Szakkör | Page 763 | Látszótér

Tanulmány
Előbb utóbb csak sikerül olyan csendéletet csinálnom amilyet szeretnék.:) Nagyobb mérethez kattints ide.

Feri megint egy csendélet-tanulmányt küldött, aminek nagyon örülünk. Itt egy kicsit megint az a kérdés merül föl, mint az előző csendélet kapcsán, hogy van egy forma, és a formát nem mint formát nézi, hanem mint tárgyat, és ebből adódhat a határozatlanság. Ennek a formának jellemzői a váza, a napraforgó levelei, azonban most a váza és a napraforgólevelek egyféle fekete tónusértékben vannak, és csak mint grafikai elem szerepelnek és ez a négy forma - a három levél és a váza - ez most így egymásra tapad, össze van ragadva, nem képvisel formailag egy játékot, olyan, mint egy test mellé leszegett kéz. A megvilágítás balról érkezik, jobb oldalra kerül az árnyék, de ez az árnyék sincs külön kezelve. Világítás és a tárgy elhelyezése: igen óvatosan kell ezekkel az elszáradt növényekkel bánni, hogy ne törjenek szét, de szabad hozzájuk nyúlni és valamilyen manipulációval ezeket a leveleket egy gesztusba be lehet állítani, mint egy kar, ami mondjuk nyúl felénk, tehát valamilyen gesztust ezzel lehet ábrázolni. (szőke)
értékelés:

Szivj élből
Egy rozsdás szív van a szögemben.

Elöljáróban annyit hadd mondjak önhatalmúlag, pontosan azért, mert az Estiskolán belüli kommunikációt erősíti a kép, ugyanis a Domján Péter képe indukál itt egy következő gesztust az egyik alkotó osztálytársnak, ezért a gesztusért alapból jár egy citromdisznó. Maga a kép kompozíciója is erre a verbális gegre utal: Szív(j) élből. Kiválasztottál háttérnek egy újság- vagy csomagolópapírt, amire letetted ezeket az eszközöket. Hogyha ezeket az eszközöket ilyen precízen elhelyezed, márpedig itt precízen elhelyezted, szépen ki van mérve, hogy ez a fejmérő ez hogy van ide letéve elénk, meg hogy hova van téve az üveg, akkor ugyanilyen precizitással kell azon is gondolkodni, hogy ha az adott háttered ilyen hajtogatott papír, és nem akarod kivasalni, ami nem is baj, akkor ezek a hajtások is ezt a fajta dinamikát erősítsék. Maga kompozíció mértani, középre helyezett, addig ez a háttér esetlegesen, fél oldalra, csálén viszi el a perspektívát, úgyhogy ezzel itt nekem van egy kis problémám, ahogy a világítással is, merthogy az üvegnek van egy szép árnyéka, lehetne egy szép árnyéka, ami szintén bekerülhetne ebbe a kompozícióba, ha nem szemből van világítva. Az ötlet is megér egy disznót. (szőke)
értékelés:

Klastrom csigalépcsője
Régen csigalépcső volt, most út az ég felé.

Ha jól látom, ez a taliándörögdi Szent András-templomrom csigalépcsője az alsó két lépcsőfokról fényképezve. Ez a templom nagyon sok fotóművészt, fotóst megihletett, a Művészetek völgyében az elmúlt 20 év alatt sokszor láttunk képeket a klastromról, többek között egy székesfehérvári fotóművész hölgy nagyon sokat fotózott itt. Ő például, amikor megtalálta impulzusként ezt az épületkomplexumot, akkor ide visszatért később, amikor fotózni kezdett és ő hozott modellt. Ő pontosan a klastrom csigalépcsőjénél egy női aktmodellel kezdett el dolgozni, emberi alakokat hozott be ugyanebbe a térbe. Hozzátenném, hogy maga a klastrom egy gyönyörűen fotózható, őrületesen érdekes tér még így is, sokszorosan sérült formában. Maga az épület segít, egy olyan formát hoz létre, amivel asszociálni lehet a köldökre, de ennél itt ezen a képen nem történik több, ugyanis olyan, mint hogyha egy filmvásznat látnánk: van egy ég, amin nem történik semmi. Sem nem megy át egy madár, sem egy repülő, nincsenek felhők: ez a vászon üres. Másrészt látunk egy előteret, ennek a csigalépcsőnek az oldalfalát. Itt is el lehet helyezni egy személyt, akár középen, akár bal- vagy jobboldalra komponálva, valami személyes történetet.  Megint azt mondom, hogy Anita, és hol vagy te ebből a képből? Csak ezt a plusz lépést kéne itt megtenni, ami felvetődött az előző képnél is, hogy igen, de hozd bele az Anitát, ahogyan az a székesfehérvári fotós megoldotta a maga habitusától, hogy ő hozott később egy modellt. Lehet ez egy gyík, ami szalad a falon, sok minden lehet, nem tanácsot, javaslatot akarok mondani, hogy mivel lehet ezt a képet megbolondítani, vagy megízesíteni, de ez a bizonyos plusz, az alkotó élet létezése hiányzik ebből a képből is. (szőke)

Nyár
Pipacs és búzatábla. Nekem ez jut elsőként eszembe a nyárról.

Attól, hogy a nyár-lecke üzenetét bográcsozás közben vettük fel, még ugyanolyan komolyan kell venni, vagy szeretnénk, ha ugyanolyan komolyan vennétek, mint ahogy a többi leckénél is ezt tettétek. Anita leírja, hogy neki a nyár a pipacs és a búzatábla. Ez így rendben is van, de ezen a képen nemcsak pipacsot és búzatáblát látunk, hanem egy nagy kuszaságot. Látunk itt mindenféle növényet, fűt, fát, bogarat. Én azt gondolom, ha neked a nyár a pipacs és a búzatábla, akkor erről a kettőről kell beszélni. Itt nem búzatáblát látunk, hanem két búzakalászt, és látunk egy pipacsot, ami mint rekvizítum rendben van, de a megoldásával még kéne foglalkoznod annál is inkább, mert a beküldött képeid között is van olyan, ami a foglalkozásod gyakorlása közben ábrázol téged, és amikor a csuhébabákat készíted, akkor is foglalkozol vele, hogy azok statikában is, mindenben elfogadhatóak legyenek, megálljanak a lábukon. A fotó sem más, ugyanezzel kell foglalkoznod, hogy formában, úgymond, megálljon a lábán. Ezért ezt a nyár leckét szeretném visszaadni ismétlésre nem kötelezően pipaccsal és búzával, mert el lehet ennél egy kicsit jobban is vonatkoztatni, úgy hogy abban az Anita is megjelenjen, mert itt erről a képről erősen hiányzol. (szőke)

Tanulmány
Tavaly nyáron fényképeztem ezt a csokor gólyahírt, nem boldogultam vele sehogy, az idén meg nem nyílt ki úgyhogy az ismétlés jövőre várható. :) Nagyobb mérethez kattints ide.

Annak nagyon örülök, hogy a Feri végre elkezdi merni kipróbálni magát a csendélet témakörben, és az egy nagyon fontos pont, hogy levetkőzte a gátlásait. Annak még inkább örülök, hogy egyszerű kellékeket választ, egyszerű helyzeteket próbál megoldani. Két dologra szeretném a Feri figyelmét felhívni. Amikor egy csendéletet készítünk, még ha olyan egyszerű tárgyakból is áll, mint egy csokor elszáradt növény, nagyon fontos, hogy ne tényszerűen, tárgyszerűen, mint növény szemléljük ezt a formát, hanem formájában, mint egy folthatás. Ha Feri ezt így szemléli, látja, hogy a képnek a bal oldalára dőlnek ezek a virágok, ott van egy folt, a kép közepétől balra van egy lyuk, és aztán jobb oldalra még egy pár szál szárazvirág jutott, de a növény a vázába esetlegesen van beletéve. Nem azt akarom mondani, hogy mértani pontossággal mindenhova ugyanannyi jusson, de el lehet ezt rendezni úgy, hogy jelentése legyen annak, hova mennyi jut. A másik az árnyékok szerepe. Most ezen a háttéren van egy vetett árnyék. A hátteret nagyon ügyesen megvilágítja a Feri és ettől a háttér világítja ki magát ezt a növényt, sziluettes formát hoz ki. Magán a háttéren is megjelenik ennek a vázának az árnyéka, ami megint egy nagyon jó ötlet, de ha egy picit a fényt arrébb hozná, az árnyékok ezt a lyukat rögtön megoldják. El lehet helyezni úgy a lámpát, hogy az árnyék kerüljön a lyukba, vagy, hogy az árnyék élesebb legyen. Még mielőtt az a vád érne bennünket, hogy szőrszálhasogatunk, pedig milyen hangulata van a képnek, ami pedig háromdisznós lehetne, de mégis kettő fog kapni, mert nem egyszer elmondtuk, hogy mindenkit saját magához, a saját útjához képest értékelünk, nagyon fontos útra lépett a Feri, és a továbblépés és a három disznó akkor van meg, ha ezekre az apró nüanszokra is figyel. Ha leháromdisznózzuk, akkor elvesszük tőle a lehetőségét, hogy önmagához mérve mérlegeljen. Az látszik, hogy megszerette Feri a csendélet-munkát, én azt mondom, nyugodtan foglalkozhat vele többet az örömért, azért, hogy az örömön keresztül jobb és jobb minőségű dolgokba tud elmélyülni. Tehát nem azért kérem, hogy csináljon még csendéleteket, mert hogy ez nem teljesíti a feladatot, hanem azért, mert látszik, hogy valamit nagyon szeret a Feri, és izgatja, és hogy ezzel tudjon mélyebbre és mélyebbre lépni a saját maga megismerésében. (szőke)
értékelés:

Ágy
Tegnap vendégségben voltam.

Egy technikai megfigyeléssel kezdjük a kép elemzését, hogy olyan éles, mint hogyha analógra lenne fényképezve. Ezt én már akartam más alkalommal is kérdezni a Jóskától, hogy vajon ez annak köszönhető, hogy ennyire élesre komponál maga a gépe, vagy pedig ez egy utólagos technikai beavatkozás. Már szinte a határán van annak, hogy túl karctű éles, amikor ettől az élességtől a tér kétdimenzióssá válik, kivasalódik. Ez lehet szándékolt, ennél a képnél például nagyon jó, de ezt megfigyeltem már más képénél is, hogy nagyon élesek a határvonalak és ez nem biztos, hogy természetes - ez nem csak Jóskánál látható dolog, ebből is gondoljuk, hogy a digitális utómunkánál lehet valami módosítás. Tetszik, hogy egy üvegfalon látunk be, ez az üvegfal egy középosztattal elmetszi a képet és ilyen nagyon délelőtti, nagyon amerikaias hangulatú, nagyon szállodaszerű, az 1970-es években a Life magazinban voltak ilyen képek, ezt a stílust hozza a kép a fekete-fehérrel is. Ennek van egy jó íze, úgy gondolom, hogy az ágyra konzekvensen használja ezt a stílust. Jóska most azt a trükköt használta ki, hogy ez egy csiszolt üveg, ami a csiszolásnak köszönhetően egy optikai fénytörést okoz, ezért tűnik úgy, mint hogyha ki lenne radírozva a vállánál, és csak lebeg ez a kar ott a térben. Attól, hogy az egyik karja tartja a fényképezőgépet, annak a karnak lehet egy szerepet adni, a fél könyöknek is, a másik kéznek is, sőt a lábnak is. Tovább lehet gondolni ezt a játékot, hogy ezek a végtagok így lógnak a levegőben, mert most a kar a korlát miatt eléggé kevéssé érvényesül. Ha felemeli a karját, lehet, hogy az egy még érdekesebb gesztust hoz létre. (szőke)
értékelés:

Tengeri hántás
Van olyan ember, aki ágyban, párnák közt piheni ki magát. Nekem ugyanezt nyújtja a hobbim.

Anita, most már mondhatjuk, elég régóta velünk van, sok fényképet küld, sok próbálkozását láttuk, mondhatom, talán nem titok, több képet küld, mint amennyi kikerül, mi erről beszélgetünk vele, azokról a képekről, amiket még ismételnie kell. Most egy olyan portrét küldött magáról, amiről azt mondhatnám, hogy a felnőtt korba lépés időszaka. Anitának ez már a második képe, ami kapcsán, ha ezt a képet ő készítette saját magáról (ugye Anita, te készítetted, ugye nem más készítette rólad?), ha ennyire koncentrált képet tud készíteni, akkor ezt fogjuk alapnak tekinteni a jövőben. Ez egy háromdisznós kép. Nem mondom, hogy nem lehet ezen még tovább lépni, mert a világításnál, például, ha ebben a térben egy derítőlappal takarjuk a fényt, akkor például a lábból egy kicsit visszatartva jobban koncentrálunk a fejre és arra a helyzetre, ami ott a kézzel történik. De ez az irány, amin Anitának kéne haladnia, ezeket a történeteket kell nekünk elmesélnie, mert ez az a speciális helyzet és ez az a történet, ami Anita. Az, amit mi nem ismerhetünk még, és amit általa megismerhetünk. Az a fontos, hogy ezeket a pillanatokat jegyezze meg, és ezeket próbálja meg magában reprodukálni, hogy az üzenetei személyesé váljanak. (szőke)
értékelés:

Madárfotózás közben
Egyik kedvenc fotótémám a madarak.

A kép címe Madárfotózás, de alapjában véve nekem Pier Paolo Pasolini Madarak és madárkák című filmje jut eszembe. Ha nem látnám a márkajelzést, még azt is gondolhatnám, hogy reneszánsz felvételt látok alsó gépállásból, amelyen Szent Ferenc éppen azon gondolkodik, fiatal korában, hogy majd a madarak nyelvét hogyan érti meg és talán itt van első olyan égi jel, amely föntről érkezik neki, ahol az első ábécésorokat Szent Ferenc esendősége ellenére is érti vagy elkezdi érteni. Maga a beállítás, a helyzet, az üzenet nagyon is őszinte, egészen biztos vagyok, hogy Dezső látta ezt a képet, tehát egy pontos és fontos üzenet a fiatal korról, amelyet az olasz filmművészetben az 1970-es években olyan szépen ábrázolt például Fellini Amarcord című filmjében (gondoljunk itt a trafikosnő-jelenetre). Nagy bájjal és nagyon szépen van minden összefoglalva arról, hogy ki ez a fiatalember. Én ezt egy nagyon őszinte és feltárulkozó üzenetnek tartom, és nagyon tetszik. Tán egy kicsit a Nikont lejjebb helyeztem volna, hogy a fiatalember arca, arcformája az állkapoccsal együtt látható legyen. A továbblépés egyik iránya a világítás. Most az arcon látjuk a napot, és valami árnyékot vet, ami mellett ott a fénycsóva. Ezt a fényt meg lehetett volna keresni, hogy az arcon szerepeljen, mert a főszereplő mégiscsak az arc. Ha pedig ezt megtaláljuk, akkor fényértékben is helyre kerül a dolog, mert most a háttérben lévő ég erősebb fényértéket képvisel, mint az arc, és ezzel el is viszi egy kicsit a figyelmet erről a formáról. A másik a fényképezőgép felirata, amit nagyon egyszerűen lehetett volna takarni, merthogy nem annyira fontos. Ha a portré alanya ezt a fényképezőgépet megmarkolja, az ujjaival kitakarta volna a márkajelzést – és ráadásul nem félnénk attól, hogy az onnan egyszer csak lecsúszik. Összegezve, maga az ötlet és a gesztus olyan erős, ami az összes technikai hibát felülírja, de ez nem jelenti azt, hogy ezekre nem kell odafigyelni. Most ez 3 disznó, de leszünk szigorúbbak is. (szőke)
értékelés:

Házi...

Egy olyan képet látunk, ahol a házi kedvenc egy kőgalamb vagy kősas, vagy valami madár formájában jelenik meg és ez, ha jól látom, egy fatönknek a környezetében van elhelyezve. Az jó ötlet, hogy a hófehér gipszgalamb sötét háttér előtt van, mert így jól látszanak a formái, bár arra szeretném felhívni az István figyelmét, hogy azokat az anyagstruktúrákat, amelyek ezt a madarat jellemzik, világítással – egy súrlófény használatával – sokkal élénkebbé lehet tenni. A kép elsődleges problémája mégsem ez, hanem az, hogy a két formavilág konkurál egymással, üti egymást, mert a néző nem tudja eldönteni, hogy a madárral – a főszereplővel – foglalkozzon, vagy a háttérként funkcionáló fatörzs gyönyörű formáival, hiszen önmagában is egy izgalmas helyzet lenne ezt a fatörzset szemlélni. A fotón nincs eldöntve, ki a főszereplő, erre csak a cím utal, ennélfogva ez a két forma nemcsak hogy üti egymást, de nem is lép egymással kapcsolatba. A kapcsolat jelenleg művi, az alkotó által létrehozott kapcsolat, ebből kifolyólag nem értelmezhető, hogy miért pont itt van ez a madár elhelyezve, hiszen lehetne bárhol máshol is, nincs értelmezve ez a fajta képi megoldás. Én azt mondom az Istvánnak, hogy ismételje ezt a leckét, mert ez így ebben a formában nincs kész. (szőke)

Pillangó pihen a kezemen
Szállunk, akár a pillangó, de néha jó egyet megpihenni.

Anita mostanában érkező munkáiban egyre mélyebbek, összetettebbek az üzenetrendszerek. Érdekesek az erdei táj zöldjei-világosai (a nagybányai festők közül Ferenczy Károlynak van hasonló színvilága), ahol a fényfoltok impresszionisztikusan plein air-ben megjelennek, és az előtérben pedig egész közel egy kéz, amin megpihen a kis pillangó. Ez egy érdekes térjáték, de ettől függetlenül, ha már dekomponáltan van elhelyezve a kéz, hiszen a kéznek csak egy részét látjuk itt a képen , akkor ebből az arányrendszerrel a kompozícióban kellene foglalkozni és a mi javaslatunk szerint a jobb oldali részből valamennyit kéne vágni, vagy - még inkább - beljebb tolni a kezet. Ha Anita kimondta volna, hogy igen, engem továbbra is izgat az, hogy a terekben megjelenek, kilépek, ott a természet különböző jelenségeivel foglalkozom, s ha ebből létrejön ez az önmaga számára nem eléggé hangsúlyozott térbeli játék, és ha ez kimondódik az expozíció előtt, akkor talán ott jön a válasz Anita felé is, hogy akkor bentebb tolom a kezem. És ezzel a színpadi síkban az operaénekest odahelyeztem a zenekari árok elé, és a nagy csatajelent a háttérben látszik. (szőke)
értékelés:

Egy kisfilmet látunk, egy etűdöt, amelyben a szereplő egy statikus térbe helyezi saját magát, belép ebbe a térbe, elfoglalja a maga helyét azon a széken, és ott nem velünk, nézőkkel kommunikál, hanem egy belső történetet, egy ki nem mondott belső monológot láthatunk, saját magával van úgymond elfoglalva a szereplő. Én ezt érzem a film továbblépési pontjának: vagy ez a belső monológ jelenjen meg ennél sokkal határozottabban, vagy pedig a belső monológ helyett valamilyen kommunikáció a nézővel nem árt, ha megtörténik. Elindul egy történet, belépünk egy színpadi helyzetbe, és utána nem látjuk magát az előadást, hanem utána legördül a függöny. Lehet ilyen nagyon rövid megfogalmazásokat csinálni, de valaminek akkor is történnie kell. Ha nem történik semmi, a nem történik semminek is meg kell valahogy történnie képileg. Én ezt elfogadom 3. leckének, mert tényleg egész alakos portré, de amellett, hogy én adnék 2 disznót, ismétlést is kérek rá. (szőke) értékelés:

Akárhogy számolom, ez 5 malac átlagban is. értékelés:

Campanile di Venezia

Üdvözlünk a suliban, örülünk, hogy vetted a bátorságot és küldél leckét, ami ráadásul egy jó megoldás is, hisz ezzel a képkivágással, ami nem egy szokványos képkivágás, mondhatnánk panoráma kivágásnak is, ezzel egy olyan kontextust, jelentésrendszert hozott be az alkotásba István, amiben nem csak őt magát, hanem a helyet is nagyon könnyed vonalakkal érzékeltetni velünk, a térkövekből mint reális formákból, és a köveken lévő vízben tükröződő épületből ott vagyunk Velencében és látjuk a teret, érzékeljük a nyüzsgést ebben a szűk kivágatban, ami még egy fontos dolog, hogy a két forma, tehát az épület és az emberi test irányultsága szembe mutató forma és ezzel dinamizálja is a teret, mintha meggörbülne a tér is, nagyon érdekes játék ez. Várjuk a továbbiakat. (szőke)
értékelés:

Előtte - utána
Sok ágyban alszik az ember, ahogy jár kel a világban. Nekem ezek most a leggyakoribbak, elég különbözőek, de egy dolog közös bennük. Amíg én kipihenem magam, ő leamortizálódik.

Egy olyan képsort látunk, ami azon kívül, hogy különböző helyszíneken rögzített eseményeket mutat be, a címben szereplő előtte-utána nagyon jól értelmezhető minden képpárnál, ugyanis világításban is, színekben is, formákban mutatja az ágy használatbavétele előtti és használat utáni állapotát. A helyzetfelmérés a nézőnek elég tág teret az értelmezésre, hogy vajon a két végpont között mi történhetett azon az éjszakán. Nagyon személyesek a helyek, hiszen az alvás a legszemélyesebb, legprivátabb környezetet használja föl, és itt mintha belevizslatnánk, nagylátószöggel láthatjuk a lakótelepi lakás szinte térképészeti leiratát, amelyek felső gépállással a korunkra jellemző állapotokat mutatnak, hogy akár egy kis szobában, akár a szoba közepén napló jelleggel – és bár embereket nem látunk a képen – nagyon is emberi történetet sejtünk, és nagyon őszinte, szinte filmszerű sorozatot látunk itt. A retró érzés megjelenik ezen a kis tükrös ágyneműn , ami a szüleimnél az 1970-es éveket juttatja eszembe, gyerekkoromban ilyen tükrös ágyneműben aludtunk, és reggelre néha már az ágyneműn belülre kerültem, mert valahogy sikerült belegabalyodni. Sejthetően az alkotó nem hívta elő a retrót csak azért, hogy csináljon egy fotósorozatot, hanem az életünk ilyen, eklektikus, nagyon azt sejtem én, hogy ezek mai fotók, nagyon sok témát fölvetnek, ha lenne rá időm, sokat beszélgetnék róluk a Fórum rovatban. (szőke)
értékelés:

Üveggömb

Csendélet kategóriában kaptuk a képet és Mariann egyszer már küldött olyan csendéletet, amelyben egyetlen tárgy volt a meghatározó. Most is egy tárgyat látunk, ami konkrét tárgya a csendéletnek – ezt az üveggömböt és ebben az üveggömbben látjuk jobb oldalon egy ablak visszatükröződését, ami a bal oldalra vetett árnyékban is megjelenik. Jó a meglátás, jó a háttér, jó az előtér, mindemellett jó lett volna egy viszonyrendszert kialakítani, hogy mihez képest ábrázoljuk ezt az üveggömböt: itt például méretekre is gondolok, mert ebben a kontextusban ennek a tárgynak a méretei nem köthetőek, nekem hiányzik még mellőle valamilyen tárgy, ennél a csendéletnél én a bal oldalt kompozícióban üresnek érzem. Talán érdemes kalandozni a 2. estiskola-tábor fotóanyagaiban, hogy maga a gömb, a gömb szerkezete, tudjuk azt, hogy nagy történelme van az ilyen üveggömbbe elhelyezett – beszéltünk már erről az Estiskolában – giccseknek, nagyon izgalmasak ezek a hóesés, télapók, Moszkva és különböző verziók, de maga az üveggömb, ami egy egészen speciális tértörést, torzulásokat, árnyékokat, színskálákat is létre tud hozni a rajta áthaladó fénnyel, azt sejtem, azt gondolom, hogy ezzel az üveggömbbel, amivel az alkotónak biztosan van szorosabb viszonya, figyelte már ezt, nézte, nem véletlenül választotta ezt ki, nem fogalmazza meg a kép 100%-osan. Amit az alkotó magánemberként, személyes figyelemmel a gömb sajátosságából láthatott, mindazt ez a kép nem közvetíti. Érdemes lenne tehát ezzel a játékkal tovább foglalkozni, megkeresni a fényforráshoz képest történő elforgatásokkal, hogy a varázslatossága, torzulásai valamilyen módon megjelenjenek. Például, a bal oldali részen, ahol áttükröződik az ablak, és ebből a torzulásból egy picike megjelenik, de nem kap olyan hangsúlyt, amely átritmizálná a jobb oldalon elhelyezkedő üveggömb figurális jelzéseit, amitől a kép egy kicsit jobbra borul. Másrészt érdemes lenne megnézni a filmklubot, az egyes részek bevezetőit megnézni, amit Zsolttal közösen vettünk föl, ott is használunk egy ilyen üveggömböt, talán jobban érthető, mire gondolunk, hogy milyen térjátékot lehet létrehozni egy ilyen tárggyal. (szőke)
értékelés: