Feladatmegoldás

Nagyon sokat nézegettem ezt a képet, az az érdekes, hogy szívem szerint azt mondanám, hogy igen, valami hiányzik innen az előtérből, mert az adná meg a dinamikáját ennek a történetnek, akkor lenne ennek valami mozgása meg viszonyítása – és mégis, minél tovább nézem a képet, annál inkább úgy érzem, hogy nem, ezzel semmi ilyen problémám nincs, tehát jó ez a nagy üres tér. Ugyanakkor talán a kamera ha jobban odafordul ezekhez a napernyőköz vagy mikhez ott a parton, akkor szerintem dinamikusabb lenne ez a helyzet. Nagyon-nagyon szuggesztívek a kép színei. Nagyon szépek ezek a kék-sárga átmenetek. Én ennél nem tudok többet mondani. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

"Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle új van."
Szabó Lőrinc

Tőle tanultam a csuhébaba készítést.

Én nagyon szeretem ezt a Klári nénit; tudom, vannak hibák, és azokat el fogjuk mondani, de én nagyon szeretem ezt a képet. Ez egy nagyon kedves kép, ami egy nagyon fontos kapcsolatról beszél, és ezt én ezt teljesen el tudom fogadni. Az Anitának abban szerencséje volt, hogy valószínűleg egy árnyas fa alatt lehetett ez a helyzet, és az arcnak nagyon jót tesz ez a fajta fényjáték; ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, itt vannak olyan problémák a képpel, amik miatt ha van rá mód, én kérném az Anitát, hogy ezt a képet ismételje meg. Pl. ott van, a Klári néni fejéből kijön egy bot. A másik pl., hogy a Klári néni feje mögött az ég és minden teljesen ki van égve, és ettől elveszti minden térbeliségét a történet, mert olyan, mintha egy sátorponyva elé odaállítottuk volna. És aztán még... hát az arcon még nagyon szépek a fények, azt mondom, hogy a hajon, hát igen, szóval a fényekkel még lehetett volna játszani, hogy a Klári néni az nem csak a Klári néni, hanem amit az Anita is leír itt, hogy tőle tanulta a csuhébaba készítést, és ez a hölgy itt pont valami ilyesmivel foglalatoskodik. És ez azért ilyen bátortalan, amit mondok, mert pont a kezén, amit éppen ő ott csinál, ott nem nagyon van fény. És a szemébe is kerülhetett volna egy kicsit több fény – és ezeket könnyű megoldani, egy alufóliadarab, egy tükör, egy tükröző felület, bármi ami a fényt deríteni tudja, ezekkel lehetett volna ezekre a pontokra még adni fényt. Hogy ezeket a pontokat kiemeljük. Merthogy itt a Klári nénivel a kapcsolata a csuhábabakészítésen keresztül indult el, és ezt fontos lenne megtartani. És ugyanezért pl. a Klári néninek a kezébe nem vágok bele. Tehát ez egy furcsa dolog, az egyik elemzésnél már erről beszéltünk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, amikor valakit a barátunknak tartunk, akivel szoros kapcsolatban vagyunk, és akkor egyszer csak a fényképezőgép elé kerül, szeretnénk megörökíteni, dokumentálni, valamilyen érzelmi helyzetet róla közölni. Ilyenkor az ember magát át kell, hogy helyezze egy másik szerepbe, és azt a fajta érzelmi kötődést, ami egyébként megvan, egy picit a háttérbe kell tudni szorítani, mégpedig azért, hogy ezek az érzelmi töltések ne vonják el az alkotás közbeni figyelmet arról, amiről akarunk beszélni. Merthogy pontosan ezek az érzelmi töltések azok, ami miatt az ember ilyenkor nehezebben figyel oda, és elkapkodja a dolgot, mert annyira nagyon szeretné megcsinálni a képet, megmutatni, hogy mennyire boldog és örül ennek az embernek – miközben pont ettől a nagy igyekezettől válik dekoncentrálttá a munka. Úgyhogy én ezt viszaadnám ismétlésre. (szőke-hegyi)

Szintén a kedvenc oszlopom tetejéről ;)

Szerintem ez nem szorgalmi. Nagyon is jól lehet látni a szitakötőt, meg egyébként is, ez a kép a nyár kategóriájába kerül át. Nagyon jól asszociálható a kép ezzel a fekete-fehérrel, a felső gépállással, a bicikli kerekével, Béla kalapjával – tényleg ez az a mesebeli szitakötő, ami a Béla lelkében ott lehet, úgyhogy én ehhez olyan nagyon sokat nem is tudnék hozzáfűzni; az asszociáció vizuálisan tökéletesen kódolható, a nyár kategóriájában abszolút három disznó. (szőke)
értékelés:

Anita, itt is azt mondom, hogy jó az, amit meglátsz, de egy kicsit mozdítanám a kamerát, hogy a kovácsoltvas rózsa és az újbarokk forma az egy picit tagoltabb legyen, én egy picit továbbmentem volna jobbra. Másrészt én ezt már többször mondtam, hogy más időpontban kellene fényképezni, amikor a fények jobban tagolják ezeket a tereket. Amikor más fényt kap a háttérben lévő nem is tudom épített, vagy felújított, álbarokk épület, és amikor az előtérben lévő színpadi rózsa is kap egy másik fényt. Nagyon jók ezek a megfigyeléseid, csak nem a megfelelő fényviszonyok között fotózol. (szőke)
értékelés:

1889 – Világkiállítás – Franciaország – Párizs

Sanghajban amikor megépítették a valakinek a valamijét, aminek a képét látjuk itt a buddhista figurával a tetején... merthogy van benne egy ilyen megközelítés. Van bátorság benne, hogy az Eiffel-torony alá beáll, és azt mondja, hogy neki az út az Eiffel torony. Számomra az még az izgalmas, hogy aki volt Párizsban az tudja, hogy az Eiffel torony és a Champs Elysées, tulajdonképpen a Défense és a Grand Arche részig egy egyenesen van, ha nem is egy utca, és ebben az az izgalmas várostervezésileg, hogy a Grand Arche az az új modern városrésznek az a kockája, és az Eiffel torony az a másik, és a kettő között van vagy tíz-tizenöt kilométer, és jó időben ugyanígy át lehet látni, és pont ugyanezt lehet látni, hogy van egy iciri-piciri Eiffel-torony, mi állunk a másik oldalon, és van közte egy város, de mégis olyan, mint egy sugárút, közben mégiscsak ezt a fajta irányt érzékeljük. Tehát azzal a döntéssel, hogy a horizontot így megbolondította, egészen jó asszociációkat hoz. Egyetlen pici kis megjegyzés, hogy itt nem tökéletesek a párhuzamosak, tehát ez azért valamilyen szinten korrigálható lehetne egy picit. Három disznó. Nagyon nehéz dolog az Eiffel-toronyról képet csinálni, annyian csináltak már. Valamiről, ami ezerszer végig van fotózva, ez egy nagy vállalkozás, hogy mer valaki erről képet csinálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nagyon fontos döntést hozott az András, hogy a képet ebben a tónusban és színvilágban tartotta, merthogy a realitásból amit itt látunk, a borospohár, a másik borospohár, a fogpiszkáló, a tányér, tehát elmentünk vacsorázni valahová, jól éreztük magunkat, és hát nekem úgy tűnik, ez már az ebéd utáni helyzetnek tűnik nekem, tehát a helyzet konkrétságát pontosan ezzel tudta átemelni és egy hangulatot belehozni, hogy ennyire minimálisra vette a tónusterjedelmet, ennyire sötétben és finoman érzékeltetve a formákat, dolgozott. Az egyetlen egy kérdés, ami bennem felmerül, az az, hogy itt megint a kompozíció és az elhelyezés az, ami kérdéses, ugyanis itt most főszereplőnek be van téve ez a pohár, miközben a háttérben lévő formák fényjátéka nem indokolja, hogy a kompozíció ennyire centrális legyen, és függőleges irányban is a kép felső részén van egy ujjnyi rész, ami mondjuk alul, ha megmarad a pohár talpa, az jót tett volna, még egy ilyen csillogás létrejött volna – tehát szerintem nagyon jó a meglátás, amit az András észrevett, és örülök neki, hogy ilyen mélységekbe indul el, és azért nem is vonok le emiatt egy disznót, merthogy én várnám a folytatást, és ezzel szeretnék neki úgymond kedvet csinálni, hogy folytassa ezt a fajta munkát, és ezt a fajta figyelmet, amit most ezen a képen látunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem szoktam napozni, de néha jólesik megfürdetni az arcomat a fényben. :-)

Hát, a Mácsai Feri megnyalhatná mind a tíz ujját... én azért szeretem ezt a képet, mert – nem tudom, hogy kell ilyen képet csinálni, mert nem vagyok fotós – mert őszinte. És ott van az a fajta gondolkodásmód, az a fajta állapot, az a kiterjesztés, az a fajta vágy, pontosan megfogalmazva abból, hogy itt is az arc, a fej, egy alsó gépállásból, mint egy furcsa trón vagy angyalfigura, ami így besuhan a képbe, mintha ő fújná ezeket a felhőket. Van az egészben egy nagyon spanyolos vagy portugálos, barokkos hatás, Velazquezt lehetne itt említeni. Nagyon izgalmas az, hogy egy ilyen dekomponált képet hozott létre a Nóra, és én ezt nagyon szeretem. Meg lehetne jegyezni még, hogy ha a Björk látná, akkor lehet, hogy valamelyik albumára akár használhatná is ezt a képet. Szokott az albumaira fotókat használni, azt hiszem. (szőke)
értékelés: