Feladatmegoldás

Mi együtt
Nyaralás.....végre együtt :)

Nagyon érdekes, hogy az Erika egy ilyen kicsit rosszalkodó módon a családot nem az asztal fölött fogalmazza meg, hanem az ilyen nagy családi összejöveteleknél szokásos módon, mindig az asztal alatt történnek a dolgok, ő odasandít, és ez a megfigyelés, ami itt látható, természetesen különböző karaktereket is mutat. A kis narancssárga strandpapucsot, a térden elhelyezett vörös sapkát, a barnás bőrű női lábat a baloldalon, és talán az alkotó összezárt combjait itt a közelünkben. Szerintem nagyon izgalmas és nagyon jó, ahogyan a család így van megfogalmazva, ugyanakkor lehet, hogy ezek a barnára festett vas formák egy kicsit túl zaklatottan vannak itt a lábak keringőjében, és emiatt lehetséges, hogy érdemes lenne ezzel a fajta üzenettel többet is foglalkozni, mert ezek a barna formák összezavarják a képet. Én most megelőlegezek két citromdisznót, amennyiben Erika elkezdesz ezzel az asztal alatti világgal foglalkozni, és ha megpróbálsz ezekből verziókat készíteni. Azaz az ötlet nagyon jó, csak ezek a barna izék itt összezavarják a történetet, ez egy jó elindulás, amivel kellene még foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Egy játékfilmes helyzetet látunk, egy történet elmesélést, ahol a szereplő összecsomagolja a maga kis motyóját, szemüvegét, hátzsákját, és megindul gondolnánk, pl. egy nyári táborba. Közben a háttérben zubog a víz, de még nem gondoljuk, hogy ez számít, csak egy zaj, de aztán ő bemegy a fürdőszobába, lepakol, levetkőzik, kirakja a törölközőjét, és elkezd a mosógép előtt napozni. Aztán gondol egyet, bemegy a tengert jelentő fürdőkádba, ott relaxál egy kicsit, majd egy vágással azt látjuk, hogy a fürdőnadrágját csavargatja ki, és erősen belehajítja a csapba. Ezzel nekem egy problémám van, hogy az elején nagyon dinamikus, sok vágással apró kis jelenetből, snittből álló részt látunk, aztán ez a vágási tempó lelassul, egyrészt nekem az a geg még megvan, hogy a fürdőszobában a mosógép elé teszi le a törölközőt, de valahogy hiányzik ennek a megerősítése, a geg az él, de nem eldöntött, hogy az üzenet drámai vagy humoros akar lenni. Aztán bemászik a fürdőkádba, és itt már egyre inkább gyengül a történet, mert hát amikor a Balatonban lebegünk, már aki tud lebegni, akkor az nem ilyen, mint itt a fürdőkádban, meg ott vannak azért hagyva különböző manifesztumok, tehát itt megint gyengül a történet, és végül a fürdőnadrág kicsavarása és beledobása a csapba, az slusszpoénnak lezárja ugyan a filmet, de miközben ez a történet egyre inkább kilágyult, ez a lezárás nem tudja azt az erőt képviselni, úgyhogy szerintem az ötlet nagyon jó, csak ezekre az ötletekre rá kellene jönni, hogy hogyan lehetne még erősíteni, még karikírozni, kicsit a főbb vonalakat egy kicsit vastagabb filctollal meghúzni, hogy a néző az alkotóval együtt nevessen, amikor nézi ezt a filmet. De a nyár házi feladatra ez egy nagyon jó megoldás, úgyhogy három disznót megadok rá. (szőke) értékelés:

Halállovas
"Holdvilágos, fehér úton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál-lovak.

Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A Hold is fél és elbúvik,
Ha jönnek a fehér úton."

/Ady Endre: A Halál lovai/

Ez talán a Vidámparkban van... vagy valami fémember, ott van a rostélya, és a ló is bádogló... szóval nem tudom, hogy hol készülhetett, de tulajdonképpen mindegy is; mozgalmas kép, az biztos. Mozgalmas a bemozdulások miatt, a fénycsíkok miatt, a vöröses fénycsíkok miatt, a lónak a mozdulata előre, a lovas hátradől rajta, mozgalmas a fény miatt, ami felé megy ez a harcos, amifelé vágtat, szóval egy nagyon dinamikus képet látunk itt. Nekem egy icipicit szűkre van vágva viszont, főleg fent és baloldalt, de a két disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Fénylő titkok
Kis segítség azoknak, akiknek a cím és a kép nem hozza elő a verset:

"Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere."
/Jeszenyin/

Hát, a Gáborról mindig lehetett azt tudni, hogy ez az egész humoros ügy, ez a humorharoldság az egy maszk, mert a Gábornak igenis vannak őrületesen jó és érzékeny megfigyelései, és ez pedig azt feltételezi, hogy neki ehhez érzékenynek kell lennie. Az, hogy tud választani egy vállat, egy hajtincset, egy gyöngysor-darabkát a története elmesélésére, ahhoz egyrészt kell hogy legyen tapasztalata, másrészt van bátorsága, harmadrészt meri vállalni azt az érzelmet, érzékiséget, romantikát, amitől a Gábor igenis szerethető és egy szívember. Biztosan nem egyszerű ilyen képeket kiválasztani és elküldeni, és odaírni mellé, hogy készítette Gerlei Gábor, már csak azért is, mert oda lehet bújni ehhez a valakihez, hogy ugyan már add a válladat, megcsinálom, de ezekhez a helyzetekhez nyugalom kell, és a Gábornak át kell változnia, és ezek szerint a Gábor át tud változni, és tud ilyenfajta lírákat és csendeket létrehozni. Az az érdekes, hogy a Gábor – lehet, hogy beszélgettünk erről a táborokban vagy csak megemlítettük – őrületesen tud valamit arról a – ha már Krúdy szóba került ma – arról az érzékiségről és vágyról, és tud valamit a tűzről, még ha ez a kép nem is égő vörösekkel és sárgákkal van megoldva – véleményem szerint ez egy nagyon érett kép. Nagyon tetszik az, ahogyan a bőr pórusai, meg ezek a kis pihék úgy látszanak – mint amikor a néző azt mondja, hogy hozzá akarok érni, hogy nézheted, és megőrülsz, de ehhez kell a Gerlei is, hogy csak nézhetitek. Úgyhogy Gábor szerencsére te is rakod itt fel magadnak a léceket, csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Oldódás 2
Ismételt "labor" téma az élményszerű pillanat (végtelen idő) - játéköröm - vs a végtelen pillanat megragadására fixálására irányuló törekvés feszültsége.

Szerintem ez jobb lett sokkal, én nagyon szeretem ezt a képet. A leiratból látjuk, meg amúgy is, hogy ez egy ismétlés, egy sok polémiát kiváltott megoldás ismétlése. Ugye az előző kép alatti beszélgetésekből tudjuk, hogy a Dénes már eleve egy teljes képet alkotott akkor, és annál a képnél azt megvágta, azért, hogy egy más érzést, egy más üzenetet tudjon manifesztálni, aztán hogy ezt hogyan elemeztük, mennyire volt sikeres, az egy más kérdés. Itt most egy új verziót látunk, ahol megvan a kislány keze, lába. Szerintem sikeres volt az elemzés, mert itt egy egészen más üzenet érkezett, pl. olyan szinten vannak kiégve felületek ebben a kompozícióban, hogy ettől van egy víziószerű, látomásszerű hangulata, nagyon határozottan ritmizálnak a fehérek és a feketék, és nagyon fontos, hogy a kisgyerek arcáról eltűntek a gesztusok, sőt eltűnt a szem, a száj, valami maradt a jobboldalon a szem széléből egy pici, a mimikai ráncokból egy pici, és az arcból valamennyi maradt. És ami fontos, az az, hogy innentől kezdve nem eldönthető, hogy ez egy vidám vagy szomorú vagy kétségbeesett vagy milyen helyzet, tehát sokkal nagyobb teret ad a nézőnek ahhoz, hogy elgondolkozzon a saját üzenetén, amit ez a kép belőle kivált, és ez egy nagyon fontos dolog. Attól, hogy kiégettebb, kontrasztosabb képpé vált, a test naturális felületei is jobban elnagyolttá váltak, tehát nem a részletek, hanem a ritmikai képlet dominál, amiben jelzésértékű az emberi alak. Mondhatni kikerült a kép az emlékkönyvből. Ez nagyon jó munka, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az özvegy
Újra kell csinálnom néhány leckét, kell a gyakorlás.

A hetvenes években Magyarországon ez a forma egy elterjedt forma volt, szinte minden családnál láthattuk ezt a bizonyos kancsót, ami sokszor a konyhaasztalon ott volt, hogy vizet önthessünk belőle, vagy ha anyagilag jobban ment a családnak, akkor ebből tejet öntöttek, ez egy ilyen nagyon meghatározó formája volt annak az időszaknak. Néha még ilyen virágmotívumok is voltak rajta. Amitől túllép ezen az egyszerű megközelítésen a Gábor, hogy elkezdi a struktúrát vizsgálni, egyrészt a félárnyékkal, másrészt a kertből árnyékot vető fallal és talán rózsabokor árnyékával és ahogyan a reflektált fény sziluettet formál a kancsó fülénél, ami ettől nem beleolvad a háttér szürkéibe, hanem nagyon szépen reflektál. És itt most megint Pécsi József képei vetődnek fel, de általában a nagybányai festők, a plen-air festők, Ferenczy Károly nagyon érzékenyen ezt a szecessziót, ami itt a háttérben ezekkel az árnyékokkal megjelenik, sokszor megfigyelik. Ennek sokszor párizsi alapjai vannak, onnan érkezett ide, elég komoly kultúrát létrehoztak a nagybányai festészetben. Itt egy nagyon jól átgondolt, érlelt anyagnak gondolom ezt a korábbi munkáihoz képest, ebben a témában. Az özvegy az természetesen a kancsók és talán a poharak hiányára utal, ha a korábbi ezzel a tárggyal készített képeire is gondolunk. (szőke)
értékelés:

Kiteljesedés

Itt nem egy szokványos triptichont látunk, hanem egy három képből álló sorozatot, nem is így elemezném, hanem hogy egy témát három képben dolgoz fel az alkotó. Ez egy nagyon érdekes megfigyeléseken alapuló megoldás, a testfelületen létrejövő árnyékokból létrehoz olyan konstrukciókat, amiket akár egy tetoválószalonban is elkövethettek volna, olyanok ezek, mint egy-egy Chopin-etűd, ilyen rövid kis hangulatfutamok. De a női testet használja háttérként. Az első képen talán egy kart látunk, amin egy levél hagy nyomot, a másodikon lábat látunk, ami közé egy kis virágot látunk beszúrva, és az vet árnyékot, nagyon érdekes, hogy maga a virágforma amikor ismert és a maga fényében és formáiban jelenik meg, akkor ez egy kedves forma, míg az árnyéka az egy eléggé agresszív és szúrós formává válik. A harmadik képen pedig egy bokát, vagy csuklót látunk, amin egy kerti szömörcének, szamócának, bubujkának, csipkebogyónak látjuk a termését és ezáltal Jugendstil formákat idéző árnyékot. Mindhárom árnyék tulajdonképpen más-más korhoz vagy stílushoz kapcsolódik, ez az első például lehetne valami kelta virágforma, a második akár egy japán harcművészeti szimbólum, a harmadik meg ez a Jugendstil forma. Nagyon érdekes tehát, hogy ezekből a valós természeti dolgokból miket figyelt meg, nagyon kedves és szép üzenet. (szőke)
értékelés:

Egy nagyon felkavaró, nagyon zavarbaejtő és sebezhető belső monológot látunk, Bergmann Fejezetek egy házasságból, Jarmusch; szóval keveredik az egészben ez a fajta bergmanni belső monológ, és egy ilyen, az amerikai filmművészetben a nyolcvanas években megtalálható, ilyen olaszos íz, pl. a Keresztapában Al Pacino, és az efféle technikák, amit ez a tűzvörös póló hoz be, miközben az egész gesztusvilága, az egész vallomásrendszere ennek a monológnak olyan, mintha egy börtönben a beszélőn próbálna valaki, aki bent van, a saját sorsáról, egy élethelyzetről próbálna vallomást tenni. Nagyon fontosnak tartom, hogy az üzenet őszinte, és ezzel nem is tudunk vitatkozni, mert látszik az arcon, hogy irdatlan kínlódással és zavartan, mindenfajta színészi munka nélkül görgetődnek ki a szavak, a mondatok. Én nagyon örülök ennek a munkának, és azt mondom Árpi, hogy nyugodtan mozogj ebben a mélységben, és nagyon örülök, hogy itt vagy velünk és lelkesítesz engem. Azért érdemes pontosan megfigyelni az üzenet végét. Amikor az alkotó elköszön, lesüti a szemét, majd visszanéz a kamerába, ott van egy pont, amikor... amúgy is igazi az üzenet, még akkor is, ha kötelező feladatnak mondja Árpi, de az összeszedettség ad egyfajta szerepet is, aminek igyekszik a szereplő megfelelni, és ez az utolsó visszapillantás a kamerába az, ami a barátoknak szól, azoknak, akikről Árpi beszél, mintegy kikacsint a filmből, hogy na, mit szóltok, megvolt, mi? (szőke-hegyi) értékelés:

Lelkiállapot

Ez gyönyörű... egyrészt egy nagyon szép, szinte egy Szász János, vagy Jeles András filmből látunk részletet, én nagyon szeretem Jeles Andrást, mindig is azt gondoltam, hogy azok a filmjei, amelyek a régi filmjei, pl. az Ember tragédiája feldolgozása gyermekekkel azok csodálatosak voltak. És ez a fajta szépség itt van ebben a képben is. Nem elsősorban azért, mert egy előtér-háttér rendszerrel dolgozik, mert a lehajtott fej gyönyörű színeivel, árnyékaival dolgozik az alkotó, hanem neki, a kamerájával úgy kellett beleillenie ebbe a környezetbe, belesimulnia, és úgy felolvadnia, hogy az a különleges csend és igazából az az állapot, ami őszi estéken szokott megjelenni, amikor nem TV-zik az ember, az a fajta fura nyugalom van jelen a képen. És ez a kép nem csak egyértelműen abból fejtődik meg, ami itt az előtérben történik, hanem a háttér árnyékkal a háttérben lévő talán női alak, talán a nagymama, az a sziluett, ami időtlenné teszi az előtérben megjelenő gyermekkort és a háttérben lévő múltat. És ami miatt én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, az az, hogy nekem, most ezt a képet nézve teljesen mindegy, hogy az alkotó családtagot, ismerőst, rokont fényképezett le, hogy a háttérben lévő alak rokon-e, nekem a kép egyben értelmezhető, és ez valójában olyan módon sűrítődik, hogy én azt mondom, hogy ez a Bara. Az egész történet a Bara, az árnyékokkal, ezzel a csodálatos arccal, ezzel a fajta csenddel, és nagyon fontos, hogy egy olyan létállapotban van, amely pont ennek az állapotnak a koncentráltsága ilyen mélységű munkákat is létre tud benne hozni. Ugyanis ettől a jelentéktelen foltoktól, hátterektől, tincsektől jön létre az a varázslat, amit olyan nehéz elmondani, amikor vitatkozunk, beszélgetünk itt esténként a táborokban, vagy egy kávé mellett a kertben, és mondjuk, hogy ’Jó, de mitől lesz az a kép olyan különleges?’ és akkor ott vannak a nagy kérdések, hogy mondd meg, mutasd meg a felületen azt a formát, azt a színt, azt az arányt, hogy mitől lesz valami zseniális. Mert ez összességében az a chi, vagy az a rezgés, ami akkor jön létre, egy furcsa, mágikus dolog képeket készíteni, egyszer csak megemelkedik, és a síkra redukált rendszerben az arányok összeállnak, és elkezdenek hordozni valami nem felejthetőt. A lelkiállapot című kép ilyen. Három disznó.
Nagyon fontos ott az a kis fény, hogy valami reflexel a kislány arcára, vagy egy könyv, vagy egy asztalterítő, és ez nagyon fontos, hogy ez a fény vissza tud reflexelődni, merthogy ettől válik értelmezhetővé ez az arc, és erre nagyon kell figyelnetek a más munkáitokban is, hogy ilyent keressetek. (szőke-hegyi)
értékelés:

port-rém, karikatúrával
Egy villanyoszlop tetején, Völgy és Ég között.

Béla második képét látjuk, és én nem értek egyet a címmel, nem rém, és ez nem karikatúra, egy nagyon pontos üzenet, egy nagyon szép és őszinte áldozati üzenet. Akármilyen vasszerkezet az, amin a Béla ott a kerek fenyvesnél fekszik, a Szputnyik, az Űrtávközlési Földi Állomás látszik a háttérben, és ezek a kis kövek a megnyugvás, a nyugalom, a kitárulkozás, kint valahol a mezőn ez látszik, és egy nagyon szerethető, és sebezhető kép ez. Van egy áldozati jellege az egésznek, mintha az alkotó egy oltáron feküdne kiterítve, mintha egy kelta temetési szertartás lenne. Ami ezt az értelmezést egy picit megbonyolítja, az a nyugalom és a békesség és ez a mosoly, ami egy szeretetteli, kielégült mosoly, az, hogy a természetben van, hogy békességben van. És lehet, hogy a rém és a karikatúra szó az a mindennapok drámaisága, ami abban a furcsa árnyékalakban megjelenik, de mégis az egész képben van egy furcsa szentség. Mivel a képeket sorrendben látunk, így most fejtődött meg egy előző lecke, most vált értelmezhetővé az a forma, az arc nélküli portré leckénél, ami most látható, hogy ebből a képből került ki, vagy ebből a helyzetből továbbgondolva, és ezért mondom, hogy egy helyzet látszólag jelentéktelen változtatásával, de az alkotó szemléletének a változtatásával tök más üzenetet fog hordozni. (szőke)
értékelés:

Otthon

Azért azt lehet látni, hogy a fotós az egy nagy varázsló. Mert a kisgyerek azon túl, hogy megkapta ezt az ajándékot, és ott van a fényképezőgép a Vera előtt, azért nagyon közel engedi őt. Nem ez a kérdés. Látunk itt több szereplőt egy térben, a kamera objektívje, és a mélységélesség megválasztása, a kompozíció, minden szétválasztja ezt a történetet kétfelé, az egyik az a háttérben zajlik, ahol könyvet nézegetnek, beszélgetnek a felnőttek, és egy másik történet, ahol azért az alkotóból is látunk pár lábujjat, és a kisgyerek vele foglalkozik, illetve ők egymással foglalkoznak, hiszen felkeltette az érdeklődését, és így együtt alkotnak egy másik kört ahol kettejük vannak. Tehát elválik a felnőttek világa, ahol felnőtt dolgokkal foglalkoznak, és a gyerekek világa, aki kezében ezzel a repülővel és kezében ezzel a kamerával és a gyerek nem a repülővel foglalkozik, és a fotós nem a kamerával foglalkozik, hanem bizony egymással foglalkoznak, és a maguk mesetörténetével foglalkoznak. Mert azért azt valószínűnek tartom, hogy a Vera nem a szeme elé emelt géppel csak azzal volt elfoglalva, hogy most mit hogyan, hanem itt volt egy személyes kommunikáció, mesélt, mozgott, beszélt, mosolygott. Nagyon erős, hogy ez a torzítás, amit a fényképezőgép létrehoz ez a testet kicsivé és jelentéktelenebbé teszi, a fejet nagyobbá és felénk húzódóvá, de nem torzan, viszont az arányokat eltolva, a hangsúlyt odahelyezve, és így az arcon megjelenő gesztusokra viszi a hangsúlyt. És ebben segít ez a parketta is, ami mindent feltol ide. (szőke)
értékelés:

Nyolcvanhat kisautó

Nagyon izgalmas az, hogy valamilyen galériáról vagy talán létra tetejéről fényképez az alkotó. Máshol már beszéltünk arról, hogy a gyermekkor egyfajta fátylak egymásra rétegződése a magunk életéből – hát itt egészen másról, más megközelítésről van szó. De nem rosszabbat, mert itt viszont a leltár rendszere kerül elő. Emlékszem régen amikor anyámék elmentek a piacra és megengedték, hogy otthon a nagyszobában maradjak, egy mintás nagyszőnyeg volt ott, és én is így leltároztam a műanyagautóimat, műanyagkatonáimat, és nem zavart az, hogy a műanyag katona pont indián volt, nálam azok németekkel együtt harcoltak, sőt dobozokból TSZ-irodákat hoztam létre a sarkokon, és az volt az utasellátós vagy kisbuszos és nagyon fontos volt mindig leltározni, hogy megvan-e az összes autóm, megvan-e az összes katona, és énszerintem itt egy nagyon fontos helyzetben látunk egy kisembert, akit még látunk majd azt hiszem, és az ő nagy, komoly munkálatait, mert az ő korában ez felkészülés az életre, a modellezésre, ezek a pici formák nagyon is segítenek. Nagyon fontos az a meglátás, hogy Vera ezt a kisfiút az alsó sarokba helyezi el, és az egész Vörös Hadsereg megjelenik körülötte, az összes deszantossal, és ő őrületes munkában van, ő most rakodja ki az előző karácsonyról, születésnapról kapott játékokat. Az, hogy felülnézet, ez egyfajta számvetés is, és nemcsak a kisgyerek számvetése, hiszen kérdezzük mindig, hogy hol van az alkotó a munkában. Érezhető, hogy a Vera számvetése is zajlik itt. Bár Vera trükkösen dolgozik, mert keres hozzá egy kisgyereket, kisautókat, parkettát, kisszőnyeget – de nagyon komolyan számvetés zajlik itt... Az is egy fontos dolog, hogy egy gyereknek ezek a játékok mind funkcióval rendelkeznek, lehet, hogy a Porsche az egy teherautó, de ő itt és most megszemélyesíti ezeket a történeteket, ebben a történetben van benne. Az alkotó eközben mint egy képzőművészeti alkotást veszi ezt észre, hogy van egy piros vonal, ami erre megy, van egy sárga vonal, ami felkanyarodik, egy fehér vonal, ami megszakad, és mint egy konstruktivista alkotást, mint egy pointilista festményt nézi ezeket az eszközöket, és ebben a térben az autók átlényegülnek festékpontokká. Azért én szeretném megjegyezni, hogy ez a képzőművészeti szekvencia amit itt nagyon pontosan végrehajt az alkotó – és akkor visszatérnék az előző mondatra, hogy az, hogy az alkotó elkattintja a gépét, hogy ezt a témát választja, és ezt a számvetést, az valójában nagyon pontosan visszautal egy létállapotra, ami az alkotóban zajlik. Ez a számvetés, ez a sorjázás azt gondolom, hogy igenis jó üzenet és jó házi feladat, mert ezek miatt is mind, amit a Zsolt mondott, erőteljesen megszólalnak – de megszólal minden más is, ami az alkotóra vonatkozik. Mert lehet érezni, hogy az alkotó nem kötelességből, nem feladatból készítette el a fényképet, hogy most van egy házi feladat, és csinálok 26 verziót, és már unom, hanem és ez nagyon fontos, érzelmi kapcsolódása van. És azért van érzelmi kapcsolódása, mert ez a helyzet rárímel az ő élethelyzetére. Csak gondolkozzunk már el ennek a képnek a címén. 86. Mindegy, hogy kisautó-e vagy nem. Szépen, sorjában le vannak rakva a cipő, a szoknya, a gyűrű, a szemüveg, a személyi igazolvány, és minden, amit a kisfiú is csinál. Most vagyunk egy csata előtt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Máshol

Azt nem teljesen értem, hogy a Nóra ezt miért a szorgalmira küldte, ezt itt most csendben megjegyzem, és én átteszem ezt a barátom kategóriába. Tulajdonképpen egy portrét látunk valakiről, egy erős és egy nagyon jól megfogalmazott portré, ansnittből fényképez a fotográfus, a modell nem néz bele a kamerába, maga elé néz, nem látjuk a száját, mert a válla eltakarja, és mégis, a kalap, a váll, és a háttér vonalai egy nagyon érdekes perspektívajátékot mutatnak, és mind mind erősítik ezt a merengést, ezt a fáradtan magam elé meredést, nézgelődést, töprengést. Mivel látszik, hogy a modell szeme nyitva van, de lesüti és ez abszolút, mivel semmilyen más szereplő nincs a képen, ez abszolút azt mutatja, hogy egy egyedüllét, egy magányosság-élményt vett észre az alkotó. (szőke)
értékelés:

Igaz, csendéletnek nem az igazi, mégis annak tartom.

Ez egy triptichon, egy film ami mégis triptichon, aminek az első része egy nagyon lassított, visszafogott, minimálmozgásokra épülő üzenet, nyilvánvalóan ez a hegedűtok és a benne lévő hangszer egy olyan plusz tartalmat hordozhat, ami csak az alkotó, illetve szereplő tud ott, de egyértelműen egy erős érzelmi kapcsolat. Amíg néztem ezt a filmet, az jutott eszembe, hogy nekünk úgy tanították régen, hogy amelyik filmben előkerül a fegyver vagy pisztoly, annak valamikor a film során el kell dördülnie. Marco Ferreri Dininger halott c. filmjét említeném, ami erre egy ilyen alapszegmens. Az első harmad, ahol a bevezetés van, azt gondolom, hogy amennyiben ez a hangszer nem szólal meg, mert nem az alkotó hangszer, akkor is valamilyen zárást ki kell találni azon túl, hogy látjuk az érzelmi állapotot, látjuk a melankóliát, de mivel záródik? Ne csak azzal záródjon, hogy elvágtam ezt a snittet, és kezdődik egy következő történet. A 2. és 3. harmad az pont hogy egy film, teljes egészében értelmezhető kell, hogy legyen, az elsőhöz viszonyítva. Onnantól indul be a film, ugye egy komolyzenét is használ az alkotó, ami nagyon segít ennek az egész hangulatnak, és onnan indul be a film. A középső snitt az egy valami konyhai jelenet, és az utolsó rész egy függönyt mutat, ahol fúj a szél, és a függöny így kidagad a térben, van egy ilyen kukac, amit én nem igazán értek, egyáltalán kukac-e vagy egy cigarettacsikk, azt nem értem, hogyan szervül oda, de a függöny az gyönyörűszép. Nekem úgy tűnik, hogy ebben a filmben van egy nőies energia, egy női attitűd, egy érzelmes helyzet, és van egy hiány, és ezt ő a végére odabiggyeszti, de mintha nem merné megélni. Több bátorság kell. A hangsúlyokal van a baj, hogy igazából ott kezd el izgalmas lenni a film. Tehát ha arról beszélünk, hogy egy film fél órán keresztül mutat egy helyzetet, ahogy erről beszéltünk már, egy másik filmnél a közelmúltban, akkor azt mondom, hogy igen, ez a függöny és a szél általi játéka nagyon izgalmas és szép dolog, és hosszabban is el tudnám nézegetni, és én innen tudnám tovább forgatni az eseményeket akár a hegedűig, tehát a sorrenddel is én játszanék. Nagyon érdekes különben, hogy ez egy játékfilm különben, nagyon sok vágás van benne, nagyon sokat dolgozott vele az Árpád, és én abban az esetben megadnám az öt disznót, ha az Árpád még dolgozik ezzel, főleg ha van még forgatott anyaga, vagy forgat hozzá még, és pont azért, mert nemsokára itt van egy fesztiválunk, amiről még nem beszélhetünk, de jó lenne már kilépnünk végre a filmjeinkkel is. (szőke) értékelés: (és ha még dolgozik ezzel, jön két malac)

Karikatúra
Az árnykép mögött vidám és érzékeny lélek lakozik.

Gyerekkorunkban sokat játszottunk amikor sokat voltunk egyedül a lakásban, hogy a kezünkkel, az ujjainkkal a délutáni napfényben vagy az esti utcai lámpák fényében árnyékokat próbáltunk vettetni a falra. Nagyon izgalmas volt, amikor az ember azt tudta mondani, hogy nézd, ez az öklöm, az ujjaim, a falon meg megjelent egy emberi arc sziluettje. Az árnyékokkal való játék elég régóta ott van a repertoárunkban. Amitől itt érdekes ez az egész, az az, hogy itt ez a délutáni vagy eléggé alacsonyan világító súrlófény az emberi arc sziluettjét úgy világítja meg, úgy veti ide az árnyékot, hogy egy emberi testrész, talán egy comb, és egy másik, amiből nem látunk sokat, a jobb felső sarokban, ennek az egész felületnek a domborulata torzít ezen az arcon, ami ettől kap egyfajta groteszk ízt. És ami talán még érdekesebb, az alkotó szándéka is lehetett, hogy esetlegesen vagy a hónalj vagy a lágyék szőrzete belekapcsolódik ebbe az árnyékba, mintha az árnyéknak még szakálla is lenne. Az egész történetben igazából anélkül, hogy túl sokat tudnánk mondani a képről, az egyik továbbgondolásra érdemes gondolata az az, hogy itt két különböző bőrfelületet, két különböző bőrszínt látunk, és ha Robert Maplethorpe-tól a képeit az aranykorából megnézzük, nagyon sok olyan képet készít, ahol az emberi bőr különbözőségeivel foglalkozik; néger, fehér, latin és más modellek segítségével. Itt az egyik izgalmas dolog az, hogy a védtelen emberi testet, a bőrfelületet használja fel háttérnek ehhez a játékhoz a Béla. Nyilván ez egy kísérletnek, egy megfigyelés-sorozatnak egy állomása, így többet akkor lehet majd mondani a képről, ha különböző verziók, további kísérletek születnek. Az érdekes asszociáció, hogy akár hónaljról, akár intim testrészről van itt szó, azt úgy tudja az alkotó felhasználni, hogy az nem válik extrémmé. (szőke-hegyi)
értékelés: