Feladatmegoldás

Parabola
y(t) = b-(a-v*t)^2

Sejthetően a színes kép alatti felirat a parabola matematikai leírását jelzi; a képen pedig egy mozgássort látunk, ahol egy állóképen belül az adott gyermek elrugaszkodva a különböző mozgásfázisait egy képen örökíti meg az alkotó. Az 1880-as években, Amerikában, nem szegény polgári környezetben, urak jókedvű társaságában egy fogadás köttetett, amiben az volt a téma, hogy a ló négy lába futás közben teljesen elhagyja-e a földet vagy sem. Ezt bizonyítandó egy egészen különleges eljárást találtak ki, hiszen a mostani modern fényképezés még nem létezett, ez a gazdag úr megszámlálhatatlan fényképezőgépet vásárolt, és az exponálógombjaikat parányi cérnákkal összekötötte, háttérnek milliméterpapírt helyezett fel, és egy hosszú úton, ahol a hátteret és a fényképezőgépeket a cérnák kötötték össze, lovakat, futó embereket majd más mozgást végző embereket indított el, és így fényképezte a mozgásanatómiát, mivel ezzel egy olyan revelatív sorozat született, ami magával rántotta az alkotót, ezt a mozgásanatómiai munkát tehát Edward Muybridge úrnak köszönhetjük, akinek két könyve elérhető ma Magyarországon, az állatok mozgása és az emberi mozgás, ezek alapvető, fontos szakmai anyagok a mai napig. Nem véletlenül mondtam ezt el, hiszen ha Muybridge ezt a képet az égből láthatná, megnyalná mind a tíz ujját, hiszen itt egy ilyent láthatunk, csak hát ő ezt nem egy képen, hanem képsorozatokban oldotta meg, itt a gép, a modern technika tulajdonképpen egy mozgófilmet ad ki fotóra rögzítve. Valójában a mozgófilmezés lényegét mutatja ez a stúdiummunka, hiszen az amatőrfilmezésben másodpercenként 18 vagy 16 kocka sebességgel működő vetítőgépeknél ezek az állóképek, itt a képen 7 fázist látunk, ez kb fél másodpercnyi látvány, amit itt látunk, azaz ez fél másodpercnyi mozgókép lenne. Ebből, az állóképekből van ugyanis a mozgókép illúziója létrehozva, a fénykép alapötletét létrehozva. Nagyon szépen, és a nyárhoz jól leképezve a gyermeki test mozgásait egy jól komponált képen mutatja meg ezt a mozgásanatómiát az alkotó, így a Csaba a mozgás leckét jól teljesíti, azért zárójelben megjegyezném, hogy amennyiben ez a téma izgatja, ezt a stúdiumot tovább is lehetne folytatni, nincs meghatározva, hogy nem szabadna tovább folytatni egy-egy házi feladatot, és látszik, hogy az alkotó itt egy olyan dolgot talált, amivel jól lehet kísérletezni. Javasolnám tehát, hogy a három citromdisznós értékelés mellett nyugodtan folytassa ezeket a kísérleteket. (szőke)
értékelés:

Tiszai pu

A fekete-fehér kép, a Tiszai pályaudvar általában a pályaudvarokhoz, a magyarországi pályaudvarokhoz kapcsolódó asszociációs rend, megélt anyag, elsősorban a 70-80-as évekre vonatkozóan mindig a várakozáshoz kapcsolódik, arról szól, az elmenetelről, akár Cseh Tamás vagy Bereményi Géza történeteit nézzük, és mindig valami furcsa a hontalanságról is szól, ami ennél az épített környezet képnél hozzájárul ez a nagyon is furcsa, zsaluzott vasbeton, huzatos, törött üvegtáblás, ez a furcsa retróhangulat. A pályaudvarok nagyon kevésszer és rövid ideig szólnak a megérkezésről, az örömteli eltöltött időről, inkább a várakozásról, a félelemmel teli továbblépésről, ez a formavilágból is adódik, a sínek alatti átjárók vagy az itt is látható lépcsősorokból, Ennek a képnek az az érdekessége, hogy mindez a megszokott értelmezés jelentkezik, nem színes, hanem fekete-fehér, tehát egy dramatikus üzenet, mégis az alkotónak egy nagyon érdekes játékot, egy üzenetátfordítást sikerül létrehoznia a kép felső szakaszában, ahol a nap a lépcsők mélyére besüt, egy fehér folttal abba a formába egy karakter, ami akár lehetne egy buddhista templom tornya vagy egy sapka is, süvegforma, egy szimmetrikus forma belehelyeződik. És ez a hullámzó tónusok, a lépcsők felfelé szűkülése igazából akár egy kínai kolostorra vagy buddhista formára utalna. Nem erőltetem ezt a filozófiát, csak az árnyjátékkal, a beállítással, a szemmagasság elhelyezésével, a fekete-fehér kép mégiscsak létrehoz valami harmóniát, valami olyan életörömöt, amire nem konkrét tárggyal, hanem az árnyékok-fények összekapcsolásával utal, és a pályaudvarok általános hangulatától eltérően egy egészen másfajta áttételt hoz létre, ami az alkotóból is árad, tehát nagyon jól oldja meg az épített környezet leckét, mivel a Tiszai pu címmel még jobban egyszerűsíti, profanizálja az üzenetrendszert, hogy itt nem egy mesei történetet fogunk látni, ennek az ellenetétpárjából mégis nagyon jól lavíroz, és egy egészen más oldalt is kapunk ebből a világból. Az alkotói személyiség itt teljesen át tud formálni még megszokott üzenetrendszereket is. (szőke)
értékelés:

Madárka

Oldódás

A hosszúkás, szinte templomüveg-ablak szerkezetű kompozícióban egy nyári emlékképet látunk, egy örömteli pillanat jelenik meg a homok és a test kapcsolatában, a gyermeki öröm a szülő alkotásán keresztül, ami mindannyiunk emlékeiben ott van, a homokfürdő sem véletlen, ami már felnőtt emberek agyából kipattant és nekik, a felnőtteknek hozzáférhető, hiszen látjuk itt, hogy a mi emlékeinkben is a bulgáriai nyaralás (még ha ez nem is ott van), az öröm, a homok, a nyaralás nagyon jól érződik a képen. Csodálatos bizalom és kitárulkozás van a modell és az alkotó között, ez nyilván a szülői attitűdből is jön. A szituáció rögzítése zseniális, töltéssel rendelkezik. De ha ez mind kimondódik az alkotó számára, mert mindig kell egy kicsit skizoid módon távolságtartónak is lennie, hogy a kép éles legyen, hogy a vaku megfelelő időpontban villanjon, és ne csak az átélésből építkezzen, ha nem tud alkotás közben technikai ember, egy külső dramaturg is legyen, akkor a kép, az események elsodorja. Nagy gond, ha a modellünket, sőt az eseményeket, mint az oldalfényben gyönyörűen rajzolódó árnyékokat pl a jobb láb árnyéka, vagy akár a karok, a jobb kar, a bal kar árnyékai csonkolva vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenformán a alkotói szempontból a modell és az ő jelenségei képzőművészetileg nincsenek megtisztelve, és túl szűkre vágott nagyon is csonkolt a kép. Ennek lehet szakmai oka, pl. valaki nyaral a kisgyerekkel, aki belátszana a képbe, vagy olyan privát tárgy, ami nem lehet itt, de igazából az alkotás szempontjából nem nagyon lehet elfogadni érvnek, mert itt az uralkodik a kompozíciós rendben, amit látunk. Tehát nem lehet ezt megtenni, pusztán egy zavaró elem miatt, ami a mostani képhatáron belül volt. Tehát kérem Dénes, és ezt fontosnak tartom, hogy ismételj, vagy a Balatonon, vagy az Omszki tónál, vagy a kertben vagy ha a kép újrakomponálható, vágható, mert jelenleg túlságosan is csonkolt a kép. Az irány az nagyon jó, de ismétlést kérek. (szőke)

Első lecke

Egy felső gépállást látunk közeliben, egy nagyon érdekes, asszociatív képen. Apokrif töredékekből építkezik, és a brüsszeli csipke hangulatát idézi a féligáttetsző forma, ami még befejezetlenségében is uralja a képet, és amiből egy testfelület sejlik át. Érdekes módon ezek az áttört formák szinte visszavisszhangoznak a testet átölelő elforduló csipkeformával, ami szarkasztikusan fogalmazva a 70-80-as évek tört műkő konyhai padozatát idézi, ahol nagy divat volt az elhasznált, törött csempéinket is felhasználtuk és egy mozaikszerű rendszert készítsen belőlük betonnal a konyhában, lépcsőn, egyéb helyeken. Természetesen az akkor építőanyagok nagyrésze ezt a tört fényvilágot tudta produkálni. Ugyanakkor ez a színvilág nagyon jól kapcsolódik a kicsit lazúros csipke kódrendszeréhez, és az egész képen ez a hangulat egy Klimt-es, aki az osztrák szecesszió és expresszionizmus határán mozgó sikeres festőművész, aki Egon Schiele mentorának tekinthető, ő az, aki a női lélekkel a bécsi hangulattal, a keringők, a bécsi polgári világ belső érzelmi fülledtséggel nagyon is szalonképesen foglalkozott. Ahogyan Klimt régi képein érződik ez az érzéki-élveteg hangulat, ugyanúgy valami hasonló érezhető ebből a képből is. Holott látszólag ezen a képen egyáltalán nem jelentkezik semmi olyan, ami érzékiséggel, érzelmekkel, testiséggel összefüggne. Mégis, másoktól is jött az az asszociáció, hogy akár egy dekoltázs felülnézete is lehetne a képen, és ez is arra utal, hogy holott a képen egy női bal láb, és azt takaró kis báli cipő formáit látunk, tehát semmit sem látunk, ami az érzelmek fülledt világával foglalkozna, mégis erősítenünk kell ezt a fajta döntést azzal, hogy a kép sárgás, napsárgás hangulata, áttört formái ízig-vérig egy női történetet hordoznak, benne van a női szexualitás, az a fajta érzékiség, ami Krúdy Szindbád útjában az ő gondolkodásában a nőiséggel kapcsolatban megkeresendő örökérvényű mondataival – hogy mindig a sejtetés hozza létre a vágyat és soha nem a kézzelfogható, a profán, a natúr. Ez a fajta vágykeltés ezekben a pici mozaikszerkezetekben az absztrakt formanyelv ellenére benne van ebben, tehát az első leckére nem véletlen, hogy a Vera ismételt, mert sejthetően az ő személyiségében meglévő ragyogó nőiség igazán átszűrődik ezen a házifeladaton. (szőke)
értékelés:

Szimbólum
Keresztek hegye, Litvánia. Egészen különleges hangulatú hely.

Az útiképek kategóriájában, amik most érkeznek, a csendéletre érkezett ez a dolgozat. Litvánia a leirat szerint, és valószínűleg egy keresztény temetkezési hely fekete-fehér képen, fekvő formátumban. Vagy egy domboldalon vagyunk, vagy alsó gépállásban, hiszen a szürke háttér előtt életlenben nagyon sok keresztet láthatunk, mint egy Golgota-dombon, és sejthetően a kép közepén áthaladó forma, ami szinte szénfekete itt nálam, ez is egy kereszt oszlopa lehet, és ezen majdnem szupermakróban egy ilyen nyakék, egy csont vagy műanyag keresztforma látható. A kép elsődleges dinamikája ez a fekete-fehér ellentét, egy elég közérthető szimbolikával, a fehér kereszt és a szénfekete háttér, ez elsősorban a kép legfontosabb üzenete, egyfajta dialektikus ellentétpár-képlet, ami az alkotóra, az ő alkotási folyamatára nézve az útiképekhez képest igenis hordoz egy egészen különleges, személyes hangulatot, a képből árad a hit, a hittel kapcsolatos kérdéskör, az önértékelés és az önálló útkeresés. A kép alapvetően pont ezekkel a földből lándzsaszerűen kiálló formáktól, a sok helyütt megtalálható hegyes záróformákból adódóan – kör alakú, megnyugtató forma tulajdonképpen csak kettő van, a harmadik kis gyöngy már vágódik – ezek az éles-hegyes formák határozzák meg a kép hangulatát, az égre meredő, keresztényi formákon túl egy sokkal éteribb keresést is mutatnak, ezek az egyenesek, rudak, a kör, a magába záródó egység ellentétformái, folyamatosan egyfajta személyiségkeresést jelentenek. Ezért nagyon fontos egy a kép, hogy miközben egy utazás, egy körút során egy idegen ország bejárása során úgy érkezik ide hozzánk egy alkotás, hogy az 100 %-ig átszűrődik az alkotó belső személyiségén, belső keresésein, a nőiséggel, a világgal való alapvető kérdések keresését, egy ettől teljesen távol álló formavilágban is tudja adoptálni. Ezért ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:

Stég
Részlet a Veresegyházi tavak egy stégjéről...

Sándor eddigi munkáiban is azt láttuk, hogy bár kérdésként felvetődött, hogy a Sanyinak úgy mondják, hogy elsült a keze, és lett egy-két jó képe, vagy egy olyan szemlélet munkál alkotói viszonylatban a képein, ami egy tisztázott gondolkodást jelent. Pont itt, ennél a képnél azt kell, hogy mondjuk, tudja, hogy mit csinál, mit akar üzenni, hiszen ha ennek a képnek szikár módon, előképlet nélkül nekiállunk az értelmezésnek, akkor az derül ki, hogy absztrakt ritmikai kompozícióra épülő, szürkés-világosok és különböző foltrendszereknek a dekomponált képletét látjuk itt. Ez egy absztrakt kép. A cím, és egy-két térbeli szerkezet, pl. a cölöpök utalnak arra, hogy itt ne csak egy síkbeli felület tónus- és ritmikai játékát lássuk, hanem valóságban, a valós térből kimetszve, abban meglátva, azt értelmezve, rá kell találni a látás által létre kell hozni egy fontos üzenetet. Pl. ha félreteszi valaki azt a kérdést, hogy miért érkezett ez a kép az épített környezetre, hiszen ezen nincs más, csak egy, a fagytól szétrepedezett betonstég, két vízvezetékcső, amit leütöttek, a tócsa széle, meg egy kis fűcsomó látszik. Hol vannak ezen a barokk oszlopok, a reneszánsz festéknyomok, a bauhaus? Mégis, itt egy ember által készített használati tárgy, egy monstrum, a természeti közeg, a víz tónusa, ami a szürkéi miatt egy melankóliát is hordoz, alapvetően egy szemléletbeli állapotot tükröznek, és ehhez az állapothoz megtalálja a természetben az ember által használt formát és a természeti közeget, és mindezt eszközként, nyelvként használja fel a benne zajló érzelmi üzenet kifejezésére. Ezért fontos és egzakt ez erre a leckére, mert jelen van benne az Orosz Sándor, mert ugyan nem látjuk benne a fülét, a kezét, de látjuk benne a szívét, a lelkét, és ott van az üzenete, ami benne 2008-ban zajlik. Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés:

Kékfestő csendélet
Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Szárd portré

Fekete-fehér, majdnem négyszögletű formátumú képet látunk, egy család együttesét egy hegyes tájban. Valószínű legalábbis, hogy család, a mozgásokból, gesztusokból úgy tűnik, hogy ők hárman egy közösséghez tartoznak. Domináns itt a férfiszereplő, és ebből arra is következtetnék, hogy nem a portré, hanem a család házifeladatban kellene ennek a képnek szerepelnie, ezért innentől ezt ha Dénes is egyetért, a család kategóriában elemezzük. A kép elsődleges megközelítése az, hogy szerintem pontos karakter és jellemrajzot ad erről a családról és erről a home vagy emlékfotóról, mert nagyon jól érzékelhetőek a családon belüli pozíciók ebben az üzenetben. Egyértelműen a prímás, a főszereplő ebben az üzenetben az apa, aki picit teátrálisan kritikusan, bizalmatlanul beletekint a kamerába, felénk, és a többiek pedig kontráznak ennek a zenekarnak ők is fontos résztvevői, a nagybőgő, a cimbalom, gondoljunk itt a pár, az anya szerepére, aki ebben a kompozíciós rendben csak félig került a képre, a tekintetét amiről többet lehetne tudni a trióban megtalálható szerepéről, az el van takarva, ő csak egy alkalmazottja ennek a képnek, a férfi mintegy ránehezkedik, az alul felfedezhető kislánynak így az ő szerepe is pontos, sőt ő olyan, mintha szenvedő alanya, vagy irányított résztvevője lenne a képnek, kinéz a képből, apa-anya adja, hogy ez a közös fotó elkészüljön, amit apa a fejébe vett, fontosnak tart, hogy az egész utazás is aszerint a ritmus, a szabályok szerint megörökítődjék. A kép ugyanazzal a kódrendszerrel dolgozik, mintha 1967-ben vagy 75-ben a felmenőim, a Néhaiaim, vagy más képeket is említhetnék, egy dokumentáció, de 2008-nak a saját hangulatát is hordozza. Nem azért, mert fekete-fehér vagy színes, hanem ugyanúgy egy múltból küldött üzenetként van jelen és egy helyszínrajzot küld, nemcsak a helyről, hanem a család állapotáról. És ezek szépen és egyszerű nyelven vannak közölve. (szőke)
értékelés:

Kerti Kép
Édesanyám kertecskéjének csendes kis zugában, a napon sütkéreztem...

Nem fogadjuk el csendélet kategóriába, a csendélet az más, kérjük, hogy az Estiklopédiában nézd meg, hogy mi az, de a képet elemezzük, merthogy áttesszük az egészalakos portré kategóriájába. Ez a kép nagyon is fontos és jó alkotás, de az is fontos, hogy azért ezeket a kategóriákat azért próbáljátok már meg jól behatárolni. Tehát. Egy archaikus technikát alkalmazó (vagy azt idéző) képet látunk, ami kompozíciójában dekomponált megoldás, a főalak a jobbszélen tartása, a bokor struktúrájának jobbszélre mutatása a kép baloldalán lévő nagy, homogénnek mondható tér rántja helyre, és ezek a kis puszpángbokrocskák (a puszpángból furulyákat is csináltak a barokkban – dörögdiesen kruspáng) ezek a formák billentik helyre, ráadásul az egész színvilágában egy földöntúli vagy egészen szürreális világot hoz létre, mintha szolarizálva lenne, mintha az atomvillanás utáni utolsó felvétel lenne Hiroshimában, amikor az árnyékok beégtek a betonba, tehát egy nagyon erős kép, és annyit azért kérnék a Sándortól márcsak a többiek kedvéért is, hogy erről a technikáról akár a fórumon nyitna egy topicot, hogy magát ezt a technikát amivel ezeket a képeket készíti a többiekkel megosztaná, az nekünk nagy segítség lenne. (szőke)
értékelés:

A tavasz 1 pillanata
...mondotta Stirlic

Az idő sohasoha megnemáll, az órákróják szüntelenaz úttyukaaat - [Szőke és Hegyi énekel] Taliándörögdön, a körtefa alatti idillikus környezetben látunk egy párt, egy férfi és női alakot, akik a XIII. századi templomromot nézik; és a kép egy nagyon jó perspektíva-játék hogy a méreteket így az objektív torzítását felhasználva és a mélységélességet ilyen tágra véve tulajdonképpen egy síkba hozta a három elemet, a fát, a két embert és a rom síkját, mert ez egy közösséggé formálja ezt a három embert. Ugyanakkor kompozícióban azt mondom, hogy ugyanezt megtartva a kép két oldalából vágni kellene. A fatörzs mellett újra felbukkan az ég és a fatörzs formái ezt zavarossá teszik, és elviszik a figyelmet, míg a másik oldalon a visszafelé hajló ágnál szintén vághatnánk, mert ott is megtörik a forma. Tehát ha ezt a két vágást megtennénk, máris jobban fókuszálna ez a történet a két ember és a rom viszonyára, és a fa mint struktúra, mint díszítés funkcionálhatna. (szőke-hegyi)
értékelés:

A különbség: 35
Akkor és most... Az egyik kép 1973-ban, a másik 2008-ban készült.

Gondolom a két kép közti különbségre utal a szám, és nagyon örülök, hogy egy hasonló pozícióban, pózban egy korabeli kép, ahol egy kerámia nyuszi van a kisgyerek kezében, a másik kisgyerek kezében meg egy festett cica, és a két beállítás egészen hasonló. Egy másik kép kapcsán felvetődött, hogy hogyan lehet fedésbe hozni a jelent a múlttal, és látszik, hogy ez érdekli az alkotókat, az átalakulás; ez egy jó ötlet, hogy nagyjából hasonló pozícióban akarjuk ezt létrehozni, viszont kérdésessé teszi ezt a kép keretezése, ami egy látszólag régi, tépett fotósarok-forma, gondolom fotoshop trükk, de azt az egyszerűséget, amit az A-B verzió a mostani időszakban több ilyent is fogunk látni, ahol az alkotók akár társaikkal akár tükrökkel maguk megfelezése időben játszanak el ezzel a kollázstechnikával – de ez szerintem nem igényli ezt a maszatolást a kép szélén, mert ez egy bizonytalanság, amit ráadásul kétszer aláhúzok. Még Tóth József (Füles) nevét említeném meg, aki egy egész albumot szentelt annak, hogy felkereste a fotós kollégáit, kért tőlük gyerekkori képet, és beállította őket ugyanabban a pózban a jelenkorban, és nagyon érdekes képpárokkal dolgozott. (szőke)
értékelés:

A betű szerint

Egy belső térben készült fotót látunk, ahol nagyon jól tagozódik a tér hármasa, mégpedig azzal, hogy van a kép felső negyedén egy közeliben és élesben tartott, fröcskölt falfelületű talán ajtómélyedés, aztán van a kép fő témáját bemutató falfelület, majd a kép bal oldalán kinyílik egy fényformával, a háttér jelzésértékűen megjelenik. Ez egy nagyon jó kompozíciós helyzet, bár annyit megjegyeznék róla, hogy nekem nem eldöntött, és nem érzem, hogy súlypontjában és folthatásában a helyén volna, ez az imakönyvtartó kis állvány, a könyvvel, nekem ez ha a teremőr nem néz oda, áthelyezhető lett volna, ahhoz, hogy ez bemozgassa a kompozíciót, de ettől még ez egy jó kép, és meglenne rá a három disznó is. De ez a lecke a család kategóriára érkezett, és ugyan látjuk, hogy itt van a kategóriákkal egy játék, hogy milyen értelmezéseket adunk, és ez mennyivel másabb, mint a másé, és ez már szinte egy verseny, de attól, hogy van egy sajátos értelmezésünk, és beemelünk egy más alkotónak a művét, ami a családról szól, hiszen itt Máriát látjuk a kisjézussal, ettől ez még nem válik a többiek a néző által elfogadható értelmezéssé, mivel ez a történet nem szűrődik át az alkotón a család témájában; az illusztrációnál több, de az önálló alkotásnál kevesebb. Ez a kép megoldásként az épített környezet leckére fogadható el, ha a mi kategóriáinkat fogadjuk el, és nem a családéban, mert ilyen alapon akár azt is lehetne mondani, hogy jól van, lehetne akár csendélet is, meg akár vágy is, de szerintem próbáltuk elég jól megfogalmazni, hogy melyik lecke miről szól és a család lecke a mi viszonyunkról szól a családdal, és ebből a képből nem derül ki Dénes viszonya a családdal, a szakrális megoldásban. Szerintem ez az épített környezetbe kerüljön át, és ott megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ugye mindenki szereti a csokoládét...

Egyértelműsíthető, hogy az az alaptörténet, hogy ő a csokijából nem ad nekünk. Neki jó, de nekünk nem ad, ami utal persze a film síkra redukált sajátosságára is, hogy egyenlőre még virtuálisan a technika azt még nem találta ki, hogy a csoki hogyan jöhet ki a térbe a vetített képből, és ezt az István dramaturgiailag felhasználja. Ez egy jó geghelyzet, mert a személyes gesztusaiban ábrázolja Istvánt, ebben a térben, amit már láthattunk tőle, azt is, hogy ő hogyan kommunikál, hogyan mozog, milyen gesztusai vannak, és ez a film egyharmadáig jól építkezik, amikor átlép a képsor abba a kategóriába, ahol egy szakmai kérdés merül fel; ezt színjátszásnak vagy színészetnek hívják. Mert addig egészen jól építkezik a történet, aztán egyszercsak kifúj, kifullad, mert nem tud ezen a csokoládén még csavarni, nem keni össze csokival az optikát vagy valami. Viszont az is látszik, hogy megpróbálkozik a helyzet megoldásával, nem állítja le a kamerát, vagy nem küldi el nekünk a filmet, hanem a kamera megy tovább. És ettől a film második kétharmadában benne van egy kiszolgáltatottság, egy áldozati szerep is, hogy igen, én megmutattam a csokimat, igen, itt vagyok, és egyedül eszem a csokimat, és szeretném tudni, hogy ti tudtok-e arról, hogy én itt vagyok. És az utolsó harmadban ezért erősödik fel a történet újra, hogy még ott sem vágja el István ezt a helyzetet, hanem hagyja, hogy az eredeti vonulat leüljön, és még a privát megjegyzések is, hogy ’ennyi’, és ’vége, nem mondok nektek többet’ ezek egy üres szobában, ahol nem kezeli más a kamerát, ebben a szobában elhangzanak. Kinek mondja az István, hogy ennyi? Saját magának. Részben ez a fontos ebben a filmben, hogy a játékosság, a maszk ellenére is érződik az egyedüllét, a kapcsolódási vágy, és mégis azt mondom, hogy szakmailag azt a középső harmadot meg kellett volna oldani. Nem arról van szó, hogy az irány nem jó, hanem bármennyire is valósnak és natúrnak és egyszerűnek tűnik egyedül ülni percekig a kamera előtt, igenis ezeket is le kell próbálni, ki kell találni, mert a mozgófilmes történetek is sokszor a fotók is, amelyek valósnak látszanak, sokszor csak illúziók. A képen ha megjelenik a gyilkos, a karatehős, a jó hős, a negatív hős, ezek csak illúziók egy szakmai munka eredményei, és a néző majd azt hiszi, hogy Uriel az angyal megjelent, mert lebeg ott a szoknya. De ehhez nagyon sok munkát oda kell tenni, például olyan gépeket, amelyek szelet hoznak létre vagy hangokat, amiktől aztán az illúzió teljesen a nézőé lehet. Ezért három disznó. Még egy dolog, hogy most a kamera le van téve, és így a szereplő mozgatásával lehetne a teret dinamizálni. (szőke) értékelés: