Feladatmegoldás

Egy bontásból megmaradt családi ház, vagy épület ajtaja és a mellette lévő előszobafalaknak a töredékei, amit látunk ezen a szociofotón. Nagyon intenzíven, erőteljesen jelen van egy erős napfényben a háttér kékje és nagyon intenzívek a bejárati ajtó vörös, flóderozott felületei. Tehát minden egy kicsit olyan mint hogyha egy ilyen nyaralási, vagy úti kép lenne, amibe ugye, ahogy a kiránduló járkált, talált egy lebontott épületet és azt lefényképezte. Próbálok a címből kiindulni, amely ugye úgy szól, hogy – Fellegajtó – és nyilvánvalóan a felhők, az ég és egy élettér eltűnése, amelyben szinte egy szakrális motívumnak tűnik az ajtó fogalma, hogy erre utal a cím. Mivel már a ház nincs meg, hanem az álmok és az emlékek birodalmába nyílhat ez a funkciójában már csak nyílásra használható ajtó, hiszen nincs már lakótér, a külvilágtól nem zárkózunk el. Ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy elképzelhető, hogy egy másik beállítási pozícióját kellett volna a fotósnak megkeresnie. Azért mert a hullámpalatető és az a vastraverz drótháló, akkor itt az ajtót takaró bontott téglafal felület, ez egy kicsit kompozíciós rendjében összezavarja ezt az egész üzenetet. Annál is inkább, mert az ajtót szinte csak következtetés szintjén látjuk, csak egy töredéket látunk magából az ajtóból. Ha a címből indulok ki, akkor az egészben van valamennyi költészet, vagy van valamennyi manifesztálás, és ha ehhez hozzárakom azt is, hogy a fotós egy egészen mély alsó gépállású szemszöget keres, akkor mindenféleképp a címválasztást jónak kell tekintenünk, de a kamera pozíció megválasztását nem. Mert ha talán, sejtésem szerint, ugye nem látom ezt a teret, nem ismerem ezt a teret, talán ha a fotós balra, a kép baloldala felé tovább haladott volna ebben a térben, akkor lehet, hogy talál egy olyan képkivágást, ahol egyrészt nem zavar be ez a hullámpala drót, gázcső, vagy nem tudom én mik vannak ott, ez a kaotikus történet. Maga a meszelt fal és az egész ornamentikája ennek az ajtó posztamensnek kap egy műemlék-rom hangulatot, ugyanúgy megtartva az alsó gépállásban, pedig ez az ajtó, akkor ez az ég háttérrel tényleg egy ilyen iráni, vagy ilyen mezopotámiai emléknyomra hasonlítón hozná azt az üzenetet, ami a címben van. Tehát véleményem szerint nagyon jó az irány, nagyon jó a megfigyelés, jó az, ahogy ezt a Gabriella megtalálja, viszont szerintem nem átgondolt az exponálás pillanata. Hanem tényleg olyan, mint egy kis fényképezőgép, kattintottam, arra jártam, megvan. Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy nagyon jók az irányok, az érzékenységek, amely a Gabriellában működik, de fontos lenne ezt az egészet súlypontozni. Mielőtt a gépet használom, magam számára is kimondani, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék. Tehát ismétlés az épített környezetre, merthogy jók a gondolatok és nagyon várom, hogy ilyen színtű ötletek legyenek, de jól elkészítve. (szőke)

Merre?

A francia szürrealizmust, René Magritte-et és hasonló alkotókat idéz a kép. Föl is vetődik itt rögtön a kérdés, hogy de hol a síelő. Azt hiszem, hogy minden, ami a képen van, az jól érthető gesztus, geg, humor. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy még ebben a szórt fényben is óriási fénnyel jelentkezhetett a hatalmas hófelület, és ez okozhatja azt, hogy a két kesztyű részleteiben bebukik, ellenfényessé válik. Valamilyen kis tükörrel vagy fényvisszaverő felülettel a két kesztyűt érdemes lett volna megvilágítani, hogy ne a síbot márkafelirata legyen információként elsődleges, hanem a kesztyű ujjainak gyűrődései. De két disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Rég láttalak. Remélem nem zavarok.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy hova lehetne máshova elhelyezni a képet, portrét, nem tudom én, bármilyen más helyzetet, és fejet kellett hajtanom, hogy Ádámnak igaza van, ez a tizenkettes lecke tavasz. Annyira meglepő, annyira ironikus az, hogy alsó gépállásból a fényt nézve ezt a pozíciót választja, ami tulajdonképpen a kép esendősége miatt lenyom mindenfajta más választást. Nagyon szerethető ez a kép. Nagyon dédelgetnivaló, és remélem, hogy a többiek is ugyanilyen örömmel fogadják, hogy Ádám megérkezett ide körünkbe. Tudom, hogy nem ezt kéne mondani, de szinte egy korai Badár-kép sejlik itt előttem, ahogy vagy drum-and-bass, vagy valamilyen bossa nova, vagy valamilyen szalonjazz szólhat abban a fülhallgatóban. Mindenféleképp egy nagyon bátor vállaltozásnak gondolom. Kérlek, Ádám, hogyha ilyen képeket küldesz, akkor zavarj folyamatosan bennünket, mert ez egy nagyon őszinte kis üzenet minden technikai hiányossága ellenére. Hajrá! Három disznó. (szőke)
értékelés:

A nevem is olyan mint a dobpergés.

Nyilvánvalóan nem egy egyszerű helyzet valakinek saját magát lefotóznia egy olyan helyzetben, amikor mind a két keze foglalt. Hogy itt most az Ádám ehhez alkalmazott-e valami trükköt, hogy dupla expozícióval exponált, és úgy készítette el, hogy mind a két keze szabad legyen, vagy távkioldóval, ez az ő dolga. Én ezt nem is kívánom elemezni. Aminek viszont kifejezetten örülök, hogy nem csak egy mozdulatot látunk, itt félig árnyjátékokat is látunk, és mindettől függetlenül ahogy ő ezt kitalálta, kimódolta, annak külön örülök, hogy két használt filctollal dobol, és nem dobverővel. Tehát ez a „mindig is szerettem volna” üzenetét erősíti. Talán annyi, nem tudok dobolni, lehet, hogy így kell dobolni, de talán ha a két kéz picit közelebb kerül egymáshoz, akkor középen nincs ez a fajta lyuk. Nagyon érdekes, most ahogy nézem a képet, ennek biztos van valami optikai oka, hogy minél többet nézem ezt a képet viszonylag nagy fényerőnél itt a monitoron, annál inkább ott elkezd kialakulni nekem valamilyen negatív formából valamilyen arcforma. Úgyhogy nagyon érdekes játék, és köszöntöm Ádámot. Én ezt egy jó üzenetnek tartom az első leckére, annál is inkább, merthogy minél inkább haladunk az időben, annál nehezebb dolguk van az embereknek, hogy valami olyat küldjenek, ami még nem volt. Úgyhogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Március idusa a Hargitán

Hosszan, fekve elnyújtott, nagyon-nagyon szép ritmusú téli tájképet látunk. Messze ott a fehér foltokban sejlik két emberi alak az úton. Mintha egy régi irodalmi anyag egy részét, akár egy Nagy Lajos történetet látnánk. A mostani időszakban valószínűleg, én nem tudom megmondani, hogy miért, de sokszor a japán, vagy a keleti festészeti stílusokat kell itt említeni, így ennél a képnél is. Hogy ezt a tél időszaka hozza-e, hogy nagyon jól sűrítetek, nagyon jól emeltek ki, azt nem tudom, de az biztos, hogy ez a fajta higgadt visszafogottság, egyszerű ritmuskezelés, ami ennél a képnél véleményem szerint a nagy titok, a bal oldali óriási fenyő forma részlete, ez az, ami ezt a messze lévő, szürkében csak fátyolosan jelentkező fenyőerdőt, és a picit tőlünk távolabb a jobb oldalon bekandikáló sötét fenyő felületet térbe, ritmusba helyezi. Nagyon jónak érzem a tömegelhelyezést, és egy szép és nem lázadó, hanem elmélkedő képet látunk itt. Véleményem szerint ez egy háromdisznós kép, és nagyon köszönöm a Bartos Áginak. (szőke)
értékelés:

nyári kép

Itt szeretnék egy dolgot megjegyezni a Sanyinál, hogy nagyon szeretem a képeit, én csak akkor vagyok hajlandó a továbbiakban elemezni, hogyha ez a fekete keret ez esetleg megszűnik. Ezt tényleg komolyan mondom. Mert így az van, hogy az összes képhez képest van valami, ami állandóan, deklaráltan máshogy érkezik be. A kép önmagában működik, a kép ritmusai a japán és a keleti grafikai rendszerben jelenlévő megoldásokkal, a kicsi, a középső, a nagy, és a pici pad ritmusaival egy középsík-felületre fölakasztgatva jó ritmusjátékok talán a Balaton szürkéivel, de igazából ez olyan, mintha vetített háttér is lenne. Egyértelműen pont az árnyékoktól, vagy valamilyen fűritmustól az egész olyan, mint egy grafika. A háttér és az előtér közé behelyezett szinte árnykép. Ez egy jó ritmusgyakorlat, jól működik a kép, mint tájkép, nem vagyok benne biztos, hogy ez csendélet, én ezt tájképnek hívnám. Semmi nem indokolja a keretet. A bizonytalanság az igen, hogy föl kell hívnom magamra a figyelmet, hogy itt van egy alkotás egy egész nagy rengetegben. Ez a munka működik akkor is, ha nincs ott a keret. A keret megint ugyanazokat a sötét tónusokat hordozza, amelyeket az jobb oldali alsó megmetszett kis bukszus dereka és az az alatti fűrészlet is tartalmaz. Tehát a külső keret beleszól a kép belső világába, gyöngíti, zavarja azt. Semmi szerepe nincs ennek a fekete keretnek itt a megközelítésben. A kép átkerül az épített környezetbe. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Elsősorban épített környezetbe ez egy nagyon szép tanulmány a vályogba rakott kövek, téglák, és a faragott ablakkeret, a meszelt falfelület maradványai. Talán ha nagyon figyel az ember, akkor a tükröződésben valamennyire felsejlik egy emberi árnyék vagy alak. Látható az ablaknyíláson befelé, hogy tetőszerkezet már nincs. Nyilván, hiszen régi felületet látunk, valamilyen múltra tekintő szimbólum ez. Szerintem egy nagyon szép felületmegfigyelés. A kövek, téglák közötti repedések abban az esetben, ha esetleg ezzel még valaki foglalkozni akarna, akkor ha egy picit súrlófényt kapna, akkor ezek a domború felületek, völgyecskék, kiemelkedések még különlegesebb hatást kapnának, nyilván akkor viszont eltűnne a háttérben belátható messzebb lévő felület. Szóval ezzel lehetne még kísérletezni. A kép mint egy ilyen felületrajz nagyon jól működik, semmi nem indokolja, hogy itt is keretezés történjék. A keretezés megint összeszorít, megint kiemelni szeretne. Ha jól látom van egy szürke szpréfúvás megint körbe. Nincs erre szükség. Ez a kép önállóan megáll a maga lábán. Tehát a keret nélkül és a sötét fúvás nélkül is ez a kép egy háromdisznós kép. Áttesszük az épített környezetbe. Azért nem fogadjuk el gyermekkor leckére, merthogy ha én a gyermeki megközelítést kérem számon, márpedig azt kell, hogy mondjam, hogy - már amennyit a Gabriella eddigi munkáiból láttam, ő nagyon is filozófiai kérdésekkel foglalkozó ember és alkotó, akkor én azt mondom, hogy – ilyen apróságokat fogok most mondani: a gyermek sosem egy méter hatvannyolc centi magas. A gyermek az kíváncsi. Miért mondom ezt? A kamera nézőpontjának megválasztása egy felnőtt döntése. Ahogy az is egy felnőtt szemérmessége, hogy nem ment oda és nem nyitotta ki az ablakot, vagy nem tette oda a labdáját, vagy nem tett oda egy csokor virágot, amit szedett a réten. Hogyha mondjuk egy kislányról lenne szó, akkor valószínű ezt megtette volna. Ezek olyan döntések, amik pontosan egy filozófiai üzenetet tudnak erősíteni. Nem kell ezeknek harsányaknak lenni, nem kell ezeknek nagyon csináltaknak lenni, mégis fontosak ezek a döntések akkor, amikor egy lecke által létrehozott filozófiai gondolatrendszert próbálunk feldolgozni és magunkon átszűrni. Tehát épített környezetben jár neki a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: