este fáradtan,gyűrött arccal... ez gondolom ismerős. az arc jobb és bal fele, maszattal és maszat nélkül.

A második lecke önportré munka és az, hogy a Margit újra kezdte a házi feladatait egy határozott döntésnek köszönhető és ez jól érzékelhető ez a folyamat, követhető is. Az első lecke ismétléshez képest ugyanazt a kísérletet folytatja és erre a képre természetesen ugyanazok érvényesek még így a teljes arc tekintetében is, amelyeket az első leckére elmondtam. Ettől függetlenül fontosnak tartom, mert tudatos és határozott az az út amin elindult, tehát megkapja a három disznót. Annyit szeretnék még itt közölni, hogy jól látható, elsősorban a Pedellushoz érkező belső kommunikációkon keresztül is, hogy nem csak spontán munkákat küld Margit, hanem képsorozatokat, kísérleteket hajt végre és közös döntéssel került fel a színes változata ennek a képnek. Azt sejtem, hogy pontosan a színek miatt ez a bizonyos kettős én, és önmagam keresése jobban érzékelhető, talán ez nyilván, mivel nincsenek különleges berendezéseink, talán egy másik háttérrel még erőteljesebbek a narancsok, sárgák, bíborok, pink színformációk, még erőteljesebben kijönne ez a David Bowie-s hangulat, ezen természetesen érdemes tovább játszani, hiszen nem hajt bennünket a tatár. Azt lehet tudni, hogy rátalált egy útra és ehhez további jó lelkületet és örömet kívánok, mert úgy tűnik, hogy Margit itt egy nagy folyamatba kezdett bele. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Pesovár Annának és Tisza Sándornak, tisztelettel és köszönettel az indiánokról küldött hang és képanyagaiért!

Azt most előre jegyezném, hogy függetlenül attól, hogy a képe jó, a Béla kap három disznót és azért mert figyel, figyel a többiekre, figyel a környezetre, és nagyon örülök annak, hogy képekkel beszélve, kommunikál az Estiskolán lévő többi társsal is. Nyilvánvalóan az Annáék azért tudnak velünk kevesebbet beszélni, jelen lenni a rádióban, mert több mint 8 óra eltérés van egy másik országban, egy másik világban, ahol az Anna olyankor tanít, gyerekekkel foglalkozik és a Sándor ugyanúgy dolgozik, és ők archívból tudják a rádióműsorokat is meghallgatni. Ettől függetlenül azt kell tudnotok, hogy Pesovár Anna és Tisza Sándor is folyamatosan nézi az oldalt, folyamatosan jelen van velünk. Tehát én azért örülök annak, hogy a Béla elküldte ezt a fotót, mert nem csak az önmaga működése, értékelése, képzőművészeti munkája miatt készített el egy szép alkotást, hanem ezt az örömet megosztja másokkal. A képről azért nem fogok nagyon sokat beszélni, mert Bélánál nincs értelme ezekről a képekről azon az elemzés szintjén folyamatosan monológot működtetni, ahogyan gondolnánk, hiszen az egyértelmű, hogy a Bélának van képzőművészeti beállítottsága, az egyértelmű, hogy a Béla egy pillanat alatt a körülötte lévő valóságból tud egy-egy apró beállítás elmozdításával képverset, szimbólumokat létrehozni. Itt is ilyen történik. Egy talán iszapos, jeges felületen egy másik képdarabka, mint egy emberi testen elhelyezett másik felület nagyon szépen ritmizál, nagyon szépen harmonizál, tehát ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:

láncszem Kovács Dénes Láncreakció képe mögé.

Kovács Dénesnek a képét nem fogadtuk el - az a problémám, hogy ezt így, mivel Juhász Dani képe a Dénes képére vonatkozik, önmagában nem tudom értelmezni, mert ahhoz kapcsolódik ezért ezt a láncreakcióba nem tudom elhelyezni.
   Tulajdonképpen egy olyan helyzetet látunk ezen a képen amikor vélhetően egy utcai művész vagy egy graffitis éppen befejezi, vagy éppen kijavítja, vagy kiigazítja a saját művét. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés abból a feltételezésből indul ki, hogy a teljes alkotást ez az alkotó hozta létre, akit a képen látunk. Az nem biztos, hogy így történt, de nekünk most ez van megmutatva itt a fotó által. Az ami ebben érdekes a számomra, hogy mindenféleképp létrejön egyfajta viszonyrendszer az alkotó és az alkotás között. Nem csak abban, hogy az alkotó éppen valamilyen műveletet hajt végre, jelesül itt épp a szemét igazítja ki ennek az alkotásnak, hanem azért is, mert ez a fajta feladat, ez a fajta feladatmegoldás ez mindenféleképp egy érzelmi viszonyt is feltételez. És nyilvánvaló, hogy ez az utcaművészeti helyzet, vagy idegenszóval – street art – helyzet az mindig egy lelepleződéstől való félelemmel is együtt járó helyzet. Tehát abban mindenféleképp különleges helyzet megfogalmazás, hogy az átlag néző ritkán lát munka közben, ritkán tud szembesülni munka közben egy ilyen helyzettel. Én valószínűsítem, hogy egyébként itt egy önarcképről van szó, és én nagyon örülök annak, hogy ráadásul ez, ahogy látom, olyan nekem itt mint amikor a szemétből, vagy a roncsolt felületekből hozunk létre alkotást. Itt is valamilyen plakátnak, vagy valamilyen előtte fölragasztott történetnek láthatnánk a nyomait és ebben fedezett föl az alkotó valami olyan formai megfeleltetést, amit utána fekete tussal, vagy fekete filccel kiegészítve tulajdonképpen létrehoz egy párhuzamot azzal a festménnyel, amire egyébként ugye a leirat is utal. Tehát én azt gondolom, hogy ezt én leckébe nem tudom betenni, mert nem tudok rá olyan leckét ráhúzni a láncreakción kívül, amire a Dani küldte, de én mindenféleképp azt gondolom, hogy az őszintesége és a keresetlensége miatt én megadnám rá a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ez egy átlagos , röplabda utáni beszélgetős, borozós péntek este. Sipi beszél folyamatosan gesztikulálva, Tibor pedig vigyorogva hallagatja.

Margit képében elsődlegesen az az izgalmas, hogy bár középpontra van helyezve egy pohár bor és az asztallap szintjéből, alsó gépállásból fényképezi ezt a közösségi jelenetet, egy oldott baráti beszélgetést, mégis az élesség megválasztásával a jobboldali háttérbe érkezünk az operatőr által nézőként és a fiatalember, aki balra néz, irányítja is ezt az egész kompozíciós rendet. Ahhoz, hogy ezt értsük igazából el kellene képzelnünk térképészetileg ezt a fényképhelyzetet felülnézetben, és azt látnánk, hogy a pohár jobboldali fiatalember, baloldali elmosódottabb mozgásban lévő ember alakja felülnézetben egy háromszöget alkot. Ennek a háromszögnek az iránya: pohár, jobboldali fiatalember, elmosódott beszélő, majd vissza a pohárhoz. Az élesség megválasztásával is ugyanezt az utat követi az operatőr. A kérdés csak az, hogy mennyire volt tudatos ez a fajta térszerkesztés. Az a sejtésünk, hogy a cappy-s pohár, vagy chappy-s üveg és a nagyon szép formájú boroskancsó szélei azért maradnak le jobboldalon, és a fiatalember koponyaíve, mert nem biztos, hogy tudatos a kompozíció ekként való megválasztása. Márpedig ez a kép ettől a rendszertől kap egy különleges hangsúlyt. Nagyon fontos, hogy a baloldalon a pohár egész a kép szélén megmarad. Ez az előtér háttér játék dinamizálja az elmosódott baloldali háttérben lévő figurát. Ez egy nagyon izgalmas dolog, amibe sejtésem szerint a Margit belenyúlt, de ez nem baj, hanem érdemes lenne elgondolkozni, vagy érdemes lenne ekként figyelni a vizualitást. Akár még beállítva is ugyanezt a kompozíciós rendet érdemes lenne megismételni. Pontosan azért, mert a kép, még ha véletlenszerűen is, sokkal többet mutat, sokkal többet ad, mint amit gondolnánk. Nyilvánvalóan, mivel egy szoció környezetben zajlódik mindez, lehetséges, hogy valamilyen szinten műtermi, vagy egy összefogottabb környezetben érdemes lenne megismételni ezekkel a tárgyakkal, ezekkel a szereplőkkel ugyanezt a megoldást. Ha erre lehetőség van, akkor véleményem szerint a pohár, a középen látható pohár fölső ívét vagy benne kellene hagyni a képben, vagy pedig a vörösbor folyadékpereménél kellene vágni a kompozíciót. Most nyilvánvalóan, mivel az ösztönös érzése, az ösztönös antennázása megvolt erre a különleges szituációra a fotósnak, ott a helyszínen elkészítette ezt a fotót, ebből adódik, hogy sok látványbeli pontatlanság van a háttérben, de még egyszer mondom, a kép védelmére, hogy ez azért van, mert ott egy azonnali döntést kellett hozni, hogy én ebben a közösségi helyzetben lefotózom mindazt, amit itt látok. Az ilyenfajta szoció fotó, amely ugyanakkor átlép a képzőművészet birodalmába is, óriási szakmai tapasztalatot és óriási tudást igényel. Ezalatt értem azt, hogy esetlegesen az expozíciós időt, vagy a kamerába érkező fény valamilyen manipulálása oly módon, hogy közben a valós helyzetet nem akadályozzuk, ez nagy tudást igényel, nagy rutint. Ettől függetlenül, pontosan azért, mert a Margit ezt ösztönösen megérezte, a három disznó megvan erre a képre és szeretném, hogyha esetleg van ideje, akkor ezekkel a tárgyakkal és ezzel a helyzettel folytatná a kutatását. (szőke)
értékelés:

Történetünk, messze, messze egy alföldi kisvárosban játszódik, ahova Bocsesz és két kis gazdája utaztak a karácsonyt megünnepelni a nagyszülőkkel. Kint álmos, szürke nap volt, nem sok kedve volt Bocsesznak utazni, de mivel vitték, így kénytelen volt menni. A szokásos izgalom is kimaradt. Most valahogy nem érezte jól magát, zúgott a feje, és kicsit gyengécske is volt. Barátaitól, az állatoktól már elköszönt és megegyeztek abban, hogy pár nap múlva ismét találkoznak és a szilvesztert megpróbálják együtt tölteni.
   Bocsesz két kis gazdija, Borka és Csengő viszont nagyon-nagyon izgatottan várta az utazást, hiszen a nagyszülőkkel találkozni, az mindig csuda egy dolog.
   Elindultak. Az út eseménytelen, hosszú és uncsi volt még egy légy sem repkedett a kocsiban, hogy legalább azt lehetett volna hajkurászni. Néha azért kikandikált a kiskutya, hogy meglesse, merre is járnak, de a vidék zord, barna és barátságtalan volt. Néhány magányos sas madarat látott az oszlopokon ülni, és úgy tűnt, mintha nekik sem lenne olyan sürgős a vadászat a mai napon. Hosszú zötykölődés után végre megérkeztek. Bocsesz, nem tudni miért, de mintha valamit megérezhetett, hirtelen nagyon izgatottá vált és azon gondolkodott, hogy is szabadulhatna ki mihamarabb ennek a nagy bádogdoboznak a rabságából.
   Borka, látta, hogy Bocsesz mennyire szeretne kijönni és mivel mindannyian bementek a házba, így a kiskutya is végre szabad lehetett.
   Bent a házban, csupa ismeretlen szagok, finom illatok csapták meg az orrát a kutyusnak, aki vidáman, minden búját, baját feledve fel alá rohangált. Ahogy ott örvendezett, egyszer csak egy inci-finci aprócska hangra lett figyelmes.
   - Hej, de fel van pörögve itt valaki!
   - Bocsánat, hát te ki vagy? - kérdezte meglepődve, a hang irányába fordulva a kutyus.
   - Hát, Morzsa vagyok, a kisegér! Tán még nem láttál egeret?
   - Ami azt illeti nem igazán, de már ismerek, kacsát, baglyot, nyuszit, rókát, őzikét, majmot, oroszlánt, és még számtalan állatot, de hozzád hasonlóval, még nem találkoztam! Engem Bocsesznak hívnak, és örülök, hogy megismertelek!
   - Ez felettébb fura, hiszen mi aztán igazán sok helyen előfordulunk és igencsak népes családunk van. Akarsz találkozni a többiekkel is? - kérdezte Morzsa.
   - Miért is ne! - válaszolt Bocsesz.
   - Akkor gyere utánam!
   Azzal elindultak és az éppen nyitott spájzajtón beslisszantak. Hát, láss csodát, ott aztán volt mindenféle finomság, amit csak el tudtok képzelni. A nagyi lekvárjai, befőttek, savanyúságok, és mindenféle finom sütemény, amit a karácsonyi vacsorához készítettek. Bocsesznak egyből összefutott a nyál a szájában és nagyon nehezére esett nem enni belőlük. De, mivel tudjuk, hogy jól nevelt kutyus volt, így ez nem is volt tőle furcsa.
   - Látod mennyi finomság van idebent? - kérdezte Morzsa.
   - Naná, hogy látom, de ugye nem dézsmáljátok meg ezt a sok finomságot?
   - Hát, azért mindent mi sem szeretünk, csak azt kóstoljuk meg, ami nincs üvegben és jó illata van.
   - Már megbocsáss Morzsa, de ez nem szép dolog! – dohogott a kutyus.
   - Tudom én, de mit tegyünk, valahogy nekünk is kell táplálékot szerezni, de megígérem, amíg ti itt vagytok, nem nyúlunk semmihez, mert már gyűjtöttünk eleget a kuckóinkba. Igaz srácok? -kérdezte a kisegér az időközben elősereglett egereket.
   - Igaz, igaz! – cincogták kórusban.
   - Bemutatom nektek Bocseszt, ő egy kutya, aki ma van itt először!
   - Sziasztok, és köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket, és örülök neki, hogy ezt a sok finomságot békén hagyjátok egy pár napig, hiszen nem nagyon örülne neki azt hiszem a két kicsi gazdám, ha a sütemény mögül kandikálnátok és a gyümölcssalátában úszkálnátok.
   - Megígérjük, becs szó! Minden rendben lesz!
   Bocsesz még egy darabig elbeszélgetett a kisegerekkel, és észre sem vette, hogy odakint már a csomagbontás is megtörtént, és hogy két kicsi gazdája vidáman játszadozik a sok-sok ajándékkal. Miután kibeszélgették magukat, és minden fontos dolgot megtárgyalt az inci-finci rokonsággal, Bocsesz illedelmesen elbúcsúzott és kiment a spájzból.
   Odakint szép karácsonyi dalok szóltak, az asztal szépen megterítve, és mindenki olyan furán jó hangulatban volt. Bocseszt is békesség és öröm szállta meg, jó volt neki ez az érzés. Örült, hogy új barátokat lelt, és hogy Borka és Csengő is boldog.
   Az énekek után minden féle finomság került az asztalra, azok közül, amiket Bocsesz a spájzban látott. Izgatottan fel s alá rohangált, meg-megállt hol Borka, hol meg Csengő lábainál és két lábára állva pitizett, hogy ő is részesülhessen a finomabbnál finomabb falatokból. Az egyik ilyen alkalommal, annyira jól sikerült a produkció, hogy véletlenül leborította az asztalról az egyik tálat, tele minden jóval. Persze a szokásos szidás nem maradhatott el, de a nagyi áthidalva a problémát, gyorsan feltett az asztalra egy nagy adag pizzát, ami az előző napi vacsiból maradt. Így mindenki jóllakhatott, és utólag visszagondolva, soha nem ettek olyan finom pizzát, mint aznap este. Az asztalnál még sokáig beszélgettek, Bocsesz meg a sarokba visszavonulva búslakodott, hogy megint elrontott valamit. Csengő, látva a kutyus bús képét, odament hozzá és megsimogatva azt monda!
   - Ne szomorkodj kicsi Bocsesz, minden rendben van, látod, mindenki jóllakott és még maradt is rengeteg finomság az asztalon.
   A kutyus, megérezve gazdája szeretetét, már nem szomorúan, hanem boldogan hajtotta buksi fejét a lábaira. Kis idő múltán, mély álomba merült. Álmában, ismét az asztal, a rengeteg étel, sütemény és az újdonsült barátai jártak a fejében. Jó érzés töltötte el, és boldog volt, hogy őt is szeretik!
   Szép álmokat nektek, aludjatok jól, és remélem a ti álmotok is olyan édes és kellemes lesz, mint Bocsesz álma! Jó éjszakát!

Semmilyen tekintetben nem tudom azt mondani a képre, hogy nincs szépen elkészítve, hogy nincs benne szeretet, hogy klasszikus értelemben mint feladat nincs megoldva. Mint feladat tökéletesen hordozza a hetvenes évek balatoni táj albumköteteinek, vagy más tájleíró fotóalbumoknak a mindenfajta ódiumát. Nekem a problémám az, hogy arra szeretnélek rávenni Gergely, hogy légy szíves kezdj el bátor lenni önmagaddal, és lépj abból tovább, hogy feladatokat teljesítesz. Feladatként teljesítettél dolgokat, végre kezdj neki az élvezetnek, és végre pontosan az élvezeten keresztül tetten érhető leszel a képeidben. Az pedig azt is jelenti, hogy súlypontozni fogod a létezésedet a vizualitáson keresztül. Most pedig, ha ezen az úton mész tovább, akkor mindig ott lesz valamilyen módon a jövő iránti félelmed, mert teljesíteni akarsz, és hogy jól tudod-e teljesíteni. Innen azt szeretném mondani, hogy a teljesítés sikerült, tehát kezdj el végre játszani. De a két disznó a csendre az megvan. (szőke)
értékelés: