Feladatmegoldás

A sebesség közben exponált külső tér, és a fényképezőgéphez nagyon sokszor akciófilmekben láthatunk ilyen beállításokat, fix kamera, az elhaladó autón, a 70-80-as években szerettek ilyen beállításokat használni üldözéses jelenetek környékén. Ott azért azt láthatjuk, hogy az élesség 99 %-ban a kamera és a hozzá tartozóan fix autó dekomponált felülete és az elhaladó táj viszonylatában van jelen. Ha jól látom, itt talán az élesség az elhaladó út távolabbi részén, a fák környékén van, viszont ez nem tagozódik kellően, a hármas síksorban, a háttérben lévő fák, a középtérben az elmosódott, elhagyandóban lévő fák, és a mozgásban lévő autó dekomponált jobboldali részénél. Nincs tisztázva pontosan ez a három térsík. Jó az irány, és nyilvánvalóan ez abból is adódhat, hogy nagyon nehéz egy mozgásban lévő autóból kihajolva, kézből visszafelé fotózni, ez rengeteg spontaneitást is hoz, pl. a kép baloldali függőleges részénél legalább kétujjnyit el lehetne hagyni a képből. Az irány jó, érdemes ezzel a gondolatmenettel foglalkozni, éppen ezért, mivel jó az út, de kellene még ezt mélyíteni, egy disznó, és várjuk még a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy valószínűleg egy kisvasúton utazunk, ahol ez az öntöttvas keret az ablak széle, és innen tekintünk ki a tájra, tehát ez egy erdei kisvasút lehet. Bár tudom, hogy van vagy volt olyan villamos is, ami hasonlóan mesebeli környezetben járt, és csak egy kocsiból állt, sajnos nem tudom, hogy hol vagy milyen számú, egyszer ültem rajta véletlenül életemben. Nagyon jól keretez maga ez az oszlop és a csavarozott díszelem a képen, és jól határolja le a teret, és az István technikai lehetőségeihez képest megvan az élesség, a mélységélesség is, és a mozgásnak az arányai is megmaradnak. Tulajdonképpen a mozgást ez az egyetlen egy keretező forma értelmezi számunkra, és ez segít a hely meghatározásában is, tehát ilyen szempontból ez egy nagyon jó meglátás. Ilyenkor persze részben a véletlen műve is, hogy a bemozgásban mi az, ami létrejön, az ember ebbe bele tud avatkozni kicsit az expozíciós idő megválasztásával, merthogy minél hosszabbat exponálunk, annál elmosottabbak, annál foltszerűbbek lesznek a tájak, vagy a helyzetek. Ugyanakkor a véletlennek meg ott van egy szerepe, hogy mi az, ami itt véletlenül megjelenik a képen. De ezt a véletlent bizonyos határok között kiszámíthatjuk. Most ezek a pici fenyő vagy milyen fák lehettek, ezeknek a struktúrája kicsit konkurál ennek a kisvasútnak a jellegzetességével, tehát nagyjából hasonló függőlegeseket látunk. Az érdekes kérdés, hogy ez a konkurenciaharc mennyiben hátráltat vagy mennyiben segít. Mert egy út lehet az is, hogy ezek a függőleges vonalak azok, amik engem izgatnak. Csakhogy ebben az esetben a kép jó felét uraló bokorrendszer gyengíti ezt a fajta párhuzam-állítást. Lehet az is a helyzet, hogy engem a kint-bent érdekel, de ekkor viszont egy olyan tájelemet kell megvárni, ami talán majd a képen egy érdekes, elmozdult, torzított látványt fog adni – ekkor viszont ezek a függőleges ismétlések nem kellenek, mert ezt ezek gyengítik. Tehát itt picit bizonytalannak érzem a témafelvetést, hogy melyik irányt akarta az alkotó erősíteni, de a két disznó az megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mostanában többször kellett, hogy ezt mondjam, itt is mondom; nagyon jó az irány, amit megfigyel – az előtérben makró, ami éles, a háttérben látható csatorna és virágtartó műanyagdarabok – mégsem válik le a mikrokörnyezet és a háttér, és ennek elsősorban fénytani okai vannak. Meg kell keresni hozzá, figyelni kell hozzá a megfelelő fényt. Jó az út, amerre halad, de Bara, fényeket figyelni, és előtér-középtér-háttér [mantra] előtér-középtér-háttér, előtér-középtér-háttér. És ez akkor jön létre, ha nem kattintgatjuk folyamatosan a gépet, hanem leülünk, lassítunk, beszívjuk a teret, beszívjuk a fényt, figyelünk, átéljük, megszűrjük. (szőke)
értékelés:

Talán egy szobabelsőt láthatunk, egy plafon és a könnyűszerkezetes fal a függönykarnissal, és az ablakon keresztül látható dinamikus kékkel – jól ritmizálva. Jónak tartom ezt a fajta ún. aszimmetrikus képrendszert, talán egy picit olyan is, mint egy rontott kép, és talán jó lenne, ha valahol meg lehetne találni az élességet, és nem ott, ahová most spontán módon esett, ahová azt a kamera elhelyezte. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha a bronz kacsa, vagy a függönyök, a fal és a plafon megtalálható, akkor érdemes lenne még egyszer nekiállni, és tudatosítani magunkban, hogy ha egyszer kacsa a vízen ennek a címe, akkor talán a kacsa ennek egy főszereplője; ha a kacsa a főszereplő, akkor miért nem ott van az élesség, ha nem a kacsa a főszereplő, hanem a víz, akkor miért nem ott van az élesség – hol van az élesség? Csak annyit kérek, hogy pontosítsuk az üzeneteket. Erre szolgálnak a képek, hogy magunkat is pontosítsuk vele. Ismétlés. (szőke)

Alapvetően a tükröződés, ami sok-sok féle asszociációból – hiszen a címadás is efelé mozdul el – táplálkozik, akár a magyar kártya fordított figuráit is jelezhetné, amihez képest ez természetesen egy további lépés van, hiszen láthatjuk, hogy az alsó kép nem azonos a felső tükörképével. Nagyon is nem azonosak. Az alsó és felső világok nagyon is nem azonosak. Egy picit ha az egyiptomi grafikákat, és a képzőművészeti világot behívhatnánk ide, nagyon érdekesen hív be valamilyen furcsa szemformát, szemközelit, ahol a két figura a világítótoronnyal és a háttérben az ég kékjével egy szem tükre is lehetne ez az egész asszociáció. Eléggé pontosak az alsó világ-felső világ párba állított viszonyai, ahol úgy tűnik, hogy ha az ember próbálja ezt a képet behatóan – akár fejre is állva – figyelni, a felső világ egy szürkésebb tónusban tartja az emberi alakot, megerősítve ezzel a világítótoronnyal, addig az alsó világok mezői, az emberi alakon, formán látható fények sokkal világosabbak. Így az alsó-felső világ párbaállításában több pozitivitás van az alsó régióba elhelyezett üzenetrendszerre, majdhogynem ez az alsó, világosabb szegmens folyamatosan nyomja ezt a borongósabb felső világot, miközben színeiben, hangulataiban, szórt fényeiben világosabb – de fejreállított ezen a képen. Még ennél is egyszerűbben fogalmazva, ez a fejre állított világ itt nem a jelent jelenti, hanem a múltat, és az a világ, ami a talpára van állítva, elég borongósan jelentkezik. Minden, a festőien használt talán földutak, de itt csíkok, és szempillák, és különböző hasadékok, minden jobbfelé mutat, és ez a picit jobbra dekomponált, összeillesztett, tükröződős játék ez nagyon jól bemozgatja a képet. Tehát a kép kompozíciós rendjével egyetértek, és üzenetrendszerében is úgy érzem, hogy érthetően tudjuk fogadni, őszintének is tűnik mindez; de azt mondom, hogy ezzel a talpára és fejre állított világgal az alkotó foglalkozzon tovább, és önmaga számára, egy gyóntatóerőként használva a képzőművészetet, hogy ezt magának vissza tudja fordítani. Ennek szerintem egy lehetősége van; még több munka, még több beszéd a képzőművészet nyelvén. (szőke)
értékelés:

Nagyon boldog vagyok, hogy most már több alkotó is önállóan döntve azt mondja magának, hogy ismétlem a házifeladataimat, hiszen új válaszaim, új kérdéseim, új szembesüléseim vannak a látszólag egyszerű leckékkel. Itt egy nagyon letisztult, nagyon puritán, ugyanakkor nagyon is mesei önvallomást látunk, annak ellenére - és ezért tartom fontosnak a fényképezést, ezt a fajta képalkotást - szóval annak ellenére, hogy Feri nagyon sokszor, amikor találkozunk, nagyon is tüskés tud lenni, és határozottnak tud tűnni, itt egy nagyon is lírai, finom, és Krúdy-szerű, hímzett, horgolt, fátyolszerű, ornamentikális játékot látunk. Elsősorban azért mondom ezt ornamentikális játéknak, miközben a valóság jelenik meg a képen, talán az őszi tájban, vagy technikai segítséggel sötétítve a képet, egy levél nélküli fát látunk, mégis ennek az elsősorban a fraktáljellege, a tükröztetett jellege, ezáltal egy elemeltebb, szimbolikus világa jön létre, majdnem úgy, mint a régi árnyképek, a IX. századi kartonból körbevágott formák, amelyek a fény-árnyék egészen letisztult formáját jelzik. A fán tudatosan nincsenek részletek, ezek az erek, mint egy szív koszorúerei, mint egy belső érhálózat röntgenképe jelenik meg, és ebben bizonyára nagyon fontos szerepe van az alkotónak, aki gondolhatjuk tudatosan hoz létre üzeneteket, tehát sejthetően itt a szimmetriának nagy szerepe van. A középponti részben mintha egy szívformát, valami belső út központját látnánk, ahonnan kétfelé szerteágaznak ezek az erek, ezek a kis folyócskák. Ha komolyan veszem, hogy a kép üzenete az első lecke, portré arc nélkülre érkezett, akkor azt kell, hogy sejtsem, hogy ennek a kettőződésnek, ami pontosan ugyanolyan, hiszen egy tükröztetett képet látunk, fontos szerepe van. Ugyanakkor valahogy pont a fa szimbolikájából olyasfelé visz el a gondolkodásom, merthogy kevés fogódzkodóm van, nincs hozzáfűzés a képekhez, valami olyasmi jut eszembe, amikor a fűzfa kapcsán egy kis faluban azt mondják az emberek, hogy a fa törzsére kötött szárítókötél hamar eggyéválik a fával, és a fáról csak sérüléssel választható le később ez az ideiglenesen odahelyezett külső szerkezet, mert egybeforrnak. Ezen a képen is ezt érzem, hogy a tükröztetéssel a két faformát, ami ugye valójában egy, azt az alkotó összeforrasztja, csak amíg a szárítókötél és a fa teljesen különböző, más funkciókkal, más formavilággal, addig itt a tudatosság a tükröztetésen, mint eszközön keresztül a szimmetriára törekszik. Ugyanaz forr itt össze ugyanazzal. Ha mégegyszer visszalépek az első lecke filozófiájához – és tényleg elég kevés fogódzóm van, úgyhogy ezt úgy értelmezzétek, hogy ez csak egy megközelítés – akkor szerintem, ha jól próbálom megérteni ennek a képnek az üzenetét, akkor számomra kérdéses, hogy mi az, ami 100 %-osan, szimmetriájában is párhuzamosítható az egybeforrásban, mi az a pár, az ember másik fele, ami pontosan ugyanolyan, ugyanúgy szervül, ugyanúgy hozza érben össze. Szerintem talán annyi a kérdéses a kép filozófiájában – hiszen formailag rendben van, a vizsgafeladat megvan – hogy vajon ebben a filozófiában tényleg fele-e, és ugyanolyan fele-e az egyik a másiknak, vagy kiegészítői, ellentétpárjai-e egymásnak, és így forrnak eggyé; vajon ennek az arányrendszerei és belső dinamikája nem abban rejlenek-e, mint a szárítókötél és a fa viszonylatában, hogy teljesen ellentétesek, mások, és mégiscsak egy történetet képviselnek egy idő után. Ha nem efelé mozdul el a filozófia, akkor meg azt kérdezném, hogy mitől szimmetrikus a tükröztetés, mitől kapcsolódik az első leckéhez, mi az ebben az egyesülésben, ami az 1. és 2. kategória, az A-B oldalban egyenértékű, mert a kép ebben a formájában erre nem ad választ. Hogy ezt hogyan lehetne megoldani, arra nehéz válaszolni, hiszen eszközként itt csak a tükröztetés eszközvilága áll rendelkezésre a külső szemlélőnek. És ha erről beszélünk, akkor már nem a tükröztetés, hanem valamilyen további manipuláció használata segíthetne. Ha ez az értelmezés lényege, amit én eddig elmondtam. Mivel a kép eleve sokszorosan manipulált, fényeiben, keretvilágban, tükröztetésben... akár még bátrabban is lehetett volna manipulálni és talán közelebb juthatnánk az első leckére adott válaszként a képben, mert most én úgy látom, hogy egy jó irány, egy mély felvetés jelentkezik a képen, de a mondatok még mindig csak félig vannak kimondva, és függöny mögött vannak tartva, szemérmesen, és kellő szakmai eszközrendszerrel fedve, így azt kell, hogy mondjam, hogy az első lecke, portré arc nélkül házi feladatra ez egy nagyon szép, nagyon jó, de csak félig kimondott üzenet. Azokat a fontos, és nehéz drámai mondatokat, amelyeket már az első lecke is vár, azokat ez a kép nem mondja ki. (szőke)
értékelés: