Feladatmegoldás

Pezsegjünk!

Ez a kép egy javítás és azt sejtem, hogy ez a javítás tulajdonképpen megtörtént, létrejött, bár nem tudom, hogy mi az az UFO csík ami ott a teáscsészének a füle sarkából ottan fölugrik hátra a falra. Régen analóg fényképeknél voltak ilyen hívás hibák, de nekem ez tetszik, hogy van benne valamilyen UFO ügy. A másik, amit nagyon szeretek, hogy a Gabriella orra, az itt belóg fölülről és ott látjuk azt a két nagy üreget, az nagyon is szerethetővé teszi ezt a képet, hogy Holle anyó a téli időszakban elkészíti a teát. Dolgozott evvel a történettel, és alapvetően azok az arányok, azok létrejöttek, ami az előző képnél fölvetődött, úgyhogy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

szeplőtelen fogantatás

Az én meglátásom András előző munkája kapcsán is, mert ott is próbáltam egyszerű módon kifejezni, hogy elindult egy jó irányba. Ezek fénytani és ritmikai megfigyelések, amelyekbe éppen finom leheletként, fűszerként, ha akarjuk fátyolként, minthogy ezen a képen is, használ konkrét utalásokat. Ez a konkrét utalás a nőiség, a nőiség szépsége, a nőiség megfigyelése. De alapvetően a fénytani munkák most elsődlegesen a kutatásai, elemzései központja. Én ebből a szempontból ezt a képet jónak tartom. Azt is elmondtam, hogy a Gimesi féle üzenetekkel mindig akkor tudok jól azonosulni, amikor azt érzem, hogy a Gimesi nem helyez el valamilyen védekezést, valamilyen még egy megerősítést. Az előző képnél azt mondtam, hogy a bohóc maszkja, vagy a bohóc sminkje nincs ott védekezésnek. Hogy érthető legyek: ennél a képnél én a címet érzem erőltetettnek, a címet érzem egy nyolcszoros megtekerésnek, megint túl van biztosítva valami, ami tökéletesen érthető a képben. Kérem az Andrástól, hogy bízzon abban, hogy mindazok, amik benne zajlanak azok vállalhatóak, nagyon is érzelmesek és nem baj, ha tudunk érzelmesek lenni, nem kell külön ráerősíteni. Nem azt szeretném itt mondani, hogy a cím valamilyen módon rossz lenne, hanem a megszületés, az alkotás folyamatának a belső irányára szeretnék evvel utalni, hogy én úgy érzem, hogy a címválasztás a képhez nem ad egy plusz segítséget, hanem egyfajta védekező jelleg, "hogy biztos értsétek majd, amit meséltem nektek". Tehát ez a kép egy három disznós kép, ugyanakkor a cím miatt azt mondanám, hogy legközelebb jó lenne a címre is ügyelni, mert egy nagyon konzekvens úton kezdett el lépegetni. (szőke)
értékelés:

PityPang

Ugye ez nem a megszokott sorrendben illeszkedő leckénk, mert nyilvánvaló nem mondható kötelező jellegűnek az, hogy egy ilyen képi összefüggést, vagy egy képi összefüggést igénylő leckét valaki megcsináljon. És én azt kell, hogy mondjam, hogy Demeter nevében is köszönöm azoknak az eddigi munkáit, akik erre a leckére reagáltak. Ennek a képnek igazándiból az a nagy előnye, az a nagy erénye, hogy egy olyan időutazásban veszünk részt általa, ami visszarepít a 60-as évekbe. És itt található számomra a kép tisztelet jellege, vagy összefüggése, mert ebben a mai világban amiben élünk egy rácsodálkozás egy pitypangra, egy játék a maga keresetlenségével, a kis töredezett körmeivel, azzal a ruhával ami a modellen van, vagy akár azzal a fajta mélységélesség megválasztással amit itt Bara használ, igenis azt a fajta etűd mesélést, azt a fajta képi mesét hordozza ami meseiségében a 60-as években volt igazán jelen. Hogy Bara ezt honnan tudja magából előhúzni, azt én nem tudom, hogy honnan jönnek neki ezek az asszociációk, azt nem tudom, de az biztos, hogy egy nagyon jó megfogalmazást látunk és nagyon köszönöm azt, hogy ő ezt a képet elküldte és ez egy három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Remény

A szórt fényben használt másik megvilágítási forma a gyertya, amely itt a felfelé hajló kezekkel a test színeit, formáit, gyönyörű ritmusait figyeli meg. Ezt a képet elsősorban az teszi különlegessé, hogy a külső szórt fény és a középen elhelyezett láng által létrejövő fényforrás karvaj körmökké, de akár mint egy ilyen kis lángformává változtatja a műkörmöket. A kép abszurditását és a kép erejét az adja, hogy ezek a nagyméretű tükröződő felületek adnak egy egészen speciális hangsúlyt az akt képnek. Egyszerre esendő és egyszerre szürreális az áldozati helyzet, a szakrális helyzet, a körmök által válik pop art képpé az üzenet. Ebből a szempontból, ha a csendhez, az eddig látottak alapján, amiket erre a házi feladatra küldtek az alkotók, valamilyenfajta melankólia is társul, akkor biztos, hogy itt egy speciális, szatirikus melankóliát kellene feltételeznünk. A kép tehát a szatirikus melankólia kategóriájába tartozik. Jónak ítélem meg, három disznó.
   Én még szeretném a saját megjegyzésemet idetenni – mondja Zsolt – elfogadva András ítéletét, ezt a három disznós ítéletet, de nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértve vele. Ugyanis, hát azért ennél a képnél több kérdés fölmerül nekem. Itt az élességgel is vannak problémáim és azzal is, hogy mint önálló megoldás mennyiben tekinthető ez a kép jó megoldásnak. Nem csak a műkörmök miatt, hanem azért, mert van egy választás, történik egy választás a fekete-fehérrel és ez a választás, ez igazándiból nem igazolódik a formai megoldásokkal. Tehát, hogyha az András által említett pop art felé vinném el ezt a képet, akkor bizony a fekete-fehér mint megoldás, az nem biztos, hogy ezt az irányt erősíti. Abban sem vagyok biztos 100 százalékig, hogy a Mariann ezeket a műkörmöket tudatosan emelte a képbe. Ezek a műkörmök jelen voltak. Nyilvánvaló, hogy nem tud az ember mit kezdeni akkor, amikor egy ilyen helyzettel szembesül, de nem kötelezően kell elkészíteni akkor azt a képet aminél ez a fajta kettősség megjelenik és ez nincs végiggondolva. (szőke-hegyi)
értékelés:

vÁGY
Ágy-vágy

Annyi szerencsém van most, hogy Hegyi Zsolt kollégám nincs mellettem, úgyhogy tulajdonképpen szabadon elemezhetem ezt a képet. Az elmúlt időszakban számomra az egyik legfontosabb és legnagyobb élményt nyújtó kép, amit itt látok. Nem tudom, hogy mások mit szólnak ehhez. Nagyon sok mindent, nagyon sokminden történést indít el ez a kép, ugyanúgy az utazásról szól. Valahol pont a színvilág és pont a lámpák amelyek ezekben a vonatokban ezt az egészen fura, reneszánszos fényt hozzák, amelyektől az arcokon ez a vöröses pír és a világosabb felületek megjelennek nagyon izgalmas ritmust hoznak létre a mi életünkre, a mi kelet európai életünkre, a mi beszürkült életünkre, amelyeknél itt ezek a textíliák és a textíliákból picit kivillanó testrészek nagyon is hordoznak egy üzenetet. Azt az üzenetet, ami akár az elmúlt 20 vagy 30 évre is vonatkozhat. A képnek azért van alapvetően egy szürreális és különleges vonatkozása is és ez pedig, hogyha megfigyelitek a jobb alsó sarokból elinduló emberi testrész a kardigánnal, a könyökkel, a karral, az alvó arccal, amely ritmikájában becsatlakozik, mint egy ilyen furcsa spirál, a férfi társ keze, mellkasa, a támaszkodó karja és fej felé. És ebben az a bizonyos szürrealitás, vagy egy furcsa kis mozaik a pillanatfényképezésből adódóan, a spontaneitásból adódóan egy kéz, amely ennek az alvó embernek a támaszkodó jobb keze mellett megjelenik és mint egy furcsa varázspálcát, az álomhozó varázspálcát egy pillanatra megpendíti. Tudom én, hogy az ott a vonatfolyosónak valami kapaszkodó vasa, tudom én, hogy közben járkáltak ott az emberek, de itt, ebben a képben, ebben az üzenetben próbálom értelmezni azt a látványt, azt a látványösszeget, ami nézhető. Az elkeserít, hogy, ha egyáltalán elfogadható, amit mondok erről a képről, hogy ezeket a típusú képeket igazából ez a közösség, aki már jó ideje dolgozik itt és nagyon sok mindent látott, nagyon sok mindent értékelt, összesen három hozzászólással segíti. Ugyanezeket gondolom Kyle képe kapcsán. Nagyon sok mindenféle számvetésre késztet engem is, hogy vajon azokat az elemzéseket, amelyeket elkészítünk, vajon mennyire hatékonyan tudja az ember kifejezni dadogva, bizonytalanul a képekhez kapcsolódó tanácsait és vajon mennyire értékmérőek ezek. Egy ilyen típusú képnél látva, hogy összesen három hozzászólás született, nagyon erősen fölvetődik bennem a kérdés, hogy vajon van-e értelme elemezni ezeket a munkákat? Én továbbra is azt mondom, hogy számomra ez a kép az elmúlt időszak egyik nagyon fontos állomása. (szőke)
értékelés:

sugarak és kanyargók

András képénél egyrészről nagyon fontos megjegyezni, hogy a nőiség, a női báj a néző számára meglévő csoda, a női test érzékisége az nagyon szépen és fűszer ízként jelenik meg, ennek nagyon örülök, hogy a Gimesiben lévő romantika, a Gimesiben lévő érzelmesség, a Gimesi valójában létező, élhető sebezhetősége, időnként talán melankóliája is úgy jelenik meg ennél a képnél, ahol nincs rárakva geg, nincs rárakva külön flikflak és a bohóc maszkja, hanem csak egy kis finom adalékként, mintegy kis zárójeles megjegyzés ott van a kép egészében a nőiség üzenete, mintegy kis háromsoros versben. És ez éppen annyira kell, amennyire ugyanakkor a szintén Gimesi által nagyon szeretett ritmusok, formák, ellentétpárok és színek elkezdhetnek játszani. Tehát abban a pillanatban, ha a konkrét és értelmezhető emberi alak üzenetet leemeljük erről a képről, amely nélkül ugyanakkor megszokott ritmusjáték lenne, amit kapunk, de ha ezt leemeljük, akkor ugyanúgy oda lyukadunk ki, hogy azért a Gimesi féle képeket az Estiskolán megtekintve, amikor egy kicsit a Gimesi összeszedi magát, akkor jól láthatóan tapasztalható az, hogy szépen, megfontoltan halad a ritmika, a fénytani megfigyelések útján. És ez ebbe, a Gimesi féle haladási irányba helyezhető ez a kép is. Szerény, nyugodt módon, nem túlcsavarva az üzenetet - egy nagyon jó tanulmánynak gondolom ezt a képet - természetesen ösztökélve az Andrást arra is a kép kapcsán, hogy ugyan az aktfotó táborban készült alkotásáról van itt szó, hogy a tábor az arról is szólt, hogy segítsen bennünket a továbbhaladásban, a mindennapi életben és a környezetünkben való elemzésben. Én ezt a képet egy három disznós képnek gondolom és remélem, hogy mindazok a megismerések, tudások, amelyek ott egy modell, vagy több modell segítségével a táborozók számára megadatottak, azok majd átemelhetőek lesznek a saját Gimesi féle világba és az a kamera, amelyik eddig is pásztázta a Gimesi birodalmat, ott fog kiemeléseket végezni. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

A huszadik óra

A kép tulajdonképpen egy dokumentumfotó, egy állapotfotó, az utazásról a háttérben lévő feliratokból, részletekből arra lehet következtetni, hogy valami vasúti kocsi belsőjében készült. Nyilván aki ezeket a szerelvényeket ismeri az arra következtethet, hogy például a fejre érkező megvilágítás az egyrészt egy belső neonfény, másrészt egy külső, kamera mögötti ablakfelületről érkező főfény, a belső és a külső fény összessége adja meg az arc árnyékait és ezt a fajta fényösszeget. Két irányt próbál vegyíteni az alkotás. Az egyik a szoció. Nyilván a szándék azért ez a méretű képkivágás, hogy nem csak a szereplő arcán jelentkező reakciókat, hanem a környezetet is megmutassa, hogy maga az érzelmi üzenet, az beágyazódjon egy történetbe. A történet az utazás története. A tárgyak, a neonzöld színű nylonzacskó a baloldali háttérben, talán kabát a széktámla mögött. Ezek a történet meséjéhez tartozó elemek, az elmondható elemek, a fikció részei. A másik iránya ennek az egész munkának az pedig az önmegfigyelés, az önportré, amit ugye a házi feladatra történő beküldés is indokol. Nekem igazából az a problémám a kép kapcsán, hogy nincs pregnánsan, markánsan két vonulat jól ritmizálva. Tulajdonképpen kicsit koszos a kapcsolatrendszer, az, hogy én most azokat a hosszú utakat, a hosszú utazásokat, amelyek a vonatozás világára vonatkoznak, vagy a belső útkeresésemet szeretném rögzíteni. Az arc az egyértelműen nem csak erről az egyszeri és hosszú vonatútról beszél, hanem a belső utazásokról. Ugyanakkor a külső forma az pedig egy picit mint egy védekezés jelentkezik ebben az üzenetben, hogy nehogy véletlen ki kelljen mondani önmagam számára, hogy megfogtam a kamerámat, az arcom elé helyeztem és a belső vonat utamat fényképeztem le. Én úgy érzem, hogy mindez a bizonytalanság esetleg abból fakadhat, hogy az Estiskolán akár az Ági munkái is az önmegismerésben nyilván hordoznak még valamilyenfajta "szégyenlősséget", valamilyenfajta zártságot. Ez egy nagyon nehéz műfaj és ezért vannak mellévéve kapaszkodók, hogy ne kelljen tetten érhetően azt mondani, hogy igen, saját magamat akarom értelmezni, hanem mellérakok egy kis köretként egy kis vonat utat, egy kis táskát, egy kis kabátot. Az én meglátásom szerint ez okozza, hogy kompozíciós rendjében, folthatásaiban, ritmikájában picit billeg, picit kusza a képrendszer, mert nem ritmusaiban keresendő itt a válasz, hanem gondolatiságában. Itt is szeretném ennél a képnél elmondani és nagyon sokszor elhangzott már, hogyha tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni, ha azt képesek vagyunk a képen, vagy a filmen kimondani, akkor nyilvánvalóan a forma azonnal hozzá fog rendelődni, és a formarendszer pontosodni fog. Természetesen ellehetne azt itt mondani, hogy egy picit a kamerával, ami talán egy ilyen dohányzóasztalra van elhelyezve, evvel tengelyben, akár a szemben lévő ülés felé kellett volna fordulni, hogy a bal alsó sarokban lévő fényforrás ne dinamizáljon ennyire, amit nem tud ellenpontozni az intercity oldalon lévő sötétebb folt. De még egyszer mondom, hogy nem biztos, hogy az a célravezető, hogy most ebben a képben keressük a ritmikai botlásokat. Hanem sokkal fontosabb az, hogy a saját üzeneteinket tisztázzuk. Kettő disznó, mert ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Zivatar utáni ragyogás
Végre vége a rossz időnek, jöhet a színpompás tavasz. :)

Én nagyon szeretem Annának ezt a képét, és elsősorban azért, mert ez a kép nem akar se többet, se kevesebbet, minthogy megfigyeléseket végezzen el. A háttér fénytónusai, pont azért, mert ennyire közeli makrofelvételt látunk, összefolynak, és ezáltal egészen közel hozzák ezeket a csodálatos virágformákat, és ezeket a kis pihéket, bolyhokat. Nagyon szépen jelenik meg ezeken a félgömb-felületeken a fény, és egy nagyon jó kis tanulmány a tavasz házi feladatra Anna képe. Köszönöm szépen, és remélem, hogy ugyanilyen jó képek fognak érkezni. Ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Telihold

Egy éjszakai felvételt látunk, és remélem nem számítógépen szerkesztett montázst, ilyen társkereső oldalon szoktak ilyet csinálni, hogy így egyszerre éjszaka meg nappal meg mindenhogy lehet látni a társkeresőt, remélem nem ilyen képet látunk, hanem egy hosszú expozíciót. Erre abból is következtetünk, hogy a Hold kerek formája kicsit elliptikussá vált. Az egyiptomi, elsősorban a halotti kultúrához kapcsolódó képzőművészetben, de különböző barlangrajzoknál is, látható az a képzőművészeti megoldás, amikor például a vadászat különböző elemeit, vagy a halotti rituáléknak, vagy az életútnak különböző fontos pillanatait a szobrászok, festők mondjuk egy király esetében egy képen örökítik meg, mintha azok az időben távol álló helyzetek egymás mellett olvasva egy egységes történetként, egy allegorikus formában jelennének meg. Így van az, hogy az egyiptomi halottas kamráknál, mondjuk Amenhotep történeténél látjuk, amint hajózik, látjuk, amint a krokodilokkal küzd, és látjuk, amint a leigázottak előtt megáll. Ez a kép valami hasonló úton kezd el járni, ahogy a képen látható szereplő különböző pozíciókban, különböző mozdulatokkal egy egységes történetet próbál elmesélni. Talán nem véletlen, hogy azt hiszem a hozzászólásokban is lehetett olvasni Shakespeare Szent Iván éji álom című művét, amely valami hasonló történetiséggel dolgozik, nevezetesen, hogy ott úgymond amatőr színészek amatőr módon játszanak el helyzeteket. Van az egész kép „díszletezésének” egy furcsa színházi jellege, elképzelhető, hogy pont a lámpák fényei miatt egy rivaldaszerű, abszolút Globe színházas érzése az embernek. Nyilván attól, hogy az éjszakai felvételnél a park, vagy az erdő, ahol a fényképész dolgozhatott, háttérként jelenik meg, rajzosan, mint egy festett háttér, ezzel a furcsa Holddal, amely akár itt most ezen a képen még talán reflektornak is tekinthető, egy szinte selyempapírra festett, síkra redukált előtér jelenik meg, és ezen az előtéren vannak ennek a furcsa királynak a különböző állomásai, fázisai megfestve. Nem véletlenül mondom ezt a szót, hogy megfestve, mert az egyértelműen látszik a képen, hogy a hosszú expozíció miatt a lámpákkal vagy fényforrásokkal együtt mozog időnként a modell, és ez hozza létre ezeket a furcsa festői hatásokat. Ez a kép nem egy vidám kép. Találhatóak rajta eléggé esendő, vagy akár ördögi pillanatok is, például a kép középső alsó szakaszában az emberi arc, ahol ugye a talán zseblámpa, vagy valamilyen fényforrás miatt az arc alulról kap megvilágítást, és ezáltal, mivel a fényforrás mozgatva van, egy ilyen furcsa luciferi jelzést kap az állkapocs környéke, mint hogya ott szakáll jelenne meg. Az egésznek van egy Baphomet jellege. Nem véletlenül hangzanak el ezek a furcsa szavak a kép kapcsán, mert egyrészt a reneszánsz, másrészt a reneszánszhoz kapcsolódó színházi attitűd egyfajta utazú színház mesei elemekkel, másrészt pedig a barokkból is jól ismert vérbő színházi nyelvezet is megtalálható ezen a képen. Ez a kép mindenféleképp színházszerű, teátrális, és egy történetmesélésre szakosodott kép. Vannak párhuzamok, amelyeket érdemes lenne az estiskolásoknak, vagy esetleg az alkotónak is megnézni, Saudek képei, aki hozzánk közel, Prága környékén alkot. Pusztán azért is érdemes megemlíteni ezt a híres alkotót, mert ott is az állóképeken egy képben hosszú és nehezen elmesélhető történetek jelennek meg. Én ezt a képet nagyon szeretem, annak ellenére is, hogy mondjuk a bal oldali képfelületnél a kereszteződésben jelzőőrként működő rendőrláma-irányító figura kicsit kilóg ebből a képből, merthogy az egész történetisége ezeket a spontaneitásokat, még akár a kompozíciós elmozdulásokat is megengedi. Sokkal erősebb mindaz az atmoszféra, ami ebből a képből sugárzik, minthogy most el kelljen kezdenünk levágogatni, igazgatni. Én azt javasolnám az alkotónak, ugyanúgy, mint egy nem olyan régen a weboldalra felhelyezett, a betegség idején készült képpel, amelyet akár úgy is mondhatnánk, hogy hívókép, hogy ezeken a vonalakon, ezeken az útjain, amiket most kiválasztott, tovább kéne haladni, mert a felvetések azok nagyon jók, nagyon izgalmasak, de nyilván ezzel még sokat kellene foglalkozni. Tizenkettes lecke tavasz kategóriájára a három disznó megvan, és nagyon örülök, hogy ezt a képet elkészítette. (szőke)
értékelés:

Vonalak
Vonalak
Vonalak

Barának egy előző képénél nem tértünk ki rá, de most úgy fest, hogy tendenciává válik, hogy akkor, amikor emberek szerepelnek mozgásban, vagy vélhető mozgásban a képein, akkor nem biztos, hogy mindig az optimális időpillanatot találja meg az expozícióra. Az előző képnél, amikor az alagúton átmentek a biciklisták, azok a biciklisták későn lettek lefotózva, már átértek az alagúton, és lényegtelenné, jellegtelenné váltak. Ennél a képnél, az első képnél a képsorban a hídon láthatóan két bolha méretű ember elindult. Hát, hogyha az a két ember idejött volna a képnek a bal oldaláig, akkor teljesen rendben lenne a kompozíció, és értelmezhetővé és indokolhatóvá válna ez a kép. Egyébként ezt a hidat innen elég sokan lefotózták már. A második képnél az a helyzet, hogy nagyon jó meglátás ez a hely, meg nagyon jó építészeti szempontból. Ez, ha jól tudom, ott a Clark Ádám térnél a Roosevelt tér magasságában lehet ez a villamos átjáró. Itt pedig az ami számomra izgalmas lenne, ha már vonalak vannak, ennek a képnek a szexepilje az a villamos. Most ez a villamossín ott a távolba veszve, meg ráadásul a képnek a jobb oldalán el is vágva, hogy mondjam, veszít ebből a romantikából. A harmadik kép az, amire azt kell, hogy mondjam, hogy három disznó, mert a harmadik kép, bár lehetne ez a lepergett kavics akár valamilyen fogtömés, de mégiscsak azt gondolom, hogy formailag, mint kompozíció, mint perspektíva ezekkel a kis kavicsokkal egy nagyon izgalmas meglátás. Tehát beszélgettünk Andrással erről a képről, és Andrásnak volt egy nagyon jó meghatározása. Azt mondta az András, hogy a Bara zseniális, de szétszórt. Picit ebben én azt gondolom, hogy van igazság, kicsit talán ezeknél a fotós túráknál, amikor nyakába veszi a várost meg a fényképezőgépet, talán egy picit több időt tudna rászánni. Tehát miközben a harmadik kép akár három malacos is lehetne, de ez így együtt az első közhelyszerűségével, a második esetlegességével elbizonytalanító. (hegyi)
értékelés:

Párizs

Egy nagyon érdekes portréfotót látunk. Nagyon jól beazonosítható a hely, nagyon jól beazonosítható a modell, és valamennyire beazonosítható az, hogy ő valószínűsíthetően egy zenész. Azért mondom ennyire kétkedően, merthogy azért miközben ezt a képet nagyon szeretjük, miközben ez egy nagyon-nagyon jó meglátás, aki volt Párizsban, tudja, hogy ezek a helyzetek nagyon is erősen hozzátartoznak a városban a hangulathoz, aközben azért én talán lefelé egy picit nyitottam volna ezen a képen, azért, mert fontos az az eszköz, amit a bácsi használ. Ez az egyik meglátásom. A másik meglátásom, amit én már mondtam a Ferinek, hogy azt én nem tudom, hogy ez abból adódik-e, hogy az ő fényképezőgépe önmagában ennyire rajzosan ábrázol - kicsi az esélye -, vagy pedig ez egy utólagos manipuláció, olyan erősen rá van húzva az élesítés erre a képre, gondolom a bácsinak a szakáll-szőrszálai is megszámolhatóakká válnak, csak ettől az egész elkezd ilyen grízes, kristályos állapotot felvenni. Ez legjobban egyébként a kordbársony kapucnis kabáton figyelhető meg, meg a pulóveren. Tehát azt mondom a Ferinek, hogy minden szép, minden jó, lehetne három disznó, szinte már tennivaló sincs, csak ez, hogy valamiért ezt az erősítést ő megcsinálja a képein, és én ezzel nem tudok egyetérteni. Nem győz meg, hogy erre szükség van, mivel a valós életben nem így látunk, nem így érzékelünk, és ettől az egész miközben személyes és megérint, de el is tart a tárgytól, távol van, bekerül közénk - a néző és az alkotás közé - egy ilyen szigorú mérnöki precizitás és az ezeknek az üzeneteknek elvesz az erejéből. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozsarak
Minden mozsár egy történet

A hat törpe című rádiójáték szereplőit látjuk itt egy polcon. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a képet, mert ráadásul Szundi, Szende, Hapci, Morgó, Dundi, Mundi mindannyian látszanak itt, és lehet, hogy ha valaki ezt most az estiklopédián keresztül visszaelemzi, azonnal azt fogja mondani, hogy de a hat törpe az hét, és Dundi és Mundi lehet, hogy nem is ennek az eredeti történetnek a szereplője, azt tudom neki mondani, hogy igaza van. Mindezt a zavaros mondatszerkezetet pedig csak azért mertem erőltetni ide, mert az a kiválasztás és az az irány, amit a Csongor ennél a képnél elkezd, az ő munkáiban véleményem szerint nagyon fontos. Mi történik itt? Az azonos formák, azonos szerkezetek a perspektívában, ritmikában, kiválasztásban, és a fénytanban eltérő karaktereket hoznak létre. Ezeket erősítik még a mozsarakban elhelyezett különböző tárgyak, amelyek különböző módon fekszenek, hajlanak el ebben az összetett felületben. Arról nem is beszélve, hogy a rézmozsarak tükröződései természetesen különböző módon reprodukálják, és különböző módon tükröztetik maga a fotós alkatát, ruházatát, lábait. Mindez egy kevés megfigyeléssel észrevehető. Karakterekké válnak a mozsárformák, a mozsárformákban lévő étkezőeszközök. Azt tudom csak mondani, hogy miközben ez az irány nagyon jó, és én nagyon szeretem ezt a képet, egy egészen pici, parányi, két-három mozdulattal igazítható lépés elég lenne ehhez a képhez, hogy a villák, vagy a kanalak, főleg a bal oldali középháttér részben olyan állásba hozhatóak legyenek, hogy a mozsarak sora és a mozsarak lelkivilága mint emberi történetek még jobban érthetőek legyenek. (szőke)
értékelés:

Az eltűnt idő nyomában

A tizenhatos lecke gyermekkor házi feladatra érkezett a kép. Első ránézésre mintha egy lágy szűrőn keresztüli szinte víziószerű kép lenne. Ezek a barnás aranysárgák, amik az egész képet egyöntetűen nem fekete-fehérré, hanem egy ilyen aranysárga ritmussá teszik, ezektől a szomorúsága ellenére is érzelmessé inkább, és szeretettelivé varázsolja. Nagyon szokatlan és nagyon fura beállítás az, amit látunk itt. Valamilyen terem, még tán ha az ember nem tudná, arra is asszociálhatna, hogy valamilyen kórház előszobája vagy terme, az ajtót azért sejteni lehet, hogy bezárva van, valamilyen üres terem az, ahol egy emberi alakot látunk, és ez az emberi alak, ha tüzetesebben megfigyeljük, akkor fedetlen, és egészen furcsa módon valami gyermekhátizsák van ezen az emberen. Ha tovább időzünk a kép megfigyelésénél, akkor az alkatból, az emberi test formáiból úgy tűnik, minthogyha nem kisgyermeket, hanem egy felnőtt embert látnánk, és közben a lehajló copf ahogyan a fej nekidől a falnak, sok minden tényleg a házi feladathoz kapcsolódóan a gyermekkorra utal. Ugyanakkor a szinte történetszerű helyzet, a csempézett talaj, amelyen ruha nélkül, összegubózva, mint egy ilyen lelki kezelésben egy fedetlen emberi test tőlünk elfordulva egy gyermekjátékszerű szerkezettel néz a fény felé, mindenféleképp azt gondolom, hogy egy elég beszédes üzenet. Én annak örülnék, hogy ha az alkotó is nyitott erre, akkor elsősorban a hozzászólásokban kellene megfejteni ennek a képnek a pszichológiáját. Nekünk, a pedellusnak és a másik embernek, elsősorban az a feladatunk, hogy megpróbáljunk az alkotásokon belüli kompozíciós rendekkel, formákkal, szerkesztési módokkal foglalkozni. Tehát azt tudom mondani, hogy Az eltűnt idő nyomában, tizenhatos lecke gyermekkor kategóriájára készült kép az egy háromdisznós kép, nagyon erős, sajnos azt nem tudom mondani, hogy vidám, de nagyon fontos üzeneteket tartalmaz, és úgy gondolom a többiek részére is, hogy nagyon sokat tudnánk segíteni ezzel a képpel kapcsolatban, hogyha a Gabriellával beszélnétek, beszélgetnétek ezekről az állapotokról. Egy nagyon fontos vallomással érkezett ő ide, én úgy érzem, hogy nagyon nagy szerepe van most ennek a képnek a házi feladat kiválasztásában is, hogy a Gabriella miért most küldte ezt a képet. Úgy gondolom, hogy mivel nagyon jó közösségként tud most már jó ideje működni az estiskola, és ez elsősorban rádióműsorokban látható jól, én azt kérném, hogy a kettő reagálástól egy kicsit jó lenne ha több hozzászólásotok is lenne itt, és segítenétek, hogy a Gabi ezen az úton tudjon továbbmenni. (szőke)
értékelés:

Nem nagy kunszt?
Nem nagy kunszt?
Nem nagy kunszt?
Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Andor
Andor figyelj csak! És Andor figyel.

Egy barna tónusban tartott, felső gépállásból készített házi kedvenc-képet látunk. Attól, hogy nem vakut használ az alkotó, ettől a talán ablakon beérkező fénnyel a szobában egy szőnyeg háttérrel van az egésznek egy emlékkép-jellege. Olyasmi, mint régen a nyakláncokon lévő kis ékszerek, amelyeknek kinyithattuk az ablakát, fedőlapját, és ha belenéztünk, akkor valakinek a szerette, számára fontos személynek a kis fényképe tekintett ott ránk ebből a titkos kis dobozból. Valami hasonlót lehet érezni itt is, nyilván abból fakadóan is, hogy ez egy rövidüléses kép, és hogy a kutyusnak tulajdonképpen csak részeit, a szemet, a fül egy részét látjuk. Én úgy gondolom, hogy erre a házi feladatra ez egy jól elkészített kis kép, bár hozzátenném, hogy ha Viktória régebbi munkáit is megnézzük, látjuk azt, hogy ő nagyon is tud trükközni, játszani, és ő játékos alkotó. Mivel itt a lábjegyzetből is lehet arra következtetni, hogy nagyon közeli kapcsolat van a háziállattal, jó lett volna, hogyha valamilyen módon a képbe belógva, jelezve ez a fajta humor, ami itt ebben a rövid szövegben érezhető, megjelenik Andor és Viktória kapcsolata. (szőke)
értékelés: