Feladatmegoldás

fekete

Itt azt hiszem, hogy komoly párbeszédek zajlottak a hozzászólásoknál én mégsem avval szeretnék foglalkozni, hanem azzal a fajta fény, fekete, szürke és világosok ritmusjátékával, aminél nagyon érdekes, hogyha egy picit mondjuk ennél a képnél megpróbálunk hunyorítani, akkor abban a pillanatban az a fajta életlenség amit kereshetnénk és azt mondhatnánk, hogy - ez egy mondjuk úgy, hogy valamilyen analóg és valamilyen régi és rontott kép – érvényét veszíti. Ha megnézzük egy picit hunyorítva és úgymond a verbális megközelítést is félrerakjuk, nagyon izgalmas ritmusai vannak a baloldali sötét, talán függöny, belógó függönynek a mögötte falon jelentkező világos reflexnek, az alatta lévő világosszürkéknek, a szereplő jobb vállán lévő világosoknak, a homlok és az orron megjelenő erős világosoknak és a nagyon drámai sötéteknek, amelyből csak sejthetjük a fiatal női arc üzenetét. Egyszerre visszahúzódó és egyszerre erőteljes és drámai a fényhatások miatt a feketék és a fehérek és a szürkék ritmusjátéka miatt ez a kép. Én nagyon szeretem ezt a képet, még hogyha mondjuk ebből a képből nehezen lehetne azonosítani, ha keresnénk az önportré alapján a szereplőt. De a kép az működik kérem és a kép az egy erős érzelmi üzenet, úgyhogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Örök Álmodás
Őszintén sajnálom, hogy elkéstem, de ezúton is szeretném pótolni "lemaradásom"... Nagyon Boldog Születésnapot (utólag is) és még hosszú, tartalmas Életet kívánok!

Egy, talán ha jól látom mocsaras vidéket, vagy valamilyen ártért, tükröződést láthatunk itt. És a kép egyik érdekessége az a középen látható, talán köd, vagy valamilyen folt és ettől van az egésznek egy misztikuma. Érdekes módon, talán egy pár képpel ezelőtt beszéltünk arról, hogy egy panno-szerű szerkezet hogyan és milyen módon működik és mennyire hatásos. Hát itt ennél a képnél már lehet mondani, hogy ezt a Gergely használja ezt a szélesvásznú attitűdöt. Ami talán azért megjegyzendő lenne ennél a képnél, hogy a kép baloldalától folyamatosan dőlnek a sötét formák, a fatörzsek. Minden mintegy ilyen hajlott K betű és még egyszer K betű, minden jobbra húz. Talán valami pici kellett volna a jobboldalon, ami ellensúlyozza ezt a baloldali sötét függőleges egyenest. Én két disznót gondolok erre a képre. (szőke)
értékelés:

Láb-látkép
Anya is vagyok.
Gyerek is vagyok.
Nő is vagyok.
Ember vagyok.

Egy játékos kis vers is csatolódik ehhez a képhez és a vers tulajdonképpen megfejtést is ad ehhez az egészen meglepő extrém kompozíciós rendhez, ahol talán anya ugyanazt az utat, ugyanazt a játékrendszert végigéli, amelyet a gyermekek. Valamilyen homokozóban vagyunk, ahol egy ilyen gyerekjátékon látható maga a fotós, talán maga a szülő, szinte az öléből indul ki, a nőiség központjából ez a kép és érdekes módon ez a mászóka, vagy számomra ismeretlen kötélszerkezet is mintha ennek a kicsit összezárt comboknak a folytatása lenne, ahol ott, valahol a végén a színfalaknál az apró gyermekek látszanak távol tőlünk. Azért is izgalmas ez a kép, mert miközben a perspektívával foglalkozik és egy egész jó térbeli választást hoz be ide közénk, majdnem hogy nekünk is tériszonyunk lesz ettől a képtől, ugyanakkor hoz egy belső és mélyebb és az önportréhoz, a portréhoz kapcsolódó helyzetet is, azt, hogy a felnőtt, a felnőttkori lét hogyan ad engedélyt arra, hogyan jogosít fel, hogy újra játszhassunk. Hiszen ha itt bárki, mondjuk egy másik szülő, apuka, anyuka odajönne és azt mondaná, hogy hiszen a Tímea mit keres ott fönt a kötelek tetején, ilyenkor a legjobb védekezés azt mondani, hogy csak a Zsoltikát, vagy nem tudom az Ilonkát, a gyereket hoztam le, vagy itt kell lenni a gyerekekkel, hogy biztos kibírja e ez a mászóka ahogy a gyerekek itt játszanak. Szóval ez egy egész különleges kép, és várom, hogy a Tímea küldje a további képeit. (szőke)
értékelés:

Menekülés

Az, hogy az Ági képe hétfő délután, avagy kedd, vagy szerda, vagy csütörtök, vagy péntek, vagy szombat, vagy vasárnap és sorolhatnánk újra és újra ezt a verklit, ilyen értelemben azt mondom, hogy nem lényeges. Én el tudom fogadni a döntést azért, mert a kép önmagában egy nagyon erőteljes tájkép. A ritmikájával, a fénytani jelenségeivel, avval, hogy egy panno-szerű megfigyelés és mint tájkép egy nagyon jó műhelymunka, egy nagyon jó stúdium. Talán azt lehet mondani, hogy igen, majdan hogyha ezek az ujjgyakorlatok úgymond az Ági részéről befejeződnek, akkor lehet rajta csavarni, ahogyan az emberi történeteket, a Bartos Ágnes történeteket behozni ebbe a képi világba. Előtér, középtér, háttér. De úgy gondolom, hogy erre még nincs itt az idő. Biztos, hogy ezek a leckék fognak ismétlődni és fogja ismételni az Ágnes. Én ezt egy nagyon szép tájképnek tartom és ennek is kell örülnünk, hogy ilyen klasszikus képek készülnek. A három disznó megvan és várom az Ági további képeit. (szőke)
értékelés:

Lábujjak
Olyan testrészünk, amit ritkán nézünk meg.

Itt egy képi buffót, képi humort, képi szatírát látunk. Az emberi test és az emberi testen keresztüli bemutatkozást, ugye az első leckére, a portré arc nélkülre és meg kell hogy mondjam, hogy egészen különleges, egészen ötletes. Miközben van benne egy fricska, ahogy tulajdonképpen az alkotó azt mondja, hogy lenézlek benneteket, de természetesen ezt nem szabad komolyan venni, hiszen egy padlófelületen, mint egy kiterített forma, ugye Mantegna Krisztus képe az nagyon sokszor volt már itt az Estiskolán említve egy hasonló beállítással. Csak itt a horizont oly mértékben való süllyesztésével jön ez létre, ahol az emberi test a talpon kívül és a lábujjakon kívül kiterítődik, formákká, körökké változik a lábikra és a medence környéke. És így az egészből kvázi mint egy kis tartalomjegyzék, mint egy kis látlelet jelenik meg egy egész megdöbbentő, abszurd formajáték. Én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Elsősorban az ötletessége és az első lecke úgymond problémamegoldása miatt. Nem sok ilyenfajta üzenetet lehetett látni első házi feladatként. De a három disznó mindenféleképp megvan és várom a Kati további képeit és hajrá. (szőke)
értékelés:

Ritmus

Dóczy Feri tudósításainak sora itt folytatódik, és én azt mondom, hogy ez egy nagyon jó irány. Az ezelőtti képelemzésénél is a függőleges síkokkal való játékátlátás az már egy hármas egységben, egy triptichonszerű szerkezetekben jelen volt, itt pedig ez bővül. Nyilvánvalóan most az alkotó, ahol él, ahol van, ahol figyel, neki kell ahhoz olyan szemének, olyan kiemeléseinek lenni, amivel abban az összetett környezetben - Párizs -, észreveszi, keretbe rendezi a hasonló jelenségeket. Úgy tűnik, hogy ez egy jól használható út, mert variációkat látunk. A függőleges törések, a függőleges lemezek a mögötte és a függőleges felületeken elől tükröződő formáknak a szinte filmszerű különböző síkokba rendeződése. Olyan ez mint hogyha valamilyen animációs filmnek a különböző töredékeit látnánk. Egyszerre fotó és egyszerre egy filmes megoldás. Egy síkra rendezett felületen az idővel való játék. Én ezt egy nagyon jó kis gondolatnak tartom, nagyon szépen köszönöm és egy nagyon jó munka a 27-es lecke rezonancia feladatra. Úgy tűnik, hogy evvel belsőleg is foglalkozik Dóczy Feri, tehát nem csak egy feladatot old meg. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy három disznó. (szőke)
értékelés:

Éjjel 2-kor kimentem wc-re, egy nyugodt város fogadott az aluljáróból kiérve. Ezelőtti napokon több mint 200 fiatal találkozott ezen a helyen. Ennyi ember egy helyen legutóbb az 5 éve bezárt diszkóban volt.
   Mindenki erről beszél a városban. Most egy lélek sincs az utcán. Elfáradtak a városi életben való megmártózásban.
   A városkulcs átvételének napján átvettem a vasútállomás wc-jének kulcsát. Papírt is írtam, hogy visszakapják üzemkész, tiszta állapotban, bár mikor átvettem éppen nem volt wc papír.
   Mielőtt beérek a tiszta klotyóba, azon tűnődöm, hová tűnt a 3 homeless az állomásról. Pedig most a váróterem ajtaja is nyitva van éjszakára. Biztosan elmentek egy csendesebb helyre aludni. Talán haza.
   Visszaérve a föld alá, újra Tigriccsel meg Prellel ittuk a kannásborfröccsöt. Amikoris megérkezett Kocsis Palya, a fesztivál arca. Szokásos "cigiapró" köre után leheveredett a szalmazsákra és azt ecsetelte, hogy nagyon jó képeket csinálunk. "Egész Ócsa benne van." mondta. Kedvenc képe a "kutyás" volt, "...amikor viszi benne a csirkét". Majd: "Bazmeg, ez csodálatos! Ezek életképek. Még az aluljárót is levettétek." Megkaptam életem legszebb dicséretét.
   A helyi csöves megértette a fesztiválunk mondanivalóját. Mint a szomszédok, akik nem zavarták jelenlétükkel a hangulatot. Vagy a körzeti megbízott, akit mindezidáig nem láttunk. Vagy a Polgármester, aki már nem akar velem beszélgetni a "graffiti mint művészet" kérdésről.
   Ma noise nap van. Chris Cunningham őrült videóit néztük 20-25 szalmazsákon hempergő suhanccal. Aki előbb menekült le az eső elől, az egy hiperaktiv hiphop tánc csapattal kényszerült egy fedél alá. Mindezt Banyek úr és Plesiv haverja előzte meg az "Über-Ócsa" szettel. Még egy aktivista házfoglaló is táncra perdült. Csak egy német turista aludt békésen nálunk délután. Ezen az esős, borús, zajos napon.

Hát úgy látszik, hogy a tanulók kedvet kaptak az íráshoz és ez egy nagyon jó és nagyon örömteli dolog. Bár egy fotós és filmes oldal vagyunk, de én ezt nagyon fontos dolognak tartom, hogy úgymond a társművészetekkel is legyen kapcsolata az alkotóknak, és bizony erre egy ilyen kis történet, egy kis novella nagyon jó eszköz, hogy kipróbáljuk magunkat. Én azért azt mondom a Lacinak, hogy lehet, hogy ez egy képsorban is megoldható feladat lenne. Tehát az a történet, amit ő elmesél ezt én el tudnám képzelni képekben is elmesélve, lehet, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni. Maga ami az írást jelenti, hát én arra azért azt tudom mondani, hogy ez egy viszonylag szürreális történet, amit itt olvashatunk. Jó ez a kis fölvetés, jó ez a kis karcolat, de vannak olyan kérdések, amik úgymond egymásnak ellendolgoznak. Tehát, hogyha én azt írom,, hogy „klotyó”, akkor a „homeless”-el nem szépelgek, tehát akkor azt írom, hogy csavargó. Hogyha azt írom, hogy „kannásborfröccs”, akkor utána például nem írok egy ilyen mondatot, hogy „Bazmeg, ez csodálatos!”. Ezek a mondatok nekem egy picit ilyen stílustörésnek tűnnek, de maga az a kép, amit ő itt fölvázol nekünk, az egy nagyon jó kép. Tehát én azt mondanám, hogy én megadom a két disznót és ismétlést kérnék a Lacitól képben. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nagyon jó ritmusú bemutatkozó filmet kapunk Milántól. Nekem egyébként a Blair Witch Project jut erről eszembe. Talán a kameramozgások, talán a sejtelmes sötétben forgatott, éjszakában forgatott képek miatt, nem tudom. A film egy külsővel kezd, valamilyen útszéli, talán hó, talán más miatt fehérben ragyogó makró felvétellel egy útról. Aztán utána látunk egy ködös áttűnést. Sejthetően talán ez a köd valami cigarettafüst által lett létrehozva, nem tudom, de ez nem baj, ez nagyon fontos az amatőr filmezésben, hogy az ember a leleményességét használja arra, hogy ezeket a hatásokat létre tudja hozni. Majd a sötét éjszakában több snittel egy fát látunk, utána pedig bejutunk egy házba, látunk egy lépcsőházat. Nagyon érdekes, hogy ezt a teret mennyire megbolondítja az, hogy ennyire sötét maga a forgatási helyzet és a film bevilágítása ennyire kevés fényt használ. Ettől igazándiból a néző nem tudja, hogy merre van a fent és merre van a lent és merre van a kint és merre van a bent. Ehhez még ráadásul az optikának a megválasztása is segít, ez egy nagyon jó ötlet. Majd utána látunk egy áttűnést amiben megjelenik ez a szereplő, feltehetően Milán, aki ül egy széken és utána hopp, egy vágással eltűnik a székről és újból bolyongunk úgymond ebben a házban, amelyről kiderül, hogy egy tetőtérben vagyunk, onnan utána megint kijutunk a külső forgatási helyszínre. Tehát nagyjából röviden összefoglalva ezt láthatjuk a filmben. Jónak tartom azt a ritmizálást, hogy viszonylag lassú snittekkel, viszonylag lassú témavezetéssel juttatja el a nézőt odáig, hogy ez a felismerés megtörténik ezzel a szereplővel. Ott egy picit nekem kérdéses, hogy mennyire erős az a geg, hogy egy ilyen áttűnésnél eltűnik valaki a székről, lehet, hogy utána még ezzel az alakkal foglalkoztam volna, hogy föl-föl tűnjön a filmben, mondjuk váratlanabb helyzetekben. De hát ez az én ötletem és nem kötelezően van igazam. Úgyhogy én ezt egy négydisznós filmnek tartom. Azért is négy disznónak, mert hogy azért ezek a helyzetek, amikor ilyen kevés fénnyel dolgozunk, hogyha ehhez még hozzá tesszük azt, hogy kézből tartja a kameraman a kamerát, akkor a kettő együtt, tehát az imbolygás - ami a bizonytalanságból adódik, nyilvánvaló, hogy az ember a kezével nem tudja olyan stabilan megtámasztani ezt a szerkezetet - ezzel a kevés fénnyel néha értelmezhetetlenné teszi azokat a helyzeteket, amit látunk képileg. Lehet, hogy megért volna annyit, hogy akár egy téglára, vagy akár egy kis állványra föltegyük ezt a kamerát. Nyugodtabb, szebb képeket kapunk. Mert ez a nyugtalanság, ami a kézmozgásból adódik, ez ellene dolgozik annak a tempónak, amit a snittek hoznak. Úgyhogy négy disznó és nagyon köszönöm és várom a folytatást Milán. (szőke-hegyi) értékelés:

Nagyon örülök annak, hogy Milán rögtön egy film házi feladattal jelentkezik és ez az ő bemutatkozása - a film viszont mint olyan, akár még a gyerekkor leckébe is bekerülhetne, ugyanis egy olyan képsort, vagy egy olyan kis anzixot látunk, ami nagyon sok képében, nagyon sok snittjében visszautalásnak tűnik a gyerekkorra, egy úgymond hátrahagyott, mögénk hagyott világra. Erre egyébként jól utal az is, hogy egy ilyen szuper 8-as hatású fekete-fehér képsort látunk a filmnek a körülbelül egyharmadától. A film kezdete az egy viszonylag következetesen végigvitt hajnal vagy reggel, kitekintés először egy ablakból és aztán utána egy még nagyobb merítést vesz az alkotó azáltal, hogy elindul egy úton és ez az út, mint egy visszaemlékezés torkollik aztán ezekbe a gyerekkort idéző képekbe. Ami rögtön szembetűnő, hogy nagyon sok effektet használ Milán. És én azt szeretném mondani, hogyha ezeket az effekteket kivesszük akár az oldal, papírfelhajtós, visszatekerős effektet, akár a kép szétrobbantós effektet, vagy akármilyen hasonlót, amit itt látunk, akkor egy nagyon feszes kis filmet kaphatnánk. Ez így most picit arra utal, azokra a képsorokra, amik a kamerák bemutató filmje, hogy milyen funkciókat is ismer ez a kamera és, hogy mennyi minden trükköt lehet vele alkalmazni. Tehát mintha leltárt vennénk a lehetséges számítógépes trükkökből, és ez a leltár egy picit gyengíti ezt a képsort. Ha lehet ilyet kérni a Milántól, akkor én azt mondom, hogy már csak a saját kíváncsiságát kielégítendő is, meg kéne próbálni ezt a filmet újra vágni, mégpedig annak megfelelően, hogy csak snitteket használunk, és a snittek között nincsenek áttűnések és nincsenek elektronikus trükkök, hanem az egyik képsort vágjuk a másikra. Lehet, hogy egy izgalmas helyzet jöhet ebből is ki. Én azt mondom, hogy érdemes lenne megpróbálni. Ugyanez igaz arra is, amikor képtükrözéseket használ és a tükrözéssel hoz létre egy különleges képi világot, de hogyha ez túl sokszor, túl hosszan szerepel egy filmben, akkor a néző figyelmét megint a technikára és a trükkre viszi és gyengíti a történet mesélést. Tehát ez egy nagyon jó első lecke és én a négy disznót megadom rá, de azzal a gondolattal, hogy talán érdemes lenne Milánnak foglalkozni azzal, hogy egy kicsit puritánabb eszközöket használ a vágásnál. (szőke-hegyi) értékelés:

Fotográfia

Nagyon szép kompozíciós rendet látunk itt egy fekete-fehér képnél, egy régi fényképezőgép látszik a műtermi sarok hátuljában, és a hozzánk közelebb eső résznél, megint csak az erős perspektivikus hatást kihasználva ún. 35mm-es rollfilm negatívokat látunk, amit a fotózáshoz használtak, és természetesen ugyanezt a nyersanyagot, ugyanezt a filmet használták a mozifilmnél is. Most az élesség a kép alsó vízszintes határához van helyezve, erre a negatív filmre és a perforációkra, és a háttérben életlenben van tartva a fényképezőgép. Úgy tűnik, hogy ez egy tudatos vállalás, tudatosan van így elhelyezve az élesség, ami nyilván azt is jelenti, hogy nekünk ide, ezekre a negatív filmekre, amelyeken nem látjuk a képeket, ide kellene figyelnünk, erre a „káoszra”. Ugyanakkor a kompozíciós rend és a fény elhelyezések a háttérben lévő fényképezőgép fémfelületén nagyon jól láthatóak, nagyon szép fények vannak az optika körüli gyűrűkön, és maga a mechanika tulajdonképpen sokkal izgalmasabb, mint itt az előtérben látható fényképek. Biztos, hogy tudatos döntés az, hogy az élesség a kép aljára van elhelyezve, de a most látható kompozíciós rend, és az abból értelmezhető formavilág, az mégis azt a döntést kellett volna, hogy létrehozza, hogy a háttérben a fényképezőgépen kellett volna megtartani az élességet. Így most igazából amiatt vibrál, mozog és keres az ember szeme ezzel a képpel kapcsolatban, hogy lélektanilag hátra helyezné folyamatosan az élességet. Mivel ugye ezen a síkra redukált felületen ezt itt az előtérben kapjuk meg, nem tud megnyugodni egy pillanatra sem az ember. Szerintem annyit kellene tenni, hogy átgondolni újra ezt a beállítást, ha létrehozható. Én úgy gondolom, hogy nem olyan bonyolult. Meg kellene ismételni, és meg kellene nézni a kettő verziót összehasonlítva, hogy az előtérben van az élesség, vagy a háttérben, hogy melyik jelenti jobban azt az üzenetet, ami a harmincharmadik lecke tisztelet Balla Demeternek témáról szól. Véleményem szerint a választás, az ötlet, minden jó, csak szerintem ez egy rossz döntés, hogy az élesség a kép elején lett elhelyezve. Én most erre kettő disznót adnék, és amennyiben esetleg ez meg van ismételve és megnézhetjük, akkor jár majd a harmadik disznó is ezért a képért. (szőke)
értékelés:

Részletek

Sok mindent lehetne mondani a Feri képével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ő most folyamatosan tudósításokat küld valahonnan egy másik világból, de én mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nagyon szerethető és azért nagyon fontos, mert ezt a hármas osztatot létrehozta, megtalálta, észrevette. Ez a hármas osztat pedig két függőleges, talán ablakkeretből jön létre, ahol olyan mintha egy közbülső világba máshová látnánk át. André Kertész híres képei tükröződései is felidéződnek itt. Másrészt pedig ezek a torzulások pont a 60-as években a francia fotóművészetében vannak jelen, ahogy ez a fajta fekete-fehéren keresztüli szoció és Párizs megfigyelései is. Ez az íz ezen a képen is érződik. Én ezt egy nagyon jó munkának tartom a 13-as lecke épített környezet kategóriájában, ugyan ez a tűéles technika mindannak, amit a kort idéző hangulattal kapcsolatban elmondtam, felülírja, ellenpontozza, ezáltal elbizonytalaníthatja a nézőt, tehát ahogy azt eddig is mondtuk Ferinek, egy picit arra figyelnie kell, hogy az a nagyon is mai technikai igény, ami a digitális gépekkel kapcsolatban felmerül, hogy mindennek leltárszerűen karctű élesnek kell lennie, a fotográfiában, az archaikus technikáknál nem volt ennyire erősen jelen és ez az ellentmondásosság folyamatosan megvan a képein. (szőke)
értékelés:

Az élet szép
Lilla és a tavaszi napsugarak. :)

Anna könnyedén, bátran kezeli a sziluetteket, és ennek én örülök, hogy azt mondja, hogy nem használok itt a kamera előtt egy reflexfelületet, ne adj Isten egy tükröt, amellyel az én felugró alakomat megvilágítom - ami által az arc, az arcvonások láthatóvá válnak - hanem épp hogy csak annyit hagy meg ebben a demerungos, naplementés, barnás, aranybarnás rendszerben, amennyire egy szemérmes nő csábítóan egy keleti táncot eltáncol. Én ezt azért tudom elfogadni, mert így az egész kép szerkezetében hozzáilleszkedik ehhez a női gesztushoz, még akkor is, ha mondjuk egy fotótáborban lehet, hogy itt a technikai vezető azt mondaná, hogy oldalról a kamera mellől egy picit meg kellett volna világítani ezt a felületet. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Megszokott hely, megszokott ember, egy kis változással
Ez nemrég történt egy koncert előtt.

Vörös tónusban van tartva, mint egy angol film üzenete, ez a lakótelepi környezet, ahol egy profilos megoldást választ az alkotó. Ehhez a vöröses világhoz egyrészt piktogramokat és plakátfeliratokat is használ, a „proszektúrát” olvasni itt a bőrkabáton - annak idején nagyon szeretett és divatos film, az Üvegtörők világát idézve itt a teljes rekvizitumot láthatjuk cipőben, kabátban és a hajviseletben. Én ezt egy jó üzenetnek tartom és azért, mert mindez ami a modellel kapcsolatban látható jól párhuzamba van helyezve a háttérben lévő lakótelepi házakkal, bádogcsatornákkal, a szuterénablakkal. (szőke)
értékelés:

Kisherceg

Nagyon jó az, hogy egy picit a kamera elmozdításával, az árnyékokkal játszik a Bara, és állandó kis szereplőjét a kis piros varázscipőjével a kép fölső részén szerepelteti. A Bara mostanában ha megnézitek az elmúlt félévben készült alkotásait, sokat dolgozik az árnyékokkal, sokat dolgozik az asszimetriával és itt is egy jó megfigyelés jön létre. Nagyon érdekes az, hogy a kép jobboldali részén egy ilyen egész kardpenge vékony sötét folt, a beton tojás és a háttér sötétjének a kapcsolódásából jön létre egy pengeszerű ritmus. Én ezt egy jó házi feladatnak gondolom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Folti

Abban egész biztos vagyok, hogy ezek a fajta munkák tényleg akkor eredményesek, hogyha az állat tulajdonosa, tehát gazdája és az állat között hosszú és szoros kapcsolat van. Én úgy gondolom, hogy miközben itt egy cica portrét kellene elemezni, valójában ez a kép átlép ezen a kategórián és asszociációkkal, véleményekkel abszolút emberként kezeli a háziállatot. Portrészerkezetű az egész kép, szemmagasságban vagyunk a kamerával, a kisállat szemmagasságában, tehát ő nem alattvalónak, hanem társnak van kezelve. És azt gondolom, hogy a portré fényképezés nagy történelmében, ha elhelyeznénk ezt a képet tulajdonképpen annyit mondanánk, hogy igen, valahol gróf Sattarattaratta Friedrichet látjuk ezen a képen, csak őneki egy kicsit másmilyen a füle, kicsit másmilyen a prémgallérja, de ő valójában egy ember. Tehát én ezt egy jó megközelítésnek gondolom, és ez a cica kép ez átlép azon, hogy egyszerűen csak egy állatportrét látunk. Valójában egy mai társ fényképe az, amit a Gabriella itt elkészített. Ami azt is jelenti, hogy a 6-os lecke házi kedvenc kategóriáját átminősítette, tehát megvan a három disznó. Azt is tudni kell, hogy nem olyan egyszerű instruálni egy ilyen modellt, fel lehetne róni hibaként, hogy a fénycsík nem tökéletesen jó helyen van, hiszen a lényeg a szereplő szeme és itt most ez a fény inkább a nyaki részen koncentrálódik, de a portré műfajába belefér néha az ilyen pontatlanság, mert a pillanat nem mindig megismételhető. (szőke)
értékelés: