Feladatmegoldás

Zenész
Nem vagyok benne a képben, és ez nem is érdekel. A kép érdekel.

A cseh és szlovák filmek hangulatát idézi, és valahol talán a Grimm-mesék világát is az az eszköz, amit a Nóra jól meglét, és használ, hogy egy mozgásban lévő kamera a statikus háttérhez képest nagy folthatásokkal dolgozó összegző-elmosódott mesefigurákat hoz létre. Nézzük csak meg a jobboldalon, a háttérben lévő, talán szürkés nadrágban és zöld orkánban vagy valamiben álló férfialakot, ami akár egy középkori vagy XVIII. századi kofaruha is lehetne. Nyilvánvalóan ez a jó megfigyelés, hogy a kamera elmozgatásával átrajzolhatom ezt a látványt, ez hozza létre azt, hogy egy mesei pannó egy festett háttérré válhat a kép, ami egyértelműen a háttér-előtér A-B szintjével dolgozik, és kiemeli az előtérben a már-már komikusnak tűnő, extrém jelzésekkel ellátott zenész, pozanos ruháját, ahol ezek a vörösek hozzák létre ezt a mesei vagy histórikus vagy comedia dell artés helyzetet. Ugye így elég abszurdnak tűnik a zenekeltő eszköz, a tűzoltózenekar tagjaként, magányosan közeledő, bár nyilvánvalóan egy felvonulás részeseként jelenlévő zenész, tehát ilyen értelemben a nyolcas lecke mozgásra jól oldotta meg a feladatot a Nóra. Azért jó lett volna, ha maga a figura egy parányit feljebb kerül, a háttérrel együtt, vagy deréknál vágódik a figura, vagy egy picit többet kapunk a figurából... talán inkább nem több kellene a zenészből, hanem valahol zakó környékén, hogy a háttérben a festett alakok még megmaradjanak, valahol ott vágnám ezt a képet. De a három disznót az úgy gondolom, hogy megérdemli. Az biztos, hogy Nóra, ezzel dogozhatnál még, mert nagyon jó irányba van itt felvetve valami, hogy ilyenkor a fotós lehet annyira dörzsölt, vagy elkövethet olyan csínyeket, hogy a kezedben van egy rózsa, vagy egy szemüveg szára, vagy valami, ami belóg itt a kamerával együtt fixen, és abban a pillanatban a hármas tagozódás előtér – én a néző; középtér – ahol a zenész van, és ez a nagyon szép háttér, ez abban a pillanatban befelé dinamizálja a képet. Tehát ezen érdemes elgondolkozni a következő verzióban, trükközni ezekkel a játékokkal. (szőke)
értékelés:

Őszi reggel

A Gerleitől megszokott lírát, érzékenységet, nőies finomságot látunk itt. Ez egy nagyon közeli kép, ugye pont most a napokban a nappali meleg és az éjszakai hideg miatt egy klasszikus képet látunk, ahol a pára vagy harmatcseppek megülnek a pókhálókon és ez egy nagyon izgalmas téma. Örülök annak, hogy a Gábor ezeket a finomságokat észreveszi, ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy aki kiválasztásaiban ezt a fajta érzékenységet hordozza, és tudja, hogy az ősz lecke már egy magasabb sorszámú feladat, és talán elvárható, hogy ezt a tudást átszűrje magán, és az egészben az a fajta személyesség is formailag megjelenjen, amire azt kell, hogy mondjuk, hogy a Gerlei képe. Tehát önmagához mérten a képet, bármilyen megyei vagy országos fotótárlaton mint szép természetképet láthatnánk, ugyanakkor azt érzem, hogy a Gábor képes arra, hogy az a fajta kézjegy is benne legyen, ami pl. egy pár hónapja a talp leckénél egy fekete-fehér képénél, akár más szereplő bevonásával is, nagyon jól, ötlettel, de hordozta az ő kézjegyét. Mindamellett, hogy én ezt a képet szeretem, visszaadnám az ősz leckét ismétlésre, abban a tekintetben, hogy a Gábor jelenléte jobban legyen rajta az alkotáson. Mint feladat, a kép teljesítve van, jól, de ezt ugyanígy fotózhatná még tucatnyi fotós, aki ezen az érzékenységi szinten van. (szőke)
értékelés:

Placcsanás

Ugye ha jól értelmezhetjük itt egy filozófiai megközelítése látható ennek a mozgás házi feladatnak, és ennek én nagyon örülök, mert nagyon sokszor egy az egyben hozzárendelt képeket látunk, amelyben maga a tér és a kamera mozgása volt az, ami a megközelítést adta. Itt pedig a fényképész ezt a problémakört - feltételezve azt a berögződést, hogy a cím alapján is a néző fog tovább dolgozni, asszociálni, hogy a kép felső részén látható két lábacska előbb-utóbb elrugaszkodik a napozóágyról, és tényleg ki fog loccsanni ebből a műanyagkádból a víz. Egy klasszikus helyzetet látunk tehát, ahol nyáron egy család pihen, nyaral, piknikezik. Ami érdekes az az, hogy a fotós egyrészt arányrendszerekkel játszik, ugyanis amennyiben elképzelnénk azt, hogy egy felnőtt lábait látjuk a napozóágyon, akkor azon óriásoknak kellene napozniuk ezen a vasszerkezeten. Amennyiben ez egy normál emberi méretekkel rendelkező szerkezet, akkor arra gondolhatunk, hogy egy pici kisgyerek fog most ide az előtérben elhelyezett vörös medencébe beleugrani. A fényképész viszont azt a pozíciót használja, oda gugol le, oda kúszik, ami egy gyermek nézőpontja. Ezzel magát a folyamatot, a játéknak az attrakciójellegét erősíti egy nagyon egyszerű eszközzel; a horizontot lehozza egészen mélyre, és azt a létállapotot próbálja manifesztálni, felerősíteni, hogy kisgyerekként milyen óriási produkciók azok, hogy anyának-apának bemutatom, hogy beleloccsanok egy ilyen kis medencébe. Ezért nem gond az, hogy a medencébe ugró emberből szinte semmit sem látunk, mert az alkotót a filozófiai folyamat érdekli, a mozgás, mint filozófia, és az múltidéző attrakció. Ilyenformán akár a gyermekkor kategóriában is el tudnám képzelni ezt a képet. Nyilvánvalóan adja a helyzet, a terep, hogy egy ilyen rőtvörös, pici barnával is kevert színű medencét talál az alkotó és zöldesebb színeket hagy a napozóágyon és a háttérben, mégis azt kell, hogy mondjam, ez a jelen pillanatban az előtérben elhelyezett vörös, a háttér zöldes variációival, bokrokkal, mezővel, utacska, ágy – jól kapcsolódik színtérben, mert a vörös dinamikájában egyértelműen előrehúzódik az előtérbe, míg a háttérben az akrobata mutatványa megmarad második színtérként. Tehát azzal, hogy a fotós idehelyezte a kameráját, egy döntést hozott létre, és a döntésen keresztül jó arányba kerültek a terek. Mindenféleképpen ezt egy jó képnek gondolom, jó címválasztással, és mondom, azért örülök ennek a képnek, mert nem primér módon oldódik meg a feladat, hanem egy gondolati továbblépéssel jön létre a házi feladat. (szőke)
értékelés:

Játszik
Azénkutyám

Egy valószínűleg képsorozatnak láthatjuk itt a képét, akkor is úgy értelmezném ezt, ha nem készített az alkotó egy sorozatot erről az élőlényről, vagy kutyusról, mert akár valójában exponálódtak azok a képek, amik egy háziállat mindennapjait figyelik, mutatják be, a kutyus figyel, alszik, fut, simogatható, akár ezek le lettek exponálva, vagy csak fejben történtek meg az alkotó megfigyelései, az biztos, hogy abból a nagy sorozatból egy kiemelés ez, egy olyan kiemelés ami akkor tud megszületni, ha egy állattal, egy állat életmódjával szoros kapcsolatban létezünk. Itt egy kiemelt, talán játékos pillanatot lehet látni, amikor a kutyusnak odaadják, vagy éppen megszerezte a botot, amit el szoktak dobni, és látszik a képen, hogy a kutya teljes extázisban arra figyel, hogy mint vadászó lény megszerzi a zsákmányt, a táplálékot. Ilyen értelemben tulajdonképpen a természetképek kategóriájában egy jó megfigyelést látunk, már az oldalon készültek madarakkal, bogarakkal kapcsolatban hasonló képek. Még egyszer mondom, ezeket a megfigyeléseket akkor csíphetjük el, ha folyamatosan megfigyeljük az állatot, a viselkedését. Jónak tartom a házikedvenc kategóriára ezt a képet, mert irónia van benne. Eddig erre a kategóriára többnyire kedves, aranyos, szerethető állatokról kaptunk képeket, míg itt a megjegyzés is csak annyi, hogy az én kutyám, mégiscsak valamilyen büszkeség is bennevan, pedig a kép bekeretezve, poszterként egy hálószobában pl. nem biztos, hogy mindenkinek nyugodt éjszakát adna. Hiszen félelemkeltő a szem, a fogak, bár a felső szemfogak mintha nem annyira lennének hegyesek, koptattak. Ami megjegyzés lehetne, az az, hogy ennek a jellegzetes harci pozíciónak a fülek tartása is fontos részei, és a felső fül jó lenne, ha része lenne a képnek. Jelenleg picit szűkre van vágva a kép, hogy a félelmetes fej legyen a központban, de ennek az egész mozdulatnak maga az egész gesztus, formarendszer megkíván egy bizonyos tiszteletet, és így jó lenne, ha az a fül is ennek a része lenne. (szőke)
értékelés:

Kék ősz

Egy erdei tisztáson lévő felvételt látunk itt, ami egy igen szép megfigyelés, amikor a fényt ezek a párarétegek megszínezik, és itt utalnék a már sokszor emlegetett Leonardo munkásságára, ahol megállapítja, hogy ezek a levegőrétegek változtatják meg a tónusrendeket, és ennél a képnél ezt nagyon szépen látjuk. Akár ez lehetne egy illusztráció a Gyűrűk urához, de ami ebben nagyon fontos, hogy egy nagyon szép színpadi teret látunk. Én a továbblépés útjának azt látnám, hogy ez olyan, mint egy nyitány, amikor elindul egy történet, és akkor itt megjelenhetne a főszereplő ott a kép közepén, mert én úgy várnám, hogy egyszercsak valami történik. A walkűr rohangálása például. :-) Ami egy megjegyzés, még akkor is, ha a fák ferdén nőnek, bár szerintem ennyire talán nem, hogy ezeknél a képeknél is figyelni kell arra, hogy a horizont, a vízszintesek és függőlegesek azok tartva legyenek, mert nem indokolja semmi, hogy a kép balra dőljön, és ez az egész kompozíciót megborítja. Úgyhogy ezt az egyet tudnám hozzáfűzni, és mondom azt, hogy ebben az őszben megjelenhetne egy szereplő, felsejlhetne ott a bokrok között. (szőke)
értékelés:

Tizenhárom
Annyit gondolkodtam, hogyan írjak erről a képről, a kislányról a képen. Akkor éreztem ilyen intenzitású kisugárzást egy nőben, akit régóta ismertem, amikor terhes lett. Ebben a kislányban most érett meg, vagy most kezd el ragyogni az a koncentrált helyzet, ahogyan ő majdnem felnőttnek néz ki, és dolgokról nem tud, nem ismeri őket, és ettől néha megtorpan, elbizonytalanodik, és figyelni kezd, hegyezni az érzékeit, megpróbálja megérteni, mi történik, és egyszerűen nem látja meg ezeket a dolgokat, nem veszi észre, nem érti, hiába figyel, és ettől olyan kristálytiszta lesz, olyan puha... Úgy érzem, ha mellettem van, mintha fénylene, ő pedig ragaszkodik hozzám valamiért, talán a tapasztalataimért, amit nem akarok neki átadni. Ő figyel engem, és én figyelem őt. Most is itt van, átjött beszélgetni, pedig egyébként nem nagyon szereti az embereket. Most már végképp nem tudom, hogy a tavasz leckébe küldjem-e, mert olyan ez a lány, mintha a bőrén belül lenne a tavasz, vagy a barátom leckébe, mert annyira szeretnék a barátja lenni.

Valószínűleg valamilyen iskolai teremben lehet, ahol a háttérben valamilyen gyermekrajt látszik, ez a pillanatkép, talán délelőtti vagy délutáni valamilyen beeső természetes fényben. A fekvő formátumú kép egésze egy borzasztóan erős élményt, minden tekintetben egy vitális, érzelmes és női élményt mutat, amiben akár a háttér, akár az emberi alak valós, konkrét, megnevezhető, tettenérhető információi szinte csak jelzésszerűek. Profilban van az arc, árnyékban van tartva a háttér, szürkében sejlik, nem részletgazdag – és mindez tudja azt létrehozni, hogy a női alak vörösesen ragyogó hajformája, és a játékosan pettyekkel teli kis női blúz külön jelentést kap, mert a személy konkrétsága csak jelzésszinten van jelen, maga a tartás, a gesztus és a nőiség kap itt egy nagyobb hangsúlyt. Ez a történet elsődleges lényege. Van még egy nagyon meglepő dolog, hogy miközben a kép középső tengelyében a vöröses hajkorona a megvilágított fekete-fehér pettyes blúz és a kar fényei uralják a középtengelyét a képnek, ugyanakkor ebből az egészből van annyira konkrét a kép, hogy érzékelhetjük és jól láthatjuk, hogy maga az egész test-gesztus és a mozdulat az balra kifelé tekint, egészen radikálisan a kép széle felé, és ez ad egy furcsa ritmikát a képnek. Ugyanakkor azon nagyon bizonytalankodom és gondolkodom, hogy a kép felső vízszintes szakaszának a vágása, az biztos, hogy helyénvaló-e? A vöröses hajkorona és a koponyatető vágása... valahol két döntés között érzem a megoldást, vagy ennél még szűkebb kivágást lett volna érdemesebb, még jobban erre a haj és hátfény rendszerre koncentrálni, és még drasztikusabban vágni a felső részből, vagy klasszikussá tenni, és meghagyni a szép fejformát. Az biztos, hogy nagyon szép és jó, ahogyan az alkotó meglátja a reflexeket ebben a sötétebb tónusú állkapocs-nyak-ajkak-állgödör hangulatban, mert ettől az egész olyan, mintha a festői kezelésben szinte rutinszerűen, egy-egy kézmozdulattal jelezve lenne az egész fej, az egész archoz kapcsolódó rész, mintegy kimondva, hogy de engem nem ez érdekel, odatettem az üzenetemet, de engem nem ez érdekel, mindaz az izgalom, ami a haj játékosságában, bájában, érzékiségében a fény játékából összejön - szőke.
Nagyon szeretem ezt a képet, mert egy olyan pillanatot mutat az alkotó, amiben nagyon ritkán van szerencsénk részesülni. Abban a kicsit meglesett, kicsit titkolt, vágypillanatban, amikor valakit úgy figyelünk meg, úgy válunk a történetének a részesévé, hogy abban bennevan egy csodálat, egy mindenféle ítélettől mentes szerep, ez a pozíció, amikor nem akarjuk birtokolni, nem akarjuk átalakítani, a képünkre formálni azt a személyt, aki a figyelmünk tárgya, hanem egyszerűen csak át akarjuk érezni, csak a részese akarunk lenni, egy környezetben lenni vele, nagyon érdekes, hogy ezekhez az érzésekhez nemcsak képi lenyomatok tudnak tartozni, hanem olyan élmények, amik illatokat, tapintásokat, hangokat is rögzítenek. És ennek a pillanatnak a rögzítése az, ami fontos számunkra. Nekem ez a fontos ebben a képben, mert nagyon ritkán adjuk át magunkat, nagyon ritkán merjük átadni magunkat ennek a fajta szemlélődésnek. Nekem ez a kép legfőbb erénye, hogy az alkotó volt olyan bátor, hogy megossza velünk ezt az élményét. Én ezt nagyon köszönöm, és három disznósnak gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Itt nem az önportréra gondolunk, hanem egy kiválasztott személy bemutatására, portréjára. Arckép, képmás, a fényképezés egyik legelterjedtebb ága. Tárgya szoros értelemben véve a fej szemből vagy profilból. A portré az emberi jellem és érzelmek megjelenítésével fejezi ki mondanivalóját. E cél érdekében felhasználhatjuk a fejformát, a fej- és testtartást, az arcvonásokat, az arc felépítését, a mozdulatokat és a környezetet is. Egy portré elkészítése nem azonos azzal, hogy valaki elé odatartjuk a fényképezőgép optikáját és kattintunk egyet. Nagyon fontos szerepe van a megfigyelésnek, annak, hogy úgymond felkészült legyél abból, ki is áll a kamerád elé, már amennyiben erre lehetőség adódik. Érdemes figyelni a technikára is, a fényviszonyok megfigyelésére, derítésre, esetleg vaku használatra. A megfelelő rekeszérték kiválasztása a mélységélességet határozza meg, ezzel emelhetjük ki a témát a háttérből, vagy hangsúlyt adhatunk a tárgyi környezetnek, egyben vezetjük is általa a néző tekintetét a képen belül.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

Az instruált modell a portréfotózás továbbvitele. Egyszerűen arról van szó, hogy a munka modellel folyik, de a cél nem alapvetően a modell személyiségjegyeinek ábrázolása arcképen, hanem egy az alkotó által kreált történet, helyzet, beállítás elkészítése. Ebben az esetben a teljes irányítás az exponáló fotósnál, filmesnél van, a modell úgymond eszköze, megvalósítója annak az elképzelésnek, álomnak, mely az alkotó fejében születik. A cél, hogy jól felismerhető gesztusok, mozdulatok, beállítások segítségével a modell által hozzuk létre, hívjuk életre a fejünkben kitalált valóságot, egy, vagy több szereplő bevonásával. A smink, a ruha, a kellékek is fontos szereplői a munkának. Ennél a leckénél is igaz a javaslat, hogy a tapasztalatszerzéshez a legjobb, ha először mi magunk próbáljuk ki magunkat az adott szituációban, hogy érezzük, tudjuk, mit várhatunk el a modelltől.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

Ez egy film a 17. leckére, és nagyon jól használja azt a hanganyagot, amit mi mellékeltünk ehhez a leckéhez, ráadásul egy humoros megoldást látunk, ugye a film arról szól, hogy egy autóval átmegyünk az Esztergom-Párkányi hídon, és ahogy átmentünk, ott az első fordulónál megfordulunk és visszajövünk, és ebből adódik a cím villámlátogatás gegje is. És ha ezt a geget veszem csak, akkor ebben a történetben az András által már oly sokszor felrajzolt gegeket véljük felfedezni, ezeket a szójátékokat, erre utal a cím is. (Erre csináltam én annó egy olyan képet, hogy Van még egy fél órám, ezzel a címmel, és fogtam egy vekkert és kettéfűrészeltem- mondja Hegyi.) Ha viszont ezen az első szinten túljutottunk, akkor egy szubjektív szemmel, az anyósülésből látjuk ezt a történetet, a maga remegős kamerájával, ahogyan az egyenetlen úton megyünk, és érdemes megfigyelni a film szoció-elemeit, amik ezeket a határátkelőket megmutatja, és érdemes azon is elgondolkodni, ami mintegy közös élménye ennek az egész országnak, ami a bezártságból vagy határokból épült, és táplálkozott, amikor nem lehetett csak úgy átmenni rokonlátogatni, csak meghatározott számú ablak volt az útlevélben, talán a harminc év alattiak nem is biztos, hogy tudják, hogy miről beszélek, és ebben a helyzetben ez egy nagyon jó értelmezése ennek a hanganyagnak, ami arról szól, hogy kinyíltak a határok, már akár határőrrel sem találkozunk, és nehéz azt érzékelni is, hogy egyszercsak átértél egy határon és senki nem szól hozzád, legalább kérdezne valaki valamit; tehát ebben a helyzetben az a nagyon fontos, mert azt a fajta értelmetlenséget is jól tudja értelmezni, hogy ezáltal a néző magának a határnak a létét is érzékelheti, hogy igen, átmegyünk, dolgunk odaát nincs, csak azért megyünk át, mert átmehetek, és ezt az élményt, hogy szabadon átmehetek, territoriális jelleggel, mint amikor a kutya végigfut a kerten és leellenőrzi, hogy minden helyzet úgy van hagyva, ahogy volt és nem járt ott betolakodó, és ugyanúgy itt is csak átmegyünk, átruccanunk, visszajövünk és kész. Egy kávét se ittunk, de a buli az megvolt, az élmény az megvolt, és amikor az élményt megszerezzük, akkor szembesülünk azzal, hogy az élmény szertefoszlik. Ez a része nagyon jó. Az egyetlen kérdés a vágás, mert az alkotó itt használ vágást, tehát ha ez a forduló tényleg megtörténik, akkor azt nyugodtan lehetett volna végigvinni. Ugyanis ettől a vágástól egy kicsit hiteltelenné válik ez a történet – hogy tényleg csak megfordultak-e ott. Ha már a geget visszük, akkor azt vigyük végig törés nélkül. Tehát négy malacos a dolog, de ismétlést is kérnénk úgy, hogy a geg nem vágott, hanem korrektül megcsinálja András a performanszt. (szőke-hegyi) értékelés:

Narancslé

Mindketten nagyon szeretjük ezt a képet. Szeretjük a lámpát, szeretjük a dunyhát, szeretjük a narancslét is... és várom azt, hogy valahol a baloldalon az a pici kék, ami az ablakon beszűrődik, ott egy picit kompozícióban nyessünk, de továbbra is azt mondom, hogy az emberi jelenlét nagyon is szűkszavúan nagyon is áttételesen van csak jelen, és én nagyon is konkrétan mondanám, hogy jelenjen meg ebben az emberi történet, mert így nagyon szégyellősek ezek az üzenetek, és kérlek, hogy ezzel próbálj meg így foglalkozni, minden egy határvonalig mozog csak, ami nagyon jó, de csak szűrten jelenik meg abból a világból. (szőke)
értékelés:

Belépni tilos!
Ott van a szoba...

Nagyon érdekes az, ahogyan a természetben az András jár-kel, lát és megfigyel, nagyon érdekesek itt ezek a szimbolikák is; de hogy ezen a Gimesi András nem jelentkezik, legalább annyira, hogy azt elérje, hogy az előtérben látható bokrok, vagy mik, ami háttérbe nyomja az épített környezetet, kapna egy ilyen előtér-háttér ritmizálást. Itt ezen a képen van egy ajtó, fal, grafittik és növényzet. Ha megnézzük ennek a falnak az izgalma ezekben a grafittikben van. Ez pedig azt jelenti, hogy el kell dönteni, hogy én ezt az egész épületet akarom ábrázolni, és ha ezt akarom, akkor olyan perspektívában kell ábrázolni, hogy a folytatása legalábbis sejthető legyen. Ez most nem eldönthető, hogy csak egy fal, egy garázs vagy micsoda. A másik helyzet pedig, ha engem ezek a formák érdekelnek, a kör, a fülecske, a repülő, a Belépni tilos, és az egésznek egy ilyen vegyítése-montázsa, és ekkor el kell döntenem, hogy nem állóban, hanem fekvőben fotózom, olyan szinten közel menve, hogy kiszakítsam a környezetből és csak a felület izgat. Most a kettő között vagyunk, és mivel az épület szempontjából ennyire szűkre van vágva a kép, a perspektíva sem érzékelhető, sem megvilágításban, sem mélységélességben. Úgyhogy ha ez nincs nagyon messze, és vissza tud menni, akkor én azt javaslom az Andrásnak, hogy tegye meg a maga kedvéért meg gyakorlásért – nekem azt mondta a mesterem, hogy ilyenkor az ember mintegy bünteti magát, és juszt is visszamegy, megcsinálni rendesen – tehát én ezt nem büntinek mondom, de gyakorlás szempontjából jó lenne, ha visszamenne, és értelmezné számunkra, hogy miről is akar ezzel beszélni. (szőke-hegyi)

Az apokalipszis négy teknőce

Hogy ez négy teknős-e vagy egy tükröztetett kép, azt én nem tudom eldönteni, a falon a világító lámpák az ezoterikus stúdióban? Négy teknős valószínűleg, mivel vannak a képen aszimmetrikus jelek is. Nagyon tetszik ez a világ, a rögzítéstechnika, hogy belelátunk valakinek a valamijébe, de hogy ezen a Gimesi András nem jelentkezik, legalább a kis kecskeszakállának az oldalsó szőrszála, az biztos, pedig annak nagyon örülnék. Ugye András, mindent átszűrünk magunkon? (szőke)
értékelés:

Montázs

Nagyon szeretem ezt a képet, pontosan azért, mert a régi tükörforma, a függöny, a sarok, ez egy kuckójelleget ad az egésznek, de a tükör fátyolossága és minden hoz egy fura szecessziót, ami ettől a picit nagylátószögű optikától is él. Ugyanakkor én a kép alsó sarkában pont a tükör íveit, ami felteszem ismétlődik mint ahogyan a jól látható baloldali részen, ez a bal alsó ív nagyon jót tenne a képnek, ha látható lenne. Elsőre nekem olyan volt ez a kép, mint egy régi Duna tévé, ami egy hasonlóan fura, sejtelmes adást közvetített annó, ami nekünk a világot jelentette. Szóval én ezt kellően szeretettelinek, kellően érzelmesnek érzem, bár jó lett volna, ha ott a dunyha körül akár egy meztelen férfitest vagy kikandikáló női láb, mintegy szignózta volna az üzenetet. Én még egy dolgot kérdeznék a Verától, mert az elmúlt képeinél mindnél ugyanazt a problematikát vélem felfedezni, és ez az élesség. Semelyik képen sehol, semmi nem éles. Hogy a fényképezőgéppel van valami probléma, vagy esetleg a mással, mert én is nemrég szembesültem azzal, hogy szemüveget kell hordanom olvasáshoz, van ilyen... (szőke-hegyi)
értékelés:

A csónakázótó maradéka
Lám, ennyi maradt a csónakázótóból...

Nagyon örülök, hogy egy ilyen emlékkép, egy anzix valahogy felülnézetben, egy látlelet, hogy az átadás-átvételnél 42 darab szék, egy kék műanyag kád, kiugró-beugróval, hátul egy vendéglátóipari egység műanyag alátéttel, stbstb... azt hiszem András, érted, hogy mire akarok utalni, hogy a cím üzenete, ami valami régi emlékképre fájdalommal utal, az nem írhatja felül azt, hogy a képzőművészeti munkánál az élményt meg kell adni, attól tudsz egy drámát létrehozni, hogy a mostani látvány is kompozícióban rendben kell, hogy legyen. Egy picit emiatt a fölső felületből a fáknál, vágni kellene, másrészt pedig ettől még, hogy egy ún. sajtófotó készül egy újságírói munkához, ennek ugyanúgy képviselnie kell a szerkesztés szabályait. Ezért én ezt visszaadnám ismétlésre, de egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Ki vagyok
Ez lenne az első képem, avagy az arc nélküli önportré.

Először is köszöntünk az estiskolán, és nagyon köszönjük ezt a bemutatkozást itt, mert hát volt már itt elég sok bemutatkozás nálunk, és hát nagyon örülünk, hogy sikerült valami újat mutatnod nekünk, ami eddig nem volt. Talán annyit javaslatként elmondanék, hogy vannak ezen a képen most formák, amik vágva vannak, befejezetlenek, pl. itt a könyöknél az nekem olyan, mintha beütötted volna a könyöködet a képkeretbe, és ez nekem, hát, nem annyira... szóval ezen lehetne javítani, és ugyanígy a pulóver aljánál, a kép alsó középső részénél én azokat a szép íveket befejeztem volna. Ott is most egy picit kevesebb van mutatva, mint amennyit én látni szeretnék. De megvan a három disznó és várjuk a további munkákat. (szőke-hegyi)
értékelés: