A barátnőm élsportoló tornász volt. Ő azt mondja az egész életét meghatározta ez a nőies, de kemény sport. Kitartásra, küzdésre, fegyelemre tanította. Aztán az élet tragédiával súlytotta. Ekkor lett az ismeretségből barátság. Tiszteletre méltó volt, ahogy a semmiből újraépítette önmagát, mindezt emberi méltósággal, tartással. Anya, jó ember és nő tudott maradni. Lelki erejébe kapaszkodva, tornászta LENTRŐL FELFELÉ önmagát. Hihetetlen energia lakozik benne.

Egy hosszú leirat van a képhez és szeretném megnyugtatni Gere Szilviát, hogy nagyon fontos ugyan az az üzenet, amit a kép mellé írt, de bízzon benne, hogy a kép önmagában is megállja a helyét csak azzal az egyszerű címmel, hogy Tornásznő. Rengeteg életkedv és rengeteg derű van ebben a képben. Az egyik oka az, hogy olyan színhatást hagy a felülettől, amire ez az árnyék vetül, vagy valamilyen megvilágítással egy olyan színsort használ, ugye a narancsokat, vöröseket, okkereket, amely egyértelműen egy pozitív dinamizmus és ehhez nagyon beszédesek ezek a játékok, ezek az árnyjátékok. Gyerekkorunkban, amikor még a televízió nem volt, volt egy ilyen meghatározó mágia, biztos mindenki emlékszik, hogy este az utcáról beszűrődő fénynél az ágyban mennyit játszottak velünk szüleink, vagy csak mi magunk, ahogyan a kezünket, a kezünk árnyékát a falra vetítettük és különböző állatfigurákat próbáltunk ezekkel az árnyékokkal eljátszani. Nagyon izgalmas ritmikai játék ez egyszerű eszközökkel, de azt kell, hogy mondjam, hogy sokszor az egyszerű, az nagyon is összetett dologgá tud válni. És nagyon fontos az a lépés, hogy az előző képet, amit kritizáltunk, és amire azt mondtuk, hogy próbáljon meg valamilyen új formát találni, hogy arra egy ekkora lépést tudott tenni. Ezt egy óriási lépésnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Láncreakció Mácsai Feri képére

Mivel a láncreakció sorozatba beemeltük a képet, ezért nem elemezzük, hanem majd a láncreakció programban fogunk vele foglalkozni. (szőke)

Egy olyan képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy téma feldolgozásnak tekinthető, a téli befagyott Balaton különböző megközelítéseit látjuk. Tehát ezek tulajdonképpen gyöngyszemek egy sorban. Ha végigtekintünk ezen a sorozaton, ugye az első kép egy mondhatóan klasszikus 30-as évekbeli megközelítést mutat, gyönyörűen kirajzolva azokat a repedéseket a tó jegén, de mégis egy nagyon finom tónusábrázolással mutatva mindezt, és a tárgyiasságon túlmutatva hoz egyfajta érzést, egy érzékelést. Ebben a kicsit melankolikus helyzetben a második kép egy nagyon is mai, konstruktivista megközelítése a befagyott vízfelületen jelentkező jégszilánkoknak és azoknak a struktúráknak, amik ilyenkor ki tudnak alakulni, és ez egy nagyon jó megfigyelés és nagyon szépen van kontrasztban is tartva ez a helyzet. A következő kép igazándiból nem is a tél direkt ábrázolásával éri el a hatását, hanem a hiánnyal. Egy csónak evezőtartóját látjuk, amiben nincs evező, és hogyha igazán végiggondoljuk, akkor csak a másodlagos közlési síkon tudjuk ezt az egész dolgot érzékelni, vagy helyére tenni elsődlegesen, ez akár készülhetett volna egy verőfényes őszi, vagy nyár végi délutánon is, és mégis, ez a hiány az ami helyrebillenti és értékelhetővé teszi ezt a történetet. Utána egy befagyott jégstruktúrát látunk, majd ez a struktúra egy távolabbi felvételen megismétlődik, mint Nazca-vonalak. A jég alá szorult levegővel és ezekkel a repedésekkel egy nagyon izgalmas felületi játékot és egy konstruktivista megközelítést hoz, és utána a következő állókép pedig visszahoz minket ebből a fajta elrugaszkodásból a valóság színterére a jég, a feltört jégtömbökkel olyan struktúrákat találva, ami minthogyha egy akár szeles búzamező, vagy egy hullámzó tenger lenne és tulajdonképpen az előtér és háttér közötti különbség nem térbeliségében, hanem méreteiben érzékelhető. És tulajdonképpen a legutolsó kép az ami az emberi jelenlétre leginkább utal azzal, hogy egy evezőt láthatunk a vízben a tó jegébe fagyva. A képeket végigsorjázva egy nagyon érdekes ritmust hoz létre az alkotó. Elindul valahonnan, föltesz magának egy kérdést, és erre próbál meg választ találni. Közben az értelmezés fókuszát, és az értelmezés „objektívjét” különböző pontokra állítva, hol közeli, hol távoli, hol a makró világ, hol a nagytotálokkal mutatja meg azokat az érzelmi kötődéseket, amit tulajdonképpen így, hogyha a képsort megnézzük nagyon is erősen ad egy jelentést arról, hogy mit jelent Bélának ez a vízfelület, mit jelent neki a tél, mit jelent neki ez az egész történet. Még azt is mondom, hogy ez akár a csend kategóriájába is kerülhetett volna. Nagyon érdekes értelmezés az, hogy ez a riport leckéhez került, ugyanis nem egy szocio történeti helyzetet dolgoz föl, hanem tulajdonképpen egy saját belső világba kalauzol minket ezeken a képeken keresztül, úgyhogy megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kedvenc mackóm már az első nap velem volt saját kislakásomban. Ezért van Ő az első bemutatkozó kép középpontjában. A mozdulat, pedig remélhetőleg felismerhető: a képet komponáló fotós "jelképe" e mozdulat. Mi vallana ennél jobban e számomra oly kedves időtöltésről?!

Egy nagyon izgalmas játékot küld Eszter nekünk ezen a képen keresztül. Ha visszaemlékeztek, sokszor látható híres albumokban, vagy különböző forgatási képsorozatokban, hogy az operatőrt úgy ábrázolják (ahogyan a rendezőt a két kezébe temető fejével, vagy imádkozó ajkaihoz illesztett összezárt tenyerekkel), hogy az ujjait összeillesztve, mint egy ilyen kis képkeretként átnéz a világba. Eszter a saját kezein fényképez keresztül, így mi az ő kezein át látunk, azokon a kezeken, amelyek az ő történetéről is nagyon sokat mesélnek, nagyon sokat megtudhatunk, ha úgy tekintünk erre a képre, megmutatja a saját környezetét, a saját világát, ebbe a távcsőbe helyezi el azt a kis állatkát, amely nyilván az ő szeretetteli múltjához is kapcsolódóan egy személyes tárgy, egy plüss állatka. Ez az a távcső, a mutató és a hüvelykujj közötti szakaszon belül, ahol a fényképész árnyékát, a megmutató árnyékát is láthatjuk. Mindezek fontos jelek. Így a baloldali hüvelykujjnál a kis díszként megjelenő négy ujj árnyéka, a plüss állatkára rávetülő hosszú ujjformák. Ahogyan pont ettől a kiemeléstől, az ujjak közötti átlátástól, a háttérben lévő belső terem különböző tárgyai is jelentést kapnak. Mint például a kerámia virágtartó hengerforma, és mindezeket, ha az ember megpróbálja egy csokorba összerakni, akkor azt mondhatja, hogy nagyon fontos üzenetet küld Eszter nekünk, kiemel, még tán azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ehhez a kéztartáshoz, és ehhez a kéz jelhez kapcsolódóan bizonyos történelmi, vallási formák fontos, mágikus testkód jelzésként használták ezt a gesztust. De ha csak játékosan közelítjük meg mindezt, akkor a gyermekjátékokban a varázslásnál is a nyitott kezek mágikus szavakkal tűzdelve megjelenítenek. Ez a varázsló keze, az a varázsló kéz, amely a fotó, a fotográfia mágiáján keresztül megnyitja, megjeleníti a világot. Most itt Eszter világába varázsolódhatnánk bele, és ha elfogadható, amit a kéz varázshatalmáról és a kéz mágikus hatalmáról az előbb elmondtam nektek, akkor logikusan következik ebből a kérdés, hogy – de Eszter, miért nem szereted a jobb kezed is ugyanannyira, mint a bal kezed? Ha a varázskezeket látjuk, miért nem láthatjuk a jobb kezet ugyanúgy, mint a bal kezet, sőt a bal kezet is és a jobb kezet is miért nem láthatjuk még jobban?Ahogyan, ha a fényviszonyokat, az exponálás pillanatát megnézzük, nagyon fontos üzenetek találhatóak a körmökön. Ezek a körmök aranybarna lakkokkal vannak ellátva, amelyek a köröm állapotából adódóan hengeres formákként jelentkeznek a képzőművészetben, tehát ahhoz, hogy a rajta megcsillanó fény jól tudjon működni, olyan megvilágítást, olyan fényt kellene használni, amin a kéz, a kéz jelentősége és a kézhez tartozó felületi világok még erőteljesebben jelen vannak. És mindez azért nagyon fontos, mert gyökereiben az ötlet nagyon is jó és érzékelhető, tehát joggal elvárható az, hogyha valakinek ilyen zseniális megközelítése akad, akkor konzekvensen vigye végig ezt az üzenetet. Mint ahogy a háttérben lévő hengeres, szürkés-fehér forma, virágtartó váza is most, ebben a képkivágásban egy obeliszk-szerű díszítése ennek az összetett geometriának. Abban az esetben, ha egy nagyon parányit balra elmozdítottad volna a kamerát, akkor a két ujj, a két mutatóujj találkozásának folytatásaként jelentkezne a háttérben lévő kis hengeres forma. Most pedig elcsúszva, igazából a háttérben picit zavaró körülménnyé válik. Nem a hátteret kellett volna, vagy kellene megváltoztatni, hanem a megfigyelések pillanatában a külső világ játékos kapcsolódásából adódóan kellene nagyon parányit manipulálni. A manipulálás alatt nem a dolgok, tárgyak átrendezését, hanem jelen esetben ennél a képnél a kamera kevéssé elmozgatását kellett volna létrehozni. De ettől függetlenül én azt gondolom, hogy nagyon fontos ez a kép, amit elküldtél, és örülünk, hogy elérkeztél ide hozzánk. Pontosan az ötlet miatt, abban az esetben megvan a három disznó Eszter, ha megpróbálod megcsinálni ennek a javítását ennek a képnek, de várjuk a további munkákat. (szőke)
értékelés:

Tisztelgés egy amerikai fotós előtt.

A kép igazából egészen szűkített módon a fehérek és halvány szürkék foltjaival dolgozik, amiben szinte tusrajzként vannak belehelyezve a kis ezek elszáradt virágkórók. Majdhogynem egy grafikának tekinthető kép ez, és mint ilyen a grafikai elemeket szépen távolságtartóan kezeli és nagyon jól ritmizál az egész kép. Örülök, hogy nem egy közhelyes megfogalmazás a téma, tehát ez a kép egy három disznós kép. Nem is tartozik, tehát amit most mondok az elemzéshez, hanem megint csak odasúgom, hogy – Jóska, hol vagy a képből? – de ezt csak Szőke mondja és nem a szokásos elemzés. Természetesen ez egy nagyon szép kép és nagyon szeretem, úgyhogy drukkolok neked, hogy minél több bátorságod legyen a saját munkáidhoz. Zárójeles megjegyzés, hogy Callahan Moholy-Nagy tanítványa volt. (szőke)
értékelés:

Kőműves Kelemen feleségének fázik a keze, ezért egy kesztyűre vágyott. A képen a vágy beteljesülése látható...

Egy nagyon hosszú, vertikális rendszerű, szinte kép-verset látunk. Nem olyan régen Mikolics Mariann munkáját néztük meg, ahol egy horizontális, szintén hosszú pannószerű képet készített a Mariann. Itt is valami hasonló dolog történik, de egész szokatlan módon. Nagyon ritka az ilyen fajta, szinte fali-csíkszerű elmesélési mód. Nagyon, nagyon meglepő az egész, de azt kell, hogy mondjam, hogy helyénvaló a radikális választás, amit Dani ezzel a tavaszvárakozással mesél itt nekünk. Olyan, mintha egy képregény lenne. Úgyhogy ez a kép egyértelműen három disznós kép, a kamáslis cipő kitűnő, mert a forma így tud érvényesülni igazán. (szőke)
értékelés: