Egy fekvő formátumú kép, ami akár még első leckére is bekerülhetett volna, de mégis a köldök leckére küldte az alkotó, márpedig ha nem félreértésből tette ezt, akkor nagyon fontos, hogy miért ide küldte, milyen választások történnek a leckéknél. Ugyanis ez a kötél, itt és ebben a leckében átértelmeződik, és köldökzsnórként fogható fel. És bármi is ez a valóságban, akár harangkötél, akár egy hegymászókötél, mellékes, egyrészt a képkivágással, másrészt a mélységélességgel, harmadrészt a fényekkel egy olyan érdekes helyzetet hoz létre az alkotó, ahol el tud rugaszkodni a valóságtól, és nagyon egyszerű eszközöket használ, nagyon egyszerű képi megfogalmazásokat – és mégis ezekkel ki tudja nyitni a kapukat bennünk, hogy azonosulni tudjunk ezzel az üzenettel, még akkor is, ha nem személyesen megélt történetről van szó, ha sosem voltunk jelen szülésnél vagy ilyen helyzetben, de mégis ott van bennünk ez az archetipikus helyzet, amikor visszaköszön valami belső történet, ebben a megfogalmazásnak, ami egy kivetülése egy közösen megélt történetnek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Pár hívószó: fa, bútor, faragás, Magyarország, Ireland, fű, bokor, virág, arcszőr, békesség, kereszt

Kedves Csongor, köszöntünk az estiskolán, mint új tanulónkat, nagyon örülünk, hogy regisztráltál hozzánk, és reméljük, hogy fogod majd ezután is készíteni a leckéket. Az első lecke, portré arc nélkül, és ebben a helyzetben egy jó üzenetet látunk abból a szempontból, hogy az alkotó saját tevékenysége közben, ami feltehetően fontos neki, szóval eközben próbálja meg magát ábrázolni. Azt azért mondom, hogy a megközelítés azért picit verbális ezzel a Celtic feliratú sapkával, miközben szerintem a faragás, a motívumvilága nem ezt hozza nekem, azaz itt van azért némi ellentét, és talán picit határozottabban kellett volna a kéz formáit megfigyelni, hogy miért pont így vannak vágva, és az eszköz maga, amivel farag az alkotó is vágva van, és mindemellett a kép jobb oldalán egy nagy üres felületünk van, ami nem lenne baj, ha a kompozíció ezt értelmezné, tehát ha ez a nagy tér kontextusba kerülne a motívummal. Magában a kompozícióban nincs igazán eldöntve az irány, hogy melyik motívum a fontosabb, ugye itt három meghatározó rész van; egyrészt a sapka a felirattal, a második a faragás, míg a harmadik a kéz, ami a faragást végzi. És jelen pillanatban mindháromnak van egy üzenetiránya, a sapka egy verbális üzenet, a kéz az arányai miatt kap hangsúlyt, a faragvány pedig önmaga egy határozott üzenet, egy termékenységszimbólum, ha jobban megnézzük. És ez nem mindegy, hogy nekem, mint nézőnek, hogy milyen úton indulnék el a képből, milyen kapcsolódásokat keresnék, és itt van a képi üzenet pontatlansága, hogy az alkotó maga nem döntötte el, hogy melyik üzenetet szerette volna hangsúlyozni, és a képen még egyénként szereplő üzeneti irányok egymást gyengítik. Feltehetően nem egy semleges szerszámot vett a kezébe, de magát a munka tárgyát nem mutatva mutatja saját magát – ami szintén egy vállalható helyzet lenne – hanem magát a faragványt is mutatja, tehát hangsúlyt akar tenni erre, és ezt mutatja a megvilágítás is; de ha az én üzenetem ez a szimbólumrendszer, a termékenységszimbólum, amit ez a faragvány képvisel, akkor ennek a viszonylatában kell a megvilágítással és a kompozícióval, azaz a többi tárgy elhelyezésével ezt a hangsúlyt, ezt a fókuszt erre az üzenetre helyezni. Ez most úgy érezzük, hogy nincs kellően megoldva, nincs megfelelően alárendelve a többi motívum ennek a fő szimbólumnak. De első leckére ezt jó megoldásnak tartom, két disznó. (szőke)
értékelés:

Egy fekvő formátumú, fekete-fehér kép, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Bara kedvenc eszköze a fekete-fehér, másoknál is ez felvetődik ez, úgyhogy talán időszerű ez a fekete-fehér labor amit a táborok alatt szándékozunk elindítani, a következő tábornak ez feltehetően témája is lesz már, azzal fogunk foglalkozni. Hát, ha falusi szemszögből nézem ezt a képet, akkor egy orgonasípot látok. Nyilván valami játszótéren, vagy lépcső mellett talán fenyőrönkök vannak itt egymás mellett elvágva, és ha jól látom valahol a kép bal alsó részén a fényképész lába, a lábujjak látszanak. A kompozíció mindenféleképpen ezekre a rönkökre koncentrál, amelyeken az idő, a repedések, a struktúra nagyon jól látszik, talán egy délelőtti vagy délutáni fények vannak, amelyek az az első, főszereplő nagy rönknél a körívet szépen hajlítják el, és ettől ennek jó hangulata van, és egy picike élfény van a második oszlopon is. Nagyon fontos azt megjegyezni, hogy miközben a házifeladatnak a talp a címe, a képnek Fáradtan, és ezt a képet elsősorban a háttérben lévő, elmosódott növényi formák szürkéi és az időszítta oszlopok birtokolják – ebben a talp igazából csak mint íz vagy fűszer jelenik meg, és az egy nagyon jó döntés, hogy akár az élességgel, akár valami manipulált megvilágítással a hangsúly nem a lábra tevődik, hanem az odavezető útra. Mert ez az odavezető út az, ami igazából elmeséli, elmondja a címben rejlő érzelmi állapotot, és ez az út vezet ahhoz a célponthoz, amire a házi feladat utal. Úgy próbálom értelmezni, mintha látunk egy XIX. századi historikus képek, ahol a perspektíva szerint az erdei út, az előtér gombái, páfrányai, nagy fái, míg az erdei út kis kavicsait is látjuk, amin Jancsi és Juliska mennek, és az út tekervényei végén, egészen piciben ott van a mézeskalács-ház; ami bár a főszereplője a képnek, mert ott lakik a vasorrú bába, mégsem oda helyeződik az összes súlypont, hanem a gombákra, nyuszikra, fákra is az előtérben, és ez mind igazából felkészíti, felruházza egy jelmezzel, amit a távolban elérhetetlenként szinte csak egy asszociációs élményként látunk. Az egyetlen gondolat, ami felmerül, hogy ott alul van egy háromszögforma beszögellés, ami igazándiból nem zavar, de talán magával a perspektívával ennek a szerepét lehetet volna növelni, vagy csökkenteni, de egy nagyon szép és erőteljes üzenetet látunk és nagyon köszönjük. (szőke)
értékelés:

A képen egy tárgyformát, egy növény, egy oldalágának a beforrt, átalakult felületét látjuk, és egy kezet. A kéz markoló, karmoló, kapaszkodó módon kapcsolódik ehhez a növényi formához. Erős szimbolikával dolgozik a kép, a köldök fogalomra konkrétan asszociálva egy bemélyedés a fa felületén, egy lyuk, ami körül kitüremkedés látható, tehát egy összetett térbeli forma, és ekörül kapaszkodik rá a kéz a fára. A képnek a születéssel, az érzékiséggel, a formákkal van kapcsolata, ugyanakkor az átvitt értelme és az áthallások mellett, ami konkrét és kézzelfogható, az maga a kéz formája. Ennél a fajta szimbolizmusnál, mert az Anita szeret szimbólumokkal dolgozni, allegóriákat használni, és itt nagyon nem mindegy, hogy a kéz hogyan van megvilágítva, a kezet hol csonkolom, mennyit mutatok belőle. Természetesen a koncentráció a fafelületre irányul, de ez a felület egyszerűen csak egy növényi képközeli lenne, ha a kéz nem jelenne meg a képen. Tehát a kéz tartása, formája, gesztusa fontosabb annál, mint amit megérint. Ebből az is következik, hogy bár a fa felületei az erős árnyékokkal jól emelik ki a kéz beszédes gesztusit, ugyanakkor nem jó arányban, ritmusban vannak csonkolva a kéz felületei. Ez a kéz csonkolva van, és nem indokolja a kép, hogy mitől, miért van metszve ott, ahol, tehát igazából a kép méreteivel van baj, az, hogy nincs eldöntve, hogy ez a kéz milyen szereplője ennek a képnek – miközben látható, hogy főszereplője. A kéz minősíti, tálalja, üzeni azt az asszociációs formát, ami a nőiségről, a születésről szólhatna – ha nem csonkoljuk így. A másik probléma a megvilágítás, amitől erős árnyékok keletkeznek a kéz különböző domborzatain, harmadrészt pedig azok az életút alatt összeszedett begyógyult sebek, forradások, jelek azok is láthatóvá válnak ezek mellett a fényviszonyok mellett. Itt a kérdés az, hogy ennek a sokat megélt, sebesült kéznek üzenetét is akarja hordozni a kép, vagy abban az allegóriában, amiben dolgozik az alkotó igazából nincs helye ennek a szoció-jellegnek. Itt sincs eldöntve, határvonalon mozog a történet, mert nincs jól megválasztva a fényviszony. Más napszakban más, talán szerencsésebb fényt kapna ez a kéz. Tehát én azt javaslom, hogy egy disznó megvan, és vissza lehetne menni oda a helyszínre, stúdiumokat folytatni, akár reflexeket, tükröztetéseket próbálgatni, más-más napszakokban hogyan jelenik meg a kéz. A fa biztosan megmarad ott, a szereplő kezét be lehet így állítani, és nem szabad egy szép emberi gesztust így metszeni, ez nem szép dolog. Az irány jó, és vissza a helyszínre. (szőke)
értékelés:

Úszás előtti ebihal állapotban.

Bogitól már láttunk egy hasonló megoldást, és úgy látszik, hogy ő szeret ezekkel a közelikkel dolgozni, vagy ezekkel a furcsa perspektívákkal. Egy nagyon jó megoldást látunk, és nagyon szuggesztív és meggyőző ez a kép, ráadásul a térrel is nagyon izgalmasan játszik, mert ugye így a szemlélő nem tudja, hogy hol van a fent és lent, és forgatjuk a fejünket, hogy megtaláljuk az eredeti állapotot, amiben az alkotó lehetett amikor a képet készítette, tehát minden nagyon jó, én két dolgot mondanék csak. Az egyik, hogy a medencénél, itt a hasi résznél az íveknek jó lenne, ha lenne befejezésük, tehát ez a vágás nem teljesen indokolt; és ugyanez a szemekre is igaz, hogy még az nem akkora kérdés talán, hogy az egyik szembe belevágunk, de legalább a másik szemnek a szempillarésze be lenne fejezve. Tehát ha a két szemből legalább az egyik meglenne teljesen, le lenne zárva rendesen, az az értelmezésben sokat segítene. Nagyon köszönjük a képet, és háromdisznós munka. És várjuk a további megoldásokat. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy kettősportrét látunk, ami akár a gyerekkor vagy a család leckére is érkezhetett volna, mégis a Bara a barátom leckére küldte ezt, és ezt komolyan kell venni, hogy miért is ide került. Ennél a képnél talán emiatt, talán a nagyon szűk kompozíció miatt is, hiszen nagyon erősen vágva van, a fejtetőnél, a karoknál, tehát egy nagyon intim pillanatot is mutat, tehát azt lehet elmondani, hogy igen, sokféle kapcsolat létezik anya és lánya vagy két testvér között, de ő itt most a barátságra helyezi a hangsúlyt, mivel ezeknek a helyzeteknek, ezeknek a kapcsolati rétegződéseknek van egy egymásba ágyazottsága, azt ugyan nem mondom, hogy minden halmaz tökéletesen fedi egymást, de mindenféleképpen ez egy érdekes út. Ráadásul ebben a helyzetben, mintha egy titkot súgna, valami személyes élményt adna át a kisebbik szereplő a nagyobbnak, tehát a bizalom, barátság, beavatottság szertartásának a rítusát látjuk itt, amikor az egyik szereplő az üzenetet adó, míg a másik veszi ezt az üzenetet, és még szavak nélkül bár, de reagál is rá az arcjátékkal, mimikával. Felvethet kérdéseket a kompozíció és a képkivágás, és a metszések, hogy miért nincs meg a gyerek keze, a fejtető, miért nincs a válla, miért így csonkolódnak a dolgok, mégis szerintem itt van az a példa, amikor ezek az egyébként fontos szabályok felrúghatóak a történetiség miatt. Mert maga a gesztus nagyon erősen működik, mert a gesztus szereplője a kisembernek a szája, a szeme, és a másik szereplő szája, szeme, és amit nem látunk ugyan, de oda súg a kislány, a füle; és fontos az, hogy ők egymást karolva egymást átfogva szerepelnek a képen. Egy sorrendiség tud beállni a képen, hogy nem az a legfontosabb, hogy olyan ez, mint amikor lefogunk egy dallamot és nem minden hangot szólaltatunk meg ugyanolyan hangerővel, ez nagyon fontos egy ilyen kompozíciónál, és pontosan ezekkel a vágásokkal hozza létre ezt a fontossági sorrendet a kompozícióban. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kicsit bandzsa, meg ugatni se ugat, de legalább kényelmes

Sacinál ugye már hosszú ideje a gyermeknevelés kapcsán, egy új élet folyamatos megfigyeléseivel, anyaként, társként sokat megélt történeteket raktározó öreg lélekként rácsodálkozásokat látunk. Egyszerű lenne megfogalmazni, hogy a Saci home-fotókat, különböző privát képeket küld az életéből. Mégis azt mondom, hogy másoknak úgy tűnhet, akik nézik ezt az oldalt, hogy mennyi érett, képzőművészeti alkotást láthatunk itt ezeken az oldalon, és mégis, ezekre a fajta történetekre is nagyon nagy szükség van, amik a natúr életet, igazából azt mondanám, hogy egy picit az USA-hoz és Andy Warhol-hoz visszakapcsolódva, a hatvanas évekhez visszanyúlva, egy kis pop-íz vagy popkultúra is megjelenhet az ide beküldött alkotásoknál, pl. azért, mert szerintem nincs az estiskolának olyanfajta tiltólistája vagy manifesztuma, hogy ide ilyen és ilyen stílusú-típusú képeket várunk, hiszen az, hogy az estiskolán milyen képek, mesék, üzenetek vannak fent, az valójában ti velünk együtt, mindannyian, mintha ilyen kis sejtek ennénk, együtt pulzálva, együtt vibrálva folyamatosan, amorf módon alakítjuk, és ebbe a mozaikrendszerbe nagyon is beletartozik egy ilyenfajta kép is. De ettől függetlenül – miközben én ezt a képet nagyon szeretem – a Török Saroltának is ugyanúgy, mint máshol próbálja elmondani az ember, hogy mikkel tud egy ilyen kategórián belül pontosítani, erősíteni, erőteljesen létrehozni alkotóként egy-egy rendszert.
   A képen kétszeres módon is tengelyeket látunk – most a színvilágot meg a fényeket... nem tudom, hogy ez talán a hajdúszoboszlói strand, ahol a nagypapa és a kisbaba az árnyékban napoznak, ha ezt félretesszük, a kép mértanjával is kell foglalkozni. Az egyik, ami statikát ad ennek a képnek, az ez a kicsit jobbra feltolt háromszögrendszer, ami sejtésem szerint a nagypapa bal válla – fej – jobb válla, védő két alkarja, ami a gyerek testét fogja, ahogy ott fekszik és befejezi ezt a háromszöget a jobb válla, feje, bal válla és a kezek. Ez egy erőteljes háromszög, ami uralhatná a képet, másrészt viszont feltételezhetjük, és ezt a jelet a baba irányító tekintete adja nekünk, hiszen függetlenül attól, hogy a fotós megfigyeli kívülről ezt a helyzetet, sikerül elcsípnie azt a belső, harmonikus együttlétet, ami a baba szemeiből sugárzik, ahogyan néz, és ahová néz, az a nagypapa arca, az ő tekintete. És ha a nagypapa szimmetrikus tengelyét vesszük alapul, és ez a mellkas közepén húzódó egyenes, majd a baba felemelt gerince és fej-szem kontaktusát nézzük meg, akkor létrejön így egy másik háromszög is a kép belsejében, aminek talán az egyik csúcsa hegyesebb, és a másik háromszög, ami erre 90 fokban elforgatva, majdnem síkra redukálva látható, amit az előbb mondtam, ez a két háromszög dominál a kép középpontjában, és ezekhez ez a skótkockás pléd és a zöld füvek azt kell, hogy mondjam, egészen jól kiemelik ezt. A háttérben egy picit zavaró az öltözősor a kék csempékkel, az emberekkel, ezt az egészet ez fényvilágában vibráltatja. Ezen akár nagyításnál lehetne speciális eszközökkel változtatni. Mégis inkább mértanra és geometriára térnek inkább vissza, hiszen van még itt egy titkos szereplő, aki azért nem elvetendő a képen, és ez a párnaplüsskutyacipőfej-zavarodottszemű élőlényke, aki szintén idebújik, mint egy titkos, harmadik szereplő, aki itt kikacsint felénk. Akár a Dürer-képeket véve alapul, amiről már többször volt szó itt, a Dürer aláírásai, és a korában sok más alkotó is allegorikus üzeneteket használ, és ezeken a térben elhelyezi egy tuskón vagy faragott kövön a monogramját, a kézjegyét. Erre a plüsskutyára akár azt is mondhatnánk, hogy lehetne az alkotó kézjegye, a fancsaliságával, a kikacsintásával, hiszen egyértelműen felénk kommunikál, felénk súg abból a kettős érzelmi helyzetből, abból a szeretetteli de intim helyzetből, amiben ő egy titkos, harmadik, ágy alól leselkedő , hallgatózó tanú, aki kifelé néz ránk. Ha ez elfogadható, hogy a kék párna az alkotó kézjegye, akkor szerintem ha jól megnézzük a más említett nagypapa-kisbaba háromszögeket is, és valamivel meghúzzuk a vonalakat – akkor az derül ki, hogy a képnek van még egy, láthatatlan, a bal felső saroktól kiinduló, és a jobb alsó sarok felé tartó tengelye is, ami a kép jobb alsó sarkánál haladna ki a képből. Ezt egyvalami töri meg, a tanú, azaz a leskelődő párnaállatka, amivel annyit lehetne csak csinálni, hogy ezt egy picit a nagypapa fejtetőrésze felé jobbra el kellett volna húzni. Mondjuk akkor felvetődne, hogy igen, a nagypapa, a kisgyerek, ezt a meghitt, érzelmes helyzetet megszakítaná, de szerintem a Saci képe mégiscsak egy olyan létállapot megfigyeléséről beszél, ahol nem egy egyedi, egyszeri helyzetet látunk, hanem sokszor van ilyen helyzet, és ha nem itt és most, de akár két órával később ugyanúgy meg lehet ismételni. Ezek a fajta üzenetek nagyon fontosak és nagyon jók, de az alkotónak a gép elkattintása előtt tudnia kell ezt az élményt, hiszen láthatott már kapcsolódásokat anyaként, tudnia kell, hogy mi az a képlet, amit át akar fogalmazni képi nyelvre, és vagy manipulálnia kell, pl. odanyúlni, és a párnát arrébb húzza, és közben mondja, hogy picikém maradj ott, papa nézz oda, és ezerféle rendezői ötletet lehet alkalmazni; vagy kivárok egy olyan helyzetre, ahol ez később megoldható. A házi kedvenc kategóriában ez egy nagyon jó ötlet, hogy a Saci ideküldte ezt a képet, de egy picit a gondolatok szempontjából még pontosítani kellene ezt a képet. (szőke)
értékelés: