Feladatmegoldás

Életem
Íme néhány, számomra fontos pillanat emléke - jelképe. Büsze vagyok rá, hogy van néhány igaz barátom, de mindet megelőzi egy: az ÉLET.

Az egész nekem úgy néz ki mint egy faliújság, amire az ember ilyen kis fém, tüskés műanyag bigyóval fölszúrja a föladott csekkeket, a fizetési meghagyásokat, a receptet, az üzenetet a kedvesnek, hogy vegyél légy szíves két kiló kenyeret. Tehát van egy ilyen hatása és ez a hatás ez valószínű, hogy a perspektíva és a kamera nézőpontjának a megválasztásából adódik. A másik az, amit én ma délután csináltam, hogy kiöntöttem a fiókot, mert kerestem valamit, és hát hasonlóképpen kerültek elő a tárgyak a szekrény rejtekéből. Az számomra azért egy kicsit kérdéses, hogy ha vajon ez mind jellemez, akkor vajon mi jellemez? Van itt minden, mint Karácsonykor. Kisautó, cipő, mobiltelefon, kávé, gyertya, Budapest térkép, nem sorolom. Biztos mindegyikhez valamilyen személyes élmény kötődik és én erre saját példámat tudom felhozni, hogy nálam ez hullámszerűen működik. Vannak gyűjtögető periódusaim, meg kidobós periódusaim. Egy darabig én is mindent így gyűjtögetek, aztán egyszer csak elég és akkor nagyon jól esik, amikor mindezt az enyészetté redukálom. El akartam kezdeni elemezni magát a képet és aztán rájöttem, hogy annyira erős hatás van a fejemben egy másik munka által, hogy nem tudok belekezdeni az elemzésbe addig, amíg ezt el nem mondom. Volt talán a Vogue-nak, vagy a Marie Claire-nek egy ilyen sorozata. Hölgyeket meghívtak egy kávéházba, és akkor ott beszélgettek a hölgyekkel, persze ott volt a fotós is és akkor megkérték a hölgyeket, hogy ugyan tegyék már meg, hogy a kis kerek kávéházi asztalra borítsák ki a táskájukat. És akkor ezt meg is tették. És akkor mindig volt egy portré az adott hölgyről és egy úgymond portré az adott táska tartalmáról. Nagyon érdekes dolgok kerültek ott elő, és én nem akarom ezt most felsorolni, mert hát voltak nagyon extrém dolgok is. Volt olyan táska, amiben volt körülbelül 15 darab olló. Volt olyan táska, amiben volt körülbelül húsz darab rúzs, persze nyilvánvalóan minden más egyéb is, de pont ezek a kiugró helyzetek voltak azok, amik izgalmassá tették ezt a történetet. És hogyha itt ezt a képet nézem, egy kicsit hasonlatos ehhez a helyzethez, minthogyha kiborítanám a táskámat, mondjuk viszonylag nagy táska kéne ehhez, és akkor meglátnám azt, hogy mi volt ebben a táskában. Most itt képileg a megoldást keresem és itt a bajom is ezzel a képpel, hogy a rendezetlenséget rendezi. De olyan szinten rendezi, hogy ettől még nem jön létre kompozíció. Attól, hogy minden autó a talpán áll, meg a kis bábuk is föl vannak állítva, meg a kis házikók is föl vannak állítva és figyelünk arra, hogy az Oldtimer Show, Táncklub és Az István a király jól olvashatóan látható legyen - tehát, hogyha mindenre ennyire kínosan ügyelek, akkor ezzel mindent igyekszem egy értékre, egy szintre felhúzni és utána ezzel ki is gyengítem a történetet. Tehát valamilyen vezérfonalat nekem össze kell tudnom állítani. Nyilvánvaló, hogy ez így együtt is fontos, de mégis azt mondom, hogy valamilyen irányt a fotósnak kell tudnia szabni, hogy mik azok a kis momentumok, amikkel ilyen apró jelzésként el kezdi vezetni a nézőt. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez egy nagyon érdekes kezdet, de azon kéne elgondolkodnia Eszternek, hogy vajon hogy tudja ezt az egész dolgot dinamizálni. Mert ez most egy picit olyan, minthogyha egy Hammond orgonán lenyomnám a tíz ujjammal a tíz billentyűt, meg még a lábammal is amit elérek és egyszerre szólaltatnám meg ezeket a hangokat. Úgyhogy kicsit valahogy ezzel vagy ritmikailag, vagy fontossági sorrendet beállítva, vagy fénnyel valahogy el kéne indítani ezt a sodrást. Én ismétlésre ezt visszaadnám. (szőke-hegyi)

Lenne egy javaslatom a címre. A céges drót című filmet látjuk itt. Aki esetleg mozgófilmmel foglalkozott már, kisfilmmel, az itt láthatja, hogy látszólag egy kis etűdöt néztünk. De nagyon, nagyon sok trükk van benne és nem elektronikus értelemben, hanem gondolati játék. Nagyon nagy munka a vágása, az összerakása egy teljesen egyszerű történetnek. Hólapátolás, gallykikötés és a lakás megmutatása. Bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel. Maga a bevezető rész is nagyon izgalmas, mert belső narrációk, monológok vannak, a szokásos akciófilmekre jellemző szubjektív kamerákkal. Kamera elhelyezve a kormány mellett, szépen, jó ritmusban vágva. Önmagában az első pici bemutatórész is, a Mátra bemutatása, amiből természetesen az ember, mint általános iskolai tanuló, aki a nyilván földrajzzal nem foglalkozott igazából, az is megdöbben, hogy csak ekkora a Mátra? Egyetlenegy svenk? És ugyanakkor mégis már ebben ott van egy nagyfokú szeretet és természetesen irónia. A film egyik erénye az, hogy a vágás során benne maradnak a különböző kis bakik, amelyek ezt az öniróniát erősítik. Lásd a középső részben, a legizgalmasabb részben ugye a sapka leesés. Nagyon ötletesen, nagyon jól használja a Tamás a szubjektív kamerát. Az egyik ilyen az a hólapátolás, amely valószínűleg nagy kivetítő vásznon bizonyos nézőkben akár emésztési problémákat is tudna okozni, mert folyamatosan a tér változik azzal, ahogy a lapát felemelkedik, és természetesen vele együtt a kamera is. A film alá, ahol összefoglalásokat, összehúzásokat szeretne a Tamás létrehozni, zenéket használ. Ez a zene jól kapcsolódik ezekkel az apró pixillációkkal, vagy ilyen kisebb vágásokkal. A film legvégén van ez a kis záró képsor, szintén egy kamera szubjektív, ahogy látjuk, hogy ezek a talán mátrafüredi fák sorjáznak a kamera látóterében. Itt érdemes megemlíteni Zolnay Pál híres filmjét a Hogy szaladnak a fák címűt, Kiss Manyi és Iglódi István szereplésével van egy ilyen híres képsor. Az egész munkát, amely, ha jól látom 6 perc, 41 másodperc, tulajdonképpen már egy új kategóriába kell helyeznünk, mert már nem a pici 3 perces filmek stílusában készül el itt a Téli örömök, hanem ez igazából egy nagyon jó hangulatú, vidám, lendületes kisjátékfilm. Tulajdonképpen azt kell mondani, hogy a film főszereplője is teljesen egzakt módon kapcsolódik a történetbe, jó a színészvezetés. Nyilván ez kérdéses, hogy miért mondom, hiszen maga a rendező az, aki színészként is játszik, nem is akárhogyan - a klasszikus velencei hétvégi ház feelingben, egy 60 éves kisnyugdíjas örömeit valósítja itt meg. Ami természetesen nem tartozik a filmhez, de asszociációban ilyenkor nyilván a negyven fölötti korosztálynál megjelenik az a kérdésfeltevés a jövőt illetően, hogy vajon ez az eufórikus öröm az egész kerttel, házzal, majd később, hiszen az ember nem magányosan él, hanem mindig ott van mellette egy társ, majd a 6 éves élettársi viszony után, vajon még ugyanilyen biztonságot fog-e adni, ezek a bokrok, ezek a történések ugyanígy fognak-e működni. Úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogy 2015-ben, majd amikor Tamás az őszi örömöket elkészíti ugyanezen a helyszínen, vajon akkor mik lesznek az aláfestő mondatok. Én azt gondolom, hogy ez a film egy öt disznós film. Lehet egy olyan kérésünk szerinted a Tamás irányába, hogy minden évben, ezen a napon csináljon egy felvételt a tél örömeire? – kérdezi Zsolt. (szőke-hegyi) értékelés:

Érted gyújtok ma gyertyát
Nekem ilyen a gyász. Ettől a leckétől még nagyon messze vagyok ugyan, de mostanában készítettem és úgy gondoltam, ha már megvan, fel is tehetném.

Nagyon szép az, ahogyan a gyertyafényben a fekete-fehér képnél a kéz erek, a kéz felületei látszanak és nagyon szép a gesztus, ahogyan a két kéz elénk tárja a gyertyát. A fekvő formátumú képnél ugyanakkor minden jobbra van komponálva. A gyertya formája és minden, az abban az esetben, ha még hatékonyabban dekomponált lenne, akkor elképzelhető, hogy valamilyen ritmika létrejönne a képben. De most úgy tűnik, hogy ez egy középpontos kép szeretett volna lenni. Ez a középpontozás ugyanakkor el van bal felé tolva és tulajdonképpen az aszimmetrikus döntés nem indokolódik most ebben a helyzetben. Sem a szimmetria nem jön létre, mert hogy a jobboldali felületen van végig ez az információ, amit a gyertyával látunk. Tehát igazából, ha azt próbálom követni, ami a képen látszik, akkor számomra fontos lett volna, hogy a bal kéz ne maradjon takarásban. Vagy, ha a két kéz egymásra helyezve elénk tárja ezt a látványt, akkor a gyertyát, ezt az egy darab gyertyát tettem volna picit közép felé, merthogy most a képen azt a jelzést látjuk, hogy ez az egy gyertyafény világítja meg a felületet. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép vállalkozás. Remélem, hogy evvel még a Zoltán fog foglalkozni a későbbiekben is. Mindannak ellenére, amit elmondtam a képpel kapcsolatban én ezt egy három disznós képnek értékelem.
Miközben valószínűleg nem ez az egy gyertya világítja meg – teszi hozzá Hegyi – mert ekkora éles árnyékot nem adna a gyertya, mert akkor minden irányba adná ezt a kis árnyékot. Tehát, hogyha meg ezt vesszük, hogy valamilyen pótfényforrással rásegített erre, akkor talán lehetett volna ezt a pótfényforrást úgy megválasztani, annak a helyét, hogy a gyertya árnyéka ne a mutatóujjnál legyen. A másik ami eszembe jutott, nem tudom, hogy igazam van-e, de nekem az egy picit furcsa, hogy itt van egy megfolyás ezen a gyertyán, de ez nem a tenyérbe folyt. Tehát úgy csinálok mintha. (szőke-hegyi)
értékelés:

portyán

Nagyon, hát, fura, szinte meseszerű, azt hiszem Malka és Jičin talán, szaladgálnak sóspuskával az erdőben meg a tetőkön, tehát van az egésznek egy fura cseh meseisége. Annyit kérdeznék csak - fordul Szőke Hegyihez -, hogy ez a szolarizált-szerű dolog, ehhez te mit szólsz?
Én azért tartom jónak - szól Hegyi válasza -, mert egészen elviszi a grafika felé, és ettől pont az a meseiség az, ami a tárgyiasságtól elvonatkoztat. Mint egy illusztráció, látunk egy mesekönyvből valamit. Nekem pontosan ettől jó, és én annak örülök, hogy nem megint egy szokványos házi kedvenc helyzet, hogy ugrik a macska meg ül az ölemben - én ezeket is nagyon szeretem egyébként, főleg ha macskák szerepelnek rajta és nem kutyák -, ennél viszont van egy megfigyelése, és mindenképpen egy viszonyrendszer jön létre az alkotó és állat között. (szőke-hegyi)
értékelés:

csendesség
Egy szegedi kicsi temető kicsi részlete.

Itt egy nehéz feladatot választ a Béla, mert egy temetői sírhely melletti havas padot próbál főszereplőjévé tenni. A probléma az, hogy mint általában minden nagyvárosi temetőnél, túlzsúfolt a temető, rengeteg olyan formanyelv van egymás mellett, ami rettentően kaotikussá ezeket a tereket, és ezeket nagyon nehéz fotózni úgy, hogyha az ember nem a káoszt szeretné hangsúlyozni. Ebből a szempontból mondom azt, hogy tulajdonképpen nem is sikerül teljességgel ez, mert a háttérben lévő katolikus kereszt sötétje, a mellette lévő sírkőboltozat, és ezek a kerítések is, sok minden egy kicsit zavarossá teszi ezt a képet, bármennyire is középre van komponálva, nem tud főszereplővé válni ez a pad. Miközben engem érdekelne az az izgalmas helyzet, hogy van egy kerítés és mögötte pedig toronyházak, tehát annyira szürreális ez. Nem arról van szó, hogy a témakereséssel van a baj, hogy egy temetőben fotózok, és nem ezért adom vissza ismétlésre, mert rossz helyszínt választottál, hanem egyelőre én úgy érzem, hogy nincs eldöntve, hogy mit akartál ezzel közvetíteni. Tudom, hogy erre a padra le lehet ülni, tudom, hogy itt lehet imádkozni, sírni, azt is esetleg, hogy most már nem ülnek le, de alapvetően képileg nincs kifejezve ez, tehát ismétlés. (szőke-hegyi)

A barátom barátja
Che mindenhol.

Egy tárgyfotót látunk, ahol az oldalsó megvilágítás miatt a zsaluzott vasbeton felület raszterei, törései, levegőbuborékai látszanak, amelyre fekete-fehérrel Che Guevara van rászprézve kellően elmosódott formában. Ennek a kettőnek a játékossága, humorhelyzete hozza ezt a képi világot. Én annyit mondanék, hogy igazából az arányokat eltolnám a vasbeton felület felé, amelyen tényleg csak sejthetően jelenik meg Che Guevara. Ahhoz viszont kontrasztosabbnak kellene lenni a beton sérült felületeinek mélyedéseinek, ami aztán eltorzíthatja, valamilyen módon másodrendűvé minősítheti a grafikát pontosan azért, mert általában (ez többször elhangzott) a grafikák fényképen keresztüli reprodukálása mindig akkor érdekes, hogyha az beágyazódik egy adott közegbe. Különben azt kell feltételeznünk, hogy azt az alkotást vagy azt az alkotót kell értékelnünk vagy elfogadnunk, aki egyszer már interpretált valamit festményen, fotón, képen keresztül. Én itt eltolnám a hangsúlyt még jobban a falfelületre, amin csak átsejlik, mint egy szellemarc, az itt lévő kép. Két disznó. (szőke)
értékelés:

Egyszerű vacsora

Hadd tegyem hozzá, hogy nem a formák, nem a diók, nem a kenyér, nem a kés, nem a kompozíciós rend, hanem az egészen ez a barnás, zöldes, okkeres hangulat az, aminek örülök, amit, nem tudom, szűrővel vagy nem tudom mivel ér el, de tényleg hozza azt a bizonyos brómolajnyomat-, vagy olajfestményszerű történeteket. Nagyon jó látni a kenyeret így, hogy meg van szegve. Nagyon jó látni ezeket a kipirosított almákat. Annak ellenére, hogy igen, huszonhatezer-kilencszáznyolcvanhat ilyen festményt láttunk, mégis van valami, amitől ez a kép nagyzoltános. Még úgy is, hogy negatív mágiával egyszerűen csak azt írja ide ki, hogy egyszerű vacsora. Nagy Zoltánra is visszavetődik, hogy azt mondja, valahol kimondja, hogy ez csak egy egyszerű kép. De ez az egyszerű kép szeretettel, türelemmel van elkészítve, odaadással van elkészítve, és ezeken a beállításokon, a tárgyak beállításain gondolkozott. Én nagyon szeretem ezt a képet.
   Igen - folytatja Hegyi -, annyi csak, hogy megint a világítás. Valami nagyon kis spottal ha a kenyér hátuljánál valami picit kapna, vagy a kés éle megcsillanhatna, tehát ott egy picit még lehetne játszani.
   De jó az irány - védi az alkotót Szőke -, bele lehetne kötni, csak...
   De hát hogy segítsünk neki továbblépni - magyarázza Hegyi -, ott egy picit a világítással lehetne játszani. (szőke-hegyi)
értékelés:

csendélet

Az előző képnél is lehetett látni, hogy a Bélát nagyon érdeklik az árnyékok, az árnyékok vetületei, és hogy ezekhez ő ért, és ezeket jól komponálja. Ez így is lenne most is, hogyha ez a bizonyos olajos vagy pálinkás üveg nem lenne itt előttünk. Amitől izgalmas a kép, az a dekompozíció és a fényt átengedő folyadékkal teli üveg, és az, hogy az üveg méretétől perspektivikusan szaladnak ezek az árnyékok oda befelé ebben a privát térben az ágyhoz. Nem tudom, hogyha a két könyvet kivennénk a sarokból, akkor vajon nem billenne-e a kép. Engem különösképpen azért nem zavar, mert ugyanezt a privát tárgyi kultúrát, tehát a kis állólámpa kapcsológombját ugyanúgy megtalálom a háttérben is, és a különböző rendezetlenül otthagyott pici apróságokat, épp ettől emberi és ettől nem műtermi. Talán beljebb kellene picit tolni, hogy nagyobb tömeg legyen, és ez a tömeg billentené vissza ezt a másik tömeget. Tehát én ezt egy jó munkának tartom, természetesen nem hiba nélküli, de nagyon örülök, hogy ilyen képeket is küldtök. (szőke-hegyi)
értékelés:

Saját korlátaim mögött
Ez a cím se lett túl jó, de ennél jobb nem jut eszembe perpillanat. Valami olyasmit szerettem volna mutatni, hogy milyen borzasztó, amikor az ember rájön arra, hogy eddig a pontig tudja elvinni / megcsinálni / megalkotni az adott dolgot és egyszerűen nincs tovább, nincs több erő, kitartás, tehetség, stb.

Én annak örülök, hogy egy olyan képet kapunk, ahol nagyon is tudatosan választódik ki a háttér, nagyon is tudatosan választódik meg a világítás, és maga a gesztus is. Sőt, még azt mondom, hogy nagyon is tudatosan használja az alkotó azokat a színeket, amiket használ. A kép címe ugye az, hogy Saját korlátaim mögött. Igazándiból a képcímmel nem is szeretnék vitatkozni, én most a cím nélkül fogom ezt megérteni. Ez egy nagyon jó fotográfia, egy nagyon jó első leckét kapunk. Talán annyit tudnék még ehhez hozzátenni, hogy a kép aljától, tehát tulajdonképpen ahol az ujjak összeérnek, onnan egy nagyon pici reflexet még, valamennyit most is kap, de valamennyi picivel többet kaphatna, hogy az ujjak végei, az ujjak befejeződése megtörténjen, mert akkor dinamikában jobban fog érvényesülni maga ez a kézfej, a kézfej és a szögesdrót kapcsolata. Amit viszont nagyon fontosnak tartok a többi estiskolás számára elmondani, hogy van egy nagyon parányi kis képrészlet, ami ugyanakkor nagyon nagy erővel bír, és ezt szeretném most itt kiemelni és felhívni rá a figyelmet. Ez pedig az a rész, ahol a húsba vág ez a szögesdrót-tüske. Ez azért fontos, mert egy történetet lehet mímelni is, úgy csinálni mintha, fölteszem a kezem, rátekerek egy szögesdrótot, de nem szeretném, ha fájna meg nyomot hagyna, meg egyébként is, - és létre lehet hozni a maga valóságában is. Ennek a képnek ez az ereje, hogy itt nincs kamu. Úgyhogy függetlenül attól, hogy a világítással kell még egy kicsit játszani, én ezt egy háromdisznós képnek tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

önportré arc nélkül
Néha árnyéka vagyok önmagamnak, mint itt épp.

Nagyon ügyes, nagyon trükkös játék, ugye, közvetlen előtér az orr, ajak, orrlyuk, és a háttérben ez a Renault jel, amiben így benne van a Béla arcéle. Én ezt annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha az arc nem lenne mosolygós, egy vidám, mosolygós gegnek érzem elsősorban a citromsárgák miatt. Jó ritmusban vannak ezek az ékszerű sárgák. Az ék alatt azt értem, hogy a Renault jel ugye több helyen is megtörik a képen. Még ezek a furcsa energiatakarékos égők is, a belső szoba, a pálma, ezek mind jót tesznek ennek a képnek, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

A Fény ígérete

Nagyon örülök, hogy Camilla folyamatosan küzd és dolgozik a feladatokkal, nagyon örülök, hogy nem adja fel, és sokat foglalkozik ezekkel. Ennél a képnél is nagyon szép a gesztus, a táncos gesztus, amit a modellen keresztül látunk. Ennél a képnél viszonylag érthető és elfogadható a technikai manipuláció, de azok a képei igazán erősek, ahol mer néha a valósággal foglalkozni, és ezek azt is bizonyítják, hogy nem kell mindig egy ilyen szégyenlős védekezés miatt állandóan ezt a kiégetést használni. Ezek a hatások éppen azért jelentkeznek, hogy minden egy picit legyen elrajzolt, és akkor a részletekből semmi se fog kiderülni. Megvan a három disznó, de azt kérném, hogy ha elfogadja a Camilla azokat, amiket mondtam, akkor legyen szíves az akt dologgal is foglalkozni, és kérem, hogy ezeket a kezdetektől jelen lévő szolarizált, roncsolt ügyeket, ezeket ha lehet, akkor felejtsük már el, mert ez által nem jönnek át azok a nagyon érzékeny, nagyon finom dolgok, amik neki köszönhetőek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nagyon izgalmas, két részből, A-B részből álló filmet lehet látni az Árpitól. Az első rész az egy látszólag improvizatív önvallomás, kamerával szemben, szinte rendőrségi vallatás szintjén, a második részben pedig egy számítógépes puzzle-játék segítségével egy filozófiai mondandó hangzik el. A film filozófiai üzenetéről természetesen lehet beszélgetni, lehet vitatkozni, azért is van a hozzászólás rovat, azzal lehet egyetérteni, nem egyetérteni. Én úgy gondolom, hogy az üzenet megfogalmazása mindig az alkotó joga, ebből a szempontból neki az is a dolga. A másik pedig az, hogy az üzenet teljes egészében a formák segítségével megvalósul-e. De talán ha az eddigi elemzéseket is elolvastuk, akkor még egyszer mondanám, hogy a sok forma segíti a kifejezést. Ez a prioritás, nem fordítva. Ha itt a formát nézzük, akkor csak annyi – miközben én szeretem ezt a filmet – csak annyi megjegyzésem lenne, hogy attól függetlenül, hogy a film első részében tulajdonképpen a vallomás, gyónás, szembesítés ami történik itt, az egy improvizációnak tűnik, az is lehet, hogy az, mégis azt mondom, hogy érdemes lenne az ilyenfajta színészi improvizációkat (mert ezek nagyon komoly munkák) akár fejben lepróbálni azért, hogy a mondatkeresések közötti kötőszavak, hangutánzó szavak, összefűzések ritmikája jobban tudjon működni. Nem a gesztusra, nem a belső bizonytalanságra gondolok, hanem arra, hogy most mint játékfilm (ez egy kisjátékfilm) az első szerkezetének zenei módon is kell működnie. Tehát nyilván ha én egy bluest nyomok, akkor nem lehet még három taktussal több benne, mert akkor abból lehet hogy egy keringő lesz, vagy valami más történet. Tehát csak annyit érzek, hogy a bemutatkozás film első felében van egy pici kosz, egy pici piszok, amit lehetne még gyalulni majd a következő munkáknál. Ennek ellenére én úgy érzem, hogy ez egy nagyon nagy munka, nagyon szép vállalkozás, és ez egy ötdisznós film, úgyhogy köszönöm szépen és várom az Árpi további munkáit, nyilván ő ezekkel, remélem, hogy fog foglalkozni, mármint amiket elmondtam. Az is jó, ha ő ezekkel nem ért egyet, mert az is azt jelenti, hogy dolgozik ezekkel az információkkal. Várom a további munkákat. (szőke-hegyi) értékelés:

Portré

Nagyon érdekes az, hogy egy ilyen szórt raszter van az egész képen, érdekes a klasszikus portré viszonylatában, hogy ezt a döntött kamerát választja a Bea. Kicsit a kalap vagy a sapka, amely egy védekezés is tulajdonképpen a hajkorona mellett, annak az árnyékából tekint ránk. Nagyon érdekes és trükkös kép, merthogy a jobb oldali állkapocsba belevág a képkeret, mégis érdekes módon, mivel a szemek uralják, és a száj ívei uralják, meg ez a sapka simléder ív az egész képet, egészében ugyanakkor pont emiatt nem gond az, hogy az emberi test nagyon sok helyen csonkolva van. Ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Dió a hasamon

Én azt szeretném mondani, hogy Temesi Tamás eddigi képeit érdemes megnéznünk, megnéznetek. Természetesen lehet azt mondani most, erre a képre, hogy a bal oldali kéz ujjai miért vannak csonkolva. Véleményem szerint azért, mert nem elsősorban a két kéz, hanem a kezek és a fedetlen emberi test, és ezek a konzekvensen játékeszközként használt diók, ezek folyamatosan, szinte egy történetsor részeiként ezek a főszereplők. Ezért fogadom el azt, hogy az intim testrész környékén a kéz vágódik. Ez egy nagyon fölkavaró fotó. Ha megnézzük azt, hogy Temesi Tamás az elmúlt rövid idő alatt honnan indult, ide érkező képeivel miket mutatott nekünk, hát egy nagyon intenzív változáson megy ő keresztül. Én azt gondolom, hogy ez mindenféleképp egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Mi lesz?

Az Ági játékos képe kicsit félősen, kicsit trükkösen egy kommunikáció felénk, az Estiskola felé, az estiskolások felé, az Estiskolára látogatók felé. Olyan bartoságisan ott van ebben, hogy meg is mutatom magam, és el is bújok tőletek. Talán ez egy nadrágnak a vöröse, vagy valamilyen felületnek, ahonnan kikandikálok, kilesek a védelemből, itt is vagyok, de nem is vagyok itt. Ezt a gesztust látjuk itt ezen a képen egy belső helyzetbe. Lehetne természetesen azt mondani, hogy a koponyába miért vágtunk bele, de én úgy gondolom, hogy ennek az egésznek a gesztusa, ahol ugyanakkor egy vörös nagyon is uralkodik ezen a képen, az a vörös, amely tele van tűzzel, tele van érzelmekkel, azért az egy elég határozott döntés, hogy ezen a képen ilyen mennyiségben kitakar, tehát ez mindenféleképpen tükrözi az Ágit. Ezért ez három disznó. (szőke)
értékelés: