradványait, emberi életterekkel, redőnybeépítésekkel, ugyanolyan ablakokkal, tehát a kettő, az élő növényzet ritmusa és az ember által épített metrikus rendszer kettő kapcsolata nagyon szépen van jelen ezen az első egyes képen legfölül. Úgy gondolom, hogy mindent, amit a második és harmadik kép szeretne elmesélni, megtalálunk ebben az első képben. Még ha nem is pont olyan színűek, még ha nem is úgy látom a leveleket, még ha nem is látom ilyen közelben a virágokat. Ezért én azt mondanám a három képpel kapcsolatban, hogy a fotósnak kell, hogy bizonyossága legyen a munkáival, történeteivel, ebből következően bátorsága kell, hogy legyen, hogy néha meghozza a döntést, hogy a kevesebb az több. És a több nem biztos, hogy még többet hoz. Az én döntésem szerint, amit nem kötelező elfogadni, az első kép tartalmaz mindent, ami a hármas képsorban megtalálható. Tehát az első kép az egy három disznós kép abban az esetben, hogyha a Viktória is elfogadja, hogy a másik két kép az nem tartozik ehhez a képsorhoz. De ehhez az kell, hogy a további munkáiban is mindig pontosítson. Mindig először gondolja át, hogy mit miért tesz, mielőtt fényképezne. (szőke)
értékelés:

Néha a bentlakók kiülnek a mennyország kapujának lépcsőjére és vágyakoznak. Belőlük lesznek később a "földe szállt angyalok".

Valamilyen leromlott régi, ilyen vakolatos épületnek a padlásfeljárójára, valami mezőgazdasági épületnek a padlásföljárójára ültette a fotós a modelljét. Látható ott a háttérben is, hogy eléggé vakolatlan ott az a felület, egy ilyen romos épületben van elhelyezve egy romantikus szituáció. A romantikát, azt elsősorban abból a fényekből sejtem, amivel egy kicsit mintha manipulálva lenne ez a kép. Valahogy egy ilyen fénykör pászmában van beleültettetve a modell, mint egy ilyen oltárképben. A barokk nagyon kedvelné ezt az egészen összetett mozdulat pozíciót. Nagyon jó ritmusban mennek a fények a cipőkön, ruhán, combon, nagyon jó ritmusa van a modellnek ezekkel a vízszintes lépcsődarabkákkal. Ilyen értelemben a kép tehát egy nagyon jó, kicsit nyugat-európai ízű romantikus kép. A 4-es lecke barátom kategóriájára én úgy gondolom, hogy ráadásul nagyon jól stimmel, jó a választás. Az, hogy a hangulata milyen ennek a képnek az természetesen a fotós feladata és a fotós szabadságjoga. Az már más kérdés, hogy ennek a képnek van egy címe, azt is a fényképész adta és avval viszont már vitatkoznék. A fotós attitűdje és a fotós, hogy úgy mondjam manipulálása, hogy milyen címet ad egy képnek. De azokon a helyeken, ahol engem tanítottak, általában azt mondták, hogy a többségében, ha a néző szempontjából nézzük az alkotásokat, akkor a címek megpróbálnak segíteni abban, hogy azért közelebb kerüljön az alkotás üzenetéhez. Itt pedig én úgy érzem, hogy a cím ugyan egy nagyon komolyan gondolt döntés, de nem azonos a képen látható eseménnyel. Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert hiszen folyamatosan a vizualitással és a vizualitáson keresztüli, nem verbális kommunikációval is foglalkozunk, és azt el kell tudni fogadni, hogy a képen látható, még egyszer mondom nagyon jó ritmusú mozdulatsor – idézőjelben, testkód – nem azonos avval, amit a fotós szeretne láttatni a címen keresztül. Az itt látható mozdulatsor a balra tolódó elmozdulással védekezést, zárkózottságot, sőt, tulajdonképpen valamilyenfajta vallatási helyzetet mutat. Nem azt, ami a kép címéből következtethető. Ettől még ez a kép nagyon jó, ettől még ez a kép nagyon fontos, ez a kép nagyon szerethető, csak tudnia kell az alkotónak, hogy nem a címben meghatározott üzenetet hordozza. Tehát a kép három disznós kép a 4-es lecke barátom kategóriájában és a címválasztással még a képhez tartozó hozzáfűzéssel sem értek egyet. Más címet kellene neki választani. Ettől még ez a kép jó. (szőke)
értékelés:

Ezt a fekvő formátumú képet így, fekete-fehér formájában azért tartom fontosnak, mert nagyon sok alkotást láttunk mostanában a házi kedvencekkel. Különlegesebbnél különlegesebb állatok. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő időben azért nem fogunk sűrűsödni mondjuk kígyókkal és oktopuszokkal, mint házi kedvencekkel. Szóval nagyon sokféle állatfotót láttunk ennek a házi feladatnak kapcsán. A Gabi munkáját azért szeretem, mert ugyan erőteljesen predesztinálva van az élőlény, mint sztármodell, hogy itt maradjon az optika előtt, elsősorban a Gabi balkezével kapcsolatban, de éppen az ember, akinek a társa a háziállat, az ember jelenléte miatt válik különlegessé ez a kép. Másrészt pedig a pozíció, ahogy a cica szemszögébe van elhelyezve ez a kamera. És bár elég határozott döntés, hogy most pedig fényképezkedünk Micikém, itt ők ketten megjelennek ezen a képen, de Vincze Gabriellától, vagy a gazdától válik ez különleges üzenetté. A tulajdonos üzen nekünk és a tulajdonos üzentet az oldalánál lévő kis állaton keresztül és így a szemek, a macska és a szereplő szemei is egész különleges ritmust kapnak. Én ezt egy nagyon jó adaptációnak gondolom a hatos lecke házi kedvenc feladatánál, tehát úgy gondolom, hogy ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

A képet átteszem a mozgás leckéből az épített környezetbe, azért, mert ennek a képnek az arányritmusai megintcsak a strukturált építkezés és hozzá tartozó szocio elemek arányaira tolódik el, és ebben nem számottevő, vagy szinte csak karcolatnyi, leheletnyi az, ami a nyolcas lecke mozgás kategóriával kapcsolatos. Ugyanakkor az épített környezetben a megfigyelése Barának az egy nagyon jó irány, jó, hogy járja a várost, mint annak idején Klösz mester, talán az Estiklopédiában érdemes egy picit utánanézni, hogy azt hiszem 1898-ban, amikor Klösz elkészítette Budapest különböző épületképeit, hogy ezeknek milyen hangulata van. Az jó, hogy a Barában van egy ilyen áldozati szerep, ahogyan jár folyamatosan a nagyvárosban, és a nagyvárost megpróbálja magán átszűrni, és ezeket rögzíteni, hiszen ezek pillanatokon belül megváltozó helyszínek, amelyek valószínűleg egy-két év múlva már nem ilyenek lesznek, egyáltalán nem biztos, hogy létezni fognak. Ezek korlenyomatok, ebbe a sorba tartozik ez a kép is. Az épített környezetben ez a házi feladat csak azért kap két disznót, mert azt gondolom, hogy a Barának viszont előbb-utóbb el kellene kezdenie valamilyen módon sarkalatosabban jelen lennie ezekben a munkákban. Én úgy érzem, hogy mint távolságtartó képeket ezeket a képeket ő már nagyon jól elkészíti, és ha akar önmagával kapcsolatban továbblépni, akkor amit már talán két hónappal ezelőtt is mondtam, több bátorság kellene önmagával szemben. Ezeket a döntéseket kívülről nem lehet meghozni, sem én, sem a Pedellus, sem a többiek nem hozhatják meg, meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy amikor ott az ideje, akkor a Bara tegye meg ezt, a Barának viszont el kellene fogadnia, hogy mivel hosszú ideje tisztel meg engem azzal, hogy a képeit elküldi, és meghallgatja azokat a hozzáfűzéseket, amelyeket eddig megtettem, és nyilván nem ok nélkül, akkor ha meghallható ez, én azt kérném, hogy maga felé legyen egy picit határozottabb. Bocsánat, hogy ezt mondom az üzenet végére, most egy kicsit sika-mika van. Bara ennél többet tudna. Épp az előző munkák, az eddigi munkák alapján merem ezt mondani. (szőke)
értékelés:

Egy zseniális képsor és egy zseniális, majdhogynem szürreális gondolati kapcsolódás, amit az Ági itt három képben megpróbál mesélni. Nagyon jó az, amire ő rájött, nevezhetnénk Piroska kosarának, vagy a mágikus kosárnak. Nagyon izgalmas, ahogy a kosár szemszögéből egy történet létrejön. A megoldás is megtalálható a három képi üzenetben, méghozzá az első képen, ugyanis az első képet ha megfigyeljük, akkor parányi felületen, de látható a kép jobb felső sarkán a kosár tulajdonosának az ujja, vagy a kezéből egy picike kis darabka. Mintha a kamera tulajdonképpen a kosár szemszögéből nézne a világra. Ettől válik olyan nagyon furává az első kép. És ha ilyen értelemben figyeljük meg a második és harmadik képet, akkor tulajdonképpen pofonegyszerű lenne egy zseniális képsort létrehozni, mert csak annyit kellett volna tenni a második képnél is, hogy a kamerát a kosarak vásárának világában az ő szintjükre kellett volna emelni. Nem az emberek szemszögéhez, hanem oda, ahol ez a rengeteg kosár, mintegy rituálé, egy felvonulás, mintegy transzparens itt jelen van. Az első képnek a főszereplője a kosár. A második képnek is a főszereplői a kosarak lennének, csak a kamerát kellett volna a föld közelében elhelyezni, és a kosarak gazdái valójában beosztottjaivá válnának a kosaraknak. Hiszen ebben a második képben pont az az izgalmas, hogy ezen a rögtönzött vásáron vagy bemutatón az emberek világát, szocióját, történetét láthatjuk a kosarakon keresztül. Ez a, hát, úgymond világjárt kosár koronázná be az ünnepi asztalra odaérkezvén ezt a történetet. Ez azt is jelenti, hogy itt is változtatni kellett volna a fényképész nézőpontján, hogy végig megmaradjon a kosár, mint főszereplő. A harmadik képnél is tulajdonképpen majdnem álló pozícióból, fölülről egyszerűen leirat szintjén kapjuk meg ezt a látványt, pedig ez ennél sokkal több. Szinte egy pöccintésre voltunk egy világcsúcstól a három képnél, de úgy gondolom, hogy mivel az ötlet rögzítése egy nagyon fontos dolog, az Áginak a három képre megvan a két disznó, csak azt kérem tőle is, hogy mindig az alkotások elkészítése előtt, legyen az mozgókép, legyen az állókép, legyen az rádióműsor, fogalmazzuk meg az üzenetünket magunkban. Mi az, amit szeretnék a külvilágnak üzenni?
Közbeszólok egy dolgot csak – szól közbe Zsolt -, hogyha egy gyertya szerepel ezen a képen, énnekem azért az akár az András nézőpontját követjük, akár ezt a tárgyszerű nézőpontot, ez a gyertya most nincs szerepbe hozva. Nem él. Az látszik, hogy már egyszer meg volt gyújtva, de most nem világít. Tudom én, hogy a napközbeni helyzetben a gyertya fényére plusz világítóforrásként nincs szükség, ugyanakkor a gyertya dísze, a gyertya értelme, a gyertya lelke az a láng. (szőke-hegyi)
értékelés: