Feladatmegoldás

A délutáni nap fénycsíkjai elbúcsúztattak és haza is vártak a reptéren.

Azt kell, hogy mondjam, bizonyos tekintetben ennek a történetnek egy klasszikus értelmezését láthatjuk, hiszen ez vagy egy repülőtér, vagy egy vasúti pályaudvar, ahol az utasok mozognak, és volt egy film, Központi pályaudvar a címe és Walter Salles rendezte, tehát nagyon érdekes viszont az az alkotói döntés, hogy ezt a történetet ezekben a fényviszonyokban ábrázolja az alkotó. Azért mégpedig, mert az elutazás és a hazaérkezés az mindig egy érzelmi attitűd, egy érzelmi hozzáállás, egy viszonyulás is. Vagy nagyon várjuk, hogy mehessünk, vagy nagyon várjuk, hogy hazaérjünk, mindenféleképpen van egy érzelmi hullámzása, ritmikája ezeknek a történeteknek, és ez a képi megfogalmazás pontosan ezt a fajta viszonyulást segíti, mivel nagyon drámaiak ezek a fények, pontosabban maguk a fények reménykeltőek, melegek ezek az aranyló sárgák, de maguk az alakok a férfi-női pár, akik együtt cipelik ezt a csomagot, és még a nejlonzacskóban a tax-free shopban vásárolt italok is ott vannak, de mégis ezek az alakok sziluettként jelennek meg, fekete formákként, negatív formákként, és ugyanígy az épületből is az alkotó úgy döntött, hogy nemcsak a fényekkel foglalkozik, hanem arányítja a kép felső hatodában, az ajtók fölött lévő, fekete vagy nagyon sötét tónusú épületrészhez, amin ugye elolvashatjuk, hogy kijárat, meg vannak piktogramok mis, de mégis, ez a nagy fekete forma kiemeli azt az irányt, és súlypontban egyensúlyozza azt az üzenetet, amit a hívogató fény jelent. (szőke-hegyi)
értékelés:

Azért vagyok egy picit zavarban, mert egy nagyon jó megfogalmazást mutat az István ezzel a dekomponált képpel, ez egy ’klasszikus’ dekomponált kompozíció, ráadásul a mozgást, a szereplő talán mozgékonyságát is ez a fajta kompozíció erősíti, és a nézőnek ezzel dinamizáljuk is a képet, mert várjuk, hogy visszabillenjen a kép középpontja felé, tehát ez a várakozás hordoz egyfajta dinamikát magában a néző számára. De. A huszas lecke a riportról szól, szeretném elmondani, hogy a lecke leiratában is szerepel, hogy a riport értelmezhető filmben, és fotográfiában is, de a kettőben nagyon más módon kell tudni megközelíteni. A riportnak van egy speciális válfaja, amikor egy szöveges riporthoz illusztrációt készít a fotográfus, és aztán azt a szerkesztő a lap terjedelmének függvényében beemelnek, és egy vagy több képpel illusztrálják a riportot. Ilyent a napilapokban gyakran láthatunk. Ami viszont a lecke leirata, amit mi keresünk, az a mai magyar fotográfiában sajnos már háttérbe szorult műfaj, és kihalófélben van, amikor egy fotóetűdben, egy képsorozatban dolgoz fel valaki akár lírai formában még akár szoció helyzeteket is, az alkotó. Amihez után maximum képcímben kerül hozzá felirat, mert a képsor egésze önmagában képes elmesélni egy történetet. Ezt fontosnak tartom elmondani, mert egy képpel akármennyire jó is, nem fogunk tudni történetet mesélni. Egy képpel be lehet mutatni egy személyt, enteriőrt, helyzetet, és ezzel nagyon sok mindent be tudunk mutatni, és a néző ehhez nagyon sok mindent hozzá tud képzelni, de viszont a riport kategóriában a történetiség a képek egymásutániságával, egymásra épülésével keletkezik, tehát a riporthelyzet ezáltal jön létre. Azaz a 20. lecke egy magasabb szint, amikor a fotográfus akár hosszú idő alatt is, tehát nem feltétlenül egy délután, kattintgat el öt képet, feldolgoz egy történetet. Hogy mi ez a történet... pl. Benkő Imrének van egy nagyon jó ózdi történet-feldolgozása, ő ezt egy egész könyvben tudta publikálni, de ahhoz, hogy egy képsor riportként tudjon működni ahhoz először, mielőtt a képeket elkészítem, el kell gondolkodni azon, hogy mit szeretnék üzenni vele. A képriportnak nagyon fontos része az üzenet. Az a fajta kritika vagy elmesélő, elbeszélő hozzáállás, ami a fotográfustól megkívántatik. Tehát ebben a helyzetben az a járható út, hogy találok egy történetet, megfigyelem ezt a történetet, és innen két út van a fotós előtt, az egyik, hogy együtt él a történettel, és ebből stációkat, pillanatokat fényképezve létrehozza ezt a riportot, vagy megfigyeli a helyzetet végig és aztán ezt manifesztálja valamilyen később elkészített formában, tehát a megtörtént eseményektől akár időben távolabbi megfogalmazásban. De mindenféleképpen nagyon fontos az egy képriportnál, hogy a képek egymásutánisága, a képek közötti kapcsolat és ritmus fontos szerep. Merthogy akkor tud létrejönni az üzenet, ha vannak a képek, amiket a néző meg tud nézni, és vannak a képek közötti szünetek, és az egész a néző fejében áll össze a hiányokkal együtt. De ehhez több kép kell, hogy a közöttük lévő szünetekkel együtt kiadják a riportot, az üzenetet, értelmezhetővé válhasson – egy szó nélkül, ami értelmezné ezt a riporthelyzetet. Ezt a képet áttesszük a barátom kategóriába, mert ez nem riport. Ott viszont megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nekem van azért ezzel problémám. Itt megjelenik két forma, az egyik a lemezjátszóból ez a gramofontölcsér, a másik meg a mechanikai szerkezet, amin maga a lemez forog. De az nincs eldöntött, hogy ezt a gyönyörű virágforma vagy akár női jelzés, szimbólumformát akarja arányítani magához ehhez a szerkezethez, ehhez a kalapdobozhoz, vagy pedig a sziromformán megjelenő fénypászmákkal, csillogásokkal akarna foglalkozni. Most ez egy kicsi ebből is meg egy kicsi abból is. Egyszerűbben mondva, ennek a képnek ezzel a sziromformával, ezzel a női formával, ezzel a vörösréz tölcsérről és a fényeiről kellene szólnia, és mindarról, ami még bele van komponálva a képbe, arról nem kell szólnia, az túl sötét, túl kevéssé izgalmas, és én értem, hogy ott van a gramofontest a kép alján, de éppen a képből adódóan az nem fontos, ahhoz pedig, hogy a gramofon tölcsérjeinek a ritmusai működjenek, nem jól van vágva a kép. Ha ez a gramofon otthon, családi környezetben megvan, akkor ezzel érdemes lenne ezzel a formával foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Szeretem ezt a képet, sok képen, elsősorban az első lecke motívumrendszereiben jelentkezett már az árnyékkal való kapcsolat, nagyon jó az, hogy az épített környezetet használja fel a fénnyel való munkában, és a külső, valós fény, a Nap fénye, ami árnyékokat hoz létre, és ezt használja egyedi fényforrásnak, és az így megjelent árnyékok játékát, ezeket az absztrakt formákat használja fel a valós felületeken. Fúziós képről kell, hogy beszéljünk, ez itt azt jelenti, hogy nem elsősorban tájkép, de nem is absztrakt kép, hanem a kettőnek a fúziója, dokumentummegfigyelés, és egyben átlép azon a kategórián, hogy egyszerűen csak dokumentáltam valamit, bizonyítja ezt az a bátorság, hogy az épület valós felületeiből az alkotó nem használ fel, azt mondja, hogy az árnyék üzen annyi tartalmat, amiből egy teraszt, egy korlátot, a fotós emberi alakjának formáját egy füves területen jól látjuk. Véleményem szerint tehát ez a fúzió itt jól működik, mert a fotós tudatosan átszűrten, jól átgondoltan kezdi a látványelemekben a filozófiát, és a valóságot összhangba hozni. Ezért a 18. lecke, nyár kategóriájában ez egy háromdisznós kép.
   Volt egy hosszú vita a kommentekben erről a háromszögről itt, mert van aki azt mondja, hogy ezt Photoshop-pal kivéve el lehetne tüntetni, merthogy ez hiba. Oda tart ez a lámpaoszlop. Oda mutat minden, és ez jól visszafogja ezt az egészet a másik oldalon. Éppen az a jó, hogy ott nincs fű, hanem oda mutatnak az irányok és sematikussá válna a felület. Éppen azért, mert a számítógép manipulatív eszköztára ami segít nekünk, az nagyon sokszor éppen a valóságban rejlő rendezetlenséget-játékosságot azt tünteti el. Ha elvesszük azt a járdát vagy mit onnan, akkor elvesszük a szocio-tartalmát is. Rendezett lesz, korrekt lesz, szalonképes lesz, de elveszik minden, amitől a szerelmeskedés is egyedi, és jólfésült lesz. Az jelzi ott, hogy a valóságban vagyunk. (szőke)
értékelés:

Ugye van barátom leckénk és van házi kedvenc leckénk. A barátom lecke szerintem azért ennél több személyességet kíván meg. Hol van ezen a képen az Anita és a barátja kapcsolata? Ez a kapcsolat megjelenhet a kis állat szemében, megjelenhet a szerzővel való közös foglalatosságban, de jelen pillanatban ez a macska nem a kamerába néz, kifelé, valami teljesen más történetre figyel. Ugyanakkor tudjuk, hogy a macska jelleméből adódóan tökéletesen tudja, hogy az Anita ott van tőle 20 centire a fényképezőgépével, azaz kapcsolatban van a fotóssal, hiszen ez egy nagyon közeli kép, de az igaz, hogy valamilyen módon az alkotónak kellene megjelennie ebben a képben, hiszen a házikedvenc, mind a barátom kategóriáknál ott van a különbség, hogy az elsőnél bemutathatjuk önálló cselekvés közben azt az állatot, de a barátomnál kell a kapcsolat. Ha pedig áttesszük a házikedvenc kategóriába, akkor viszont az önálló cselekvésnél kérdés az, hogy miért van vágva a macska lába, feneke, azazhogy ő-e a főszereplője ennek a képnek. A tevékenységnél meg érdekelne az, hogy mit néz a macska, mit csinál, hova irányul. El tudom fogadni azt, hogy az Anita a bujkálást, ami a macskák egy jellemző tevékenysége, akarja bemutatni, de akkor meg lehet, hogy nem ez a pozíció az, ami ezt a legjobban mutatná. Tehát itt én több témát is érzek, hogy igazából nincsenek eldöntve. Itt is azt mondanám az Anitának, hogy azok a képei erősek, jók, ahol többszöri nekifutásra átgyúrja magában a témát, értelmezi, megvan a dramaturgiája, megvan az üzenete. Sarkallja magát arra az Anita, hogy a gondolati egysége az sokszorosan kiérlelt legyen, mielőtt az exponálás megtörténik. (szőke)
értékelés:

...avagy egyik szemed tartsd mindig az utasokon!

Először is üdvözlünk itt az estiskolán, és bár a lecke kiírása azt mondja, hogy portré arc nélkül, de mégis mondjuk el tudjuk fogadni azt, hogy a szemüveg a fő arcformát kitakarja. A cím szójátéka a halszemmel foglalkozik, bár nem tudom, hogy ez valójában halszem-e, a halszem az itt a napszemüvegre utal, és ugyanerre utal a bal szem is, hiszen a bal szemben van az a fontos esemény, amiről beszélünk. Tehát ha megfogalmazódik a portré arc nélkül házi feladat, akkor valójában ha a címet komolyan veszem, akkor az kétszeresen is a bal szemre utal. És mi lett volna, ha szűkítem a képet, és azonnal az első leckét teljesíti. Mert jelenleg nem is halszemoptika, és nem is a bal szem a fontos üzenete a képnek, hanem egy teljes arc. Tehát ha ezt a képet függőleges irányban, középosztatban a baloldali szemüveg orrnyereg-tartójánál vágnánk, akkor tökéletesen teljesítené a kategóriát, és a címhez is teljesen adekvát lenne. De ettől függetlenül a két disznó megvan, és Gergely, nagyon várjuk tőled a további alkotásokat, annak is nagyon örülünk, hogy magát a megfogalmazást a barátaidon, ismerőseiden keresztül használtad, és megkockáztatnánk a felőled felénk áradó büntetést, ahogyan azt az izgalmas, jó baráti társaságot te a távolba helyezed, és nem adod ide nekünk. Reméljük, hogy a későbbiekben az üzeneteiden keresztül abba a társaságba, miliőbe mi is elérkezhetünk; nyilván ha te ezt megengeded majd nekünk. (szőke)
értékelés:

Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés: