Feladatmegoldás

Vidám fickó

Azért vagyok egy picit zavarban, mert egy nagyon jó megfogalmazást mutat az István ezzel a dekomponált képpel, ez egy ’klasszikus’ dekomponált kompozíció, ráadásul a mozgást, a szereplő talán mozgékonyságát is ez a fajta kompozíció erősíti, és a nézőnek ezzel dinamizáljuk is a képet, mert várjuk, hogy visszabillenjen a kép középpontja felé, tehát ez a várakozás hordoz egyfajta dinamikát magában a néző számára. De. A huszas lecke a riportról szól, szeretném elmondani, hogy a lecke leiratában is szerepel, hogy a riport értelmezhető filmben, és fotográfiában is, de a kettőben nagyon más módon kell tudni megközelíteni. A riportnak van egy speciális válfaja, amikor egy szöveges riporthoz illusztrációt készít a fotográfus, és aztán azt a szerkesztő a lap terjedelmének függvényében beemelnek, és egy vagy több képpel illusztrálják a riportot. Ilyent a napilapokban gyakran láthatunk. Ami viszont a lecke leirata, amit mi keresünk, az a mai magyar fotográfiában sajnos már háttérbe szorult műfaj, és kihalófélben van, amikor egy fotóetűdben, egy képsorozatban dolgoz fel valaki akár lírai formában még akár szoció helyzeteket is, az alkotó. Amihez után maximum képcímben kerül hozzá felirat, mert a képsor egésze önmagában képes elmesélni egy történetet. Ezt fontosnak tartom elmondani, mert egy képpel akármennyire jó is, nem fogunk tudni történetet mesélni. Egy képpel be lehet mutatni egy személyt, enteriőrt, helyzetet, és ezzel nagyon sok mindent be tudunk mutatni, és a néző ehhez nagyon sok mindent hozzá tud képzelni, de viszont a riport kategóriában a történetiség a képek egymásutániságával, egymásra épülésével keletkezik, tehát a riporthelyzet ezáltal jön létre. Azaz a 20. lecke egy magasabb szint, amikor a fotográfus akár hosszú idő alatt is, tehát nem feltétlenül egy délután, kattintgat el öt képet, feldolgoz egy történetet. Hogy mi ez a történet... pl. Benkő Imrének van egy nagyon jó ózdi történet-feldolgozása, ő ezt egy egész könyvben tudta publikálni, de ahhoz, hogy egy képsor riportként tudjon működni ahhoz először, mielőtt a képeket elkészítem, el kell gondolkodni azon, hogy mit szeretnék üzenni vele. A képriportnak nagyon fontos része az üzenet. Az a fajta kritika vagy elmesélő, elbeszélő hozzáállás, ami a fotográfustól megkívántatik. Tehát ebben a helyzetben az a járható út, hogy találok egy történetet, megfigyelem ezt a történetet, és innen két út van a fotós előtt, az egyik, hogy együtt él a történettel, és ebből stációkat, pillanatokat fényképezve létrehozza ezt a riportot, vagy megfigyeli a helyzetet végig és aztán ezt manifesztálja valamilyen később elkészített formában, tehát a megtörtént eseményektől akár időben távolabbi megfogalmazásban. De mindenféleképpen nagyon fontos az egy képriportnál, hogy a képek egymásutánisága, a képek közötti kapcsolat és ritmus fontos szerep. Merthogy akkor tud létrejönni az üzenet, ha vannak a képek, amiket a néző meg tud nézni, és vannak a képek közötti szünetek, és az egész a néző fejében áll össze a hiányokkal együtt. De ehhez több kép kell, hogy a közöttük lévő szünetekkel együtt kiadják a riportot, az üzenetet, értelmezhetővé válhasson – egy szó nélkül, ami értelmezné ezt a riporthelyzetet. Ezt a képet áttesszük a barátom kategóriába, mert ez nem riport. Ott viszont megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lámpa

Én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanis a Bara már nem először olyant fedez fel, amivel lehet, hogy egy átlag néző vagy sétáló az utcán csak elmegy mellette, észre sem veszi. Mégpedig ezeket a tükröződéseket, és a tükröződések játékait. Itt most ugye a képen egy ajtót látunk, és egy korban hozzáillő, régi, karos lámpát. És ennek a tükröződései megjelennek az ablaküvegen, és mivel ez egy duplaszárnyas ablak, a belső üvegen is egy harmadik formaként megjelenik a lámpa. A kép maga két átlós síkra bontódik, és az egyik egy nagyon jól értelmezhető, az ablak felsődeszkájának a síkja, és van egy másik átlós, ferde sík, ami enyhébb lejtésű, maga a lámpák között. Ez a két sík egy X-ként fogható fel és nagyon jó ezeknek a ritmusa, és nagyon jó ez a megfigyelés, amit a Bara tett ennél a képnél. Talán egy pici megjegyzés, hogy ha a képkeretet képzeletben megfognánk, és lefelé elcsúsztatnánk, hogy a lámpatest fölött az az 1 centinyi rész már nem fontos, viszont az alul megjelenhetne, akkor dinamikusabb lenne ez a kompozíció. De a három disznó szerintem így is megvan erre a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lemezjátszó

Nekem van azért ezzel problémám. Itt megjelenik két forma, az egyik a lemezjátszóból ez a gramofontölcsér, a másik meg a mechanikai szerkezet, amin maga a lemez forog. De az nincs eldöntött, hogy ezt a gyönyörű virágforma vagy akár női jelzés, szimbólumformát akarja arányítani magához ehhez a szerkezethez, ehhez a kalapdobozhoz, vagy pedig a sziromformán megjelenő fénypászmákkal, csillogásokkal akarna foglalkozni. Most ez egy kicsi ebből is meg egy kicsi abból is. Egyszerűbben mondva, ennek a képnek ezzel a sziromformával, ezzel a női formával, ezzel a vörösréz tölcsérről és a fényeiről kellene szólnia, és mindarról, ami még bele van komponálva a képbe, arról nem kell szólnia, az túl sötét, túl kevéssé izgalmas, és én értem, hogy ott van a gramofontest a kép alján, de éppen a képből adódóan az nem fontos, ahhoz pedig, hogy a gramofon tölcsérjeinek a ritmusai működjenek, nem jól van vágva a kép. Ha ez a gramofon otthon, családi környezetben megvan, akkor ezzel érdemes lenne ezzel a formával foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Hős utca
A Hős utcában mindig ősz van. Negyven fokban is fenyeget a tél. Ősszel sokkal inkább ősz van, mint máshol.

Egy híres, emblematikus helyszín, elég ha csak a Mária-Valéria telepre gondolunk, a Mozgó Világ számai, nagyon fontos újság volt a 70-80-as években, a Hős utca egy ilyen emblematikus helyszín, ami még létezik Budapesten, a többi ilyennel ellentétben, pl. a Mária-Valéria telep már nincs meg. Ez a cím egy szocio-állapotra utal, lásd azt a fülkét vagy mit, amire spray-vel felírtatok vannak, és a kisfiú, aki itt kikönyököl. Ősz kategóriába küldte az alkotó ezt a képet, és én ezt helyénvalónak is érzem, bár nem tudom mit lehetett volna változtatni magán a szoción, mert nagyon fontos a kisgyerek, aki itt les kifelé. Nem tudom, hogyan lehetne azt megoldani, hogy noha minden fontos itt, a száradó gatyákkal és amit a Hős utca szimbólumrendszerével, a lepusztult gangokkal, a bejárati ajtóval, mindent hordoz az üzenet - de ennek a képnek a kisfiú lenne a főszereplője. A kisfiú, aki nincs piedesztálra emelve, hanem egy tárgyi elem, fel kell fedeznünk, hogy ott rejtőzik egy fontos része az egésznek. Ő az ember, aki a jövőt jelenti, és a kép nem oda van ritmizálva. Még egy problémám van, hogy az egész kép dől, borul az egész kép, nincs egy egyenes jó helyen. Két disznó, és érdemes lenne oda visszamenni, és még foglalkozni ezzel. (szőke)
értékelés:

Emlék

Szeretem ezt a képet, sok képen, elsősorban az első lecke motívumrendszereiben jelentkezett már az árnyékkal való kapcsolat, nagyon jó az, hogy az épített környezetet használja fel a fénnyel való munkában, és a külső, valós fény, a Nap fénye, ami árnyékokat hoz létre, és ezt használja egyedi fényforrásnak, és az így megjelent árnyékok játékát, ezeket az absztrakt formákat használja fel a valós felületeken. Fúziós képről kell, hogy beszéljünk, ez itt azt jelenti, hogy nem elsősorban tájkép, de nem is absztrakt kép, hanem a kettőnek a fúziója, dokumentummegfigyelés, és egyben átlép azon a kategórián, hogy egyszerűen csak dokumentáltam valamit, bizonyítja ezt az a bátorság, hogy az épület valós felületeiből az alkotó nem használ fel, azt mondja, hogy az árnyék üzen annyi tartalmat, amiből egy teraszt, egy korlátot, a fotós emberi alakjának formáját egy füves területen jól látjuk. Véleményem szerint tehát ez a fúzió itt jól működik, mert a fotós tudatosan átszűrten, jól átgondoltan kezdi a látványelemekben a filozófiát, és a valóságot összhangba hozni. Ezért a 18. lecke, nyár kategóriájában ez egy háromdisznós kép.
Volt egy hosszú vita a kommentekben erről a háromszögről itt, mert van aki azt mondja, hogy ezt Photoshop-pal kivéve el lehetne tüntetni, merthogy ez hiba. Oda tart ez a lámpaoszlop. Oda mutat minden, és ez jól visszafogja ezt az egészet a másik oldalon. Éppen az a jó, hogy ott nincs fű, hanem oda mutatnak az irányok és sematikussá válna a felület. Éppen azért, mert a számítógép manipulatív eszköztára ami segít nekünk, az nagyon sokszor éppen a valóságban rejlő rendezetlenséget-játékosságot azt tünteti el. Ha elvesszük azt a járdát vagy mit onnan, akkor elvesszük a szocio-tartalmát is. Rendezett lesz, korrekt lesz, szalonképes lesz, de elveszik minden, amitől a szerelmeskedés is egyedi, és jólfésült lesz. Az jelzi ott, hogy a valóságban vagyunk. (szőke)
értékelés:

Ahol az élet az úr
Így élünk mi emberek!

Két irány is jelen van a képen, egyrészt az épület pusztulása, romlása, az emberi jelenléttel, a múlttal való kapcsolat, másrészt a természet, ami mindezt birtokba veszi; lásd Thaiföld, Angkor Vat, ahol a dzsungelben ezek a gyönyörűszép épületek, ahogyan megjelennek, tehát ez rengetegszer fel van dolgozva a fotóművészetben is. Mégis azt mondom, hogy a képen nem eldöntött, hogy a bodzabokrok, amik körbefogják az épületet és újra visszaveszik a természetnek az ember alkotta absztrakciót, visszamorzsolják, ez a kép üzenete elsősorban; vagy az, hogy egy elhagyott, halott épület az emberi létezés nyomait mutatja, és ez a halott struktúra bemutatása a cél. A kettő között hezitál ez a munka, és mivel ez nincs eldöntve, ezért a kompozíció billen. Első ránézésre ezen az alkotáson az üres, tátongó szobába betekintő ablakrés az, ami a nézőt izgatja; de a kép nem így van komponálva, és ezek a bizonytalanságok azért jönnek létre, mert maga az alkotó sem tisztázta le magában, hogy a kép miről szóljon. Miközben a cím egyértelműen jelzi, hogy melyikről van szó. Itt, a kép tetején van egy képelem, egy növény, ami jelzi az ember által átalakított természet és a természet harca, ennek a prioritásnak a minősítése jelentkezik a címben; ahol az élet az úr, azaz ahol a természet az úr – de nem oda van ez a kép ritmizálva. (szőke)
értékelés:

Kukuccs

Ugye van barátom leckénk és van házi kedvenc leckénk. A barátom lecke szerintem azért ennél több személyességet kíván meg. Hol van ezen a képen az Anita és a barátja kapcsolata? Ez a kapcsolat megjelenhet a kis állat szemében, megjelenhet a szerzővel való közös foglalatosságban, de jelen pillanatban ez a macska nem a kamerába néz, kifelé, valami teljesen más történetre figyel. Ugyanakkor tudjuk, hogy a macska jelleméből adódóan tökéletesen tudja, hogy az Anita ott van tőle 20 centire a fényképezőgépével, azaz kapcsolatban van a fotóssal, hiszen ez egy nagyon közeli kép, de az igaz, hogy valamilyen módon az alkotónak kellene megjelennie ebben a képben, hiszen a házikedvenc, mind a barátom kategóriáknál ott van a különbség, hogy az elsőnél bemutathatjuk önálló cselekvés közben azt az állatot, de a barátomnál kell a kapcsolat. Ha pedig áttesszük a házikedvenc kategóriába, akkor viszont az önálló cselekvésnél kérdés az, hogy miért van vágva a macska lába, feneke, azazhogy ő-e a főszereplője ennek a képnek. A tevékenységnél meg érdekelne az, hogy mit néz a macska, mit csinál, hova irányul. El tudom fogadni azt, hogy az Anita a bujkálást, ami a macskák egy jellemző tevékenysége, akarja bemutatni, de akkor meg lehet, hogy nem ez a pozíció az, ami ezt a legjobban mutatná. Tehát itt én több témát is érzek, hogy igazából nincsenek eldöntve. Itt is azt mondanám az Anitának, hogy azok a képei erősek, jók, ahol többszöri nekifutásra átgyúrja magában a témát, értelmezi, megvan a dramaturgiája, megvan az üzenete. Sarkallja magát arra az Anita, hogy a gondolati egysége az sokszorosan kiérlelt legyen, mielőtt az exponálás megtörténik. (szőke)
értékelés:

Lovasi ritmus
kompozíciós gyakorlat

Izgalmas, hogy a Jóska a fekete-fehér absztrakt ritmikájával játszik, és ebben olyan képi szimbólumokat is használ, mint pl. a kereszt, az ablakrések, a tetők ferdéi, amelyek behoznak egy historikus megközelítést is, az absztrakton túllépve is. Ugyanakkor egy monotípia nyelvezetet használ, ez nagyon jó, hogy egy ilyen leegyszerűsített formanyelv van jelen ezen a majdnem négyzetes képen. De érvényesnek tartom most is a fekete-fehér ritmusokra, az alsó és a felső háromszögek, amiből az alsó a torony csúcsából adódik, az ezt a jobboldali szakaszt priorizálja, hogy az elképzelt és a feltételezett horizont kérdése felvetődik. Ugyanis ha a horizont nem vízszintes, azaz a fényképezőgép jobbra billenése balra mégiscsak egy picit szintezne, akkor talán nem bukna ez a kép ennyire jobbra. Tehát ha esetleg szabadna javasolnom, a Jóskának, hogy a kép, a kamera, a szemsík beállítására próbáljon meg tüzetesebben, jobban figyelni, mert ezeket az arányokat ezzel rendbehozhatja. (szőke)
értékelés:

B(h)alszemoptika
...avagy egyik szemed tartsd mindig az utasokon!

Először is üdvözlünk itt az estiskolán, és bár a lecke kiírása azt mondja, hogy portré arc nélkül, de mégis mondjuk el tudjuk fogadni azt, hogy a szemüveg a fő arcformát kitakarja. A cím szójátéka a halszemmel foglalkozik, bár nem tudom, hogy ez valójában halszem-e, a halszem az itt a napszemüvegre utal, és ugyanerre utal a bal szem is, hiszen a bal szemben van az a fontos esemény, amiről beszélünk. Tehát ha megfogalmazódik a portré arc nélkül házi feladat, akkor valójában ha a címet komolyan veszem, akkor az kétszeresen is a bal szemre utal. És mi lett volna, ha szűkítem a képet, és azonnal az első leckét teljesíti. Mert jelenleg nem is halszemoptika, és nem is a bal szem a fontos üzenete a képnek, hanem egy teljes arc. Tehát ha ezt a képet függőleges irányban, középosztatban a baloldali szemüveg orrnyereg-tartójánál vágnánk, akkor tökéletesen teljesítené a kategóriát, és a címhez is teljesen adekvát lenne. De ettől függetlenül a két disznó megvan, és Gergely, nagyon várjuk tőled a további alkotásokat, annak is nagyon örülünk, hogy magát a megfogalmazást a barátaidon, ismerőseiden keresztül használtad, és megkockáztatnánk a felőled felénk áradó büntetést, ahogyan azt az izgalmas, jó baráti társaságot te a távolba helyezed, és nem adod ide nekünk. Reméljük, hogy a későbbiekben az üzeneteiden keresztül abba a társaságba, miliőbe mi is elérkezhetünk; nyilván ha te ezt megengeded majd nekünk. (szőke)
értékelés:

Az utolsó portrém sok vérrel és agyvelővel.

Egy színházi, színpadi helyzetet látunk, egy manipulatív szituációban, tulajdonképpen mint egy filmes standfotót küldi be az alkotó ezt a kreált helyzetet, amit dokumentumszituációt sejtet, nyilván mondom, hogy sejtet, mert ha itt egy baleset vagy bármi atrocitás történt volna, akkor a gerincoszlop a hetedik csigolyánál a vállak kapcsolódása az nem így stabilizálódott volna, a végpont után ennél a helyzetnél a fej elcsuklana, ezek olyan apróságok, amiket az ember színházi, filmes módon rekonstruálja, felépíti, ezt érdemes tesztelni. Nyilván nem így kell értelmezni ezt az üzenetet, hiszen ez egy sokkoló kép, az alkotó sokkoló gegje. Gondoljunk itt a becukrozott hajra, nekem ilyenem nincs, én nem tudnám megcsinálni ezt a taréjt, ez egy gesztusüzenet, a zsaluzott vasbeton lépcsőkön a borospincében vagy valahol ahol az alkotó megpihen. Ennek egy gesztusüzenete van, ezt vagy elfogadjuk, vagy nem. Ugyanakkor a baloldali kéz, ami szintén fontos része ennek az összességnek ujjakban vágva van, nem igazán indoklódik, hogy az miért van ott elmetszve, a jobb váll íve és az úgynevezett teherautósbarnulás, amikor a sofőrök karja barnul le, itt a nyak körül látjuk ezt a naturális barna foltot, talán ott egy szúnyogcsípés is megjelenik vagy nyolc is megvan az, és mindezek egy rendőrségi dokumentumfotóban fontos motívumok lennének, a kép baloldali függőleges felületén viszont ezt vágja az alkotó. Én azt mondom, hogy ha az ember veszi a bátorságot, és csinál egy kvázivalóságos helyzetet, akkor ezeket mindent le kell modellezni, tehát szerintem van egy irány, egy elég meglepő irány, ha elfogadjuk, hogy az alkotót ez az irány érdekli, de ehhez ugyanaz az alázat szükségeltetik, pontos, precíz szerkesztés, vezetés egy ilyen képnél is, ami bármi másfajta képnél is várható.
Én két alkotót hívnék ide be, Tony Kaye Amerikai história X című filmje, abban van egy hasonló jelenet Edward Nortonnal (aki zseniális a filmben), és én javaslom, hogy nézzétek meg, bár nagyon kemény film, de az erőszakról szól, és a rendező ezt naturálisan ábrázolja, mint itt az alkotó, de ott nincs mellébeszélés. A másik pedig Gerhes Gábor festőművész, aki fotográfiákban álmodik meg beállított helyzeteket, de ő bevállalja, hogy ezek attól lesznek tragikusak és komikusak, de egyben nagyon erőteljesek és drámaiak is, hogy csináltak a helyzetek, tehát létrehoz egy történetet, és a modelljét abban úgy állítja be, hogy nincs kétségünk afelől, hogy az egy csinált helyzet. Itt pedig a kettő között vagyunk; csinált a helyzet de mégis valós akar lenni, és ezt a döntést kellene meghozni, ha a laci ezzel még foglalkozni akar. Én erre egy disznót adnék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Torony szélkerékkel
Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés:

Ágyam (ismétlés)

Anita, ehhez a képhez azért nem fogunk igazából hozzáfűzni sok mindent, mert még egyszer szeretném mondani, hogy ez az a szint, amiért megérte annyit vitatkozni, küzdeni, személyesen is, itt Dörögdön, a fotózásról, a vizualitásról is. Nagyon remélem, hogy nem csak négy hozzászólás lesz ehhez a képhez, számomra azért ez kérdéseket vet föl, hogy mik azok a képek, ahol intenzív a jelenlévőknek a kommunikációja, és mik azok, ahol noha szerintem 100 %-ig szép és jó képekről van szó, mégis furcsa módon nem kapnak érzelmi segítséget az alkotók. Két-három jószándékú hozzászólást kapnak, és aztán eltűnik az estiskola süllyesztőjében a kép. Azt határozottan szeretném mondani, hogy az eddigi munkáid között a kékfestős kép mellett az egyik legjobb alkotás, amit eddig elküldtél, nagyon örülök, hogy el tudtunk jutni erre a szintre. Nagyon furcsa nekem, hogy bár ennyien küldünk be képeket, mégis egy ilyen alkotás nem kommunikációra gerjesztő a többieknek. Holott szerintem büszkeségre ad okot, hogy van egy ilyen képe az estiskolának. És ezt nem azért tartom fontosnak, hogy a többieknek írni kellene ehhez a képhez, hanem azért, mert ezzel az Anitának is, a benne zajló küzdelmeknek, értelmezéseknek is segíthetnénk. És ha mi nem segítünk egymásnak egy szabadidős oldalon, akkor úgy gondolom, hogy nem tehetjük fel a kérdést, hogy a világ, ami összeszorított minket itt az estiskolán, összegyűjtött bennünket ide, ahol a magunk döntései miatt keressük egymás kapcsolatait, az ottani kérdéseket vajon hogyan fogalmazhatnánk meg, ha itt, az oldalon belül nem figyelünk egymásra? A képet három disznósnak értékelem. Ha tehetném, adnék többet is, de így csak annyit mondok, hogy az egyik kedvenc képem. [Szőke] Én adok az én disznóimból egyet hozzá, a Gábornak is adtam. [Hegyi] Én is. [Szőke], azaz öt disznós a kép. (szőke-hegyi)
értékelés: ++

Öröm 2

A Baráról tudjuk, hogy egy nagyon jó és hűséges modellje van a kislánya személyében, és nagyon nagyon jól ábrázol a Bara a kettőjük kapcsolatából mintegy naplószerűen történeteket. Egy kicsit számomra ezeknél a képeknél, már említettük, hogy a világításnál vannak némi-némi továbblépésre ösztönző gondolatok, mert azt én fontosnak tartom a gesztusokat, azoknak a befejezettségét, és fontos az, hogy a gesztusok, az érzelmeknek az arcon megjelenésének mindig van egy csúcspontja, és a fotográfia célja az, hogy ezeket a csúcspontokat megtalálja, és a néző felé koncentráltan közvetítse. Ez Barának többnyire jól sikerül megtalálni, és ez a kép is egy ilyen jól megtalált pont; amikor a két szereplő a két hölgy kapcsolata, barátsága megnyilvánul a képen, a mosoly egy bizalmas helyzet, a kisember a nagy emberre felnéz, majdnemhogy katonai tisztelgésnek felfogható gesztussal, figyel a kislány az anyjára, az anya a lányára, tehát nagyon sokrétű ez a kapcsolat. Egy picit kompozícióban és világításban vannak nekem kérdéseim. A gesztus egyrészt vágódik könyöknél, és az egy kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Ha a kettejük kapcsolatára koncentrálok, akkor akár még szűkebbre is vághatom ezt a képet, és csak a két arc kommunikációját hagyni meg; ha viszont fontos a testkommunikáció is, akkor ez a vágás nem indokolt, és ugyanez a helyzet a Bara fejtetőjénél a hajkorona határánál történő vágásra. Ott is lehetne még szűkebbre vágni, és akkor csak az arc gesztusai beszélnek, vagy pedig fontos lenne ezeket az íveket is befejezni. Tehát azzal, hogy milyen közelit vagy plánokat választunk ezzel mindig a nézőt helyezzük egy virtuális színpadon egy jelenethez közelebb vagy távolabb, és az üzenet bensőségességét erősítjük vagy gyengítjük, egészen eltartásban a szemlélő vagy megfigyelő szerepéig. Tehát a vágás azért fontos, mert ez az, ami az üzenetnek az erejét, iráyultságát meghatározza. (szőke)
értékelés:

Macsk
Macsk
Macsk
Macsk

4 képből álló képsort látunk, és érdekes, hogy azóta került feladásra a riport lecke, és a riport leckére azóta érkeztek is már megoldások, amiket majd fogunk is akkor elemezni, de érdemes a lecke beküldőknek elgondolkodni azon, hogy a riportnál nagyon fontos a történet időbeli megjelenítése, és ez ennél a képsornál nagyon erőteljesen látszik. A képsor eredetileg a házi kedvenc kategóriára lett beküldve, de itt most ezt áttesszük a riport kategóriába, mert ez a képsor nem a házikedvencről szól, hanem súlypontosan Diane Arbus képei kapcsán őrületes kritika, őrületes szocio, szarkasztikus, a valóságban gyökerező szürrealizmus fogalmazódik meg benne. Hát ez egyáltalán nem a macskáról szól, hanem a macska minősíti, a macska értékeli egy egészen furcsa kapcsolatot. Ez a riport kategóriájában nagyon pontosan fedi azt, amiről már beszéltünk, hogy mit értünk riport alatt, ugyanakkor egy olyan többletet is ad, hogy az állat-ember kapcsolata elmesélődik, ami miatt riportként nagyon erős a képsor. Itt a macska egy eszköz egy személy életének, attitűdjeinek, jellemének, vagy érzelmi állapotának a bemutatásához. Akár szólhat ez a magányról, akár szólhat ez az időskorról, a szeretetről, a ragaszkodásról, a mankókról, amit az emberek használnak az életükben hogy stabilizálják magukat. Itt látszik, hogy egy már-már fojtogató szeretet jelenik meg, a képsor által, és ez a szeretetéhségről is szól, akkor, amikor ez a főszereplő hölgy ezzel a kis állattal játszik, vagy vele játszva, őt helyzetbe hozva a kapcsolatukat megmutatja. Mind a négy képre szükség van, és a képsor jó ritmusban van elosztva, az első kép egy felvezetése ennek a helyzetnek, a szereplők, az idős hölgy és a macska bemutatása, a második képnél hangsúlyosan, közeliben szerepel a kis állaton kívül a hölgy nyaklánca, keze, tehát itt is a kapcsolat megmarad, nem gyengül, aztán a harmadik képnél akár egy beállítottnak is mondható helyzet van, hogy a hölgy nagyon akarja számunkra megmutatni, hogy ő mennyire ragaszkodik ehhez a kis állathoz, szegény kalimpál itt a lábával, és csak tűri ezt a fojtogató szeretetet, és ez a beállítottság, ahogy a kamera jelenlétére reagál a hölgy nagyon fontos, és a negyedik kép már egy, a nyugalmat sokkal jobban sugárzó helyzet, ott már nem bemutatás történik, hanem a két szereplő közötti valódi kapcsolatot látjuk. Tehát nagyon jó a képsorozat történetisége, és akarva-akaratlanul egy élethelyzetet mutat be az alkotó, ahol az általános felé is el tud mozdulni, azaz nem csak ennek az idős hölgynek a helyzetét, hanem általában idős hölgyek helyzetét, szeretethiányos helyzeteket is be tudja mutatni. Ez három disznós képsor és nagyon köszönjük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Monet
Még 2003-ban a Monet kiállítás idején készült a kép, amit most Berecz Pistának ajánlok szeretettel. A képen nem az én házam és nem az én autóm látható.

Nekem igazából inkább a pop-art, és az USA 60-70-es évei jutnak erről eszembe, de a leiratot is tekintve ez akkor egy popos gesztuskép, ahogyan bár az impresszionizmus és a pointillizmus is szóba került Monet kapcsán, akinek a leghíresebb alkotása a Monet: Manet műterme, azt is mondhatjuk, hogy a popkultúrát nagyon is megelőzte az alkotó, hiszen ez a műve már olyan pop-artos cím, ami arra a híres képre utal, és fejet kell hajtanunk, hiszen Gábor filozófiai rendszere behívja azt a történelmi hátteret, ami ezt a képet, ami itt most egy autó fényezett karosszériáján lévő torzuláson keresztül megmutatja a környező világot. Ezért azon az útvonalon halad, jól és kellő belső humorral, amely a körülöttünk lévő világ személyünkön való átszűrésével értelmezi, véleményt formál, megmutatja ebben a rácsodálkozásban a világot, szemlélteti. Ugyanakkor egy picit megjegyezném, hogy a Gábornak az az alkotása, amelyen családi környezetében, gyermekeivel, akárcsak egy pici lábujjával is megjelenik, és bár fekete-fehér kép, mégis mélyebb és súlyosabb üzenetrendszert tartalmaz a Gerlei Gábor belső világáról, mint az itt lévő, nagyon jó szemmel észrevett és megfigyelt torzulásos játék. Azért mondom ezt, mert látom az ő eddig munkáit, és tudom, hogy mélyebbre is tud ő ennél menni, és ezért noha örülök ennek a képnek, mégis kettő disznóra értékelem. (szőke)
értékelés: