Feladatmegoldás

Ugye ez nem a megszokott sorrendben illeszkedő leckénk, mert nyilvánvaló nem mondható kötelező jellegűnek az, hogy egy ilyen képi összefüggést, vagy egy képi összefüggést igénylő leckét valaki megcsináljon. És én azt kell, hogy mondjam, hogy Demeter nevében is köszönöm azoknak az eddigi munkáit, akik erre a leckére reagáltak. Ennek a képnek igazándiból az a nagy előnye, az a nagy erénye, hogy egy olyan időutazásban veszünk részt általa, ami visszarepít a 60-as évekbe. És itt található számomra a kép tisztelet jellege, vagy összefüggése, mert ebben a mai világban amiben élünk egy rácsodálkozás egy pitypangra, egy játék a maga keresetlenségével, a kis töredezett körmeivel, azzal a ruhával ami a modellen van, vagy akár azzal a fajta mélységélesség megválasztással amit itt Bara használ, igenis azt a fajta etűd mesélést, azt a fajta képi mesét hordozza ami meseiségében a 60-as években volt igazán jelen. Hogy Bara ezt honnan tudja magából előhúzni, azt én nem tudom, hogy honnan jönnek neki ezek az asszociációk, azt nem tudom, de az biztos, hogy egy nagyon jó megfogalmazást látunk és nagyon köszönöm azt, hogy ő ezt a képet elküldte és ez egy három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ágy-vágy

Annyi szerencsém van most, hogy Hegyi Zsolt kollégám nincs mellettem, úgyhogy tulajdonképpen szabadon elemezhetem ezt a képet. Az elmúlt időszakban számomra az egyik legfontosabb és legnagyobb élményt nyújtó kép, amit itt látok. Nem tudom, hogy mások mit szólnak ehhez. Nagyon sok mindent, nagyon sokminden történést indít el ez a kép, ugyanúgy az utazásról szól. Valahol pont a színvilág és pont a lámpák amelyek ezekben a vonatokban ezt az egészen fura, reneszánszos fényt hozzák, amelyektől az arcokon ez a vöröses pír és a világosabb felületek megjelennek nagyon izgalmas ritmust hoznak létre a mi életünkre, a mi kelet európai életünkre, a mi beszürkült életünkre, amelyeknél itt ezek a textíliák és a textíliákból picit kivillanó testrészek nagyon is hordoznak egy üzenetet. Azt az üzenetet, ami akár az elmúlt 20 vagy 30 évre is vonatkozhat. A képnek azért van alapvetően egy szürreális és különleges vonatkozása is és ez pedig, hogyha megfigyelitek a jobb alsó sarokból elinduló emberi testrész a kardigánnal, a könyökkel, a karral, az alvó arccal, amely ritmikájában becsatlakozik, mint egy ilyen furcsa spirál, a férfi társ keze, mellkasa, a támaszkodó karja és fej felé. És ebben az a bizonyos szürrealitás, vagy egy furcsa kis mozaik a pillanatfényképezésből adódóan, a spontaneitásból adódóan egy kéz, amely ennek az alvó embernek a támaszkodó jobb keze mellett megjelenik és mint egy furcsa varázspálcát, az álomhozó varázspálcát egy pillanatra megpendíti. Tudom én, hogy az ott a vonatfolyosónak valami kapaszkodó vasa, tudom én, hogy közben járkáltak ott az emberek, de itt, ebben a képben, ebben az üzenetben próbálom értelmezni azt a látványt, azt a látványösszeget, ami nézhető. Az elkeserít, hogy, ha egyáltalán elfogadható, amit mondok erről a képről, hogy ezeket a típusú képeket igazából ez a közösség, aki már jó ideje dolgozik itt és nagyon sok mindent látott, nagyon sok mindent értékelt, összesen három hozzászólással segíti. Ugyanezeket gondolom Kyle képe kapcsán. Nagyon sok mindenféle számvetésre késztet engem is, hogy vajon azokat az elemzéseket, amelyeket elkészítünk, vajon mennyire hatékonyan tudja az ember kifejezni dadogva, bizonytalanul a képekhez kapcsolódó tanácsait és vajon mennyire értékmérőek ezek. Egy ilyen típusú képnél látva, hogy összesen három hozzászólás született, nagyon erősen fölvetődik bennem a kérdés, hogy vajon van-e értelme elemezni ezeket a munkákat? Én továbbra is azt mondom, hogy számomra ez a kép az elmúlt időszak egyik nagyon fontos állomása. (szőke)
értékelés:

A kép tulajdonképpen egy dokumentumfotó, egy állapotfotó, az utazásról a háttérben lévő feliratokból, részletekből arra lehet következtetni, hogy valami vasúti kocsi belsőjében készült. Nyilván aki ezeket a szerelvényeket ismeri az arra következtethet, hogy például a fejre érkező megvilágítás az egyrészt egy belső neonfény, másrészt egy külső, kamera mögötti ablakfelületről érkező főfény, a belső és a külső fény összessége adja meg az arc árnyékait és ezt a fajta fényösszeget. Két irányt próbál vegyíteni az alkotás. Az egyik a szoció. Nyilván a szándék azért ez a méretű képkivágás, hogy nem csak a szereplő arcán jelentkező reakciókat, hanem a környezetet is megmutassa, hogy maga az érzelmi üzenet, az beágyazódjon egy történetbe. A történet az utazás története. A tárgyak, a neonzöld színű nylonzacskó a baloldali háttérben, talán kabát a széktámla mögött. Ezek a történet meséjéhez tartozó elemek, az elmondható elemek, a fikció részei. A másik iránya ennek az egész munkának az pedig az önmegfigyelés, az önportré, amit ugye a házi feladatra történő beküldés is indokol. Nekem igazából az a problémám a kép kapcsán, hogy nincs pregnánsan, markánsan két vonulat jól ritmizálva. Tulajdonképpen kicsit koszos a kapcsolatrendszer, az, hogy én most azokat a hosszú utakat, a hosszú utazásokat, amelyek a vonatozás világára vonatkoznak, vagy a belső útkeresésemet szeretném rögzíteni. Az arc az egyértelműen nem csak erről az egyszeri és hosszú vonatútról beszél, hanem a belső utazásokról. Ugyanakkor a külső forma az pedig egy picit mint egy védekezés jelentkezik ebben az üzenetben, hogy nehogy véletlen ki kelljen mondani önmagam számára, hogy megfogtam a kamerámat, az arcom elé helyeztem és a belső vonat utamat fényképeztem le. Én úgy érzem, hogy mindez a bizonytalanság esetleg abból fakadhat, hogy az Estiskolán akár az Ági munkái is az önmegismerésben nyilván hordoznak még valamilyenfajta "szégyenlősséget", valamilyenfajta zártságot. Ez egy nagyon nehéz műfaj és ezért vannak mellévéve kapaszkodók, hogy ne kelljen tetten érhetően azt mondani, hogy igen, saját magamat akarom értelmezni, hanem mellérakok egy kis köretként egy kis vonat utat, egy kis táskát, egy kis kabátot. Az én meglátásom szerint ez okozza, hogy kompozíciós rendjében, folthatásaiban, ritmikájában picit billeg, picit kusza a képrendszer, mert nem ritmusaiban keresendő itt a válasz, hanem gondolatiságában. Itt is szeretném ennél a képnél elmondani és nagyon sokszor elhangzott már, hogyha tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni, ha azt képesek vagyunk a képen, vagy a filmen kimondani, akkor nyilvánvalóan a forma azonnal hozzá fog rendelődni, és a formarendszer pontosodni fog. Természetesen ellehetne azt itt mondani, hogy egy picit a kamerával, ami talán egy ilyen dohányzóasztalra van elhelyezve, evvel tengelyben, akár a szemben lévő ülés felé kellett volna fordulni, hogy a bal alsó sarokban lévő fényforrás ne dinamizáljon ennyire, amit nem tud ellenpontozni az intercity oldalon lévő sötétebb folt. De még egyszer mondom, hogy nem biztos, hogy az a célravezető, hogy most ebben a képben keressük a ritmikai botlásokat. Hanem sokkal fontosabb az, hogy a saját üzeneteinket tisztázzuk. Kettő disznó, mert ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Egy éjszakai felvételt látunk, és remélem nem számítógépen szerkesztett montázst, ilyen társkereső oldalon szoktak ilyet csinálni, hogy így egyszerre éjszaka meg nappal meg mindenhogy lehet látni a társkeresőt, remélem nem ilyen képet látunk, hanem egy hosszú expozíciót. Erre abból is következtetünk, hogy a Hold kerek formája kicsit elliptikussá vált. Az egyiptomi, elsősorban a halotti kultúrához kapcsolódó képzőművészetben, de különböző barlangrajzoknál is, látható az a képzőművészeti megoldás, amikor például a vadászat különböző elemeit, vagy a halotti rituáléknak, vagy az életútnak különböző fontos pillanatait a szobrászok, festők mondjuk egy király esetében egy képen örökítik meg, mintha azok az időben távol álló helyzetek egymás mellett olvasva egy egységes történetként, egy allegorikus formában jelennének meg. Így van az, hogy az egyiptomi halottas kamráknál, mondjuk Amenhotep történeténél látjuk, amint hajózik, látjuk, amint a krokodilokkal küzd, és látjuk, amint a leigázottak előtt megáll. Ez a kép valami hasonló úton kezd el járni, ahogy a képen látható szereplő különböző pozíciókban, különböző mozdulatokkal egy egységes történetet próbál elmesélni. Talán nem véletlen, hogy azt hiszem a hozzászólásokban is lehetett olvasni Shakespeare Szent Iván éji álom című művét, amely valami hasonló történetiséggel dolgozik, nevezetesen, hogy ott úgymond amatőr színészek amatőr módon játszanak el helyzeteket. Van az egész kép „díszletezésének” egy furcsa színházi jellege, elképzelhető, hogy pont a lámpák fényei miatt egy rivaldaszerű, abszolút Globe színházas érzése az embernek. Nyilván attól, hogy az éjszakai felvételnél a park, vagy az erdő, ahol a fényképész dolgozhatott, háttérként jelenik meg, rajzosan, mint egy festett háttér, ezzel a furcsa Holddal, amely akár itt most ezen a képen még talán reflektornak is tekinthető, egy szinte selyempapírra festett, síkra redukált előtér jelenik meg, és ezen az előtéren vannak ennek a furcsa királynak a különböző állomásai, fázisai megfestve. Nem véletlenül mondom ezt a szót, hogy megfestve, mert az egyértelműen látszik a képen, hogy a hosszú expozíció miatt a lámpákkal vagy fényforrásokkal együtt mozog időnként a modell, és ez hozza létre ezeket a furcsa festői hatásokat. Ez a kép nem egy vidám kép. Találhatóak rajta eléggé esendő, vagy akár ördögi pillanatok is, például a kép középső alsó szakaszában az emberi arc, ahol ugye a talán zseblámpa, vagy valamilyen fényforrás miatt az arc alulról kap megvilágítást, és ezáltal, mivel a fényforrás mozgatva van, egy ilyen furcsa luciferi jelzést kap az állkapocs környéke, mint hogya ott szakáll jelenne meg. Az egésznek van egy Baphomet jellege. Nem véletlenül hangzanak el ezek a furcsa szavak a kép kapcsán, mert egyrészt a reneszánsz, másrészt a reneszánszhoz kapcsolódó színházi attitűd egyfajta utazú színház mesei elemekkel, másrészt pedig a barokkból is jól ismert vérbő színházi nyelvezet is megtalálható ezen a képen. Ez a kép mindenféleképp színházszerű, teátrális, és egy történetmesélésre szakosodott kép. Vannak párhuzamok, amelyeket érdemes lenne az estiskolásoknak, vagy esetleg az alkotónak is megnézni, Saudek képei, aki hozzánk közel, Prága környékén alkot. Pusztán azért is érdemes megemlíteni ezt a híres alkotót, mert ott is az állóképeken egy képben hosszú és nehezen elmesélhető történetek jelennek meg. Én ezt a képet nagyon szeretem, annak ellenére is, hogy mondjuk a bal oldali képfelületnél a kereszteződésben jelzőőrként működő rendőrláma-irányító figura kicsit kilóg ebből a képből, merthogy az egész történetisége ezeket a spontaneitásokat, még akár a kompozíciós elmozdulásokat is megengedi. Sokkal erősebb mindaz az atmoszféra, ami ebből a képből sugárzik, minthogy most el kelljen kezdenünk levágogatni, igazgatni. Én azt javasolnám az alkotónak, ugyanúgy, mint egy nem olyan régen a weboldalra felhelyezett, a betegség idején készült képpel, amelyet akár úgy is mondhatnánk, hogy hívókép, hogy ezeken a vonalakon, ezeken az útjain, amiket most kiválasztott, tovább kéne haladni, mert a felvetések azok nagyon jók, nagyon izgalmasak, de nyilván ezzel még sokat kellene foglalkozni. Tizenkettes lecke tavasz kategóriájára a három disznó megvan, és nagyon örülök, hogy ezt a képet elkészítette. (szőke)
értékelés:

Egy nagyon érdekes portréfotót látunk. Nagyon jól beazonosítható a hely, nagyon jól beazonosítható a modell, és valamennyire beazonosítható az, hogy ő valószínűsíthetően egy zenész. Azért mondom ennyire kétkedően, merthogy azért miközben ezt a képet nagyon szeretjük, miközben ez egy nagyon-nagyon jó meglátás, aki volt Párizsban, tudja, hogy ezek a helyzetek nagyon is erősen hozzátartoznak a városban a hangulathoz, aközben azért én talán lefelé egy picit nyitottam volna ezen a képen, azért, mert fontos az az eszköz, amit a bácsi használ. Ez az egyik meglátásom. A másik meglátásom, amit én már mondtam a Ferinek, hogy azt én nem tudom, hogy ez abból adódik-e, hogy az ő fényképezőgépe önmagában ennyire rajzosan ábrázol - kicsi az esélye -, vagy pedig ez egy utólagos manipuláció, olyan erősen rá van húzva az élesítés erre a képre, gondolom a bácsinak a szakáll-szőrszálai is megszámolhatóakká válnak, csak ettől az egész elkezd ilyen grízes, kristályos állapotot felvenni. Ez legjobban egyébként a kordbársony kapucnis kabáton figyelhető meg, meg a pulóveren. Tehát azt mondom a Ferinek, hogy minden szép, minden jó, lehetne három disznó, szinte már tennivaló sincs, csak ez, hogy valamiért ezt az erősítést ő megcsinálja a képein, és én ezzel nem tudok egyetérteni. Nem győz meg, hogy erre szükség van, mivel a valós életben nem így látunk, nem így érzékelünk, és ettől az egész miközben személyes és megérint, de el is tart a tárgytól, távol van, bekerül közénk - a néző és az alkotás közé - egy ilyen szigorú mérnöki precizitás és az ezeknek az üzeneteknek elvesz az erejéből. (szőke-hegyi)
értékelés:

A tizenhatos lecke gyermekkor házi feladatra érkezett a kép. Első ránézésre mintha egy lágy szűrőn keresztüli szinte víziószerű kép lenne. Ezek a barnás aranysárgák, amik az egész képet egyöntetűen nem fekete-fehérré, hanem egy ilyen aranysárga ritmussá teszik, ezektől a szomorúsága ellenére is érzelmessé inkább, és szeretettelivé varázsolja. Nagyon szokatlan és nagyon fura beállítás az, amit látunk itt. Valamilyen terem, még tán ha az ember nem tudná, arra is asszociálhatna, hogy valamilyen kórház előszobája vagy terme, az ajtót azért sejteni lehet, hogy bezárva van, valamilyen üres terem az, ahol egy emberi alakot látunk, és ez az emberi alak, ha tüzetesebben megfigyeljük, akkor fedetlen, és egészen furcsa módon valami gyermekhátizsák van ezen az emberen. Ha tovább időzünk a kép megfigyelésénél, akkor az alkatból, az emberi test formáiból úgy tűnik, minthogyha nem kisgyermeket, hanem egy felnőtt embert látnánk, és közben a lehajló copf ahogyan a fej nekidől a falnak, sok minden tényleg a házi feladathoz kapcsolódóan a gyermekkorra utal. Ugyanakkor a szinte történetszerű helyzet, a csempézett talaj, amelyen ruha nélkül, összegubózva, mint egy ilyen lelki kezelésben egy fedetlen emberi test tőlünk elfordulva egy gyermekjátékszerű szerkezettel néz a fény felé, mindenféleképp azt gondolom, hogy egy elég beszédes üzenet. Én annak örülnék, hogy ha az alkotó is nyitott erre, akkor elsősorban a hozzászólásokban kellene megfejteni ennek a képnek a pszichológiáját. Nekünk, a pedellusnak és a másik embernek, elsősorban az a feladatunk, hogy megpróbáljunk az alkotásokon belüli kompozíciós rendekkel, formákkal, szerkesztési módokkal foglalkozni. Tehát azt tudom mondani, hogy Az eltűnt idő nyomában, tizenhatos lecke gyermekkor kategóriájára készült kép az egy háromdisznós kép, nagyon erős, sajnos azt nem tudom mondani, hogy vidám, de nagyon fontos üzeneteket tartalmaz, és úgy gondolom a többiek részére is, hogy nagyon sokat tudnánk segíteni ezzel a képpel kapcsolatban, hogyha a Gabriellával beszélnétek, beszélgetnétek ezekről az állapotokról. Egy nagyon fontos vallomással érkezett ő ide, én úgy érzem, hogy nagyon nagy szerepe van most ennek a képnek a házi feladat kiválasztásában is, hogy a Gabriella miért most küldte ezt a képet. Úgy gondolom, hogy mivel nagyon jó közösségként tud most már jó ideje működni az estiskola, és ez elsősorban rádióműsorokban látható jól, én azt kérném, hogy a kettő reagálástól egy kicsit jó lenne ha több hozzászólásotok is lenne itt, és segítenétek, hogy a Gabi ezen az úton tudjon továbbmenni. (szőke)
értékelés: