Feladatmegoldás

Nyárutó

Igazából nyárutó, de még nem ősz. Valahogy nekem ezen a képen ott zsong egy augusztusi nyári délután összes hősége, hangulata...

Ugye a Feszty-körkép ami dolgozik ezzel a különleges panorámatechnikával, ami egy nagy és áttekintő, hosszú történetmesélésre használható elsősorban, és a XIX. század fotográfiája nagyon szerette, ahol az egész felvidéket nem tudom hány beállításban körbefotózzák, vélelmezem, hogy itt nem erről van szó, hanem utólag kapta ezt a szerkesztési módot a kép, de mégiscsak ezek a marhák, amik ott vannak a szabadban, a mesei elbeszélése történik, tehát ez a pannó-szerű kompozíciós forma jót tesz, jól aránylik a háttérben lévő fák zöldje az előtérben lévő sárgás, kiégett fűszálak, és a szinte horizontszerűen jelentkező szürkemarhák, egy picit talán én az arányt annyiban módosítottam volna, hogy a tetejéből, a zöldekből vettem el volna, és hagytam volna rá az elejére, hogy itt az ökörfarkkórók meg a szamárkórók meg nem tudom mik, az előteret beindítsák, de jó, és így is megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Még mindig nem csillapodott
Ez a fotó a Csillapíthatatlan vágy című képem amolyan javítása. Az előbb említett képre megkaptam ugyan a három disznót, de azzal a feltétellel, ha ennek a képnek a beállításával, a csokival vagy akár mással, de megcsinálom úgy, hogy jobban figyelek a fénybeállításokra. Hát én maradtam a csokinál – ahogy azt látjátok – és ezt lett belőle, nem égettem ki a szemem.

Ez a kép teljesen más lett az előzőhöz képest; drámaibb lett, filmszerűbb lett az üzenet, mintha egy filmkockát láthatnánk, nagyon érdekes az a kettősség, ami megjelenik a csoki és a szereplő között, mintha technikában is teljesen más lenne ez a történet, sokkal kiegyensúlyozottabbak ezek a fények, azt zárójelben jegyezném meg, hogy Mariann nem azt a leckét ismételte meg, még ha a szereplők ugyanazok is, mert egy teljesen új kontextust hozott létre a világítással. Teljesen más történet, a világ, a hangulata, hidegebb, riadtabb a történet, tehát sokkal több drámaiságot is hordoz. És ez a színvilág miatt is van, ha megnézed, nem a meleg színek felé mozdul el, hanem egy sárgás-zöldesebb, akár fémszínű hangulatot is kapott, akár az ötödik elem egyik szereplője is lehetne ugye a Luc Besson filmjéből. Még az előző képnél nekem az feltűnt, hogy az a csoki, ha fogyasztásra alkalmas is volt, de nem volt túl étvágygerjesztő, a bűn jele volt abban a csokiban, és ez itt most pont ez a jó. Ez a színvilág igen, ez ezt erősíti, nem az érzékiség felé megy el, bár a tekintetekben ott van valahol, hanem ez a bűn van ott a hidegsége miatt is, mert ezek a csokik hát nem teljesen vágykeltőek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kukoricaszedés

Álló formátumú kép, amiben megvan az előtér-középtér, háttér, háttér alatt értve a naplementét, formailag izgalmas ez a sziluettes hangulat, mégis azt mondom, hogy ennek a szólótáncosa, a primadonnája, a magányos kukoricaszár megérdemelte volna, hogy kapjon egy kis színpadi főfényt, ahol elénekelheti azt a bizonyos dalt, és ezáltal minden sziluettessé válik, pedig lennek itt részletek; és én ezt el is fogadnám, ha ez egy fény-árnyék ellentétpárra épülő történet lenne, de ehhez ez a háttér, az ég, a lemenő nap fényei túlzottan is realisztikussá teszik ezt a világot, és vágyunk arra, hogy a mi kis primadonnánkat, azt a kis magányos hőst láthassuk, hogy közelebb kerüljön hozzánk, és ne olvadjon bele abba az utolsó őszi jelzésbe, hanem megkapja a maga kis primadonnaszerepét, tehát itt azt mondom, hogy meg kell figyelni a jelenségeket, meg kell figyelni a fényeket, tisztázni a gondolatokat, tisztázni az üzeneteket, jó az irány, pontosabban, precízebben megfogalmazni, hogy: ki a kukoricaszár, mit mesél, hogy táncol, mennyire jó lenne ha mi lennénk a kukoricaszár, ha figyelnénk ránk. Ő egy sztár. Ezen a képen nem. (szőke)
értékelés:

Mese

Egy ízig-vérig popkultúrát, pop-artot idéző szimbolikát látunk, ami tulajdonképpen Mariann és a farkas, Mariann és a Csipkerózsika, Mariann és a szörnyeteg, és egyéb verziókat verbálisan, az amerikai popkultúrát átemelve egy magyar verzióba, tehetjük is ezt már, hiszen a nyugat-európai ideológia színvilágában is jelen van, és én azt mondom, hogy ez egy jó keresés, egy jó keresgélés, amelyben továbbra is várnám, hogy a Mariann személyisége, a Mariann egyénisége az nem egy védőfüggönyön keresztül, áttételesen jelenjen meg, hanem ezt a félelmet gyűrd le, gyere közénk, próbáld ezt megélni, nagyon remélem, hogy az elkövetkező tábor, ha azon jelen tudnál lenni, az segíteni fog ebben a fajta képzőművészeti szégyellősségben. Ugyanakkor az irányt jónak tartom, és egy disznó. (szőke)
értékelés:

On The Road

A sebesség közben exponált külső tér, és a fényképezőgéphez nagyon sokszor akciófilmekben láthatunk ilyen beállításokat, fix kamera, az elhaladó autón, a 70-80-as években szerettek ilyen beállításokat használni üldözéses jelenetek környékén. Ott azért azt láthatjuk, hogy az élesség 99 %-ban a kamera és a hozzá tartozóan fix autó dekomponált felülete és az elhaladó táj viszonylatában van jelen. Ha jól látom, itt talán az élesség az elhaladó út távolabbi részén, a fák környékén van, viszont ez nem tagozódik kellően, a hármas síksorban, a háttérben lévő fák, a középtérben az elmosódott, elhagyandóban lévő fák, és a mozgásban lévő autó dekomponált jobboldali részénél. Nincs tisztázva pontosan ez a három térsík. Jó az irány, és nyilvánvalóan ez abból is adódhat, hogy nagyon nehéz egy mozgásban lévő autóból kihajolva, kézből visszafelé fotózni, ez rengeteg spontaneitást is hoz, pl. a kép baloldali függőleges részénél legalább kétujjnyit el lehetne hagyni a képből. Az irány jó, érdemes ezzel a gondolatmenettel foglalkozni, éppen ezért, mivel jó az út, de kellene még ezt mélyíteni, egy disznó, és várjuk még a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Alkony

Szeretem ezt a képet, főként azért, mert a tükröződő felszínen megfigyelt formák és jelenségek egy nagyon jó példáját látjuk. Ugye a képen valamilyen épített környezetet látunk, amin egy lépcsősor, a lépcsősor korlátja utáni lezáróelem díszei, aztán a baloldalon ez a lépcsősor folytatódik tovább, itt egy csapadékvíz által létrehozott pocsolyát látunk, ami tükröződő felület, és ebben látjuk egy lezáró vagy díszítőelemnek egy másik darabját, ami azért érdekes, mert az alkotó úgy döntött, hogy ezt az elemet a maga reális formájában elvágja; több irányban is vágva van, azaz a felső sarokba kerül – de nem foszt meg minket ettől a vizuális helyzettől, hanem a vízben tükröztetve megismétli, ami ettől egy izgalmas helyzetet hoz. Ráadásul felfedezte azt, hogy grafittisek ennek a gömbnek festettek szemet-orrot-szájat, és alá is írtak valamit, de nagyon jó felfedezés, úgyhogy ebben a tekintetben a kép nagyon jól működik. Ami megint mintha - szintén a Barának egy előző képénél is felmerült, hogy hol húzzuk meg a kép határait, mivel itt is a normál mérethez képest egy vágást látunk, azaz ha már vágunk, akkor ennek a vágásnak határozottnak és jól átgondoltnak kell lennie. Itt megint azt mondom, hogy a képnek a baloldalával van gondom, hogy az a lépcsősor ott folytatódik, és nem biztos, hogy a néző szemét nem akarom arra elvinni, márpedig nem lett volna rossz, ha akarta volna arra továbbvinni, hogy lemegyünk a lépcsőn, de megállunk közben megszemlélni ezt a tükröződést. Úgyhogy nekem ezzel van egy pici problémám. Hogy az ötös lecke, vágy kategóriába tartozik-e ez a kép, arra azt mondanám, hogy a Barának nem ártott volna ebbe a képbe belesűríteni azt, hogy mi a vágy tárgya? Mi a vágy célja, vagy merre mutat ez, úgyhogy ha a Bara megengedi, én ezt az épített környezetre áttenném, és ha akarja, és megteheti, akkor érdemes még ezekkel a formákkal foglalkozni. Így a két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Alien Nation
Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szállj!

Gyagilev talán régebben már szóbakerült, és ha rosszalkodnék, akkor a Picasso kalandjait mondanám elsőre, mert abban a csodálatos svéd filmben van a balett filozófiája van olyan bájjal és filozófiával kezelve, gondoljunk csak a káposztaevés híres jelenetsorára, ami a mozgással, és az egész orosz avantgarde-dal olyan pontosan megfogalmazódik. És azért hívtam be ide ezt a filmet, mert minden melankóliája, romantikája, minden női bája mellett rettenetesen szarkasztikus maga a kép, a kompozíció és az egész kiválasztás. A kövekkel, az elcsúszott foltokkal, és a kőlépcső ritmusai által létrehozott törött árnyék ritmusával, amiben egyszerre van benne a csodálatos spanyol táncosnő-szerű, Fado-hangulat, és benne vagy egy staccatos, széttöredezett, ezer szálon működő önirónia, ahol ott van mindennek a megválaszolhatósága és annak az ellentétpárja is. A Roncsfilmet említve az ottani főhősnővel kapcsolatban a narrátor valami olyasmit mond el, hogy nagyon is érzéki, különleges, csak sánta. Ezt a képet én nagyon jó vallomásnak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Sarokbaszoritva

Egy valószínűleg egy kisvasúton utazunk, ahol ez az öntöttvas keret az ablak széle, és innen tekintünk ki a tájra, tehát ez egy erdei kisvasút lehet. Bár tudom, hogy van vagy volt olyan villamos is, ami hasonlóan mesebeli környezetben járt, és csak egy kocsiból állt, sajnos nem tudom, hogy hol vagy milyen számú, egyszer ültem rajta véletlenül életemben. Nagyon jól keretez maga ez az oszlop és a csavarozott díszelem a képen, és jól határolja le a teret, és az István technikai lehetőségeihez képest megvan az élesség, a mélységélesség is, és a mozgásnak az arányai is megmaradnak. Tulajdonképpen a mozgást ez az egyetlen egy keretező forma értelmezi számunkra, és ez segít a hely meghatározásában is, tehát ilyen szempontból ez egy nagyon jó meglátás. Ilyenkor persze részben a véletlen műve is, hogy a bemozgásban mi az, ami létrejön, az ember ebbe bele tud avatkozni kicsit az expozíciós idő megválasztásával, merthogy minél hosszabbat exponálunk, annál elmosottabbak, annál foltszerűbbek lesznek a tájak, vagy a helyzetek. Ugyanakkor a véletlennek meg ott van egy szerepe, hogy mi az, ami itt véletlenül megjelenik a képen. De ezt a véletlent bizonyos határok között kiszámíthatjuk. Most ezek a pici fenyő vagy milyen fák lehettek, ezeknek a struktúrája kicsit konkurál ennek a kisvasútnak a jellegzetességével, tehát nagyjából hasonló függőlegeseket látunk. Az érdekes kérdés, hogy ez a konkurenciaharc mennyiben hátráltat vagy mennyiben segít. Mert egy út lehet az is, hogy ezek a függőleges vonalak azok, amik engem izgatnak. Csakhogy ebben az esetben a kép jó felét uraló bokorrendszer gyengíti ezt a fajta párhuzam-állítást. Lehet az is a helyzet, hogy engem a kint-bent érdekel, de ekkor viszont egy olyan tájelemet kell megvárni, ami talán majd a képen egy érdekes, elmozdult, torzított látványt fog adni – ekkor viszont ezek a függőleges ismétlések nem kellenek, mert ezt ezek gyengítik. Tehát itt picit bizonytalannak érzem a témafelvetést, hogy melyik irányt akarta az alkotó erősíteni, de a két disznó az megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszi fa

A pointilizmus és az expresszionizmus egyik nagyon jó kis stílusgyakorlatát lehet itt látni, nagyon jó az, hogy a teret ilyen bátran kiégetve, a valóságot könnyedén elhagyva, talán egy fa, egy fa levelei, az ősz színei egészen extrém módon beforgatódnak. Nagyon el tudom fogadni, az ősz kategóriájára ezt a képet, de nekem még akár a mozgás leckére is elférne; mindkettőre elfogadhatónak tartom. Talán picit jó lett volna ha azt az alsó gombóckát, ahol elforog a kamera, ott a jobb alsó sarokban, azt még jobban érzékelhetném, hogy mihez képest forog el ez az egész világ. (szőke)
értékelés:

Elmúlás

Mostanában többször kellett, hogy ezt mondjam, itt is mondom; nagyon jó az irány, amit megfigyel – az előtérben makró, ami éles, a háttérben látható csatorna és virágtartó műanyagdarabok – mégsem válik le a mikrokörnyezet és a háttér, és ennek elsősorban fénytani okai vannak. Meg kell keresni hozzá, figyelni kell hozzá a megfelelő fényt. Jó az út, amerre halad, de Bara, fényeket figyelni, és előtér-középtér-háttér [mantra] előtér-középtér-háttér, előtér-középtér-háttér. És ez akkor jön létre, ha nem kattintgatjuk folyamatosan a gépet, hanem leülünk, lassítunk, beszívjuk a teret, beszívjuk a fényt, figyelünk, átéljük, megszűrjük. (szőke)
értékelés:

Ernyő

Nagyon szeretem ezt a képet, nagyon izgalmas az a mesei világ, ez a Grimm-testvérek világából áradó romantika – bár hozzátenném, hogy a Grimm mesék azért nem annyira pozitívak az eredeti középkori feldolgozásokból – de ha mese, annak vannak szabályai. Ha a Piroska megy a kavicsokkal felszórt úton, a félelmetes erdőben, akkor Piroska a főszereplő. Ha a Piroska az anya megtalált ernyőjével megy, akkor az ernyő ugyanolyan főszereplő. Ha ők ketten a főszereplők, akkor használjuk egy picit a fényt, használjuk a kamerát, amit lejjebb is vihettünk volna egy kissé, ezt a kamerát tartó személy megtehette volna, pl. legugolva, abban a pillanatban az előtér-háttér, a kavicsos út – veszélyes erdő viszonylatai sokkal meseibb lesznek, nem takar ki az előtérben lévő növényzet, az esernyő és a kis alak viszonya még ironikusabb lesz, ugyanakkor ha egy picit más fényt megvárunk, akkor az előtér fényviszonyai nem mosódnak össze a háttériéivel, a középtérben az emberi figura kap egy új fénytani jelenséget, és az egész rögtön egy hármas tagozódásban szép, mesei, erdei képpé válik. (szőke)
értékelés:

Kacsa a vizen

Talán egy szobabelsőt láthatunk, egy plafon és a könnyűszerkezetes fal a függönykarnissal, és az ablakon keresztül látható dinamikus kékkel – jól ritmizálva. Jónak tartom ezt a fajta ún. aszimmetrikus képrendszert, talán egy picit olyan is, mint egy rontott kép, és talán jó lenne, ha valahol meg lehetne találni az élességet, és nem ott, ahová most spontán módon esett, ahová azt a kamera elhelyezte. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha a bronz kacsa, vagy a függönyök, a fal és a plafon megtalálható, akkor érdemes lenne még egyszer nekiállni, és tudatosítani magunkban, hogy ha egyszer kacsa a vízen ennek a címe, akkor talán a kacsa ennek egy főszereplője; ha a kacsa a főszereplő, akkor miért nem ott van az élesség, ha nem a kacsa a főszereplő, hanem a víz, akkor miért nem ott van az élesség – hol van az élesség? Csak annyit kérek, hogy pontosítsuk az üzeneteket. Erre szolgálnak a képek, hogy magunkat is pontosítsuk vele. Ismétlés. (szőke)

Foltok

Bara képeinél hol briliáns, zseniális, ’odablattolt’, 100 %-os helyzetek jelennek meg, hol zseniális megfigyelések, amelyek nincsenek precízen odavezetve. Már a többedik olyan munka, ahol azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó, amit meglát, a negyvenhetedik út, amin el lehetne indulni, ez is csodálatos, ahogyan rátekint, megérez, közelébe bújik – de miért nincsenek végigépítve ezek a kis utacskák. Nagyon jó, ahogy elindul, de nincs kellően leszűrve, kikristályosítva, ami megjelenik, és az ezért marad csak az absztrakt, és egy falfelület töredékrészének a határmezsgyéjén a kép. Javaslom, hogy ezzel a gondolatmenettel is tudna továbbdolgozni, mert itt csak fel van vetve a dolog, de nincs elvarrva. (szőke)
értékelés:

Úszó világitótorony

Alapvetően a tükröződés, ami sok-sok féle asszociációból – hiszen a címadás is efelé mozdul el – táplálkozik, akár a magyar kártya fordított figuráit is jelezhetné, amihez képest ez természetesen egy további lépés van, hiszen láthatjuk, hogy az alsó kép nem azonos a felső tükörképével. Nagyon is nem azonosak. Az alsó és felső világok nagyon is nem azonosak. Egy picit ha az egyiptomi grafikákat, és a képzőművészeti világot behívhatnánk ide, nagyon érdekesen hív be valamilyen furcsa szemformát, szemközelit, ahol a két figura a világítótoronnyal és a háttérben az ég kékjével egy szem tükre is lehetne ez az egész asszociáció. Eléggé pontosak az alsó világ-felső világ párba állított viszonyai, ahol úgy tűnik, hogy ha az ember próbálja ezt a képet behatóan – akár fejre is állva – figyelni, a felső világ egy szürkésebb tónusban tartja az emberi alakot, megerősítve ezzel a világítótoronnyal, addig az alsó világok mezői, az emberi alakon, formán látható fények sokkal világosabbak. Így az alsó-felső világ párbaállításában több pozitivitás van az alsó régióba elhelyezett üzenetrendszerre, majdhogynem ez az alsó, világosabb szegmens folyamatosan nyomja ezt a borongósabb felső világot, miközben színeiben, hangulataiban, szórt fényeiben világosabb – de fejreállított ezen a képen. Még ennél is egyszerűbben fogalmazva, ez a fejre állított világ itt nem a jelent jelenti, hanem a múltat, és az a világ, ami a talpára van állítva, elég borongósan jelentkezik. Minden, a festőien használt talán földutak, de itt csíkok, és szempillák, és különböző hasadékok, minden jobbfelé mutat, és ez a picit jobbra dekomponált, összeillesztett, tükröződős játék ez nagyon jól bemozgatja a képet. Tehát a kép kompozíciós rendjével egyetértek, és üzenetrendszerében is úgy érzem, hogy érthetően tudjuk fogadni, őszintének is tűnik mindez; de azt mondom, hogy ezzel a talpára és fejre állított világgal az alkotó foglalkozzon tovább, és önmaga számára, egy gyóntatóerőként használva a képzőművészetet, hogy ezt magának vissza tudja fordítani. Ennek szerintem egy lehetősége van; még több munka, még több beszéd a képzőművészet nyelvén. (szőke)
értékelés: