Előzetes engedelmetekkel kissé szabadon értelmeztem az önportré fogalmát. Egyfajta tükröt állítottam magam felé, melyen keresztül feltehettem a kérdést.

Ez egy érdekes kérdés, hogy ez a kép mennyiben teljesíti az első lecke fogalmát, mert ugye azt kértük, hogy legyen rajta valami saját magadból, mégis azt mondom, hogy elfogadom ezt az irányt is, főképp azért, mert küldtél már nagyon erős első képet, ami egy nagyon jó bevezető volt, és ez egy másik érzelmi helyzet. Nekem egy kicsit ez a verbálfotó kategóriája, megelégszünk azzal, hogy van egy félig leszakadt plakát, ami egy jó szövegű geget hoz, és ez a leckére is megfejtés, és ez el is viszi a kompozíciót. Beraktuk középre, mert ott biztonságban van, ott biztos jó lesz, és a többi mind illusztráció hozzá, vagy egy helyzeti kötődés, tehát nem vagyok meggyőzve róla, hogy ezt csak ebben a kompozícióban, csak így lehett ábrázolható, ennél lényegesen izgalmasabb kompozíciót is ki lehetett volna alakítani. Kettő csillagot adok ezért, mert ez a kompozíció ennél többet kívánna. (hegyi)
értékelés:

Feri, ez egy nagyon érdekes világ, amit itt mutatsz, számomra a legizgalmasabb a középső kép. Az első egy konvencionális megközelítés, nem tudom, hogy ki ismeri azokat a szigeteket, amiket az arab világban építenek, ilyen mesterséges szigetek, és mindenféle parcellázások folynak a tenger elhódításával, erre a világra hasonlatos az, amit a képen látunk. Nekem ez is izgalmas, és jó meglátás, ugyanakkor a második képnél robban az egész, az egy nagyon szép és lírai megközelítés, függetlenül attól, hogy ebben mennyi a trükk és mennyi a valóság, nem is akarom firtatni, nagyon finom, kevés eszközzel dolgozol. Az a lényeg, hogy a három kép közül azért is a kettes a győzelem, mert ott érzem a legkevésbé azt, hogy elvitt volna a technika téged, elragadott volna téged az, hogy ez a technika mire képes. Ott helyén kezeled az eszközt, az a kép az, ahol már túl voltál azon, hogy hú, ezek a halszemoptikák mire képesek, és az összes szokásos dilit végignézted, hogy hogyan torzul a gyerek feje, hogyan torzul a part, a kutyák, a macskák, a házak, és ennek a tapasztalatnak a feldolgozásával a saját belső gondolati és érzelmi helyzetedet tudtad kivetíteni a fotográfia eszközeivel. Ez a második kép egészen magas szinten szerepel. Ez lenne az az irány. Emlékszel, hogy volt egy képsorod, ahol Pécsen az épületekkel dolgoztál, ott is a perspektívával játszottál, és ez hiányzik azokból a képekből is, amit itt megtaláltál, ez egy nagyon finom, nagyon jó játék. A harmadik kép már ezen túlmegy, ott már a brahi megint elvitt, az megint egy kötelező gyakorlatnak tűnik, hogy volt egy kifelé görbülés, egy befele görbülés, akkor legyen egy S is, mert mi hiányzik még. Hát semmi. Ha számít valamit a véleményem, akkor azt mondom, hogy az első és a harmadik képet nem is használnám, elég a második és tökéletes Keszthelyi hullámok. Nem kell ennél többet mondani. Három csillagot adok a második képre, és a három csillaggal megvan a leckemegoldásom, maximális respektem a második képnek. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes kérdés az, hogy mi lehet az indoka annak, hogy a Csendélet kategóriát próbáljuk feszegetni és tágítani a körét, hogy miért próbálunk olyan dolgokat is beletenni, ami nem biztos, hogy a csendéletbe való. Igaz, hogy nem is tárgyfotó, mondhatni illusztráció, vagy hangulatkép, de azért a csendélethez ez szerintem egy picit fura. Maga a kép, amit látunk technikailag egy nagyon jól megfogott helyzet, bár számomra az érdekes, hogy hogy lehet ilyen furcsa a mélységélességünk, hogy a deszkázat az éles, a pohár nem, aztán a balta nyelén van, ahol éles, van, ahol nem. Ettől ez nekem egy kicsit kusza, mintha az élesség, mint tényező, nem lenne értékén kezelve, miközben ennyire szűk kivágásnál az egyik fontos tényező lehet az, hogy akarok-e dolgozni az élességgel még pluszban, mint értelmezési sík, vagy pedig nem. Ami a képet illeti, a címmel együtt érthető a helyzet, hogy a gyorsító pálinka kis pohara, és a favágó eszköz ott van, bár szerintem annyira jellemző lehetett volna, ha már tárgyakat hozunk, hogy a nyársból vagy a szalonnából egy darab látszódjon, és akkor már nem kell magyarázni, hogy ez szalonnasütés előtt van. Összefoglalva: ez egy jó hangulatú kép, a ritmusok is jók, engem nem zavar az, hogy a baltából levágtunk, hogy a nyele a baltának jobban érdekel, mint a foka. Azért ez érdekes dolog, hogy a balta nyele mennyi mindenről mesél, legfőképpen a gazdájáról, hogy nem szakmája a favágás. Ezt én onnan tudom, hogy én is szétvertem a baltáimat, sajnos nem csak a magamét, hanem a barátaimét is, mert nem nagyon tudok jól célozni, és ettől sokszor a nyelével ütöm a fát, és nem a vassal. Ez nem baj, itt csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy jelentése van ennek is. Az biztos, hogy ha valaki eleve kevéssé ura ezeknek a szerszámoknak, és még alkoholt is fogyaszt, az okozhat balesetet. Ez a humoros része ennek a dolognak, én azt gondolom egyébként, hogy ez a kép egy jó irányba mutat, nem tudom, hogy ez egy olyan helyen készült-e, ahova vissza tudsz menni, de én még betennék valami tárgyat, mert nekem ez most egy oda-vissza kommunikáció a pohár és a balta között, és én csökkenteném annak a felmerülő igényét a nézőben, hogy magyarázni kelljen. Lehet, hogy a szalonnát még valahogyan belekomponálnám, és valamennyi italt hagynék a pohárban, mert ahogy látom, ebből már kiittátok a piát. Tehát, ha lehet, akkor ismétlés, ha nem, akkor ez egy két csillagos kép, de jó lenne, ha tudnánk még vele játszani. (hegyi)
értékelés:

Pathé Baby, 1922. Talán az első, otthoni használatra szánt mozigép. Már elektromos izzóval, de kézi - "kurblis" - filmtovábbítással. A hozzá való kézikamerát kulccsal kell felhúzni, mint valami órát, és fokozatmentesen állítható a film sebessége.

Az a helyzet ezzel a képpel, hogy maga a tárgy gyönyörű, nagyon izgalmas helyzeteket adhat, de olyan mintha egy picit félve közelítettél volna hozzá. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy ezt valami kiállításon, vagy múzeumban láttad, ahol nem volt módodban tüzetesebben foglalkozni vele, nem engedtek hozzá közelebb, vagy ez egy megilletődöttség, de az, amit látunk, többféle nézetből és távolságból is megközelíthető. Én most két fő irányt mondanék: az egyik egy távolságtartóbb, korrektebb megközelítés, ami működés közben ábrázolja ezt a készüléket, vagy ha nem is működés közben, de valamilyen imitációval talán előnyösebb szöget keresve mutatja meg azt, hogy ez egy kurblis szerkezet (most pont nem azt az oldalát látjuk), mert nem vagyok benne biztos, hogy a filmvetítőnek épp a belenéző része lehet az izgalmas, talán az a rész, ahol a lencse van. Szóval meg kell keresni azt a részt, ami a leginkább bemutatja a specialitását ennek a tárgynak. A másik irány pedig az, amikor egy érzelmi megközelítést próbálunk keresni, hogy engem mi érdekel ezen. Akkor nem foglalkozunk azzal, hogy ez milyen régi, vagy mi ebben az extra, hogy van kurblija, akkor csak azzal foglalkozom, hogy például az a kis táblácska érdekel, ami az oldalára van téve, vagy az objektívnek a recés széle. Keresek olyan pontokat, amik az én személyes érdeklődésemet mutatják. Mindkét esetben fontos, hogy milyen hátteret keresünk, most nekem túlságosan konkrét és túlságosan hasonló tónusrendbe tartozó a háttérben megjelenő vászon, ettől nehezen válik el a háttértől a tárgy, miközben a gyűrődéseivel, vonalaival ez a háttér elviszi a figyelmet is a tárgyról. Talán kevesebb fény kellene a háttérre, talán kisebb mélységélességgel kellene dolgozni, mindenesetre meg kellene találni azt a pontot, ahonnan ez az egész nem egy leltárszerű kép, hogy betesszük az archívumba, és a leirat elmond mindent róla, hanem - akár a korrektebb, akár az érzelmibb megoldásokat választjuk -, olyan megoldásokat, helyzeteket keressünk, amiben főszereplő lehet ez a mozi. Amennyiben ez a környezetedben van, visszaadnám ismétlésre, ha nem, akkor egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Nem mondom, hogy ha a macska beszélni tudna, örömét fejezné ki ezekért a képekért, nem túl előnyös ábrázolás, sőt, elsőre igen kellett koncentrálnom, hogy élőnek gondoljam az állatot és ne valami felfúvódott tetemnek. De a kép mégis jó, és itt van értelme a kettőzésnek, játékos lesz tőle az egész és könnyed. (hegyi)
értékelés:

Egyrészt az oldalunk szerkezete olyan, hogy a szélesség adott. 700 pixel. Ebből kell kihozni a legtöbbet. Értem, hogy két időpillanat, két helyzet, kívánja az egymás mellé és nem az egymás alá helyezést. De... egyébként meg, ha megveszek, akkor se értem, miért kell ide két kép. Egyiken is ló, másikon is, egyiken is legel, másikon is, mi az, amihez szükséges ez az ismétlős de mégis különbözős ábrázolás? Ha már, akkor a második kép az, ami izgalmasabb, de őszinte leszek, Viki nem értem, mi késztetett az exponálásra. (hegyi)

ebből a mobilfotózásból én sem maradhatok ki.

Hát, nem tudom Viki, szerintem is fontos kipróbálni, mit tud a mobil, hiszen az korunk polaroidja, de azt is gondolom, hogy mindamellett, hogy könnyen adódik a megoldás, hogy akkor majd áldokumentarista képeket csináljunk, mégsem hiszem, hogy meg kéne ezzel elégedni, mivel mindenki ezt csinálja vele. Igen, a mobilban benne van, hogy lehet hibázni, hogy szabadságérzetet ad, hogy nem kell vacakolni semmivel, de ez kevés, emellett azért keresni kell azt, ami indokolttá teszi esztétikai értelemben is a használatát. Természetesen ez azoknak szól, akik megtehetik, hogy fényképezőgéppel is fotózzanak, akiknek csak mobilja van, ott a helyzet olykor a szükség által határolódik le. Szóval Viki én ezeket nem tartom erős dolognak, hogy akkor a kutya meg én épp uncsizunk és tévézünk, és a film is vacak, akkor fotózzak, de akkor majd mobillal. Miért? És miért kettő? És miért változik a szereplő? Segíts, mert nem értem. (hegyi)