Feladatmegoldás

Homokóra

Nem tudjuk eldönteni, hogy ez itt vajon egy performance része vagy egy utcakép, de egy nagyon jó meglátás maga az, ami a térbeliséggel, a perspektívával, a formákkal, az emberi alakkal a háttérben itt létrejön. Az is nagyon jó, hogy az előtérben van itt egy gyertya, amivel be tudjuk azonosítani, hogy ezek a kis fénypontok hogyan jönnek létre, és hangulatában is nagyon jó és nagyon szép. A kategóriával megint van egy kis problémám, a képértelmezéseket lehet szabadon használni, de a kategóriákat azért használjuk már annak, ami, nem tudom én ezt csendéletnek elfogadni, mert nem teljesíti semmilyen formában sem a csendélet kritériumait – azért mert csend van, vagy mert lírai még nem válik csendéletté. Tehát én áttenném az épített környezet kategóriába, mert annak nagyon is el tudom fogadni és három disznót kap. (szőke)
értékelés:

Game
Visegrádi Dunaparton...

Tisztelt Orosz úr! Azt most mondom, hogy ne értsük egymást félre, hogy ez egy háromdisznós kép. Nekem az az igazán izgalmas ebben a képben, nem tudom, hogyan lehet ezt létrehozni, hogy az előtér és a háttér és minden életlen, és olyan gyönyörűen visz, és nem a szokásos perspektívával az emberi esendő mozgással pontosan ott van az élesség, ahol kell, fantasztikus a zeneisége. És szerintem a Sándor biztosan tudja ezt, bár lehet véletlen is, hogy az az alak, a teljes test formája sehol nincs csonkolva, vágva, bele tudott férni a világosabb háttérbe, a víz háttérrészébe, tehát nem úszik bele a sötét tájrészletbe. A méretválasztás is, ez a furcsa, majdnem négyszög, de tágra hagyott, és ebben nagyon jók a ritmusai ennek az átlós előtérnek. Beszéltünk ugyan már arról, hogy méretezzük a képet és ennek a képnek pont a méretezése nagyon furcsa, attól, hogy ilyen óriási előterünk van, és ennyire életlenben van hagyva, és ettől az élesben lévő figuráról nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy makett, vagy egy óriás a törpék birodalmában van, aki éppen beosonni próbál éppen a törpék tavába, vagy pont fordítva ez egy kis törpe aki az óriásvilágban ilyen kis mikroméretű, tehát pont ez az izgalmas benne, ez a méretjáték, hogy minden méretezést segítő forma életlenben, lágyan van hagyva, ettől jön elő ez a trükk vagy hatás. Nagyon jó megoldás. Egy kérdés, hogy a mozgásra ez mennyire az... de én elfogadom, hogy ez mozgás. Nagyon érdekes ez, mint a Frank Zappa, Csend című lemeze ami természetesen, hiszen ő komolyzenével is foglalkozott, egy olyan lemezt adott ki, amin nincs semmi. Tehát valójában és tudatosan a csenddel foglalkozott, és valójában a hiánnyal jobban megközelítette azt, amiről a zene, a hangok birodalma szól, és miközben mondhatnánk, hogy ez mitől mozgás, az emberi alak mozgása a modern kontakttáncok és táncszínház ezzel foglalkozik, de hát ott van egy nagy, fodrozódó ív, amit az első láb mozdulata vagy talán egy kavics létrehozott, és ez úgy hozza létre a mozgás asszociációját, ahogyan mind gyerekkorunkban kacsázgattunk a tavon, és minden olyant hoz asszociációval, amire mégsem tudom azt mondani, hogy egy bicikli átsuhan a színpadon. A képnek előnye az, hogy nem tudsz tételesen kimutatni nyolc pontot, hogy ez mozgás, mert szalad a vakond itt elől, hanem mindenében, megélt valójában hozza ezt. Még egyszerűbben: ez egy korhatáros kép. És nem azért 18-as karikás mert valami őrületes testi dolog látszik, hanem ahhoz meg kell élni történeteket, hogy ez a kép az üzenetét elkezdje mesélni. Gyerekkort, barátságot, nyarakat, őszöket, csendeket, visszhangokat, és ezt a mozgás leckét így teljesíti. (szőke)
értékelés:

The door
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel...

Amin rögtön az elején szeretnék túllenni az az, hogy igazándiból, aki nem beszél jól idegen nyelveket, hogy miért használunk, és miért adekvát az idegen nyelv a képcímekben, ennél a képnél én nem igazán értem a szükségességét, ez egy gótikus kapu, már stílusában sem, kulturális vagy más kapcsolódásaiban sem érthető, hogy miért kell az angol szöveg hozzá. Ami a képet magát illeti, egy nagyon szép tónusú kép, bár nem tudom, hogy ez egy kirándulás, vagy milyen esemény alkalmával készült ez a kép, de talán meg lehetett volna várni egy olyan helyzetet ebben a világítási tartományban, amikor kevésbé felhős vagy komor ez a szórt fény, akár súrlófénnyel vagy máshogyan jobban kijönnének a struktúrák, a domborulatok, a falnak, magának a kapunak, hiszen itt egy előző kor építészete kiemelkedik ebből a vakolatból, sőt ott oldalt az a kis ablak, az egy másik kor, talán román kori, aszimmetrikusan. Ezek síkban nem egyforma szintként vannak jelen apokrifként ebben a felületben, és ezt egy súrlófénnyel ez a domborműszerű formajáték sokkal jobban visszaadható. Most ebben a szórt fényben formailag látjuk ennek az egésznek a ritmusát, de két dimenzióban, tehát igazából ellaposodik, úgy van most világítva ezzel a szórt fénnyel. A másik a kompozíció. Ez a kompozíció most számomra igényelne még egy szereplőt. Itt most egészében látunk egy kaput, a lépcsőt, még az utcából is látunk valamennyit, egy centrális kompozícióban, amit ez a kis oldalablak vagy benyíló bont meg, de ennek nem látom az ellenpontját a képen. A befelé menő helyzet nincs megoldva, hanem mintha egy félig kész kép lenne, mondjuk akár éppen a Bara hiányzik róla. Vagy valaki, aki a teret értelmezi. Ha ezt a kompozíciót nézzük, nngem az izgat, hogy ez az oldalsó kis befalazott rész hogyan kapcsolódik ehhez az íves formához, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükségem az ív másik oldalán a befejezésére, akkor akár annyira közel is mehetnék, hogy csak egy fél ajtót lássak, abból én már be tudom fejben fejezni, és egy teljesen más kompozíciót kapunk, ami a tömegében és folthatásában kiegyensúlyozottá válik, és nem hiányzik róla az ember. Itt megint a személyességre utalnék, hogy ennél a kompozíciónál maga a személy hiányzik, az élő emberi forma, ami mint Szőke Ház képénél is elhangzott, méretezi is a teret, a képet, hogy mekkora ez az ajtó, amit ha jól sejtek a kilincs magasságából egy picike ajtó. A másik helyzet pedig az, hogy ha közelebb megyek, az megint személyesebbé válik, attól, hogy kiválasztottam, hogy meghoztam egy döntést, hogy ebből engem mi izgat. Hogy ki merem mondani, hogy engem ebből csak a kilincs, a lakat, a zár, a félív és a befalazott kisablak izgat, akkor ettől a döntéstől válik személyessé, és ezáltal a döntés által kerülök rá a képre. Épített környezet leckére ez egy nagyon jó kép, de ezek miatt a döntési helyzetek miatt egy disznót adnék rá. És hogy Bara, az alkotó a rajta átszűrt üzenet, az nagyon kellene hozzá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Beteljesült vágy
Lágyan ölelt át, félszegen
Vigyázva, nehogy eltörjön a pillanat
(Én írtam)

Anitától már több csuhébábu-képet kaptunk, de eddig ezek a képek mindig egy statikus és egyedüli helyzetet mutattak, illetve a csuhébabából eredő mesei helyzetet, hogy egy valódi emberi alak, és egy nagyon jó és fontos előrelépésnek tartjuk, hogy saját magát is belekomponálja a képbe, mint háttért, és a kezével nyújtja felénk, mintegy piedesztálra emelve ezt a két figurát, és ezzel magát a gesztust is piedesztálra emeli, amit ez a két figura bemutat, ezt a párkapcsolati helyzetet. Ha a verset is megnézzük, az is egyértelműen utal arra, hogy az emberi párkapcsolatról kaptunk egy üzenetet, az egész az érzelmekről nagyon is pontosan és őszintén szól. Tehát a kép üzenete elsősorban az emberi érzelmek és a párkapcsolati történetek összefoglalója, és eszerint kell értékelni a képet. Ami pedig a formavilágát illeti a képnek, ugye látunk egy hátteret, egy festett falat napocskával vagy virágokkal, és ez a struktúra nagyon jól keretezi-emeli ki az emberi testet, ha a kart megfigyeljük, a kar és ennek a kékes háttérnek a kontrasztja nagyon finom. A csuhébaba, ami a tenyéren felénk van nyújtva, ez van az előtérben, és egy világos, csontszínű-barnás színvilága van, ami nagyon jól illeszkedik az emberi testhez, ami jól látszik a nyaknál, ahol a csuhébaba feje és a nyakrész látszik, kontúrok keletkeznek, és ezek a kontúrok nagyon szabályosan és természetesen szervülnek egymáshoz, márcsak a természetes anyagok, a csuhé és a test anyagai miatt is. Ebből adódik az, hogy a továbblépés hogyan lehetne még erősebb, még koncentráltabb, akkor itt a gesztus az nagyon pozitív, a háttér és a test nagyon jó formavilággal harmonizál, a csuhébaba és a test is nagyon jól harmonizál, és ezekből csak a ruha, a piros pöttyös fehér ruha az, ami kilóg, ami idegen, ami anyagában, színében, mintájában idegen, ráadásul a csipkeszegély ketté is vágja a baba feje mögötti teret – és most ettől zavaros a kép, nem az üzenet az, ami nem jó. Tehát akár ugyanebben a beállításban, egy olyan megoldást kellene találni, ahol ez a ruha nem szerepel, csak az emberi test és a két csuhébaba látszik, és a maga szemérmességében megmaradhasson ennek egy nagyon egyszerű megoldása van; a tenyeret a kamerához még közelebb hozva a babák nagyobb méretben jelennének meg, és a takarásuk megoldaná azt, hogy ne egy primer üzenet keletkezzen ebből. Tehát a fotós ki tudja azt a helyzetet alakítani, hogy a háttér lenyugodna, és a két baba takarna annyit, hogy megmaradjon a kép intimitása és szemérmessége. Ezt érdemes lenne kipróbálni szerintem. Két disznó, és ha tud még vele foglalkozni az alkotó a maga rendszerében, akkor meglehet a három. (szőke)
értékelés:

1/4 sanya
Csak negyed alakos van magamról... még nem sikerült rájönnöm, hogy valójában ki is lehetek igazán... próbálkozom...

Az estiskolán szinte már hagyománya van a tükröztetéseknek és ezen keresztül a látható félalakoknak, féltesteknek, és itt is egy szimmetrikus, szinte fél emberi testet vágó fürdőszobai tükröt tudunk felfedezni, és egy falfelületet, ami nagyon ügyesen, akár véletlenül, akár nem, tudatosan nagyon tudatosan szépen meg van világítva. Ettől a fal sérülései életet kapnak, ritmust kapnak, még a konnektor is, ami félig belóg, és ezt az egész tükörjelenséget felfokozzák. A dolog pikantériája az, hogy az alkotó nem a kamerába néz, hanem valahogy furcsán kicsit ikonszerűen fölfelé néz valahová, amitől a szemfehérje külön jelentőséget kap. Nekem ez egy nagyon szerethető, őszinte és izgalmas kép. Minden véletlenszerűsége ellenére azt figyeljük meg, hogy itt nagyon tudatosan vannak komponálva a síkok, nézzük meg, ott az orrnál a vágás, az ajtófélfánál, a párhuzamos az ajtó és a konnektor között, ez nagyon fontos. Van az egészben valami vitalitás, a rendezetlensége ellenére valami dinamikus, és pont ez a csibészes Ninetto Davolis hangulatból vagy Pasolini szinte, van benne valami furcsa vidám vitalitás, miközben ez nem egy vicces kép. (szőke)
értékelés:

A lakkcipős fiú
Igazából persze a kép rólam készült, de valami falusi fotós csinálta, szóval tudom, necces leckének...

Reklám
Családi autóreklám.

Dénestől már megszokhattuk, hogy mindig valami furcsa, sajátos, egyéni nézőpontból szemléli a történeteket és itt is ez van, ahogy ő ezt sugallja a családot úgy is felfoghatjuk, hogy a család egyik tagja ez az autó, akinek neve van, ha elromlik, bánatos mindenki, mintha egy családtag betegedne meg, tehát erre a gyerekarcú kis autóra a nagymama vigyáz, amíg a gyerek játszik, addig ő ott horgol vagy valami. A kép alsó részéből a csatornafedél fölött vágnánk a lépet, nem kell ekkora előtér, mert ez távolságtartást sugall. Az autó is nagyon durván metszve van, és ez billenti az egész képet. Oké, hogy ott van az autó és az egész szürrealizmusa, de nekem ez itt rendezetlen, azaz a jobb oldal felé nyitni kellene kicsit, vagy tengelyén arrafelé elfordulni, és akkor kompozíciójában is erősebb a kép. (szőke)
értékelés:

Versenyfutás
Mikor még nincs tétje, csak játék. Persze ezt gyermekfejjel máshogy láttuk.

Én nagyon örülök ennek a képnek, és elmondom, hogy miért és mi az, ami engem érdekelne ha egy ilyenfajta üzenetet látnék. Nagyon tetszenek a kezek, nem tudom, milyen fázisban vannak ezek a gyerekek, de nagyon érdekes kis fázisok, a rajt vagy a cél, különösen ez a piros sapkás kisfiú mozdulatai és mögötte a hölgynek a feltett keze. De ha egészében nézem a képet, akkor azt látom, hogy nem erre súlypontozódik az üzenet. Anita, olyan szinten tudsz pontosítani, most már olyan szinten és mélységben lévő dolgokat is meg tudsz jeleníteni, olyan zavarbaejtő dolgok is jöttek már tőled, hogy tessék pontosítani, és nem megugrani kötelező jelleggel egy-egy leckét, hanem tessék ebben elmélyülni, mert itt is itt van a zsenialitás lehetősége és mégis csak egy albumképet látunk itt, amit visszaadok ismétlésre, és továbbra is azt mondom, hogy ha nem lennék ebben biztos, hogy képes vagy rá, hogy zseniális képeket csinálj, akkor máshogyan lennék toleráns, de addig, amíg a kóla az alsó részen a teszkós sörpad mellett ott van és nem azt az üzenetet keressük, ami mindannyiunknak a gyermekkor, tehát amíg nem sűrítesz, addig kezeld a gyermekkort is magadon keresztül, ahogyan a más képeidnél is tetted. És még egy fontos dolog. A gyerekkor lecke a saját gyerekkorunkról szól. Én elfogadom, hogy ez a te gyerekkorodról is szól, de akkor te voltál 1 méter 20 centi, míg ezt a képet a mostani állapotod magasságából fényképezted. Le kellett volna gugolni, hogy arra a szintre helyezkedni a kamerával, és máris őket veled egy szintre hozod. Ez a felnőtt nézőpontja, ahonnan te ezt a történetet nézed. A gyerek nézőpontjából nézve ez egy teljesen más történet lenne, és közöttük lennél. Most nem vagy közöttük, nem vagy a pajtásuk, most te egy felnőtt vagy, aki nézi őket. Magadnak is gyermekké kellene válnod, amikor megoldod ezt a feladatot. Ha viszont az a cél, amit a leírásodban is látunk, hogy máshogyan látjuk a dolgokat, akkor ezt a nézőpontot még magasabbra kellett volna emelni. Most pedig a két út között vagy, nincs eldöntve, hogy mi a kép üzenete. Van rajta fű-fa-bokor, kerítés, gyerekek, minden, azaz nincs eldöntve hogy akkor ez a múlt-e, ez a jelen vagy mi az élmény. (szőke)

Üvegbe zárt világ
Egy műemlék patika ablakában állt ez a hasas, régi üveg, tele kék folyadékkal, amiben megpillantottam a világot... illetve annak egy részét. Fejjel lefelé, és ez most nagyon stílszerűnek érzem.

Mondhatnánk, hogy egy nagyon szűkre vágott enteriőrt látunk, mert egy épületbelsőben vagyunk, ahol egy üveget fotózott le az alkotó, és mégis, mivel kihasználja az üveget és a benne lévő folyadékot ami mint lencse, egy fordított képet mutat az utcán lévő történetről, és így a kint és bent egyszerre jelenik meg a képen. Ráadásul a kép torzított, mintha egy halszemoptikával készült kép lenne, ami az optikán megjelenik, ugye az üveg formájából adódóan, ettől hoz ez olyan érzetet is, mint régen ezek a hóeséses gömbök, amikben hullott a hó és volt benne egy történet, és megráztuk a gömböt, és gyönyörködtünk benne, azaz ez egy plusz érzés, és ettől válik személyessé a kép, és azt kell, hogy mondjam, amit oly sokszor kérünk, hogy legyetek rajta a képen, az itt nagyon jól megfigyelhető, hogy a képen szereplés nem azt jelenti, nem csak azt jelentheti, hogy direktben rajta lenni a képen, hanem hogy ezeket a plusz érzéseket is bekapcsoljuk a történetbe. Talán egy megjegyzés, hogy nem tudom, hogy hogyan folytatódott az üveg teteje ott, nem biztos, hogy jól és szépen, és azért történt a vágás, és ugyanígy a kép alsó részénél a vetett kék árnyék szintén szép jeleket hagyhat a párkányon, ezért mondom, hogy az alkotó tudhatja, hogy belefért-e volna valamivel több a képbe, de azért ezt egy háromdisznós munkának tartom. (szőke)
értékelés:

András
András az iskolatársam... jó srác.

A fényképész egy alsó gépállást használ, és a szövegből az is kiderül szlengben, hogy a barátom kategóriában tényleg fontos személy az alkotónak az, akit megörökített – és pont az alsó gépállás miatt úgy is mondhatnánk, hogy felnéz rá. Sőt, a barátja, mivel van egy személyes kontaktus a kamerán keresztül, lenéz rá, talán éppen azt is mondhatja, hogy hé, ne onnan fotózz már, és érdekes a fotós kiválasztása, hogy egy olyan, sérült, grafittis falfelület – talán egy kis budapesti utcán – előtt fényképezte le a barátját, ahol a haj játékossága, kukorisága, tincsei, mintha folytatódnának a falon mögötte lévő grafitti kunkorain. Ezáltal grafikai beavatkozás nélkül valójában mégis olyan, mintha viccelődve-csipkelődve, mint gyerekkorunkban valaki mögött V alakban tartott ujjakkal szarvacskát mutattunk, ugyanez a játékosság van jelen a képen szeretetteljesen. És a képet nem keretezi, hanem egy olyan posztamensre helyezi, az az a technika, mintha egy camera obscurával, avagy lyukkamerával készült volna a kép, vagy utólag számítógéppel helyezték rá, de itt jelenleg kerettől-keretig jót tesz a képnek, mert olyan ettől, mintha egy régi emlékkép, egy emléklenyomat jelenne meg, ami azt is jelenti, hogy ez a kapcsolat hosszú ideje megvan. Ez egy nagyon jó szerkesztett kép, noha a koponya tetején jó lett volna ha még jobban megmarad a haj, de mégis egy jóízű, jó hangulatú és az estiskola struktúrájába jól illeszkedő képnek tartom. Bár még meg kell jegyeznem, hogy a handmade eljárást kicsit negligálja az emailcím, amitől hát az egész picit idézőjelbe kerül nekem, hogy hát erről az emailcímről érkezett ez a kép, és a világhálón terjednek ezer példányban a barátom jó srác képek, vagy ez egy személyes üzenet. Egy szignó itt, egy kézi szignó helyénvaló lehetne talán a képen, de ez az elektronikus eljárás ez nem tesz jót a munkának. (szőke)
értékelés:

Az Okos Lány ajándéka Mátyás királynak olyan volt, hogy adott is meg nem is. Ez is hasonló: arcképem is meg nem is. Újabb rejtőzködő portré-forma...

Ez egy narratív film, a narrációból egyértelműen látszik, hogy maga az alkotó mesél a képen látható eseményről ami egyben egy vallomás, egy monológjellegű szöveg, ami részben utal a kép látványelemeire, részben pedig időben-térben helyezi el mindazt, amit láthatunk. Egységében az egész filmet egy folyamatos tágításnak, variónak foghatjuk fel, ugyanis egy egészen szűk szupermakróból egy kézikamerával állandóan tágul a kép határa és ezt a szöveg közel szinkronban követi, és itt is, a képen is megjelenik egy idő után a képkeret. Ez azért fontos, merthogy egy múltbeli eseményt dolgoz fel a film, és az a dramaturgiai eszköz, ami amúgy csak egy egyszerű varió vagy képnyitás lenne, az itt egy fontos történeti szereplővé válik, egy képi mozaikkő, egy elemként van jelen, mert ahogy tágítja a kamera a képet, úgy látjuk, hogy valójában csak egy állóképet nézünk a filmen. Ami viszont egy újabb fontos erénye ennek az alkotásnak, és amit mások sokan kritikaként szoktak megfogalmazni, az az, hogy általában egy 50 mp-nél vagy hosszabb filmnél vajon használunk egy variót vagy svenket, azt illik lepróbálni, és valamilyen technikai eszközzel; állvánnyal, statívval, elmozgató karral kiegyensúlyozni, akár valamilyen motorral folyamatossá tenni. Itt pedig ez egy kézikamerás felvétel, ahol a makróból és a kameramozgatásból adódóan állandóan remeg, ide-oda mozdul. Mivel a film egyharmadában nem látjuk a keretet, ezért ez a nézőnek ez azt az élményt nyújtja ez a látszólag kezdetleges megoldás, hogy nem is állóképet, hanem valamilyen régi, talán normálnyolcas vagy szupernyolcas filmet látunk, ahol azt is hihetnénk ebben a részben, hogy a gyerekarc mozgófilmen jelenik meg. Tehát ettől a máskor hiányosságtól megoldástól látványelemmé válik a kreativitáson keresztül az, hogy kézikamerával veszi fel az egy darab pici kis képről egy lassú nyitással a filmet az alkotó. Azt kell, hogy mondjam, egy teljesen jól átgondolt, szerkesztett, és őszinte üzenetet látunk itt, szerintem mivel filmről van szó megvan az öt citromdisznó, de a film kétharmadánál már látjuk a keretet, és annyi megjegyzés lenne, hogy ez a fajta kvázi animációs etűd nincs befejezve. Most a szöveg zárása zárja le a filmet, de egy hangosfilmnél elvárható, hogy a kép, a vizuális rendszer is egy hármas rendszerben építkezzen; bevezetés, tárgyalás, befejezés. Most én úgy gondolom, hogy nincs egy olyan erős csavar vagy zárás vagy taktus, amivel a film befejeződne. Ötleteket nem akarok adni, mert fontos, hogy az alkotás, az alkotói folyamat mindig az elkészítőtől kell, hogy áradjon, hogy esetleg a Gimesi András ifjú arca vagy keze a kamera előtt most térben is megjelenne, de az irányvonal miatt mondom, hogy nem igazán pontos a zárás. Tehát ez egy szép alkotás, és az öt disznó megvan rá - azonban van egy pedellusunk is, aki levont kettőt pont a befejezés és a továbblépés miatt, azaz három. (szőke) értékelés:

Bohóc
Kívül vidám, díszes vagyok, de néha sír a lelkem.

A kép érdekessége, és ami miatt azt mondjuk, hogy végülis elfogadható, bár az Anitának mostanában egészen mély és sűrített üzenetei érkeztek, az az, hogy a portré arc nélkül leckére magáról egy kis csuhéfigurát küld, ami mint egy ilyen japánkertben egy kis kövön és nagy kövön a növények előtt ül. Igazából egy mesekönyvbe vagy képeskönyvbe is behelyezhetném ezt a kompozíciót, akár az egészalakos portréra is érkezhetett volna hiszen a figura is egészalakos, annak tudatában viszont, amiket az Anita eddig küldött, tehát a fontosabb vallomásaihoz képest ezen a képen ugyanúgy egy probléma megkerülése, fátyol mögé helyezése jelentkezik, az Anitára jellemző módon, azaz igen, tudom, Anita készít csuhébabákat, igen, ez nagyon szépen meg van csinálva, el van ott helyezve, de megint meg van kerülve egy történet, hogy ki az a Babos Anita, és nagyon ötletesen, séróból oda van téve egy szép üzenet, ami szalonképes. És én azt mondom, hogy ez elfogadható a kép, a lecke, mégis tovább kellene foglalkozni, az alkotói kézjeggyel, tudom, hogy ez nehéz, de azzal az alkotói kézjeggyel, ami az ember, a fotós tud elhelyezni. Merem ezt mondani, mert már tudom, hogy érkezett már olyan alkotás, amin igenis tettenérhető mindez és nagyon bátor döntések, és ez a bátorság kellene ezekhez a képekhez is. Ami pedig a tárgyfotót illeti, ahogy az emberi testnél is, mindenféle tárgynál fontos, hogy a fotó kétdimenziós redukcióját hogyan oldja meg a fényképész, hogyan érzékelteti a forma térbeli kiterjedését, és bizony ezt fényekkel és árnyékokkal lehet megtenni, azaz árnyékolással és világítással, amiben egy ilyen laposra fényelt helyzet nem igazán célravezető. (szőke)

Diszlet

Nagyon hálás és nagyon sokszor használt módszert követ itt az alkotó; ez az olasz falu tükröződik a vízben, vagy nemtudomén a thaiföldi csónakosok eveznek és viszik a rizst, azaz rengeteg helyen láttuk már, a National Geographic c. újságban már és a Life magazinban, és ez egy nagyon hálás játék, és ezt nem kell szégyellni, hogy valaki az utazása alatt stúdiummunkát végez. Ez egy jó gyakorlat, hogy Dénesnek vannak ujjgyakorlatai, ezzel érdemes foglalkozni; a valóság és a tükröződés viszonyával, de talán így most, hogy horizont és a szemben lévő korlát vagy út olyan szinten szimmetrizálja a képet, és olyan párhuzamos, a kép vízszintes felületével, hogy emiatt a kép talán egy picit jobbra borul, ott a hegyek és a házak nagyobb méreteivel jobbra, de azért még szeretjük ezt a képet, bár azért megkérdezzük, hogy vajon a Dénes hol van ebben az üzenetben? (szőke)

Hangya

Itt most sejthetően egy leporellót látunk a Dénestől, és az utazásból láthatunk egy-egy gyöngyszemet, és az előző képnél elhangzott, hogy nem biztos, hogy 100 %-osan sűrített, hogy mit akart kifejezni a fényképész, mennyire letisztázott az üzenet, addig talán ez az őrületes történelmi erő, látvány, ami megérinti az odaérkezőket, gondolok itt arra, hogy talán tudatosan vannak ezek az utcák így építve, amit itt látunk, hogy nagyon erős a díszlet, ami viszi a fotós kezét, a gépet, azért sokkal koncentráltabbnak tartom ezt az üzenetet, mivel maga az utca és a perspektíván keresztül a tornyot, ami ráadásul fénnyel meg van világítva, egy egészen érdekes V alakú ritmust hoz létre, ráadásul úgy, hogy a kereszt, a keresztény szimbólum a kép felső harmadában egy furcsa kis ékszerként jelenik meg. Annyit fűznék hozzá ezekhez az utazási képekhez, hogy ugyan ezek nagyon szerethetőek és jó nézni akár a Dénes útjait is, valahol mindig keresni kellene azt a fotósnyomot, azt a kézjegyet, amitől kimondható lenne később egy Hangya című képen az, hogy az a hangya az a Dénes, aki ezt a csodát láthatja. A címre is még annyit, hogy azért itt a perspektíva valószínűleg itt egy álló ember szemmagasságában jelenik meg, azaz Dénes valószínűleg állt, a géppel és exponált. Lehet, hogy érdemes lett volna lefeküdni a földre, hogy az a hihetetlenül erős perspektíva, amire a cím is utal az még erősebb lenne. Ráadásul a horizont dőlése se válik előnyére a képnek. Én a dénesi kézjegyek hiánya miatt adok csak egy disznót. (szőke)
értékelés:

Kút

Nagyon örülök, hogy a Dénes és családja ezen a nyáron olyan utazásban vett részt, ahol különböző kultúrákat megcsodálhat, és különböző színeket értelmezhet, és ezek egyfolytában impulzusokat adnak neki, és folyamatosan más-más kútból érkezik hozzá a kultúra. Itt ha az ember sejtené, hogy merre járunk, bár ez nem bizonyítható erről a képről, de akár egy olaszos hangulatot is lehetne sejteni. Alapvetően a kép három egységből építkezik, egy ilyen barackszínű tört és szürkés felületű, egységes háttér épületfalakból, Barcsay Jenőnél látunk ezekkel nagyon jó formajátékokat, és mindezt metszetként, ritmikailag a szürkés égháttér nagyon jól zárja. Ha mindehhez hozzá próbálom építeni ezt a furcsa szecessziós jellegű, talán majolika szökőkutat, ahol a galambok isznak és ülnek, és még ráadásul valami café kis sátra is belóg itt a sarokban, én azt mondom, hogy míg az előző kép nagyon jól pontosan átszűrt és sűrítettebb üzenetet tartalmazott, addig itt egy picit eklektikus és zavaros a kódrendszer, ugyanis van egy viszonylag egységesen megláttatott háttérgeometria, és az előtérben ugyanakkor ez az izgalmas kút és a belógó napellenző is megjelenik a képben. Emiatt, hogy picit zavarossá válik a kép, hogy a háttere az lehet, hogy nincs igazán pontosan megfogalmazva hogy ezek a képi szimbólumok, akár a szökőkút, akár a fal és a belső városi tér, zárt falakkal, akár ezek viszonya nincs pontosan végigjátszva, azaz az üzenet lényege nincs tisztázva, és emiatt lehetnek ezek a ritmikai problémák. (szőke)
értékelés: