Meglepő, sőt, megkapó a kékes és a sárgás fények együttese, titokzatos és emiatt a néző szeretné megfejteni a rejtélyt, hogy mi történhet, mi lehet ott a sarokban. Ez a fő iránya a képnek, és ehhez képest kell minden mást szemlélnünk, tehát azt kell mérlegre tenni, mi az, ami ezt erősíti és mi az, ami elviheti a fókuszt. A kép határai kicsit lötyögősek, mert miközben a bal oldalon a szereplőnél szinte kényelmetlenül szűkre vágunk, felül a polcnál tágas tér van, ami persze utal a könyvek által a kedvenc zug élményére is, de a könyvek alatti fal üres, és ez az üresség túl nagy ahhoz, hogy ne szakadjon le a tömegről a polc formája. Aztán a zokni... én elhiszem, hogy természetes helyzetben kell a zokni, főleg télen, de így mint két nyuszifül, úgy formálódik a láb, és ez visszaránt a meséből a valóságba, hogy ma épp a szürke zokni volt soron, holnap talán a kék lesz. A figura elhelyezése attól válik kérdésessé nekem, hogy ha mondjuk egy díszpárnára ülsz, akkor esetleg csökkenteni lehet a fejed mögötti falrészt, és jobban összeáll a kompozíció. Szóval összességében az irány jó, tetszik a meglátás, nem sokat kéne rajta dolgozni, hogy tökéletes legyen, talán a szekrénykére valami lepel nem ártana, de a lényeg, hogy érdemes lenne még ezzel foglalkozni. Ez most két csillag és kérek ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Volt egy Berecz Pista képünk, ami mindig eszembe jut erről a képről, hirtelen, amikor megláttam, azt hittem, hogy Pista viccelődik, ő valami egérrel játszott talán. De ez csak ennyi, hogy bennem felmerült ez a kép a múltból, viszont maga az ötlet tetszik. Én lehet, hogy örülnék neki, ha élesebb lenne, de azt mondom, hogy megvan a három csillag és a leckemegoldás is akkor, ha ebből kapok valami olyan verziót is, aminél az élességgel nincsenek ilyen problémák. Itt nem is az élesség a kérdés, hanem az, hogy bemozdult. Hogy a fej, vagy a kamera, azt nem tudom megmondani, de valami mintha elmozdult volna. Megérné a pontosabb kivitelezést ez a dolog, kicsit precízebben. De tetszik, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Azon kívül, hogy nem tudom, hogy kerültél oda, úgy értem, hogy mi a francnak kell oda fölmászni, de persze a fotós ilyen, én azt gondolom, hogy a kompozícióval itt azért van probléma. Most nem eldöntött, hogy mi az, ami téged izgat: a struktúrája a hídnak, a vaselemek, amik a szerkezetét létrehozzák, vagy pedig az a mese, hogy bemásztam a híd közepére, és lám-lám milyen jó a perspektívája. Ezt most kicsit öncélúnak tartom, mert nincs kitalálva a történet azon kívül, hogy milyen bátor, hogy oda bemászott. Igen, bátor, de akkor tessék ezt végigcsinálni, akkor lógassam a lábam a hídról, mutassam, hogy itt most mi történik, akkor jön egy személyes helyzet. Vagy tessék az egészet kompozícióban úgy szemlélni, hogy ezek struktúrák. Ez nem híd, hanem ezek vízszintesek, függőlegesek és átlós vonalak, és ebben tessék megtalálni azt a ritmust, ami ebben érdekel. Különben nem jön ez így jól ki. Ismétlés. (hegyi)

Ha minden igaz, itt ugyan azt a cicát látjuk, aki a radiátornál vadászott. Nagyon szép, kedves és személyes ez a dolog, már ami a macskát illeti. Ami a hátteret illeti, az nekem zavaros. Nyilván nem olyan könnyű ezeket az állatokat rábírni a szereplésre, az nagyon jó, hogy ezeket a megfigyeléseket teszed, én ezt azért adom vissza ismétlésre ugyanúgy, mint a villamosos képedre, mert, ahogy az előző, macskás képeden ott volt egy sztori, ezt a sztorit kellene most is alkalmazni. Valami mesét indíts el, mesélj ezzel a cicával. Maffia biztos nagyon jó partnered lesz, ha hagyod, hogy megbarátkozzon a fényképezőgéppel, ez nem egy könnyű dolog, mert a macskák még érzékenyebbek, mint a kutyák a technikai eszközökre, nem az ő barátjuk, őket ez agresszióval, félelemmel tudja eltölteni, de a kedvedért lehet, hogy barátkozni fog ezzel. Akkor talán az élesség is helyre kerül, és a háttér kevésbé lesz zavaros. Szóval jó lenne, ha ez valahogy össze tudna állni kompozícióban is. Ismétlés. (hegyi)

Friss szendvics – Budapest, Közlekedési Múzeum, 2011.12.18.

Nagyon jó a ritmus, nagyon jók a képek, ez megint érdekes, hogy négy képet kapunk, és hozzám a harmadik áll a legközelebb, megint a hármas szám, a varázslatos hármas. Az első kép érdekes és izgalmas, legfőképp annak örülök, hogy ha jól látom, Sándor bátyámat is felfedezhetem ezen a képen, ez egy izgalmas felvezetése ennek a témának. A második kép nekem kilóg ebből a sorból, fontos tárgyi eszközöket ábrázol, de attól függetlenül, hogy van egy bemozdulás, én ezt még primérnek tartom. A harmadik kép az, ahol ténylegesen elindul az a mese, hogy Hahó Öcsi, ússzunk a tengeren a mi hajónkkal, és különböző viszontagságok érnek minket, viharba kerülünk és jön az ellenséges garmada. Ennek egy jó lezárása, mint egy győzelmi kép, hogy azért mégiscsak a vihart átélve partra fogunk tudni sodródni. Ebből a meséből a második kép nekem abszolút kiesik. Az első kép jó ritmus, mint felvezetés, de talán, ha a második kép nincs, akkor a három jobban összeállana. Én erre most azért adok kettő csillagot, mert valahogy ez a mese nekem most nagyon beindul a harmadik és negyedik képnél, és nem tudom, hogy ha kihagyjuk a második képet, akkor az első összerántja-e a sorozatot. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez a portré, ugyanis a kép beállítása egy kettős portrénak a térábrázolása. Kettős portrénál lehet ekkora teret hagyni. Itt egy személy szerepel. Ezt én üzenet-jellegűnek veszem, aztán majd Hajnalka legfeljebb megerősít vagy cáfol, hogy erről a képről valaki hiányzik. Erre utal nekem az a gesztus is, ahogy a főszereplőnk nem a kamerába figyel, hanem oldalra, ráadásul visszafelé, ha elfogadjuk azt az irányultságot, amire akár Stephen Hawkingnak a munkáiban is találunk utalást nem egyszer, hogy a valós idő egy időtengelyként képzelhető el, ami balról jobb fele működik, bal oldalon van a múlt, jobb oldalon van a jövő, és ezen a tengelyen mozgunk előrefelé. Ennél a képnél is ezt az időtengelyt megfigyelhetjük, ami azt jelenti, hogy ebben a fordításban a modellünk a múltba néz. Ő a jövőben vagy a jelenben van, és ehhez képest a múltat figyeli, és ott van egy hiány, ott van valaminek vagy valakinek a hiánya. Nekem erről szól ez a kép. Egyébként egy nagyon érzékeny megfigyelés, én legalábbis így tudom ezt dekódolni, számomra a képi elemek ezt az üzenetet hozzák. Az élességgel van kérdésem, ahogy látom, édesanyád hajánál van most az élesség, talán jó lett volna, ha a tekinteténél van, ott mintha már a mélységélességet elvesztettük volna. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hogy te mozdultál el, vagy a kamerád, de mintha egy kicsit hanyatt mozdultál volna, és ettől bizonytalan az élesség. Ez most ennél a képnél kivételesen nem nagy baj, mert a portrénál volt egy olyan kor, amikor nagyon hosszú expozíciókat alkalmaztak, és ebben a korban nem volt ritka az egy-két perces exponálási idő sem. Ezt úgy oldották meg, hogy különböző állványzatokat alkalmaztak, és ezek tartották a modellnek a nyakát, a fejet is, a gép is állványon volt, amivel elérték azt, hogy nagy elmozdulások nem voltak, de azért mikro mozgások, izommozgások igen. Amikor megnézünk egy ilyen régi korokból megtalált portréképet, akkor attól olyan időtlen, olyan meseszerű, finom, puha, hogy ezek a mikro mozgások a redőket, a nagyon éles vonalakat kisimították. Tulajdonképpen retusálás helyett lehetett ezt alkalmazni, mert ebben az állapotban nem kellett utólag semmit manipulálni, mert megtette az idő. Itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy az exponálási idő, nem mindegy az, hogy mikor fényképezünk, mert ezek visszavihetnek minket korban, és erre látok jeleket ennél a képnél. Megvan a három csillag, és várom Hajnalka reakcióját. (hegyi)
értékelés:

Megemlíteném itt, hogy ez a kutya a világ egyik legcsendesebb és legnyugodtabb kutyája.

Jó a struktúra, jó a kép, jó a játék. Nagyon érdekes a megfigyelés. Én egy picit szűkre komponáltnak érzem ezt a dolgot, sajnálom azt, hogy a kutyának a lába lemaradt, ha egy kicsit tágabb kompozíciót hozol, akkor a mozgásnak nagyobb a szerepe, hogy ez a kutya berobban a képbe. De a megfigyelés tökéletes, ugyanis akármilyen szelíd is egy állat, akármennyire is házias, békés, nyugalmas személyiségjegyekkel rendelkezik, de a gazda ki tudja belőle hozni azokat az ősi ösztönöket, amik minden kutyában benne lakoznak. Ezt nagyon fontos tudomásul venni, hogy bizonyos szituációkban a legbékésebb állat is szokatlanul tud viselkedni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért fontos tudnunk, mert amikor kisgyerekkel hozunk össze kutyát, akkor a kisgyerek mozdulatait is félreértheti, és felkészületlenül érheti a gyereket, aztán ebből vannak a galibák. Ezt minden kutyásnak tudnám mondani, hogy jó lenne, hogyha ezt nem hagyná sose szem előtt, hogy őrizetlenül ne hagyjon kisgyereket a kutyával. Szóval jó az ötlet, tetszik a kép, én megadom rá a három csillagot, de jó lenne, ha az első három lecke folytatódna. (hegyi)
értékelés: