Feladatmegoldás

Becsuhéztam

Ha a címet nézem, és az Anita mostani munkáit, akkor ez az irdatlan mennyiségű csuhé már egy sajátos csuhéfilozófiát vagy a csuhé, mint tudatmódosító szer kérdéskörét is felveti, de én ezt igazából egy öniróniának tartom, és egyetértek, néha én is be szoktam csuhézni. Ez mindenkivel előfordulhat, legfeljebb én nem csuhénak mondom. Magáról a képről egy afrikai termékenységidol hangulat jön le, és még így, ebben a szűk változatban is jól látható, hogy ilyen koronaként van megfonva, felrakva ez a fejfedő, ami felerősíti a szemöldököket, az arcot, a nyakon lévő árnyékokat. Alapvetően én ezt a képet szeretem, talán még jobban belenéztem volna a kamerába, és ez a nagyon közeli kép ami majdnem nagylátószögűnek tűnik az optika, még erősebben megforgatta volna a képet a középpont körül, ami a kép felső harmadában a jobb oldali szem körül van - így Szőke.
Nekem van egy kis problémám azzal, hogy ennyire szűken van vágva - mondja Hegyi. A kéz is olyan furcsán van vágva, a csuhé tetejéből is lehetett volna több – bár ez nem biztos, hogy jó lett volna meglátni fent, hogy meddig tart ez a rafiaszerűség. Másfelől meg a test miatt is nem biztos, hogy lehetett volna többet mutatni; nem véletlen, hogy takarja a felületeket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Gyorsabban!
Szerintem még azok a lécek vannak rajta, amiket hatéves koromban koptattam. Talán a festés is az.

Fotósorozatot látunk, és én a mozgás kategóriájában is el tudnám fogadni ezt az üzenetet, de a gyermekkorban is, a hozzáfűzés miatt elfogadható. Ami javaslatom lenne technikailag, hiszen itt egy mozgófilmnek bizonyos részeit láthatnánk, kiragadott képkockákat, ezekben a szituációkban véleményem szerint rögzíteni kellett volna a kamerát. Vagy úgy beleülni ebbe a kis padocskába, hogy a könyököket ezekhez a védő vaskorláthoz odanyomni, odapasszírozni, vagy valamilyen módon felrögzíteni a kamerát, kisállvánnyal, kötéllel, ragasztóval, bármivel. Ugyanis akkor az történt volna, hogy a kamera az egész mechanikai rendszerrel együtt mozgott volna, és lehetőség lett volna arra, hogy a körben forgó szerkezet az kevésbé lett volna elmosódott, és kevésbé lett volna olya, bár szép, de olyan bizonytalan, elmosott forma, mint a háttér. Azaz ez a pörgő szerkezet kapott volna egy előtér-szerepet, és egy előtér-háttér viszonylatban felerősödött volna a dialektikája a háttér elmosódottságának. Ezt én fontosnak tartanám elgondolkodni rajta, két disznó. (szőke)
értékelés:

Kapcsolat

Egy átlós kompozíciót látunk, amiben a fényekkel próbálja az alkotó érzékeltetni azokat a formai kapcsolódásokat, ami a kép üzenete, a fő irány, és amit a cím is sugall, hogy kapcsolat. Ugye látunk két darab biciklistát, és az egyik a másik árnyékában halad, és ez az árnyék az, ami kiemeli a kép alsó részén, hozzánk közelebb eső biciklikereket, míg a másik kerékpáros az maga az árnyék felső részén helyezkedik el. Az talán még segített volna a kép elkészülésében, ha egy kicsit kevésbé szűkre van komponálva, tehát többet kapunk akár a felső, akár az alsó kerékpárosból, merthogy így a fő hangsúly az árnyékon van, de az is el van vágva, miközben a képi értelmezést segítené, ha többet kapnánk a többi formából is. Tehát szerintem ha ez egy vágott verzió, akkor az eredetit, a nyers változatot jó lenne megnézni, ha meg nem, és adódik egy hasonló szituáció, akkor próbálja meg a Jóska, sőt még azt is, hogy mi van akkor, ha egy kicsit lejjebb kerül a kamera, és nem ennyire fentről exponálódik a történet. Úgy a két kerékpáros között méretkülönbség is fellépne, ami a perspektívát, azon keresztül a haladást, a haladást irányára jobban tudna utalni. De maga a meglátás, a fények, a formák nagyon szépek, én azt mondom, hogy két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Tengeri hántás (ismétlés)

Anita sokszor - és ezt fontos dolognak tartom, hiszen sokat kritizáljuk - áll neki újragondolni a munkáit, és ennek én nagyon örülök. Érdekes kihívás az ahogyan ezzel a rafia vagy valami szárított anyaggal a test találkozik, védelmezően, mint egy Masaccio-képen Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, ez egy elég híres kép, amin a reneszánsz után az egyház újrafesteti az intim testrészeket, amik egészen addig a híres festő munkájában fedetlenül és esendően ábrázolja Ádámot és Évát, tehát ott a kettős emberi alakoknál hasonlóan ezt a kicsit előrehajló pozíciót láthatjuk. Sőt, talán még az arcot is, ami hasonlóan mozdul ki. De amíg a Masaccio-féle festményen ennek a testkódnak látjuk a teljes motívumkörét, itt a kép baloldalán a jobb felkarba belevág a keret, és az Anita behajol ebbe a kompozícióba. És itt, ennél a szituációval az fedetlen emberi test védelme az, amire ez a növényi anyag felhasználódik, mintegy védekezésként, mintegy ruhaként. Ez egy érdekes jelzés, hogy megmutatom magam nektek, de mégis védekezek előttetek. Ugyanakkor attól, hogy a tekintet nem felénk irányul, nem az arc, hanem a szem, tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy városi műteremben egy beállított fotót látnánk éppen, ahol T. Dezsőné elkészítteti a fotóssal a családnak a képét. Talán jó lett volna a tekintetet felénk mozdítani, és én még tovább játszanék ezzel a történettel; ha van még az a tér, a tengerihántás, ha jól sejtem, hogy ez egy pajtában van, akkor ebben egy picit elbújnék, és egy picit többet adnék a test és a csuhé kapcsolatából, és ha már az ágy házi feladatra érkezett ez, akkor ebből a szituációból nem következik a békességes, puha ágyam a csuhéhegyek, amit ott sejteni is lehet a háttérben. Természetesen tudom, hogy csupasz testtel az a száraz csuhé nem egy szórakoztató dolog – de ha már az ágy leckére érkezett ez a kép, kénytelen vagyok ezt elmondani, ahogy a test formáinak csonkolását is. Tehát egy disznó, és esetleg ha tud még, akkor ezzel még foglalkozzon. (szőke)
értékelés:

Impresszió
Örökké tartó álom?

Szintén egy hosszú expozíciós képet látunk, ahol az alkotó egy egészen speciális, egészen intim világú történetet mutat be, saját magáról, és talán mondhatom, hogy hasonlatos ez egy picit ahhoz a meglátáshoz, ami a Hegyinek a ágy leckéjénél volt látható. Mégpedig azért, mert egy olyan pillanatot figyelt meg magán, arra volt kíváncsi, amit nagyon ritkán láthatunk magunknál, hogy hogyan alszunk, hogyan mozgunk, hogyan vándorlunk álom közben az álomban. Ráadásul színben is egy nagyon jó, nagyon hozzáillő, jó irányt mutató színvilágban van ez tartva. Annyit mondanék csakhogy ha a kamera egy picit lejjebb billen, akkor talán a vállrészből többet kapunk, és nem ilyen furcsán van befejezve a kép alsó része. Nyilvánvalóan ha ez valóban egy ilyen álomperiódus, akkor ezt nehéz egyből behatárolni, de ha őt ez a fajta meglátás, megoldás izgatja, akkor érdemes még próbákat tenni, de ezt a kis kompozíciós problémát leszámítva egy nagyon határozott, és nagyon erős és személyes üzenetet kaptunk. Én ezért megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Esti hangulat

Szerintem ez a kép sokkal több annál, semhogy szorgalmiként elemezzük, viszont ott van fölötte a másik képe, az ágy, és én akár ezt is az ágy kategóriába áttenném, hiszen itt is egy fekvés van. A képen egy rögzített kamerából egy hosszú expozíciót látunk, és ez ad lehetőséget, hogy a modell a látható, sejthető modell többször elmozdulhasson egy beállításon belül, és ettől a drapériák, a felületek, a padló perspektívája és minden ebben a vöröses hangulatban, érzelmektől telítődve, egy furcsa, álomszerű állapotot hozzon létre, amelyben a test folyamatosan attól, hogy nem pontosan rajzolódik ki, impressziókat hoz létre, figyelmet kelt. Akár mondhatnánk, hogy vágyat generál. Ehhez jó eszköz ez a hosszú expozíció, ami egy speciális munka, érdemes lenne ezzel a Barának tovább foglalkozni, mint műhelymunkát mélyebben feldolgoznia, mert nyilván a fixen beállított kamera és az expozíción belüli színészi munka eredményezhetik azt, hogy pl. sejtésem szerint a térd felső ívei levágódnak a képen. Amennyiben ez egy stúdiumsorozat, egy előkészítő munkával kontrollálva a mozgásokat a képeken ezt ki tudja szűrni. Ez két disznó, és én javaslom a Barának, hogy kezdjen el a test, elmozgások, test, drapéria és ezzel a vöröses hangulatvilággal foglalkozzon még ha van rá érkezése. (szőke)
értékelés:

Vágy

Az estiskolán a hatvanas évek már szóbakerül néhányszor, és ha visszaemlékezünk a korabeli húsvéti vagy karácsonyi képeslapok hangulatára, sokszor készültek ilyen – nem tudom milyen technikával – ilyen szendvicsképek. Tehát valamit láttunk és a nyuszika vagy az angyalka így rámásolódott a képre – vagy a gömbök a karácsonyfára, és itt is ilyen szappanbuborékszerű gömböcskéket láthatunk. Hasonló buborékok vannak különben az alap háttérben is, ez valamilyen árkád lehet, zsaluzott vasbeton plafonnal, és ott ilyen szocialista golyólámpák vannak ott fent, sőt maga az árkád, az árnyékok félkörei is ilyen gömböket idéznek. Tehát ezek a formák többszörösen jelen vannak a boltíveken keresztül is, és maga ez a kerengő vagy nem tudom mi egy még nagyobb kör alakú formára utal. Ilyen értelemben én ezeket a gömböcskéket venném alapul, és ezeknek a fekete-fehér rendszerét, ugyanakkor szerintem a gömbök, a buborékok és a valódi képnek a viszonya az esetleges. Tulajdonképpen értem, sejtem, hogy miért rózsaszínűek ezek a gombócok, de nem igazán érzem szervülni őket ezzel a montázsjátékkal. Mert talán nem véletlenül jutott eszembe a 60-as évek képeslapstílusa, mert ott sokszor a technika kezdetlegessége miatt is kimódoltak voltak ezek a kapcsolatok. Ha ezek a rossz típusú kapcsolatok vannak jelen a képen, akkor az is egy jó irány, csak ezt nem döntötte el 100 százalékosan az alkotó. Abból sejtem ezt, hogy én sem tudom igazából egész pontosan megérteni, hogy most afelé megyünk-e, hogy ez egy nagyon baltával faragott montázsrendszer legyen. A gömböket is mind ezért mondtam, hogy felsorolhatóak, de nem szervülnek össze. Nincs igazából asszociációs kapcsolódása a képen a gömbformáknak, csak jelen vannak. Ha ezt az épített környezetet nézem, akkor pedig nem az következik, hogy valamilyen múltidéző emlékkép előjöjjön, ehhez nem elég a fekete-fehér formátum. Tehát én ezt a gyermekkor leckére visszaadnám. (szőke)

Vár

Nagyon jó ezt a képet nézni; én annyit tettem volna, hogy még mélyebbre süllyedtem volna a kamerával, hogy a sziluettes, árnyékos előtér egészen pontosan a pad vízszintesei az emberi alakkal a baloldali vízszinteseknél a pesti oldal vízszintesei még jobban átszűrődjenek. Most ugyanis három fő motívum van nagyjából hasonló tónusértékben, a két fa, a kép előterében lévő tér és a térben lévő ember. És ezek jobban összekapcsolódnának ha a fényképezőgép lejjebb került volna, nagyobb hangsúlyt tudnának kapni, úgyhogy ez igaz rá. A meglátás viszont és a tónuskiválasztás, az egész kompozíciója az megintcsak egy nagyon tudatos dolog, és a többieknek mondom, hogy azt észrevenni, belekomponálni, hogy a két fa közé ezt a személyt súlypontban, hogy ez a kis hátizsák ami a padon van nagyon jól ellensúlyozza azt a nagy tömeget, amit a fa lombjai képviselnek, a bal felső sarokban a fa kemény, határozott vonalaihoz képest mennyivel játékosabb a fa lombozata a jobb oldalon, és az ember a kis táskával ehhez húz közelebb, mert ez tömegében így van kibalanszírozva, ha mérlegre tennénk a súlyokat, tömegeket. Mindenféleképpen nagyon jó meglátás és irány.
Ugyanakkor ezt szorgalmiból áttenném valahová, mondjuk vágy kategóriába, és ha ezt elfogadjátok, akkor megvan rá a három disznó. A hatvanas évek ízei nagyon benne vannak ebben a képben, az estiklopédián fogunk majd erről valami gyűjtőt csinálni, nagyon fontos dolgok voltak akkor fényképészeti szempontból. (szőke-hegyi)
értékelés:

Család

Nagyon szeretem ezt a képet, mert nem tudom, hogy így eszik-e az a család, hogy az ő sok éve kialakult viszonyuk vajon szükségelteti-e azt, hogy mindig az anya, apa, Ádi, mindenki megjelölve legyen, vagy ez egy olyan különleges szituáció, hogy fontos a rituálé miatt, hogy ki hol ül. Én efelé mozdulnék el, és hát mivel minden felirat a fotós felé fordul el, hát én nagyon erősen érzek egy öniróniát. És ebben az öniróniában az is szimpatikus és izgalmas, hogy én egészen a háttérbe szorulok, oda a csíkos függönynél, egészen hátul, nagyon szeretem ezt a fajta nyelvezetet. Abszolút a cseh ízeket érzem benne, nagyon szeretem ezeket a precíz pontosan elrendezett helyzeteket, amiben mégis ott van valami lázadás, valami abrosz alatti rosszalkodás, és nagyon szimpatikus számomra a család leckét így megfogalmazni. (szőke)
értékelés:

Találkozás

Anyacsavar, apacsavar. Mind a két fogalom amit használtunk régen, ugye elég pontosan bennevan az az üzenet is, amit itt a kép címe is tartalmaz. Valami régi munkapad, gépezet, sín, tudja a csuda, hogy mi, de egy hosszú idő óta egybeolvadó, egybeforró formát látunk, olyannyira, hogy valószínűleg ezt a két felületet már csak sérüléssel lehetne szétválasztani. Ezek már egyek. Az apacsavar és az anyacsavar. A képen látjuk ezt a kvázi tárgyfotót, a Bara szeret fekete-fehérben fotózni, nyilván olyankor pontosabban tud fogalmazni, az árnyékokkal fényekkel, hengerekkel és élfényekkel dolgozik, és ezekkel hoz létre egy nagyon izgalmas üzenetet. Annak ellenére, hogy megint egy nagyon közeli képet látunk, azért felsejlik a háttérben egy másik hasonló szituáció, talán szintén egy hasonló anyacsavar és egy ugyanilyen tengely, amely derékszögben mutat erre az obeliszkszerű tárgyra. Számomra az kérdéses, hogy a két forma, az életlenben tartott csak sejthető hátsó forma az ennek a történetnek vajon egy továbbgondolása, kapcsolódik ehhez az itt látható függőleges hengerformához, vagy egyáltalán mi a helyzet, mi a kapcsolódás köztük. Most szerintem, mivel a hátsó forma nincs fókuszálva, nincs hangsúlyozva, így nem erősíti az előtérben látható jelenséget, viszont a tónusértékei, sötétjei hellyel-közzel fellelhetőek az előtérben lévő tárgy tónusvilágában. Ezért szerintem gyengíti azt, vagy egy olyan pozíciót kellett volna keresni, ahol csak ezt a furcsa, fallikus tárgyat látjuk, vagy esetleg úgy dolgozni a fénnyel, hogy a háttérben lévő események, amik zavarhatják az előtérben zajló történetet, azok gyengüljenek. Nagyon nehéz makrókat készíteni, nagyon átgondoltan kell ezekhez a helyzetekhez hozzáállni, szerintem mivel itt statikus szituáció látható a képen, ezzel lehet még foglalkozni akár műtermi körülmények között is. Az irányt jónak tartom amivel foglalkozik, nagyon érdekesek ezek a szikár, leegyszerűsített üzenetek, de szerintem ezt tovább kellene pontosítani; én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

A remény hal meg utoljára
A szem a lélek tükre...

Egyrészt üdvözlünk az estiskolán, másrészt pedig az első leckére sokféle megoldást kaptunk már, és a szemmel is sokan és sokféleképpen foglalkoztak már az alkotók, itt egy eléggé határozott döntése az, hogy az arcomból mennyit mutatok meg, hogy a fényeket hogyan használom, másrészt pedig van egy nagyon lényeges határpont, ahogyan a fotós megfogalmazza a szemét, a szemöldökét, a szempilláját és a többi részt – és magát a szemgolyót, az íriszt. Merthogy a kettő nagyon határozott módon van elválasztva. Az egyik monokróm, sárgákkal és vörösekkel dolgozó, de egy színtartományban maradó; a másik pedig, hát én ezt az én monitoromon fekete-fehérnek látom, magát az íriszt, tehát itt van egy technikai beavatkozás, amit hangsúlyba hozza a képnek a főszereplőjét, magát a szemet. Ami nekem egyetlen kérdés, hogy ha elvonatkoztatunk a konkrét formáktól, és csak mint befogadó halmazokat tekintjük a képen megjelenő dolgokat, akkor ugye látunk egy félkörívet, egy ellipszist, egy másik körívet, tehát itt körívekkel dolgozik ez a kompozíciót, és ezeknek a világosoknak az ellenpontja a háttér, vagyis a sötétben maradó rész, és én ennek a kettőnek az arányával még játszottam volna egy picit, mert most pont a határon billeg ez a tömeg. Tehát a tömegmennyiségek nem eldöntöttek nekem. (szőke)
értékelés:

"Süketen, vakon, bénán és idegenül
bukdácsolok, kavicson megbotolva,
mélységből kivetett,
magasból lehullott
szárnyatlan angyal itt a porba'"
Várnai Zseni

Tulajdonképpen ez egy vizuális vers, és mint olyan, nagyon fontosak benne a rímek. Nagyon fontosak a ritmizálásai, és ennek kötött formái vannak, nem vagyok irodalmas, nem tudom, hogy itt jambusra vagy daktilusra van szükség, de ha versként feltételezem, szimbólumként feltételezem ezt a képet, és nem egy sajtófotó-pályázaton egy nemtudomén víztündérhattyú halálát rögzíti a fotós; tehát akkor ezek a verstani szabályok nagyon fontosak a képzőművészetben is. És én itt is azt érzem, hogy ez nincs teljesen letisztítva. Megint egy nagyon jó meglátás, nagyon jó öltet, kiemelés, hogy a káoszból, a Laokoón csoport káoszából tűnik fel ez a fehér folt, az fojtja meg, mint egy anakonda-kígyócsapat – vagy egyáltalán mi történik? Ilyen értelemben még akár esetlegesnek is érzem, az alsó sarokban lévő árnyékmennyiséget; nem azért van ott, mert a fotós így gondolta, hanem ott van, mert ott van. És azt is gondolom, hogy ha egy szimbolikus képet próbálunk meg létrehozni, mivel itt élettelen tárgyakat fotóz a fotós, bizonyos szinten érdemes manipulálni, komponálni ezeket. Hozzá lehetett volna nyúlni ahhoz a szárnydarabhoz, megigazítani, mert most csak megfojtja ez a kötélsor, és csak töredékeket látunk, vagy adunk esélyt neki az előbukkanásra. Mivel a fehéren áthúzó árnyék középpontosan van komponálva, így szerintem ott van a kép fókusza, és nincs kellően megszerkesztve ez a helyzet, elsősorban technikailag nincs jól beállítva ez a furcsa, szimbolikus szituáció. Hogy miért első lecke? Ez nem kérdéses. Ő a szárnyatlan angyal. De ezt meg kell formázni. Ő ez a kis angyal, aki küzd ott a Laokoón csoporttal. Nem minőségileg van ez létrehozva, hanem így sikerült. (szőke)

Csend

Az elsődleges rendszere ennek a kis tollpihének ez a felfelé ívelő, félbevágott körforma, amire rárímelnek ezek a kis foszlányok, és valamilyen öbölben, valami kör alakú, elnyújtott ívben fekszik ez a toll. Mivel a fehér tollív nagyon is hasonlóan formázódik, mint az alatta lévő, szürkében tartott, fészekszerű, számomra meg nem határozhatatlan méretű forma, bár nyilván a tollból következtethetünk, hogy ez nem nagy, az egész egy makrófelvétel, és én fontosnak tartom azt a zárt rendszert, ezt a kör alakú zárt rendszert, ami a sötétjeivel körbefogja, szinte fészket ad ennek a ide leérkezett kis zilált, zaklatott fehér felületnek. Ebből az is következik, hogy a fekvő formátumú kép felső szakasza levegőrészével egyetértek, de magát ezt a sötét, körbezáródó formát én kibővíteném, hogy ritmizáljon ezzel a tollszakasszal, aláhúzza, felerősítse azt. (szőke)
értékelés:

Kimossa a foltot

Nagyon sokat nézegettem ezt a képet, az az érdekes, hogy szívem szerint azt mondanám, hogy igen, valami hiányzik innen az előtérből, mert az adná meg a dinamikáját ennek a történetnek, akkor lenne ennek valami mozgása meg viszonyítása – és mégis, minél tovább nézem a képet, annál inkább úgy érzem, hogy nem, ezzel semmi ilyen problémám nincs, tehát jó ez a nagy üres tér. Ugyanakkor talán a kamera ha jobban odafordul ezekhez a napernyőköz vagy mikhez ott a parton, akkor szerintem dinamikusabb lenne ez a helyzet. Nagyon-nagyon szuggesztívek a kép színei. Nagyon szépek ezek a kék-sárga átmenetek. Én ennél nem tudok többet mondani. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: