Feladatmegoldás

Egész portré
kicsiaborsdenagy

Ez a Spirituális Nemzetközi Gyógyítók második kongresszusának plakátja. :) De komolyabbra fordítva a szót, bár szerencsére ha jól sejtjük, Judit sem ellenzi a viccet, a kép nagyon tetszik. Amelie csodálatos élete című film kimaradt jelenete, amint Amelie felfedezi, hogy bár már felnőtt nő, de jó dolog szikláról vízbe ugrani, és most épp megérett az elhatározás és már lendül is a kéz, nagy levegő... Szóval története van a képnek, tere és sugárzása, ami nagyon fontos. De épp azért, mivel ez a tér fontos, nem mindegy, hogy hogyan jelenik meg a képen. Ennél itt most oldalt kellene még hely, mert így a lány be fogja verni a két kézfejét, amikor lendül majd. Szóval jó a kép, kedves az önironikus humor. (szőke-hegyi)
értékelés:

Macséta

Egy nagyon határozott, erős, mondhatnám pimasz vagy kihívó, attraktív megoldást láthatunk – és ha végignézzük a képeket, hát az első leckére még nem nagyon kaptunk ilyen megoldást, ami ennyire rajzos, grafikaszerű, és mégis megőrzi a fotográfiának azt a jellegét, ami a test pontos ábrázolásából fakad. Úgyhogy ez egy nagyon jó kezdet. Itt is megjegyezném a plakátnyelvet; az egyszerű, de dinamikus, feltűnő, kihívó, felhívó meglepő, sokkoló üzeneteket tartalmazó képeket hívjuk plakátnak, és attól, hogy kicsit balra van komponálva ez a táncos mozdulat, akár a jobb oldalon megjelenhetne ennek a plakátnak a szöveges része – akár a Kill Bill-nek lehetne egy plakátja. Az iPodnál kezdte az Apple alkalmazni ezt az erősen elrajzolt, grafikai megoldást. (szőke-hegyi)
értékelés:

Grimasz

Ez kétdisznós. Egyrészt azért, mert a kalap széléből kellene még hagyni, másrészt hogy az a baj, hogy az előző képnél is ott volt egy baltanyél, itt meg van egy vödör, ami kompozícióban egy picit zavaró, és a fényekkel itt valaminek történnie kellene. Nagyon jók a fények a kalapon, hogy látszik, hogy ilyen erős napsugár volt, és ettől megvan a nyár, a gyerekkor és az egész hangulat – ugyanakkor tudjuk hogy ez a kalap ez árnyékol, és itt kell azt a trükköt alkalmazni, hogy egy fehér papírlappal vagy pólóval vagy valamivel vissza kell egy kicsit deríteni a szemére, mert most ha megnézzük az arcfelülete egy közép tónusértéken van, és ennél sötétebb tónuson van a szem és a száj és az orr, miközben a lényeg mégiscsak a szemnél kellene hogy legyen, és legalább arra a tónusértékre fel kellett volna hozni azt a részt. Úgyhogy ezeket a trükköket alkalmazni kell, még ha tudom is, hogy ezek a pillanatok nem tartanak örökké, ezek a grimaszok nem tartanak örökké, de hát mivel ezzel a modellel nagyon jól tud együtt dolgoznia Bara, lehet ismételni, ennek tudatában, hogy ez a felület takar, és ha takar, ott sötétebb lesz a felület annál, mint hogy kellene. (szőke)
értékelés:

Kalap

Én nagyon szeretem ezt, nagyon kedves kép, tényleg fantasztikus modellje van a Barának. Én a kisgyermeki testből egy picit többet adnék, tehát nem csak a kalapra koncentrálnék, hiszen ennek a képnek a titka a felnőttéválás, a kacérság, anya kalapjával, viszont az anya kalapja attól tud még dramatikusabb színezetet kapni, hogy az emberi testből, a játszó színész testéből többet láthatunk, hiszen ezeknek a viszonyából jön létre a felnőttkor megtanulása című játékos helyzet. (szőke)
értékelés:

Mielőtt megkérdeznétek: az Afsluitdijk Hollandiában a tengert és az IJselmmer nevű nagy tavukat elválasztó 26 km-es nyílegyenes gát, amelyen az autópályán kívül csak egy bicikliút van.

Fekvő formátumú kép, land-art volt az a stílus, amiben ez nagy divat volt, meg a japánoknál volt a tájkép ilyenfajta értelmezése, a japán kertépítészetben a víznek és a köveknek nagyon nagy szerepe van, nagyon szépen, jó ritmusban van osztva a kép, és talán annyi megjegyzés, hogy a kép alsó szakaszánál, ahol ezek a fehéres kövek véget érnek, ott valahol vágni kellene a képet, tehát ez az egészen világosszürke tónus az igazából erre a harmadik osztatra nincs szükség, mert tökéletesen működik az a tagolás, hogy az ég 1/5-öd, a víz vagy tenger 3/5-öd, és az az 1/6-nyi, 1/7-nyi rész... nem vagyok jó matekból na, csak most ez a köves rész ugyanannyi, mint az ég, holott nem kellene ugyanannyinak lennie. Meg ha struktúrájában nézzük meg, akkor nagyon szép az, ahogyan a nagyon sötétszürkéből elkezdenek ezek a fehérek kicsillanni, és most ez úgy visszasüllyed ebbe a szürkésbe – és ezt a visszasüllyedést nem kellene engedni. Egyébként meg három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Épitett környezet

- Ott van, az az a cipő, a Sylvanos képből. Ott van e. :-)
- Meg ugyanaz a padló, sőt a kutya is ott van, csak mögötte... de nincsen rajta a Mariann... az a pedáns naci ott... [sok érthetetlen, sőt valószínűleg értelmetlen hangulatfestő szóval tarkítva]
- Egyébként én ezt áttenném a vágy, akarom mondani az ágy leckébe.
- Vágysz biztos egy ilyen nyugodt lakásra, ahol rend van. :-)
- Azért itt látunk egy miliőt, egy ágyat, és még a Mariannt is a széken, a ruhával, cipővel és a hátizsákkal, sőt látjuk a Mariannt az ágyon és az éjjeliszekrényen is, úgyhogy ez egy nagyon jó kép, én szeretem. Egy picit nekem olyan, mintha egy nagypapa lenne, aki a szekrény és egy nagymama, aki az ágy, tehát ilyen kétszereplős kép... három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Együtt is külön
Vékonyul tovább a családi szappan.

Anita, ami hozzáfűzéseket írtál, azt nem tudjuk dekódolni, tehát nem tudjuk kik a rokonok, ki kivel, hogy... és az én bajom az az, hogy ha csinálsz egy kettősportrét, az két ember kapcsolatáról szól. A címmel tudsz segíteni a nézőnek, hogy noha a két kisgyerek itt együtt van, mégis külön vannak valami okból kifolyólag – de ez nem derül ki számunkra. Tehát a drámája nincs meg a képnek, akár nézhetnek ezek a gyerekek egy színházi előadást is valahol. Másrészt meg figyeljük meg, mindkét gyerek ugyanoda néz. Tehát az ’együtt is külön’ ebből a képből, csak azért, mert a két gyereke között távolság van és nem együtt játszanak, hanem együtt, egyfelé figyelnek, de ugyanoda figyelnek, úgyhogy ez sajnos nem jön ki. Lehet, hogy te tudsz ennél többet a történetükről, de ezt nem helyezted el a képen, nem mondtad el. (szőke-hegyi)

Összefonódva
kaszáspók szerelem

Én szeretem ezt a képet, függetlenül attól, hogy a pókokat utálom. Olyan egy kicsit, mint az a laterna magica, vagy hogy hívják, vagy kaleidoszkóp, vagy egy régi, némafilmes mozi, ahol vetítenek a falra, ettől a folttól. Ez egy árnykép, hiába van térbelisége. Azt elmondta a Béla a kommentekben, hogy ez egy elemlámpa fénye. Szép. De nagyon jó az ötlet, akár egy plakátterv is lehetne. Én nagyon szeretem ezt a fajta... akár még kubista is lehetne, ezeket a ritmusokat, a formákat, kellően absztrakt és kellően konkrét, jók a színek és jók a részletek – csak annyi, hogy... szóval vágy. Lecke. Itt elkezdtek egy kicsit mellémenni a leckének, mert mi mindig a ti dolgaitokra vagyunk kíváncsiak. Tehát az jó, hogy ez vágy, de lehet így vonatkoztatni, de mi a Béla vágya? A Béla pók szeretne lenni, ez a megoldás? Mert így ki fogjátok belőlünk hozni az állatot, és mi így fogunk erre reagálni – hogy akkor ez a Béla vágya, hogy ő pók szeretne lenni vagy pókokkal akarna barátkozni... tehát kérnénk egy picit pontosítani a leckéken, ez egy háromdisznós kép, ettől függetlenül, marad a kép a vágy kategóriában, de azért erre a leckére tőled egy ismétlést kérünk azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sylvan

Mariann lelkét látjuk itt, amit nagyon nehéz megközelíteni, az elmosódott formák is a Mariann lelkét mutatják. Különösen ott fent az acélkék cipő melletti – a kutya nyele vagy antennája... szerintem ez egy nagyon korrekt kép. Ez a Mariann lába lehet, amire mászik fel a Sylvan? Félve jegyzem meg, hogy nem szeretnék Sylvanra ébredni, hogy ilyen villámszemekkel nézne rám – nagyon érdekesek ezek a kékek, hogy vajon honnan reflexelnek ennyire; a cipő is kicsit kékes, a kutyus szeme, orr, és hogy ezek mitől történtek, azt nem tudom. [szőke-hegyi énekelnek] Olyan mint egy rajzfilmfigura. A parkettának a viszonylatában a kutya pont az ellentétes irányba dől, mint a parkettalécek, és ez egy jó játék. (szőke-hegyi)
értékelés:

délidőben

Nekem Szabó István filmjei, talán a Te című filmje idéződik ide, amiben az Esztergályos Cecília játszik, és azt a fajta időszakot jelzi ez a fekete-fehér kép ezekkel az éles árnyékokkal-fényekkel ez a kép, nem tudom, hogy Budapesten készült-e ez a kép, a háttérben az épület hozza ezt a furcsa hatvanas évekbeli asszociációt, és mint érzet ez nagyon is benne volt a hatvanas években ez a nyár-fíling, ugyan a kövezet nem ilyen volt akkoriban, de mégis, valahogy ezt a hangulatot közvetíti nekem a kép. Ami még izgalmas, hogy ezt az óriási világos felületet ezt nem felülre komponálja, mintha kvázi látnánk egy mezei tájat, házakkal, földdel, és egy nagy fehér éggel fölötte; hanem ez az épület szinte rázúdul, ráomlik erre a fehér felületre, amiben ott úgy úszik ez a szinte álomszerű bicikliző kislányalak. Én nagyon szeretem ezt a képet, csak egyetlen bizonytalanságom van, hogy ezt az épületet hol kellett volna vágni. De nem merem igazából ezt eldönteni, mert ez a felső falszegély, ahol a csatorna is lejön egyenesen, ott az első emeleti ablakoknál, ott a sarokpontnál kellett volna vágni, de akkor még jobban metsződnek az első emeleti ablakok. Ugyanakkor ha az épületből még többet adnánk, akkor ez a furcsa egyharmad-kétharmad arány megváltozna. Tehát bizonytalan vagyok, hogy kellene-e a felső felületen vágni – talán nem vágnék ebből a képből. Még el lehet mondani, hogy a kis emberi alak az árnyékával jobbra kifelé halad a képből, tehát még jobban jobbra kellene ritmizálni, de szerintem ennek ellenére ez a kép elég erőteljesen egyben van, és egy átgondolt üzenetet közvetít. Az kérdés, hogy miért a hatvanas évekből van, de erre nem tudom a választ.
A hozzászólások között felmerült, hogy akár teljesen levágni a felső részét a képnek, és ott erre direkt nem válaszoltam. A gyerek történetét, súlyát a kép a házzal együtt határozza meg. Enélkül ez a történet nem indul el. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az az, hogy a horizont egy picit dől. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szeretlek Apa!
Leírás: Mikor még szavak nélkül is működik...

Ez a kép nekem a 70-es éveket idézi, a zsánerkép kategória, nagyon nagy divat volt akkor a diaporáma vetítésekre ilyen képeket küldeni. Ami érdekes, hogy a két szereplő együttes ritmusa, ahol jó lett volna, ha az apának a jobboldali könyöke-válla egy picit jobban látszik, ha ott egy picit mozdít a képen. A háttérről szeretnék beszélni, mert ott van egy ilyen furcsa, elhajló fatörzs, amiből gallyak ágaznak el, és ha egy picit mozdít a fényképezőgépen a fényképész, akkor lehet, hogy ezek a gallyak nem ilyen esetlegesen nőnek ki a figurákból, hanem kvázi mint egy fénysugár-sor, vagy ilyen glóriaszerű valami, jobban a két szereplő körül erősítették volna ezt a zöld hátteret. A kis fényfoltokkal ezt a zöld hátteret én jónak tartom, mert mintegy előrenyomja a szereplőket. Tehát én a kamera állásán változtattam volna egy picit, hogy másként álljanak ezek a fafelületek, amik most egy picit apa fejéből nőnek ki, picit a babáéból is, és erősebben tudnák a kompozíciót a két fej gesztusára koncentrálni, ha addig mozgattad volna a gépet, hogy ez a háttér még jobban fokozza a figurákat. Ez a vastagabb faág mintha még a váll ívét is követné, és csak egy picit kellett volna arrébb mozdítani a kamerán.
Még egyet szeretnék mondani, hogy nem véletlenül nem adtuk fel eddig a portrét, ami nem rólatok, hanem másról szól, igaz, hogy a barát leckére ti ezt már sokszor becsempésztétek, de ez eddig nem volt feladat. Az nem véletlen, hogy saját magunkat adtuk fel leckének, hiszen amikor leülünk magunkat fényképezni, tudjuk, hogy milyen gesztusokat csinálunk, tudjuk, melyik pillanatban fogunk exponálni, és akkor azt a gesztust, amit szeretnénk, tudjuk kontrollálni, és ezt a fajta összeszedettséget kell azoknál is elérni, amikor másokról csinálunk portrét. Márpedig ez egy kettősportré, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem a megfelelő pillanatban történt az expozíció. Minden egyes gesztusnak van egy eleje, amikor elindul, van egy csúcspontja, amikor leginkább azt fejezi ki, és van egy lecsengése, amikor már kifelé megy az alany ebből a kommunikációból. Itt a gyerek az aktív, és a kettőjük kommunikációjában egy jó gesztust mutat, ugyanakkor az apa ebben a gesztusban az apa már egy figyelőbb, a gyerekre figyelőbb állapotba halad, és ebben a haladásban az arcán megjelenő gesztus nem kifejező, sőt nem is teljesen pozitív. Azt is mondhatnám, hogy nincsen nyitva teljesen a szeme. Tudom, ez egy nehéz feladat, nem is mindig sikerül, de hát erre kell törekedni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kukucs!
az emeletes ágy nem csak alvásra jó:)

Az nekem nagyon tetszik, hogy egy olyan képosztatot keresett az alkotó, ami egy ilyen négyes váltást hoz létre a képen – csak nem biztos, hogy ez 100 %-osan tudatosult benne. Ez egyrészt egy középosztatú függőleges, talán az ágy vaslába vagy egy lelógó valami, ami nagyon hasonló tónusú, mint a felső ágy vas széle. Ez függőlegesen felezi a képet, és a felső ágyak tartórészei majdnem ugyanúgy keresztben metszik ezt a felületet. Olyan ez a kép, mint egy kártyaforma, ahol így a figurák, a tök alsó és az ász meg mik még nem tudom, fordítottan jelennek meg, tükröződve a kártyán, csak itt valójában a bal alsó és a jobb felső osztatban teljesen más esemény történik; miközben a kis gyerek kommunikál az alsó babával, aki ide, a fényképész felé figyel. De van még egy párhuzam is, a jobb alsó és a bal felső rész üzenetei, ebből egy elég jó ritmika jön létre, és én annyi csinálnék csak, hogy a felső ágykorlátnál, ahol ez a kis abrosz vagy lepedő lóg, ott az afeletti szakasznál vízszintesen vágnék ebből a képből. Így sokkal erősebben sűrítődne a két baba és a másik két ellenpont üzenete, játéka. De ettől függetlenül én szeretem ezt a képet, és a két disznó megvan rá. Bár a leckénél mi azt mondtuk, hogy a saját ágyatokat mutassátok meg – de lehet, hogy ez a saját ágyuk, és szerintem ez egy nyaraló lehet, és itt lakik az egész család. (szőke-hegyi)
értékelés:

Vattacukor

A kommentárok alatt ment egy filozófiai vita, hogy a vattacukor a fontos, vagy a vattacukor-készítés; én ragaszkodom ahhoz, amit ott is írtam, hogy nekem a vattacukor sosem volt a kedvencem, de a készítése a mai napig is elbűvöl, és még most sem értem teljesen, hogy hogyan készül. Ugyanakkor mivel a döntés a képnél ugyanerre vonatkozik, hogy a vattacukor készítése a fontos, gondolom a Ferit is gyerekkorában izgatta ez az egész, ezért fontos az, hogy ezt a tevékenységet hogyan ábrázoljuk. Itt látunk egy nyolcszögletű készüléket, és ez a készülék nagyon esetlegesen van vágva, semmi nem párhuzamos semmivel, tehát még véletlenül sincs kiválasztva egyik oldala sem, hogy na akkor ahhoz képest fogjuk a képhatárokat beállítani. És igazából ez nem indokolt, tehát a tevékenység nem megy olyan gyorsan, hogy ha egyszer odaengedte a bácsi a Ferit, akkor már be lehetett volna ezt állítani rendesen. A másik meg az, hogy ugye ennek van egy folyamata, és nem tudom, hogy az-e a legjellemzőbb, amikor a fehér vattacukor a fehér háttér előtt beleolvad. Ezt viszonylag gyorsan forgatják, és annyira elég hosszú az expozíció, hogy ezt érzékeljük is, és ez jó, hogy vannak bemozdulások ezen – de annyira beleolvad a háttérbe, hogy a struktúrája nem jön ki. Nem tudom, hogy ha feljebbről fényképezi a Feri, akkor ez mennyire jön ki, de nem biztos, hogy ennek a tevékenységnek a legjobb pillanatát kapta el. Úgyhogy én ezt a gyermekkor leckére abszolút elfogadom, mert visszavisz minket élményében a gyermekkorba, engem legalább húsz évvel – höhöhöhö [Szőke] – na jó, harminccal [Hegyi], de a megoldás az nem tökéletes, azaz egy malacot tudok megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:

Harmadik szem
Ki vagyok én?

Hosszú expozíciós kép, a Barától már láttunk ilyent, bár a kép címe a harmadik szem, mégis a kép egyik főszereplője az nemcsak az emberi arc, hanem az a szőrmeszőnyeg-szerűség, vagy szőrmesüni vagy szőrmepocok? Amitől az egésznek van valami fura franciás, vagy berlinies, dizőzös, mulatószerű hangulata. Mintha a színpad mögött a táncosnő egy pillanatra kikacsintana ránk, és azok a kis bazári ruhaszélek, a letakart asztal, a használati tárgyak a jobb kar környékén, és azok a kör alakú függők ott, ezek is ezt a keleties hangulatot idézik, de mint egy színpadi vagy műtermi világban, és ez hozza ezt a operettszerű, táncosnőszerű hangulatot, és ezt szerintem jól működteti a szereplő, az egészben van valami Marylin Monroe-s valamilyenfajta kacérkodás, és ezt a kép jól árnyalja. Én esetleg a két könyököt bennehagytam volna a kompozícióban, meg esetleg ezt az árcédulát vagy mit itt elől ezt kivettem volna ebből a képből - így szól Szőke.
Én most Tóth Gyurit hívom be ide az estiskolába - mondja Hegyi - mert ő az, aki többszöri expozíciókkal (hét darabot szokott elkövetni belőlük a képeinél) foglalkozott, hozott létre képeket, és a mozgást, és a mozgással együtt az időt próbálja meg a nézővel érzékeltetni, és nem kell őt utánozni, de ha már ilyen képeket készítünk, vagy hosszú expozícióba belevillantunk, akkor azt fontos tudni, és előre legyakorolni, hogy ezek a mozgások milyen intenzitásúak, mekkora helyet igényelnek, hova fog minden kerülni. Itt most szerencsésen ott van egy harmadik szem, igen, én ezt látom; csak azt nem tudom, hogy ez a harmadik szem mennyiben a véletlen szülötte, aminek utána örültünk, hogy jaj de jó, ott lett egy harmadik szeme. Mert nekem ez egy visszafelé gondolkodás, hogy születik valamilyen eredmény, és ennek örülünk, hogy jaj de ügyes vagyok, és hát közben ezt a véletlen hozza létre. Ezt a véletlent igába lehet vonni, csúnyán fogalmazva. Ez a véletlen a barátunk lehet, ez a véletlen a kezünkre dolgozhat; csak tudnunk kell, hogy – most ez kvázi ellentmondás – hogy ez a véletlen milyen szabályszerűségek alapján működik. És ehhez a megfigyelés is szükséges, hogy minél többször próbálgassunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Porcelánbaba

A barátom leckére jött a kép, ami nem egy porcelánbaba, hanem egy műanyag vagy kaucsukbaba, amit itt látunk, mint ahogyan a fején a roncsolódás sem valódi sérülés, hanem egy fotosop trükk, de ezzel semmi baj nem lenne, ha én, a néző magyarázatot kapok, hogy ez miért történik. Tehát itt van ez a sokkolónak szánt üzenet ezzel a babával, ugyanakkor ez a baba ez szép, persze a szépségnek is vannak stációi, de mondjuk, hogy ez szép, és akkor rá van téve ez a roncsolódás, ami azért nem tud szervülni, mert ha ennek a babának ténylegesen be lenne horpasztva a feje, akkor nem ilyen csillogóan nézne ki az ő szeme, tehát ha ekkora ütést kapott volna a fej, akkor az egyéb sérülést is okozott volna, tehát ez leleplezi ezt a geget. A másik az, hogy oké, vegyük úgy, hogy ezzel nem foglalkozunk, de akkor sem értem, hogy a baba mit akar ezzel nekünk mondani. Érzem, hogy sokkolni akar, csak nem tudom, hogy miért. Nem fogalmazódik meg a képen az üzenet. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)