Nos, néhány képpel ez előtt beszéltünk arról, hogy ezekkel a tűzjátékokkal vigyázni kell, na nem azért, mert éjjel bepisilünk, hanem mert ha nincs tér és a forma csak a tényközlésre elég, akkor kép sincs. Itt most nem csak az segít, hogy redukáltad a dolgot feketére, hanem az is, hogy jókor jó pillanatot találtál és működik az asszociációs irány, amit a címben is említesz. Szóval igen István, a dolog innentől könnyű(nek látszik), már csak azt kell elérned, hogy ezek a betalálások növekedjenek számukban. (hegyi)
értékelés:    

Bara, őszinte leszek, máshogy nem megy. Ez képnek kevés. Egy ág egy levéllel akkor jó, ha nem lehet belekötni semmibe, se abba, hogy miért ilyen randa a levél, se abba, hogy miért ilyenek a fények, se a kompozícióba, se a háttérbe, szóval nem az ág és levél miatt nem kép, bár elég elcsépelt téma, de megoldható, hanem amiatt, hogy nincs lírája, nincs esztétikai összefogottsága ennek. (hegyi)

Jó ez az irány, amit a tesóddal csináltok, és ahogy látom, ő kifogyhatatlan fantáziával tudja ezeket megszemélyesíteni, szóval jó alany, lehet vele dolgozni. Rajtad áll, hogy azt a sztorit, amit ő kitalál, te hogy valósítod meg. Ne félj tőle, hogy a környezettel mit lehet kezdeni, mert azt mondom, hogy épp az ebben a jó és annak lehet ereje, ha a sztorikat beteszed egy nagyon nem oda való helyszínbe, tehát ne a mesét akard lekövetni, azt a modell megteszi, kis instrukcióval, te azon gondolkodj, hogy az egyes sztorik hol kerülhetnek jó kontrasztba. Ja, és ez nem tánc lecke, ez instruált modell, a tánc a táncról kell szóljon, itt a táncikálás csak eszköz. Hajrá! (hegyi)
értékelés:

Jó meglátás, elég ijesztő ez így, ahogy a torony tornyosul, a kérdés az, hogy elég-e ez egy képhez? Azt gondolom, hogy ha ez egy képriport egyik képe, akár a kezdő kép, vagy akár a záró, akkor működik, viszont mivel a nézőt mindenképpen érdekli az az esemény, ami ott zajlott, ezért önmagában lehet, hogy ez kevés. Ettől még tulajdonképpen megvan a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Bara, az a helyzet, hogy sok a kép, túl sok, elunom. A 4-es túlbeszéli a dolgot, a 6-os ismétlés, a 7-eset sokszor láttuk, itt most túl erős váltás, a 9-est veri a 11-es, de a 10-es se kell bele, és a sok szétplaccsanásból kéne döntened, melyik érdekel jobban. A bőség zavara. Egy fotóetűdhöz - mert ez nem riport, az más kategória - kell hogy adj neki ívet, hogy sztorivá váljon és kell, hogy legyen benne határozottság a líra mellett. Máshogy fogalmazok: a riport, az etűd nem film! Tehát nem az a lényege, hogy minél több jó kép legyen, mert a képek kiütik egymást. Azt kell megtalálni, hol vannak a fókuszpontok, azok legyenek meg, hogy legyenek lábai, amin megáll a történet, és ezeket a biztos stabil pontokat lehet aztán köztes képekkel feldíszíteni. (hegyi)

Mocsok dolog a vízbe dobálni a szemetet, akármi vízbe, akkor is, ha rendezetlen a part, ha beton és vas a környezet, ez a kép zaklatottságával jól felel erre a kérdésre. Ugyanakkor hogy ez önarckép lenne? Főleg egész alakos? Gergő, én ezt nem érzem átgondoltnak. Van egy jól vázolt iránya a képnek, de hol kapcsolódsz ebbe te, a hídon álló alak? Te dobtad be a sörös dobozt, vagy láttad, aki bedobta, vagy azon mélázol, hogy kivedd-e? A két történet, a hídon álló ember és a mocsok hol kapcsolódik? Ezt ha nem lehet értelmezni, akkor ettől a szemét fog szembenállni a figurával, mert a szemét vagy hiba, vagy főszereplő a képen, és ha meg nagyon elborult akarok lenni, hogy szeméttel díszítem magam a portrémon, akkor álljak oda teljes valómban, ne lírázzak, hogy milyen szépen szaggatja a víztükör a figurát. Vagyis több, egymásnak ellentmondó út van kijelölve, de neked kell a voksod letenni valamelyik mellett, ezt a néződ nem tudja helyetted megtenni. (hegyi)