Feladatmegoldás

Mi is az élet?
A mozdulat a levegőben lógott, de senki nem gondolt arra, hogy létre is jön a kapcsolat.

A kép tulajdonképpen egy riportfotó, egy nagyon szeretett, ismert szituációt dolgoz fel a hatvanas évek sajtófotóinak hangulatában, ez egy közkedvelt téma volt a Ország-Világ, Magyar Ifjúság, Új Tükör, Lobogó, és a többi újságokban. Ez egy nagyon hálás téma, a kisgyerek és a világ kapcsolata az, amit feldolgoz, és azt is kell mondani, hogy egy nagyon jó megfigyelése a kommunikációnak. A gesztusainál a kisgyereknek az talán jó lett volna, ha a bal keze is benne van a képben a babának, de a gesztusok nagyon jók. Jó időben kapja el a fotós a mozdulatot a libákkal. Ugyanakkor ennek a helyzetnek a drámai vagy feszültséget teremtő helyzete, hogy a pici gyerek ujja, és a liba kommunikációja, azaz hogy a liba előbb-utóbb bekapja azt az ujjat, és maga ez a feszültségforrás nem jól látszik a drótkerítés miatt, Tehát itt folyamatosan figyelni kellett volna mintegy dokumentum, vagy riportfotós, folyamatosan ott kellett volna lenni, mert biztosan volt ott sok ilyen izgalmas szituáció, és egy másik gépállást választani, hogy a drótkerítés felülete ne takarja ki ezt a nagyon izgalmas helyzetet, mert így most pont az, amiről szól a kép, ami izgalmas lenne, pont ott van ez a dróthalmaz, ami kitakarja magát ezt a pozíciót, ahol ez a találkozás megtörténne. Tehát az irány jó, és ezeket a fajta riporthelyzeteket javasoljuk, hogy keresse tovább a fotós. A másik amire még ilyen esetben is figyelni kell, azok a szélek, a széleken belógva maradó részek. A liba testetlen, a gyerek mögött meg egy két van, ami nem fontos, akár a gyerek hátánál lehetett volna vágni. Egy disznó, viszont a vágy kategóriában ismétlést kérnénk. (szőke)
értékelés:

A gyermekkor
néha így érzem magam...

Szintén egy portrét látunk, amin egy fiatal felnőtt, vagy kisfiú rajzol valamit a homokba. Mégis, ez egy egyszerű történet lenne, ha csak ennyit látnánk a képen, de a képen van két fontos döntés. Az egyik az, hogy fekete-fehér a kép. A másik döntés az az élességgel való játék, hogy már maga a szereplő sem éles, a háttér meg aztán végképp elmegy életlenbe, és az a motívum, amit ő a homokos-sáros talajba húz, ez éles csak. És így az az üzenet, amit ez az emberke rajzol, ez válik a központi motívummá. Még egy fontos döntés a fényekkel való játék, valószínűnek tartom, hogy a Sándor maszkolt, és maszkolással hozta létre ezt a sötétebb tónust, ami a figura háta mögött van, de ez ilyen szempontból mindegy, hogy milyen technikával érte el, a lényeg az, hogy nagyon jól koncentrálja az üzenetet. Ami még fontos, hogy a háttér és a háttérből az előtérbe forduló talajformákon talán ilyen levéldarabok vagy sárfoltok, az egész egy struktúrájában homogénnek felfogható dolog, és ebből a figura fehér ingje nagyon erősen kivilágít, és ez a fehér ing és a kéz formája egy olyan ovális formát ad ki, ami nagyon jól kiemeli azt, hogy a feje merre néz, hiába nem látjuk az arcát, tudjuk, hogy mit néz. Ez is oda, a két kézhez koncentrál, amit azok végeznek. A képet a gyermekkor leckére kaptuk, és a felsorolt technikai megoldások alkalmazásával éri el az alkotó, hogy megkapjuk azt a pluszt, amit kértünk és várunk, azt a fajta elvonatkoztatást, amit nevezhetünk akár szürreálisnak, vagy meditatívnak vagy asszociatív rendszernek is, ami a lecke erejét adja ebben a megoldásban. (szőke)
értékelés:

Emlékszem
"A te barátod a válasz a szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. És ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé. Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is. Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül."
/Kahlil Gibran: A próféta (1923) - részlet/

Séta

Egy természeti képet látunk, ahol van egy modell, aki ezen a sziklán sétál valahová a tenger vagy más víz felé. Ugyanakkor az alkotó – mivel beküldte a képet, így a tudatosságot feltételezzük – túlexponálta a képet, ezáltal egy kiégett, egy erősen roncsolt felületet kapunk. Ezzel a roncsolással alapvetően nem lenne baj, ha a képi üzenetben helyén lenne. Ugyanis a kép baloldalán van ez a roncsolás, de az nem eldöntött, és a képből nem egyértelmű, hogy ez a modell, aki ott megy, arra fogja folytatni az útját, leugrik a szikláról, másik irányba megy tovább, tehát nincs kapcsolat. Van egy öböl kiégve, az ég kiégve, egy öl formájú sziklaforma, ami azt mutatja, hogy a történetnek ott van egy központosítása, miközben a szereplő, akár egy véletlen statiszta, sétál a képen. Tehát az indokát nem értem ennek a fajta megoldásnak, tehát én ezt itt visszaadnám ismétlésre a nyár leckére, úgy, hogy a kiégettség használható, lehet ennek, a fénynek, a sétának a fény felé akár fontos szerepe is, a fény lehet akár valami éteri helyzet is, csak ez itt ezen a képen nem jelenik meg. Pontosabban nem ez jelenik meg, nincs koncentráltság a képen, amit a Vera képeinél látni szoktunk, az itt nincs meg, úgyhogy köszönjük, de ez ismétlés. (szőke-hegyi)

Salto mortale

Álmodj színeset - dream coloured one
Gondoltam megismétlem a feladatokat...

Itt egy érdekes, többszöri vagy hosszú expozícióval készült képet látunk, valószínűleg egy folyosó lehet ez a töredezett, kubista képi világ. Szerintem ez egy nagyon jó megoldása a mozgás leckének, két mozgás is látszik a képen, az egyik az maga az alkotó által keltett mozgás, mintha a kamerával próbálná lekövetni valakinek a mozgását, másrészt egy perspektivikus helyzet is jelen van a képen, amit a fényhatások megválasztásával tud az alkotó dinamizálni, tehát ezek a vonalak nagyon erőteljesen a kép közepe felé futnak, és ezt a középponti helyzetet attól tudja térbe hozni, hogy van ott egy világosabb beszüremlés, egy világosabb fényfolt. Nagyon jónak tartom azt a meglátást, hogy mintha visszhangozna ez a folyosó, azáltal, hogy ilyen töredezett és zaklatott megoldást választ. Nekem nagyon szerethető ez a kép, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Búcsú

A kép, ha már ma beszéltünk a szocióról vagy az emlékképekről, akkor egy olyan leporellónak az egyik állomása, ahol az elutazás, az elköszönés, a kitekintés, az összegzés érzékelhető. A személyautóból és a délutáni fény miatt az autónak egy olyan belsőjéből látunk ki, ahol a sötét felületek szinte kivágják a bentről látható teret, egyrészt ez az autó akár meghitt vagy valamilyen burokszerű szerkezet, másrészt meg olyan, mint egy fura börtön, amiből kinézünk. Egészen messze menve az asszociációban akár egy Pobjeda is lehetne, ahol ha nem is így mosolyogva, de az emberek láthatták, ahogy valakit elvisznek egy ilyen autóban. Mindezt csak azért szerettem volna mondani, mert az az egyetlen egy bizonytalanságom, hogy a Verának még szűkebbre kellett volna venni a képet, hogy a kitekintésre koncentráljon, és többet láthatunk abból a faluból, a kerítésből, a rokonokból; vagy mindazt a teret, ami a kép baloldalán szinte leheletnyire látszódik, a vezetőülés melletti szék, a belső tér még jobban jelen lett volna, a belső légkör, ami aztán elviszi az alkotói szemléletet egy másik világba. Ebben vagyok bizonytalan, tehát nem tudom eldönteni, hogy szűkebb vagy tágabb kompozíciót kellett volna használni, de azt biztosan érzem, hogy a kettő közül a döntést meg kellett volna hozni. Most egy hezitáció van a kép üzenetében, és noha nagyon szeretem, mégis csak két disznós. (szőke)
értékelés:

Japán
"Azt mondják, Japánt a kard alkotta. Az istenek egy korallpengét merítettek a vízbe, és amikor kiemelték, négy tökéletes csepp hullott vissza az óceánba. Ezekből lett Japán négy szigete."
/Az utolsó szamurájok/

Ez természetesen csak egy szabad asszociáció. Lehetne a kép címe Négy vízcsepp is, vagy csak Vízcseppek, meg sok minden más is. De nekem ez jutott róla eszembe.

Szeretem ezt a képet, ezt leszögezem, még ha vannak is pici pontatlanságok a kép jobb felső sarkában, mégpedig azért, mert az élesség-életlenség, a tükröződések, a lencseformák, a fénytörés, az egész optikai játék át van szűrve egy olyan, és itt nagyon jó is a címválasztás, mert egy olyan hangulaton, ami ezeket a japán metszeteket hordozza, vagy akár mondhatjuk a mostani kortárs japán építészete, ahol a tereket nagyon minimalista szín és formavilággal lakják be, tehát szerintem ez egy nagyon szép és pontos üzenet. Ráadásul figyeljük meg a kompozíciót, négy vízcseppet látunk itt, és ez a négy vízcsepp tökéletesen elegendő a tányér ívével arra, hogy bemozdítsa a kompozíciót, és a szemünk folyamatosan vándoroljon ezeken a valószínűleg szomorúfűz vagy valamilyen virágnak a levelein, amit itt látunk. Ráadásul az élesség megválasztásával az alkotó egyszerre tudta létrehozni, egy felületen a lazúros, festményszerű elmosódott vonalakat, és a nagyon konkrét és realista, noha torzított formákat. (szőke-hegyi)
értékelés:

Esélyegyenlőség
"Nő a gyermek,mint a bujtorján a réten,
Kérgesedik talpa kövecsen,tüskéken,
nagyvárosi járdán,tanyai buckákon,
gémberedik télen,aszalódik nyáron."
Várnai Zseni

Szeretjük ezt a képet, és én a szocio-képek világába helyezném, ugyanakkor megint azt mondom, hogy amit a kép üzen, és ezt hidd el Anita, hogy segítségként mondom, hogy amit a kép üzen, amit alkotóként létrehozol a képekben, nem kell hozzá mankó, nem kell hozzá a Várnai Zseni, hiszen annyira jó, annyira veled dolgozik a modell, és nem csak a modell, de a háttérben a másik szereplő kislány is. Nem kell hozzá vizsgázni. Tudod milyen ez? Egyrészt mintha magadban nem bíznál, másrészt mintha bennünk nem bíznál, hogy megértjük az üzenetedet. De az, hogy bennünk nem bízik az Anita, az valójában arról szól, hogy önmagában nem bízik, ezért nem tartom jó választásnak az esélyegyenlőség címválasztást, merthogy attól válik egy szocio-üzenetté, miközben ez nem az! Rengeteg érzelem, melankólia, múltbeli fátyol van jelen ezen a képen, attól függetlenül, hogy ez egy nyári plen-air csoportkép, mégis sokkal többről szól, mint amit lehúz egy ilyen címválasztás vagy egy Várnai Zseni idézet. Bátorság Anita, és én nem akarok foglalkozni a címmel és a hozzáfűzéssel, merthogy a kép önállóan is megáll, ez három disznó, ha nem nézem a címet. És nem nézem a címet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ablak

A Feri munkáiban, gondolkozásában egy érdekes szakasz az, hogy egy szinte teljesen absztrakt, és mondhatni monokróm, hiszen a kék van jelen csak és annak árnyalatai - valamilyen tükröződés lehet ez, a kék színek játékaival, torzulásaival dolgozik. Én ezt egy jó kísérletnek érzem, nagyon jó, hogy egy olyan szemlélet, egy olyan alkotó, aki ha megnézzük a korai munkáit, a líra, a romantika jelen van az alkotásaiban, de nagyon is a realitáshoz kötődik, és megpróbál kitámadásokat, megpróbál portyákat végrehajtani más területeken; ezt én bátor dolognak tartom. Ha a realista Mácsai világát próbálnám meg megérteni, valami mégiscsak a kép jobb felső sarkába, ami visszabillent bennünket, a fotósrealizmus nyelvezetébe, oda valami nagyon kellene, ami egészen sokkoló, naturális dolog. Legyen az egy ezüst kilincsdarab, egy kulcs, egy bármi – ami mindabból a víziószerű hipnotikus álomból jelen van, azt mg jobban erősítené, ha valami valós, reális valahol becsusszanna valahol ebbe a képbe. Tehát ezt én jó kísérletnek tartom, de még lehetne foglalkozni vele. (szőke)
értékelés:

Az ágyam

A képen nem én vagyok, hanem egy barátom, és az az ágy melyben egy éjszakát átaludtam... jó érzés volt arra kelni, hogy az almafa levelei susognak a fülem felett...

Egy képpárt látunk, nagyon erős perspektivikus beállításban, ráadásul ez a nagylátószögű objektív amit használ az alkotó, erősen torzítja is a teret, és mint egy napsugár vagy egy csúszda mutatja ezt a függőágyat. A leiratból tudjuk, hogy az alkotó barátja van a képen, nem önarckép. Tulajdonképpen a két kép két helyzetet is mutat, az egyik az egy nyugalmas, pihenő pozíció, és érdekes, hogy a másik képen valószínűleg "csak" annyi történt, hogy a gépet kicsit beljebb tolta az alkotó és ezzel létre tudott hozni egy félelmetesebb, pánikot vagy pánikreakciót mutató képet. Úgyhogy én örülök annak, hogy ez a kis mozdulat, ennyi változást tudott létrehozni, hiszen a modell a felső képen is ugyanúgy kapaszkodik ebbe a valamibe - Hegyi mondja.
Ez három disznó, de beszéljünk még róla egy kicsit. Ez egy képpár, az ágy kategórájára beküldve. Én is azt mondom, hogy a kép nagyon fontos, és mutatja, hogy a Sanyi nagyon tudatosan készítette el. A második verzióban a fotós feltárja a japán legyező mögül, hogy ki a modell – egy női alak, a bikini is ezt mutatja. Az első képen is a vászon csíkjai, a függőágy kötelei, minden a modell felé húzzák a perspektívát. Már elnézést, de ha én fognám, és behúzkodnám ezeket a csíkokat, hát elég egyértelmű, hogy hová vezetnek. Ez a kép pont ettől fontos, hogy egy történetet mesél el, és nem az ágy kategóriában kell lenni, hanem egy betűvel többen, a vágy kategóriájába is tartozhatna. De fogadjuk el, hogy a Sándor ezt ágy kategóriára küldte be, mégis, ez igenis szól valamiféle szexusról, és szól a női-férfi kapcsolatról. Ahogyan szoktuk mondani, hogy a fotós láthatatlanul is nagyon tettenérhető a képen, hát itt ez egy, a fotósnak történő színház, egy kommunikáció, egy játék, aminek mi csak részesei vagyunk, nézők. Valójában ez a kép egy szexuális tartalmú üzenet. Benne van a násztánc, az évődés, a csábítás, az zárás, a nyitás minden benne van ebből a történetből. Ezért is fontos, hogy a képpár alsó részében a kép kinyílik, mindaz, amit a felsőnél csak a kötelek között messze látunk, egy arc, amiről semmit nem tudunk, elérhetetlen, óriási kötelek védik meg a királylányt, ahogy kinéz ott. A második részben meg a titokpalota kinyílik, és a képben belezuhanunk a ööö... panniba. Az a kép erről szól. És még egy dolog, hogy ez a kép igenis félelmetes, a filozófiája a perspektíva és a torzulások miatt ugye itt ezek a lábujjak óriásiak, torzulnak a lábak, félelmetessé, feladattá teszik ezt a mélységbe zuhanó csúszdát. Abba a csúszdába, ahol a titkok rejlenek, az együttélések, az elválások, a hajnalok, a reggelek, ezerfélét lehetne felsorolni, pl. Cseh Tamás, Bereményi Géza dalszövegek jutnak itt eszembe, hiszen abszolút van neki egy ilyen retróhangulata, és nagyon jónak tartom ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Filléres emlékeim
Az ő emléke belőlem is emlékképeket csalt elő...

Nagyon örülök, hogy ezek a kivágások, ezek a megfigyelések megtörténnek. A nejlonfüggöny a díszeivel, az ablak, az elpusztult festékanyag, a varródoboz a hatvanas-hetvenes évekből, a kifakult függönyhöz hasonló színvilágú ablakkeret előtere, és még akár az asszimetria ezzel a kerettel. Giccsdoboz. Szerintem probléma megintcsak a fény megválasztása. Abban a pillanatban, ha nem egy elölről érkező, úgy szórt fény van jelen a képen, hogy ezeket a tereket összemossa, a festékpikkelyek nem kapnak megfelelő árnyékmennyiségeket, a felületek, a keret felületei nem kapják meg a térbeliségüket, mert a fény úgy érkezik rájuk, hogy az egészet síkra redukálja. Igazából emiatt az asszimetriája uralja a képet, és elveszti ezt az élményt, amiről az elején beszéltem. Ha vártál volna, akár reggel, akár este, egy picit, súrlófényeket, akkor lehet, hogy az üvegfelület egyenetlenségei is kaptak volna csillogásokat, torzulásokat és egyből élni kezd a kép. Egy disznó, és ha van rá lehetőséged, érdemes megfigyelni a fény változásait ennél az ablaknál. (szőke)
értékelés:

Teregetés
"s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba."

A képhez egy József Attila idézet van hozzáfűzve; ettől függetlenül szerintem képnek elsősorban az irónia, a groteszk a világa, ez néha József Attilánál is felfedezhető, bár pont ennél a versénél nem. Szerintem a kép formai, színvilágában nem a József Attila-i hangulatot tükrözi, az idézet félreértelmezett, ettől függetlenül mi a képeket elemezzük, én az idézettel nem akarok foglalkozni. Azt sejtem, és drukkolok is ennek, hogy a teregetés 1 cím az egy valamilyen kísérletet, sorozatot is jelez, azaz ez a gondolatvilág még folytatódik majd. Egyrészt a Stan és Pan, másrészt a Zsuzsanna és a vének kifejezések, amit ha megnézünk az estiklopédián, elég egzakt utalásokat találhatunk a képzőművészetben, ez vetődik fel bennem. Miért? Mert a nagy gatya, amire mindannyian kimondhatjuk, hogy egy férfigatya, és mellette a kis finom, érzéki kis hullámocskáival, csábosan a kis rózsás díszeivel, és fent a fülelő nagy sárga csipeszekkel – hát őrületesen pontosan jelen van a női-férfi viszony, a nagydarab mamlasz férfi, ahol még az árnyék is úgy vetődik erre a gatyára, hogy még az árnyékokkal, a teljességgel is a férfiasságot mutatják, és mellette a mindenkori dramaturg, irányító a maga kis formátlanságával, törékenységével, ez a kis női bugyi, mintegy rákacsint, és uralkodik, és hozzá próbál ferdén dörgölőzni ez a nagydarab gatya. Mindehhez nagyon fontos eszközök a vidám, és a vidámpark is eszembe juthat akár erről, ringispíl, és a vidám szó nem véletlenül jön elő többszörösen, ezek a piros és sárga csipeszek a kék háttérrel ezek adják a kép ironkus savát-borsát. A háttérben lévő szárítórendszer, ez az acéloszlop, ezt a kettősséget, ezt a kis bugyi-nagy gatya kapcsolódást azonban jelen képkivágással más irányba viszik, a szárítókötelek, a szárító szerkezet szinte csak zajként van jelen, a két fő motívum pedig nagyon erősen be van szorítva a képkeretbe, tehát a tárgyi képelemek nem jó arányban vannak jelen. Nem azt értem, hogy el kellene tüntetni a vastraverzeket, azok így is túl kevéssé vannak jelezve, hanem apróbb lépésekkel, helyváltoztatással pont a körhinta-hangulatot lehetne erősíteni. Nyilván ez azért nem vetődött fel, mert az adott szituációban adta magát a szocio-helyzet, hogy a nyaraláson vagy a kertben a kerti munkában az alkotó meglátta a saját és a partnere száradó bugyiját, és ennek olyan vizualitása volt, egy hirtelen döntés lehetett nem volt annyira lényeges a háttér ritmikája. Pedig az nagyon sokat tudna segíteni ebben az igenis mesélhető történetben. Nekem tehát az lenne a kérésem, hogy ilyenkor is, mivel ez egy másik sík, hogy erre is oda kell figyelni, akár a kamera elmozdításával, fel-le, oldalra. Harmadrészt pedig én akár megkockáztatom, hogy az üzenetnek van egy továbbgondolása is. Ha ez a gatya és a bugyi ott száradnak, akkor a tulajdonosok valahol jelen vannak a képen kívül. Tehát akárha csak egy kacsintás valamelyik sarokban, vagy egy félig eltakart testrész, egy váll, láb, bármi, nem tudom, de ha valami még itt csak akár megvillanna, akkor a kép egy nagyon értékes üzenet lenne. Úgyhogy én remélem, hogy a sorozatból érkeznek még képek, és átgondoltabb, továbbfejlesztettebb változatok is lesznek. Én ezt két disznóra értékelem, és várom a további képeket. (szőke)
értékelés:

Nyár 2008
tudom tudom de, ez egy ien nyár csupa dudududu...

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban a festői színek miatt. Jónak tartom azt is, hogy ez a szénabála itt a baloldalon megjelenik; jó lenne, ha ezt itt a jobb oldalon ellenpontozná valami. Egy traktororr vagy bármi, nem az én dolgom. És azt is szeretem benne, hogy ilyen egyszerű a megközelítése ennek a tájképnek... picit talán több eget hagynék ennél a történetnél, a nagy alföld hangulatához. Vagy maga a víz... ha a bála még balrább került volna, akkor ellenpontozná azt a kis erdőt vagy mit a háttérben. Olyan jó, egyszerű, korrekt, iskolásan precíz a kép, nincs benne az a bevadulás, ami úgy sejtem, hogy a Berecz Istvánban bennevan, létezik. Nem engedte szabadjára magát, tehát olyan szabályos az egész dolog, annak ellenére, hogy aszimmetrikus. Ez az egyik, hogy próbálj meg egy kicsit vadabb lenni. A másik hogy ha érzelmileg közelíted meg a képet, márpedig nagyon jó színei vannak, ezek a rőtvörösek, okkerek, a zöldeknek, visszajátszó ég-víz pár zöldjeinek, nagyon jó hangulata van festői szempontból; azt mondom, hogy ez egy érzelem. És nagyon jól lehet ezt átvenni nézőként az alkotótól. Ez azt jelenti nekem, hogy megsérted a képedet azzal, hogy adsz neki egy ilyen naptárjellegű címet, a cím fontos, legalább annyira, mint a kép belseje, ezek koherens dolgok és nem kell egyszerűen egy tollvonással elintézni ezt a címet. Szerintem ez két disznó, és azt kérem tőled, hogy legyél csak nyugodtan még jobban bátor és vad, ne félj, másrészt tartsd fontosnak a címválasztást. (szőke)
értékelés:

Emlékül jövőbeli magamnak
"Valaki énhelyettem ittmaradt.
Küszöbére csempésztem sorsomat.
Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
Nem merek benézni az ablakán."
Rab Zsuzsa

Anita, és a Rab Zsuzsának, akinek fordításai is megjelentek abban az időben, amikor írt, a hozzáfűzéssel én most nem foglalkoznék. A fekete-fehér képen elkezdtél előtér-háttér viszonylatokkal dolgozni; ugye itt majdnem egy makrófelület uralja a képet, a pókháló, a pók különleges szövési rendszerével ez az egészen hozzánk közel lévő sík, és ennél jóval hátrébb van egy talán halott épület, felületeivel és besütő fény pászmáival, ahol sejthetően maga az alkotó árnyéka is megjelenik. Én úgy érzem, hogy a háttér az nem 100 %-osan van megválasztva. Ugyanis ezek a különböző betűk és rajzolt jelek azt a játékot, amit a három beszűrődő fényfolt, és az egyikben megjelenő emberi alak intő keze jelez, azt zavarossá teszik. Kicsit sejtésem szerint más időszakban vagy a kamera mozgatásával, ha kivársz, ha több időt eltöltesz itt, ebben a térben, akkor a háttér árnyékaiból sokkal értékesebb ritmikát is ki tudsz hozni. Nagyon jó megintcsak az ötlet, a meglátás, a valóságból kicsippentett pillanat ebben a szituációban, csak elnagyoltnak tartom a hátteret, mert megint azt érzem, hogy nagyon jó szemmel rátaláltál valamire, talán egy séta, egy út, egy rövid időszak alatt, és az azonnali döntéssel, hogy meg tudd örökíteni, véleményem szerint túl hamar döntöttél. Tehát szerintem vagy vissza kellene ide térni, hogy megfigyeld ezeket egy más helyzetben, mert nagyon jó ez az előtér-háttér gondolatvilág; ugyanakkor a hátteret én pontatlannak érzem. Egy picit tisztítani, összegezni kellene, mielőtt exponálunk. (szőke)
értékelés: